Címke: Charles Leclerc

  • A két Ferrari végzett az élen a második edzésen, Hamilton autója megállt!

    A két Ferrari végzett az élen a második edzésen, Hamilton autója megállt!

    Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak a Holland Nagydíj második szabadedzésén, a második pozíciót érő időt Carlos Sainz autózta, míg a harmadik Esteban Ocon lett.

    A második szabadedzést sem kezdhette időben a Forma-1, ugyanis tisztázatlan okok miatt tolni kellett a kezdési időpontot. 5 perccel később viszont megjelentek az autók a zandvoort-i aszfaltcsíkon. A mezőny háromnegyede a pályán tartózkodott, míg a többiek a boxban vártak.

    A két Ferrari gyorsan az élre állt, ám a Mercedes letaszította őket a trónról. A csillagosok öröme viszont nem tartott sokáig, ugyanis Lewis Hamilton autója megállt a pálya szélén. Így az utóbbi versenyek sztárja, a piros zászló, ismét munkába állhatott.

    Miután az autót a pályabírók a megnyitás mögé tolták, folytatódhatott az edzés.

    30 perccel a vége előtt Esteban Ocon állt az élen, őt Valtteri Bottas és Fernando Alonso következett. Az első 10-be rajtuk kívül még Pierre Gasly, Max Verstappen, Carlos Sainz, Charles Leclerc, Lewis Hamilton, Lance Stroll és Sebastian Vettel fért be.

    Nikita Mazepin elásta magát a sóderágyban, így a piros zászló ismét beköszönt Hollandiában.

    10 perccel a leintés előtt Charles Leclerc neve szerepelt a lista élén, őt csapattársa Carlos Sainz és Esteban Ocon követte. Valtteri Bottas és Max Verstappen állt a negyedik és ötödik helyen, míg Fernando Alonso, Pierre Gasly, Lando Norris, Antonio Giovinazzi, és Sebastian Vettel zárt az sort az első 10-ben.

    A pilóták az utolsó percekben is versenyszimulációs köröket autóztak, így a sorrend nem változott. Charles Leclerc nyerte tehát a második gyakorlást, Carlos Sainz és Esteban Ocon előtt.

    1 Charles Leclerc Ferrari 1:10.902 28
    2 Carlos Sainz Ferrari 1:11.056 + 0.154 27
    3 Esteban Ocon Alpine 1:11.074 + 0.172 32
    4 Valtteri Bottas Mercedes 1:11.132 + 0.230 32
    5 Max Verstappen Red Bull 1:11.264 + 0.362 27
    6 Fernando Alonso Alpine 1:11.280 + 0.378 29
    7 Pierre Gasly AlphaTauri 1:11.462 + 0.560 28
    8 Lando Norris McLaren 1:11.488 + 0.586 26
    9 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:11.678 + 0.776 29
    10 Sebastian Vettel Aston Martin 1:11.713 + 0.811 23
    11 Lewis Hamilton Mercedes 1:11.911 + 1.009 3
    12 Sergio Pérez Red Bull 1:11.946 + 1.044 26
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:12.096 + 1.194 30
    14 Lance Stroll Aston Martin 1:12.136 + 1.234 28
    15 Daniel Ricciardo McLaren 1:12.157 + 1.255 24
    16 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:12.206 + 1.304 30
    17 Mick Schumacher Haas 1:12.607 + 1.705s 30
    18 Nicholas Latifi Williams 1:12.610 + 1.708 26
    19 Nikita Mazepin Haas 1:12.835 + 1.933 12
    20 George Russell Williams 1:12.855 + 1.953 29
  • A tartalék kasznival folytatja tovább Leclerc a versenyhétvégét

    A tartalék kasznival folytatja tovább Leclerc a versenyhétvégét

    A Ferrari bejelentette, hogy a tartalék kasznit kellett felhasználniuk Charles Leclerc autóján.

    A második szabadedzés nem végződött jól a monacói versenyző számára, ugyanis a Malmedy-ben megcsúszott és megtörte autóját. A gyakorlás után a Scuderia visszakapta a 16-os rajtszámmal ellátott versenygépet, így megkezdhették a javítást.

    Mattia Binotto tegnap még abban reménykedett, hogy gyorsan orvosolni tudják a problémát, ám végül a tartalék karosszériát kellett felhasználniuk. A Ferrari ma reggel ugyanis bejelentette, hogy időhiányában nem tudták a megsérült kasznit megjavítani, így inkább egy újat használnak fel.

