Címke: Charles Leclerc

  • Leclerc volt a leggyorsabb az időmérő előtt

    Leclerc volt a leggyorsabb az időmérő előtt

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, míg a harmadik Sergio Pérez lett.

    A tegnapi értekezlet után ismét autóba ületek a pilóták. Először az Alfa Romeo és a Haas versenyzői gördültek ki a pályára. Őket Lewis Hamilton követte, majd szép lassan mindenki kimerészkedett a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkra.

    A Ferrari versenyzői rögtön az élre ugrottak, míg Verstappen kivárt.

    Pierre Gasly egy erős körrel a második helyre ugrott fel, míg a holland versenyző elfékezte friss gumijait.

    Fél óra elteltével Charles Leclerc áll az élen, őt Pierre Gasly és Sergio Pérez követte. Az első 10-be rajtuk kívül még Carlos Sainz, Yuki Tsunoda, Max Verstappen, Valtteri Bottas Guanyu Zhou, Lewis Hamilton és Mick Schumacher fért be.

    Daniel Ricciardo autójánál előkerült a duct tape is. A venturi csatorna környékén talált repedést a csapat, amit csak így tudtak gyorsan orvosolni.

    Gasly nagy száguldozásának vége lett, ugyanis az AlphaTauri ismételten megállt a pályán.

    Nicholas Latifi közelebbről is megismerkedett a fallal, míg Verstappen egy kisebb hiba miatt megszakította gyorskörét.

    Az utolsó pillanatban Charles Leclerc elvett az első helyet Verstappentől, így ő bizonyult a leggyorsabbnak a harmadik szabadedzésen. A harmadik pozíciót Sergio Pérez kaparintotta meg. Az első 10-ben végzett még Carlos Sainz, Valtteri Bottas, Esteban Ocon, Pierre Gasly, Kevin Magnussen, Fernando Alonso és Yuki Tsunoda.

    1 Charles Leclerc Ferrari 1:29.735
    2 Max Verstappen Red Bull 1:29.768
    3 Sergio Pérez Red Bull 1:29.833
    4 Carlos Sainz Ferrari 1:30.009
    5 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:30.030
    6 Esteban Ocon Alpine 1:30.139
    7 Pierre Gasly AlphaTauri 1:30.148
    8 Kevin Magnussen Haas 1:30.262
    9 Fernando Alonso Alpine 1:30.296
    10 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:30.415
    11 Lewis Hamilton Mercedes 1:30.707
    12 Mick Schumacher Haas 1:30.765
    13 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:30.946
    14 George Russell Mercedes 1:30.983
    15 Lance Stroll Aston Martin 1:31.067
    16 Daniel Ricciardo McLaren 1:31.186
    17 Alexander Albon Williams 1:31.374
    18 Nico Hülkenberg Aston Martin 1:31.424
    19 Lando Norris McLaren 1:31.529
    20 Nicholas Latifi Williams 1:31.922
  • Van „pár érdekes elmélet” arról miért marad el Sainz Leclerc-től

    Van „pár érdekes elmélet” arról miért marad el Sainz Leclerc-től

    Carlos Sainz azt mondja, hogy „néhány nagyon érdekes elmélete” van arról, hogy mi okozza teljesítménybeli lemaradását csapattársával, Charles Leclerc-rel szemben.

    Sainz a pole pozícióért harcolt Bahreinben, de a Q3 záró szakaszában egy tizeddel lemaradt Leclerc mögött, és a versenyen sem tudott Leclerc és Max Verstappen nyomában maradni. Sainz a harmadik helyen állt, mielőtt a futam végén Verstappen kiesésével meg nem örökölte a második helyet.

    „A kvalifikáción ott voltam a pole-ért folytatott harcban, és ez jó hír volt számomra, mivel nem sok mindent éreztem az autóval kapcsolatban és nem nagyon értettem, hogy mi történik körülöttem” – mondta Sainz.

    „Jó hír volt, hogy még így is képes voltam néhány nagyon erős kört menni a kvalifikáción, ami majdnem pole-t ért.”

    „De tény, hogy még dolgoznom kell a beállításokon, és az autó megértésén is.”

