Címke: Charles Leclerc

  • A Ferrari döntése után Lewis Hamilton biztatta Sebastian Vettelt

    A Ferrari döntése után Lewis Hamilton biztatta Sebastian Vettelt

    Sebastian Vettel elmondta, hogy Lewis Hamilton felhívta azután, miután kiderült, hogy jövőre már nem lesz a Ferrari versenyzője.

    Májusban fordult a világ a német pilótával, ugyanis a Scuderia közölte vele, hogy 2021-től már nem tartanak igényt a szolgálataira. Váratlanul érte a hír a négyszeres világbajnokot, ugyanis mindaddig azt kommunikálták a vörösök az irányába, hogy meghosszabbítják a szerződését. Vettel korábban elmondta, hogy a telefonhívás kapcsán érezte, hogy nem tudná semmivel sem meggyőzni Mattia Binottót és az olaszokat.

    Sokáig tanakodott azon, hogy mihez is kezdjen, még a visszavonulás gondolata is komolyan felmerült benne:

    ,,Mikor megtudtam, hogy nincs jövőm a Ferrarinál, az a bizonyos kérdés azonnal felütötte a fejét: mit fogsz csinálni 2021-ben? A nagy csapatok ülései mind foglaltak voltak. Sokáig kellett gondolkodnom. Természetesen így nem zártam ki a visszavonulást sem.” – nyilatkozta a 33 éves versenyző a svájci Blicknek.

    Vettel kilátásai nem voltak fényesek mindaddig, míg jó barátai, Toto Wolff és Bernie Ecclestone nem segítették az Aston Martinhoz:

    ,,A Forma-1 több, mint 10 éve hangsúlyos az életemben. Ugyanakkor sok más fontosabb dolog is van a sportunknál. Mindenesetre, arra a döntésre jutottam, hogy még mindig szunnyad bennem valami. Így kerültem hát kapcsolatba az új Aston Martin csapattal. Most már nagyon várom az új alakulatot, az új autót és az új környezetet.”

    Az interjú keretein belül a négyszeres világbajnok elmondta, hogy Hamiltonnal többször is beszélt a rossz hír után, sőt, a 35 éves versenyző mindig igyekezett felvidítani őt:

    ,,A tavaszi rossz hír után Lewis (Hamilton) felhívott. Ezután beszélgettünk még párszor, illetve többször váltottunk üzenetet is. Mindig felvidított engem és arra ösztökélt, hogy folytassam. Nekem volt jó pár alkalmam arra, hogy gratuláljak neki a nagyszerű sikereihez. Lewisnak viszont arra volt gyakran oka, hogy sajnáljon engem.” -tette hozzá nevetve Vettel.

    Utólag azonban felmerülhet a kérdés, vajon a német pilóta mondott valami olyat a britnek, ami miatt eltemette azt az álmát, hogy a Scuderia versenyzője legyen? Vagy épp a 33 éves versenyző esete elegendő volt arra, hogy eltántorítsa Hamiltont? 2019 nyarán ugyanis még utalgatott egy esetleges váltásra a brit, ám novemberben véglegesen bezárta a kaput a hétszeres világbajnok, mondván „nem biztos abban, hogy megegyezzenek az értékeik.”

    Ezen felül pár szurkoló úgy vélte, hogy nem mindig kapta meg ugyanazt a támogatás Vettel a csapatnál, sőt azt is feltételezték, hogy a Ferrari nem egyenlő „eszközöket” biztosít neki és Charles Leclerc-nek. Azokban a pillanatokban, mikor a heppenheimi nem tudta elrejteni a rosszkedvét, és nem olyan vehemensen tagadta a szóbeszédet, az összeesküvés-elméletek csak felerősödtek. Adódott tehát a kérdés: mindig ugyanolyan eszközöket biztosítottak neki és a monacóinak?

    ,,Elméletileg két különböző autót vezetünk, de valahol mégis ugyanolyat. Fogalmazzunk úgy: feltételezem azt, hogy ugyanazokat a dolgokat kaptuk meg. Azt hiszem, ugyanis bízom a garázsban dolgozó srácokban. Nem akarok semmi rosszat társítani senkihez.”

     

  • Ferrari: Leclerc és Sainz szabadon versenyezhet majd egymás ellen

    Ferrari: Leclerc és Sainz szabadon versenyezhet majd egymás ellen

    A Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto elmondása szerint Charles Leclerc és a csapathoz újonnan csatlakozó Carlos Sainz Jr. egyenlő bánásmódban fog részesülni a 2021-es szezon során.

