Címke: Charles Leclerc

  • Leclerc magára vállalta az időmérős vereséget

    Leclerc magára vállalta az időmérős vereséget

    Charles Leclerc úgy érzi, rajta ment el az Emilia Romagna Nagydíj időmérője, mivel a Q3-ban rossz döntést hozott.

    Természetesen a “mi lett volna ha” kezdetű mondatok semmilyen sportban nem játszanak, de az Emilia Romagna Nagydíj időmérője esetében nem lehet megkerülni, hogy Charles Leclerc akár a pole pozíciót is megszerezhette volna, ha nem dönt úgy, hogy inkább vigyáz a gumikra.

    A monacói pilóta az első Q3-as gyorskörében 1:28.778-as időt autózott, amelytől a mögötte érkező Max Verstappen 2 századdal maradt el. A holland pilóta ezután elment egy újabb gyorskörre, és azzal együtt is megdöntötte Leclerc korábbi idejét, hogy bele kellett emelnie a gázba Valtteri Bottas félreálló Alfa Romeója miatt.

    Leclerc viszont nem javított, mégpedig azért nem, mert a második gyorskörének első szektora után inkább elvette a gázt. Mint utólag kiderült, ez a saját döntése volt, ugyanis azt tervezte, hogy a javuló körülményekre játszva egyetlen intermediate szettel teljesíti a Q3-at. Csakhogy a piros zászlós megszakítás keresztülhúzta a számításait, a rákezdő eső és Lando Norris kicsúszása pedig lehetetlenné tette az edzés végi javítást.

    Charles Leclerc, Ferrari, Imola
    Leclerc nem számított rá, hogy a piros zászló beleköp a levesébe Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Nagyon jó ennyi vörös színt látni a lelátókon, de csalódott vagyok – nyilatkozta olaszul a pontverseny éllovasa az őt kérdező Davide Valsecchinek. – Úgy döntöttem a második körömben, hogy az edzés végéig ugyanazon a szetten maradok, de aztán jött a piros zászló és ennyi volt. Ez az én hibám, ugyanakkor olyan dolgok is történtek, amiket nem tudtam az irányításom alatt tartani. A pole szép lett volna, de a második hellyel kell beérnünk. Hosszú még a hétvége, meg fogunk próbálni holnap és holnapután mindent összerakni.”

    Leclerc ezután angolra váltott, és elmondta, végig csak a Q3-ra készült, ezért nehéz lenyelnie, hogy végül nem jött össze a pole. „Nagyon nehéz volt ma, különösen a száraz pályás gumikkal, mivel elég sok volt a vizes folt. Minden arról szólt, hogy megfussuk a megfelelő köröket, és várjuk a Q3-at, ahol majd mindent összerakunk. Ezért is ennyire frusztráló ez az egész számomra, mert amikor számított, akkor rossz döntést hoztam. De ilyen az élet, tanulni fogunk belőle, végső soron a második hely pedig nem katasztrófa, minden nyitott holnapra. Mindent bele fogunk adni.”

    Meglehetett volna az első hely?

    Az időmérő végén a levezető körben Leclerc a csapatrádióban azt mondta, hogy „egyértelműen megvolt a tempóm” a pole pozícióhoz. Szavait alátámasztja, hogy az első szektorban több mint 7 tizeddel ment jobbat (28,119), mint az előző körében, azaz tényleg rengeteget javíthatott volna. Verstappen ugyanakkor még ennél is gyorsabb volt (27,642), és végül 779 ezreddel verte meg a monacói első körét.

    Charles Leclerc, Ferrari, Imola
    A slickeken csak próbált biztonságra játszva továbbjutni Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Feltéve, hogy a köre félbeszakításáig a holland előtt autózó Ferrari-pilóta is hasonló mértékben veszített volna a Bottas által előidézett sárga zászlónál, és megnézve, hogy már az első szektorban több mint 7 tizeddel volt gyorsabb az előző körénél, miközben abban a körben az utolsó szektorban 4 tizedet vert a hollandra, alighanem nagyon szoros lett volna kettejük között a csata. Hogy Leclerc-nek biztosan meglett volna a pole, azt ugyanakkor természetesen nem lehet kijelenteni.

  • Az agresszív stílusa miatt szenved Verstappen a 2022-es autóval?

