Címke: Charles Leclerc

  • Schumacher: Az egyenlők küzdelmét láttuk Jeddah-ban

    Schumacher: Az egyenlők küzdelmét láttuk Jeddah-ban

    Az idei F1-es idény eddig Charles Leclerc és Max Verstappen párviadaláról szól. Tavaly óta annyiban nem változott a kép, hogy idén is két versenyző és két csapat küzd(het) a világbajnoki címért, ám sok tekintetben mégis más a Verstappen-Hamilton küzdelemhez holland-monacói kettőse.

    Max Verstappen és Charles Leclerc hasonló korukból fakadóan hosszú évek óta versenyeznek egymás ellen, így emiatt sokkal jobban is ismerik a másik erősségét, gyengeségét, ráadásul Leclerc Hamiltonhoz képest merőben eltérő személyisége is különbséget jelenthet tavalyhoz képest.

    Nem véletlen, hogy ezek után mind Bahreinben és mind pedig Szaúd-Arábiában egy rendkívül szoros, a végletekig kiélezett, de ugyanakkor korrekt, sportszerű és tiszta versenyzést mutattak be egymás ellen.

    A jelenleg szakértőként ténykedő egykori Forma-1-es pilóta, a német Ralf Schumacher szerint ez volt a tökéletes show a nézők számára:

    „Ez egy remek mozi volt mindkettejük részéről. Elképesztő volt, a versenyzés művészete a legmagasabb szinten.” – ámult el a 46 éves ex-William pilóta.

    „Ők ketten rengeteg örömteli pillanatot fognak nekünk okozni ebben a szezonban. Simán eltudom képzelni, hogy ez a párharc fogja eldönteni a világbajnoki címet. Nagy élvezet azt nézni, ahogy Leclerc képes visszaverni Verstappen támadásait, majd azt, hogy Verstappen megértette, hogy most máshogyan kell kezelnie az ellenfelét, ha az élre akar kerülni. Párszor már megpróbálta megelőzni Leclercet az utolsó kanyar előtt, de ezzel csak hagyta őt visszaelőzni.” – folytatta.

    „Max ekkor taktikát váltott. Arra törekedett, hogy nagyon közel legyen Leclerchez az utolsó kanyarban, de ne előzze meg, Ez volt a döntő támadás a rajt-cél egyenesben, amivel Leclerc már nem tudott mit kezdeni.” – tette hozzá.

    Szerinte ez a szoros küzdelem annak köszönhető, hogy az új szabályok beváltották a hozzájuk fűzött reményeket.

    „Amit feltétlenül el kell még mondani, hogy ezekkel az autókkal más, hasonló párharcok is létre jöhetnek. Az üldöző közel tud maradni, ezáltal nyugodtan át tudja gondolni, hogy mit is akar tenni. Korábban ez nem lett volna lehetséges, mivel a támadó félnek le kellett volna maradnia, mert a gumikat kinyírta volna. Az új Pirelli abroncsok kevésbé érzékenyek, az új autók pedig aerodinamikailag alkalmasak a kemény csatározásokra. Max ráadásul okosan spórolt is a gumikkal, hogy a végén jobb esélye is legyen Leclerc ellen, öröm volt ezt is látni. Egyenlők párharca volt ez, mindketten tudják, hogy mit kell bevetni a másik ellen.”

  • Marko: A Mercedes nem adja fel a 2022-es bajnoki címeket

    Marko: A Mercedes nem adja fel a 2022-es bajnoki címeket

    Dr. Helmut Marko elárulta, hogy kifejezetten boldog, amiért a Red Bullnak új főszereplő ellen kell küzdenie 2022-ben. Tavaly a Max Verstappen kontra Lewis Hamilton csata történelmileg is kiélezett volt, ami olyan rossz hangulatot eredményezett a csapatok között, ami valószínűleg tartós lesz. Marko állítja, hogy most minden másképp van, hiszen a holland Verstappen Charles Leclerc ellen küzd, kerék a kerék ellen. A 78 éves szakember erről a Servus Tv-n beszélt:

    „A Ferrari úgy működik, ahogy mi is. Van szenvedélyük, érzelmesek, sportszerűek, és van tisztelet. Minden területen érezni lehet ezt. Versenykapcsolatunk van, de sportszerű szabályokkal, ami nem csak a versenyzők között érezhető, hanem a technikai terveken is.”

