Címke: Charles Leclerc

  • Leclerc nem hajlandó Verstappen példáját követni

    Leclerc nem hajlandó Verstappen példáját követni

    A Forma-1-es versenyzőknek több, mint két hónapja maradt a pihenésre és ebben az időben számos kikapcsolódási lehetőségük van. Max Verstappen például előszeretettel versenyez a virtuális térben is, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy részt vett a sok sztárt is felvonultató virtuális Le Mans-i 24 órás versenyen. 2021 világbajnoka egy napon szívesen összemérné a tudását a többi versenytársával a Circuit de la Sarthe-on a való életben, azonban Charles Leclerc teljesen másképpen közelíti meg ezt a dolgot.

    A nagy presztízzsel bíró Le Mans-i 24 órás versenyt majd júliusban rendezik majd meg idén, amikor a Forma-1-es szezon már javában dübörögni fog. A Ferrari monacói sztárját egy élő adás keretein belül kérdezték meg arról, hogy versenyezne-e a nagy múlttal rendelkező hosszútávú versenyen. Leclerc számára „egy álma valósulna meg”, ha ez teljesülne, azonban saját elmondása szerint erre majd csak a Forma-1-es pályafutását követően kerülhet majd csak sor.

    „Bármennyire is szeretném ott kipróbálni magam, most még nemet kell mondanom” – mondta a monacói az élő adás során. „Most kizárólag a Forma-1-es karrieremre szeretnék koncentrálni, ami még nagyon remélem, hogy jó sokáig fog még tartani.”

    Ugyan Leclerc tavalyelőtt még előszeretettel játszott a szimulátorán, amit nem mellesleg a saját Twitch csatornáján is közvetített, azonban manapság nem szokott tartalmat gyártani és ebből kifolyólag a most zajló virtuális Le Mans-i 24 órás versenyen sem indult el.

  • Marko szerint Sainz lerombolta a Leclerc-mítoszt

    Marko szerint Sainz lerombolta a Leclerc-mítoszt

    Helmut Marko, a Red Bull Racing tanácsadója elmondta értékelését a Red Bull rivális csapatainak pilótáiról és úgy véli, a Charles Leclerc körüli „misztikum” már a múlté.

    Különösen a Ferrarival kapcsolatos megjegyzései táplálják tovább azt az egyre erősödő elméletet, miszerint Carlos Sainz erős első ferraris szezonja bizonyította, hogy Leclerc nem olyan domináns, mint azt sokan hitték.

    Ettől függetlenül Marko továbbra is úgy látja, hogy a 2021-es világbajnok Max Verstappen, valamint Lewis Hamilton továbbra is messze a mezőny alegjobbjai.

    „A deklarált cél a világbajnoki cím” – mondta Marko az Auto Motor und Sportnak a Red Bull 2022-es terveiről. „De egy ilyen nagy szabályváltozással sosem lehetsz biztos benne.”

    „A Mercedes és mi rendelkezünk a potenciállal, az emberekkel és a folytonossággal. Ez ismét a legmagasabb szintű párharcot vetíti előre. Leginkább Hamiltonnal és Verstappennel, nem valószínű, hogy jön más pilóta (a képbe).”

    „Hozzájuk legközelebb (Lando) Norris áll. Leclercet úgymond megbuktatta Sainz.”

    Leclercet mindig is nagy reménységnek tartották, majd méginkább dicsőíteni kezdték, miután első ferraris évében legyőzte négyszeres világbajnok csapattársát, Sebastian Vettelt.

    2021-ben azonban Leclerc új csapattársat kapott a Scuderiánál, Carlos Sainz személyében, aki le is győzte a monacóit, köszönhetően a négy dobogós helyezésnek és a kiesés nélküli szezonjának.

    Marko korábban azt mondta, reméli, hogy Verstappennek szívességet tesz majd George Russell Mercedeshez érkezése, abban az értelemben, hogy a fiatalabb brit pontokat vehet majd el a hétszeres bajnoktól.

  • A Ferrari kevesebb autótörést szeretne látni 2022-ben

    A Ferrari kevesebb autótörést szeretne látni 2022-ben

    A Ferrari nagyon szeretné azt, hogy a versenyzőik „ne lépjék túl a határaikat” annak érdekében, hogy ne legyen annyi autótörésük 2022-ben, mint a tavalyi szezon során.

