Címke: Charles Leclerc

  • Sainz: Egy körön nincs jobb Leclercnél

    Sainz: Egy körön nincs jobb Leclercnél

    Carlos Sainz nemrégiben egy elég nagy dicsérettel illette csapattársát, Charles Leclerc-t. A Ferrari spanyol versenyzője szerint monacói kollégája a jelenlegi F1-es mezőny legjobb pilótája egy körön.

    Leclerc már az idei szezonban is okozott nagy meglepetéseket a szombat délutánok folyamán, ugyanis Monacóban és Bakuban is pole-pozíciót tudott szerezni. A kétszeres futamgyőztes jelen pillanatban 13-7-re veri Sainzot a kvalifikációkon, azonban a spanyol rendkívül élvezi azt, hogy egy ugyanolyan autóban mérheti össze a tudását egy körön azzal a pilótával, aki szerinte páratlan szombati edzések során.

    „Szerintem Charles a legjobb az időmérőkön” – véli az olasz istállót erősítő spanyol versenyző. „Ő a jelenlegi mezőny egyik, hanem a legjobb pilótája a szombatok folyamán. Erre csak most jövök rá a csapattársaként, mert látom, hogy milyen magas szinten űzi ezt. Nem csak gyors, de a munkához való hozzáállása is hihetetlen.”

    „Jól dolgozik együtt a csapattal és még sok olyan jó tulajdonsága van, ami miatt egy remek versenyzőt tisztelhetünk benne. Egy kihívás ellen menni az időmérőkön száraz körülmények között, mert ő a legjobb, azonban személy szerint ezt nagyon élvezem.”

    Ugyan Leclerc magabiztosan győzi le Sainzot az időmérők folyamán, a vasárnapi versenyek során már más a helyzet. 20 futam után mindössze 6,5 pont köztük a különbség a monacói javára és a szezonból már csak két verseny van vissza.

    A Ferrari az idei év utolsó tripla hétvégéjén lényegében lerendezte a konstruktőri bajnokság harmadik helyéért folytatott versenyt McLarennel. A maranellói istálló versenyzői a három verseny során összesen 47 pontot gyűjtött, amíg a wokingi istálló erejéből mindössze 4 pontra futotta, amivel az esélytelenek nyugalmával vághatnak majd neki a soron következő Szaúd-Arábiai és Abu Dhabi Nagydíjnak.

  • Sainz reméli, az FIA elbeszélget velük arról, mit lehet, és mit nem

    Sainz reméli, az FIA elbeszélget velük arról, mit lehet, és mit nem

    Hiába az azóta eltelt idő, Sainz szerint az FIA nem tisztázta velük a versenyzési normákat a Verstappen és Hamilton kitereléses esete óta.

    A Brazil Nagydíjon történtek után sok pilóta megkérdőjelezte az FIA döntéseit a versenyzéssel kapcsolatban.

    Főleg azt fájlalták, hogy eddig nem lehetett kiterelni mást a pályáról, a büntetés elmaradása viszont azt feltételezi, mostantól lehet.

    „Ami a versenyzés részét illeti, még mindig nem tiszta.” – árulta el Carlos Sainz. – „Szerintem másokat is hallhattatok már ilyesmit mondani, mert nem tudjuk mi sem, mi történik majd versenyről versenyre.”

    „Úgy tűnik, télen lesz egy mélyebb beszélgetés arról, hogyan versenyezzünk, annak tisztáznia kéne mindent.”

    Katarban elvileg tisztázniuk kellett volna a dolgokat a versenyzői eligazításon Sainz és csapattársa, Leclerc Sergio Pérezzel csatázott aggresszíven.

    „Ami engem illet, azt hiszem az egyetlen alkalom, amikor Checóval csatáztam, akkor történt, amikor nem számítottam rá, hogy már mellettem van.” – mesélte Leclerc.

    „Nem tudtam, hogy már van DRS-e mögöttem, és aztán meglepődtem, amikor az első kanyarban már mellettem volt. Még időm sem volt felfogni.”

  • Történelmi mesterhármasra készül Oscar Piastri

    Történelmi mesterhármasra készül Oscar Piastri

    Még a generációs tehetségeknek tartott Charles Leclerc és George Russel sem volt képes arra, amitől Oscar Piastri két lépésre van.

    Kétszer három futam van már csak hátra a 2021-es F2-es szezonból. A tabellát jelenleg Oscar Piastri 36 ponttal vezeti az F1-be vele ellentétben versenyzőként fellépő Guanyu Zhou előtt. A jövőre már Alpine-tartalékként tevékenyedő Piastri tehát saját kezében tudhatja a sorsát a bajnoki címért folytatott harcban.

