Címke: Charles Leclerc

  • Leclerc mérges volt az Orosz Nagydíj időmérőjét követően

    Leclerc mérges volt az Orosz Nagydíj időmérőjét követően

    A Ferrari idei mélyrepülése tovább folytatódott az Orosz Nagydíj időmérő edzésén. Sebastian Vettelnek és Charles Leclercnek is a Q2 jelentette a végállomást, ráadásul a négyszeres világbajnok még csúnyán össze is törte az SF1000-et, miután az megcsúszott alatta a négyes kanyarban. A fiatal monacói versenyző mérges volt, mert szerinte könnyen bekerülhetett volna az időmérő harmadik szakaszába.

    Vettel balesete azért is volt ijesztő, mert Leclerc közvetlen a német után érkezett a pályán és majdnem nekiment a négyszeres világbajnoknak. A monacói – aki tavaly az első rajtkockából indulhatott az Orosz Nagydíjon – a piros zászló előtt még a kilencedik volt, azonban végül csak a tizenegyedik helyet szerezte meg.

    „Igen, meleg helyzet volt, azonban szerencsére sikerült elkerülnöm Sebastiant. Ez jó volt, azonban frusztráló volt, hogy nem sikerült bejutnom a Q3-ba,” – értékelt Leclerc az időmérőt követően a Ziggo Sportnak.

    „Megvolt a lehetőségünk arra, hogy bejussunk a kvalifikáció harmadik szakaszába. Azt mondták a rádióban nekem, hogy meg kell nyomnom a kivezető körömet, ha mért kört akarok autózni. A mért körömet pedig Kvjat mögött kezdtem meg. A végén pedig mégsem lett elég az időm, ami sajnálatos. Határozottan javulnunk kell ezen téren.

    „Ugyan bejuthattam volna a top 10-be, azonban egész hétvégén küszködtem. Őszinte leszek, nem mentem valami jól a hétvége során. Az időmérőre azonban sikerült felvennem egy jó ritmust és kitűnően éreztem magam az autóban. Emiatt még jobban zavar ez, hogy nem sikerült, azonban a verseny holnap lesz és pontokat ekkor lehet megszerezni és mindent bele fogok adni, hogy a létező legtöbb pontot szerezzem meg.”

  • Ferrari: Ha a Mercedest leszámítjuk, akkor egész jó napot zártunk

    Ferrari: Ha a Mercedest leszámítjuk, akkor egész jó napot zártunk

    A Ferrari versenyzőinél némileg felcsillant a remény a két szabadedzést követően.

    Az elmúlt futamok során nem brillírozott a Scuderia. Oroszországba érkezve, így nem számítottak túl sok kedvező dologra, ám a pénteki nap egy kissé felbátorította őket. Sebastian Vettel és Charles Leclerc elég gyors volt ahhoz, hogy a lágy keveréken az edzések során bejusson a top 10-be, és emellett a monacói versenyszimulációja is elég jóra sikeredett.

    A két pilóta szerint csakúgy, mint mások, ők is az egyensúllyal küszködtek, ám ebbe a felsorolásba, természetesen a Mercedest nem számították bele.

    ,,Nem volt ez olyan rossz péntek,  az autónk itt egy kicsivel jobb volt, mint az elmúlt versenyeken. Nyilvánvalóan még mindig van hova fejlődni, és még lehetne faragni a köridőkön is. Ugyanakkor, ha eltekintünk az első kettőtől, akkor megállapíthatjuk, hogy egész jó napot zártunk.” – osztotta meg gondolatait az második edzés után Vettel.

    Leclerc így látta a helyzetüket:

    ,,Egy kicsit szenvedtünk ma, viszont a tempónk jobb volt, mint amire számítottunk. A legfőbb dolog, amire véleményem szerint fókuszálnunk kell az az egyensúly, ugyanis a vezethetőség valamint a teljesítmény szempontjából ott még van hova fejlődnünk.” -magyarázta a Ferrari 22 éves pilótája.