    Ez a dolog a tavalyi szezonban nem jelentett akkora problémát az olaszok számára, ugyanis az SF21-et az új szabályok érkezése miatt nem fejlesztették a szezon végéig. Emiatt Charles Leclerc és Carlos Sainz is több kockázatott vállalhatott a kelleténél, ami néha autótörésekben mutatkozott meg.

    A monacói fiatal többek között a hazai versenyének időmérőjén és a Szaúd-Arábiai Nagydíj egyik szabadedzésén is jól összetörte a Ferrariját, amíg spanyol kollégája Monzában és Zandvoortban is szorosabb barátságot kötött a tech pro falakkal. Ezen kívül még számos alkalommal kellett dolgoznia a Vörösök szerelőinek a két autón, ami miatt az olaszok költötték a Haas mögött a legtöbb pénzt az autótörések helyrehozására, egészen pontosan majdnem 6 millió eurót.

    Azonban 2022-ben a nagy szabályváltozásoknak köszönhetően vadonatúj autókat láthatunk majd, ami miatt a Ferrari azt szeretné, hogy a pilótáik fegyelmezettebben vezessenek. Ez már csak azért is fontos lesz, mert a baleseti költségek is részét képezik a 140 millió eurós költségsapkának.

    „Tavaly arra bátorítottuk a versenyzőinket, hogy adjanak bele mindent, mert az egymás elleni csatájuk kifejezetten motiválóan hatott a számukra” – nyilatkozta a Ferrari sportigazgatója, Laurent Mekies.

    „2021-ben szinte alig kellett fejlesztenünk az autót. Emiatt a balesetekből keletkező költségek sem érintettek minket olyan érzékenyen, mert nem kellett sokat költenünk a fejlesztésekre. Ez azonban 2022-ben már nem így lesz, mert minden pénzre szükségünk lesz ahhoz, hogy újításokat eszközölhessünk az autón.”

    „A költségsapka miatt jobban meg lesz kötve a csapatok keze ilyen szempontból. Több fejlesztést fogunk látni, mint 2021-ben, de 2018-hoz vagy 2019-hez képest pedig kevesebbet.”

    Mekies hozzátette, hogy szerinte a pilótáknak „sokkal nehezebb dolguk lesz majd az idei autókat vezetniük” és „emiatt jobban ki fog jönni a versenyzők közötti tudás” az előző szezonokhoz képest.

  • Egyenlő bánásmódot kapnak a Ferrari versenyzői 2022-ben

    Egyenlő bánásmódot kapnak a Ferrari versenyzői 2022-ben

    A Ferrari elmondása szerint sem Carlos Sainzot, sem pedig Charles Leclerc-t nem fogják semmi féle előnyben részesíteni a másikhoz képest 2022-ben.

    A maranellói istálló rengeteget fejlődött az idei szezonra és ennek meg is lett az eredménye, ugyanis a gyártók versenyében a harmadik helyezést szerezték meg a Mercedes és a Red Bull csapat mögött. Az olaszok ráadásul már nagyon korán átálltak a 2022-es autó fejlesztésére, ezért nagyon remélik, hogy ez a lépésük majd az előnyükre fog majd válni.

    Mivel jelen pillanatban a Vörösök pilótái hasonló tudást képviselnek, ezért minden versenyen benne van a pakliban az, hogy a monacói és a spanyol versenyző pontokat rabol es egymástól, ami egy bajnoki címért folyó csatában az utolsó dolog lenne, amit a Ferrari vezetői látni szeretnének.

    Azonban a rekordbajnok istálló csapatfőnöke, Mattia Binotto elmondta, hogy Sainz és Leclerc egyenlő feltételek mellett fognak elindulni egymás mellől 2022-ben és az eredményeik alapján fogják eldönteni azt, hogy szükséges lesz-e valamelyiküket előnyben részesíteni az évad későbbi szakaszában.