    Az osztrák azonban nem írná le teljesen a Mercedest:

    „Hamilton csak kilenc ponttal van lemaradva Verstappen mögött. Összességében nem írták le a világbajnokságot. Vissza fognak térni, az biztos. Feltehetően hármas küzdelem lesz a vége.”

    Mindeközben a korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Colin Kolles azt gyanítja, hogy a Ferrari idén segítő kezet kaphatott a világbajnoki küzdelembe való visszatéréshez. A maranellói csapat 2020-ban titkos egyezségre jutott az FIA-val az „illegális motor” esetük kapcsán, a Ferrari pedig ígéretet tett arra, hogy segít az irányító testületet a bioüzemanyagok integrációjának kutatásában. Ezek az E10-es bioüzemanyagokra vonatkozó szabályok mostantól 2022-ben már versenyben vannak, így Kolles azon tűnődik, hogy a Ferrari e téren végzett munkája lehet-e a kulcsa annak, hogy hirtelen megugrott a tempójuk. A Sport1-en beszélt erről:

    „Visszatekintve, arra a büntetésre, talán egyáltalán nem is volt az büntetés. Lehetséges, hogy a Ferrari még akaratlanul is profitált az FIA-val közös kutatásból? Úgy hallottam, hogy a Mercedes erőforrásának körönként fél másodperc hiányzott Szaúd-Arábiában.”

    Marko szerint azonban ez kicsit túlzás, ezért így zárt:

    „Nem olyan sok, de a motorjukkal határozottan le vannak maradva.”

  • Leclerc: DRS nélkül nem lenne ennyi akció a futamokon

    Leclerc: DRS nélkül nem lenne ennyi akció a futamokon

    Charles Leclerc szerint a DRS használata nélkül rendkívül unalmas versenyeket látnánk a Forma-1-ben.

    A Ferrari monacói pilótája Bahrein után Szaúd-Arábiában is egy parázs csatát vívott Max Verstappennel szemben a futamgyőzelemért. Előbbi alkalommal a monacói szupersztár győzedelmeskedett, de a regnáló bajnok Jeddah-ban revansot vett a szezonnyitón való kiesését követően.

    Mindkét csata során macska-egér játékot játszott egymással a két fél, aminek segítségével oda-vissza tudták előzgetni egymás. Ha azonban az állítható hátsó szárny nem lenne jelen a Forma-1-ben, akkor nagy valószínűséggel egy alkalommal sem láthattuk volna csatázni a két fiatal titánt, akik jelen pillanatban az idei bajnoki cím legnagyobb várományosai.

    Azonban a bajnokság éllovasa szerint ha nem használhatnák a DRS-t, akkor szinte semmi akciót nem láthattunk volna az eddigi két verseny során.

    „Jelen állás szerint meg kellene tartanunk a DRS-t, különben nem lenne túl sok történés a pályán” – ismerte el a Leclerc a Motorsport.com kamerái előtt. „Az új szabályok beváltak és tényleg könnyebb követni az előtted haladót, de a DRS nélkül nem látnánk valami sok előzést.”

    „Ez része a játéknak és személy szerint ezt nagyon élvezem. Az évek alatt az állítható hátsó szárny használata a támadás és a védekezés egyik fő elemévé nőtte ki magát és úgy gondolom, hogy emiatt nem szabad megszabadulnunk tőle.”

    A Ferrari monacói versenyzőjével Verstappen és Carlos Sainz is egyetértett ezen téren. A holland bajnok hozzátette, hogy „a DRS nélkül biztosan nem tudta volna megelőzni Leclerc-t”, és szerinte is „könnyebb közelebb maradni az előtte autózó versenyzőhöz.”