    ,,A második szabadedzésen nem érződött túl jónak az autó. Meg kell értenünk, hogy mi történt, ugyanis nem változtattunk sokat rajta. Van tehát feladatunk, de remélhetőleg elég jó munkát tudunk majd végezni.” értékelte a tegnap napot  a Formula1.com-nak Leclerc.

     

  • Verstappen volt a leggyorsabb délután, ám a végén megtörte autóját

    Verstappen volt a leggyorsabb délután, ám a végén megtörte autóját

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a második szabadedzésen, a második pozíciót Valtteri Bottas szerezte meg, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

    Spa ismét csapadékot varázsolt az aszfaltra, így az elsőként pályára merészkedő Valtteri Bottasnak intermediate abroncsokkal kellett felmérnie a versenyzésre kijelölt területet. A finn pilóta azonban nem maradt sokáig egyedül, többen is csatlakoztak hozzá. Az installációs körök megtétele után a versenyzők jelentették, hogy a pálya alkalmas a száraz pályás abroncsok használatára, így a legtöbben ‘papucsokat’ váltottak.

    Csakúgy, mint délelőtt, az első mért kört Lando Norris teljesítette. A brit pilóta keménykeverékű gumikkal felszerelkezve ugrott az élre. A második helyre Yuki Tsunoda, míg a harmadikra Daniel Ricciardo ért fel.

    Pierre Gasly a Le Combes-ban a menekülő utat választotta, míg Carlos Sainz körét elvették, mert kiszélesítette a pályát.

    A mezőny nagy része kint dolgozott, ugyanis az esőtől tartottak. A Mercedes két pilótája a közepeseken az élre ugrott (Bottas-Hamilton sorrendben), őket Verstappen követte a harmadik helyen.

    Fél óra elteltével továbbra is a Mercedes finn versenyzője állt az élen, mögötte brit csapattársa és a Red Bull holland pilótája érkezett. Az első 10-be még Fernando Alonso, Lance Stroll, Sebastian Vettel, Sergio Pérez, Pierre Gasly és Lando Norris fért be.

    Charles Leclerc a gumifalban végezte, így a piros zászló is tiszteletét tette az edzésen. Az újraindítás után 10 perc maradt a gyakorlásból, így szinte mindenki kihajtott a pályára.

    Pár perccel a vége előtt Max Verstappen is meglátogatta a falat és lebontott a reklámtáblát. A piros zászló újfent előkerült, ám az edzést már indították újra. Így a holland végzett az élen, mögötte Valtteri Bottas és Lewis Hamilton következett. Mögöttük Fernando Alonso, Pierre Gasly, Lance Stroll, Esteban Ocon, Sebastian Vettel, Lando Norris és Sergio Pérez volt a sorrend.

    Pozíció Versenyző Csapat Köridő Különbség Megtett kör
    1 Max Verstappen Red Bull 1:44.472 12
    2 Valtteri Bottas Mercedes 1:44.513 + 0.041 14
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:44.544 + 0.072 13
    4 Fernando Alonso Alpine 1:44.953 + 0.481 15
    5 Pierre Gasly AlphaTauri 1:44.965 + 0.493 17
    6 Lance Stroll Aston Martin 1:45.180 + 0.708 14
    7 Esteban Ocon Alpine 1:45.302 + 0.830 15
    8 Sebastian Vettel Aston Martin 1:45.336 + 0.864 16
    9 Lando Norris McLaren 1:45.386 + 0.914 18
    10 Sergio Pérez Red Bull 1:45.404 + 0.932 13
    11 Carlos Sainz Ferrari 1:45.517 + 1.045 14
    12 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:45.758 + 1.286 17
    13 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:45.789 + 1.317 16
    14 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:45.967 + 1.495 18
    15 Daniel Ricciardo McLaren 1:46.118 + 1.646 14
    16 Nicholas Latifi Williams 1:46.198 + 1.726 17
    17 George Russell Williams 1:46.665 + 2.193 14
    18 Charles Leclerc Ferrari 1:46.836 + 2.364 13
    19 Nikita Mazepin Haas 1:47.335 + 2.863 14
    20 Mick Schumacher Haas 1:47.529 + 3.057 15
  • Sainz nem érti, miért van Leclerc és Verstappen árnyékában

    Sainz nem érti, miért van Leclerc és Verstappen árnyékában

    Carlos Sainz nem érti, hogy mikor a jövő csillagairól van szó, akkor ő miért nem kap helyet azon a bizonyos listán.