    Korábban George Russell és Charles Leclerc tudott duplázni és egymást követő években bajnokká válni az F3-ban (vagy korábban GP3) és az F2-ben is. Ezt ismételheti meg most Oscar Piastri is, illetve ha ezt megcsinálja, a szó statisztikai értelmében még felül is múlja Leclerc-éket. Piastrinak van ugyanis még 2019-ből egy Formula Renault Eurocup-bajnoki címe is, az F3-as éveik előtti szezonból pedig sem Russell, sem Leclerc nem tud győztes szezont felmutatni. Leclerc 2016-ra egy F3-as Európa-bajnoki negyedik hellyel lépett fel a GP3-ba, Russell pedig egy évvel később ugyanebben a sorozatban harmadik lett, mielőtt 2017-ben GP3-as versenyzőnek mondhatta magát.

    „Nyilván rámegyek erre a rekordra” – fogalmazott magabiztosan Piastri az F2 hivatalos oldalának. „Persze az se változtatna semmit a hozáállásomon, ha ez lenne az első esélyem bajnoknak lenni. De nyilván ez jelentősen feldobja az önéletrajzomat… Tudom azt is, hogy újonc vagyok. Viszont én és a csapat is megmutattam ami bennünk rejlik. Egyáltalán nem gondolom, hogy túllőnék azzal a realitáson, ha becélzom a bajnoki címet.”

    Az elmaradt F1-es lehetőséggel kapcsolatban egyébként kettős érzések kavarognak Piastriban. „Egyrészt furcsa az, hogy az F2-es bajnokságot vezető versenyző még csak fel sem merül érdemben egyik csapatnál sem. Másrészt viszont nagyon is értem a miérteket.”

  • Ferrari: Leclerc lesz a következő világbajnokunk

    Ferrari: Leclerc lesz a következő világbajnokunk

    Mattia Binotto nagyon magabiztos abban, hogy Charles Leclerc lesz a Ferrari következő világbajnoka.

    A maranellói istálló idénre rengeteget fejlődött a katasztrofális 2020-as szezonjuk óta és 2022-ben még előrébb szeretnének lépni, hogy újra a futamgyőzelmekért harcolhassanak a többi élcsapattal. Ezt a lépést a világbajnoki címért való harcba szállás követné, amihez a Vörösöknek a már megvan a megfelelő pilótapárosuk.

    A távozó Sebastian Vettel helyére Carlos Sainz érkezett Maranellóba a fiatal monacói pilóta mellé, akinek az idei már a harmadik éve a Ferrarinál. Sokan úgy gondolták, hogy a spanyol pilóta lesz az egyértelmű második számú pilóta, azonban ehhez képest a két Ferrari pilótát mindössze 6,5 pont választja el egymástól az egyéni bajnokságban.

    Azonban Marc Gené nemrégiben azt nyilatkozta, hogy ha az olasz istálló újra bajnokesélyes csapattá növi ki magát, csapatsorrendet fognak felállítani a pilóták között.

    Azonban a svájci-olasz származású csapatfőnök szerint a kétszeres futamgyőztes Leclerc lesz majd képes arra, hogy Kimi Räikkönen után először bajnoki címre vezesse a Vörösöket.

    „Charles az eddigi legnagyobb befektetésünk, ugyanis már a kezdetektől fogva biztosak voltunk benne, hogy ő lesz a következő világbajnokunk” – nyilatkozta Binotto, aki szerint az idei jó szereplésük nincs kihatással a 2022-es projektjükre.

    „Charles-t már a karrierje kezdete óta jól ismerjük. Egy rendkívül tehetséges versenyzőről beszélünk és mi mindig is egy ilyen pilótát kerestünk. Nem csak egy körön, hanem a versenyeken is nagyon gyors. Képes úgy védekezni, hogy nem lassul vissza drasztikusan az eredeti tempójához képest.”

    „Soha nem fogom elfelejteni, amikor a 2019-es Olasz Nagydíjon védekezett Hamiltonnal szemben vagy amikor Verstappennel csatázott abban az évben Silverstone-ban. Charles nagyon jól kezeli a nyomást és a jó mentalitásának köszönhetően képes győzelmeket szerezni. Egy fantasztikusa tehetségről beszélünk, aki nagyon sokra viheti még.”

    Binotto végül azt is hozzátette, hogy a fiatal monacói pilóta mentalitása és viselkedése az egykori tragikus sorsú Ferrari pilóta, Gilles Villeneuve-re emlékezteti őt sokszor.

