Címke: Charles Leclerc

  • Leclerc szerint ebben hasonlít egymásra Vettel és Sainz

    Leclerc szerint ebben hasonlít egymásra Vettel és Sainz

    Charles Leclerc az idei szezonra egy új csapattársat kapott magának Carlos Sainz személyében, aki a hat év után távozó Sebastian Vettelt váltotta a Ferrarinál. A monacói pilóta pedig felfedezett némi hasonlóságot a négyszeres világbajnok német és a spanyol versenyző között.

    A kétszeres futamgyőztes Leclerc mindig is felnézett Vettelre, akivel a 2019-es és a 2020-as szezon során voltak csapattársak a Formula 1-ben és egy fajta mentornak tekintette őt. Habár a kettejük kapcsolatában voltak mélypontok (2019-es Brazil Nagydíj), mégis békésen váltak el útjaik és a szezon végén még sisakot is cseréltek egymással, ami a két versenyző közötti legnagyobb tiszteletet jelenti.

    „Ha nyerni akartam, akkor Seb általában nem állt az utamba, szóval az nagyon jó dolog volt” – idézi Leclerc szavait a Motorsport.com. „Nem igazán számítottak neki ezek a dolgok. Azonban Carlosszal más a helyzet. Látom rajta, hogy rendkívül frusztrált, ha legyőzöm, legyen szó bármiről. Ez lehet akár sakk vagy golf is, de még akkor is mérges és én is pont ugyanilyen vagyok.”

    A monacói hozzátette, hogy Vettel és Sainz is nagyon szereti kielemezni az adatokat és ezt akár hosszú órákon is képesek csinálni a mérnökükkel. Szerinte a spanyolnak és a németnek egy napon „versenyt kéne rendezniük, hogy melyikük képes hosszabb ideig elemezni az adatokat.”

  • Ferrari: Fenntartásokkal kell kezelnünk a győzelmi esélyeinket

    Ferrari: Fenntartásokkal kell kezelnünk a győzelmi esélyeinket

    A Ferrari pilótái, Charles Leclerc és Carlos Sainz is esélyt latolgatott a soron következő Magyar Nagydíj előtt. A spanyol és a monacói versenyző is óvatos a győzelmi esélyeiket illetően annak ellenére, hogy a Hungaroring a lassabb pályák közé tartozik és az ilyen karakterisztikájú helyszíneken mindig számolni kell a Vörösökkel.

    A Ferrari pozitív versenyeken van túl, ugyanis Leclerc-t a második helyen intette le a kockás zászló a Brit Nagydíjon és Sainz tempója sem volt rossz a silverstone-i verseny során. Az olasz istálló egyre jobban kezdi megismerni az SF21-et és ez a Magyar Nagydíjon akár kamatostól is megtérülhet a számukra.

    A Scuderia ugyanis a Monacói Nagydíj során – ahol hasonlóan magas leszorítóerővel mennek a pilóták, mint a Hungaroringen – a kétszeres futamgyőztes monacói pilóta mindenkit lesokkolt a pole-pozíciójával, a versenyen pedig Sainz magabiztosan szerezte meg a második helyet. Azonban a pozitív előjelek ellenére egyik Ferrari pilóta sem gondolja azt, hogy valós esélyük lehet akár a győzelemre.

    „Jó dolog optimistának lenni és mi azok is vagyunk, mert a legutolsó három verseny mindegyikén jó teljesítményre voltunk képesek” – mondta Leclerc, aki hiába adott bele mindent Silverstone-ban, de még így sem sikerült maga mögött tartania Lewis Hamiltont.

    „Azonban másfelől a realitás talaján kell maradnunk. Jó formában vagyunk ugyan, de azt kijelenteni, hogy győzni megyünk Budapestre, túlzottan optimista lenne. Már akkor elégedett lennék, ha a két élcsapat mögött mi lennénk a legerősebbek.”