    „Már korábban is elmondtuk a versenyzőink kapcsán, hogy a pályán nyújtott teljesítmény az, ami diktálni fogja a szabályokat” – ismerte el a svájci-olasz csapatfőnök, aki nemrég cáfolta a Jean Todt Ferrarihoz való visszatéréséről szóló pletykákat.

    „Minden helyzetben a csapat érdekei a legfontosabbak, azonban, ha a versenyzőink képesek lesznek akár a bajnoki címért harcolni, akkor az eredményeik alapján dől majd el, ki lesz előrébb a másikhoz képest.”

    „Ezekben a helyzetekben pedig nem csupán a pilóta tehetsége és képességei a fontosak. Egy pilótának hiába van meg mindene ahhoz, hogy jó eredményeket érjen el, a balszerencsés pillanatokkal (balesetek, technikai hibák) még ő sem tud mit kezdeni.”

    „Szerintem a szezon elején mér egyáltalán nem szükséges kikiáltanunk, hogy lesz az első és második számú versenyző a csapatunknál. Ha pedig eljön az idő, akkor a pályán elért eredmények alapján fogunk dönteni.”

    Sainz óriási meglepetésre 5,5 ponttal többet szerzett Leclerc-nél az első ferraris években, azonban a Ferrari csapatfőnöke szerint ez annak volt köszönhető, hogy Leclerc „a balszerencsés pillanatai miatt legalább 40 ponttal kevesebbel zárt a végelszámolásnál”, és nagyon örül annak a fejlődésnek, amit a monacói fiatal az idei szezonban mutatott be”.

  • Ferrari: Hatalmas előny a számunkra a Leclerc-Sainz pilótapáros

    Ferrari: Hatalmas előny a számunkra a Leclerc-Sainz pilótapáros

    A Ferrari szerint a jelenlegi pilótapárosuk nagy előnyükre válhat majd a rivális csapatokkal szemben az új, 2022-es szabályok érkezésével.

    Az olasz istálló úgy vágott neki az idei Forma-1-es évadnak, hogy szépítsen a 2020-ban megélt rémálmot követően. Azonban a küldetést sikeres abszolválták a Vörösök, ugyanis a konstruktőri hatodik hely után előreugrottak a harmadik helyre, nagy csatában legyőzve a McLaren csapatát.

    Az SF21 egy jelentős előrelépés volt az SF1000-hez képes a karosszériát és az erőforrást tekintve is és meg is hozta a gyümölcsét Carlos Sainz és Charles Leclerc számára, akik a huszonkét futam alatt öt dobogós helyezést szorgoskodtak össze.

    A háton belüli csatából pedig végül a spanyol pilóta került ki győztesen, aki az Abu Dhabiban szerzett dobogójával előzte meg 5,5 ponttal Leclerc-t. Ebből következik, hogy mindkét pilóta egyenlő részben vette ki a részét a Ferrari konstruktőri helyéből.

    A maranellói istállónál dolgozó Laurent Mekies úgy gondolja, hogy a fiatal pilótapárosuk miatt előnyben vannak a többi csapathoz képest.

    „Mindkét pilótánk nagyon erős, mert nem csak a problémákat tudják elárulni nekünk, hanem az akarat is megvan bennük, hogy kihajtsanak a pályára és ha tudják, akkor saját maguk orvosolják azt” – nyilatkozta Mekies, aki anno Baumgartner Zsolt versenymérnöke volt a Minardinál.

    „Mindketten másképpen dolgoznak, ami miatt néha nehéz dolgunk van és mivel nem mindig értenek egyet egymással, ezért lehetőségünk adódik szélesebben megvizsgálni az adott dolgot.”

    „Charles és Carlos remek párost alkotnak jelenleg. Hihetetlen akarattal versenyeznek és mindezek mellett a kölcsönös tiszteletben sincsen hiány kettejük között. Ha nem állunk jó egy hétvégén, mindketten próbálják motiválni a csapatot és keresni a megoldást.”

    „Szaúd-Arábiában is ez volt a helyzet, nem volt egy jó péntekünk. Azonban mivel az volt az utolsóelőtti verseny, nem fogadhattuk el ezt az állapotot és sikeresen ki tudtunk lépni a gödörből.”

