Címke: Charles Leclerc

  • Leclerc: Ez a negyedik hely felér egy győzelemmel

    Leclerc: Ez a negyedik hely felér egy győzelemmel

    A Ferrari monacói versenyzője Charles Leclerc elismerte, hogy nem számított arra, hogy lesz olyan tempója, amivel a negyedik helyen végezhet a 70.Évforduló Nagydíján.

    Leclerc egy szinte lehetetlennek tűnő taktikát választott a vasárnapi futamra, ugyanis egy kiállással teljesítette a versenytávot, miközben az időjárás hűvösebb volt és sokan más pilóta szenvedett az abroncsokkal.

    A monacói végül sikerrel teljesítette a taktikát, aminek az eredménye egy szenzációs negyedik hely lett, amivel kapcsolatban a futam után elmondta a Sky Sports-nak, hogy hiába voltak aggályai a gumik élettartamával kapcsolatban, végig lelkes volt a taktika miatt.

    „Hihetetlenül boldog vagyok ma, ez olyan, mint egy győzelem. Nem túl jó ezt mondani egy negyedik helyre, de a valóság az, hogy nem vagyunk elég gyorsak. A mai nap viszont lenyűgöző volt.” – mondta a futam után.

    „Nem tudom hol találtunk tempót, de nagyon, nagyon gyorsak voltunk, különösen a kemény keverékeken, azon belül is az etap végén. Nagyon elégedett vagyok az elvégzett munkával. A stratégia fontos szerepet játszott a mai eredményeben. Nagyon győzködtem a csapatot az egy kiállásos stratégiáért, természetesen mindenkiben volt egy kis félsz a múlt héten történtek miatt, de nagyon elégedett vagyok a gumikezelésemmel.” – tette hozzá a fiatal.

  • Mindkét Ferrariban motort cseréltek Vettel hibáját követően

    Mindkét Ferrariban motort cseréltek Vettel hibáját követően

    Sebastian Vettel és Charles Leclerc Ferrarijában is motort cseréltek a 70. Évfordulós Nagydíj harmadik szabadedzése előtt. Az olasz istálló a német versenyzőjük pénteki motorhibája döntött így.

    A négyszeres világbajnok motorhiba miatt volt kénytelen leparkolni autóját a második szabadedzés végén. A hajtáslánc hibája miatt jelentős erőt veszített és még valamilyen folyadék is szivárgott az autója aljából.

    A Ferrari bejelentette, hogy Vettel új motort fog kapni, a hibás egységet pedig máris visszaküldték Maranellóba egy tüzetesebb vizsgálatra.

    Az FIA a végleges jelentését szombat délelőtt adta ki ezzel kapcsolatban. A jelentésben az áll, hogy a négyszeres világbajnok német pilóta autójában a hajtáslánc mellett a turbófeltöltőt és az MGU-H-t is kicserélték. Azonban a Vörösök jelezték, hogy Leclerc autójában is kicserélték ugyanezen elemeket.

    Ezzel immáron mindkét Ferrari pilóta autójában már a második van bent az előbb felsorolt alkatrészek közül. A többi komponensből (MGU-K, energiatároló, központi elektronika) továbbra is még a szezon elején beszerelt egység dolgozik.

    Azonban nem csak a két Ferrariban cseréltek motorkomponenseket a 70. Évfordulós Nagydíj előtt.

    A Red Bull versenyzői, Max Verstappen és Alex Albon vadonatúj Honda erőforrással vághatott neki a hétvégének. Rajtuk kívül pedig még pár versenyzőnek kellett valamelyik egységet kicserélni a motortérben.

  • Sainz: A média befejezhetné a térdelés tárgyalását

    Sainz: A média befejezhetné a térdelés tárgyalását

    Charles Leclerc kiakadt azon médiaírásokra és közösségi kommentelőkre, akik őt rasszistának állítják be, és hasonlóképp van ezzel Carlos Sainz is. A térdelés témaköre azóta lett ennyire forró téma, mióta Lewis Hamilton nyíltan kiáll a Black Lives Matter mozgalom mellett, és ez beszivárgott a Forma-1-be is. Ahogy Leclerc, úgy azonban a spanyol Sainz sem térdel le a versenyek előtt 2020-ban. Őt Silverstoneban erről az El Mundo Deportivo kérdezte:

    „Mi köze a térdelésnek ahhoz, hogy rasszista vagyok-e, avagy nem? Ez inkább egy gesztus, ami viszont semmit sem változtat meg. Már arról szól a dolog, hogy ki térdel, és ki nem, és nem arról, hogy ki az aki a rasszizmus mellett vagy ellene van.”