  • Villeneuve és Schumacher is kihúzta Mercedest a bajnokesélyesek közül

    Villeneuve és Schumacher is kihúzta Mercedest a bajnokesélyesek közül

    1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve szerint a Mercedes világbajnoki címre vonatkozó reményei máris elszálltak 2022-re. Ugyan még csak két futam telt el, az már most látszik, hogy a Ferrari és a Red Bull jelentősen előrébb járnak – és potenciálisan más csapatok is megelőzik a regnáló konstruktőri bajnokot. Ezt Toto Wolff csapatfőnök is elismerte:

    „Bármelyik területen a top csapatok között vagyunk? Nem hinném.”

    Egyértelmű, hogy a Ferrari és a Red Bull-Honda nem küzd úgy, mint a Mercedes a talajhatás miatti „delfinezéssel”, ugyanakkor a másik fontos tényező a motor. A világbajnok Lewis Hamilton Szaúd-Arábia után kifakadt:

    „Nem tudom, miféle motorja van a Haasnak, de nem tudtam követni.”

    Wolff ellenben azt mondta, nem akar „ujjal mutogatni” a Mercedes motorközpontjára:

    „Csapatként működünk, és vannak olyan elmaradásaink, amelyek sokkal nagyobbak, mint a motor.”

    Az F1 új nagykövete, Flavio Briatore szerint a Mercedesnek már csak „két-három” versenyre lesz szüksége ahhoz, hogy talpra álljon, és szemtől-szembe legyen a két élcsapattal.

    Az 1997-es bajnok Villeneuve azonban nem ért egyet, a Formule 1 holland magazinnak nyilatkozva azt mondta, egyértelmű, hogy a német csapat „leesett a piedesztálról”:

    „Évekig a rossz hétvégéiket a jobb motorjukkal tudták lefedni. Most már nem így van. Érdekes lesz, miképp reagál majd a csapat, mert Toto Wolff és Lewis Hamilton nem ehhez van szokva. Azonban már most kijelenthetjük, hogy a bajnoki címért való versengés többé nekik nem opció.”

    Villeneuve még arra is gondol, hogy George Russell idén megőrizheti Jeddah-ban látott előnyét Hamiltonnal szemben, a Williamsnél eltöltött évei miatt:

    „Lewisnak mindig is hibátlan autója volt. Soha nem kellett nyomnia, mivel sokkal gyorsabbak voltak.”

    Egy korábbi F1-es pilótatársa, Ralf Schumacher is egyetért ezzel, aki a német Skynak nyilatkozva azt mondta, minimális reményt lát arra, hogy a Mercedes talpra állhat, és harcba szállhatna a címekért:

    „Russell azt is mutatja, hogy Hamilton szemtől-szemben áll a csapattársával, amit izgalmas lesz nézni. Russell nem olyasvalaki, aki megelégszik a jelenlegi második számú pilóta pozícióval. De a bajnoki harc most nagyon messze került tőlük. Mire újra versenyezni tudnak, Leclerc és Verstappen már túlságosan messze lesznek előttük. Érdekes lesz figyelni, miképp reagál a Mercedes és a szponzoraik – egyikük sincs ehhez hozzászokva. A költségvetési korlát miatt pedig nehéz lesz irányt váltani.”

  • Marko részleteket osztott meg a Red Bull jelentős frissítéséről

    Marko részleteket osztott meg a Red Bull jelentős frissítéséről

    Helmut Marko megígérte, hogy a Red Bull egy olyan frissítésen dolgozik az autójukra, amely jelentős lökést adhat nekik a pályán.

