Címke: Charles Leclerc

  • Wolff: Vettelnek nagyon ideje volt már elhagynia a Ferrarit

    Wolff: Vettelnek nagyon ideje volt már elhagynia a Ferrarit

    Toto Wolff úgy véli, hogy Sebastian Vettel sikeres lesz, miután 2021-ben az Aston Martinhoz igazolt át. A négyszeres világbajnok elismerte, hogy már a visszavonulásán gondolkodott, mielőtt megmentette volna őt Lawrence Stroll és az ő új Aston Martin projektje. Ennél a cégnél is a Mercedes csapatfőnöke kisebbségi részvényes. Az RTL-nek nyilatkozott róla:

    „Ez a projekt még csak most indul, és Sebastian egyike a kulcsfiguráknak, így remélem, minden rendben lesz majd vele a kezdetekben.”

    Az igazi kérdés azonban Vettel formája. Erről már Fernando Alonso beszélt az olasz Rai rádiónak:

    „Öt év alatt egyértelműen kiderült, hogy nem ő lesz a Ferrari megmentője, és Leclercben több a potenciál.”

    Wolff azonban azt gondolja, hogy Vettel szenvedése inkább köthető a vörös csapathoz:

    „Sebastiannek környezetváltozásra volt szüksége, ez volt a legfontosabb, amit meg kellett lépni. Amikor a csapatoddal együtt újra és újra örvénybe kerülsz, akkor változtatnod kell. Ő ezt megtette. Nem hiszem azt, hogy a tavalyi problémái hozzá lennének köthetőek, hanem az általános helyzet lett ott egyre rosszabb. Biztos vagyok benne, hogy az Aston Martinnál sikeres lesz.”

  • Leclerc: Sainznak nincs szüksége a tanácsaimra

    Leclerc: Sainznak nincs szüksége a tanácsaimra

    Charles Leclerc úgy véli, hogy újdonsült csapattársának, Carlos Sainznak nincs szüksége semmilyen tanácsra.

    A Scuderia a napokban egy privát tesztet szervezett, ahol is mindkét pilóta gyakorolhatott az elkövetkezendő szezonra. Az esemény kapcsán így megkérdezték a koronavírusból kigyógyult Leclerc-t, hogy milyen tanácsokat adna az istállóhoz érkező 26 éves pilótának:

    ,,Ha idáig eljutott, akkor nincs szüksége a tanácsaimra. Nagyon is jól tudja, hogy mit csinál, és ez az a nap, mikor kiépítheti a bizalmat a csapattal. Én egy kicsivel már jobban ismerem őket, és ennyi. Ma figyelemmel kísértem őt, és csak a legjobbakat kívánhatom neki.” – idézi a monacóit az olasz média.

    Leclerc, aki egy nappal Sainz előtt tesztelhette a 2018-as konstrukciót úgy véli, hogy az SF71H sokat segíthet csapattársának, ugyanis az ott megjelenő procedúrák nagyon hasonlítanak a jelenlegihez.

    A 26 éves versenyző elmondta, ő úgy gondolja, hogy ugyanúgy fogják kezelni, mint a monacóit. Ezen felül azt is hozzátette, hogy a vörös overall viselésének ellenére is szeretne megmaradni a „régi Carlos Sainznak”.

    ,,A munkamódszerem és a személyiségem vezetett el ehhez a pontig, így szeretnék ezen az úton tovább haladni. Nincs mitől félnem.” – nyilatkozta a spanyol.

  • Binotto: Leclerc lesz a Ferrari új vezére

    Binotto: Leclerc lesz a Ferrari új vezére

    Charles Leclerc lehet a Ferrari legújabb vezére a vörösök csapatfőnöke, Mattia Binotto szerint.

    A monacói a Ferrarival tesztelt kedden, miután kigyógyult a koronavírus fertőzésből.

    „Fantasztikus volt újra vezetni” – nyilatkozta a bevetés után. „Remek bemelegítés volt a szezonra. Most Carlos következik, sok sikert kívánok neki.”