    A monacói Leclerc azt állítja, hogy rasszistának titulálták, Sainz is kifejtette erről a véleményét:

    „Őszintén szólva én nem sok ilyen kommentet kaptam. Volt pár, de nem sértődtem meg rajta, vagy nem érzem úgy, hogy nyomást helyeznének rám, ezért nem gondolom azt, hogy fel kell szólaljak emiatt a közösségi médiámon, mint tette azt Leclerc. Látni ugyanakkor, hogy a Forma-1-es versenyzőkre a média nyomást gyakorol oly módon, hogy az emberek egyre inkább összezavarodnak, mi rasszista, és mi nem. Szerintem nem kell erről beszélni a továbbiakban, és lapozni kell.”

  • Leclerc teljesen kiborult: Nem, nem vagyok rasszista!

    Leclerc teljesen kiborult: Nem, nem vagyok rasszista!

    Csütörtökön, a Ferrari sztárja, Charles Leclerc kiakadt azokra, akik rasszistának minősítették őt amiatt, mert nem térdelt le több Forma-1-es versenyzővel sem, a futam előtt. A hatszoros világbajnok szokás szerint „Black Livers Matter” pólóban feszített és letérdelt eddig mind a négy versenyen idén, a versenyzők szabadon eldönthetik azt, hogy miképp fejezik ki a támogatásukat a rasszizmus elleni harcban. Múlt hétvégén hét versenyző is állva maradt, köztük Leclerc is. A 22 éves pilóta a Twitteren üzent, mielőtt belépett a 70. Évfordulós Nagydíj sajtótájékoztatójára:

    „Szomorúan látom azt, hogy egyes emberek manipulálják a szavaimat, hogy szalagcímeket csinálhassanak, és olyan színben festek, mintha rasszista lennék. Egyáltalán nem vagyok az, kifejezetten utálom a rasszizmust. Az kifejezetten undorító. Fejezzétek be az,t hogy ugyanabba a csoportba soroltok, ahol azok az undorító emberek vannak, akik bőrszín, vallás vagy nemük alapján megkülönböztetnek másokat. Ennek nem vagyok része, és soha nem is akarok az lenni. Bárki is használja az imázsomat a téves eszméik hirdetéséhez, az kérem fejezze ezt be. Nem politizálok, és nem akarok ilyesminek a részese lenni.”

    Leclerc az újságíróknak is elmondta, hogy kifejezetten frusztrált, amiért tévesen ilyesmivel vádolják:

    „Nem akarom többé, hogy ilyenformán ítéljenek meg. Számos alkalommal elmondtam, hogy különösen aktív vagyok a közösségi médiában, és nem fogadom el azt, ahogy az elmúlt hetekben megneveztek nyilvánvalóan negatívan, csak azért, mert nem térdeltem le.”

  • Irvine: Én már kifizettem volna Vettelt, hogy inkább menjen el

    Irvine: Én már kifizettem volna Vettelt, hogy inkább menjen el

    Két ponton múlt, hogy Eddie Irvine előbb legyen évekkel ezelőtt a maranellóiak világbajnoka, és ne Michael Schumacher. Ugyanakkor Irvine pontosan tudta a helyét, és azt, hogy ki vezeti a Ferrarit, ls szerinte Carlos Sainz is hasonló szituációba kerül. Eddie az Il Foglio Quitidianonak nyilatkozott:

    „Nem én voltam az, akinek nyernie kellett, de soha nem is volt gondom Michaellel emiatt. Amennyiben el kellett volna engednem, megtettem volna. Nem én voltam a kiválasztott, a játékszabályok egyértelműek voltak. Csak az útjában lettem volna.”

    Carlos Sainz 2021-ben a Ferrarihoz igazol, és ugyan a Scuderiánál mindenki azt mondja, hogy Charles Leclerc és Sainz megkapják ugyanazon lehetőségeket, azért ez továbbra is erősen kérdőjeles. Nem véletlen az, hogy Leclerc több éves szerződéssel bír, és a monacóihoz hasonlóan Max Verstappen is, akiket úgy ismernek, mint a generációjuk legjobbjai. Erről ennyit mondott Irvine:

    „A spanyolnak nehéz dolga lesz. Szerintem nem tud versenyre kelni majd Leclerc ellen, de ez a pályán úgyis kiderül majd. Szerintem jól tette, hogy a Ferrarihoz igazolt. A Ferrari helyében viszont Vettelt már elengedtem volna. Még fizetnék is neki, csak menjen.”

  • Leclerc: Utáltuk egymást Verstappennel a gokartos időkben

    Leclerc: Utáltuk egymást Verstappennel a gokartos időkben

    A Ferrari monacói pilótája Charles Leclerc egy interjúban elmesélte, hogy a gokartos időkben finoman szólva sem kedvelték egymást Max Verstappennel.