    A szezon kezdete előtt Marko beismerte, hogy a csapat küszködött az autójuk súlyával. A 2022-es szabályok értelmében a súlyhatár 795 kg-ra emelkedett az üzemanyag nélkül, ami 43 kg-mal nehezebbé teszi az autókat a tavalyihoz képest. Most azonban úgy tűnik, hogy a Red Bull hamarosan előrelépést tehet a kérdésben, Marko ugyanis utalt rá, hogy a frissítés már az Emilia Romagna Nagydíjon, a versenynaptár negyedik fordulóján, áprilisban megérkezhet. Marko az osztrák Servus TV-nek nyilatkozott:

    „A Ferrari egy olyan autó, amely mindig gyors, minden körülmény között, függetlenül a hőmérséklettől vagy a gumiktól.

    „A mi autónk egyértelmű, hogy nehezebben hangolható, de Imolára már könnyebbek leszünk.”

    Marko bízik abban, hogy ez előnyt ad a Milton Keynes-i bázisú alakulatnak a Ferrarival vívott csatában, bár elismeri, hogy a két csapat jelenleg hihetetlenül közel van egymáshoz. Az osztrák szakember az RB18-as súlycsökkenésével kapcsolatban így folytatta:

    „Ez jelentős időelőnyt, tehát nyereséget jelentene számunkra. Úgy gondolom, jó a helyzetünk, de a Ferrarival egy szinte egyenrangú ellenfelünk van. Charles Leclerc abszolút hibátlanul vezet ezen szezonban, tehát izgalmas év lesz.”

    A következő futam a naptárban az Ausztrál Nagydíj, amelyet az április 8-10-i hétvégén rendeznek. Ez lesz a Forma-1 első látogatása a helyszínen 2019 óta, mivel az elmúlt két nagydíjat ugyanis a koronavírus-járvány miatt törölték.

    Marko nem akarja megjósolni, hogy a Red Bull miképp fog szerepelni az Albert Parkban, de mindenképpen izgalmas versenyre számít:

    „Szerintem többé-kevésbé olyan lesz, mint itt Szaúd-Arábiában. Minden attól függ, hogy ki tudja a lehető legjobban beállítani az autót. A pálya korábban megfelelt nekünk, de nehéz. Feltehetően újra különösen izgalmas lesz.”

  • Nemzetközi sajtó: Verstappen revansot vett, de a Ferrari erősebb

    Nemzetközi sajtó: Verstappen revansot vett, de a Ferrari erősebb

    A tegnapi verseny kapcsán Max Verstappent és a Ferrarit éltették a nemzetközi sajtóorgánumok.

    Ugyan Sergio Pérez indulhatott az élről, ám végül csapattársa diadalmaskodott a futamon. A holland pilóta kemény csatát vívott Charles Leclerc-rel, aki sokáig vezette a szaúdi versenyt. 

    Hétfőn a neves lapok a következőket írták a vasárnapi futamról:

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Verstappen ugyan revansot vett, ám a Ferrari és Charles Leclerc még erősebbnek tűnik. Leclerc miután megelőzték nem esett kétségbe, hanem újra támadásba lendült. Ám a balszerencsés sárga zászló végül megakadályozta abban, hogy a próbálkozása sikeres legyen. A Ferrari viszont még így is remek kezdést produkált.”

    Sky Sports (Egyesült Királyság):

    „Verstappen egy drámai csatában győzte le Leclerc-t. Lewis Hamilton mindeközben balszerencsés volt, ugyanis a virtuális safety car miatt lezárták a boxutcát, így nem tudott időben kereket cserélni.”

    Bild (Németország):

    „Igazi bajnoki csata volt. A regnáló világbajnok idén először diadalmaskodott, így növelte a neve mellett lévő győzelmek számát. A Red Bull újra ragyog, míg Verstappen bebizonyította, hogy megérdemelten lett tavaly bajnok.”

    Marca (Spanyolország):

    „Verstappen egy lépéssel az összes versenyző előtt jár. A hét körös hajrában megelőzte Charles Leclerc-t, és így megszerezte idei első győzelmét. A monacói versenyző itt is megpróbálta megszelídíteni a fenevadat, ahogy azt Bahreinben tette, ám az egyenesekben lassabb volt a tempója.”