    Sainz szerint egy igazi kihívás lesz a Hungaroringen vezetni a jelenlegi autók magas leszorítóerő szintjei miatt. A spanyol szerint a magyar pályán minden esélyük meglesz arra, hogy brillírozzanak.

    „Monacóban és Bakuban rengeteg lassabb kanyar van, de Budapesten a második szektorban például folyton négyesben és ötösben megyünk” – meséli a maranellói istálló spanyol versenyzője.

    „Nem hinném, hogy erősek leszünk majd itt. Ez egy jó lehetőség, hogy a Mercedes és a Red Bull mögött legyünk, mert ezen a pályán nagyon fontos a leszorítóerő és az adatokból látszik, hogy le vagyunk maradva valamilyen szinten ezen két csapattól.”

  • Leclerc: Sokkal idegesebb vagyok az öcsém versenyei során

    Leclerc: Sokkal idegesebb vagyok az öcsém versenyei során

    Charles Leclerc büszke öccsének, Arthurnak az FIA Formula 3-ban elért sikereire, azonban elárulta, hogy a testvére versenyeinek nézése még a saját versenyeinél is nagyobb stresszel jár a számára.

    Az ifjabb Leclerc is – bátyjához hasonlóan – a Ferrari akadémiájának a tagja és idén mutatkozhatott be az FIA Formula 3-ban a Prema csapatával. Ugyan a Ferrari monacói versenyzője kifejezetten örül Arthur sikereinek, addig tisztában van a motorsport veszélyeivel, amivel nem csak neki, hanem az öccsének is szembe kell néznie versenyről versenyre.

    „Tízszer idegesebb vagyok az ő versenyinél, mert amikor fent van a bukósisakom és versenyzem, soha nem gondolok a veszélyekre” – idézi a kétszeres futamgyőztes Leclerc szavait a CNN. „Azonban amint külső emberként szemlélem, mindig végigfutnak a rossz forgatókönyvek az agyamon, amik megtörténhetnek vele a pályán.”

    Charles amiatt is nagyon boldog, hogy kisöccsét hasznos tanácsokkal láthatja el, azonban saját elmondása szerint nem sokat szoktak beszélgetni négy szem közt a versenyzésről.

    „Amikor segítségre van szüksége, akkor tudja, hogy bármikor a rendelkezésére állok” – folytatta az idősebb Leclerc. „Azonban legtöbbször az életünk történéseiről beszélgetünk egymással, ahogyan azt egy átlagos testvérpár csinálná azt.”

    Michael és Ralf Schumacher óta nem versenyzett testvérpár a Formula 1-ben. A két Schumacher 1997-től egészen 2006-ig volt tagja az F1-es mezőnynek, azonban az előbb említett szezon végén Michael visszavonulása miatt Ralf egyedül maradt 2007-re, ami végül az utolsó éve volt a száguldó cirkuszban. Charles nagyon reméli, hogy egy napon Arthur is el fog jutni a szintjére és majd egymás ellen is versenyezhetnek majd az autosport királykategóriájában.

    „Hihetetlen ül jó érzés látni azt, hogy Arthur szépen, fokozatosan halad felfelé a ranglétrán. Remélem, hogy egy napon majd csatlakozik hozzám a Forma-1-be, azonban még nagyon hosszú az út előtte.”

  • Leclercet a tankolásos időszakra emlékeztette a sprintkvalifikáció

    Leclercet a tankolásos időszakra emlékeztette a sprintkvalifikáció

    Charles Leclerc elismerte, hogy olyan érzései voltak a Brit Nagydíjon bemutatkozó sprintkvalifikáció közben, mint ha a Forma-1 tankolásos éveiben versenyzett volna.

    Az előző héten egy 17 körös sprintfutam döntött a vasárnapi rajtsorrendről a Brit Nagydíjon. Ennek alkalmából pedig a versenyzők emiatt alacsonyabb üzemanyagszinten vághattak neki a futamnak és végig nyomhatták neki, mert kötelező kerékcserét sem írtak elő a szabályok.