    Habár a monacói a pilóta a harmadik szezonját fogja megkezdeni a Vörösöknél, Binotto tisztán kijelentette, hogy nem lesz első számú versenyző a csapatnál és Sainz-cal is ugyanúgy fognak bánni, mint Leclerc-rel. Ebből következik, hogy elviekben nem lesz első számú pilóta a Ferrarinál 2021-ben.

    „Nincs Charles szerződésébe olyan írva, hogy ő lenne a csapat vezető pilótája,” – ismerte el Binotto. „Szerintem harcolhatnak majd a pályán a következő szezon során Carlosszal.

    „Ez azért is lesz fontos, mert így egyik pilótánk sem fog sérülni lelkileg. A szezon elejétől fogva egyenlő feltételek mellett mérhetik majd össze tudásukat a versenypályán.”

    Binotto hozzátette, hogy a Scuderia célja a konstruktőri bajnokság harmadik helyének megszerzése, szóval csapatutasítást maximum akkor eszközölnének, ha a két versenyzőjük az élen haladna.

    „Ahogy a múltban már elmondtam, most is elárulom, hogy a legfőbb célunk a csapatbajnokságban való jó szereplés. Szóval lehetséges, hogy a jövőben fontos lesz majd, hogy a pilótáink észben tartsák a csapat érdekeit és elfogadják az általunk hozott döntéseket.

    „Ha valamelyik versenyzőnk jelentős előnyt tesz szert a másikkal szemben a szezon később szakaszára, akkor a két pilóta közös megegyezése alapján részesíthetjük majd egyiküket előnyben. Így az egyiküket támogathatjuk majd a céljai elérésében, ha a másik pilótánknak már semmi kiugró eredményre sem lesz majd esélye,” – zárta a svájci-olasz szakember, aki a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat rosszullét miatt hagyta ki.

  • Nicolas Todt szerint lebecsülendő a Ferrarin belüli politika ereje

    Nicolas Todt szerint lebecsülendő a Ferrarin belüli politika ereje

    Nicolas Todt, csak nevetni tud azokon a feltételezéseken, amik szerint nagy politikai befolyása van a Ferrarinál.

    A francia menedzser, aki nem mellesleg a Scuderia korábbi főnökének, valamint az FIA jelenlegi elnökének a fia, Charles Leclerc útját menedzseli. Épp ezért páran úgy gondolták, hogy Todt keze is benne van abban, hogy a vörösök elengedték Sebastian Vettelt, és az első számú pilótai státuszt a monacóinak adták. Az érintett azonban állítja, neki nincs ekkora politikai ereje az olaszoknál:

    ,,Ez vicces és mosolyt csal az arcomra. 1995 óta ismerem Mattia Binottót, és emellett én képviselem Charles (Leclerc) érdekeit. Megesik az, hogy ez összecseng a Ferrari érdekeivel is. Egy dolgot csinálunk.” – nyilatkozta a francia a Corriere della Sera-nak.

    43 éves vezető mindemellett kikérte magának azt is, hogy csak azért lehet ilyen pozícióban a csapatnál, mert az apja egykor irányította azt:

    ,,Ez nonszensz. Ezek az emberek elfelejtik, hogy Felipe Massa karrierjét is én egyengettem, és akkoriban Alonso mellett nem ő volt a favorit. Nemcsak a Ferrarival dolgozom, több versenyzőt is menedzselek, és még egyik csapat sem panaszkodott.”

    Todt emellett hozzátette, apjával nem igen beszélnek a Forma-1-ről:

    ,,Csak nagyon kicsit kerül szóba. Ritkán kérek tőle tanácsot, ám ha megteszem, akkor az azért van, mert egy apai útmutatásra van szükségem.

  • Villeneuve: Vettel csak gyötrődött 2020-ban a Ferrarinál

    Villeneuve: Vettel csak gyötrődött 2020-ban a Ferrarinál

    2020-ban csak agonizált a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, de volt oka örömre is, állítja Jacques Villeneuve. 1997 világbajnoka nem éppen a polkorrekt nyilatkozatairól híres, és ezúttal az olasz Skynak nyilatkozott a német végső szenvedéseiről, mielőtt elmehetett a Ferraritól:

    „Nagyon nehéz éve volt Vettelnek. Valódi kín volt ez neki, így most boldogan térhet haza. Most feltöltődhet, és gondolkozhat a következő évén. Vettel mindent megpróbált a Ferrarival, de az elmúlt években azt láthatta, hogy a Scuderia elkezdett kedvezni Charles Leclercnek. Még az autót is rá szabták.