    „A srácokkal elvégeztük az elemzést ebben a három napban, és volt néhány nagyon érdekes elméletünk és néhány nagyon érdekes dolog, amit itt ki lehetett próbálni.”

    „Nem hiszem, hogy ez egy futamról fog szólni. Kicsit olyan, mint tavaly volt, nem? Apránként kell haladni, és eljutni a célhoz.”

    „De több mintára is szükségünk van. Nem tudom, hogy Bahrein egyszeri alkalom volt-e, és itt (Szaúd-Arábiában) hirtelen visszatérek oda, ahol normális esetben kellene lennem, vagy ahol elvárom magamtól, hogy legyek. Majd meglátjuk.”

    Jeddah sokat segíthet a spanyol versenyzőnek

    Sainz úgy véli, hogy a Jeddah Corniche Circuit gyors jellege rávilágít majd minden olyan határra, amit még mindig érez a Ferrari F1-75-ösével kapcsolatban.

    „Azt hiszem, minél több időt töltök az autóban, annál előbb rájövök majd, és annál több esélyem lesz arra, hogy kicsit jobban a kedvemre hangoljam az autót” – mondta.

    „Ez egy fontos teszt lesz, mert ez egy nagy magabiztosságot igénylő pálya. Magabiztosságra van szükséged ahhoz, hogy itt gyors legyél és közel legyél a falhoz, és ez megmutatja és elárulja majd, mennyire vagyok magabiztos.”

  • Leclerc autózta a legjobb időt a második szabadzedzésen

    Leclerc autózta a legjobb időt a második szabadzedzésen

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb a második szabadedzésen, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, míg a harmadik Carlos Sainz lett.

    A rakétatámadás miatt behívta a főépületbe az F1 és az FIA a versenyzőket és a csapatokat. Így a második gyakorlás 15 perccel később kezdődött.

    A zöld jelzés után a legtöbben kihajtottak a pályára. A Ferrarik rögtön az élre ugrottak, míg a két Red Bull még kivárt.

    Lewis Hamilton mindeközben azt kérte csapatától, hogy a tartalék ülését szereljék be az autóba, ami jobban megemeli a versenyzőt.

    A csere után a pályán a hétszeres világbajnok motorproblémákra panaszkodott, csakúgy mint Kevin Magnussen.

    Fél óra után Charles Leclerc állt az élen, őt Max Verstappen és Carlos Sainz követte. Az első 10-be még Sergio Pérez, Lewis Hamilton, George Russell, Lando Norris, Valtteri Bottas, Yuki Tsunoda és Fernando Alonso fért be.

    Hiába mondta a Haas, hogy nyugodtan nyomhatja a dán, a motor azonban nem volt egy véleményen az istállóval. Magnussen így megállt a pályán. Előkerült a VSC is.

    Fernando Alonso bátran hajtott a kerékvetőre, így szedhette össze az autóját, míg Carlos Sainz megkarcolta egy kicsit a falat.

    Charles Leclerc feje felett is fekte felhők gyülekeztek. Ő is megismerkedett a fallal közelebbről, majd lassan visszakullogott a boxba.

    Az utolsó percekben Yuki Tsunoda motorja is megadta magát.

    A sorrend nem sokat változott, hiszen a csapatok a szabadedzés végén már a hosszú etapokra gyúrtak. Így a falat eltaláló Charles Leclerc maradt az első helyen, Max Verstappen és Carlos Sainz előtt. Sergio Pérez lett a negyedik, míg mögötte Lewis Hamilton, George Russell, Lando Norris, Esteban Ocon, Valtteri Bottas és Yuki Tsunoda fért még be az első 10-be.