    Az agresszív stílusa miatt szenved Verstappen a 2022-es autóval?

    A világbajnok Max Verstappen agresszív vezetési stílusa jelenthet kihívást a 2022-es új generációs autókkal. Ez a Red Bullnál tanácsadó Dr. Helmut Marko véleménye, aki szerint a Ferrarinál ellentétes helyzet áll fenn, ahol Charles Leclerc egyértelműen sokkal magabiztosabban bánik az autóval, mint Carlos Sainz. Marko az f1-insider.com-nak nyilatkozott:

    „Nálunk pont fordított a helyzet: Sergio Perez sokkal közelebb áll Maxhez, mint 2021-ben. A legegyszerűbb magyarázat az, hogy a kevesebb leszorítóerővel rendelkező új autók egyes pilótáknak jobban fekszenek, mint másoknak. Sainz intelligens és nagyon keményen dolgozik, és le tudja dolgozni a lemaradását. Perez kifejezetten elégedett az autóval, míg Max nehezebbnek érzi. Még nem találta meg a megfelelő egyensúlyt, ezért nincs meg a maximális bizalma az autóban. Az agresszív vezetési stílusa sem igazán passzol az új autókhoz.”

    Arról is beszélt, hogy ő személy szerint jobban örülne egy Red Bull kontra Ferrari direkt küzdelemnek 2022-ben, mint a Mercedesszel való újabb kiélezett rivalizálásnak, árulta el az Österreichnek:

    „A Ferrari jobban illik hozzánk szenvedély és mentalitás tekintetében. A Mercedes sokkal inkább pénzügyileg befolyásolt.”

  • A kis híján autót törő Leclerc mindenkit agyonvert az imolai időmérő előtt

    A kis híján autót törő Leclerc mindenkit agyonvert az imolai időmérő előtt

    Charles Leclerc hatalmas előnnyel végzett az élen az Emilia Romagna Nagydíj első szabadedzésén. A többször is megpördülő monacói pilóta csapattársát és Max Verstappent előzte meg, utóbbit közel másfél másodperccel. A két Mercedes nagyon küszködött, Lewis Hamilton csak a 18. pozícióban zárt.

    Nehezebb körülmények között nem is kezdődhetett volna az idei szezon első sprinthétvégéje, mint ahogy kezdődött. Borzasztó idő, hideg és vizes pálya fogadta ugyanis a mezőnyt Imolában, az Emilia Romagna Nagydíj helyszínén. Mindez azért jelentett a szokottnál is nagyobb problémát, mert pénteken csak egyetlen szabadedzés állt a csapatok rendelkezésére a délután 5 órakor kezdődő időmérő előtt, és így nehéz körülmények között kellett beállítaniuk az autókat, mielőtt az időmérő kezdetével megszűnnek a jelentős változtatási lehetőségek.

    Mielőtt nekifognánk az igen álmoskásan induló első edzésen történtek taglalásának, meg kell említenünk az élmezőny szempontjából legfontosabb pénteki történést: Carlos Sainz autójába új belső égésű motort szerelt a Ferrari, amely ráadásul erősebb változat, mint ami eddig a spanyol F1-75-ösében dolgozott. A cserére elővigyázatossági okokból volt szükség, de várhatóan a korábbi egység is használatban marad, és főként péntekenként teljesíthet majd szolgálatot a szezon további részében. Ezen kívül több részegységből is újat kapott a spanyol.

    Sainzon kívül egyébként Esteban Ocon is új motorral vágott neki a hétvégének, de az ő esetében nincs szó újabb fejlesztésű V6-osról.

    Mindenki küszködött, kivéve Verstappent és a Ferrarikat

    Közel három perc elteltével Valtteri Bottas volt az első, aki kimerészkedett a csurom vizes aszfaltra. A finnt a két Haas-pilóta követte. A pálya állapotát hűen tükrözte, hogy a pilóták jócskán 1:40 fölötti körökkel kezdtek a vizes pályára alkalmas abroncsokon, ami közel fél perccel volt lassabb a Bottas által a tavalyi imolai hétvége első szabadedzésén elért 1:16.564-es legjobb időnél.

    Az első kicsúszást Nicholas Latifi mutatta be, aki már a bokszból kivezető körében meglátogatta a Tosa-kanyar kavicságyát. A kanadai a pályára visszatérve arra panaszkodott, hogy folyamatosan be akart kapcsolni az autójában a lefulladásgátló.

