Címke: Charles Leclerc

  • Heidfeld: Nem realisztikus elvárások elé állítják Leclerc-t

    Heidfeld: Nem realisztikus elvárások elé állítják Leclerc-t

    Nick Heidfeld szerint azok az elvárások, amik elé Charles Leclerc-t állítják nem realisztikusak.

    Az Osztrák Nagydíjon szerzett dobogós helyezésén kívül a monacói nem igazán remekel eddig. A spielbergi második versenyen ugyanis ütközött csapattársával, tönkre téve mindkettőjük versenyét már az első körben, míg a Hungaroringen nem igazán találta a ritmust. A 22 éves pilóta formájára negatívan hat az is, hogy mostani autójuk nem igazán versenyképes, hiába hoztak fejlesztéseket már a második versenyre.

    ,,Leclerc nem teljesített jól az elmúlt két versenyen.” – kezdte Hedifeld. – ,,Már hónapok óta mondom, hogy Olaszországban a Ferrari megmentőjét látják benne. A terv az volt, hogy beül az autóba és a többiekkel ellentétben ő sikerrel jár és megnyeri a bajnokságot. A szezon megkezdése előtt már majdnem Isten lett, egy olyan személy, aki bármit képes véghez vinni. Ám túl sok mindent tettek a vállára, ő pedig nem tudta ezeket teljesíteni. Most már világos az, hogy amit elvárna tőle az nem reális.” – magyarázta az egykori versenyző a német Skynak.

    A nyomás azonban csak még nagyobb lesz azáltal hogy Olaszországban három futamot is rendeznek idén:

    ,,Különösen Olaszországban lesz nehéz a Ferrarinak. Nem könnyű időszak vár Charles-ra (Leclerc). Az elején még pozitív az a felfogás, miszerint felvállalja a hibáit, azonban ezt nem csinálhatja a végtelenségig. Ha továbbra is bakizik és azt mondogatja, hogy ‘az én hibám volt’, a sajtó fel fogja tenni azt a kérdést, hogy miért is van ő itt. Nagyon gyorsan forróvá válhat a talaj alatta. Semelyik csapatnál sincs akkora nyomást, mint a Ferrarinál. Szerencsésre viszont ez Charles egyik erőssége. A kérdés viszont az, hogyan folyatódik a fejlődése. Kíváncsi vagyok milyen messzire jut el. Izgalmas lesz nézni, annyi biztos.” – zárta nyilatkozatát Heidfeld.

  • Eddie Jordan nem alkalmazná Vettelt a Racing Pointnál

    Eddie Jordan nem alkalmazná Vettelt a Racing Pointnál

    Eddie Jordan elárulta, ha ő lenne a Racing Point csapatfőnöke nem feltétlenül alkalmazná Sebastian Vettelt.

    Májusban jelentette be a Ferrari és a német pilóta, hogy jövőre nem folytatják a közös munkát, így azóta kérdéses a négyszeres világbajnok sorsa. A legtöbben a Racing Point/Aston Martin alakulatot mondják befutónak, ám a kanadai-brit csapat jelenlegi versenyzői érvényes szerződéssel rendelkeznek 2021-re is. Sajtóinformációk szerint azonban Sergio Pérez kontraktusában van egy kilépési záradék, amit július 31-ig lehet aktiválni.

    A rózsaszínek hajlanak arra, hogy köreikbe fogadják Vettelt, sőt állítólag már egy szerződést is elé raktak, viszont a 33 éves versenyző egyelőre még nem mondott rá semmit sem. A határidő viszont vészesen közeledik, így a heppenheiminek valamiféle válasszal kell szolgálnia péntekig.

    Ha igent mond Vettel, akkor azzal a Racing Point megszerezne egy nagy nevet magának és így a marketing értékük növekedne, viszont a már megszokott csapategység látná kárát a dolognak. Épp ezért Jordan nem vinné Vettelt az alakulatba, ha rajta múlna.

