Címke: Charles Leclerc

  • Leclerc 3 rajthelyes büntetést kapott, Räikkönen és Perez megúszták

    Leclerc 3 rajthelyes büntetést kapott, Räikkönen és Perez megúszták

    Charles Leclerc három rajthelyes büntetést kapott a vasárnapi Stájer Nagydíjra, amiért az időmérő edzésen akadályozta az AlphaTauri versenyzőjét, Danyiil Kvjatot.

    A Ferrari monacói versenyzőjének amúgy sem volt jó napja, mivel csak a 11. helyre kvalifikált, a büntetése miatt azonban csak a 14. helyről rajtolhat majd.

    Vizsgálták más ügyben is, az ellenőrző vonal átlépése miatt, mikor érvénybe lépett a piros zászló, de emiatt nem intették meg, mivel a zászló akkor lépett épp érvénybe, mikor a versenyző kigyorsított a kanyarból. Ezt követően azonban erősen fékezett, mikor észlelte a jelzést. És bár fontolóra vette, hogy azonnal a boxba hajtson a fehér vonalat átlépve, de végül ezt nem ítélte biztonságosnak.

    Reakcióját így megfelelőnek minősítették a bírák.

    Hasonló okból vizsgálták Kimi Räikkönent is, de ő sem kapott emiatt büntetést mert megkísérelt a boxba hajtani, de már ezt nem tudta volna megfelelően kivitelezni.

    Sergio Perezt sárga zászlós incidens miatt vizsgálták, de úgy ítélték, hogy mindent megtett a lassítás érdekében, így ő is megúszta a büntetést.

  • A stewardok beidézték Leclerc-t, Perezt és Räikkönent

    A stewardok beidézték Leclerc-t, Perezt és Räikkönent

    Az időmérő után beidézték a versenyfelügyelők Charles Leclerc-t, Sergio Perezt és Kimi Räikkönent. A monacói pilótánál rögtön két esetet is vizsgálnak.

    Nehéz időmérőn van túl a 22 éves versenyző, mivel nem sikerült bekerülnie az Q3-ba, ugyanakkor a Ferrari is vakarhatja fejét, ugyanis Sebastian Vettel sem tudott jó eredményt elérni az esőben.

    Azonban itt még nem ér véget a történet, ugyanis Leclerc-t két ügy miatt is beidézték a stewardok. Az egyik vizsgálat azért indult ellene, mert Danyiil Kvjatot akadályozta, mikor az orosz a gyors körét teljesítette, míg a másik szerint a Q1-ben a piros zászlós szakasz megkezdése után nem a bokszba hajtott, hanem tovább ment, és átlépte az ellenőrző vonalat.

    Az Alfa Romeo finn világbajnoka Leclerc-hez hasonlóan áthaladt a vonalon, így neki is jelenése van a versenyfelügyelőknél, míg a Racing Point mexikói versenyzője egy sárga zászlós szakaszt hagyott figyelmen kívül a Q1-ben.

  • Binotto: Vettel és Leclerc jobban fog figyelni az előírásokra

    Binotto: Vettel és Leclerc jobban fog figyelni az előírásokra

    Mattia Binotto biztosított mindenkit arról, hogy Sebastian Vettel és Charles Leclerc jobban oda fog figyelni arra, hogy ne szegje meg a Covid-19 miatt bevezetett előírásokat.

    A Ferrari az elmúlt két hétben két figyelmeztető levelet kapott az FIA-tól, ugyanis mindkét versenyzőjük megszegte a koronavírus miatt bevezetett protokollt. A német pilóta múlt héten maszk nélkül merészkedett a Red Bull területére, és úgy beszélgetett Christian Hornerrel és Helmut Markóval, míg a monacói a futam után hazautazott és elhagyta a „buborékot” azáltal, hogy barátaival találkozott.

    A Ferrarit a következő kihágás után akár a stewardoknak is jelentheti a Covid-19 miatt létrejött delegáció, így a folytonos szabályszegéssel még akár egy büntetést is összeszedhetnek.