    Visszatérve a vezérszerepre, Binotto olyan pozíciót szánna neki, mint amilyet egykor Schumacher töltött be.

    „Michael világbajnokként érkezett hozzánk, idősebb és tapasztaltabb is volt” – szögezte le az olasz. „Már akkor vezér volt, mikor átszerződött, de Charles is nagyon jól fejlődik, hogy hasonlóan jó vezető legyen. A sikerünk nagymértékben múlik azon, ahogyan vezérként viselkedni fog.”

    Binotto azt is megemlítette, hogy a Ferrari hasonló pozícióban volt a német legenda érkezésekor, mint most: „A csapat az épülés fázisában volt, sokat fektettek a jövőbe. A mai Ferrariban is ezt látom.”

  • Berger: Két versenyző is nyert volna Hamilton autójával

    Berger: Két versenyző is nyert volna Hamilton autójával

    Gerhard Berger szerint a 2020-as bajnokságot szintén megnyerte volna még két versenyző is, Lewis Hamilton versenyautójával. Az egykori F1 legenda ettől függetlenül úgy véli, hogy a hétszeres világbajnok Hamilton azonban még mindig a legjobb pilóta a jelenlegi mezőnyben. Az olasz autosporintnek nyilatkozott:

    „Charles Leclerc és Max Verstappen ugyan két kiváló versenyző, de Hamilton marad a legversenyképesebb és legösszetettebb pilóta a világon. Mindig érti azt, mit kell tennie a pályán, és a legtöbbet hozza ki az autóból a verseny minden egyes körében. Azt is tudja, miképp kell használni optimálisan a gumikat, és hogyan melegítse fel azokat pillanatok alatt a biztonsági autós fázis után. Arra emlékeztet ő, amikor néha Senna vagy Schumacher mögött haladtam egy versenyen, majd a kerékcserémet követően már öt másodperc hátrányban voltam. Senna, Schumacher és Hamilton ebben igazán különlegesek. Ők hárman a legjobb pilóták között vannak, akik valaha is megfordultak a Forma-1-ben.”

    Ugyanakkor a korábbi Ferrari és McLaren versenyző azt gondolja, hogy Verstappen és Leclerc az új generáció, akik szintén elképesztően tehetségesek:

    „Bármelyikük világbajnok lett volna a 2020-as Mercedesszel, amennyiben Hamilton már nem lett volna ott. Olyan az ő rivalizálásuk, mint volt az Senna és Prost között. Leclerc sokkal nyugodtabb a cockpitben, és kevesebb érzelemmel vezet. Verstappen sokkal agresszívebb, ahogy volt az Senna is. Azt viszont nem tudom megmondani, hogy kettőjük közül ki nyerne.”

  • Így száguldozott Charles Leclerc a Ferrari privát tesztjén – Galériával!

    Így száguldozott Charles Leclerc a Ferrari privát tesztjén – Galériával!

    A Ferrari 5 napos tesztsorozatának második napján Charles Leclerc ülhetett autóba.

    A monacói versenyző nemrég még otthonában pihent, ugyanis Dubajban elkapta a koronavírust. A kötelező karantén letelte után azonban negatív tesztet produkált, így beülhetett az SF71H volánja mögé, hogy megkezdje a gyakorlást a szezonra. A 23 éves pilóta 113 kört tett meg a nap folyamán.

    A Fioranóban tartott tesztet újdonsült csapattársa, Carlos Sainz is figyelemmel kísérte.

    Holnap, az előzetes beosztás szerint a spanyol ülhet a 2018-as konstrukcióba, majd a munkát még csütörtök reggel is folytathatja. A nap második felében Mick Schumacher veszi át a stafétabotot, és azt péntek délutánig nem engedi ki a kezéből. A maradék időben Callum Illott juthat főszerephez.