    Az utolsó tankolós szezon 2009-ben volt és az FIA a költségek csökkentése a biztonság javítása érdekében törölte el a megoldást, ugyanis rengeteg balesetveszélyes esetet szült az, ha valaki valamilyen okból kifolyólag magával rántotta a tankolócsövet a bokszkiállást követően.

    A Ferrari monacói pilótája nemrégiben beszélt a sprintkvalifikáción szerzett tapasztalatairól és azt is felfedte, hogy mi a különbség a sprint és egy normál futam között.

    „Nagy a különbség” – válaszolta Leclerc, amikor a különböző üzemanyagszintekről kérdezték őt. „Nagyon élveztem az új formátumot. Szeretem ezeket a körülményeket és még olyan érzésed is van, mint ha a tankolásos érában versenyeznél. A gumikkal is sokkal jobb a helyzet, mert könnyebben elérik az optimális hőmérsékletet és nem kell őket annyira beosztani, mint egy normális futam során.”

    „Nagyon jó volt ez a 17 körös száguldás, de személy szerint a kedvenc újításom az volt, hogy az időmérő edzés átkerült szombatról péntekre. Ez így nekünk versenyzők számára is sokkal izgalmasabb.”

    A sprintkvalifikációs hétvége a következő képpen nézett ki: pénteken az első szabadedzést követően rendeztek egy időmérő edzést, ami megadta a sprintfutam rajtsorrendjét. Szombaton jött ezt követően a második szabadedzés és a sprintkvalifikáció, ami pedig a vasárnapi futam rajtsorrendjét határozta meg. Az F1 vezetőinek tervei alapján még Monzában és Interlagosban lesz hasonló beosztás egy versenyhétvége során.

    Leclerc azt is elmondta, hogy azért is kedveli az új formátumot, mert „pénteken általában mindig csak unatkozik az autóban” és azért is, mert ebben a rendszerben csak az első szabadedzés áll a rendelkezésére, hogy felkészülhessen az időmérőre.

  • Alonso: Az F1 jó kezekben van az új generációt látva

    Alonso: Az F1 jó kezekben van az új generációt látva

    Fernando Alonso a Forma-1 fiataljait magasztalta, elmondta, a száguldó cirkusz jó kezekben van, ami a jövőt illeti. Azonban a hamarosan 40 éves spanyol figyelmeztet, fontos lenne, hogy autóikkal meg is tudják mutatni, mi rejlik bennük.

    „Egyértelműen jó időszak most ez a sportban, az új generációval” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok. „Megvan a tehetségük, a felkészültségük, ott vannak az akadémiák, amelyek segítik őket a különböző kategóriákban, megvannak az eszközeik, a szimulátor és ott vannak a nagyon kifinomult mérnökök, amikor a Forma-1-be kerülnek.”

    Alonso azonban amiatt aggódik, hogy egyes tehetségeknek nem feltétlenül adódik meg a lehetőség a bizonyításra: „Lando és George esetében láttuk, hogy egyikük a dobogóért harcol, a másik meg pontot sem tud szerezni, pedig mindketten tehetségesek. Ez kicsit unfair. Charles esete is hasonló, amikor a Ferrari győztes autó volt, Charles a generációja csúcsán volt, most viszont nincs ott, szóval eléggé autófüggő, és a múltban is így volt.”

  • Leclerc: Nem a motorhiba miatt úszott el a győzelem

    Leclerc: Nem a motorhiba miatt úszott el a győzelem

    Komoly motorproblémákkal küszködött a Brit Nagydíj első részében Charles Leclerc, ám a monacói szerint végül nem emiatt nem jött össze a meglepetés futamgyőzelem.