    Debütálása óta a spanyol pilótának többször is volt olyan csapattársa, akit most az elkövetkezendő évek reménységei közé sorolnak. A Toro Rossóban Max Verstappen ellen vitézkedhetett, két éven át versenyzett Lando Norris mellet a McLarenben, míg most a Ferrarinál bontogatja szárnyait Charles Leclerc oldalán.

    A 26 éves versenyző szerint az összes eddigi csapata megbecsülte őt, ezért is furcsa az a számára, hogy a közönség nem számol vele. Az Auto Motor und Sportnak és a Racingnews365.com-nak adott interjúja során felmerült az a kérdés, hogy szerinte alábecsülik-e. Sainz így válaszolt:

    ,,Ha a Ferrarihoz írsz alá, akkor azért valamit biztosan jól csináltál a pályafutásod alatt. Mindig úgy éreztem, hogy a csapat megbecsül, legyen szó a Toro Rossótól, a Renault-on át a McLarenig. Még azután is ez volt a helyzet, miután eljöttem tőlük. Ha a közönség viszont azt gondolja, hogy én árnyékban vagyok, akkor eltűnődőm azon, hogy miért lehet ez. Bárki ellen is versenyeztem eddig, legyen szó Maxről (Verstappen), Nicóról (Hülkenberg), Landóról (Norris) vagy épp Charles-ról (Leclerc) sosem éreztem azt, hogy lassabb lennék náluk. Avagy ne tudnék olyat, amit ők.”

    Ugyanakkor a spanyol pilóta hálás azért, amiért ilyen versenyzők mellett dolgozhatott:

    ,,Mindegyiküket legyőztem, és a határainkat feszegettem velük. Max, Lando és Charles szerintem a mezőny legjobbjai közé tartozik. Szerettem azt a kihívást, hogy ellenük versenyezhettem, ez jobb pilótává tett engem. Ugyanakkor ez önbizalmat is adott nekem, ugyanis így a Ferrarihoz érkezve bárki ellen felvehetem versenyt. Miután megfelelően beilleszkedtem, és sikerült az autót saját magamra állítani, azután nem kell félnem senkitől.” – tette hozzá Sainz.

  • Sainz és Leclerc jól kijönnek egymással

    Sainz és Leclerc jól kijönnek egymással

    Carlos Sainz átigazolása a Ferrarihoz mondhatni jól alakult, viszonylag könnyen felvette a tempót az olasz csapatnál. Sainz sokszor közelíti meg csapattársát, Leclerc-t is, akivel amúgy is jól kijönnek.

    „Még mindig nem érzem, hogy olyan kiegyensúlyozottan vezetnék, mint 2019-ben és 2020-ban” – nyilatkozta Sainz az Auto Motor und Sportnak. „Van még néhány dolog, amin javítanom kell, de ha valami rosszul megy nálam, Leclerc ott van, és ez fordítva is igaz. Ő egy jó fickó. Ugyanazok az érdekeink és céljaink. Ezért sok jó beszélgetést folytatunk. Néha együtt is sportolunk, vagy elmegyünk sakkozni. Nemcsak gyors, de könnyű vele barátkozni is. Ha élvezem ezt az egészet, akkor a teljesítményem is jobb. Miért kellene rosszban lennem a csapattársammal? Az nem segít rajtam. Jobban működik, ha együtt nevetünk.”

    A spanyol célja azonban így is kétségtelen: legyőzni a monacóit. E tekintetben egyébként nem is áll rosszul, hiszen jelenleg megelőzi őt összetettben.

    „Közel vagyunk egymáshoz, és az első szabadedzés óta egymást hajtjuk, hogy jobb időket érjünk el” – tette hozzá. „Tudom, hogy milyen erős, és ez az én szintemet is emeli, mert meg akarom verni. Minden versenyző számára cél, hogy a legjobb legyen a mezőnyben. Nem csak a csapattársadat akarod legyőzni, de tudtam, hogy a Ferrarinál az egyik, ha nem a leggyorsabb pilóta lesz az ellenfelem. Egy olyan autóban, amelyet Charles jól ismer, és egy olyan csapatban, amelybe már teljesen beilleszkedett, az ember előre elgondolkodik azon, hogyan fog beilleszkedni. Hat hónap elteltével elmondhatom, hogyan ment. A sebességem a kezdetektől fogva megvolt. Még mindig van min dolgoznom, hogy egy egész hétvégén át, stabilan jó legyek.”