    Nemcsak neki gyűlt meg persze a baja a körülményekkel: Alex Albon a Variante Altát vágta át a füvön, Charles Leclerc pedig egy szép piruettet mutatott be ugyanott, amikor túlságosan meglovagolta a kerékvetőt.

    Latifi nevéhez fűződött a nap első kicsúszása

    A köridőknek még a szokottnál is kisebb jelentőségük volt, hiszen mindenki próbálta feltérképezni a tapadás határait és folyamatosan körözött a kék oldalfalú Pirelliken, a köridők pedig a gyorsuló pálya miatt folyamatosan javultak.

    Az viszont már az első húsz perc alatt nyilvánvalóvá vált, hogy ilyen körülmények között a Red Bullok és a Ferrarik külön kategóriát képviselnek: az időközben újabb megforgást bemutató Leclerc vezetett Sainz és Verstappen előtt, mögöttük pedig jókora lemaradással jöttek a többiek. A két Mercedes nagyon szenvedett és csak a 14-15. pozíciót foglalta el.

    Javultak a körülmények, de Leclerc majdnem összetörte

    Valamivel féltáv előtt Sergio Pérez is megérkezett, és 1:35.476-os idővel átvette a vezetést (153 ezredet adott Leclerc-nek), majd rövid időre a teljes mezőny visszatért a bokszba. Ekkor úgy tűnt, az eső ismét rákezd, mindez azonban nem zavarta Vettelt abban, hogy elsőként tegye fel az intermediate gumikat. És működtek is a köztes abroncsok, a négyszeres világbajnok ugyanis rövidesen előrelopódzott a negyedik helyre.

    Ezt látva lassacskán a többieknek is megjött a kedve a zöld Pirellikhez: Stroll és Norris is követte Vettel példáját, majd jött a két Ferrari, Magnussen és Ricciardo is.

    Az intereken pedig a kicsúszások is megszaporodtak: Stroll és Magnussen (ő kétszer is) is megjárta a két Rivazza-kanyar kavicságyát.

    Ezután Carlos Sainznak is volt egy meleg pillanata a Tamburellóban, de nem annyira, mint Leclerc-nek, aki a sikán kijáratán, 200 fölötti tempónál állt keresztbe, de megúszta, és még csak a pályáról sem ment le. Egy autótörés már csak azért sem jött volna jól a Ferrarinak, mert a sprinthétvége menetrendje miatt már a versenyen is használt motorral, váltóval, padlólemezzel és egyebekkel mentek az első edzésen is.

    Leclerc többször is megforgott, de ez a hibája kerülhetett volna a legtöbbe

    Ami az időket illeti, Sainz első intermediate-en futott körével 1:33.716-tal az élre állt, majd hiába javított egy teljes másodpercet, Leclerc 1:32.512-vel megelőzte. Mögéjük Verstappen zárkózott fel, de hátránya több mint 1,3 másodpercre rúgott.

    A Ferrari megállíthatatlannak bizonyult

    Leclerc ugyan tovább hibázgatott, de a tempójára így sem lehetett panasz, ugyanis csapattársát kivéve másodpercekkel verte a teljes mezőnyt, a harmadik helyezett Verstappent is beleértve. 

    Hat perccel a vége előtt a forgalommal szenvedő holland végül összerakott egy jobb kört, de azzal is közel 1,5 másodperccel maradt el az ekkor már 1:29.402-vel vezető monacói mögött, akit Sainz is közel 9 tizedes hátrányban követett.

    Verstappen mögött a két Haas sorakozott Magnussen-Schumacher sorrendben, majd Pérez, Alonso, Vettel, Cunoda és Russell tette teljessé az első tizet.

    Ez a sorrend pedig – mint később kiderült – már nem változott, öt perccel az edzés vége előtt Lando Norris ugyanis leparkolta a McLarent az Acque Minerali kavicságyában, a versenyirányítás pedig elkapkodta a piros zászlós megszakítást, Norris ugyanis rövidesen kitolatott a bukótérből és visszatért a garázsba.

    https://twitter.com/DAZNF1TV/status/1517482363089039360

    Bottas is pórul járt, de az autótörést megúszta

    Noha az edzést még sikerült újraindítani, és egy mért körre többeknek volt még ideje, javítani csak Alex Albon tudott, de ő is csak a 17. helyre jött előre. Lewis Hamiltont azonban így is megelőzte, a hétszeres világbajnok ugyanis csak 18. lett, több mint 7 másodperccel elmaradva Leclerc-től. Jóllehet, csak 4 kört tudott megtenni az intereken.

