Címke: Charles Leclerc

  • Nemzetközi sajtó: Rémálom a Ferrari „utcájában”

    Nemzetközi sajtó: Rémálom a Ferrari „utcájában”

    A nemzetközi sajtóorgánumok értékelték a Ferrari és a Red Bull teljesítményét.

    Az Emilia Romagna Nagydíjon a Bikák bizonyultak jobbnak. Kettős győzelmet aratva meneteltek a célvonal felé, míg Charles Leclerc a saját hibája miatt esett vissza a hatodik helyre. Carlos Sainz már az első körben búcsúzott, Daniel Ricciardo által, míg Lando Norris a legkisebb kupát gyűjtötte be a McLarennek.

    A nemzetközi lapok így értékelték a látottakat:

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Rémálom a Ferrari számára. Verstappen és Pérez dominált Imolában. A Scuderiának szembe kell néznie a valósággal, hiszen teljesen más eredményt vártak az Emilia Romagna Nagydíjtól. Hibák és balszerencse kísérte a Ferrari útját.”

    Corriere della Sera (Olaszország):

    „Verstappen egész hétvégén leckéket adott Leclerc-nek. Eddig a hollandot üldözte itt a balszerencse, de mégis Leclerc volt az, aki nagyot hibázott.”

    Bild (Németország):

    „XXL-es hiba és sokk a Ferrarinál. A monacói baklövésének nagy nyertese Lando Norris lett. Ugyanakkor Verstappen is boldogan távozhatott a helyszínről, hiszen csökkentette hátrányát a bajnokságban. Megkezdődött tehát a felzárkózás.”

    Marca (Spanyolország):

    „Verstappen és Pérez kettős győzelmet aratott, míg Leclerc-nél beütött a totális dráma. A Red Bull visszakapta a szárnyait.”

    L’Équipe (Franciaország):

    „Drága hiba volt ez Leclerc-nek. Úgy tűnt, hogy a monacói a harmadik helyen ér célba, ám a verseny utolsó szakaszában túl lelkes volt. Max Verstappen jól teljesített és megtette a következő lépést a felzárkózás felé.”

  • Grosjean-nak tetszett, hogy Leclerc tökös volt

    Romain Grosjean szokásos futamelemző videójában hibája ellenére dicséretben részesítette a Ferrari Forma-1-es versenyzőjét.

    Grosjean azzal kezdte az elemzését, hogy gratulált a Red Bull Racing csapatának, és Max Verstappennek.

    A francia pilóta ugyanakkor elismerte, hogy a Ferrari tarthatta volna a tempót az osztrák csapat versenyzőivel, ha a pilótái nem hagyják őket cserben.

    Ennek ellenére Grosjean-nak tetszett, hogy Leclerc nem adta fel a második helyért való küzdelmet a futam késői szakaszában.

    Nagyon keményen próbálkozott, és tetszett ez a tökösség. Nem volt egyszerű az előzés, ő mégis megpróbált mindent, hogy elmenjen Perez mellett” – mondta Grosjean.

    Érthető az Andretti Autosport versenyzőjének elégedettsége, hiszen az amerikai kultúrában ha egy pilóta nem próbál meg mindent az utolsó pillanatokig, akkor az nem is igazi versenyző.

    Tetszett, ahogy átdobta az autóját mindenhol, de végül megpördült a sikánban. Szerencsés volt, hogy nem sérült meg jobban az autója.

    A kérdés az, hogy vajon milyen állapotban volt a Ferrari? Vajon tudott volna tovább menni, és esetleg a dobogón végezni? Persze a Forma-1-ben nagyon sok adat áll a csapatok rendelkezésére, így nyilván látták, hogy be kell hozni őt egy új első szárnyért.

    Az biztos, hogy Romain Grosjean nagy rajongója Charles Leclerc-nek, viszont az is kijelenthető, hogy Lewis Hamilton is a kedvencei közé tartozik.

    Az elemző videója utolsó részében kifejezte csalódását a Mercedes gyenge teljesítménye miatt, de elismerte George Russell teljesítményét.

     

  • Érdekes részlet derült ki Leclerc rossz rajtjáról – az imolai aszfalt is felelős?

    Érdekes részlet derült ki Leclerc rossz rajtjáról – az imolai aszfalt is felelős?