    A 33 éves Vettel jövőre az Aston Martinhoz igazol, de a kanadai szerint az eddigi blamáért részben a német is felelős:

    „Vettel nem kapott idén jó autót, de a múltban megvolt neki ez a Ferrarinál, például 2017-ben és 2018-ban. Ekkor azonban túl sokszor hibázott. Idén ugyanakkor a csapattal és az autóval volt gond.”

    Villeneuve szerint Vettel és a Ferrari kapcsolata 2019-ben romlott meg, amikor érkezett csapattársnak a jóval fiatalabb Leclerc:

    „Érkezése előtt ő volt a hős, aki segített a Ferrarinak abban, hogy előrébb lépjenek. Ezt követően már minden Leclercről szólt.”

    Egy dologban azonban Villeneuve szerint remekül érezhette magát Vettel vörösben:

    „Legalább amikor ránéz a bankszámla kivonatára, akkor lehet oka az örömre.”

  • Sisakcserével búcsúzott el egymástól Vettel és Leclerc

    Sisakcserével búcsúzott el egymástól Vettel és Leclerc

    A Ferrari versenyzője Sebastian Vettel utolsó versenyét teljesítette az olasz istálló versenyzőjeként a tegnapi Abu Dhabi Nagydíjon. A négyszeres világbajnok hat év után távozik Maranellóból egy igencsak felejthető szezont követően. Azonban a csapattárs Charles Leclerctől való búcsúzás nem maradhatott el.

    Vettel és Leclerc két szezon erejéig voltak csapattársak a Ferrarinál 2019-ben és 2020-ben. Amíg 2019-ben mindketten futamgyőzelmekért és dobogós helyezésekért küzdöttek, addig 2020-ban a csapat visszaesése miatt még pontot sem tudtak szerezni néhány alkalommal. A rossz autó ellenére azonban mindkét Ferrari pilóta dobogóra tudott állni az idei szezon során.

    Leclerc és Vettel az Abu Dhabi Nagydíj után sisakot cserélt egymással, ami két versenyző közötti tiszteletre és jó kapcsolatra enged következtetni.

    A négyszeres világbajnok ezen szavakat írta a Leclercnek adott sisakjára.

    „Charlesnak. Te vagy a legnagyobb tehetség, akivel az elmúlt 15 évben összekerültem a Forma-1-ben. Ezt semmiképpen se vesztegesd el. Bármit fogsz csinálni az életben, azt vidáman és mosolyogva tedd. Köszönet mindenért!”

    Leclerc pedig ezzel a szavakkal búcsúzott Vetteltől, aki 2021-től az Aston Martinná átalakuló Racing Pointnál fog versenyezni.

    „Emberként és versenyzőként is rengeteget tanultam tőled az elmúlt két év során,” – írta Leclerc az Instagram oldalán. „Köszönöm, hogy folyamatosan kihoztad belőlem a maximumot és arra motiváltál, hogy mindig a leggyorsabb legyek. Megtisztelve érzem magam, hogy a csapattársad lehettem és őszintén a legjobbakat kívánom neked. Kiváló ember és kiváló versenyző vagy!”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés

  • Rosberg rangsorolta a szezon legjobb öt pilótáját

    Rosberg rangsorolta a szezon legjobb öt pilótáját

    Nico Rosberg megnevezte, ki volt szerinte a legjobb öt pilóta idén. Listája legelején egy ismerős riválist fedezhetünk fel.

    Természetesen Lewis Hamiltonról van szó. Ez aligha meglepő, hiszen idén is ő lett a világbajnok, ráadásul utolérte Michael Schumachert a bajnoki címek számában, immár neki is hét van.

    „A szezon legjobb öt pilótái közül az első számomra Hamilton, szimplán ő a legjobb, ennyi év után, ilyen szinten teljesítve” – mondta Youtube videójában 2016 világbajnoka. „Max Verstappen bőven második. Ők ketten szerintem más ligában játszanak. Verstappen mindig kihozza a legtöbbet az autójából, lenyűgöző munkát végez.”