    Szenzációs versenyt futott Silverstone-ban a Ferrari fiatalja Charles Leclerc, aki sokáig magabiztosan vezetett ám az első etapja során kétségbeesetten kezdett el rádiózni, hogy kihagyott a motorja. Hosszabb huza-vona után végül úgy tűnt, megoldották a problémát, ám a futam végén Lewis Hamilton jóval gyorsabb volt nála, így le tudta dolgozni a tetemes hátrányát, amit a tíz másodperces büntetést okozott, és két körrel a vége előtt el is vette a futamgyőzelmet Leclerctől.

    Mivel Leclerc nem tudott komolyabb előnyt kiautózni az első etap végére, így felmerült a kérdés, hogy az a motorhiba a monacói győzelmébe került-e:

    „Egy verseny hosszú, sok paraméter játszik szerepet benne. Szóval nem, nem a motorhiba miatt nem nyertünk. Egyszerűen csak túl gyorsak voltak a végén.” – ismerte el.

    Azonban a pilótafülkében már igencsak aggódott:

    „Azt hittem, hogy vége a versenyemnek. Néhány dolgot állítanom kellett a kormányon, de összességében jól kezeltük ezt a helyzetet.

  • Ferrari: Újra harcban vagyunk a harmadik helyért

    Ferrari: Újra harcban vagyunk a harmadik helyért

    Mattia Binotto a Brit Nagydíj után kijelentette, visszatértek a konstruktőri harmadik helyért való küzdelembe. Habár a Ferrari korábban azt is egyértelművé tette, hogy ez a harc sokkal kisebb prioritást élvez, mint a 2022-es autó fejlesztése.

    Mindazonáltal Charles Leclerc Silverstone-ban a Hamilton-Verstappen ütközést követően 50 körig vezette a futamot, komoly győzelmi esélyei voltak, de végül a tíz másodperces büntetést kapó Hamilton lehajrázta, és éppen az ominózus Copse kanyarban előzte meg.

    „Láttam, mi történt az első körben, nem akartam kockáztatni” – mondta Leclerc az előzésről. „Nem harcolok vele a bajnokságét. „Ezért úgy gondoltam, hogy a biztonság kedvéért hagyok még egy kis helyet, majd volt egy kis megcsúszásom a kijáratnál. De ez csak idő kérdése volt – Lewis túl gyors volt. A második hely amúgy is jó a csapatnak, de a fenébe is, olyan közel voltam hozzá.”

    A verseny mindenesetre meggyőzte a Ferrari csapatfőnökét, hogy még ne mondjanak le a harmadik helyről a konstruktőri versenyben.

    „Ez a Ferrari lehet harmadik” – nyilatkozta a Sky Italiának. „Ez az ambíciónk, de az a célunk, hogy minden szempontból folyamatosan fejlődjünk. A harmadik hely az elvégzett munka eredménye lenne. Tehát bár álmodozni lehet, reálisnak is kell lennünk. Valaminek történnie kellett elöl, és ez meg is történt, és örülök, hogy Verstappen rendben van. Nem voltunk egy szinten a Mercedesszel, Hamilton gyorsabb volt nálunk.”

    „Csalódáskeltő volt, mert két körrel a vége előtt történt” – folytatta a futamot eldöntő, késői előzésre utalva. „De a franciaországi katasztrófa után ez az eredmény fontos számunkra. Ez a legfontosabb dolog. Leclerc egész hétvégén jó volt, míg Sainz peches volt a boxkiállással. De amikor tiszta volt az útja, akkor is nagyon gyorsan körözött.”

    A következő verseny a Magyar Nagydíj lesz, és a Hungaroring vonalvezetése kedvezhet a Ferrarinak, legalábbis ha a Monacói Nagydíjból indulunk ki, ahol győzelmi esélyeik lettek volna, ha Leclerc el tud indulni, de Sainz így is hozott egy második helyet.