  • Leclerc: Nem számít csodának a Ferrari idei feltámadása

    Leclerc: Nem számít csodának a Ferrari idei feltámadása

    Charles Leclerc-t nem érte teljes meglepetésként a Ferrari idei remeklése a tavalyi katasztrofális évüket követően.

    A maranellói istálló a tavalyi évben 1980 óta nem látott mélységekbe került: nem sikerült futamgyőzelmet szerezniük és mindössze a hatodik helyet szerezték meg a konstruktőri bajnokságban.

    Annak ellenére, hogy a karosszéria fejlesztését limitálták az idei szezonra, a Ferrari fejlődött az egyik legtöbbet a Formula 1 tíz csapat közül. Leclerc és újdonsült csapattársa, Carlos Sainz már három dobogós helyezést volt képes összehozni eddig az idei szezonban és a monacói pilóta a Brit Nagydíjon nagyon közel járt a futamgyőzelemhez. Látva a maranellói gyárépületben az ott dolgozók kemény munkáját, Leclerc nem lepődött meg a Ferrari idei feltámadásán.

    „Jobb mint amire előzetesen számítottam” – mondta az idei évről a kétszeres futamgyőztes Leclerc. „Rengeteget dolgozunk, és ezt látom is, amikor Maranellóban vagyok, szóval a fejlődésünk nem ért teljesen váratlanul.”

    „Az előrelépésünk nyilvánvaló tavalyhoz képest és ezt remek látni” – folytatta az olasz istálló monacói versenyzője, aki egy jelentősen erősebb erőforrással rohamozhatja majd riválisait a szezon második felében. „Ez azt jelenti, hogy az irány jó, de a végső célunk az élre kerülés, szóval nem szabad itt leállnunk.”

    „Nem csak a várakozásokra, hanem a gyárban és a pályán való munkára összpontosítunk, hogy maximális mértékben tudjuk kihasználni a lehetőségeinket. Így pedig hamarabb érhetjük el az általunk kitűzött célokat.”

    Leclerc hozzátette, hogy Sainz érkezése jó hatással volt rá, mert a spanyol pilóta jó teljesítménye miatt „folyton a határait feszegeti” és nagyon szeretné „kihasználni a szezon második felében adódó lehetőségeit”, hogy a csapata megszerezze a konstruktőri harmadik helyet a McLarennel szemben.

  • A Ferrari jövőre harcba szállna a bajnoki címért

    A Ferrari jövőre harcba szállna a bajnoki címért

    „Csak idő kérdése”, hogy Carlos Sainz teljes mértékben beváltja-e az ígéretét a Ferrarinál.

    Így véli Mattia Binotto csapatfőnök, aki nemrég kijelentette, hogy Sainz érkezése Charles Leclerc mellé 2021-ben, a Ferrari számára a Forma-1 legjobb pilótafelállását eredményezte.

    A spanyol pilóta azonban elismeri, hogy 2021 nem lesz a legjobb szezonja.

    „A tempóm megfelelő, de hiányzik a folyamatosság” – ismerte el Sainz.

    „És ma már tényleg minden puzzle-darabot a megfelelő helyre kell raknod ahhoz, hogy jó versenyteljesítményt mutathass.”

    „Most már jobban megy, és megnyugtatott, hogy a sebességet tekintve mindig közel voltam Charles-hoz. De neki sikerült jobb hétvégéket összehoznia.”

    „Tudom, hogy sokkal többre vagyok képes” – mondta.

    A csapatfőnök Binotto egyetért Sainz értékelésével.

    „Még mindig hiányzik neki a tökéletes hétvége. Minden kvalifikáción vagy versenyen, mindig volt néhány apró hiba” – mondta a Corriere della Serának. „De ez csak idő kérdése.”

    Sainz is úgy gondolja, hogy van még ideje felpörögni – különösen, hogy a Ferrarinak idén „magasabb prioritásai vannak, mint a McLaren harmadik helyének elvétele”.

    „Csapatként tovább akarunk fejlődni, és úgy akarjuk felépíteni a csapatot, hogy megpróbáljunk minél teljesebbek lenni, és az új szabályokkal jövőre lehetőségünk legyen a bajnoki cím megszerzésére” – mondta.

    „Készen állunk erre.”

