Címke: Charles Leclerc

  • Leclerc: Piastri megérdemelne egy lehetőséget

    Leclerc: Piastri megérdemelne egy lehetőséget

    Bár a sajtó már leközölte, hogy Nyck de Vries, majd Guanyu Zhou is aláírt az Alfa Romeóhoz, nemrég harmadik jelöltként Oscar Piastri is színre lépett.

    Az Alpine második juniorjáról van szó a sorban, Webber tanítványáról. Az ausztrál ugyan csak egy éve van Formula 2-ben – Zhou-val ellentétben -, de máris sokkal közelebb van a bajnoki címhez, mint kollégája.

    Amennyiben meg is szerezné azt, a Formula 2-es szabályok értelmében nem indulhatna már a nevelőszériában. Ezért az Alpine könnyen lehet, inkább őt helyezné előrébb Zhou-val szemben.

    „Ő egy nagyon-nagyon tehetséges versenyző.” – nyilatkozta róla Charles Leclerc. – „Sokat remélek neki, az F1-ben van a helye. Lehetőleg hamarosan.”

    „Elég egyértelmű amint egy pilóta megérdemli az ilyesmit. Oscar még csak az első évét teljesíti a Formula 2-ben, de máris nyerni tud. Ez a többiekkel is így volt.” – utalt magára és Russellre, akik első szezonjukban léptek tovább az alsóbb kategóriákban.

    Egy másik mostani F1-es, honfitársa, Daniel Ricciardo szót emelt Piastriért:

    „Izgatott vagyok Oscar teljesítménye miatt. Tudom, milyen volt nekem, amikor Mark Webber volt itt, amikor én érkeztem. Király érzés volt, büszke voltam, hogy Ausztráliát képviselhetem.”

    „Oscar egyszerűen végigsöpör a többieken idén. Jól átlátja a versenyeket, úgy tűnik, mindene megvan a sikerhez.”

    Az Alfa Romeo a nemsokára dönteni fog a második pilótájáról, akkor majd kiderül. Mindenesetre maga az érintett sem lát sok esélyt arra, hogy bemutatkozik jövőre, inkább 2023-ra koncentrál

  • Perez Verstappennek: „Lógsz nekem néhány tequilával!”

    Perez Verstappennek: „Lógsz nekem néhány tequilával!”

    Max Verstappen korán megértette, hogy a győzelemről szó sem lehet az Isztambul Parkban. A második helyének köszönhetően azonban ő újra a világbajnoki éllovas, és ez részben csapattársa, Sergio Perez kiváló munkájának köszönhető. A 31 éves versenyzőnek sikerült távol tartania Lewis Hamiltont.

    Verstappen hamar bedobta a törülközőt, és ezt el is mondta a Sky Sportsnak: „Egy idő után láttam, hogy egyszerűen túl gyors (Bottas). Egy ponton felzárkóztam, de aztán elhúzott, és a gumijaim kikészültek. Próbáltam tartani magam, de aztán mögöttem Charles jött, aki nagyon gyors volt. Így aztán kiálltam a boxutcába.”

    Pereznek a Török Nagydíjon több dolga akadt, hiszen olyanokkal került szembe, mint Lewis Hamilton. Szép párharcot vívott, majd végül sikerült diadalmaskodnia:

    „Akkor volt a versenyem legrosszabb része. Sok helyet vesztettem, védekeznem kellett. Ezen a ponton Lewisé volt valószínűleg az egyik leggyorsabb autó a pályán, míg az én gumijaim valóban elfogytak. Ekkor minden a túlélésről szólt, és arról, hogy megpróbáljuk őt magunk mögött tartani, mert ez fontos volt a versenyünk szempontjából.”

    Perez ezt követően Verstappen felé kacsintott:

    „Jössz nekem egy pár tequilával.”

  • Leclerc: Még nagyon hosszú az út előttünk

    Leclerc: Még nagyon hosszú az út előttünk

    Ugyan a 2021-es szezon sokkal jobban alakul a Ferrari számára a tavalyinál, Charles Leclerc úgy véli, hogy még nagyon hosszú út áll előttük, ha újra a bajnoki címért szeretnének versenyezni.