    Nemcsak az esőben szokás szerint rosszabbul tapadó „poros” ív babrált ki Charles Leclerc-rel az imolai futam rajtjánál. A monacói pilóta a másodikról a negyedik helyre csúszott vissza.

    Az Emilia Romagna Nagydíj sprintjének rajtjánál Charles Leclerc több ezer tifosi őrjöngésének közepette lerajtolta Max Verstappent, és már az első métereken átvette a vezetést az időmérőn leggyorsabb hollandtól. Végül nyerni nem tudott, de ő és az olasz drukkerek is bíztak benne, hogy vasárnap megismétli a remek rajtot, és ezúttal már sikerül megőriznie az első helyet a leintésig.

    Leclerc azonban nemhogy nem ismételte meg szombati elrugaszkodását, hanem az ötödik helyről induló Norris is megelőzte, így a Tamburello-sikánba csak negyedikként fordult be. Hozzá kell tenni persze, hogy a szemből nézve a rajtrács bal oldaláról indulók közül többen is rosszabbul rugaszkodtak el, mint a túloldalról rajtolók, ami esőben normális, hiszen jobban kijön a két oldal közötti tapadásbeli különbség.

    Leclerc rajtja azonban még így is extrán rossz volt, a fedélzeti kamerás felvételeiből pedig kiderül, hogy nem a fordulatszám esett vissza, hanem egyszerűen kipörögtek a kerekei. A Motorsport olasz kiadása pedig kiderítette, hogy mi hátráltatta a monacóit.

    Giorgio Piola, az elismert technikai szakértő a futam előtt a rajtrácson sétálgatva gumitalpú cipőben kis híján elcsúszott, amikor Leclerc autója mellett haladt el. „Az első és a hátsó tengely között van egy aszfaltcsík, ami elképesztően csúszik az esőben. Majdnem elestem, pedig csak sétáltam. El tudom képzelni, mi fog történni Charles-lal, mert egyszerűen nincs tapadás” – jelentette Piola a munkatársainak.

    A Leclerc rossz rajtjáért részben biztosan felelős új aszfaltréteg

    Végül pontosan ez is történt, Robert Chinchero, az olasz Motorsport újságírója pedig utólag közölte: a Ferrarinál megerősítették, hogy Leclerc jól rajtolt, és a hirtelen tapadásváltozás miatt nem volt jó az elindulása.

    Hogy miért kellett újraaszfaltozni egy sávot a második rajtkockánál, arról nincs információ, de elképzelhető, hogy az aszfalt repedését tüntették el ily módon. 

  • Marko magasztalja a Red Bull bátor, támadó hozzáállását

    Marko magasztalja a Red Bull bátor, támadó hozzáállását

    A Red Bull és Max Verstappen újra harcolnak a 2022-es világbajnoki címért, miután az imolai versenyhétvégén végig domináltak a Ferrari hazai pályáján.

    Míg regnáló világbajnokként Verstappen vasárnap a győzelemig cirkált, miután a szombati sprintfutamot és a pénteki pole pozíciót is megnyerte, a bajnokságot vezető Charles Leclerc kritikus hibát vétett azzal, hogy megpördült. A Ferrari éllovasához Verstappen 27 pontra zárkózott fel, és ezt mondta Leclerc esetéről:

    „Fájó lehet, de azt hiszem, ezt nem tőlem kell hallania.”

    Pedig éppen a Ferrari és Leclerc volt az, akik két héttel ezelőtt Melbourne-ben teljesen domináltak, ami arra késztette a holland Verstappent, hogy elismerje őket:

    „Még mindig igen gyorsak, és Miami megint nagyon más lehet.”

    Dr. Helmut Marko annak tulajdonította a Red Bull feltámadását, hogy a csapat vállalta a kockázatot a kulcsfontosságú autófejlesztések és súlycsökkentő intézkedések bevezetésével, annak ellenére, hogy a 2022-es év első sprint hétvégéjén alig maradt idő gyakorolni:

    „Fontos volt nekünk, hogy bátorságot mutattunk a frissítés beépítésével annak ellenére, hogy csak egy szabadedzésünk volt. Ezért volt a végén egy aerodinamikus mérnök a dobogón. Ez megfelelő válasz volt Melbourne-re.”