    1  Charles Leclerc Ferrari 1:30.074 15
    2  Max Verstappen Red Bull 1:30.214 0.140 23
    3  Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:30.320 0.246 12
    4  Sergio Pérez Red Bull 1:30.360 0.286 24
    5  Lewis Hamilton Mercedes 1:30.513 0.439 24
    6  George Russell Mercedes 1:30.664 0.590 29
    7  Lando Norris McLaren 1:30.735 0.661 26
    8  Esteban Ocon Alpine 1:30.760 0.686 26
    9  Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:30.832 0.758 14
    10  Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:30.886 0.812 26
    11  Fernando Alonso Alpine 1:30.944 0.870 27
    12  Pierre Gasly AlphaTauri 1:30.963 0.889 29
    13  Mick Schumacher Haas 1:31.169 1.095 27
    14  Lance Stroll Aston Martin 1:31.372 1.298 28
    15  Daniel Ricciardo McLaren 1:31.527 1.453 23
    16  Nico Hülkenberg Aston Martin 1:31.615 1.541 30
    17  Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:31.615 1.541 27
    18  Nicholas Latifi Williams 1:31.814 1.740 26
    19  Alex Albon Williams 1:31.866 1.792 29
    20  Kevin Magnussen Haas 1:32.344 2.270 13
  • Leclerc volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

    Leclerc volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb az első szabadedzésen, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, a harmadik Valtteri Bottas lett.

    Először az Alpine versenyzői hajtottak ki a pályára, majd a két Ferrarin és Kevin Magnussenen kívül mindenki feltérképezte az átalakított jeddah-i pályát.

    A Red Bull versenyzői azonnal az élre álltak, míg a dán pilóta autójában szivárgást észleltek.

    Lando Norris kapcsán leesett az 50 méteres tábla a kerítésről, így törmelék került a pályára. Előkerült a piros zászló, így pár percre megszakították az edzést.

    Fél óra elteltével Max Verstappen állt az élen, Yuki Tsunoda és Pierre Gasly előtt. Az első 10-be még Lewis Hamilton, Fernando Alonso, Charles Leclerc, Sergio Pérez, Carlos Sainz, Esteban Ocon és Daniel Ricciardo fért be.

    A holland versenyző kishíján eltalálta a falat, míg Magnussen továbbra is a garázsban vesztegelt.

    Charles Leclerc okozott pár mulatságos pillanatot a Ferrarinak. A monacói versenyző a boxba hajtva, a McLaren előtt akart megállni. Nem szokott még hozzá ahhoz, hogy ilyen elől van a csapat jeddah-i állomása.

    A legtöbb versenyző a lágykeverékű abroncson futotta a legjobb idejét. Csak Max Verstappen, Carlos Sainz és Charles Leclerc szavazott a fehér oldalfalú gumikra. Mick Schumacher egyedüliként körözgetett a közepeskeverékű komponensen.

    A Ferrari két versenyzője az utolsó percekben váltott a lágykeverékű abroncsokra, így csak a Red Bull világbajnoka tartott ki fehér oldalfalú gumik mellett.

    Így Charles Leclerc az élre állt, ám Max Verstappen csak 0.116-al maradt le tőle. Meglepetésre a harmadik legjobb időt Valtteri Bottas érte el. Mögöttük még Carlos Sainz, Pierre Gasly, Yuki Tsunoda, Sergio Pérez, Esteban Ocon, Lewis Hamilton és Fernando Alonso alkotta az első 10-et.

    1 Charles Leclerc Ferrari 1:30.722
    2 Max Verstappen Red Bull 1:30.888
    3 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:31.084
    4 Carlos Sainz Ferrari 1:31.139
    5 Pierre Gasly AlphaTauri 1:31.317
    6 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:31.505
    7 Sergio Pérez Red Bull 1:31.563
    8 Esteban Ocon Alpine 1:32.026
    9 Lewis Hamilton Mercedes 1:32.364
    10 Fernando Alonso Alpine 1:32.381
    11 Daniel Ricciardo McLaren 1:32.506
    12 Lance Stroll Aston Martin 1:32.582
    13 Lando Norris McLaren 1:32.594
    14 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:32.608
    15 George Russell Mercedes 1:32.839
    16 Nico Hülkenberg Aston  Martin 1:33.034
    17 Alexander Albon Williams 1:33.087
    18 Nicholas Latifi Williams 1:33.529
    19 Mick Schumacher Haas 1:34.429
    20 Kevin Magnussen Haas
  • Alesi: A Mercedes párosa nem fog jól működni

    Alesi: A Mercedes párosa nem fog jól működni

    Jean Alesi úgy véli, hogy a Mercedes új felállása nem lesz jövedelmező.