    Generációváltáson megy át a Forma-1, ugyanis a Charles Leclerc, Max Verstappen, Georger Russell fémjelezte korosztály kezdi átvenni a kezdeményezést a száguldó cirkuszban. Az ő helyzetük nem csak a fiatalságukból fakad, hanem abból is, hogy már hosszú évek óta versenyeznek egymás ellen, és ez idő alatt bizony kialakultak olyan rivalizálások, ami a Forma-1 jelenét és jövőjét komolyan meghatározhatja.

    Többek között erről is mesélt Leclerc az olasz La Gazzetta dello Sport-nak, amelyben elmondta, hogy van olyan társa a mezőnyben, akivel korábban utálták egymást.

    „Verstappennel együtt nőttünk fel, de a gokartos időkben iszonyatosan utáltuk egymást. Kilenc évig versenyeztem ellene gokartban, akárcsak George Russell, Pierre Gasly vagy Alex Albon ellen. Nagy öröm azt látni, hogy most mindannyian a Forma-1-ben versenyezhetünk.” – mesélte a monacói.

  • Többeket vizsgáltak, végül Russell kapott büntetést az időmérő után

    Többeket vizsgáltak, végül Russell kapott büntetést az időmérő után

    A versenybíróknak volt dolguk a Brit Nagydíj időmérő edzését követően, számos incidenst meg kellett vizsgálniuk. Végül egyetlen embert büntettek: a hazai pályán versenyző George Russellt.

    A britet azért büntették, mert nem lassított sárga zászló alatt. Ezek csapattársa, Nicholas Latifi megpördülése miatt kerültek elő. Mindez pont a Q1 utolsó perceiben történt, amikor Russell megfutotta azt az időt, mellyel továbbjutott a Q2-be. A Williams pilótáját 5 rajthelyes büntetéssel sújtották, így csak az utolsó helyről rajtolhat majd.

    A boxutcában is történt néhány dolog. Charles Leclerc és Lance Stroll azért kerültek vizsgálat alá, mert veszélyesen engedték ki őket a garázsból. A pályán még Esteban Oconnak volt egy feltartáshoz közeli szituációja, de ezek miatt már nem szankcionáltak senkit.

  • Leclerc hihetetlenül boldog az időmérő után

    Leclerc hihetetlenül boldog az időmérő után

    Idei eddigi legjobb időmérő edzésén van túl Charles Leclerc és a Ferrari, a monacói ugyanis a negyedik helyet szerezte meg a Brit Nagydíj kvalifikációján.

    A Scuderia idei szenvedése után időnként csak az ötödik erőnek tűnt, ám Silverstone-ban az időmérőn jóval biztatóbbnak tűnt a helyzet. Az olaszok végül a közepes gumikon tudtak továbbjutni a Q2-ből, így a futamon el tudják kerülni a lágy gumik használatát, ami a pénteki nap után egy jó lehetőség lehet a vörösöknek.

    Az edzés után Leclerc elismerte, hogy eleinte szkeptikus volt abban, hogy a sárga oldalfalú gumikkal be tudna jutni a harmadik etapba, ám szerinte ez a tökéletes taktika a Ferrarinak, mivel komolyan szenvedtek a gumikkal.

    „Hihetetlenül boldog vagyok a mai nappal, nem számítottam a negyedik helyre, különösen a közepes Q2-es gumik használatakor. Megpróbáltuk, nem voltunk teljesen biztosak ebben, de nagyon jó, hogy működött, és ez egy remek lehetőség lehet nekünk a holnapi futamra.” – nyilatkozta a monacói az időmérő után.

    „A versenytempóval szenvedtünk. Vagyis maga a tempónk megvan, de nagyon hamar kinyírjuk a gumikat, főleg másokhoz képest. Így a közepes gumis rajt egy nagy segítség lesz nekünk.” – tette hozzá.

  • Ezért szenvedett annyira a Ferrari versenyszimulációk során

    Ezért szenvedett annyira a Ferrari versenyszimulációk során

    A Ferrari nem zárt egy ideális pénteki napot, miután mindkét a versenyzőiknek borzalmas volt a versenytempójuk. Charles Leclerc szerint ez a beállításban történt változtatásoknak köszönhető, amiben az autójuk leszorító erejének szintjén változtattak.

    A Vörösök egy nagyon nehéz szezonkezdeten vannak túl, miután az SF1000 teljesítménye egyáltalán nem olyan jó, mint amire előzetesen számítottak. Ez az olaszok eredményein is megmutatkozik, ugyanis mindössze az ötödik helyet foglalják el a konstruktőri bajnokságban.

    Leclerc már a Brit Nagydíj csütörtöki sajtónapján elmondta, hogy két nehéz hétvégére számítanak Silverstoneban, azonban a nyilatkozatai ellenére sikerült a negyedik leggyorsabb időt elérnie a Brit Nagydíj pénteki második gyakorlásán. Amíg a monacói elégedett volt az egykörös tempójával, addig az elmondása szerint az SF1000 leszorító erő szintjének változtatása miatt sikerültek olyan rosszra a versenyszimulációik.