    A 2020-as katasztrófát követően az olasz istállónak sikerült valamilyen szinte talpra állnia, mert a versenyzőik összesen négy alkalommal is felállhattak a dobogóra, ráadásul a monacói fiatal révén két darab pole-pozíciót is be tudtak gyűjteni.

    Leclerc szerint az SF21 minden szinten jobb az elődjénél, az SF1000-nél, és szerinte jó irányba haladnak a Vörösökkel, ha újra élcsapattá szeretnének válni. Ugyanakkor a 23 éves monacói szerint ehhez még nagyon sok víznek kell lefolynia a Dunán.

    „Nagyon más volt, mert már az első versenytől fogva magabiztosabbnak éreztem magamat az autóban” – nyilatkozta a monacói szupersztár, aki akár 2026-ig is aláírhat a Ferrarival. „Egyszerűen jobba teljesítményünk és ezt konzisztensen vagyunk képesek nyújtani, ami nagyszerű, mert tavaly erre nem voltunk képesek.”

    „Ez mutatja meg azt, hogy a helyes irányba haladunk csapatként. Azonban még nagyon hosszú út áll előttünk, ha el szeretnénk érni a céljainkat, ami egyértelműen a bajnoki cím újbóli megszerzése. Azonban az előrelépésünk megkérdőjelezhetetlen és folytatnunk kell ezt a jó irányt a jövőben is.”

    A Ferrari tavaly mindössze a konstruktőri bajnokság hatodik helyén végzett, 2021-ben azonban már a harmadik helyért küzdenek a McLarennel és a két ősi rivális csapat várhatóan a szezon utolsó versenyéig meccselni fog egymással ezért a pozícióért.

    Ugyan a McLaren az Olasz Nagydíjon szerzett kettős győzelmével 17,5 pontos előnyre tett szert, Leclerc szerint az már pozitív, hogy egy ilyen erős riválisukkal is képesek felvenni a versenyt.

    „Sajnos a McLaren is jó idényt fut, de legalább izgalmas a közöttünk lévő küzdelem” – folytatta a monacói fiatal. „Végig közel tudtunk maradni hozzájuk. Ugyan Monzában egy jó eredményt zártak és egy kicsit el tudtak lépni tőlünk, de megpróbáljuk ledolgozni ezt a hátrányt. Ehhez pedig elengedhetetlen lesz, hogy a maximumot hozzuk ki az előttünk álló hétvégékből.”

  • Leclerc rendkívül összetört a 15. helyét követően

    Leclerc rendkívül összetört a 15. helyét követően

    Az Orosz Nagydíj esőkáoszának egyik legnagyobb vesztesen Charles Leclerc volt, aki saját elmondása szerint „jobb munkát is végezhetett volna versenyzőként”. A monacói pilóta ezzel segíthette volna nagy mértékben a Ferrarit, hogy a zuhogó esőben a helyes döntést hozzák meg.

    Az olasz istálló csapatfőnöke, Mattia Binotto elismerte, hogy ők hibáztak Leclerc-nél és részben a csapat „fáradtságának” tudta be a hibát. Ugyan a monacói fiatal a motorcseréje miatt csak a mezőny legvégéről vághatott neki a versenynek, azonban a futam első felében képes volt jó tempót autózni és szép előzéseket bemutatni.

    Azonban az eső megérkeztekor Leclerc és a Ferrari úgy döntött, hogy kint marad, mondván egy kisebb záporon kívül semmi sem lesz. Utólag azonban kiderült, hogy rosszul döntöttek ezzel, ugyanis az eső olyan mértékben felerősödött, hogy a 8. helyről visszaesett egészen a tizenötödik helyig.

    Leclerc sorsa Carlos Sainz miatt pecsételődött meg, ugyanis a spanyol pilótáé volt a pályapozíció, így őt hozta ki előbb a maranellói gárda átmeneti esőgumikért. A Vörösök pedig nem merték egyszerre bevállalni a két versenyzőt, így a monacói már csak „túl későn tudott kiállni a bokszba.

    „Egy időt követően elkezdett esni az eső és akkor még versenyképesek voltunk” – nyilatkozta csalódottan a kétszeres futamgyőztes Leclerc az Orosz Nagydíj leintését követően. „A harmadik szektor szárat volt, szóval az az idő, amit elveszítettünk az első és a második szezonban, azt ott vissza tudtuk hozni. Ezért maradtam kint, azonban amikor rákezdett, akkor Carlos jött ki a bokszba és egy körrel később már késő volt.”