    A francia ex-versenyző szerint a legjobb lóra a Ferrari tett, ugyanis nekik van a legerősebb párosuk. Charles Leclerc és Carlos Sainz a szezonnyitón az első két helyen végzett, ám a spanyol eredményéhez Max Verstappen kiesése is kellett.

    „Sergio (Pérez) nem gyakran harcol az élen. Lewis (Hamilton) még mindig be akarja bizonyítani azt, hogy ő a legerősebb, George (Russell) viszont le akarja győzni a hétszeres világbajnokot. Ez így nem fog működni.” – nyilatkozta Alesi a Corriere della Serrának.

    A Scuderia egykori versenyzője a vörösök pilótáiról jobban kifejtette a véleményét:

    „Egy olyan autót alkottak meg, ami mindenhol jól teljesíthet. Ez a legszebb konstrukció az egész mezőnyben. Leclerc és Sainz személyében a Ferrari rendelkezik a legjobb párossal. Leclerc félelmetes versenyt futott. Háromszor is megelőzte Verstappent. Ehhez nemcsak jó autóra, ha nem egy kiváló versenyzőre is szükségük volt. Sainz mindig nyugodt és nagyon következetes. Néha túl sokat akar, és így időt veszít, de Bahreinbe jól vezetett.”

  • Különleges vendég járt a Ferrarinál

    Különleges vendég járt a Ferrarinál

    A Ferrarinál nemrégiben nem más tette tiszteletét a fioranói tesztpályájukon, mint Zlatan Ibrahimovic. A svéd sztárfocistát  Carlos Sainz megautóztatta, Charles Leclerc pedig körbevezette őt a Ferrari múzeumában a különleges alkalom apropójából.

    A Ferrari egy kisfilmet is forgatott a három sportember találkozásáról. Az autózást követően Leclerc többek között azt az SF90-et is megmutatta Ibrahimovicnak, amivel élete első F1-es sikerét aratta Spa-Francorschampsban.

    A Bahreini Nagydíjon második helyen célba  Sainz nem kímélte az AC Milan csatárkiválóságát, aki saját maga is vezethetett egy Ferrarit és közben a már tőle jól megszokott módon azt mondta vezetés közben, hogy „ha megveszed Ibrahimovicot, akkor azzal lényegében vettél magadnak egy Ferrarit.”

    Az autókázás és a múzeumlátogatás után pedig egy kis focira is volt idő, ugyanis a Ferrarin kívül a Bajnokok Ligája stábja is forgatott az olasz helyszínen.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

  • Sainz és a Ferrari majdnem készen vannak a szerződéshosszabbítással

    Sainz és a Ferrari majdnem készen vannak a szerződéshosszabbítással

    Carlos Sainz a Ferrarinál marad az idén kifutó szerződése lejárta után is. Ez a hír egyenesen a csapatfőnök Mattia Binotto szájából hangzott el, miután a spanyol a Bahreini Nagydíj győztese és csapattársa, Charles Leclerc mögött a második helyen ért be. A 27 éves pilóta valójában csalódott volt vasárnap a Leclerc-hez viszonyított tempója miatt a 2022-es szezonnyitón:

    „Nekem ez egy nagyon trükkös hétvége volt, nem fogok hazudni. Soha nem voltam ennyire messze Charles-tól 2021-ben. Amennyiben minden rossz hétvége második hellyel végződik, azt viszont el tudom fogadni.”

    Binottónak azonban ennyi is elég volt ahhoz, hogy megállapítsa: a Ferrari vitathatatlanul a legjobb, legkiegyensúlyozottabb és legteljesebb pilótafelállással rendelkezik a 2022-es mezőnyben:

    „Megegyeztünk. Már csak annyi van hátra, hogy ezt a megállapodást, amit kötöttünk, papírra vessük.”

    Sainz is nevetve megerősítette ezt:

    „Azt hiszem, közel járunk. Igen közel. Nagyon-nagyon közel. Extrém közel. Már majdnem ott vagyunk.”

    Leclerc, aki már elkötelezte magát a Ferrarinak a jövőben is, beleszólt:

    „Akkor megtegyük a bejelentést?”