    A csattanót végül Valtteri Bottas szolgáltatta. A 2020-as imolai pole pozíciós az edzés leintése után sikeresen kicsúszott és benne ragadt az Acque Minerali kavicságyában, de jó hír neki és az Alfa Romeo szerelőinek, hogy legalább az autót nem törte össze.

    A versenyzők legközelebb pénteken délután 5 órakor, az időmérő edzésen gurulnak ki az imolai pálya aszfaltjára.

    Az Emilia Romagna Nagydíj első szabadedzésének végeredménye

    Versenyző Csapat Köridő Lemaradás Körszám
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:29.402 24
    2 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:30.279 0.877 25
    3 Max Verstappen Red Bull 1:30.867 1.465 21
    4 Kevin Magnussen Haas 1:32.439 3.037 23
    5 Mick Schumacher Haas 1:32.988 3.586 23
    6 Sergio Perez Red Bull 1’33.012 3.610 17
    7 Fernando Alonso Alpine 1:33.160 3.758 13
    8 Sebastian Vettel Aston Martin 1:33.365 3.963 22
    9 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:33.611 4.209 18
    10 George Russell Mercedes 1:34.262 4.860 21
    11 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:34.615 5.213 19
    12 Pierre Gasly AlphaTauri 1:35.104 5.702 19
    13 Esteban Ocon Alpine 1:35.420 6.018 14
    14 Lando Norris McLaren 1:35.502 6.100 12
    15 Daniel Ricciardo McLaren 1:35.625 6.223 15
    16 Lance Stroll Aston Martin 1:36.033 6.631 23
    17 Alex Albon Williams 1:36.461 7.059 17
    18 Lewis Hamilton Mercedes 1:36.464 7.062 17
    19 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:37.450 8.048 22
    20 Nicholas Latifi Williams 1:39.698 10.296 15
  • Leclerc: Utáltuk egymást Verstappennel

    Leclerc: Utáltuk egymást Verstappennel

    Charles Leclerc kimondta, amit már eddig is tudtunk: ő és Max Verstappen finoman szólva sem szívlelték egymást gyerekként.

    Könnyen elképzelhető, hogy az Emilia Romagna Nagydíj a Leclerc-Verstappen csata újabb felvonását hozza majd, és ha a két pilóta tempója közelebb lesz egymáshoz, mint Ausztráliában volt, ismét sor kerülhet kerék a kerék elleni párviadalra is.

    A monacói pilóta ennek kapcsán a hétvége előtt elmondta, kicsit a gokartos időkhöz hasonlatos a mostani helyzet. „Nagyon szoros lesz, mert eddig is az volt. A gokartban vagy ő nyert, vagy én, ezért is utáltuk egymást egy időben annyira. Gyakran nem a legjobb vége lett [az egymás elleni küzdelemnek]” – emlékezett vissza az Emilia Romagna Nagydíj hivatalos pénteki sajtótájékoztatóján.

    Manapság azonban szó sincs utálatról – legalábbis egyelőre –, és Leclerc is sokkal jobban tudja már kezelni az érzelmeit. A Ferrari versenyzője szerint mindez annak köszönhető, hogy azóta felnőttek.

    „Ma már nagyon más a helyzet. Sokkal érettebbek és idősebbek vagyunk, noha még a 25 éves kor is eléggé fiatalnak számít. A gokartos időkben történtek olyan dolgok, amik miatt egyes helyzetekben utáltuk a másikat, de aztán felnőttünk. Már mindketten elértük az egyik álmunkat és Forma-1-es pilóták lettünk. Akkoriban ez még csak álom volt. Lehetetlennek tűnt [az F1-be jutás], úgyhogy nagyszerű, hogy most itt csatázunk, és nagyon tiszteljük egymást.”