  • Ideges az Alfa Romeo: kifogytak a pótalkatrészekből

    Ideges az Alfa Romeo: kifogytak a pótalkatrészekből

    Vészesen fogynak az Alfa Romeo tartalék alkatrészei, ahogy a hosszú és fáradalmas 2021-es szezon a finiséhez közeledik.

    Három verseny van még hátra, köztük a vasárnapi első katari futam. Több Forma-1-es csapatot is hátráltatnak a Losail pálya – elsősorban a MotoGP-ben használt – sérült szegélykövei. A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc és a Haasnál versenyző Nikita Mazepin is súlyos sérüléseket szenvedtek az aktuális monocoque-jukkal. Az orosz újonc Mazepin siránkozott is, amiért az alapos javítások után tempó nélkül a rajtrács hátsó részén maradt:

    „Még csak el sem kell hagynod a versenyigazgató által meghatározott pályakorlátokat ahhoz, hogy sérülést okozz az autódnak.”

    Ami az Alfa Romeót illeti, a Sauber által irányított csapat gondosan gazdálkodott az utolsó tartalék padlólemezekkel, amíg Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi autóján lévő toldozott-foltozottak tovább nem sérültek Katarban. Két sérült alsó rész Brazília után került vissza Hinwilbe javításra, és a csapat most versenyt fut az idővel, hogy időben visszakapják őket Szaúd-Arábiára. Beat Zehnder csapatmenedzser is elismerte ezt az Auto Motor und Sportnak:

    „A szezon ilyen késői fázisában már nem építünk új alkatrészeket. 20 napba telik egy új padlólemez legyártása.”

    Frederic Vasseur csapatfőnök is a Blick újságnak próbált jó képet vágni a dologhoz, majd így folytatta:

    „Räikkönen és Giovinazzi is kénytelen lesz vasárnap sérült padlólemezzel küzdeni, különben nem lesz több autónk, amit pályára tudnánk küldeni.”

    Zehnder feladata mindeközben a javított padlólemezek Szaúd-Arábiába szállításának bonyolult logisztikájának menedzselése a jelenleg is tartó, a koronavírus-járvány miatti globális szállítási válság közepette, ezért így fejezte be a mondandóját:

    „Rijádon keresztül kell menniük, de ott mindig fennáll a késések veszélye.”

  • Kasznit cserél a Ferrari Leclerc autóján

    Kasznit cserél a Ferrari Leclerc autóján

    A Ferrari a teljes karosszériát ki fogja cserélni Charles Leclerc autóján. Az olasz istálló mérnökei ugyanis egy repedést találtak a jelenleg használatban lévő kasznin, ami miatt a monacói pilóta már a Q2-ben elvérzett a Katari Nagydíj időmérő edzésén.

    Leclerc az egész időmérő során szenvedett és végül csak a 13. helyen zárt. Ezzel szemben a csapattársa, Carlos Sainz a közepes keverékeken volt képes bejutni a Q3-ba, ahol a 7. helyet szerezte meg magának.

    A Ferrari monacói fiatalja már az edzés közben is zavart volt és „ötlete sem volt”, hogyan szedett össze egy 9 tizedmásodperc lemaradást az első Q2-es próbálkozása után a többi versenytársával szemben. Nem sokkal később kiderült, hogy a kétszeres futamgyőztes gyanakvása nem volt alaptalan, ugyanis az SF21-ének kaszniján a Ferrari talált egy repedést, ami miatt még a Katari Nagydíj kezdete előtt kapni fog egy újat.

    „Leclerc autójának ellenőrzését követően egy repedést találtunk a karosszériáján, amit vélhetően azért keletkezdett, mert a Q1-ben nagyon agresszívan használta a rázókövet. Ebből kifolyólag ki is fogjuk cserélni azt” – állt az olasz istálló által kiadott közleményben.

    A közleményben még az is benne volt, hogy a maranellóiak szerelői „a sportszabályoknak megfelelően lesznek képesek végrehajtani a cserét”, akkor Leclerc az eredetileg megszerezett 13. helyéről várhatja majd vasárnap a piros lámpák kialvását.

    A monacói pilóta autóján legutoljára a Belga Nagydíj második szabadedzését követően kellett kasznit cserélni, ahol ugyanis a 24 éves Leclerc a Les Combes kijáratán törte össze a Ferrariját.

    Annak ellenére, hogy a monacói szupersztár viszonylag hátulról fog rajtolni egy olyan pályán, ahol viszonylag nehéz előzni, a Ferrari versenyzője szerint lesz lehetősége arra, hogy pozíciókat nyerjen és pontokat szerezzen.