    Binotto szerint a tényleges bejelentés már csak „idő kérdése”, a Ferrari korábbi versenyzője, Jean Alesi pedig egyetértett azzal, hogy a maranellói csapat bebiztosítja a jövőjét. A francia a La Gazetta dello Sportnak nyilatkozott:

    „Sainz úgy viselkedett, ahogy szokott. Volt egy kis gond volt az edzéseken, de aztán dolgozott, dolgozott, darabról darabra összerakta, amíg közel nem került. Leclerc nagyon gyors egy körön, Sainz azonban aprólékosan készül a versenyre. Carlos és Charles megérdemli a 10-es értékelést, mert jól működnek együtt csapatként, és egy olyan istállónak, mint a Ferrari, erre van szüksége, amikor újjáépül.”

  • Leclerc csúnyán megviccelte csapatát az utolsó körökben

    Leclerc csúnyán megviccelte csapatát az utolsó körökben

    A Ferrari rég nem látott jó formában indította a 2022-es Forma-1-es szezont. Az olasz istálló már a tesztek folyamán is remekelt és ennek fényében az első futamon kettős győzelmet arattak Bahreinben. Charles Leclerc nyerte meg a verseny Carlos Sainz előtt, azonban előbbi versenyző az utolsó körökben alaposan megijesztette a Vörösk mérnökeit.

    A tegnapi nap folyamán Bahreinben kezdetét vette a száguldó cirkusz vadonatúj korszaka. A verseny rendkívül izgalmasra sikeredett, ugyanis a Ferrari monacói pilótája kerék a kerék elleni meccset is vívott Max Verstappennel az első helyért. A két fiatal nem kímélte egymást, de a sportszerűség határain belül tudtak maradni a nézők és csapataik legnagyobb örömére.

    A legvégén Leclerc örülhetett, azonban a regnáló bajnokot és a Red Bullt utolérte a technika ördöge, ami miatt sem ő, sem pedig Sergio Pérez nem tudta befejezni az 57 körös versenyt. Az immáron tíz pole-pozíciónál és három futamgyőzelemnél járó Leclerc azonban a verseny végén elejtett egy olyan rádióüzenetet, amitől az összes Ferrari mérnöknek és szerelőnek kiugrott a szíve a helyéről.

    „Elsütöttem egy olyan mondatot a rádión, hogy az erőforrásom rakoncátlankodik” – mondta nevetve a futam után Leclerc, aki végig okosan próbált versenyezni a szahíri éjszakában. „Emiatt rendesen meg is ijedtek a mérnökök, azonban ez csupán egy vicc volt, biztos vagyok benne, hogy minden a legnagyobb rendben volt vele, nem úgy, mint három évvel ezelőtt.”

    A monacói fiatal a Bahrain International Circuit-en szerezte meg első F1-es pole-ját még 2019-ben, azonban akkor hiába ment kitűnően, egy motorhiba miatt végül csak a harmadik helyen intette le a kockás zászló a két Mercedes mögött.

  • Leclerc: A lehető legokosabb próbáltam lenni

    Leclerc: A lehető legokosabb próbáltam lenni

    Charles Leclerc élete harmadik győzelmét aratta a 2022-es idénynyitó, bahreini versenyen. A Ferrari pilótáját ugyanakkor komoly nyomás alatt helyezte Max Verstappen, volt egy néhány körig tartó csatájuk is, mely érdemben akkor ért véget, mikor a holland címvédő elfékezte gumijait az egyes kanyarban.

    „Nagyon boldog vagyok” – mondta Leclerc a győzelme után. „Megint ismétlem magam, de az elmúlt két év hihetetlenül nehéz volt a csapat számára. Tudtuk, hogy ez egy nagy lehetőség lesz. A srácok hihetetlen munkát végeztek ennek a csodálatos autónak az építése közben. Köszönjük mindenkinek, aki velünk maradt az évek során.”

    A monacói ezt követően tért ki a Verstappennel vívott parázs csatájára: „Megpróbáltam a lehető legokosabban használni a DRS-t, korán fékezve az egyes kanyarban, hogy aztán visszavegyem a pozíciót. Örülök, hogy sikerült. Nem akartam a safety cart, de jó volt az újraindításom, ami segített abban, hogy a verseny végéig menedzselni tudjam a futamot.”

    A Bahreini Nagydíjat követően a Ferrari a kettős győzelmével hatalmas előnyre tett szert a konstruktőri bajnokságban, a maximális pontot bezsebelve.

