Címke: Charles Leclerc

  • Verstappen végzett az élen a két Ferrari előtt a második szabadedzésen

    Verstappen végzett az élen a két Ferrari előtt a második szabadedzésen

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a második szabadedzésen, Charles Leclerc ért fel a második helyre, míg a harmadik pozíciót Carlos Sainz szerezte meg.

    Elsőként a két Haas hajtott ki a pályára, ám nem maradtak sokági társaság nélkül. Esteban Ocon és Nicholas Latifi érdekes mód használt lágyakon vágott neki az első köröknek. Ennek ellenére az Alpine francia versenyzője ugrott az élre.

    A piros oldalfalú abroncsokon ment ki az első etapra Lewis Hamilton és Lando Norris is, a McLaren britje a második helyre kapaszkodott fel. A hétszeres világbajnok azonban a váltás mellett döntött, és kemény keverékű gumikkal próbálkozott tovább.

    A versenyzők nem igazán nyomták meg a köreiket, Max Verstappen például negyed óra elteltével sem látogatott ki a pályára. Pérez némileg megunta a teketóriázást, így a közepes keverékű abroncsokon átvette a vezetést Ocontól. A harmadik pozícióba Bottas zárkózott fel.

    A Bikák holland fenegyereke is kihajtott a pályára, majd rögtön át is vette a vezetést.

    A 9-es kanyar rázókövei tréfálták meg Valtteri Bottas, ugyanis némi sérülést szenvedett az autója, mikor áthajtott rajtuk. Hamiltont is figyelmeztette a csapat, hogy óvatosabban kezelje az említett elemeket.

    30 perccel a gyakorlás vége előtt Max Verstappen állt az élen. A második pozíciót Sergio Pérez birtokolta, míg a harmadik hely Pierre Gaslyé lett. Mögöttük Yuki Tsunoda, Nicholas Latifi, Esteban Ocon, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Nikita Mazepin és George Russell volt az első 10 sorrendje.

    A pilóták versenyszimulációt futottak az edzés során, így a tempójuk jócskán elmaradt az eddigi legjobbjaiktól. Eközben a Mercedes értesítette finn pilótáját, hogy nincs sérülés az autóján. A furcsa értékeket Bottas sisakfóliája okozta, ugyanis bizonyos elemek közé beszorult, miután letépte azt.

    A második szabadedzés végén Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, őt a két Ferrari követte Charles Leclerc és  Carlos Sainz sorrendben. Az első tízbe még Esteban Ocon, Sergio Pérez, Lando Norris, Danie Ricciardo, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas és Pierre Gasly fért be.

    Valtteri Bottas az edzés végén bemutatott még egy piruettet, miközben a rajtrácsra igyekezett fel a start gyakorlása miatt.

    1 Max Verstappen Red Bull 1:29.902s 23
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:30.277s + 0.375s 30
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:30.507s + 0.605s 29
    4 Esteban Ocon Alpine 1:30.707s + 0.805s 30
    5 Sergio Pérez Red Bull 1:30.800s + 0.898s 27
    6 Lando Norris McLaren 1:31.030s + 1.128s 24
    7 Daniel Ricciardo McLaren 1:31.034s + 1.132s 23
    8 Lewis Hamilton Mercedes 1:31.131s + 1.229s 27
    9 Valtteri Bottas Mercedes 1:31.180s + 1.278s 27
    10 Pierre Gasly AlphaTauri 1:31.188s + 1.286s 31
    11 George Russell Williams 1:31.237s + 1.335s 24
    12 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:31.263s + 1.361s 29
    13 Fernando Alonso Alpine 1:31.289s + 1.387s 27
    14 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:31.328s + 1.426s 26
    15 Nicholas Latifi Williams 1:31.337s + 1.435s 30
    16 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:31.404s + 1.502s 32
    17 Sebastian Vettel Aston Martin 1:31.593s + 1.691s 33
    18 Lance Stroll Aston Martin 1:32.041s + 2.139s 31
    19 Nikita Mazepin Haas 1:32.474s + 2.572s 30
    20 Mick Schumacher Haas 1:34.017s + 4.115s 28
  • Leclerc baromságnak minősíti a Red Bull-os híreket

    Leclerc baromságnak minősíti a Red Bull-os híreket

    Charles Leclerc visszautasította azokat a pletykákat, amelyek szerint menedzsmentje kapcsolatban állt a Red Bull-lal. A hírek szerint a 23 éves versenyző, akit sokan a Ferrari első számú pilótájának tartanak, csalódott a maranellói márka fejlődése miatt, és vizsgálja a jövőjére vonatkozó lehetőségeit. Így nyilatkozott Leclerc az Italy 24 News-nak:

    „Ez csak pletyka, baromság. Azt hiszem, valaki csak unatkozott, és úgy döntött, hogy kitalál valamit. Hiszek az emberekben, akikkel együtt dolgozom, hiszek a Ferrariban – a projektünkben. A következő szezonban mindannyian a nulláról kezdjük az új szabályokkal, én pedig egy Ferrari volánja mögött lépek be ebbe a korszakba.”