    „Próbáltam kintmaradni, hátha eláll az eső, de sajnos nem így alakultak a dolgok. Nagyon csalódott vagyok, különösen azért, mert a verseny elején nagyon jól alakultak a dolgok. Egyszerűen rosszul esik, hogy így lettem tizenötödik.

    Amíg Leclerc nullázott, addig Sainz a harmadik helyen végzett és saját elmondása szerint idei legjobb ferraris versenyén van túl. A spanyol pilótának pedig így több pontja van (112,5) az összetettben monacói kollégájánál (104), aki már 2019 óta erősíti a Ferrarit. A monacói megpróbál „tanulni a hétvégéből” és „megpróbálja kielemezni, hogy csúszhatott félre a számára.”

  • Binotto szerint a kimerültség is közrejátszhat a hibáikban

    Binotto szerint a kimerültség is közrejátszhat a hibáikban

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto csapata Orosz Nagydíjon elkövetett hibáinak okait kereste. Azt állítja, a hosszú szezon miatti kimerültség is lehet a hibák kiváltója.

    Mindenekelőtt azonban kifejezte örömét Carlos Sainz harmadik helyével kapcsolatban, aki a verseny elején még a vezetést is átvette, de végig hibátlanul autózott.

    Charles Leclerc, aki az új motort megkapva a mezőny végéről indult, már nem örülhetett annyira, ugyanis a későn érkező eső őt is megtréfálta.

    „Charles rosszul járt” – tette hozzá Binotto. „Lényegében végig ment Verstappennel, bizonyítva, milyen jó tempót futott. Végül azonban a gumiválasztás időzítése nem volt ideális azokban a kaotikus pillanatokban. Sajnálom, mert a végső eredmény sokkal jobb is lehetett volna. Tanulni fogunk ebből, ahogy minden területen igyekszünk javulni. Néhány nem tökéletes boxkiállás is pozícióinkba került, különösen Charles esetében. Szóval próbáljuk meg megérteni, hogyan lehetnénk jobbak. Általában nézve ez egy sűrű és nagyon intenzív szezon, szinte pihenés nélkül. Egymás után jönnek a versenyek szünet nélkül, és a fizikális fáradtságot is számításba kell venni. De nem kifogásként mondom ezeket.”

  • Binotto ígéri, Sainz is mihamarabb megkapja az új erőforrást

    Binotto ígéri, Sainz is mihamarabb megkapja az új erőforrást

    Carlos Sainz is meg fogja kapni a Leclerc által már használatos új erőforrást, amint ez lehetséges.

    A Ferrari spanyol versenyzője csalódott volt az ügyben, hogy milyen könnyen kicsúszott a vezetés a kezéből az Orosz Nagydíj során. Nem volt ugyan a legjobb a rajtja, de a szélárnyék, illetve a jó pozíció hozzásegítette az első helyhez. Ez a dicsőség ugyanakkor nem tartott sokáig, mivel a pole pozícióból induló Norris könnyedén levadászta korábbi csapattársát.

    A verseny után a következőt mondta Sainz az előzésről:
    „Legközelebb, ha az első helyen vagyok, akkor nem szeretném, hogy ilyen könnyedén tudjanak majd elmenni mellettem.”

    A Ferrari reményei szerint ez valósággá válhat nemsokára a spanyol számára, hiszen Mattia Binotto elárulta a közeli jövőben Sainz autójába is bekerül a fejlesztett erőforrás:
    „Amilyen hamar csak lehetséges beszereljük, hiszen úgy láttuk előnyt jelent.” – mondta a csapatfőnök a Sky Italia-nak.

    „Aztán a pályák és az azokon lévő előzési lehetőségek alapján kell majd döntenünk a mikor tekintetében. De nem tagadom, az elképzelés az, hogy minél hamarabb ki kel cseréljük a motort.” – mondta Binotto.