    „Hosszútávon fizetődhet ki majd csak igazán a számunkra, hogy ezzel a két sráccal dolgozhatunk együtt a csapat sikerein. Az, hogy Carlos és Charles is a Ferrari pilótái, egy hatalmas előny a számunkra.”

  • Ecclestone: Nem hiszem, hogy Hamilton visszatér

    Ecclestone: Nem hiszem, hogy Hamilton visszatér

    Lewis Hamilton jövőjével kapcsolatos pletykák nem akarnak elcsitulni, és a korábbi Forma-1-es főnök, Bernie Ecclestone szerint a brit nem tér vissza a következő szezonban.

    Ecclestone volt a legutóbbi a sok F1-hez köthető személyiség közül, aki kifejtette véleményét a hétszeres F1-es világbajnok jövőjéről a sportágban. A brit azóta lapít, hogy a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjon vitatott vereséget szenvedett, amikor a verseny utolsó körében a rivális Max Verstappennel szemben elvesztette az F1-es bajnoki címet. A 91 éves brit üzletember a Blicknek adott interjúban nyilatkozott, és arra a kérdésre, hogy beszélt-e Hamiltonnal Abu Dhabi után, így felelt:

    „Nem, de néhány napja az édesapjával igen. Egyből éreztem, hogy nem fog válaszolni a fia jövőjével kapcsolatos kérdésre. Szóval csak üzletről beszéltünk!”

    Arra a kérdésre, hogy szerinte min megy most keresztül Hamilton, ennyit mondott:

    „Nem tudom, de nem gondolom azt, hogy visszatérne. Túlzottan is csalódott. Ezt bizonyos szempontból meg is lehet érteni. Most itt lenne az ideje, hogy hét világbajnoki címmel, ahogy van az Michael Schumachernek is, nekilásson az álmának, hogy divattervező legyen. Ugyanakkor bizonyos, hogy sok minden rosszul sült el az utolsó körökben.”

    Ecclestone a szezonzáróról is elmondta a véleményét:

    Masi, a versenyigazgató megspórolhatott volna magának némi fejfájást, ha Latifi balesete után azonnal megállítja a futamot piros zászlóval. Akkor egy szuper finálé lehetett volna Max és Lewis között az utolsó három körben. Ott már tényleg rosszul alakultak a dolgok. Nem tudunk rajta változtatni.”

    A Red Bull behívta Sergio Perezt, amikor olajnyomás gondjai akadtak, hogy elkerüljék vele azt, hogy megálljon a pályán, és ezzel újabb biztonsági autós fázist okozzon, vagy akár meghosszabbítsa a már aktívat.

    Az interjút készítő újságíró arról faggatta Ecclestone-t, hogy a Mercedesnek meg kellett volna-e állítania Valtteri Bottast a pályán, hogy meghosszabbítsa a biztonsági autó pályán maradását:

    „Igazán cseles. Gondoltam erre én is, és lett volna néhány ideális hely arra, hogy a Safety Car kint maradhasson. Sokan felháborodtak volna, de senki sem gondolt volna a mostani kialakult helyzetre, a verseny folytatása nélkül. Azt sem tudom, hogy Toto Wolff a csapat egyharmadnyi részvényével még mindig ugyanolyan erős pozícióban van-e, mint korábban. De majd egyszer kiderül”

    Felhívták a figyelmét arra is, hogy a Mercedes reakciójának hiánya sok pénzükbe került, illetve arra is, hogy feltehetően az istálló szenvedne a hétszeres világbajnok nélkül, ezért Mr. E. így folytatta:

    „Igaz, de Lewis emiatt csak 2022-ben vesztene. Senki se tudja, hogy az új autók hogyan fogják átrendezni a mezőnyt. George Russellel egy ambiciózus csapattársat kapna, akinek a képességeiről egyébként én nem vagyok annyira meggyőződve, mint sok szakértő. Továbbá ne feledkezzünk meg Verstappenről sem. Hamilton vele hosszú évek után végre egyenrangú ellenfélre talált.”