    Charles Leclerc, Max Verstappen, Red Bull, Ferrari
    Az F1-ben már megvan a tisztelet Fotó: Maxim Shemetov/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Verstappen már csak nevet az egészen

    A Leclerc-rel a pénteki sajtótájékoztatón egyszerre részt vevő címvédő is belement a múltidézésbe, és elmondta, hogy hosszú évek távlatából már vicces, ami a gokartban történt.

    „Ahogy Charles mondta, sokkal érettebbé váltunk, és már mindketten az F1-ben vagyunk. Mindketten topcsapatban versenyzünk és győzelmekért harcolunk, és már nevethetünk azon, ami a gokartban történt. Szép idők voltak. Tulajdonképpen 12 éves korunktól kezdve a gokartban nőttünk fel. Hasonló korúak vagyunk, ezért rengeteg csatánk volt, végül pedig eljutottunk az F1-be. És természetesen nemcsak mi, hanem sokan mások is, akiket ismertünk. George, Carlos, velük is találkoztunk a gokartpályákon, most pedig mindannyian itt vagyunk és topcsapatokban vezetünk. Ezt nagyon jó látni, és remélem, hogy még sokáig így lesz” – nyilatkozta Verstappen.

    Más a stílusuk

    Leclerc és Verstappen párviadala már csak azért is érdekes, mert két eltérően vezető pilóta küzdelmét figyelhetjük. „Hogy mely területeken erősebb az egyikünk a másiknál, azt nem tudom. Nagyon eltérő a vezetési stílusunk. Egyik nap az egyik fog nyerni, a másik nap a másik. De nekem ez tetszik” – mondta Leclerc.

    A két rivális eddig egyszer sem keveredett vitás helyzetbe – amennyiben egész szezonon át tart a párharcuk, ezt aligha ússzák meg –, ez azonban Verstappen szerint nem amiatt van, mert máshogy viszonyul a monacóihoz, mint tavaly Lewis Hamiltonhoz.

    „Pontosan úgy versenyzem, ahogy eddig, mert ez vagyok én. Mindenki másképp támad és védekezik. Charles és én eddig nagyon jól tudtunk versenyezni egymás ellen, mert tudjuk, hogy hova akarjuk pozicionálni az autót, és mennyi helyet akarunk hagyni a másiknak. Ez mindkettőnk számára jól működik. Charles is agresszív, ez egyértelműen látszik. Szép csatáink vannak, de nem érünk össze” – összegzett a címvédő.

  • Leclerc először beszélt luxusórája elrablásáról

    Leclerc először beszélt luxusórája elrablásáról

    Charles Leclerc Imolában először állt a nyilvánosság elé azok után, hogy hétfőn este Olaszországban ellopták a 320 ezer dollárt (átszámolva 110 millió forintot) érő luxuskaróráját. A Ferrari versenyzője érthető módon szűkszavú volt az eset kapcsán, hiszen a nyomozás továbbra is folyamatban van, de azt leszögezte, hogy a rablás nem lesz hatással a teljesítményére.

    „Nem fogok túlságosan belemenni a részletekbe, de nem volt valami nagyszerű élmény. Ennél többet viszont nem mondhatok” – nyilatkozta újságírók egy csoportjának az Emilia Romagna Nagydíj előtt. 

    „Nyilván a rendőrség most nyomoz és próbálja megtalálni az elkövetőket. Ahogy olvastam, nem megy annyira simán a dolog. Összességében jól vagyok, és teljes mértékben a versenyhétvégére koncentrálok. Nem lesznek rám negatív hatással a történtek.”

    Nem szabad túlizgulniuk

    A világbajnoki pontversenyt vezető, a Ferrari idei első hazai futamára is győzelmi esélyekkel érkező Leclerc hangsúlyozta, nem szabad hagyniuk, hogy elragadja őket a hév.

    „Nagyon izgatott vagyok. Az első három versenyen minden nekünk kedvezően alakult, és úgy tűnik, nagyon erős autónk van. Tisztában vagyunk vele, hogy az elmúlt években mekkora támogatást kaptunk itt, a Ferrari otthonában. Biztos vagyok benne, hogy a helyzetünkből adódóan különleges hétvége lesz.”

    „A legfontosabb pedig az, hogy ne vigyünk semmit túlzásba, amit könnyű megtenni, amikor jól mennek a dolgok és mindenki izgatott. A munkánkra kell koncentrálnunk, és megpróbálnunk nem túl sokat akarni. Remélhetőleg pozitív hétvége lesz.”