  • Leclerc: Lewis megérdemli Schumacher rekordjait

    Leclerc: Lewis megérdemli Schumacher rekordjait

    A Mercedes pilótája Lewis Hamilton kiegyenlíthet Michael Schumacherrel győzelmek tekintetében. Hiszen, ha győzni fog a brit hatszoros világbajnok, akkor az örök ranglista élére fog kerülni 91 győzelemmel, holtversenyben a németek legendájával. Charles Leclerc szerint a brit megérdemli a sikert.

    A Ferrarinak nem sikerült a legjobban a jubileumi hétvégéje Mugelloban két héttel ezelőtt. Leclerc a nyolcadik, Sebastian Vettel pedig csak a tizedik lett. A monacói jobb versenyre számított a jól sikerült időmérő után:

    „Mindig jó érzés Ferrari pilótának lenni. De a teljesítmény nem volt olyan, mint amit reméltünk. Ez most egy nehéz szituáció. Jó szombatom volt, de a vasárnap már nem sikerült jól.” – mondta a Speedweek-nek.

    A 22 éves versenyző szívébe zárta a pályát:
    „Szeretem ezt a pályát. Elsőre szkeptikus voltam az előzési lehetőségekkel kapcsolatban, de minden sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Persze, a piros zászlók, illetve a balesetek is segítettek. De összességében tényleg sokkal könnyebben lehetett előzni, és könnyebben meg is tudtak előzni, mint ahogyan arra számítottam.” – mondta.

    Természetesen Leclercet megkérdezték arról a rekordról is, amit Lewis Hamilton elérhet a hétvégén:
    „Lewis megérdemli azt a rekordot. Rendkívül kiegyensúlyozott volt az elmúlt években, és mindig is a legjobb helyekért csatázott. Persze, egyrészt szomorú, hogy Michael rekordja meg fog dőlni, azonban Lewis nagyon keményen megdolgozott érte, szóval örülök neki, hogy az övé lesz a rekord.” – zárta Leclerc.

  • Leclerc: Pár versenyzővel 2018-ban kipróbáltunk egy-két dolgot a vidámparkban

    Leclerc: Pár versenyzővel 2018-ban kipróbáltunk egy-két dolgot a vidámparkban

    Charles Leclerc elárulta, 2018-ban pár versenyzővel nyakukba vették a vidámparkot és kipróbáltak egy-két játékot.

    A legtöbb pilóta a „bemelegítő” napokon elsősorban a fejlesztésekről, az elvárásokról, az előző futam összegzéséről avagy az elkövetkezendő lehetséges kimeneteléről beszél a versenyhétvégével kapcsolatban. A monacói pilótának viszont két dolog jut eszébe akkor, mikor az orosz pályáról van szó: a hosszú egyenesek és a vidámpark.

    ,,Emlékszem, mikor először jártam itt a Forma-1-el 2018-ban, pár versenyzővel, akik jó barátaim, elmentünk a parkba és kipróbáltunk pár dolgot. Ez egy igazán jó módja volt a relaxációnak a versenyhétvége megkezdése előtt.” – magyarázta Leclerc.

    A 22 éves versenyző természetesen a elvárásokra is kitért ezután. A Ferrari pilótája szerint a szombati nap kulcsfontosságú lesz a verseny szempontjából, ugyanis Szocsiban az előzés nem egyszerű:

    ,,Az elsődleges cél minden pilóta számára az, hogy a legtöbbet hozza ki az időmérőből, és ezáltal egy jó pozíciót szerezzen magának a rajtrácson. Itt ugyanis nem könnyű előzni. Ugyanakkor remélem, hogy sikerül majd egy remek show-t produkálni a kilátogató nézőknek.”