    ,,Sebastian hiányozni fog a Forma-1-ből. Ő egy négyszeres világbajnok, de ki tudja megmondani, hogy visszatudná-e azokat a napokat hozni, mikor Adriannel (Newey) és Christiannal (Horner) az oldalán oly sok mindent ért el? Hisz a Ferrarinál volt néhány igazán szörnyű éve. Újraélesztheti a szikrát és azáltal a tűzet a lelkesedésével és a karizmájával? Ez az ő korában elég nehéz feladat. Én alkalmaznám-e? Valószínűleg nem, ugyanis túl sok fiatal van a láthatáron. Egy évvel ezelőtt nem sokan fogadtak volna arra, hogy Charles Leclerc teljesen kikészítő őt minden aspektusában az első évében, és lám megtette. Azt akarják mondani, hogy egy hasonlóan jó autóban Vettel harcba tudna szállni Lewis Hamilton ellen? Mentálisan ebben a pillanatban még Charles Leclerc-t sem tudja legyőzni. Akkor így Lewis ellen sikerülne? Nem hinném, és ha én lennék a csapatfőnök, akkor én így tekintenék a dologra. Természetesen egy négyszeres világbajnok bármelyik istálló számára nagy ajándék, de tönkretennéd ezért a csapaton belüli jó ritmust, Serigo (Pérez) plusz pénzével együtt?” – filozofált Jordan az F1 Nation legutóbbi podcastjében.

  • Berger: Vettel meg akarja mutatni a Ferrarinak, hogy hibát követnek el

    Berger: Vettel meg akarja mutatni a Ferrarinak, hogy hibát követnek el

    Sebastian Vettel be akarja bizonyítani a Ferrarinak, hogy az olasz csapat nagy hibát követ el, amiért kirakják az istállóból. Ez a véleménye Gerhard Bergernek, aki a négyszeres világbajnok csapatfőnöke volt 2008-ban a Toro Rossónál. Berger az f1-insider.com-nak elmondta, hogy úgy érzi, hogy Vettel lassan újra rátalál a top formájára, ahogy azt megmutatta múlt hétvégén a Hungaroringen is:

    „Sebastian úgy néz ki, hogy fejben újra gondoktól mentes, és meg akarja mutatni azt, hogy a Ferrari hibát követett el akkor, amikor nem újították meg a szerződését. Ezzel a rossz autóval még a nyomás is lekerült róla, hogy mindenképp nyernie kell. Magyarországon újra a régi Vettelt láthattuk. Leclerc egy pillanatra sem volt az ellenfele.”

    Berger szerint a 33 éves Vettel jól tenné, ha 2021-re elfogadná az Aston Martin ajánlatát:

    „Nincs ellenemre Sergio Perez vagy Lance Stroll, de egy Sebastian Vettel ott lenne a világbajnoki címért folytatott harcban az idei autójukkal, amely a kis túlzással a tavalyi Mercedes.”

  • A Ferrari versenyzőit nem lepte meg, hogy Hamilton lekörözte őket

    A Ferrari versenyzőit nem lepte meg, hogy Hamilton lekörözte őket

    Nem túl eredményes futamot zárt Magyarországon a Scuderia Ferrari, ám elsősorban a hátrányuk az, ami drasztikus, ugyanis mindkét versenyző kört kapott a győztes Hamiltontól. Utólag azonban elmondták, hogy erre számítottak.

    Vettel sokkal versenyképesebbnek tűnt a Hungaroringen mint a két osztrák versenyen, az ötödik helyre kvalifikált végül pedig a hatodik helyen szelte át a célvonalat. Ezt az eredményt nem sikerült könnyen megszereznie, ugyanis egy nem túl jól időzített kiállással a mezőny hátsó részébe esett vissza, onnan verekedte fel magát az ötödik helyig. A futam hajrájában végül Alex Albon megelőzte őt, így lett a hatodik.

    A futam után megkérdezték tőle, hogy az ezen a hétvégén jobbnak érezte-e az autót.

    „Igen, ismételten normálisnak éreztem az autót. Az első osztrák verseny kirívóan pocsék volt, a második meg gyakorlatilag nem is volt számunkra, most meg itt vagyunk. Talán a mai eredmény az, ahol lehetünk, az 5-6.hely környéke, de nem előrébb.” – vélekedett a német.