    „A harmadik-negyedik helyen szorosan követi egymást Leclerc és Ricciardo” – tette hozzá. „Azért rangsorolnám előrébb Leclerc-t, mert amit a Ferrariból kihozott idén, az elképesztő volt. Ahogy pedig megverte Sebastian Vettelt, aki szintén a valaha volt egyik legjobb, hihetetlen tehetségről árulkodik. Ricciardo tehát negyedik, remek szezont futott azzal az autóval. Az ötödik helyre Pierre Gaslyt tenném, mindig ott van az AlphaTaurival, ami rengeteget fejlődött. Ráadásul még első győzelmét is megszerezte idén.”

    Végül még Rosberg megemlített pár nevet, akik szintén kiemelkedtek: „Aztán még meg szeretnék említeni pár versenyzőt, Norrist, Sainzot, Russellt és Hülkenberget.”

  • Leclerc különleges sisakkal állt elő, Vettel nagyra értékeli a gesztust

    Leclerc különleges sisakkal állt elő, Vettel nagyra értékeli a gesztust

    Charles Leclerc egy különleges sisakfestéssel búcsúzik csapattársától, Sebastian Vetteltől.

    A német versenyző vasárnap utoljára húzhatja fel a vörös overallt, ugyanis jövőre már az Aston Martin színeiben fog szerepelni. A Scuderia májusban úgy döntött, hogy nem tartanak igényt a négyszeres világbajnokra, így kiadták az útját. A 33 éves pilóta hónapokon át tanakodott, hogy mi legyen, míg végül a versenyzés és a Racing Point mellett döntött.

    Utolsó ferraris útjára ő is megemlékezett, ugyanis egy különleges festéssel búcsúzik a vörösöktől. A krómszínben pompázó fejfedőre a Grazie Ragazzi (köszönöm srácok), mellett a Grazie Ferrari, Maranello és Tifosi felirat is felkerült. Ezen felül apró betűs formában a győzelmek, a dobogós helyezések és az első rajthelyek is említést kaptak.

    Leclerc a fejfedőjét csapattársa szokásos festéséről mintázta, ám nála a német zászló helyett a monacói lobogó kap főszerepet. A sisak tetején megtalálható a Danke Seb (köszönöm Seb) felirat is, míg a rajtszámát jelölő rész közös képekből áll össze.

    ,,Nagyra értékelem Charles (Leclerc) azon szép gesztusát, hogy nekem ajánlotta a sisakját. Remélem, hogy adhatunk a rajongóknak valami olyat, ami miatt igazán szurkolhatnak a hétvégén.” -nyilatkozta Vettel.

  • Verstappen a Leclerc esetről: Nem akartam ‘cicaharcot’ vívni

    Verstappen a Leclerc esetről: Nem akartam ‘cicaharcot’ vívni

    Max Verstappen elmondta, nem igazán érdekelte Charles Leclerc álláspontja a rajt utáni balesettel kapcsolatban.

    A Szahíri Nagydíjon gyorsan véget ért a két pilóta versenye, ugyanis a monacói túl későn fékezett a 4-es kanyarban. Ennek az lett a következménye, hogy a jobb első kereke blokkolt, így az ideális íven haladó Sergio Pérezt kitessékelte a pályáról, mikor meg akarta előzni. A holland versenyző önhibáján kívül keveredett bele a balhéba, így Leclerc mellett még ő húzta a rövidebbet. Az eset kapcsán a stewardok 3 rajthelyes büntetéssel sújtották a Ferrari pilótáját, így Abu Dhabiban az időmérőn elért pozíciójához fogják hozzáadni a hátrasorolást.

    Ugyan az élő felvételeken látni lehetett, hogy Verstappen és Leclerc beszélget az eset után, ám tegnap a Red Bull versenyzője elmondta, hogy nem érezte szükségesnek a diskurációt:

    ,,Engem ez egyáltalán nem érdekel. Nem akarok cicaharcot vívni, vagy ilyesmit. Én csak a versenyzés miatt vagyok itt.” – jelentette ki a 23 éves pilóta a Formule1.nl-nek.

    Többen úgy gondolták, hogyha nincs a rajt utáni baleset, akkor a hollandé lett volna a győzelem Szahírban. A sajtótájékoztató kapcsán megkérdezték erről az érintett véleményét is, aki így felelt:

    ,,Utólag mindig mondhatsz ilyet, de történt amit történt. Szerencsétlen eset volt, de ilyen bármikor előfordulhat.”

    Verstappen tehát már lezárta az ügyet, és előre tekint. A szemei előtt azonban nemcsak a következő futam lebeg, hanem a 2021-es új szezon is.