    A monacói pilótának 2024-ig van szerződése az olasz márkával.

  • Különleges sisakfestéssel készült néhány versenyző a Brit Nagydíjra

    Különleges sisakfestéssel készült néhány versenyző a Brit Nagydíjra

    Néhány pilóta különleges sisakfestéssel fog versenyezni az elkövetkezendő Brit Nagydíjon.

    Lando Norris nehéz napokon van túl, ám hazai versenyére készülve különleges fejfedővel rukkolt elő. Hónapokkal ezelőtt tett ki egy felhívást Twitter-oldalára, aminek keretein belül olyan üzeneteket várt, amik köszönet mondanak a frontvonalban dolgozóknak.

    Szép számmal érkezetek köszönetnyilvánítások, így volt miből szemezgetnie a McLaren ifjoncának. Jó páran így kézjegyüket viszont láthatják Silverstone-ban, ugyanis Norris az üzeneteket felhasználva készítette el sisakját.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés


    George Russell is különleges dizájnt álmodott meg a Brit Nagydíjra. A Williams versenyzője ugyanis London nevezetességivel felvértezve vág neki az új formátummal ellátott hétvégének. A Tower Bridge, a House of Parlament és Big Ben is visszaköszön a tervezeten, ugyanakkor a jól ismert piros telefonfülke sem hiányzik a kompozícióból.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    George Russell (@georgerussell63) által megosztott bejegyzés


    Charles Leclerc is ünnep sisakkal készült, ám a monacói pilóta a Ferrari előtt tiszteleg. A Scuderia ugyanis 70 éve szerezte meg első győzelmét, amiről a 23 éves versenyző is meg akart emlékezni.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés

  • A pletykák ellenére Leclerc továbbra is bízik a Ferrariban

    A pletykák ellenére Leclerc továbbra is bízik a Ferrariban

    Charles Leclerc elmondta, hogy továbbra is bízik a Ferrariban, hiába sugallja ennek az ellenkezőjét pár médium.

    Ugyan a Ferrari még nem ott tart ahol lenni szeretne,  ám a tavalyi évhez képest sikerült előre lépniük. A monacói versenyző miután átvette a Lorenzo Bandini díjat elmondta, hogy a Scuderia „jelenleg is küszködik”, de keményen dolgozik azért, hogy a jövőben ez ne így legyen.

    ,,Még rengeteg munka vár ránk. Ugyan még küszködünk, viszont mindig mindent beleadunk. Ezekben a nem túl könnyű időkben, jó érzés elnyerni egy ilyen díjat. Ez még jobban motivál, míg úgyis, hogy nincs erre szükségem. Tovább fogom nyomni.” –nyilatkozta Leclerc a Sky Itáliának.

    Tavaly Silverstone-ban jól ment a 23 éves pilóta, viszont a mostani hétvégével kapcsolatban nem akar még jóslatokba bocsátkozni:

    ,,Sok idő telt el azóta, és jó pár fejlesztés is eszközöltünk. Jó úton haladunk, nagyon magabiztos vagyok a csapattal kapcsolatban, és nagyon boldog vagyok amiatt, ahogy fejlődünk. Talán túl nagy optimizmusra vallana dobogós helyet remélni, viszont sosem tudhatod mi fog történni. A Ferrarinál a jövővel kapcsolatban nyugodt vagyok. Carlosszal (Sainz) jól össze tudunk dolgozni, és hiszek a projektünkben. Mindenki mindent belead ebbe.”

    Az olaszok korábban kijelentették, hogy nem igazán akarnak harcba bonyolódni a McLarennel a konstruktőri lista harmadik helyéért, így Leclerc is inkább előre tekint:

    ,,Úgy hiszem, hogy 2022 jó lehetőségeket tartogat majd számunkra. Meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok és mi kell majd a győzelemhez.”