  • Leclerc uralta a szezonnyitót, a Red Bullok a végén estek ki

    Leclerc uralta a szezonnyitót, a Red Bullok a végén estek ki

    A Ferraris Charles Leclerc diadalmaskodott a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon, miután ellenállt Verstappen támadásainak.

    Vasárnap délután elrajtol a 2022-es Forma-1-es szezon. Új év, vadiúj autók, új technikai szabályok mellett; új, immáron 18 colos Pirellik, és új versenyigazgatók.

    A teltházas Bahreini Nagydíjon Charles Leclerc indult a pole-ból, mellette pedig a regnáló bajnok, Max Verstappen foglalt helyet. A második sorban szintén egy Ferrari és egy Red Bull foglalt helyet, Sainznak és Péreznek köszönhetően. Mögöttük Lewis Hamilton foglalt helyet a Mercedesszel, illetve tavalyi csapattársa, Valtteri Bottas, de ő már Alfa Romeóval. A hetedik helyről pedig meglepetésre, a hirtelen visszatérő – az orosz Nikita Mazepin menesztése után – Kevin Magnussen indulhatott, a tavalyi sereghajtó Haas csapattal.

    A két McLaren, Norris a 13., és Ricciardo a 18. rajthelyen voltak csak, akik közepes gumikeverékeken várták a rajtot, mindenki más lágy gumikkal vágott neki a versenyt.

    Rajt

    Leclerc megvédte az 57 körös verseny rajtja után a helyét, az első három sorrendje nem változott.
    Hamilton megelőzte Pérezt, ahogy Magnussen is, a dán a Haasszal az 5. helyre lépett előre.
    Bottas a 14. helyre csúszott vissza.

    Ocon és Schumacher azonban összeakadtak a rajtot követően. A német meg is forgott, de folytatni tudta a versenyt a 13. helyen. Ocon a 10. helyen haladt. Az esetért Ocon később 5 másodperces büntetést kapott.

    Norrist Stroll terelte le a pályáról, így a mclarenes a 18. helyre csúszott vissza.

    A 3. körben egy elfékezés után Magnussen elveszítette helyét Pérezzel szemben, két körrel később pedig Russell is így tett.

    A 10. körben Pérez sikeresen megelőzte Hamiltont, ezzel pedig feljött a 4. helyre.

    F1 2022, rajt
    Fotó: Lars Baron/Getty Images / Red Bull Content Pool
    Első kerékcserék

    Az első kerékcserét Hamilton autóján hajtották végre a 11. kör végén. A gumikat idén 100 helyett már csak 70 fokra lehet előmelegíteni, ami meg is tette a hatását: Hamilton nagyon csúszkált a kivezető körén, az új, kemény gumikeverékeken. A 12. helyen folytathatta a körözést.

    Többen is cseréltek a közepes keverékekre, a 14. körben Verstappen és Sainz is megérkezett a boxba, ők azonban továbbra is lágy gumikat kaptak. A 4. és 5. helyre tértek vissza.

    Az első cserék után csak a Mercedes volt, amely csapat kemény keverékű gumikat rakott az autóira.

    Leclerc és Pérez is cserélt, előbbi lágyat, utóbbi közepeset kapott.

    Adok-kapok az élen

    Visszatérésekor Leclerc nyakába lihegett Verstappen, aki megpróbálta hibába kergetni a ferrarist, míg annak hidegek voltak a gumijai. Úgy tűnt, a monacói kivédekezte a bajnok támadását, a 17. körben, az első kanyarban azonban bevágódott a Red Bull a Ferrari elé. Az első helyről induló Leclerc azonban visszaszerezte a vezetést.

    A következő körben ugyanezt megismételték: Verstappen előzött, de Leclerc ismét visszaszerezte az első helyet.

    A 19. körben Verstappen harmadjára is előzött, de elfékezte magát, így Leclerc ismételten visszakapaszkodott az első helyre.

    Max Verstappen, Charles Leclerc
    Fotó: Mark Thompson / Getty Images / Red Bull Content Pool
    Második csere

    Alonso volt az első, aki másodjára is kereket cserélt, a 25. kör végén.