     

  • A ferraris Charles Leclerc duplázott tegnap

    A ferraris Charles Leclerc duplázott tegnap

    A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője.

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    Szaúd-Arábiában sokáig Charles Leclerc-nek állt a zászló, ám a verseny végső szakaszában a regnáló bajnok Max Verstappen izgalmas adok-kapok végén meg tudta előzni a monacóit. A közönség is kettőjüket látta a verseny legjobbjának, egészen pontosan Leclerc-t.

    A nap versenyzője szavazás eredménye:

    Charles Leclerc – 26.8%
    Max Verstappen – 14.5%
    Lewis Hamilton – 10.1%
    Sergio Perez – 9.5%
    Kevin Magnussen – 7.5%

    nap versenyzője szavazás 2022-es nyertesei:

    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Szaúd-arábiai Nagydíj Charles Leclerc
  • Leclerc rendkívül élvezte a Verstappennel való csatáját

    Leclerc rendkívül élvezte a Verstappennel való csatáját

    Charles Leclerc parázs csatát vívott Max Verstappennel a győzelemért Jeddah-ban, azonban a végén a monacói pilóta ugyan csak egy hajszálnyival, de lemaradt a győzelemről. A bajnokság éllovasa mindezek ellenére élvezte a holland riválisával való oda-vissza előzgetést.

    Az 50 körös Szaúd-arábiai Nagydíj végére alakult ki a csata a két fiatal között. Leclerc és Verstappen óriási harcot vívott a DRS-ért, azonban 2021 világbajnoka a 46. körben meg tudta előzni a hátromszoros futamgyőztes monacóit a célegyenesben. Leclerc próbált visszatámadni, azonban végül kifutott az időből és így be kellett érnie a 2. hellyel.

    „Nyomtam neki keményen, azonban sajnos nem eléggé” – nyilatkozta a futam után Leclerc, aki végül a 2. hely mellett a leggyorsabb körért járó bónuszpontot is bezsebelte.

    „Nagyon élveztem a versenyt. Kemény, de sportszerű küzdelmet vívtunk Max-szel, akinek egy úton szeretnék gratulálni, mert nagyszerű munkát végzett. Mi a kanyarokban voltunk gyorsak, de emiatt az egyenesekben veszítettünk a Red Bullokhoz képest, akik egy alacsonyabb leszorító erős csomaggal versenyeztek a hétvége folyamán.”

    „Nagyon a határon voltunk mind a ketten. Egy ilyen szűk utcai pályán nyomtuk tövig a gázt és emiatt egy picit csalódott is vagyok, hogy nem én szelhettem át elsőként a célvonalat.”

    Ugyan Leclerc nem tudta megszerezni idei második győzelmét, azonban így is tovább növelte az előnyét az összetettben a csapattársával, Carlos Sainz-cal szemben. A monacói 11 ponttal előzi meg a spanyol kollégáját, amíg Verstappennek ezzel 20 egység a hátránya a Ferrari ászával szemben.

  • Verstappen nyert, többen kiestek Szaúd-Arábiában

    Verstappen nyert, többen kiestek Szaúd-Arábiában

    A kalandosan alakuló szaúdi hétvége versenyének 18 fő vágott neki. A tegnapi időmérőn Mick Schumacher autója annyira összetört, hogy azt esélytelen volt mára rendbe hozni. Yuki Tsunoda autójával pedig a rajtrácsra kivezető körön akadt probléma.

    A pole-t némileg meglepetésre Sergio Pérez szerezte meg, ő indulhatott az első rajtkockából, mellőle pedig a szezonnyitó győztese, Charles Leclerc. Mögöttük Sainz és Verstappen sorakoztak fel, majd Ocon és Russell következett. Mindeközben Hamilton csak a 15. rajthelyet foglalhatta el.

    Magnussen, Hamilton és Hülkenberg kemény gumikeverékekkel várta a rajtot, míg mindenki más közepessel kezdett.