    Mattia Binotto azonban leszögezte, pilótái megértették a figyelmeztetéseket.

    ,,Azt az utasítást kapta Charles (Leclerc) és Seb (Vettel), továbbá az egész csapat, hogy jobban figyeljen oda. Fel kell ismernünk azt, hogy milyen fontos, hogy itt lehetünk és versenyezhetünk, ezért a protokoll megszegése nem egy szép dolog. Szigorúan be kell tartanunk ezeket az előírásokat, ezért figyelmesebben kell eljárnunk. Úgy vélem mind két versenyző megértette azt, hogy rosszat csinált, ezért biztos vagyok abban, hogy jobban oda fognak figyelni erre a jövőben.”

  • Mugello és Szocsi helye is fix lett a versenynaptárban!

    Mugello és Szocsi helye is fix lett a versenynaptárban!

    Mugello először rendezhet Forma-1-es nagydíjat szeptemberben, amelya Toszkán Nagydíj néven fut majd, ugyanakkor Szocsi helye is fix lett a versenynaptárban. A mugellói pálya a Ferrari tulajdona, és még soha nem volt ott F1-es futam, de egy héttel az Olasz Nagydíj után, szeptember 11-13-án most ez is megtörténik, és egyben megünnepelhetik a Scuderia 1000. versenyét is a világbajnokságon.

    Mugello már ismert lehet a MotoGP világából, és immáron a negyedik olasz pálya Monza, Imola és a legendás pescarai pálya után, ahol világbajnoki futamot rendeznek, utóbbinál csak egyszer, 1957-ben. Forma-1-es autókkal számtalanszor teszteltek már itt, Sebastian Vettel és Charles Leclerc ráadásul közvetlenül az idei szezonkezdet előtt, akik áradoztak róla.

    Ezen futam után Szocsiba mennek, szeptember 25-27-én, így jelenleg 10 hivatalosan is megerősített futamról beszélhetünk, de a következő hetekben még várhatóak bejelentések. Ahogy azt már korábban is elmondták, az újratervezett versenynaptárban is 15-16 futammal számolnak. Ez áll a hivatalos közleményben:

    „Köszönjük a promótereinknek, a nemzeti hivataloknak, a csapatoknak és a FIA-nak, amiért keményen dolgoztak azon, hogy ezek a versenyek megvalósulhassanak. Tudjuk, hogy a rajongóink elégedettek lesznek azzal, hogy Oroszország is újra versenyt tarthat, valamint Olaszországban Mugellóban először lesznek láthatóak F1-es autót.”

    Chase Carey hozzátette:

    „Elégedettek vagyunk, hogy bejelenthetjük Mugellót és Szocsit a 2020-as versenynaptár részeként, és köszönettel tartozunk a partnereinknek, amiért támogatják ezen hétvégéket is. Remekül indultunk Ausztriában a múlt hétvégén, és magabiztosak vagyunk a terveinket illetően a 2020-as szezon hátralévő részében. Az Orosz Nagydíj nagy pillanata lesz a szezonunknak, és nagyon várjuk, hogy visszatérjünk Szocsiba szeptemberben. Legalább ennyire izgatottak vagyunk amiatt, mert először lesz Forma-1-es verseny Mugellóban, amely egyben a Ferrari 1000. futama is lesz. Mindkét verseny nagy lökést adhat a rajongóknak, a következő hetekben pedig további futamokat jelentünk be.

    Forduló Dátum Futam
    9. Szeptember 11-13 FORMULA 1 GRAN PREMIO DELLA TOSCANA FERRARI 1000 2020 Mugello (Italy)
    10. Szeptember 25 – 27 FORMULA 1 VTB RUSSIAN GRAND PRIX 2020 (Sochi)

     

  • Figyelmeztetésben részesült a Ferrari és a Mercedes

    Figyelmeztetésben részesült a Ferrari és a Mercedes

    Az FIA figyelmeztette a Mercedest és a Ferrarit, ugyanis Valtteri Bottas és Charles Leclerc megszegte a Covid-19 miatt létrehozott protokollt.