  • Ricciardo már nem zárkózik el a szimulátorozástól és az e-sporttól

    Ricciardo már nem zárkózik el a szimulátorozástól és az e-sporttól

    Daniel Ricciardo nem akar szűklátókörű lenni, így már nem zárkózik el a szimulátorozástól és az e-sporttól.

    Az ausztrál pilóta korábban úgy vélte, hogy az otthoni versenyzés a fiatalabb korosztály „játszótere”, amit ő meg is hagyna nekik. 10 évvel fiatalabb csapattársa rendszeresen űzi ezt a tevékenységet, ami némileg segít is neki a fejlődésben.

    Mára-már a 32 éves versenyző is újra gondolta korábbi állítását és már nem zárkózik el ettől a metodikától:

    ,,Gondolkodtam már rajta. Az elején azt mondogattam, hogy nem akarok szimulátort látni itthon, ugyanis a szabadhétvégéken van jobb dolgom is. Viszont nem akarok szűklátókörű lenni. Lehet, hogy segít, de az is benne van a pakliban, hogy rossz szokásokat alakítasz ki általa.” – magyarázta Ricciardo.

    Ugyan az ausztrál nem érzi otthon magát otthon az online versenyzés világában, viszont azt elismeri, hogy ellenfelei profitálhatnak belőle.

    ,,Max (Verstappen), Charles (Leclerc) és Lando (Norris) is nagyon aktív ezen a téren, szóval talán mégis hoz valamit. Ez továbbra sem az én világom, viszont nem hagyhatom figyelmen kívül.” – nyilatkozta Ricciardo az Auto Motor und Sportnak.

  • Olasz sajtó: Marko megalkotná a Leclerc-Verstappen álomcsapatot?

    Olasz sajtó: Marko megalkotná a Leclerc-Verstappen álomcsapatot?

    Az olasz sajtó szerint Helmut Marko akár létrehozhatja a Charles Leclerc-Max Verstappen párost a Red Bullnál.

    Az év elején a találgatások központjában Max Verstappen és az a bizonyos kilépési záradék állt. A holland versenyzőt ugyan 2023-ig köti szerződés a Bikákhoz, ám ha az osztrák csapat nem tud megfelelő autót biztosítani neki, akkor tovább állhat. Páran már azt is tudni vélték, hogy a Mercedes körül kering a 23 éves pilóta, ám a Red Bull teljesítményének javulásával elhalkultak a szóbeszédek.

    A Bikák tanácsadója csak „zavarkeltésnek” nevezte nemrég ezt a jelenséget:

    ,,Az ilyen pletykákat mindig szándékosan terjesztik, hogy nyugtalanságot és zavart keltsenek.” – nyilatkozta a 77 éves osztrák a Sport1.de-nek.

    Az olasz Motorsport.com ugyanakkor Charles Leclerc-t is bevonta a történetbe. Az itáliai média szerint a monacói versenyző „szellemként” ólálkodik a háttérben, miközben a Red Bull, Sergio Pérez jövőjéről tanakodik. A paddockban keringő szóbeszéd alapján a 23 éves versenyző egy „kissé feldúlt”, ugyanis a Ferrari még mindig nagyon el van maradva a Bikáktól és a csillagosoktól.

    Természetesen az új szabályok mentén az erősorrend változhat, továbbá Leclerc-t a kontraktusa 2024-ig köti a Scuderiához. Ám az olaszok beszámolója szerint történhetett némi kapcsolatfelvétel az osztrák istálló és a monacói között. A puhatolózás során arra voltak kíváncsiak, hogy Marko akar-e egy Verstappen-Leclerc álomcsapatot létrehozni.

    Azonban az itáliai média is kétkedve fogadta a híreket:

    ,,Nehéz elhinni azt, hogy azok az emberek, akik annyi energiát fektettek Verstappenbe, mint egy aranytojást tojó tyúkba, szét akarnák törni a jól működő rendszerüket.”

    Ugyanakkor Leclerc szerződésében is lehet egy teljesítményhez köthető kilépési záradék, amit kihasználhatna a Red Bull, a Mercedes bosszantására. Franco Nugnes szakíró szerint a Bikák a monacóival felvértezve könnyedén borsot törhetnének az esetleges Hamilton-Russell páros orra alá.

  • Leclerc nagyon dühös volt az autóban

    Leclerc nagyon dühös volt az autóban

    Charles Leclerc bevallotta, hogy nagyon dühös volt, amikor Sergio Pérez két alkalommal is leszorította őt a pályáról az Osztrák Nagydíjon.