  • A Red Bull kockáztat az új imolai csomagjukkal

    A Red Bull kockáztat az új imolai csomagjukkal

    A Red Bull kockázatot vállal azzal, hogy ezen a hétvégén Imolában már bevezetik az autóikra az új frissítéseiket. A 2022-ben domináns Ferrari csapat kihagyja most a komolyabb fejlesztéseket, mivel a szezon első sprintfutamos hétvégéjén kevés a pályán töltött idő. Dr. Helmut Marko az RTL-nek ennyit mondott erről:

    „Teljesen egyértelmű, hogy a Ferrarinak olyan összetett csomagja van, amellyel könnyű beállítani. Nálunk mindennek tökéletesnek kell lennie, ahhoz hogy megbirkózzunk velük. Épp ezért vállaljuk most ezt a kockázatot, hogy új alkatrészeket hozunk, miközben csak egy szabadedzés áll rendelkezésünkre. Totálisan támadni akarunk, és kihasználni a lehetőségeinket ahelyett, hogy csak várnánk. A Ferrari és Leclerc egyszerűen jelenleg túl erősek.”

    A 78 éves osztrák szakember elárulta, hogy a 2022-es Red Bull jelenleg „masszív” diétán van, hogy 10 kilót fogyjon és felzárkózzon a Ferrarihoz, és biztos benne, hogy Imolában lesz némi megtakarítás a súly tekintetében. Nevetve mondta, egy autó, hasonlóan fogy, mint az emberek:

    „Nem megy ez egyik napról a másikra! Ez egy hosszabb folyamat, mert jelentősen túlsúlyosak vagyunk, legalábbis sokkal több, mint a Ferrari. Amennyiben Barcelonában a Ferrari szintjének közelébe jutunk, elégedettek leszünk.”

    A Mercedest sem írná még le, szerinte a nyilvánvaló problémáik ellenére biztos csomaggal rendelkeznek:

    „Ezt mutatja az a tény, hogy előttünk vannak egy olyan autóval, amely biztosan nincs a három leggyorsabb között. Egyszer majd lazul a csomó, és az aerodinamika is működni fog, de jelenleg egy másodperccel vannak lemaradva az időmérőkön, és nem közvetlen ellenfelünk. Ez ugyanakkor viszonylag hamar változhat.”

  • Massa: A Ferrari még gyorsabb lesz a következő futamokon

    Massa: A Ferrari még gyorsabb lesz a következő futamokon

    Felipe Massa arra figyelmeztette a Ferrarit, hogy a 2022-es világbajnoki küzdelemben koncentráltan kell helytállniuk. Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója szerint a maranellói csapat a 2022-es szabályrendszerre készült lenyűgöző új autójával egyértelműen a jelenlegi favorit. A Sport Bildnek nyilatkozott:

    „A Ferrari bármilyen hőmérsékleten, bármely pályán, bármilyen gumitípussal erős. Ők az új viszonyítási alap.”

    A brazil Massa, aki 2008-ban majdnem bajnoki címet szerzett a Ferrarival, egyetért ezzel, és erről már a La Gazzetta dello Sportnak beszélt:

    „Nagyon lenyűgöztek a maranellóiak, főleg attól, ahogyan megértették az új szabályokat. Nem meglepő, hogy ennyivel előrébb vannak a bajnoki küzdelemben, de nem szabad túl korán ünnepelniük, mert még hosszú a szezon. Nem nyerték meg még a bajnoki címet.”

    A 40 éves pilóta úgy érzi, hogy a Ferrari jelenlegi dominanciája egyelőre kitart:

    „Most olyan pályák jönnek, ahol a leszorítóerőnek fontos szerepe lesz. Imolát, Spanyolországot és Monacó-t értem ez alatt. Még gyorsabbak lesznek ezeken a helyeken. A Red Bullnak nagy a sebessége az egyenesekben, de a Ferrarinak az egyensúlya jó a kanyarokban.”

    Massa elismeri a bajnokságot vezető Charles Leclerc csapattársát, Carlos Sainzot is, aki szerinte a nehéz szezonkezdet után képes lesz visszavágni:

    Nem egyszerű a Ferrari versenyzőjének lenni. Talán az ausztráliai hibája is annak volt az eredménye, hogy nyomás alatt volt. Most négy vagy öt futamon át tökéletesnek kell lennie, különben a Ferrari Leclercet hozza előnybe.”