    Binotto szerint Leclercnek 2021-ben valóban csak a „szerencse” hiányzott, ezért készen áll majd arra, hogy a jövő évi, teljesen új autóval 100 százalékos teljesítményt nyújtson.

    „Már csak jó autót kell neki adnunk” – mondta az olasz.

    „A 2022-es projekt nagyon kényes a nagy szabályváltozás miatt, de már előrehaladott állapotban van. Abban a fázisban vagyunk, amikor az autó alapjait – futómű, felfüggesztés, váltó – befagyasztjuk.”

    „A döntéseket már meghoztuk, és elkezdjük gyártani az alkatrészeket, és minden lehetséges megoldást kipróbálunk a szélcsatornában, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy jól választottunk” – tette hozzá Binotto.

    A Corriere della Sera azt állítja, hogy a Ferrari motorját is teljesen átdolgozzák 2022-re – és ennek egyes részeit még ebben a szezonban tesztelni fogják.

    Binotto végül bevallotta, hogy szurkol Max Verstappennek, hogy legyőzze Lewis Hamiltont a 2021-es bajnoki címért.

    „Maxnak szurkolok – szükségünk van a változásra” – mondta. „De végül szerintem Lewis fog nyerni.”

  • Binotto: Nekünk van a legerősebb pilótapárosunk

    Binotto: Nekünk van a legerősebb pilótapárosunk

    Miután Carlos Sainz Monaco után a Hungaroringen is dobogóra állhatott, a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto kijelentette, hogy az olasz istálló pilótafelállása a legjobb a Formula 1 mostani mezőnyében.

    A Vörösök a Magyar Nagydíjon nyújtott jó teljesítményüknek és McLaren nullázásának köszönhetően átvették a konstruktőri bajnokság harmadik helyét. A Ferrari ezzel zsinórban a második hétvégén szerzett dobogós helyezést, ugyanis spanyol pilótájuk második dobogós helyezése előtt csapattársa, Charles Leclerc a második helyen ért célba a Brit Nagydíjon.

    „Nekünk van a legerősebb pilótapárosunk” – idézi a svájci-olasz mérnök szavait az AS. „Carlos (Sainz) beilleszkedése nagyon jól halad és képes versenyről versenyre jobb teljesítményt nyújtani. Remek referenciaként szolgál Charles (Leclerc) számára, akiből így mindig kihozza a maximumot. Mindkettőjüknek 80 pontja van, így bőven kiveszik a részüket a konstruktőri harcban, ami nagyon lényeges a számunkra.”

    Binotto hozzátette, hogy Sainz és Leclerc is fiatalok, így hosszú ideig jelenthetik majd az olasz istálló jövőjét. A kétszeres futamgyőztes monacói pilóta még 2019-ben írt alá egy 5 éves kontraktust a Vörösökkel, Sainz szerződése pedig a 2022-es szezon végéig érvénye és jelen pillanatban rendkívül jól érzi magát Maranellóban.

    „Örülök annak, hogy ilyen gyorsan sikerül beilleszkednem és a sebességemnek is, amivel a szezon első versenye óta nem igazán volt komolyabb probléma” – mondta Sainz, aki amikor dobogón végzett a Formula 1-ben, Leclerc mindig kiesett.

    „Nagyon érzem a ritmust a hétvégék során, habár szerintem nem az idei F1-es szezon karrierem eddigi legjobbja, mivel számos alkalommal veszítettem pontokat különböző történések miatt.”

    „Az időmérőkön és a versenyek is jól szokta szerepelni, de van úgy, hogy a dolgok nem a tervek szerint alakulnak. Még egy tökéletes hétvégén sem volt Ferrari pilótaként, de remélem, hogy a jövőben ez változni fog.”

    Ugyan a spanyol rallylegenda, Carlos Sainz Sr fia nem teljesen elégedett az idei szezonjával, mégis több pontot gyűjtött eddig monacói csapattársánál és messze felülmúlja elődje, Sebastian Vettel 2020-ban nyújtott teljesítményét.

  • Kukáznia kellett a Ferrarinak Leclerc motorját, közel a büntetés

    Kukáznia kellett a Ferrarinak Leclerc motorját, közel a büntetés

    Szinte már borítékolható, hogy Charles Leclerc a szezon második felében rajtbüntetést fog kapni valamelyik versenyen. A Ferrari monacói pilótájának erőforrása ugyanis olyan mértékben megsérült, hogy a csapat már nem tudta megmenteni azt, így a soron következő Belga Nagydíjon már a harmadik motorját lesz kénytelen elkezdeni használni.