    Péreznek sikerül elsőként fordulnia az első kanyarban, míg Verstappen megelőzte Sainzot. Zhou a mezőny legvégére esett vissza, míg a 9. helyről induló Gasly-t előbb Magnussen, majd Norris is megelőzte. Pár kör múlva pedig Russell lépett előre az 5. helyre, Oconnal szemben.

    A 6. és 7. helyen a két rózsaszín Alpine ütközött össze hajszál híján, mikor Alonso lassan előzni készült, Ocon azonban az utolsó pillanatban elé mozdult. Nem sokkal később újra próbálkozott a csapattárs megelőzésével, de nem járt sikerrel, így azonban lassan elszakadtak az előttük haladó Russelltől, és lassan Bottas kezdett közeledni mögöttük. A 7. körben végül sikerült a spanyol manővere, bár Ocon nem könnyítette meg a helyzetét.

    A következő körben Ocon visszavette a pozíciót, azonban ezt a pályán kívül sikerült neki, ezért hamarosan visszaengedte maga elé a spanyolt. Így azonban lesipuskásként tényleg megérkezett Bottas, sőt lassan Magnussen is Ocon mögé.

    A 11. körben Magnussen kísérelt meg egy Bottas előzést, de nem járt sikerrel.

    Ocon továbbra is Alonso támadásával volt elfoglalva, de ismét kívül csúszott a pálya határain. Ennek az lett a vége, hogy a 14. körben Bottas előzte meg Ocont.

    Stroll és Albon kezdte meg a kerékcserék sorát a 14. kör végén, eközben Gasly megelőzésével Hamilton feljött a 10. helyre.

    Zhou pályaelhagyással szerzett előny miatt 5 másodperces büntetést kapott.

    A Ferrari elhintette a 15 kör végén, hogy kerékcsere következik, amire a Red Bull is reagált és Pérez érkezett kerékcserére, Leclerc azonban kint maradt a pályán.

    Latifi a falban végezte

    A 16. körben aztán virtuális biztonsági autó (VSC) lépett életbe, mert Latifi összetörte a Williamsét.

    Ez a Ferrarinak kedvezett, mert kevesebb időveszteséget jelentett a VSC alatti kerékcsere. Főleg, hogy közben ezt valós biztonsági autós fázisra váltották. Szépen sorban érkeztek is a versenyzők kerékcserére.

    Sainz arra panaszkodott rádión, hogy mikor jött ki a boxutcából, Pérez felpréselte őt a falra.

    Így az élen Leclerc-Verstappen-Pérez-Sainz sorrend alakult.

    A 20. kör végén távozott a safety car. Leclerc jól indított, megtartotta az első helyet, Sainz azonban elment Pérez mellett, miután szóltak a mexikóinak, hogy az imént a boxkijáratnál jogtalanul vágódott be a spanyol elé.

    A 24. körben aztán Magnussen megelőzte Hamiltont, a következő körben azonban a hétszeres világbajnok visszavette tőle a 6. helyet.

    Zhou eközben boxutca áthajtásos büntetést kapott, mert a korábbi 5 másodperces büntetést nem töltötte le időben.

    Megadta magát egy Alpine, egy McLaren és egy Alfa Romeo

    A 34. körben Alonso megelőzte Magnussent a 7. helyért, két körrel később azonban Magnussen visszaszerezte a pozícót. Hamar kiderült, hogy valójában megadta magát a spanyol autója.

    Szinte rögtön utána Ricciardo alatt állt meg a McLaren, majd Bottas autóját tolták be a boxba és kényszerült feladni a versenyt.

    VSC lépett életbe. Alonso azonban idegesen nyugtázta, hogy nem tud kimenni kerékcserére, mert addigra bezárt a boxutca. Magnussennek és Hülkenbergnek azonban még sikerült időben a boxkiállás.

    A 41. körben folytatódott a verseny, Hamilton gyorsan ki is ment a boxba, lecserélni a Pirelliket. Magnussen mögé tért vissza a 12. helyre.