    „Bármi megtörténhet” – nyilatkozta Leclerc az időmérőt követően. „Szabadon választhatunk majd gumit, szóval remélem, hogy ez jelent majd valami fajta előnyt a számunkra.”

  • Leclerc agresszívabb lesz, ha nem büntetik meg Verstappent

    Leclerc agresszívabb lesz, ha nem büntetik meg Verstappent

    A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc másként fog majd nekimenni a csatáinak, ha az FIA nem bünteti meg Max Verstappent az Interlagosban történtek miatt.

    Mint az ismeretes, a Red Bull holland pilótája a Sao Pauló-i Nagydíj 48. körében úgy tudta csak maga mögött tartani Lewis Hamiltont, hogy leterelte őt és saját magát is a bukótérbe a négyes kanyarban. A stewardok azonban semmi szabálytalanságot nem láttak az esetben, így meg se vizsgálták azt.

    Azonban utólag kiderült, hogy a versenybírák úgy hozták meg az ítéletüket, hogy a bajnokság éllovasának belső kamerás felvétele még nem állt a rendelkezésükre. A Mercedesnek ennyi elég volt ahhoz, hogy fellebbezést nyújtson be az eset miatt, aminek következtében Verstappen akár büntetést is kaphat utólag.

    A monacói fiatal pedig a Katari Nagydíj csütörtöki sajtónapján azt nyilatkozta, hogy ha a versenybírák nem szankcionalizálják Verstappen tettét, akkor olyan manővereket is meg fog engedni magának, mint amit a holland elkövetett vele szemben a 2019-es Osztrák Nagydíjon.

    „Figyelembe kell venni a stewardok döntését minden egyes esetnél és alkalmazkodni kell hozzájuk” – fogalmazott Leclerc a motorsport.com kamerái előtt. „Anno amikor Verstappent nem büntették Ausztriában, Silverstone-ban már agresszívabban versenyeztem. Mindannyian ugyanúgy járunk el: próbálunk mindig úgy versenyezni, hogy a határon táncolunk.”

    „Ha Verstappen most sem kap büntetést, akkor úgy fogok eljárni, mint két évvel ezelőtt. Két éve más volt a helyzet, mert Ausztria után keményebben versenyeztünk, ami szerintem jót is tett a sportnak. Ez egy másik helyzet, de mindenféleképpen magam a stewardokra fogom bízni a döntést.”

    Leclerc-t „nem igazán érdekli, hogy mi lesz az ítélet”, számára csak az a fontos, hogy „versenyzőként tisztán versenyezzen a pályán”.

  • Így néztek ki a mezőny tagjai kezdő versenyzőként – KÉPEKKEL

    Így néztek ki a mezőny tagjai kezdő versenyzőként – KÉPEKKEL

    A Formula 3-as Makaói Nagydíj közösségi oldala osztott meg nemrégiben aranyos posztot. Mivel hamarosan megrendezik a 68. versenyt is a híres-neves utcai pályán, a portál összeválogatott egy olyan képcsokrot, ahol a Forma-1 jelenlegi pilótái szerepelnek, miközben Makaóban is kipróbálták magukat a több, mint 6 kilométer hosszú Guia Circuiten.

    Az viszont eléggé érdekes, hogy a száguldó cirkusz jelenlegi mezőnyében egyetlen olyan pilóta sincsen, aki meg tudta volna nyerni a legendás Formula 3-as versenyt. A legjobb eredménnyel Charles Leclerc és Lando Norris büszkélkedhet. A monacói  a 2015-ös verseny folyamán a második helyen ért célba a főfutamon nem sokkal lemaradva a végső győztes Félix Rosenqvist mögött. A McLaren brit pilótája pedig két évvel később, 2017-ben lett második Dan Ticktum mögött

    Rajtuk kívül még Sebastian Vettelnek és Valtteri Bottasnak sikerült még dobogóra állnia Makaóban. Mindketten egy-egy harmadik helyet tudtak szerezni a kultikus utcai versenypályán. A négyszeres világbajnok 2005-ben, a Mercedes finn pilótája pedig 2010-ben állhatott fel a dobogó legalsó fokára.

    Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért csak 16 képet láthatunk a posztban? Ez azért van, mert Sergio Pérez, Pierre Gasly, Kimi Räikkönen és Fernando Alonso sem vett részt egyetlen Makaói Nagydíjon sem a karrierjük során.

  • Norris: Hamiltonnak három kerék kellene, hogy nehezebb dolga legyen!