    Leclerc-t az első kanyarban torpedózta meg Lance Stroll Aston Martinja a Hungaroringen, miután a kanadai pilóta elfékezte magát. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy a monacói versenyzőnek már a második kanyarban véget érjen a Magyar Nagydíja, amiről a legutóbbi Podcast epizódunk is szólt.

    Azonban a kétszeres futamgyőztest még az ág is húzza: a nullázása mellett a hajtáslánca oly mértékben károsodott a balesetben, hogy azt a Ferrari mérnöki már nem fogják tudni megjavítani. Mindez azt jelenti, hogy a 2019-es Belga és Olasz Nagydíj nyertesének SF21-ébe be fog kerülni a harmadik motor Spa-Francorschampsban, amit az utolsó szabadon felhasználható erőforrás a szabályok szerint. Egy esetleges negyedik hajtáslánc pedig már büntetést vonna maga után.

    „A 16-os rajtszámú autó erőforrásának vizsgálatát követően megállapítottuk, hogy a Lance Stroll-lal történt ütközés olyan mértékű sérüléseket okozott, hogy azt már nem lehet többször bevetni éles körülmények között” – állt a Ferrari Maranellóban kiadott közleményében.

    „Ez tovább rontja Leclerc helyzetét, mivel így egyetlen erőforrás áll majd a rendelkezésére a hátra levő 12 futamra. Emiatt nagy valószínűséggel be kell majd szerelnünk egy negyedik hajtóművet is, ami azonban már rajtbüntetést von maga után.”

    Leclerc nem az egyetlen olyan pilóta az F1 mezőnyéből, aki pórul jár a motorokat illetően. Max Verstappen autójában már a harmadik Honda hajtáslánc dolgozott a Magyar Nagydíjon, Sergio Pérez pedig a Valtteri Bottasszal történő találkozása miatt veszítheti el a második erőforrását.

  • Leclerc: A rajt bowlingozásba fulladt

    Leclerc: A rajt bowlingozásba fulladt

    Charles Leclerc egy „remek bowling meccsnek” titulálta a Magyar Nagydíj rajtja után történő eseményit az egyes kanyarban. A monacói pilóta nagyon frusztrált és csalódott volt, miután Lance Stroll szabályosan kiütötte őt a versenytől.

    Az eset legfőbb kiváltója Valtteri Bottas volt, aki csúnyán elmérte az egyes kanyar féktávját, eltalálta hátulról Lando Norris McLarenjét, majd a két Red Bullt is magukkal sodorták. Stroll azt az esetet próbálta elkerülni és még a fűre is lement, azonban a kanadai elveszítette uralmát az Aston Martinja felett és nekiment Leclerc Ferrarijának és mindketten kiestek.

    Az olasz istálló monacói pilótája kizárólag a saját versenyére próbált meg koncentrálni és ugyan nehezek voltak a körülmények, de nagyon frusztrálta az a tény, hogy a sahját hibáján kívül esett el egy potenciális jó eredménytől.

    „Egy remek bowling játszma volt” – idézi a kétszeres futamgyőztes Leclerc szavait a Sky Italia. „A nyári szünet előtti utolsó versenyen különösen sz*r érzés egy ilyen baleset, nem is tudom, hogyan történhetett meg ez.”

    „Stroll körülbelül öt vagy hat pozícióval volt hátrébb hozzám képest. A létező legóvatosabban próbáltam bevenni az első kanyart, mert tisztában voltam vele, hogy ezen körülmények között bármi megtörténhet. Azonban már az első kanyar után kiestem és ez szégyen.”

    „Nem szeretném túl gyorsa megítélni a szituációt, de nem sokat tehettem az eset ellen, mivel Lancet egyáltalán nem láttam a tükrömben. De ez van, mennünk kell tovább és bízom benne, hogy a nyári szünet után már kegyesebb lesz hozzánk a sors.”

    Stroll és Bottas is öt rajthellyel hátrébb fog majd rajtolni a Belga Nagydíjon a mostani versenyen bemutatott akciójuk miatt.

    „A szezon első felében nem állt mellettünk a szerencse és ez ma sem így volt. Nagyon kár, mert így egy nagy lehetőséget szalasztottunk el” – írta Leclerc a kiesését követően a Twitter oldalán.