    A finn és a monacói versenyző a vasárnapi futam után hazautazott, ezzel viszont megszegték az Magatartási Kódexben foglaltakat. A csapattagok az új irányelvek szerint nem hagyhatják el a saját „szociális buborékjaikat”, így haza sem mehetnek azokról a helyszínekről, ahol egymás után két futamot rendeznek. Az FIA így akarja ugyanis kiszűrni annak a lehetőségét, hogy a csapattagok megkapják a vírust és az újratalálkozás során átadják azt társaiknak. Bottas és Leclerc azonban nem tett ennek eleget, és hazautazott Monacóba. A versenyzőket a közösségi médiára feltöltött képeik buktatták le, így amikor visszaértek Ausztriába, egy-egy levél várt rájuk.

    Az FIA figyelmeztetésben részesítette a szabályszegőket, továbbá emlékeztette őket arra, hogy szigorúan be kell tartani mindenkinek a Magatartási Kódexben írtakat. A Ferrari már a második levelét gyűjti be, ugyanis múlt héten Sebastian Vettel miatt kaptak megrovást, mert a német maszk nélkül beszélgetett a Red Bull területén Christian Hornerrel és Helmut Markóval.

    Vigyázniuk kell a csapattagoknak ugyanis a többszörös szabályszegőket l még a stewardoknál is feljelenthetik.

    ,,Ha Covid-19 miatt létrehozott delegáció úgy ítéli meg, hogy a bűnös fél szándékosan, súlyosan vagy többször is megsérti a Covid-19 miatt létrehozott szabályzatot, a delegáció feljelentheti a stewardoknál, akik a Nemzetközi Sportkódex 11.9-es cikkelye szerint járnak el.” -áll a közleményben.

    Természetesen az érintett versenyzőket is megkérdezték. A Mercedes pilótája úgy érzi, semmi rosszat nem tett, sőt engedélyt is kapott arra, hogy hazatérjen.

    ,,Természetesen utánajártam ennek, és igen meg lehetett tenni. Nem számít az, hogy itt avagy Monacóban vagyok ugyanabban a buborékban, ugyanazokkal az emberekkel. Én úgy döntöttem, hogy hazamegyek, mivel Európában vagyunk és az utazás nem tart sokáig. Nem volt emiatt semmi extra stressz rajtam. Szerettem volna azt a három teljes napot otthon tölteni. Nagyon jó volt, úgy érzem feltöltődtem a hétvégére,  ez volt a jó döntés a részemről. Megértettem azt, hogy mit szabad tennem, mi az ami működik számomra, és mit akarok a biztonsági szempontjából nézve csinálni a versenyek között, és hát nem igazán van különbség.”

    A Ferrari versenyzője sem lát semmi kivetni valót tettében. Leclerc hozzátette, néhányszor tesztelték ez idő alatt , így megbizonyosodott arról, hogy nem hordozza a vírust.

    ,,Igen, egyrészről hazamentem, másrészről meg már két teszten is átestem azelőtt mielőtt visszajöttem. Abban a két napban tehát két tesztnek vettek alá, természetesen mindegyik negatív lett, így hát ennyi a történet.”

    Ugyanakkor az ellenfelek szemöldöke felszaladt, mikor megtudták, hogy mit követett el a két delikvens. Romain Grosjean elmondta, meglepte az, hogy megengedték nekik az utazást.

    ,,Mindig jó móka otthon lenni, de ez most nem volt opció. Azt kommunikálták felénk, hogy itt kell maradni, ezért egy kicsit meglepődtem azon, hogy néhányan hazamentek. Ugyanakkor nem keseredtem el amiatt, hogy itt kell maradni, sőt lehetőségem volt pihenni. Felmentünk a hegyekbe, bicikliztünk és még a teheneket is megnéztük… ám most már ideje visszatérni a versenyzéshez. Vasárnap este viszont hazamegyek és csak utána utazok Budapestre.”