    Ez előtt nem sokkal ejtette meg az első kiállását Norris, azonban a hosszú etappal sem nyert semmit. A csere után az utolsó helyre került.

    A 27. kör végén Hamilton közepes gumikra váltott, de már Verstappen is panaszkodott a saját Pirelliejeire.

    A 30. kör végén Verstappen, egy körrel később pedig Leclerc is cseréltek, mindketten közepes gumikra. Kivezető körén figyelmeztették a hollandot, hogy óvatosan bánjon a gumikkal, így azonban elszalasztotta a lehetőséget, hogy megelőzhesse a ferrarist. Erre közölte is rádión, hogy többet nem fog így tenni.

    Ezt követően Sainz és Pérez is cseréltek, így visszaállt az eredeti sorrend: Leclerc, Verstappen, Sainz, Pérez, Hamilton, Magnussen.

    Utolsó 15 kör: Gasly autója kigyulladt

    Verstappen és Pérez ismét kereket cseréltek. Előbbi a harmadik helyre, Sainz mögé került, Pérez pedig Hamilton mögé. A holland azonban a kormányzásra panaszkodott, mondván az nagyon „nehéz”.

    Utána Sainz és Hamilton is érkezett a boxba, harmadik kerékcserére, így ismét visszaállt a korábbi sorrend.

    A 46. körben virtuális biztonsági autó (VSC) lépett életbe, miután Pierre Gasly lett a szezon első kiesője. Az AlphaTauri hátulja ki is gyulladt, de a versenyző ki tudott pattanni az autóból.

    A VSC-t hamar valós biztonsági autóra cserélték, így a különbségek eltűntek a versenyzők közül.

    A 49. körben a valós sorrendbe beékelődő lekörözött versenyzők elhaladhattak a biztonsági autó mellett, hogy felsorakozzanak a mezőny végén.

    Az 51. körben kapcsolhatott újra versenytempóra a mezőny. A sorrend az indításkor nem változott, ám Sainz nyomás alá próbálta helyezni Verstappent.

    Schumacher és Zhou között is alakult egy csata a 12. és 13. helyen, és bár eleinte a német állta a sarat, végül a kínai meg tudta előzni.

    Verstappen drámája

    Leclerc hamar négy másodperces előnyt autózott ki, míg Verstappennek inkább hátrafelé kellett figyelnie. A holland kiabálva mondta a rádión, hogy gond van az akkumulátorával, de a csapat szerint rendben volt. A csapat szerint más gond volt az autóval, de nem közölték mi. A Red Bull hamar le is lassult, és kiállni kényszerült a versenyből.

    Az utolsó előtti körben már Pérez is teljesítményvesztésre panaszkodott. Az utolsó körben a mexikói meg is forgott és ott is ragadt.

    Végül kettős Ferrari győzelem született, Leclerc-Sainz sorrendben. A dobogó harmadik fokára a red bullok problémájának „köszönhetően” Lewis Hamilton állhatott fel.

    A további pontszerzők: Russell, Magnussen, Bottas, Ocon, Tsunoda, Alonso, Zhou.

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Lemaradás Pontok
    1 Charles Leclerc Ferrari 26
    2 Carlos Sainz Jr. Ferrari 5.598 18
    3 Lewis Hamilton Mercedes 9.675 15
    4 George Russell Mercedes 11.211 12
    5 Kevin Magnussen Haas 14.754 10
    6 Valtteri Bottas Alfa Romeo 16.119 8
    7 Esteban Ocon Alpine 19.423 6
    8 Yuki Tsunoda AlphaTauri 20.386 4
    9 Fernando Alonso Alpine 22.390 2
    10 Zhou Guanyu Alfa Romeo 23.064 1
    11 Mick Schumacher Haas 32.574
    12 Lance Stroll Aston Martin 45.873
    13 Alex Albon Williams 53.932
    14 Daniel Ricciardo McLaren 54.975
    15 Lando Norris McLaren 56.335
    16 Nicholas Latifi Williams 1:01.795
    17 Nico Hulkenberg Aston Martin 1:03.829
    18 Sergio Perez Red Bull
    19 Max Verstappen Red Bull
    Pierre Gasly AlphaTauri