  • Tost: Pierre Gasly akár Forma-1-es világbajnok is lehet

    Tost: Pierre Gasly akár Forma-1-es világbajnok is lehet

    Csapatfőnöke szerint Pierre Gasly egy leendő világbajnok, aki majdnem olyan jó, mint Max Verstappen vagy Charles Leclerc. Franz Tost ezt azt követően mondta, hogy a francia az AlphaTaurival meglepte az F1 világát azzal, hogy megnyerte a monzai futamot. A Red Bull annyit reagált erre, hogy Pierre az ideális vezetője a fiókcsapatuknak, így ezzel annak is elejét vették, hogy arról beszéljenek, hogy visszatérhet az anyacsapathoz. Tost az AvD Motorsport Magazinnak nyilatkozott:

    „Amennyiben Gasly továbbra is így fejlődik, úgy látom, hogy egyike lehet a nagy sztároknak. Megvan a tehetségre ahhoz, hogy világbajnok legyen, nem nagyon van lemaradva Max Verstappenhez, vagy Charles Leclerchez képest.

  • Tost: Gasly nincs messze Verstappentől és Leclerc-től

    Tost: Gasly nincs messze Verstappentől és Leclerc-től

    Franz Tost szerint Pierre Gaslyt hasonló fából faragták, mint Max Verstappent vagy Charles Leclerc-t

    2018 végén még úgy érezhette a francia, hogy rámosolygott a szerencse, amiatt, hogy a következő évben a Red Bullnál versenyezhet. 2019-ben viszont az álom rémálommá vált, ugyanis nem tudta felvenni a versenyt a hollanddal, folyamatosan problémákba ütközött, míg önbizalmán egyre nagyobb csorba esett. Ugyan az osztrák istálló vezetői azt hangoztatták, hogy nem vállnak meg az év végéig a 23 éves pilótától, ám a nyári szünet alatt meggondolták magukat. Gasly így ment, míg Alex Albon megérkezett a Red Bullba. A Toro Rossóba kerülve a francia próbálta visszaépíteni magát. A STR jobban feküdt neki, az önbizalma így visszatért, aminek eredménye egy második hely lett a 2019-es Brazil Nagydíjon.

    Az AlphaTauriban viszont már a győzelmet is sikerült megszereznie az Olasz Nagydíjon, míg a helyét átvevő brit-thai pilóta Toszkánában még csak az első dobogós helyezését ünnepelhette.

    Tost nagyon is bízik Gaslyban, sőt az osztrák szerint egy napon a sportág nagyjai között szerepelhet.

    ,,Meg van benne az a lehetőség, hogy bajnok legyen. Arra számítok, hogy Pierre (Gasly) – ha ilyen ütembe folytatja tovább a fejlődést – az egyik legnagyobb sztár lesz a jövőben. A közvélemény  Verstappent és Leclerc-t tekinti a jövő bajnokainak, viszont Pierre sincs olyan messze tőlük.”

    Ugyanakkor hiába teljesít jól a francia, ha nem lesz olyan autó alatt, amivel megszorongathatja az említetteket.

    ,,Nehéz megmondani azt, hogy mennyire teljesít jól az autónk, ez a pálya teljesen más, mint amiken az elmúlt hetekben voltunk. Az AT01-el legalább jó irányba haladunk és az utóbbi időben sikerült következetesen fejlesztenünk is. Ezen felül már csak azt kell elérnünk, hogy távol maradjunk a zűrzavartól.”

  • Ez a versenyző nyűgözte le 2020-ban eddig leginkább a rajongókat

    Ez a versenyző nyűgözte le 2020-ban eddig leginkább a rajongókat

    21 versenyző teljesített eddig bármilyen futamot 2020-ban, és 9 futamon vagyunk túl a 17 versenyes világbajnokságból. A kérdés adott: féltávnál ki nyűgözte le eddig leginkább a rajongókat? Az F1.com feltette ezt a kérdést, amelyre több, mint 87.000-en válaszoltak, és itt az eredmény!

    Ki kaphatta a legtöbb szavazatot? A bajnokságot uraló Lewis Hamilton, aki most már minden eddig rekord megdöntésével a történelem könyvekbe kerül? Olyan közönségkedvencek, mint Max Verstappen vagy Charles Leclerc?

    Nos, a számok azt mutatják, hogy olyasvalaki nyert, aki nincs a jelenlegi top három csapatban, sőt, még csak a dobogó tetején sem állhatott eddig. Íme, a top öt.