  • Wolff válaszolt Horner legutóbbi vicces megjegyzésére

    Wolff válaszolt Horner legutóbbi vicces megjegyzésére

    Toto Wolff elutasította a Red Bullos kollégája, Christian Horner legutóbbi csipkelődését. Horner azt állította, hogy George Russell hirtelen jött kiváló formája Lewis Hamilton Mercedesében csak azt mutatja, hogy Max Verstappen jelenleg a legjobb pilóta a Forma-1-es mezőnyben. Ezt állította:

    „Amennyiben valaki Max autójába kerülhetne, pl. ha elkapná mondjuk a koronavírust, akkor soha nem érné el azt a szintet, ahol az ő teljesítménye van.”

    Az osztrák ORF csatorna kérte a Mercedes csapatfőnökét, hogy ugyan reagáljon már erre valamit:

    Christian nem képes abbahagyni az ugratásunkat, de ez is a műsor része.

    Elmondása szerint nem ért egyet azzal a megállapítással, hogy Russell beugrása a Szahíri Nagydíjon bizonyítana bármit is:

    „Csak akkor tudhatod megállapítani, hogy ki a legjobb pilóta a mezőnyben, ha hagyod őket egymás ellen versenyezni, ugyanazon technikával. Nem láttuk Lewist Max ellen. Nem láttuk, hogy mit tud George Lewis ellen, és azt sem, hogy mit tud Charles Leclerc egy top autóban. A jövő azonban a fiataloké, és egy ponton mindannyian fognak egymás ellen is versenyezni ugyanazzal a technikával, akkor majd meglátjuk, hogy melyikük a legjobb.”

  • Sainz arra számít, hogy hátrányban fogja kezdeni az évet

    Sainz arra számít, hogy hátrányban fogja kezdeni az évet

    Carlos Sainz sejtése szerint a 2021-es szezont kisebb hátrányban fogja megkezdeni új csapattársához, Charles Leclerc-hez képest.

    Mivel csak három előszezoni tesztnap lesz, a spanyol újdonsült csapata, a Ferrari szerdán lehetőséget ad neki, hogy a 2018-as autóval pályára gurulhasson Fioranóban. Egyébként Leclerc és a többi Ferrari junior is lehetőséget kap majd a héten.

    „Charles remek szezont futott tavaly” – idézi az olasz Mediaset Sainzot. „Ismeri a csapatot, az autót, és őszintén eléggé érett – egyszerre tapasztalt és friss. Úgy gondolom a mezőny legerősebb, vagy legalább az egyik legerősebb pilótája ellen fogok versenyezni. Egy kis hátrányban fogom kezdeni az évadot hozzá képest, mivel nem ismerem annyira az autót, és csak másfél napig fogok tudni tesztelni.”

    „Arra számítok, hogy az első félévben üldözni fogom, de az első néhány fordulóban biztos, mert meg kell ismerkednem a csapattal és az autóval” – tette hozzá. „Azonban Charles tökéletes viszonyítási alap lesz arra, hogy kiderüljön, mennyi időre van szükség ennek a szintnek az eléréséhez. A csapattárssal való kapcsolat sosem volt probléma számomra.”

  • A Ferrari hét versenyzőjével is tesztelni megy Fioranoba!

    A Ferrari hét versenyzőjével is tesztelni megy Fioranoba!

    A Ferrari tesztpályája Fioranoban sűrű napok elé néz a jövő héten, mivel a Scuderia nem kevesebb, mint hét versenyzőjével koptatja majd az aszfaltot, köztük lesz Carlos Sainz valamint Charles Leclerc is.

    Ahogy az várható volt, az olasz alakulat a 2018-as SF71H modelljükkel tesztel egy hétig hétfőtől kezdve, amelyen ott lesznek még olyan pilóták is, mint Giuliano Alesi, Marcus Armstrong és Robert Shwratzman. Utóbbi tesztelhetett már ezzel a járgánnyal, Alesi és Armstrong először próbálhatnak ki egy Forma-1-es autót, a francia ráadásul pont 30 évvel később vezethet Fioranoban, mint amikor híres apja, Jean Alesi először vezethette itt az F1-90-t.