    Leclerc és Pérez a verseny nagy részében a hatodik helyért küzdöttek. Leclerc előbb a 4-es, majd a 6-os kanyarban próbálkozott előzéssel, de a mexikói mindkét alkalommal leterelte őt a pályáról. A két esetért Pérez 2×5 mp büntetést kapott.

    „Az egész versenyen erős volt a versenytempónk, de nyilvánvalóan nem volt meg a gumielőnyünk, és a fordított stratégiánk sem, így nagyon-nagyon nehéz volt előzni” – mondta Leclerc a Sky Sportsnak. „Minden lehetőséget, amit láttam, megragadtam. Ma nem jött össze.”

    „Elég dühös voltam az autóban, mert nyilvánvalóan úgy éreztem, hogy maradt helyem” – reagált Leclerc a Pérez-féle esetekre. „Tudom, hogy az előzések elég optimisták voltak, de másrészt muszáj volt, ha azt akartam, hogy működjenek a dolgok. Nem volt hely kívül a kanyar kijáratánál, de ez már csak így szokott lenni.”

    Leclercet arra utasították, hogy engedje el csapattársát, Carlos Sainzot, hogy a spanyol megpróbálhassa megelőzni Daniel Ricciardót. A lépés kifizetődött Sainznak, aki a frissebb közepes gumikon volt, Leclercnek pedig nem okozott gondot a csapatutasítás.

    „Úgy éreztem, hogy valószínűleg volt lehetőségem arra, hogy egy ponton megelőzzem (Ricciardót), mert minden körben nagyon közel voltam hozzá” – mondta Leclerc.

    „De megkértek, hogy cseréljünk, és mivel ő a fordított stratégia előnyét élvezte, így megtettem.”

  • Leclerc nem alapozna a tavalyi jó eredményére az Osztrák Nagydíj kapcsán

    Leclerc nem alapozna a tavalyi jó eredményére az Osztrák Nagydíj kapcsán

    Charles Leclerc elmondta, hogy nem fogja jóslatokba bocsátkozni ausztriai esélyeit illetően, annak ellenére sem, hogy 2020-ban második lett az Osztrák Nagydíjon, annak ellenére, hogy a monacói akkor egy versenyképtelen Ferrarit vezetett.

    Bár az idei szezonban már két pole pozíciót szerzett – Monacóban és Azerbajdzsánban -, a versenytempója nem egészen olyan, mint amit a kvalifikációs teljesítménye mutatott.

    A Ferrari egy csalódást keltő franciaországi futam után vág neki a hétvégének Ausztriában. Carlos Sainz és Leclerc az 5., illetve a 7. helyre kvalifikálta magát a Paul Ricardon, de végül egyik pilóta sem tudott pontot szerezni.

    „Igen, tavaly második lettem (az Osztrák Nagydíjon), de mondjuk úgy, hogy egy kicsit szerencsés voltam.” – idézte Leclercet, akit a GPFans. „Csapatként jó munkát végeztünk, de volt egy kis szerencse is abban az eredményben.”

    „Szóval, ne ragadtassuk el magunkat túlságosan ettől. A (franciaországi) hétvégén nagyon nehéz volt versenytempót találni, keressük a válaszokat.”

    „Ezt elemezni fogjuk, és megpróbáljuk a lehető legjobban kihasználni a rendelkezésünkre álló három napot a csapattal, hogy megpróbáljuk megérteni, mit próbálhatunk ki az ausztriai versenyhétvége előtt.”

    A gumik témaköre komoly beszédtéma volt a paddockban Franciaországban, miután a Pirelli megemelte a minimális guminyomást, és több versenyző is azt állította, hogy a versenyen tapadási problémáik voltak.

    Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke azonban elmondta, hogy az ő gumiproblémáik nem a Pirelli változtatásaihoz kapcsolódnak, és nem biztos, hogy a csapat idén meg tudja oldani a helyzetet, – így elképzelhető, hogy a Scuderia gondjai Ausztriában is adottak lesznek.

    Ennek ellenére Leclerc továbbra is optimista.

    „Remélhetőleg találunk valamit, ami segít majd a versenyen” – mondta Leclerc. „Van egy nagyon szűk intercallumunk, ahol sikerült működésre bírnunk a gumikat.”

    „Valahogy nagyon nehéz nekünk abban a bizonyos intervallumban lenni, hogy jól működjenek. Ez egyértelműen nem sikerült (Franciaországban), és egyszerűen csak tényleg jobban küzdöttünk a gumikopással, mint mások.”