    5. Daniel Ricciardo – a szavazatok 7%-val
    Az ausztrál pilóta ragyog jelenleg a Renault alakulatával, és 53 pontjával hetedik a világbajnoki összetettben. Negyedik lett Belgiumban, ahol megfutotta a versenyben elért leggyorsabb kört is. Hatodik lett az Olasz Nagydíjon, és újra negyedik lett Toszkánában, így szinte biztos, hogy hamarosan a Renault újra a dobogón találhatja magát. A szavazók 7%-át győzte meg ezzel.

    4. Max Verstappen – a szavazatok 11%-val
    A Red Bull repülő hollandja minden alkalommal amikor a célba ért dobogón végzett, ráadásul Silverstoneban megnyerte a 70. Évfordulós Ünnepi Nagydíjat, a negyedik helyről rajtolva. Az utolsó két futamon kiesett és frusztrált lett Verstappen, de így is megkapta a szavazatok 11%-át.

    3. Lewis Hamilton – a szavazatok 12%-val
    A bajnokságot vezető Hamilton nem csak pályán, hanem azon kívül is alakít idén. Eddig a kilenc futamból hatot megnyert, és 190 pontot szerzett. Egyre biztosabbnak tűnik a hetedik világbajnoki címe is. Feltehetően megdönti Michael Schumacher 91 futamgyőzelmét is, ez a teljesítmény 12%-ra volt elég.

    2. Pierre Gasly – a szavazatok 18%-val
    Amióta 2019-ben dobta a Red Bull, és a leányvállalat Toro Rossóhoz tért vissza, Gasly remek formát mutatott, majd megkoronázta ez az AlphaTauri monzai győzelmével, amely neki az első volt. A faenzai kiscsapat utoljára 2008-ban, még Sebastian Vettel sikerével érezhette ugyanezt ugyanitt. Az Olasz Nagydíj megnyerése ellenére sem ő nyert, hanem…

    1. Lando Norris – a szavazatok 23%-val
    Negyedik jelenleg a bajnokságban, és Norris a korlátozások alatt is kiválóan szórakoztatta a nagyérdeműt a Virtual Grand Prix sorozatban, majd némi meglepetésre a dobogón kezdett a 2020-as igazi szezonnyitón. Azóta minden futamon pontokat szerzett, Magyarország kivételével de Olaszországban például negyedik lett. Mindez elég lett ahhoz, hogy bezsebelje a szavazatok 23%-át, és ezzel ő lett a félév legjobban teljesítő versenyzője a rajongók szerint. Vajon a szezon végén is első lesz?

  • Leclerc olyan karriert akar befutni a divat világában, mint Hamilton

    Leclerc olyan karriert akar befutni a divat világában, mint Hamilton

    Charles Leclerc elárulta, olyan karriert szeretne befutni a divat világában, mint Lewis Hamilton.

    A hatszoros világbajnok az évek során sok mindenbe belekóstolhatott, amit első sorban a Mercedes által nyújtott „szabadságnak” köszönhet. A névjegyét azonban egyelőre csak a divatiparban tette le, ugyanis a Tommy Hilfigerrel alkotott közös kollekciója már a évek óta nagy sikernek örvend.

    A monacói pilóta is hasonló babérokra tőr, és szívesen járná be azt az utat, amit a brit kollégája.

    ,,Nagyon szeretem a ruhatervezést, ez egy olyan kreatív elem, ami inspirál. Tudok rajzolni, de nem hiszem, hogy olyan szinten lennék, hogy felvázoljam a saját kollekciómat. Nagyon is világosak az elképzeléseim arról, hogy mi tetszik, de ebben a pillanatban nem tudnám ezt megtervezni. Gyakran beszélek erről Lewisszal (Hamilton), gratuláltam is neki az új kollekciójához. Nagyszerű munkát végez a márkával, és nagyon szeretem azt, amit csinál. Ez egy olyan út, amin én magam is szeretnék elindulni.” -nyilatkozta a 22 éves pilóta a Formula1.com-nak.