    Kedden Leclerc melegítheti be magát a 2021-es szezonra, 44 nappal azt követően, hogy utoljára vezetett F1-es autót a 2020-as szezonzárón, Abu Dhabiban.

    Sainz nagy bemutatkozása a Scuderiával szerdán lesz, amit folytat majd csütörtökön délelőtt is, mert délután már Mick Schumacher terelgetheti majd az SF71H-t. Péntek délelőtt is az ifjú németé lesz a terep, délután a FIA F2 bajnokság második helyezettje, Callum Ilott zárja a Ferrari teszt hetét.

    A Forma-1 hivatalos három napos téli tesztje Bahreinben lesz majd, március 12-14 között.

  • Sainz és Leclerc duója Fioranóban fog tesztelni a jövő hét elején

    Sainz és Leclerc duója Fioranóban fog tesztelni a jövő hét elején

    Carlos Sainz és Charles Leclerc a jövő héten tesztelni fognak. A Forma-1 limitált tesztlehetőségei, illetve az új pilóta érkezése bőven ad okot egy ilyen saját tesztpályás gyakorlásra.

    AZ F1 egyre szigorúbb és szigorúbb, ha a tesztek tekintetében nézzük. Régebben a csapatok annyit tesztelhettek, amennyit csak akartak, azonban ez a kártya manapság már nem játszik. Idén a szezon előtt mindössze három hivatalos tesztnapjuk lesz a csapatoknak arra, hogy kipróbálják a 2021-es konstrukciót. Persze ehhez még hozzájöhet egy-egy forgatási nap, azonban ott limitálva van a távolság, amit az autóval megtehetnek.

    Ez egy trükkös szituáció lehet az újonc pilótáknak, illetve azoknak is, akik csapatot váltottak idénre, így Carlos Sainz számára is. Mindezek ellenére a Ferrari segíthet rajta, hiszen van egy saját tesztpályájuk Fioranóban, a garázsban pedig van pár ’régebbi’ autó, amivel a szabályok engedik a gyakorlást. Ez meg is fog valósulni a jövő héten.

    A Racefans.net tudósítása szerint Sainz és Leclerc akcióba fognak lendülni Fioranóban a 2018-as vasparipával. Egyébként a 2019-es autó is opció lenne, hiszen minimum kétéves konstrukcióval szabad tesztelni korlátlanul.  Mindkét pilóta egy-egy teljes napot vezethet majd az értesülések szerint.

  • Koronavírus fertőzése után hazatér Norris az Egyesült Királyságba

    Koronavírus fertőzése után hazatér Norris az Egyesült Királyságba

    Lando Norris most már újra hazatérhet a hazájába. A brit pilóta megfertőződött a koronavírussal, de most, hogy mér lejárt a karanténban kötelezően eltöltött ideje, és jobban is érzi magát, hazarepülhet.

    Norris és csapata január 5-én jelentették be, hogy elkapta a koronavírust. A McLaren versenyzője Dubajban volt szabadságon a barátaival, és ott fertőződött meg a COVID-19-cel. Lance Stroll, Sergio Perez és Lewis Hamilton után ő volt a negyedik pilóta, aki átesett ezen. Nem sokkal később azt is bejelentették, hogy Charles Leclerc is megfertőződött.

    A gond az volt Norrisnál, hogy a pozitív tesztje miatt nem repülhetett vissza Angliába. A brit ezért kénytelen volt tovább időzni Dubajban, de karanténban. Ez az időszak azonban lejárt, és a McLaren egyik szóvivője megerősítette a Crash.net-nek, hogy a versenyzőjük hazatérhet. Hétfőn járt le a karantén időszak, és a szóvivő szerint a versenyző aki még a szaglását is elvesztette ideiglenesen, most már jól van. A héten már haza is repül.