    „Az elmúlt néhány futam jó előjel a fejlődésünk szempontjából, és Magyarország egy olyan pálya, amely jobban illik az autónkhoz. Azonban nem mehetünk úgy oda, hogy azt gondoljuk, erősebbek vagyunk Verstappennél és Hamiltonnál” – mondta Binotto a hozzáállásukról. „Harcolni megyünk oda, mert láttuk, hogy minden futam tartogat meglepetéseket.”

  • Így látta a többi versenyző a Hamilton-Verstappen csatát

    Így látta a többi versenyző a Hamilton-Verstappen csatát

    A versenyzők egy része elmondta,  mit gondolt Lewis Hamilton és Max Verstappen csatájáról.

    A Brit Nagydíj első körében rögtön egymásnak feszült a két bajnok aspiráns, aminek végül baleset lett a vége. A csatázó felek közül ugyanis a holland pilóta a 9-es kanyarból a gumifalba vágódott, így számára az aznapi verseny befejeződött.

    A becsapódás mentén 51G érte a Red Bull versenyzőjét, aki ugyan saját lábán szállt ki a konstrukcióból, de szédelgett és a vállát fájlalta. A rutin vizsgálatok azonban nem mutattak semmi rendellenséget, így Verstappent kiengedték a kórházból.

    A hétszeres világbajnok az eset miatt 10 másodperces büntetést kapott, ám miután letöltötte a szankciót, nagy hajrával felért az első helyre.

    Az ügy kapcsán sokan elmondták már a véleményüket, így a sorból a versenyzőtársak sem maradhattak ki.

    Charles Leclerc:

    ,,Az autóból nagyon nehéz volt megítélni. Nagyon alacsonyan ülünk, így nem látunk mindent és ezek a dologok általában túl gyorsan is történnek. Annyit láttam, hogy előttem zajlanak az események. Nyilvánvalóan a belső íven volt hely. Lewis talán nem teljesen találta el a kanyarcsúcspontot, ám az is igaz, hogy Max elég agresszív volt a külső íven. Ilyen dolgok megtörténhetnek, ám szerintem az a legfontosabb, hogy Max sértetlen és jól van.”

    Valtteri Bottas:

    ,,Az elejétől láttam, ahogy meccselnek, csakúgy, mint tegnap (a sprintfutamon). Volt egy olyan érzésem, hogy valami történni fog, mivel nagyon keményen csatáztak egymás ellen. Ilyen dolgok megtörténhetnek, ez hozzátartozik a versenyzéshez. Ez akkor fordul inkább elő, mikor keményen harcolsz és nem akarod feladni. Én csak annak örülök, hogy Max jól van, ugyanis elég nagy volt a becsapódás. Ugyanakkor szerintem Lewis ma teljesen megérdemelten a nyert.”

    Lando Norris:

    ,,Nem is tudom, ez elég trükkös. Mindketten sokat kockáztattak, de Lewis kapott végül büntetést, így őt látták (a stewardok) bűnösnek. Ott belülre elmenni elég nehéz, főleg ha nagy sebességgel érkezel oda, ugyanis úgy elég szűken tudsz csak fordulni. Úgy vélem, hogy egy kissé rosszul mérte fel a dolgot. Ez a versenyzés, de nem tudom mit mondhatnék még.”

    Daniel Ricciardo:

    ,,Elég csúnya befejezése lett ennek. Nyilvánvalóan nagy volt a sebesség, és különben sem kell sok egy ilyen ütközéshez. Amikor egy ilyen nagy sebességű kanyarban haladtok ketten, akkor aerót veszítetek, különösen Lewis, aki előtt némileg még ott volt Max turbulens levegője. Mindketten elég merészek voltak. A tapadási viszonyok mentén főleg Lewis volt az, aki egyszerűen belecsúszott Maxbe. Mindezt akaratlanul tette, ezeknek az autóknak egyszerűen ilyen az aerodinamikája, egy kicsit többet kell engedni. Viszont én nem fogok itt ítélkezni, és azt mondani, hogy ezt meg azt kellett volna csinálni.