    Sebastian Vettel sem ment sehova. A német elmondta, nagyon is szeret Ausztriában lenni.

    ,,Én a buborékban maradtam. Nagyon szeretem a hegyeket, Ausztriát és ezt a helyet. Régen volt alkalmam arra, hogy megmásszam azokat a hegyeket, amiket az autóban látni szoktam. Hétfőn és Szerdán ezt csináltam, rendkívül élveztem azt, hogy a szabadban lehetek és emellett bicikliztem is.”

  • Kvjat: Csak Isten és az országunk előtt térdelek le!

    Kvjat: Csak Isten és az országunk előtt térdelek le!

    Danyiil Kvjat is egyike volt azon versenyzőknek, akik az Osztrák Nagydíj rajtja előtt nem térdeltek le, a rasszizmus elleni harc, és a Black Lives Matter mozgalom támogatása jeleként, hiszen egyre inkább kétséges formát ölt ez a törekvés. Sokan egyetértenek azzal is, hogy már túlzás ilyen gesztusokat tenni, köztük az orosz pilóta is ezen a véleményen volt.

    Három hónapot késett az első futam. Nem voltak nézők. 20 autóból csak 11 ért célba. Mégsem erről beszélnek, hanem ami a rajt előtt történt. Így nyilatkozott az esetről Kvjat:

    „Nézzétek. Egyesek letérdeltek, mások nem. Ez a Forma-1 akciója volt, a feketék jogaiért. A versenyzők egyen pólókat vettek fel, azzal a szlogennel, hogy „End Racism.” Lewis Hamilton, a széria hatszoros világbajnoka azonban a Black Lives Matter felirattal volt ott. Hasonlóképp sötét lett a bukósisakja is, sőt a Mercedese is fekete lett, pedig világéletemben ezüst színű volt.”

    Hamilton, és még 13 pilóta letérdeltek, hatan megtagadták ezt. A spanyol Sainz, a holland Verstappen, a monacói Leclerc, az olasz Giovinazzi, a finn Räikkönen és az orosz Kvjat. Danyiil ezzel indoklja azt, hogy miért nem:

    „Amikor javasolták, hogy a rasszizmus elleni harc jeleként térdeljünk le, az számomra nem volt teljesen világos dolog, hiszen ez kicsit ellene lenne az orosz mentalitásomnak, mondhatni. Ugyanakkor a hazámért, a zászlónk és Isten előtt letérdelek.”

    Oroszországban tehát így értelmezik a térdelést, a tengerentúl meg másképp. Természetesen, akik állva maradtak, nem jelenti azt, hogy ők rasszisták lennének. Ők is kiállnak a feketék jogaiért, hiszen ez olvasható volt a pólóikon. Ezzel zárta a gondolatait az orosz pilóta:

    „Abban teljesen egységesek vagyunk, hogy küzdünk a rasszizmus ellen, ezt az álláspontunkat nagyon is erőteljesen mutattuk meg a felirattal a pólókon a verseny előtt.”

    Kvjat úgy tudja, hogy ez az akció egyszeri volt, de amennyiben a Forma-1 vezetése úgy dönt, hogy megismétlik ezt, az is biztos, hogy egy pilóta már lesz, aki nem fog ezért a térdére ereszkedni.

  • Leclerc is győzött, legalábbis saját véleménye szerint

    Leclerc is győzött, legalábbis saját véleménye szerint

    Charles Leclerc a koncentrációnak és a hibák elkerülésének tudja be, hogy a hetedik helyről indulva végül második helyen végzett.

    Nem indult jól a Ferrari hétvégéje, hiszen Vettel nem jutott be a Q3-ba, és Leclerc sem küzdhetett a dobogós rajthelyekért az előzetes elvárásokkal ellentétben.

    Az eltolt szezonnak köszönhetően a csapat átalakította a fejlesztési programját, így Ausztriába fejlesztések nélkül érkeztek.