    „A versenytempónk nagyon gyatra volt, szóval ezen mindenféleképpen javítanunk kell majd,” – értékelt Leclerc a pénteki nap végén Silverstoneban. „Az időmérő szimulációink azonban a vártnál jobbra sikerültek, ami pozitív.

    „Egy érdekes megközelítést alkalmaztunk a leszorító erő megválasztásakor, ami úgy tűnik, hogy az időmérőn kifizetődhet, azonban a versenytempó rovására megy. Ki kell elemeznünk az adatokat és el kell döntenünk, hogy mit csináljunk a holnapi nap folyamán. Még bőven van lehetőségünk változtatni a dolgokon, szóval el kell döntenünk, hogy megéri-e feláldozni az időmérős tempóból a versenytempó javára vagy sem.

    „Az autó egyensúlya nem volt rendben, ami miatt hihetetlenül nehéz volt hiba nélkül vezetni azt. Ezen változtatnunk kell, ugyanis, ha nem teszünk semmit, akkor a rossz egyensúllyal egy igazi kihívás lesz majd vezetni a verseny folyamán.”

    Amíg Leclerc egy sima, szinte problémamentes pénteki napot zárt, addig ezt a csapattárs Sebastian Vettel egyáltalán nem mondhatja el magáról. A Ferrari német versenyzőjének először az első szabadedzésen adódott probléma a töltőlevegő hűtőjével, ami miatt mindössze két darab installációs kört tudott csak teljesíteni, majd a második edzésen a fékpedál hibája hátráltatta őt.

    „Zavart egy nap volt a mai,” – mondta a négyszeres bajnok. „A fék pedál nem működött megfelelően, ami miatt meg kellett állnom, amíg megjavítják azt.  Ezek után pedig nehéz volt megtalálni egy jó ritmust. Javítanunk kell az autón és majd holnap meglátjuk, hogy az mire lesz elég.”

    Silverstoneban ragyogó napsütésben rendezték meg mindkét pénteki edzést, ami miatt a pálya hőmérséklete mindkét gyakorláson meghaladta a 45 Celsius fokot. Vettel reméli, hogy szombaton már valamivel hűvösebbek lesznek a körülmények, ami a Ferrari kezére is játszhat akár.

    „Szerintem a pályán uralkodó körülmények holnapra meg fognak változni,” – tette hozzá a német. „Remélem, hogy tudunk majd újat mutatni a holnapi nap folyamán. Ha szombaton hűvösebb lesz az idő, akkor biztos vagyok benne, hogy egy jobb napot leszünk képesek zárni a péntekihez képest.”

  • Lakhelyet válthat jövőre Carlos Sainz és Charles Leclerc

    Lakhelyet válthat jövőre Carlos Sainz és Charles Leclerc

    John Elkann nemrég elárulta, hogy jövőre Carlos Sainz és Charles Leclerc gazdagabb lesz egy-egy maranellói otthonnal.

    Jelenleg a 22 éves versenyző Monacóban él, míg  vörösökhöz csatlakozó pilótának Spanyolországban és az Egyesült Királyságban is van egy-egy otthona. A Ferrari viszont úgy látja jónak, ha jövő évi párosát a lehető legközelebb viszi a gyárhoz, így a két versenyző egy-egy lakással lesz gazdagabb. A Scuderia ugyanis ezzel szeretné elérni azt, hogy a két fiatal intenzívebben vegyen részt a fejlesztésekben és majd az új konstrukció megalkotásában.

    ,,Az elmúlt évtizedben olyan bajnokaink voltak, mint Alonso vagy Vettel, viszont sokkal nehezebb türelemre inteni azokat, akik már nyertek, mind azokat, akik előtt még ott áll a jövő. Leclerc-nek és Sainznak lesz egy-egy lakása Maranellóban, és így olyan közel lesznek a mérnökeinkhez, amennyire csak lehet. Az új autó tehát az ő közvetlen közreműködésük mentén fog megszületni.” – árulta el Elkann a La Gazzetta dello Sportnak.

    A Ferrari vezetője ezen felül ismertette a hosszútávú céljaikat, tovább azt is kihangsúlyozta, hogy mennyire fontos őszintén közölni a rajongóikkal azt mire számíthatnak.

    ,,Nagyon fontos az, hogy őszinték legyünk a Tifosival. Nem akarunk kétszínűek lenni, ugyanis hosszú út áll még előttünk. Mindent ami csak tudunk ki fogunk hozni a 2020-as, és majd 2021-es évből, és így 2022-ben szeretnénk nagyon versenyképesen visszatérni. Ez most a célunk.”