    Max Verstappen a trófeája átvétele után azt mondta, nem érti, hogy miért vonulna vissza Hamilton, amit Ecclestone így értelmez:

    „Ezt megértem. Hamiltonnal Maxnak egy olyan ellenfele volt, akit mindenki nagyra értékelt. Szóval a sikerek duplán számítanak. Ugyanakkor fenntartom, hogy Max jelenleg a világ legjobb autóversenyzője.”

    Ecclestone arról is beszélt, hogy nemrég beszélt idősebb Carlos Sainzcal fia maranellói jövőjéről. Amikor ennek a részletekről faggatták, már csak ennyit mondott:

    „Fogalmazzunk úgy, hogy Maranellóban sokan meglepődtek azon, hogy a spanyol 2021-ben ennyire meg tudta futtatni a csapattársát, Charles Leclerc-et a pénzéért. Leclerc nekem mindig is egy nagyon jó pilóta volt, de most már nem.”

  • Sainz: Nincsen első számú versenyző a Ferrarinál

    Sainz: Nincsen első számú versenyző a Ferrarinál

    Carlos Sainz szerint a szezon utolsó versenyein nyújtott teljesítményével megmutatta azt, hogy a Ferrarinál jelen pillanatban nincsen első számú pilóta.

    A spanyol pilótának a mostani volt az első szezonja Maranellóban és úgy érkezett meg a Vörösökhöz, hogy a szurkolók azt gondolták, kizárólag csak másodszámú lehet majd Charles Leclerc mögött, akinek az idei már a harmadik idénye volt a Ferrarinál.

    Azonban a spanyol fiatal szokta meg az új környezetet a leggyorsabban a csapatot váltó pilóták közül és a 22 futam során rengeteget fejlődött. Az olasz istálló a szezon második felében egy jelentős erőforrás fejlesztéssel rukkolt elő, aminek következtében közvetlen a Mercedes és a Red Bull mögé kerültek az erősorrendben.

    Leclerc és Sainz végül meg is szerezte a konstruktőri harmadik helyet a Vörösöknek, azonban a házon belüli csatát nagy meglepetésre utóbbi pilóta nyerte meg, aki így a két Red Bull és a két Mercedes pilóta mögött végzett az egyéni pontversenyben.

    Sainz a szezon összes versenyén célba ért, mindössze két alkalommal nem tudott pontot szerezni. Mindezek mellett négy alkalommal állhatott fel a dobogóra. A frusztráció első jelei Szaúd-Arábiában voltak láthatók Leclerc-en, aki a szokásosnál agresszívabban védte a pozícióját spanyol csapattársával szemben.

    „Egy szezont mindig ki lehet elemezni versenyről versenyre” – véli Sainz, akivel minden bizonnyal hosszabbítani fog a maranellói istálló. „Voltak szerencsésebb és szerencsétlenebb futamain, de 22 verseny után kifizetődött a kemény munka és ott vagyunk a megérdemelt helyünkön.”

    „A Ferrari nem foglalkozik azzal, hogy melyik versenyzőjük végez előrébb a másikhoz képest. A legfontosabb a konstruktőri bajnokság harmadik helyének megszerzése volt és ezt sikerült is véghez vinnünk. A Ferrarinál nincs első számú pilóta és bár sokan nem hittek nekem, ez a szezon végén tökéletesen látszódott. Két jó versenyző próbálja előrébb vinni a csapatot és szerintem a jövőben is hasonlóan fogunk hozzáállni a dolgokhoz.”

    „Az pedig mindenféleképpen egy jó jel, hogy én voltam a best of the rest, mivel én a két Mercedes és a két Red Bull mögött végeztem a pontversenyben. Ennek mindig szimbolikus jelentése van.”

  • A Ferrari kész 2024-ig meghosszabbítani Sainz szerződését

    A Ferrari kész 2024-ig meghosszabbítani Sainz szerződését

    Tovább erősödnek azon pletykák, melyek szerint Carlos Sainz további két szezonnal meghosszabbítja meglévő szerződését a Ferrarival. Miután a Ferrari hosszú ideje tartó kapcsolata a főszponzor Philip Morrisszal képlékennyé vált, az olasz csapat kedden bejelentette, hogy újra összeállt egy korábbi fő támogatójával, a Santanderrel – egy spanyol bankkal. A Santandernek korábban a McLarennel, majd a Ferrarival is kapcsolata volt a spanyol Fernando Alonso miatt.