    Az, hogy végül Leclerc révén a dobogón zárták, kellemes meglepetés volt a vörösöknek.

    „Rendkívül boldog vagyok, ha őszinte akarok lenni, ez egy győzelemmel ér fel – mondta a monacói. – „Már a hétvége elejétől fogva szenvedtünk, de a versenyen szerencsénk volt a safety carral, az ütközésekkel és a büntetésekkel,  és a pályán is tartottam az autót.”

    „Mindent beleadtam, szerintem tökéletesen vettük az akadályokat. Ezzel a csomaggal a második hely egy olyan dolog, amire nem számítottam.”

    Amikor megkérték, hasonlítsa eddigi versenyeihez a mostanit, szintén nem fukarkodott a pozitívumokkal.

    „Az egyik legjobb versenyem, amióta megérkeztem a Forma-1-ben vagyok.” – kezdte Leclerc.

    „Nem vétettem hibákat, és nagyon elégedett vagyok a stratégiánkkal, a teljesítményükkel és a döntéseinkkel.”

    „A verseny eleje unalmas volt számunkra, nyomni kellett, hogy koncentrált maradjak. Jó köridőket mentünk, és jó érzés, hogy ez a végén kifizetődött.”

  • A Ferrari körönként hét tizedet bukik az egyenesekben

    A Ferrari körönként hét tizedet bukik az egyenesekben

    Mattia Binotto úgy véli, hogy a Ferrarinak nagyon nehéz lesz ledolgozni a sebességhátrányukat a többi csapathoz képest az idei Forma-1-es szezonban. Az olasz istálló csapatfőnökének elmondása alapján csak az egyenesekben hét tized másodpercet veszítenek a Mercedesekkel szemben.

    A Vörösök két versenyzője, Sebastian Vettel és Charles Leclerc egy borzalmas időmérő edzést teljesítettek a szezonnyitó Osztrák Nagydíjon. A négyszeres világbajnok már a Q2-ben kiesett, amíg monacói csapattársa majdnem egy másodperccel volt lassabb a tavalyi pole pozíciót érő körénél.

    A versenyen azonban Leclerc kihozta a maximumot a rendelkezésér álló technikából és a második helyen ért célba, miután számos előzést sikerült bemutatnia a 71 körös verseny során. Vettel azonban vasárnap is szenvedett és csak a tizedik helyen ért célba, miután a verseny 31. körében ütközött Carlos Sainz Jr. McLarenjével, ami miatt a menetiránnyal szemben találta magát és visszaesett az utolsó helyre.

    2019-ben még arról volt ismert a Ferrari, hogy övéké a legerősebb erőforrás a Forma-1 négy motorgyártója közül, az olaszok az idei szezonra olyan mértékben visszaestek, hogy a Red Bullon kívül csak a Ferrari motoros csapatok lassultak a tavalyi évhez képest.

    A visszaesés azon privát egyességnek köszönhető, amit az FIA és a Ferrari közösen hoztak meg a tavalyi hajtásláncuk kapcsán.

    Binotto a verseny után elmondta, hogy ugyan jelentős fejlesztési csomaggal készülnek a Magyar Nagydíjra két hét múlva, azonban még ennek ellenére is nehéz lesz kijavítaniuk a jelenlegi problémáikat.

    „Fejlesztenünk kell az autón, különösen azért, mert a dizájnnal és az aerodinamikával egyáltalán nem adódtak problémák,” – nyilatkozta az olasz szakember.

    „Ezek olyan fejlesztések voltak, amiket a korlátozásokat követően kezdtünk el és úgy tűnik, hogy működnek. Ez még nem a végleges megoldás, ugyanis mindig van hova fejlődnünk. A legfontosabb az, hogy tovább tudjunk javulni az autó viselkedésének ezen terén.”

    Binotto azt is elmondta, hogy az egy másodpercből – amivel Leclerc kikapott Bottastól az időmérő szakaszába – hét tizedet már csak az erőforrásuk miatt veszítettek el.