    Ismét Verstappen-Leclerc adok-kapok

    Verstappen Leclerc-t üldözte, és ahogy a szezonnyitón, ismét adok-kapokba kezdtek. A 42. körben a DRS segítségével sikerült az előzés, ám a célegyenesben Leclerc visszavette a vezetést.

    Egy körrel később Verstappen az utolsó kanyarhoz közeledve ismét Leclerc nyakában volt, mellé ért, de fékezett, és Leclerc maradt az élen.

    Charles Leclerc, Max Verstappen
    Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

    A 46. körben a holland ismét megérkezett a Ferrari mögé, úgy intézte, hogy nyithassa a DRS-t, és megelőzte a monacóit.

    Mindeközben Albon és Stroll akadtak össze, de „csak” sárga zászlóra volt szükség.

    A végsőkig tartott Verstappen és Leclerc csatája, de már nem történt változás.

    A versenyt végül Verstappen nyerte Leclerc és Sainz előtt. Őket Pérez, Russell, Ocon, Norris, Gasly, Magnussen és Hamilton követi a pontszerző helyeken.

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Lemaradás
    1 Max Verstappen Red Bull
    2 Charles Leclerc Ferrari 0.549
    3 Carlos Sainz Jr. Ferrari 8.097
    4 Sergio Perez Red Bull 10.800
    5 George Russell Mercedes 32.732
    6 Esteban Ocon Alpine 56.017
    7 Lando Norris McLaren 56.124
    8 Pierre Gasly AlphaTauri 1:02.946
    9 Kevin Magnussen Haas 1:04.308
    10 Lewis Hamilton Mercedes 1:13.948
    11 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:22.215
    12 Nico Hulkenberg Aston Martin 1:31.742
    13 Lance Stroll Aston Martin 1 kör
    14 Alex Albon Williams kiesett
    Valtteri Bottas Alfa Romeo kiesett
    Fernando Alonso Alpine kiesett
    Daniel Ricciardo McLaren kiesett
    Nicholas Latifi Williams kiesett
    Yuki Tsunoda AlphaTauri nem indult
  • Leclerc-t nagyon meglepte Pérez teljesítménye

    Leclerc-t nagyon meglepte Pérez teljesítménye

    Charles Leclerc-nek ezúttal be kellett érnie a második rajthellyel Szaúd-Arábiában, azok után, hogy a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon az övé lett a pole-pozíció. A monacói fiatal már azt hitte, hogy az övé az első rajtkocka, azonban legnagyobb meglepetésére, nem Max Verstappen, hanem Sergio Pérez húzta keresztül a számításait, akinek természetesen gratulált is az edzés végeztével.

    „Rendkívül elégedett vagyok az utolsó gyors körömmel, azonban úgy tűnik, hogy ez nem volt elég az első rajthelyhez” – értékelt a háromszoros futamgyőztes Ferrari pilóta a Jeddah-i éjszakában.

    „Ez az időmérő arról szólt, hogy a pályán tartsam az autót és hogy ne vétsek egyetlen hibát se. Ez összejött és a Q3-ban mindent beleadtam és többé-kevésbé sikerült is összeraknom a gyors kört.”

    A Ferrarik ismételten rendkívül gyorsak voltak az időmérő edzés során. A Q3 első próbálkozásai után Carlos Sainz állt az élen, azonban Leclerc második nekifutásra átvette a vezetést, de a végén Pérez 25 ezredmásodperccel elhalászta tőle a pole-pozíciót. A monacói pedig nem tehetett mást, csak gratulálni tudott a Red Bull pilótájának, aki ezzel a saját és hazája első F1-es rajtelsőségét is megszerezte.

    „Nem számítottam arra, hogy Checo is képes lesz tartani velünk a lépést” – folytatta Leclerc. „Hihetetlen kört ment, szeretnék gratulálni neki az elképesztő munkájáért, amit ma véghez vitt. A holnapi nap megint más lesz és remélhetőleg egy jó rajttal fogjuk majd indítani a versenyt.”