    A vörösök csapatfőnöke elégedett az új erőforrással, amit Leclerc révén Oroszországban vittek először pályára. Annak ellenére, hogy a monacói a mezőny végéről rajtolt, az eső érkeztéig harcban volt a pontokért:

    „Az új erőforrás jól teljesített, ahogyan azt vártuk is tőle. Ennek köszönhetően valószínűleg Charles számára is nagy segítség volt ez a futam során, és nagyon pozitív a szezon hátralévő részével kapcsolatban.”

    „A rajtrács hátuljáról indulva nem számítottunk arra, hogy sok pontot szerezhetünk vele, de ahhoz képest a verseny alakulását nézve a végén már ebben reménykedtünk.”

    „A régi sem egy rossz motor, de a kettő között érezhető különbség van. Carlos az újjal még jobban teljesíthetett volna.” – zárta Binotto.

  • Jó hír a Ferrarinak: Leclerc és az adatok szerint is jó az új motor!

    Jó hír a Ferrarinak: Leclerc és az adatok szerint is jó az új motor!

    Charles Leclerc szerint az Orosz Nagydíjon gyűjtött adatok és az az érzései alapján is nagyon jónak tűnik a Ferrari továbbfejlesztett erőforrása.

    Az olasz istálló már az orosz hétvége előtt eldöntötte, hogy bevállalják a büntetést és beteszik a monacói pilóta autójába a frissített hajtóművüket. Leclerc először a pénteki első és második szabadedzésen próbálhatta ki a Ferrari újítását és nem is ment rosszul, ugyanis egy 4. és egy 10. helyezést sikerült elérnie az új motorral, ami szerinte nagyon jóra sikeredett.

    „Ez mindenki számára egy nagy változás” – értékelt Leclerc a pénteki napot követően. „A szerelőknek is egy újfajta motorral kell ezentúl dolgozniuk, azonban nagyon jó látni azt, hogy minden a legnagyobb rendben működik.”

    „Legfőképpen a versenyre koncentrálunk, mert az időmérőn bármit is csinálunk, úgy is az utolsó helyről fogunk rajtolni. Jó munkát végeztünk, mert rengeteg adatot sikerült gyűjtenünk a pénteki nap folyamán. Az erőforrást is nagyon jónak éreztem és ezt szerencsére az adatok is alátámasztják, ami egy újabb nagy pozitívum a csapat szempontjából.”

    Leclerc – aki nemrégiben Max Verstappen és Lewis Hamilton vezetési stílusáról mondta el a véleményét – nehéz versenyre számít, ugyanis szerinte rendkívül nehéz előzni a Sochi Autodromban, amit a 2014-es Téli Olimpia helyszínén található.

    „Ezen a pályán rendkívül nehéz előzni” – folytatta a monacói, aki az idei szezonban már két pole-pozíciót is tudott szerezni. „Már a második szabadedzésen is próbálkoztam, de nagyon bonyolult volt. Majd meglátjuk, az biztos, hogy a legjobbamat fogom nyújtani vasárnak, de ettől függetlenül egy nehéz versenyre számítok.”

  • Leclerc szerint ez a különbség Verstappen és Hamilton stílusa között

    Leclerc szerint ez a különbség Verstappen és Hamilton stílusa között

    Charles Leclerc egy nemrégiben adott interjújában elárulta, hogy Max Verstappennel vagy Lewis Hamiltonnal küzdene meg szívesebben. A Ferrari monacói pilótája a Red Bull tehetségét választaná szívesebben, mert elmondása szerint „ő mindig a határon autózik.”

    Ugyan a monacói pilóta nem gyakran veheti fel a kesztyűt az idei bajnoki cím két legnagyobb várományosával, azonban a Ferrari üdvöskéje a Brit Nagydíj folyamán képes volt kerék a kerék elleni csatát vívni a Mercedes hétszeres világbajnokával.

    Ezt megelőzően pedig 2019-ben Verstappennel is komoly összetűzésbe keveredett két alkalommal is. A holland pilóta először az Osztrák Nagydíjon vette el a győzelmet Leclerc-től egy, a szokásosnál agresszívabbnak mondható manőverrel. A monacói ezt követően a Brit Nagydíjon vágott vissza a Red Bull pilótájának az őt ért sérelmekért.