    ,,Természetesen senki sem tudja, hogy mi lesz, de a Mercedes ebben az évben nagyon versenyképes volt, és a következőben is az lehet, hiszen többnyire ugyanezekkel az autókkal fogunk menni. Leginkább a konstrukció megértéséről fog szólni a dolog, ezért is dolgozunk rajta még most is.” – tette hozzá a Red Bull versenyzője.

  • Leclerc a büntetéséről: A versenybíráknak nem volt más választásuk

    Leclerc a büntetéséről: A versenybíráknak nem volt más választásuk

    Charles Leclerc úgy vághat neki a szezonzáró hétvégének, hogy biztosan kvalifikációs eredményéhez jön majd még egy három rajthelyes büntetés, amiért a Szahíri Nagydíjon kilökte Sergio Pérezt. A baleset következtében Max Verstappen is kiesett a versenyből. A monacói pilóta teljesen megérti a versenybírák döntését.

    Leclerc a negyedik helyről kezdhette meg a múlt heti versenyt, azonban a harmadik kanyar féktávján csatába keveredett Bottassal, Pérezzel és Verstappennel. A Ferrari fiatalja azonban elfékezte magát, aki belerohant Pérez autójába. A mexikói megforgott, Verstappen pedig már nem tudta kikerülni úgy a két pilótát, hogy utána a pályára is visszatérhessen. A holland versenye a gumifalban ért véget.

    A verseny után Leclerc még úgy érezte, olyan nagy rosszat nem csinált, de az Abu Dhabiban tartott sajtótájékoztatón még visszatért az esetre: „A versenybíráknak nem volt választásuk, meg kellett büntetniük.”

    Leszámítva a büntetést Leclerc magabiztos maradt a hétvégi futammal kapcsolatban:
    „Most már van egy büntetésem erre a versenyre. Nem mindig sikerülnek jól a dolgok, mint például Ausztriában az év elején. De még ezzel együtt is rengeteg pontot szerezte. Ezúttal semmi jót nem tettem. Jobb lett volna, ha eldöntöm kivel akarok harcolni – Max megelőzése egyébként sem ért volna sokat, hiszen mindenképpen gyorsabb nálunk.” – zárta a monacói.

  • Ralf Schumacher: Furcsa az ami Sebastian Vettellel történik a Ferrariban

    Ralf Schumacher: Furcsa az ami Sebastian Vettellel történik a Ferrariban

    Ralf Schumacher a szezonzáró futam előtt kielemezte, hogy miért nem működött jól idén a Sebastian Vettel-Ferrari páros.

    Az utolsó eseményhez fordulva lassan véget ér a német pilóta legnehezebb szezonja. A négyszeres világbajnok ugyanis többnyire az utolsó ponthely környékén mozgott, míg kiemelkedő eredményt, csak a Török Nagydíjon produkált (3. lett). A 33 éves pilóta minden bizonnyal ennél azért szebb búcsút képzelt az utolsó ferraris évében.

    Schumacher szerint a probléma szikrája akkor pattanhatott ki, mikor az eltolt szezon megkezdése előtt a Scuderia bejelentette, hogy jövőre nem tart igényt a heppenheimire.

    ,,Sebastian (Vettel) is olyan, mint mindenki más. Ha versenyző vagy, akkor lennie kell egy jól működő környezetnek körülötted. Kényelmesen akarod ott érezni magad, ugyanakkor azt is érezned kell, hogy szükségük van rád és téged akarnak. A Ferrari ezt a helyzetet elég szerencsétlenül oldotta meg. A kezdetektől fogva nyilvánvaló volt, hogy ez egy elég elfuserált szezon lesz. Néhány dolog egyértelmű volt. A vezetői hibák abból adódtak hogy még egy négyszeres világbajnoknak is túl sok lett az ott kialakult helyzet. Ez ismét megmutatta, hogy mennyire emberi a Forma-1. Viszont időnként az a különbség közte és Charles Leclerc között nagyon meglepő volt. Charles kétség kívül egy nagyszerű tehetség, csakúgy, mint Verstappan, Hamilton vagy épp Russell. Viszont hogy lehetett olyan gyors az első szektorban (Szahír Nagydíj, időmérő) azzal a Ferrarival, ami nem a legjobb motorral rendelkezik? Véleményem szerint ez elég furcsa, de ez van. Sebastian nincs könnyű helyzetben. Biztos vagyok abban, hogy már nem mondanak el neki mindent, és talán már nem mindent kap meg. Legalább is ez látszott az időmérőn Bahreinben.” -nyilatkozta az egykori versenyző a német Sky-nak.