    Carlos Sainz:

    ,,Nyilvánvalóan láttam az esetet és őszintén szólva vegyes érzéseim voltak az üggyel kapcsolatban. Először is jobbulást kívánok Maxnek, úgy hallottam elég nagy baleset volt. Viszont nagyon nehéz megítélni mi történt. Csak ők ketten tudják, mit csinálhattak volna másképp, hogy elkerüljék ezt. Nagyon szoros volt a csata, és különben is elég nagy dolog miatt harcolnak. Én azonban nem szeretnék ítélkezni.”

    Fernando Alonso:

    ,,Nehéz ezt kívülről megítélni. Elég szorosnak tűnt, Lewis több, mint fél autóval már Max mellett volt. A belső ívről azonban nem tudott csak úgy elmenni, nem lehet onnan felszívódni. Szerencsétlen pillanat volt és nem tartalmazott semmi szándékosságot. Véleményem szerint egyik pilóta sem csinált semmi rosszat. Egyszerűen szerencsétlenül jött ez most ki.”

  • A nézők ismét döntöttek a nap versenyzője címről

    A nézők ismét döntöttek a nap versenyzője címről

    A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője.

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    A Brit Nagydíjon ezt Charles Leclerc érdemelte ki, aki mindent – sőt talán még annál is többet – kihozott a Ferrariból. A verseny jelentős részében az élen állt és tartotta maga mögött a Mercedeseket, azonban a végén már kevésnek bizonyult a Ferrari ereje Hamiltonnal szemben. Mindenesetre a nézők értékelték a monacói erőfeszítéseit.

    A nap versenyzője szavazás eredménye:

    Charles Leclerc – 34.5%
    Lewis Hamilton – 13.4%
    Max Verstappen – 12.9%
    Lando Norris – 6.7%
    Sergio Perez – 6%

    A nap versenyzője szavazás nyertesei 2021-ben:

    Bahreini Nagydíj Sergio Pérez
    Emilia Romagna Nagydíj Lando Norris
    Portugál Nagydíj Sergo Pérez
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Sebastian Vettel
    Azerbajdzsáni Nagydíj Sebastian Vettel
    Francia Nagydíj Max Verstappen
    Stájer Nagydíj Charles Leclerc
    Osztrák Nagydíj Lando Norris
    Brit Nagydíj Charles Leclerc
  • Verstappen kiesése után Hamilton büntetést kapott, majd nyert

    Verstappen kiesése után Hamilton büntetést kapott, majd nyert

    Miután felocsúdtunk a Forma-1 első sprintfutamából, vasárnap sor került a „szokásos” Brit Nagydíjra.

    A pole-ból – sprinfutamos győzelmének köszönhetően – Max Verstappen indulhatott. Mellőle Lewis Hamilton várta a rajtot, míg mögöttük a második sort Valtteri Bottas és Charles Leclerc foglalták el. Őket a top 10-ben Norris, Ricciardo, Alonso, Vettel, Ocon és Sainz követte.
    Büntetése következtében George Russell a 12. helyről várta a rajtot.
    Sergio Pérez pedig a boxutcából rajtolhatott, a mezőny után.

    Pérez kivételével a mezőny minden tagja közepes gumikeverékekkel vágott neki a versenynek.

    A rajtot Hamilton kapta el jobban, át is vette a vezetést, de a holland, némileg leszélesítve a pályát visszaelőzte őt. Komoly csatába keveredett a két bajnoki esélyes, míg nem össze is értek és Verstappen nagy tempóval bevágódott a gumifalba. Kiszállt az autóból, de láthatóan megviselte a becsapódás.

    Az első helyet Leclerc örökölte meg, miközben pályára érkezett a biztonsági autó, Hamilton pedig maga is arról számolt be, hogy megsérülhetett az autója.
    Később aztán piros zászlóval meg is szakították a versenyt, miközben a sorrend Leclerc, Hamilton, Bottas, Norris, Ricciardo volt.