  • Leclerc nem tudta uralni indulatait Verstappennel szemben

    Leclerc nem tudta uralni indulatait Verstappennel szemben

    Charles Leclerc most már „teljes mentális kontrollal” rendelkezik saját vezetése felett, miután fiatal versenyzőként még nem tudta kezelni a dühét – állítja egy régi kollégája.

    Dr. Riccardo Ceccarelli, a Formula Medicine vezetője akkor kezdett el dolgozni Leclerc-rel, amikor a monacói pilóta még csak 13 éves volt. Mindezt miután létrehozott egy mentális tréningprogramot, amely segíti a sportolók fejlődését a profi sportba való belépéshez.

    Leclerc már a gokartos korszakában is Max Verstappen riválisa volt. Heves csatákat vívtak a pályán, ami egyszer el is fajult, amikor 14 évesen összecsaptak egy versenyen, és mindkettőjüket kizárták.

    Dr. Ceccarelli elismerte, hogy a jelenlegi világbajnoki éllovas fiatalabb korában küzdött az indulataival, de ezt sikerült leküzdenie, ahogy öregedett.

    „Charles-nak az jelentett nehézséget, hogy kordában tartsa versenyzői lelkesedését, ami miatt Verstappennel össze is tűzött a gokartokban, és egy világbajnoki futamon ki is tette csapattársát a pályáról” – mondta Ceccarelli az Il Foglio című olasz lapnak.

    „Úgy gondolta, hogy Max nem volt fair. Charles nem tudta kezelni a dühét. Ez volt a gyenge pontja. Sokat dolgoztunk ezen, és azt hiszem, látható az eredmény.”

    Mostanra már ura a helyzetnek

    Miután az elmúlt szezonokban nem igazán volt esélye jó eredményekre, Leclerc 2022-ben visszatért a mezőny élére egy olyan Ferrarival, amely a mezőny legjobbjának tűnik.

    Három futam után 34 ponttal vezeti a világbajnokságot, kétszer nyert, Szaúd-Arábiában pedig a második. helyen végzett.

    „A tavalyi évhez képest számomra leginkább az autó változott” – mondta Ceccarelli. „Most úgy tűnik, hogy rá van szabva (Leclerc-re), és a maximumot tudja kihozni belőle. Visszanyerte az önbizalmát, és kockázat nélkül a határig tudja vinni.”

    „Egy olyan győztes, mint Charles, győzni akar, és ha úgy érzi, hogy nincs meg hozzá az autója, akkor elveszíti az önbizalmát és a nyugalmát. Ez frusztráló, kicsit több kockázatot vállal, a komfortzónáján kívülre kerül.”

    „Sok nagyszerű versenyzőt láttunk már hibázni fiatalon olyan autókban, amelyek nem voltak győztesek. Nem fogadják el, hogy legyőzik őket. És most, hogy megvan az autója a győzelemhez, látjuk a bajnokot, egy olyan versenyzőt, aki képes a különbségre.”

    „Ebben a pillanatban Charles képes kihasználni minden potenciálját. Úgy támad, hogy nem csinál semmi hülyeséget, teljes mentális kontroll alatt van. Ma megvan a lelki nyugalma és a biztonsága, hogy van egy autója, amit oda irányít, ahova akar.”

  • Surer: Hamilton az utóbbi években el volt kényeztetve

    Surer: Hamilton az utóbbi években el volt kényeztetve

    Marc Surer szerint azért megy nehezebben az alkalmazkodás Lewis Hamiltonnak, mert az évek során hozzászokott a ‘tökéletes autókhoz’.

    A szabályváltoztatások mentén a ground effect nagyobb teret kapott az autók kapcsán, így a jól ismert delfinezéssel kell megküzdenie a csapatoknak. Vannak istállók, akik jól tudják kezelni a kellemetlen mozgást, míg a Mercedes szenved leginkább a jelenség hatásaitól.