    „Az időmérőn megközelítve egy másodperc hiányzott az első rajtkockához. Ha felbontjuk az egy másodpercet, akkor három tizedet a kanyarokban, hét tizedet pedig az egyenesekben veszítettünk el a motor miatt.

    „Ezt lehetetlen lesz megoldanunk, ugyanis a motorszabályokat befagyasztották az idei szezonra. A lassú sebességünk azonban nem csak az erőforrásnak, hanem a nagy légellenállásnak is betudható.

    „Nagy csalódás volt látni az időmérőn az autóink sebességét az egyenesekben. Ki kell elemeznünk az adatokat, hogy képesek legyünk kihozni a maximumot a rendelkezésünkre álló autóból.”

  • Todt: A Forma-1-nek óvatosan kell bánnia a politikai megmozdulásokkal

    Todt: A Forma-1-nek óvatosan kell bánnia a politikai megmozdulásokkal

    Jean Todt egyetért azzal, hogy a Forma-1-nek nagyon óvatosan kell kezelnie azt, hogy a világpolitikát hogyan engedi be a paddockba.

    A sportág vasárnap visszatért, a koronavírus miatt extrém hosszúra nyúlt szünet után. Nem kellett sokat várni az első politikai megmozdulásra, a verseny előtt a pilóták letérdeltek, ezzel a ’Black Life Matter’ mozgalmat támogatva. Azonban a mezőny hat pilótája nem követte Lewis Hamiltont, ők állva maradtak.

    „Úgy hiszem, hogy azok a tények, amit a mindennapjainkban teszünk, sokkal fontosabbak, mint az ilyen formális gesztusok, ez mondjuk sok országban ellentmondásos lehet.” – fejtette ki Leclerc a Twitteren.

    A Red Bull pilótája Max Verstappen hozzátette: „Remélem, mindenkinek megvan arra a lehetősége, hogy kinyilvánítsa a véleményét akkor, és ahogyan azt ő akarja.”

    Roland Koeman, a holland szövetségi kapitány kiosztotta a Verstappenhez hasonló pilótákat:

    „Meglepődtem, hogy nem mindenki térdelt le. Angliában láthatod, az összes játékos térdel a meccsek előtt. Nem beszélték volna meg előre?” – mondta a De Telegraaf-nak.

    Igor Ermilin, Vladimir Putin korábbi motorsport tanácsadója a következőt mondta:

    „Ez egy amerikai probléma – bárki térdelhet, aki csak szeretne, de nem kellene, hogy ez a sport része legyen.”

    Nikolai Veleuv a korábbi profi bokszoló azt mondta a Match TV-nek, hogy:
    Mi (oroszok) térdelünk a zászlónkért, a hazánkért, és talán a szüleinkért. De azt nem értem, hogy ez hogyan jön a rasszizmushoz. Nem gondolom magam rasszistának, de miért kéne térdelnem? Térdelni akkor szokás, ha valami miatt te vagy a felelős.”

    A felsorolt pilótákon kívül még Antonio Giovinazzi, Carlos Sainz, és Kimi Raikkönen sem térdeltek le, azonban mindenkin rajta volt az ’End Racism’ feliratú fekete póló.

    Az FIA elnöke, Jean Todt azonban figyelmeztet, a sportnak óvatosnak kell lennie, hogy a politika ne vesse meg a lábát a paddockban.

    „Néha az a tendencia, hogy ezekből fegyvert gyártanak, éppen ezért mi nagyon óvatosan közelítjük meg a témakört. De úgy hiszem jelen körülmények mellett, kihoztuk a helyzetből a maximumot.” – mondta.