    Azt is elmondta, hogy meglepte-e őt a körhátrány.

    „Nem, téged meglepett? Már a futam előtt tiszta volt számomra, hogy kört kaphatunk. Egyáltalán nem volt meglepetés számomra.” – tette hozzá.

    A csapattársa Charles Leclerc pedig pontot sem szerzett, csak a 11.lett, nála is a rosszul választott taktika, illetve a tapadás hiány okozta a problémát.

    „Ez egy csalódás, mostantól kezdve keményen kell dolgoznunk. Őszintén megvallva szerintem volt valami gond a futamon. Nem ugyanannak éreztem az autót, mint az időmérőn vagy a pénteki napon, pedig semmin nem változtattunk. Megfogunk nézni minden adatot, hogy rájöjjünk a gondra. Az autó hihetetlenül nehezen vezethető volt ma.” – nyilatkozta a monacói a leintés után.

  • Irvine: A Ferrarinak fizetnie kellene Vettelnek, hogy idén már ne versenyezzen náluk

    Irvine: A Ferrarinak fizetnie kellene Vettelnek, hogy idén már ne versenyezzen náluk

    Régóta köztudott, hogy 2020 végén Sebastian Vettel és a Ferrari útjai szétválnak. Charles Leclerc pedig idénre előlépett azzá, akire építeni szeretnének hosszútávon. A két pilóta pedig nem mindig fér meg egymás mellett, múlt hétvégén már másodjára ütköztek, mióta csapattársak. Ez mindkettejük versenyének végét jelentette.

    Most Eddie Irvine, korábbi Ferrari pilóta beszélt a pilótakérdésről.

    „A Ferrarinál a nyomás felülmúlhatatlan” – szögezte le.  „Ez egy nehéz helyzet, de most még az is nehezíti, hogy van egy olyan pilótájuk, aki tudja, hogy az idény végeztével már nem kérnek belőle. Igazából a hűség nincs jelen. Leclerc az elsőszámú reménység, szóval úgy gondolom, hogy ez felborította a dinamikát.”

    Irvine úgy érzi, tudja a megoldást erre a problémára: „Már idén megszabadultam volna Vetteltől, hogy őszinte legyek. Kifizettem volna, had menjen és jöjjön valami fiatal vagy más. Ittléte ártalmas, de azt hiszem, megvan erre az ok. Talán nem akartak ennyi pénzt kifizetni egy embernek azért, hogy ne csináljon semmit, vagy nem tudom.”

  • Briatore 5-10%-ot levont volna Vettel és Leclerc fizetéséből

    Briatore 5-10%-ot levont volna Vettel és Leclerc fizetéséből

    Flavio Briatore elmondta, a vasárnapi mutatvány után ő 5-10%-ot levont volna Charles Leclerc és Sebastian Vettel fizetéséből.

    A monacói versenyző a vasárnapi futamon túl vakmerő előzést hajtott végre, aminek következtében elintézte mind a saját, mind pedig a csapattársa versenyét. Ugyan a 22 éves pilóta azonnal magára vállalta a felelősséget, és a francia Canal Plus-nak nyilatkozva még s**fejnek is nevezte magát, ám az olasz ex-csapatfőnök szerint mindez kevés. Britatore ugyanis Mattia Binotto helyében kollektív büntetést alkalmazott volna így a versenyzők fizetéséből levont volna, azért, hogy megtanulják, ilyet nem szabad csinálni.

    ,,Ez egyértelműen Leclerc hibája volt, ugyanis olyan helyen próbált beférni, ahol már nem lehetett. Vettel tudja, hogy a szezon végén távozni fog, így nem fogja Leclerc helyzetét megkönnyíteni, ugyanakkor Seb nem hitte volna, hogy valaki ott csak így megtámadja. Katasztrófa volt az egész. A mérnököket és a szerelőket tiszteletben kellene tartaniuk, csakúgy, mint egy olyan alakulat színeit, mint amilyen a Ferrari. Abban a szituációban nem kellett volna akkora kockázatot vállalni, fegyelmezettebbnek kellett volna lenni. Az autó nem a pilótáké, hanem a csapaté. Ezeknek a srácoknak tisztelni kell az alakulat fáradságos munkáját. Én 5-10%-ot lefaragtam volna a fizetésükből, ugyanis a pénzmegvonás az egyetlen módja annak, hogy megérezzék tettük súlyosságát.” -nyilatkozta Briatore a La Politico nel Pallone-nek.