    2021-ben még a bajnoki címért küzdött a német gárda, idén viszont a harmadik erőt képviselik. Évek óta nem fordult elő olyan, hogy egy Ezüst Nyíl ne harcoljon a győzelmekért és a címért. Ugyan a középmezőnyt vezetik, ám a Ferrarihoz és a Red Bullhoz képest jócskán le vannak maradva.

    George Russell szerint, ha megoldanák a delfinezés kérdését, akkor jókora potenciált és tempót szabadítanának fel. Melbourne-ben viszont a Ferrari versenygépei pattogtak a legjobban, mégis Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak.

    A monacóit nem zavarja a delfinezés, élvezi az életet az élen.

    Marc Surer ezért úgy véli, azért szenved jobban a hétszeres világbajnok a jelenségtől, mert az elmúlt évek alatt hozzászokott ahhoz, hogy ‘tökéletes autót’ bocsátanak a rendelkezésére:

    „Az elmúlt években a legjobb autót vezethette, így el lett egy kicsit kényeztetve. Russell a Williamsnél hozzászokott ahhoz, hogy a nem túl jó konstrukcióval kell küzdenie. Néha csodát is tett vele. Lewis (Hamilton) ettől teljesen elszokott.” – magyarázta az ex-versenyző.

    Ugyanakkor Surer hozzátette, hogy a szerencse/balszerencse is közre játszott a két pilóta jelenlegi helyzetéhez. Hamilton ugyan jó tempót diktált az elmúlt futamokon, viszont a körülmények miatt pozíciókat veszített. Ezzel szemben Russellnek jól jött ki a Safety Car Melbourne-ben, így ő nyert a helyzeten.

    „Hamiltonnak nagyon nehéz dolga lesz Russell ellen. Különösen az időmérőkön. Ám nem sok különbség van kettőjük között. A versenyen Hamilton az etalon, aki ugyan mindig nyafog a rádióban, viszont mindent bele is ad. Ezért nem aggódom Lewis miatt.”

    A svájci szerint a fiatalabb versenyző így nem fog felülkerekedni csapattársán:

    „Nem hiszem, hogy erre idén sor kerül. Ha mégis, akkor az nem a vezetési képességnek tudható be, hanem a szerencse és balszerencse váltakozásának.”

  • A Ferrari Imolában végre bejelentheti Sainz hosszabbítását

    A Ferrari Imolában végre bejelentheti Sainz hosszabbítását

    Carlos Sainz egyre közelebb áll az új Ferrari-szerződéshez – egyesek szerint a bejelentés már ezen a hétvégén, a teltházas imolai versenyen történhet ez meg. Egyes források szerint a Ferrari egyéves szerződéshosszabbítást szeretne, míg a Sainz-tábor állítólag nagyon kívánná, hogy a 2024-re szóló „opciós” ajánlatot biztosabbá tegyék. Ugyan egyértelműen elégedettek a spanyollal, kétségtelen, hogy csapattársa és a bajnokságot vezető Charles Leclerc dominál a 2022-es autó volánjánál. Marc Surer beszélt erről a Sport1-nek:

    „A tavalyi szezonban Sainz még egy kicsit jobb is volt Leclerc-nél, de a 2021-es Ferrarit könnyű volt vezetni az idei autóhoz képest. Ez azért van így, mert a Ferrarit nehezebb kezelni a határon. És ez az, ahol Leclerc különös tehetsége érvényesül.”

    Egyesek már azt is állítják, hogy a Ferrarinál már kialakult egy egyértelmű pilótahierarchia a 2022-es bajnoki küzdelemre – de Mattia Binotto csapatfőnök ezt tagadja:

    „Még csak három futam van mögöttünk, és reméljük, hogy még 19 vagy 20 verseny áll előttünk. Tehát a bajnokság vége még igen messze van. A pilótáink szabadon versenyezhetnek egymással, és örömmel látjuk majd őket a legjobb eredményekért küzdeni.”

    Ami a Ferrari riválisait illeti, élükön a Red Bull-lal és a Mercedesszel, ezek a csapatok most azon fáradoznak, hogy utolérjék a Forma-1 új domináns alakulatát. A Mercedes részéről Toto Wolff az AS-nek nyilatkozott erről:

    „Korábban olyan 14 lóerővel voltak lemaradva a motorral, most hirtelen 14 lóerővel vannak előttünk. Soha nem láttam még ennyire pompás fejlődést ilyen rövid idő alatt.”