  • Nemzetközi sajtó: Vettel megmutatta, miért bocsátotta el őt a Ferrari

    Nemzetközi sajtó: Vettel megmutatta, miért bocsátotta el őt a Ferrari

    Sebastian Vettelt és Lewis Hamiltont bírálta, míg Valtteri Bottast, Charles Leclerc-t és Lando Norrist dicsérte a nemzetközi sajtó

    A német versenyző nem teljesített jól a szezonnyitón. Az időmérőn már a Q2-be se sikerült bekerülni, míg a futamon egy előzési kísérlet miatt megpördült, a mezőny végén találta magát és onnan már nem is tudott visszazárkózni. Mindeközben a másik Ferrariban Charles Leclerc szerencsével ugyan, de megszerezte a második helyet.

    A hatszoros világbajnok hétvégéjét büntetések tarkították. Hiába végzett a második helyen az időmérőn, mivel nem lassított megfelelően a sárga zászlós szakasz alatt három hellyel hátrébb sorolták, míg a futamon ismét találkozott Alex Albonnal, aminek eredménye egy öt másodperces büntetés lett. Eközben a finn versenyző rajt-cél győzelmet aratott, a monacói felért a dobogó második fokára, míg a McLaren brit pilótája megszerezte első dobogóját.

    Vettel kapta a legtöbb kritikát a verseny után. A szakértők nem bántak kesztyűs kézzel a négyszeres világbajnokkal. Ralf Schumacher a német Sky-on elmondta, honfitársa nagyon nehéz helyzetbe hozza saját magát, továbbá hozzátette: ilyen hibákat egy újonc követ el, és nem egy világbajnok. Nico Rosberg is élesen bírálta a 33 éves versenyzőt, aki szerinte „érthetetlen” és „szégyenletes” hibát követett el.

    A nemzetközi sajtó pedig így értékelte a hétvége eseményeit:

    Egyesült Királyság:

    Daily Mail: ,,Sebastian Vettel megmutatta miért akart megszabadulni tőle a Ferrari. Vettelnek a szezon megkezdésével bizonyítania kellett volna, főleg azután miután a Ferrari 2021-re kiadta az útját Carlos Sainz miatt. Ehelyett megerősítette a döntésüket, miközben utódját üldözte és a már jól ismert módszerrel az utolsó helyre került. Rettenetesen indult a szezon a német számára, aki sajnálatos módon csak árnyéka már annak a versenyzőnek aki sorozatban négy világbajnoki címet hódított el.”

    Olaszország:

    La Gazetta dello Sport: ,,Leclerc csodát tett. Úgy küzdött, mint egy oroszlán és megszerezte a második helyet. A Ferrari neki köszönheti, hogy az autó az elvárások felett teljesített a szezonnyitón. Vettel a csalódást keltő szereplése miatt az autót hibáztatta.”

    Spanyolország:

    Marca: ,,Biztonsági autó, kicsúszások, balesetek és büntetések. Az év első futamának, az Osztrák Nagydíjnak őrületes vége lett. Lewis Hamilton büntetése a második helyébe került, míg Valtteri Bottas megérdemelten aratott rajt-cél győzelmet. Charles Leclerc megmentette a Ferrari becsületét, Lando Norris pedig meglepetés szerűen lett harmadik. Hamilton Carlos Sainz mögött ötödikként zárt, de második hely is meg lehetett volna neki.”

    Ausztria:

    Kronen-Zeitung: ,,Kiesésekkel és furcsa végkifejlettel zárult az újraindított szezon első futama. 20 autó közül csak 11-nek sikerült célba érnie, a nézők nélkül megrendezett versenyen. A spielbergi pályán mindig jól teljesítő Valtteri Bottas az első helyről rajtolva nyerte meg a futamot Charles Leclerc előtt, a 20 éves Lando Norris pedig szenzációs módon lett a harmadik.”

    Svájc:

    Blick: ,,Rengeteg minden történt a szezon első versenyén. 20 autóból csak 11 fejezte be a futamot, ám a Mercedesnek így is sikerült nyernie, viszont Lewis Hamilton helyett Valtteri Bottas ünnepelhetett. Az Alfa Romeo két pontot szerzett Antonio Giovinazzival, míg Kimi Räikkönen kiesett. Charles Leclerc a szombati időmérős fiaskó után megszerezte a második helyet.”