    Norris: Hamiltonnak három kerék kellene, hogy nehezebb dolga legyen!

    Lando Norris azzal poénkodott, hogy Lewis Hamilton életét úgy kellene megnehezíteni, hogy három keréken kellene vezetnie, miután a hétszeres világbajnok visszavágott a brazíliai sprintfutamon.

    Hamilton az interlagosi sprintversenyt a rajtrács végéről kezdte meg, miután kizárták az időmérőn, miután a stewardok úgy ítélték meg, hogy a légellenállás-csökkentő rendszere (DRS) megsértette a szabályokat. Végül Hamilton 24 kör alatt 15 autót előzött meg, és az ötödik helyen fejezte be a sprintfutamot. A nap utolsó előzését Norris szenvedte el, a McLaren pilótája pedig elárulta, hogy a Mercedes tempóját tekintve nem volt túlságosan lenyűgöző az ő teljesítményük. A Sky Sportsnak adott keserédes interjút:

    „Nem volt túl jó érzés, hogy megelőztek, nem fogok hazudni. Egyszerűen csak nem akartam hülye kockázatot vállalni, amikor védekezni próbáltam. Ő egy másik ligában játszik hozzánk képest. Semmi értelme a gumijaimat arra pazarolni, hogy megpróbáljam magam mögött tartani ezt a srácot. Ha 24 kör alatt az utolsó helyről az ötödikig jutott, akkor három keréknek kellene lennie az autóján, hogy egy kicsit megnehezítsük a dolgát!”

    Norris szombaton ünnepelte 22. születésnapját, és a hatodik helyen fejezte be a sprintet, de a vasárnapi nagydíjat az ötödik pozícióból kezdi meg, mivel Hamilton motorcsere miatt öt rajthelyes büntetést kapott. Lando elégedett volt a dolgok alakulásával, tekintve, hogy a születésnapja nem indult a legjobban:

    „Eddig a pontig, a sprint kvalifikációig nem volt jó, mert korábban elég sokkoló voltam az FP2-ben, és egyszerűen nem vezettem túl jól. A futamra fejlődtem némileg, és ez határozottan kifizetődött a tempó tekintetében Charles Leclerc ellen. Szóval igen, most boldog vagyok. Legalábbis mosolygok!”

  • Leclerc elérzékenyült, ahogyan látta Pérezt ünnepelni az édesapjával Mexikóban

    Leclerc elérzékenyült, ahogyan látta Pérezt ünnepelni az édesapjával Mexikóban

    Ugyan Sergio Pérez nem tudta megnyerni a hazai versenyét Mexikóvárosban, azonban a hazai publikum mégis úgy ünnepelte őt, mintha elsőként szelte volna át a célvonalat. A pódiumceremónia előtt Pérez együtt ünnepelhetett a családjával, köztük az édesapjával is, aki egy érdekes történetet osztott meg nemrégiben a vasárnapi eseményekről.

    A Red Bull mexikói pilótának édesapja, Antonio Pérez Garibay a Foro Sol baseball stadionban ölelgette a fiát, miután megszerezte a hőn áhított hazai dobogóját. Az idősebb Pérez a Marcának árulta el, hogy a fiát felhívta az egyik versenytársa a futam után, aki végignézte az ünneplésüket. Az illető pedig nem volt más, mint Charles Leclerc.

    „Checo a tegnapi nap folyamán kapott egy telefonhívást Leclerctől, aki azt mondta, hogy „rendkívül boldoggá tette őt az, ahogyan ünnepelni látta őt és az édesapját a futam leintését követően”. Még azt is hozzátette, hogy „meg is könnyezte az egészet, mert ő is nagyon szerette volna azt, ha az édesapja láthatta volna őt ugyanebben a helyzetben”.”

    Pérez édesapja nem volt tisztában azzal, hogy a Ferrari monacói pilótája édesapja már távozott az élők sorából. Leclerc édesapja, Hervé mindenben segítette a fiát karrierjének kezdete óta és fia az ő szenvedélye és odaadása miatt lett szerelmes az autósportba.

    A monacói szupersztár hihetetlen sebességgel halmozta a bajnoki címeket az alsóbb kategóriákban, azonban 2017-ben jött a nem várt tragédia: Leclerc édesapja 2017. június 20-án elhunyt, így már nem láthatta a fia Formula 2-es bajnoki címét, Forma-1-es bemutatkozását sem és ami talán a legfájóbb a monacói pilóta számára, hogy a Ferrari vörös overáljában sem láthatta őt az édesapja a dobogó tetején 2019-ben Monzában és Spában.