    Ugyan a 9 pole-pozíciónál járó Leclerc nem része a világbajnoki küzdelemnek, alkalom adtán sikerült betekintést nyernie a Verstappen-Hamilton párharc egy-egy fejezetébe, amikor pozíciókért harcoltak a versenypályákon.

    „Verstappennek és Hamiltonnak két különböző stílusa van” – véli a Ferrari monacói versenyzője, aki akár 2026-ig is aláírhat az olasz istállóval. „Max agresszívebben, amíg Lewis tisztábban versenyez. Mindkettőjük ellen remek érzés versenyezni.

    Lewis mindig nagyon okosan helyezi az autóját, hogy kellemetlen szituációkba hozzon téged. Ezzel a stratégiájával pedig az esetek nagy részében sikerrel szokott járni. Max pedig valamivel agresszívabban vezet nála. Mindkettőjük ellen szeretek meccselni, de ha választanom kellene közülük, akkor Maxot választanám, mert ő mindig a határait feszegeti.”

    Ugyan a Red Bull és a Mercedes pilótája számos parázs csatát vívott már egymással 2021-ben, azonban két alkalommal túlságosan is közel kerültek egymáshoz. Silverstone után Monzában is ütközött egymással a két bajnokaspiráns és az incidens következtében mindketten nulla ponntal távoztak az Autodromo Nazionale Monzából.

    Leclerc-t egyáltalán nem lepte meg az egész helyzet és szerinte „nem a monzai eset volt Hamilton és Verstappen legutolsó ütközése.”

  • Bottas végzett ismét az élen a piros zászlóval tarkított edzésen

    Bottas végzett ismét az élen a piros zászlóval tarkított edzésen

    Valtteri Bottas volt a leggyorsabb az Orosz Nagydíj második szabadedzésén, a második pozíciót Lewis Hamilton szerezte meg, míg a harmadik Pierre Gasly lett.

    A versenyzők többsége szinte azonnal kihajtott a pályára, ugyanis mindenki tartott a „holnapi esőtől.” Michael Masi és Jonathan Wheatley beszélgetéséből kiderült, hogy a legutolsó száraz edzés számíthat, ha nem tudják megrendezni az időmért, így mindenkinek sietős lett a menetel.

    Daniel Ricciardo azonban nem tudta felvenni a ritmust, ugyanis erőforrást kellett cserélni az autójában.

    Lewis Hamiltonnál túlhevültek némileg a fékek, így mikor beállt a boxba, elvitte az emelős embert. Szerencsére nem esett baja, így folytathatták a munkát. Charles Leclerc bemutatott egy fél piruettet, ám eközben Sergio Pérez tempóval megkerülte. Nem sokon múlott az, hogy nem értek össze.

    Fél óra elteltével Valtteri Bottas állt az élen. A finn versenyzőt Lewis Hamilton és Pierre Gasly követte. Mögöttük még Lando Norris, Max Verstappen, Carlos Sainz, Fernando Alonso, Sebastian Vettel, Charles Leclerc és Sergio Pérez fért be az első 10-be.

    A holland pilóta mindeközben arra panaszkodott, hogy valami beszorult az autója hátsó részébe, míg Antonio Giovinazzi összetörte az autóját. A hiba kapcsán előkerült a piros zászló is.

    15 perccel a gyakorlás vége előtt folytatódhatott a gyakorlás, így a versenyzők többsége azonnal ki is hajtott a pályára.

    Pierre Gasly az egyik kerékvető mentén hagyta el az első szárnyát, így a sárga zászló is csatlakozott az edzéshez.

    A második szabadedzésen is Valtteri Bottas bizonyult a leggyorsabban. A finn pilóta mögött Lewis Hamilton és Pierre Gasly végzett. Az első 10-be még Lando Norris, Esteban Ocon, Max Verstappen, Carlos Sainz, Fernando Alonso, Sebastian Vettel és Charles Leclerc végzett.