     

  • Verstappen: Vannak még páran, akiknek lehetne 7 bajnoki címe

    Verstappen: Vannak még páran, akiknek lehetne 7 bajnoki címe

    Max Verstappen szerint az elmúlt évek során, akadt pár olyan jó versenyző, aki Lewis Hamiltonhoz hasonlóan nyerhetett volna 7 bajnoki címet.

    Az idei szezon a Red Bull és a Mercedes ádáz küzdelmével látja el a Forma-1-et kedvelő közönséget. A több fronton dúló háború során nemcsak a versenyzők mérkőznek meg az aszfaltcsíkon egymással, hanem vezetőik is kemény szócsatákat folytatnak. A szárnyügyek és az autók teljesítményének tengerénben, olykor a két pilóta is csatlakozik a verbális adok-kapokba.

    A brit versenyző manapság előszeretettel hangoztatja azt, hogy a Red Bull konstrukciója a legjobb. Erre válaszul a 23 éves pilóta korábban azt nyilatkozta, hogy ő 2 tizeddel lenne gyorsabb Hamiltonnál a Mercedesben.

    Verstappen ezen mondata, azonban mély nyomot hagyott az F1-es társadalomban, így ismét el kellett magyaráznia mire is gondolt pontosan akkor, mikor ezt mondta:

    ,,Ez csak egy afféle visszavágás volt, ugyanis ő (Hamilton) folyton azt mondogatja, hogy a Red Bull jobb az ő versenygépénél. Így én úgy voltam vele, örömmel cserélnék, hogy meglássuk a különbséget. Volt némi csipkelődés mindkét oldal részéről, ami rendben van. Bíznod kell ugyanis a saját képességeidben. Én úgy hiszem, hogy én vagyok a leggyorsabb ő pedig úgy gondolja, hogy ő a legjobb. Talán a többi versenyző, mint például Lando (Norris) és Charles (Leclerc) is azt gondolja, hogy ő a legjobb. Szerintem ez eléggé normális reakció.” – ecsetelte álláspontját Verstappen a Crash.net-nek.

    A 23 éves pilóta szerint ugyanakkor jó pár olyan versenyző van a mezőnyben, aki képes lett volna hét bajnoki címet összeszedni.

    ,,Nagyon sok jó pilóta van itt, akik szintén nyerhettek volna hét világbajnoki címet. Élvezem ugyan a Lewis (Hamilton) elleni csatákat, ám szívesen harcolnék Fernandóval (Alonso), Sebastiannal (Vettel), Charles-lal (Leclerc) és Landóval (Norris) is, ha ők ülnének abban az autóban. Mindig harcolnod kell az ellenfelekkel, és természetesen eközben megpróbálsz felülkerekedni rajtuk. Szerintem nagyon jó érzés az, hogy ennyi jó pilóta ellen versenyezhetünk.”

  • Binotto: A magasabb guminyomás árthatott a Ferrarinak

    Binotto: A magasabb guminyomás árthatott a Ferrarinak

    A Ferrari borzasztó versenyen van túl a Francia Nagydíjon, Carlos Sainz a 11., míg Charles Leclerc a 16. helyen ért célba.

    Az olasz istálló ezzel elvesztette a konstruktőri harmadik helyet az 5-6. helyeket szerző McLarennel szemben, tehát mindenképp gyorsan magukra kell találjanak.

    „Valami balul sült el” – nyilatkozta a csapatfőnök, Mattia Binotto, aki szerint a gumikkal lehetett probléma.

    „Szemcsésedésünk volt, és meg kell értenünk, hogy a gumik túlmelegítése volt-e a probléma” – tette hozzá.

    Az olaszt megkérdezték, hogy a Pirelli által kért guminyomásnövelés okozhatta-e a problémát: „Ez lehet egy ok, de még elemeznünk kell.”

    Az ötödik helyről rajtoló Carlos Sainz így nyilatkozott a verseny után: „Őszintén szólva, Bahrein óta szenvedünk a versenytempóval. Gyorsan meg kell értenünk az okokat.”

    A Ferrari köztudottan 2022-re koncentrál már, Charles Leclerc azonban kiemelte, a jövő év szempontjából is fontos az idei autó problémáinak felderítése.

    „Mindent megpróbáltam, de nagyon hamar elfogyasztottuk a gumikat” – mondta. „Nem lennénk képesek rövid időn belül megoldani a problémákat, de fejlődnünk kell, hogy megértsük a gondokat, és versenyképesek legyünk jövőre.”