  • Schumacher: Leclerc politikailag “végezte ki” Vettelt

    Schumacher: Leclerc politikailag “végezte ki” Vettelt

    Ralf Schumacher szerint Charles Leclerc elsősorban politikailag végezte ki csapattársát, Sebastian Vettelt.

    A német ex-versenyző úgy véli, a monacói pilóta sokkal jobban űzi a politikai játszmákat, mint a négyszeres világbajnok, ezért szinte se perc alatt „kivégezte” Vettelt, aki köztudottan ódzkodik az efféle taktikáktól. Schumacher ugyanakkor azt is hozzátette, nagyon elmés és dicsérendő volt az, hogy az ütközést azonnal magára vállalta a 22 éves versenyző.

    ,,Őszintén szólva Leclerc okosabb ezen a fronton, mint Sebastian. Azonnal felállt és azt mondta: ‘az én hibám volt’. Ez sokkal jobban hangzik mint az, hogy: „nem voltam elégedett az autóval, ezért örülök annak, hogy egyáltalán a pályán maradtam.’ Ő kedves (Leclerc), de ugyanakkor ki tolja a könyökét is. A csapaton belül se perc alatt kivégezte Sebastian politikailag. A korához képest rettentően érett.”

    Schumacher honfitára jövőjére nézve a legkézenfekvőbb megoldást a Red Bullban látja. Ugyan Christian Horner elmondta, hogy nem gondolkodnak Vettel szerződtetésén, ám a szakértővé avanzsált ex-versenyző megjegyezte, Alex Albon látványosan elmaradt Max Verstappentől, így akár a négyszeres bajnok javára is fordulhat a kocka.

    ,,A Red Bullos visszatérés benne van a pakliban, főleg annak tükrében, hogy még mindig nagyon közeli kapcsolatot ápol velük (Vettel). Különösen Dietrich Mateschitz-el. Továbbá azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Alexander Albon fél másodperccel lassabb körönként, mint Verstappen. Hosszútávra nézve, a csapat ezt nem engedheti meg magának. A konstruktőri bajnokság megnyeréséhez egy olyan versenyzőre van szükséged, aki közvetlenül Max Verstappen mögött tud lenni.” -nyilatkozta Schumacher a német Sky-nak.

  • Vettel: Elég érettek vagyunk ahhoz, hogy tovább lépjünk

    Vettel: Elég érettek vagyunk ahhoz, hogy tovább lépjünk

    Sebastian Vettel úgy véli, ő is és Charles Leclerc is elég érett ahhoz, hogy maguk mögött hagyják a vasárnapi ütközést.

    A monacói pilóta egy előzési kísérlet kapcsán lebontotta csapattárs hátsó szárnyát az első körben, így tönkre téve a német pilóta és saját versenyét is. Az eset után a 22 éves versenyző elismerte, hogy rosszul mérte fel a helyeztet és bocsánatot kért a négyszeres világbajnoktól és a Scuderiától is.

    A 33 éves pilóta szerint mindketten elég érettek ahhoz, hogy továbblépjenek és tanuljanak ebből az esetből, így ő nem csinált ebből nagy ügyet.

    ,,Minden rendben van, mindketten elég érettek vagyunk ahhoz, hogy túl lendüljünk ezen. Nyilvánvalóan ez a hétvége nem volt jó egyikünknek sem. Már így is elég nehéz volt, és erre mindkét autó kiesik, természetesen ez még keserűbbé teszi az egészet. A múlt hét nagyon nem volt könnyű, de igyekeztem optimista maradni. A jó hír az, hogy a következő héten is versenyezhetünk, így nem kell sokat várnom arra, hogy visszaüljek az autóba. Meglátjuk mi lesz, remélem, hogy Magyarország egy jobb hely lesz a számunkra.” – nyilatkozta a Leclerc-re való beszélgetése után Vettel.