    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:33.593 19
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:33.637 + 0.044 22
    3 Pierre Gasly AlphaTauri 1:33.845 + 0.252 22
    4 Lando Norris McLaren 1:34.154 + 0.561 17
    5 Esteban Ocon Alpine 1:34.402 + 0.809 23
    6 Max Verstappen Red Bull 1:34.621 + 1.028 20
    7 Carlos Sainz Ferrari 1:34.678 + 1.085 22
    8 Fernando Alonso Alpine 1:34.76 + 1.169 21
    9 Sebastian Vettel Aston Martin 1:34.837 + 1.244 22
    10 Charles Leclerc Ferrari 1:34.925 + 1.332 24
    11 Sergio Pérez Red Bull 1:34.938 + 1.345 22
    12 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:35.052 + 1.459 23
    13 George Russell Williams 1:35.094 + 1.501 19
    14 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:35.178 + 1.585 14
    15 Lance Stroll Aston Martin 1:35.334 + 1.741 21
    16 Nicholas Latifi Williams 1:35.411 + 1.818 19
    17 Daniel Ricciardo McLaren 1:35.630 + 2.037 12
    18 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:35.954 + 2.361 23
    19 Nikita Mazepin Haas 1:36.099 + 2.506 19
    20 Mick Schumacher Haas 1:36.230 + 2.637 20
  • Valtteri Bottas kezdte a legjobban a hétvégét Szocsiban

    Valtteri Bottas kezdte a legjobban a hétvégét Szocsiban

    Valtteri Bottas volt a leggyorsabb az első szabadedzésen Szocsiban, a második pozíciót érő időt Lewis Hamilton autózta, míg a harmadik Max Verstappen lett.

    Az Alfa Romeo és a Ferrari versenyzői hajtottak ki először a pályára, ám a nem maradtak sokáig egyedül, ugyanis a mezőny nagy része követte a példájukat.

    Az első komolyabb köridőt Lewis Hamilton szolgáltatta, mögé Sergio Pérez zárkózott fel. Max Verstappen mindeközben még mindig a boxban várakozott. Valtteri Bottas és Charles Leclerc is megmutatta autója erejét, ugyanis egymást váltották az első pozícióban.

    Verstappen az eneriga-visszanyerésre panaszkodott, ám ennek ellenére sikeresen az élre állt, megelőzve a két Mercedest és a szintén problémákkal küszködő monacóit.

    30 perc után Valtteri Bottas állt az élen, őt Lewis Hamilton és Charles Leclerc követte. Mögöttük Max Verstappen, Sebastian Vettel, Esteban Ocon, Pierre Gasly, Lando Norris, Fernando Alonso és Daniel Ricciardo zárta az első 10-et.

    A versenyzők és a csapatok az esőtől tartva sűrítették a programjaikat, így a legtöbben már most versenyszimulációt teljesítettek.

    A virtuális biztonsági autó felirata is felütötte a fejét, ugyanis a sportbíróknak némi törmeléket kellett összeszedniük a pályáról.

    Az első szabadedzésen végül Valtteri Bottas volt a leggyorsabb. A második helyre csapattársa, Lewis Hamilton zárkózott fel, míg a két Mercedes mögött Max Verstappen érkezett. Az első 10-be még Charles Leclerc, Sebastian Vettel, Pierre Gasly, Carlos Sainz, Lando Norris, Sergio Pérez és Fernando Alonso fért be.

    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:34.427 25
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:34.638 + 0.211 23
    3 Max Verstappen Red Bull 1:34.654 + 0.227 13
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:35.117 + 0.690 22
    5 Sebastian Vettel Aston Martin 1:35.781 + 1.354 23
    6 Pierre Gasly AlphaTauri 1:35.794 + 1.367 24
    7 Carlos Sainz Ferrari 1:35.811 + 1.384 25
    8 Lando Norris McLaren 1:35.959 + 1.532 24
    9 Sergio Pérez Red Bull 1:36.188 + 1.761 22
    10 Fernando Alonso Alpine 1:36.225 + 1.798 21
    11 Esteban Ocon Alpine 1:36.236 + 1.809 25
    12 Lance Stroll Aston Martin 1:36.522 + 2.095 21
    13 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:36.795 + 2.368 23
    14 Daniel Ricciardo McLaren 1:36.877 + 2.450 23
    15 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:36.952 + 2.525 20
    16 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:37.794 + 3.367 26
    17 George Russell Williams 1:38.013 + 3.586 23
    18 Nicholas Latifi Williams 1:38.155 + 3.728 21
    19 Nikita Mazepin Haas 1:38.586 + 4.159 22
    20 Mick Schumacher Haas 1:38.977 + 4.550 23