    A hír kapcsolódik az Olaszországban és Spanyolországban is egyre erősödő pletykákhoz, mely szerint a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto még a télen leül Sainzcal tárgyalni egy új szerződéséről. A 27 éves pilóta, aki 2021-ben Sebastian Vettelt váltotta, jelenleg csak a jövő év végéig rendelkezik szerződéssel. Binotto kedden az európai médiának nyilatkozott:

    „Leclerc és Sainz egy csodálatos versenyzői párosítás a jövőre nézve.

    „Mindkettőjükkel nagyon elégedettek vagyunk. Nagyon elégedett vagyok Leclerc folyamatos fejlődésével, Sainz pedig bizonyított. Amikor bejelentettük őt, sokan szkeptikusak voltak, de meg voltunk győződve arról, hogy képes lesz pontokat szerezni nekünk a konstruktőri tabellán, és ezt meg is mutatta. Minden futamot befejezett, két nagydíj kivételével mindig pontot szerzett – nagyszerű bajnokságban volt része. Gyorsan beilleszkedett, és most már olyan pilóta, akiről tudjuk, hogy számíthatunk rá.”

  • Schumacher az ütközések világbajnoka 2021-ben

    Schumacher az ütközések világbajnoka 2021-ben

     

    Mick Schumacher a 2021-es mezőny minden más pilótájánál magasabb javítási költséget okozott a csapatának. Ezt állítja több mértékadó forrás is, köztük a Kölner Express és a Bild című napilap. Részletes elemzések alapján Schumacher idei javítási számláját a Haasnál több mint 4,2 millió euróra kalkulálták, amivel kicsivel előzi meg a Ferrari versenyzőjét, Charles Leclerc-et.

    Az újonc Mick nagybátyja, Ralf Schumacher a Bild újság szenzációhajhász szalagcímét vette célba, amely a 22 éves versenyzőt az F1 „ütközési világbajnokává” koronázta. Az egykori F1-es pilóta Ralf azzal vádolta a nagy német bulvárlapot, hogy „rossz és rosszul megalapozott riportokat” közöl:

    „Ez az oka annak, hogy nem csinálok semmit se a Bildnek.”

    Mick mentora, Sebastian Vettel mindeközben elégedett Schumacher első F1-es szezonjával. Így értékelt a négyszeres világbajnok a svájci Blicknek:

    „Jól tartotta magát a mezőny legpocsékabb autójában. A fő feladata az volt, hogy maga mögött tartsa csapattársát, Mazepint, és ezt simán teljesítette. Most egy jobb autót kívánok neki 2022-re, amely méltó lesz a tehetségéhez.”

  • Sajtó: Leclerc szerződésében van kilépési záradék

    Sajtó: Leclerc szerződésében van kilépési záradék

    Charles Leclerc 2024-ig kötelezte el magát a Ferrari csapata mellett, azonban a La Gazzetta dello Sport értesülései szerint bizonyos feltételek teljesülése esetén akár hamarabb is távozhat.

    A 24 éves pilóta szerződéséből még van három teljes szezon, ez gyakorlatilag a leghosszabb megállapodás a Ferrari történetében.

    „Én a részemről semmilyen hátrányt nem látok ebben” – mondta erről a monacói nemrégiben.

    Toto Wolff elhintette, hogy csak reménykedni tud abban, hogy Lewis Hamilton nem vonul vissza. Ha tényleg megtörténne, hogy a brit távozik, üresen maradna a Forma-1 minden bizonnyal legjobb ülése. A La Gazzetta dello Sport pedig ennek apropóján tudósított arról, hogy bizony Leclerc is el tudná hagyni a Ferrarit idő előtt, hiszen van kilépési záradék a szerződésében.

    Gianluca Gasparini állítása szerint, ha a Scuderia az idén megszerzett harmadik helynél hátrébb végez a konstruktőri versenyben, a jelenleg karanténban lévő Leclerc szabadon távozhat.

    Ugyanakkor olyan pletykáról is hallani, hogy Leclerc akár 2026-ig is hosszabbíthat.