  • Leclerc bocsánatot kért Vetteltől: Ma egy igazi s**fej voltam

    Leclerc bocsánatot kért Vetteltől: Ma egy igazi s**fej voltam

    Charles Leclerc beismerte hibáját és bocsánatot kért Sebastian Vetteltől és a Ferraritól.

    A monacói versenyző a rajt után próbált csapattára mellett elmenni, ám a hármas kanyarban már így is túl sokan akartak elférni, így vakmerő manővere végül nemcsak a német versenyét tette tönkre, hanem a sajátját is.

    Egy rövid interjú erejéig a francia Canal Plus-nak a következőket mondta rögtön a kiesése után Leclerc:

    ,,Egyértelműen az én hibám volt… egy igazi s**fej voltam… ma nagyon elba**tam.”

    Majd később a Sky Sportsnak nyilatkozva magára vállalta a felelősséget és bocsánatot kért amiatt, hogy nem jól mérte fel a helyzetet:

    ,,Bocsánatot kértem, és tudom, hogy ezekben az időkben a kifogások nem állják meg a helyüket. Nagyot csalódtam magamban, nagyon rossz munkát végeztem ma. Cserben hagytam a csapatot és tisztában vagyok azzal, hogy a sajnálat ide nem elég. Remélem tanulni fogok ebből, és remélem azt is, hogy erősebben fogok visszatérni a következő versenyeken. Nehéz idők járnak a csapatra, így nincs szükségünk ilyesmire, én meg a csapat erőfeszítéseit a kukába dobtam.”

  • Vettel nem hitte volna, hogy Leclerc ott próbálkozni fog

    Vettel nem hitte volna, hogy Leclerc ott próbálkozni fog

    Sebastian Vette a kiesése után elmondta, nem hitte volna, hogy abban a kanyarban Charles Leclerc megpróbál majd elmenni mellette.

    A rosszul sikerült időmérő után a futam sem tartogatott semmi jót a Ferrarinak, ugyanis az első kört követően mindkét versenyzőjük feladni kényszerült a viadalt. A 10. helyről rajtoló német pilóta nem kapta jól el a startot, így visszacsúszott és a büntetés sújtott csapattársa mellé. Miközben a négyszeres világbajnok próbált elférni a hármas kanyarban a többiek mellett, a monacói úgy határozott, hogy megelőzi a 33 éves pilótát, ám a manőverezésre nem volt ott hely, így Vettel hátsó szárnya bánta az ütközést. Leclerc sem húzta sokáig, ugyanis padlólemeze hatalmas ütést kapott, így pedig a Scuderia hamar kezdhetett csomagolni.

    A német pilóta az eset után elmondta, nem volt ott hely semmilyen meglepetés manőverre, ezért is csodálkozott azon, hogy csapattársa megpróbált oda beférni.

    ,,Két másik autóval harcoltam, így már három autó fordult rá a hármas kanyarra, ezért nagyon meglepett a dolog. Nem számítottam arra, hogy Charles (Leclerc) ott bármivel is próbálkozni fog. Sajnálatos, hogy ez történt, a jövőben ezeket el kellene kerülnünk. Nem igazán tudtam volna máshogy cselekedni ebben a helyzetben. Próbáltam figyelni és konzervatív lenni, mert már így is nagyon zsúfolt volt ott minden. Szerintem nem volt ott elég hely, ezért is ütközhettünk össze. Ma sokkal jobbnak érződött az autó, kár hogy az új fejlesztéseket nem nézhettük meg versenykörülmények között.” – nyilatkozta Vettel a Sky Sportsnak.

    A német RTL riportere azt mondta honfitársának, ők a monacóit látják bűnösnek ebben a szituációban. Vettel nevetve a következőt felelte erre:

    ,,Legalább egyszer a szakértők is mellém állnak…