    A Ferrari versenyzője továbbá azt is elárulta, hogy az IPadjén rajzolgatva szokta túlélni a hosszú repülőutakat.

    ,,Ez felszabadítja az elmémet. Legalább a versenyzésen kívül van egy olyan dolog, amin gondolkodhatok. Ez szerintem nagyon is jó, ugyanis a múltban az egyik problémám abból adódott, hogy nem tudtam elszakadni. A divat és a zene ebben segít nekem. Nagyon kreatív vagyok, és ezeknek a dolgoknak köszönhetően tudok másra is gondolni.” -magyarázta tovább Leclerc.

  • Leclerc lesz a következő, aki „tönkremegy” a Ferrarinál?

    Leclerc lesz a következő, aki „tönkremegy” a Ferrarinál?

    Mark Webber szerint érdemes lesz az embereknek a szemüket Charles Leclercen tartani a jövőbeli átigazolások kapcsán. Az ausztrál szerint ugyanis lassan vége az idilli újdonságnak Leclerc és a Ferrari kapcsán, és nem zárható ki, hogy esetleg más csapat után nézne majd a monacói, amennyiben nem javul az olasz csapat teljesítménye.

    „Tartsuk a szemünket Leclercen” – mondta Webber a Channel 4-en. „Kíváncsi leszek rá a következő ferraris éveiben.”

    Leclecnek jelen állás szerint 2024-ig van szerződése a Ferrarival. Ez persze nem jelenti azt, hogy adott esetben semmilyen módon ne lehetne azt felrúgni. Elég, ha csak Sergio Pérez és a Racing Point esetére gondolunk.

    „Ez most a nászút időszaka, de itt fogunk ülni 24 hónap, talán 3 év múlva, és lehet, hogy arról fogunk beszélni, hogy Leclerc belefáradt (a Ferrariba)” – folytatta Webber.

    „Nagy-nagy vállalkozás a Ferrarinál vezetni és ő lehet a következő, aki célkeresztbe kerül.”

  • A Forma-1-es pilóták nagyon visszatérnének Mugellóba

    A Forma-1-es pilóták nagyon visszatérnének Mugellóba

    A Forma-1-es mezőny néhány tagja kifejezte, imádnák, ha ellátogatnának Mugellóba a következő években is.

    A szélvészgyors pálya, ahol múlt hétvégén rendeztek először F1-es versenyt, a koronavírus miatt került be az idei programba. Ezt egyszeri alkalomnak szánták, jövőre visszatérnének a szokványos szezon-lebonyolításhoz. A verseny maga egyébként igen kaotikusra sikeredett, két piros zászlós megszakítást is láthattunk. Élvezetes volt a pilóták számára is, többek között a futamgyőztes Lewis Hamiltonnak is tetszett.

    „Személy szerint én imádom, az egyik legkeményebb pálya. Legyen közepesen gyors, vagy szélvészgyors, de egyszerűen fantasztikus” – nyilatkozta. „Szerintem old-school beütése van a sóderágyas bukóterekkel, remélem, ezen nem változtatnak. Én nagyon szívesen visszajönnék ide.”

    A másik Mercedeses, Valtteri Bottas hozzátette: „Szerintem jó, minden évben a naptárban kellene lennie.”

    Ugye a Ferrari tulajdonában van az aszfaltcsík, és a hétvégén ezredik futamukat ünneplő vörösök pilótái sem fukarkodtak a dicsérő szavakkal.

    „Igazából nagyon élveztem ezt az eseményt és a pályát. Szóval igen, imádnám, ha a normális naptárban is helyet kapna” – mondta Charles Leclerc. „A verseny előtt kicsit szkeptikus voltam az előzésekkel kapcsolatban, de most már tudjuk, elég sok helycsere történt. A pálya király, szóval tényleg szívesen visszatérnék.”

    „Szerintem is jó pálya, szóval jó lenne visszajönni ide” – értett egyet kollégájával Sebastian Vettel.