    Több, mint félóra telt el a folytatásig. Újabb álló rajttal folytatódott a verseny.

    Leclerc megtartotta az első helyet a rajt után, Bottast viszont megelőzte Norris. A 6-7. helyen Alonso és Vettel csatázott egymással, aminek az lett a vége, hogy Vettel megforgott és visszaesett az utolsó helyre.

    Ezt követően érkezett a hír, hogy Hamilton a Verstappen-féle eset miatt 10 másodperces büntetést kapott. Ezért nagyon fontos lett volna számára, hogy megelőzze Leclercet és minél jobban elhúzzon előle, de nem igazán tudott közel kerülni hozzá.

    A 15. körben aztán Leclerc azt jelezte, hogy kihagy a motor, Hamilton pedig rögtön meg is érkezett a nyakára.
    Rádión közölte a csapat a monacóival, hogy mit állítson az autón, ami némi panaszkodás után úgy tűnt, valóban megoldhatta a gondot.
    A 22. körben azonban Leclerc szerint újból jelentkezett a motorprobléma. Erre reagálva azt kérték, hogy ha kihagy a motor, akkor ne váltson feljebb.

    Az élmezőnyből az újraindítás után Norris állt ki elsőként kereket cserélni, kemény keverékeket kapott, azonban a jobb hátsó Pirellit nehezen sikerült csak rögzíteni, így sok időt veszített a brit. A 6. helyre tért vissza.
    Ez után érkezett cserére Bottas, szintén keményeket kapott, és Norris elé tudott visszatérni a pályára. Közéjük ez után Alonso is beékelődött, és bár ez nem maradt így sokáig, a finn egy kis lépéselőnybe került.

    A 28. körben Hamilton is érkezett kerékcserére, és a 10 másodperces büntetését is letöltötte. A negyedik helyre tért vissza.

    Sainz kerékcseréje nagyon lassú lett, Leclercnek azonban simán ment és vissza tudott térni az élre.

    A 31. körben Hamilton megelőzte Norrist, így feljött a harmadik helyre, majd 40. körben helyet cserélt Bottasszal, így már a második helyen haladt.

    A korábbi megforgása után Vettel a 41. körben a 17. helyen haladt, de a csapat technikai okokban kiintette őt a versenyből.

    A 48. körb, en a 10. helyért előzte Pérez Räikkönent. A finn próbálta megtartani pozícióját, de összeértek, és az Alfa Romeo kicsúszott. Vissza tudott térni a versenybe, de a 16. helyre esett vissza.

    Hamilton egyre közelebb került Leclerchez 2,5 körrel a vége előtt már nyithatta a DRS-t is. Hamarosan sikerült is az előzés, különösebb erőfeszítés nélkül, mivel a monacói lesodródott a pályáról.

    A versenyt végül Hamilton meg is nyerte, Leclerc a második lett, a dobogó harmadik fokára pedig Bottas fért fel.

    A Brit Nagydíj végeredménye:

    Versenyző Lemaradás
    1 Lewis Hamilton
    2 Charles Leclerc 3.871
    3 Valtteri Bottas 11.125
    4 Lando Norris 28.573
    5 Daniel Ricciardo 42.624
    6 Carlos Sainz Jr. 43.454
    7 Fernando Alonso 1:12.093
    8 Lance Stroll 1:14.289
    9 Esteban Ocon 1:16.162
    10 Yuki Tsunoda 1:22.065
    11 Pierre Gasly 1:25.327
    12 George Russell 1 kör
    13 Antonio Giovinazzi 1 kör
    14 Nicholas Latifi 1 kör
    15 Kimi Raikkonen 1 kör
    16 Sergio Perez 1 kör
    17 Nikita Mazepin 1 kör
    18 Mick Schumacher 1 kör
    Sebastian Vettel kiesett
    Max Verstappen kiesett