    A 78 éves osztrák – aki a Red Bull egyik vezető tisztségviselője – utalt rá, hogy soha nem gondolta, hogy a bajnokság lényegében eldőlt a Ferrari javára, még Melbourne után sem:

    „Mindig is tudtuk, hogy nyitott még minden. Két erős pilótánk van. Perez is egyre jobb, szóval némileg optimisták vagyunk a jövőt illetően. Mindig is magabiztosak voltunk, de az autó megbízhatósága volt a legnagyobb gondunk. Reméljük, hogy ezt megoldottuk. Tudtuk, hogy nyomás alá kell helyeznünk a Ferrarit. Leclerc többször megpördült pénteken és a versenyen is – igazán szerencsés, hogy folytatni tudta. Őket így kell folyamatosan támadni.”

  • Hamilton után Leclerc-t is kritizálta Rosberg

    Hamilton után Leclerc-t is kritizálta Rosberg

    Értetlenül és döbbenten áll Charles Leclerc imolai hibája mögött 2016 világbajnoka Nico Rosberg. A világbajnoki éllovas Ferrari pilóta a futam hajrájában követett el egy komoly hibát, ami miatt bukta a dobogóját és sok pontot is vesztett Verstappenhez képest.

    Az Emilia Romagna Nagydíjat szinte végig uralta a két Red Bull, ám a Ferrari egy váratlan kerékcserével helyzetbe hozta Charles Leclercet a második helyért. A monacói próbálta megelőzni Sergio Pérezt, ám a pálya hátsó részén túl agresszíven vette a sikánt, ami megdobta őt és a falban kötött ki. A versenyt tudta folytatni, de egy plusz kerékcserére kényszerült, ahonnan végül a hatodik helyig tudott felkapaszkodni.

    Nico Rosberg pedig nem fogta vissza magát, amikor Leclerc hibájáról beszélt:

    „Charles Leclerc, istenem, ha a világbajnoki címért küzdesz Max Verstappen ellen, akkor nem engedheted meg magadnak, hogy megpördülj, amikor magadban vagy. Igen, Perezt üldözte, de a nyomás Perezen volt, nem Charles-on, szóval így megpördülni, te jóságos ég, ezt el kell kerülnie az év hátralévő részében, ha bajnok akar lenni.” – fogalmazott szókimondóan a német. „Pérez utalt rá a futam után, hogy a féktáv némileg nedves volt, szóval ez egy kis mentséget jelent Charles-nak, mert fékezés közben történt az eset. Egyszerűen túl gyorsan ment be a kanyarba, megpróbálta menteni a helyzetet azzal, hogy jobb oldalt megpróbálta átvágni a kanyart, de aztán instabillá vált az autó és a falban kötött ki. Még így is szerencsés volt, hogy nem szenvedett nagyobb sérülést.”

    Rosberg véleménye szerint pedig a hibák sora nem maradt ennyiben, csak hogy a következő a csapat követte el, azzal, hogy a bokszba invitálta Leclerc-t.

    „A Ferrari is hibázott. Kint kellett volna hagyniuk még egy körre, hogy megnézzék mennyire bírja az első szárny. A csak a jobb oldali szárnylap hiányzott, szóval ez még elég lett volna arra, hogy a negyedik helyen érjen célba. Szóval a Ferrari ott elkövetett egy kisebb hibát.” – indokolt.

    A jelek szerint tehát Rosberg igencsak szókimondó üzemmódba kapcsolt Imolában, ugyanis a futamon végig szenvedő Lewis Hamiltonról is, akiről szintén kemény kritikákat fogalmazott meg.

  • Leclerc: Túl kapzsi voltam, többet nem fog előfordulni

    Leclerc: Túl kapzsi voltam, többet nem fog előfordulni

    Charles Leclerc szerint túl sokat akart, ezért is hibázott.

    A monacói versenyző a rajtnál pozíciókat bukott, de visszaszerezte a harmadik helyet Lando Norristól. Majd Sergio Pérezt kergette a verseny során több-kevesebb sikerrel. A futam utolsó harmadában megindította az élen a boxkiállásokat, így miután ismét áthámozta magát a McLaren brit versenyzőjén, a mexikói nyomába eredt.

    Viszont a túl nagy igyekezet hibára késztette, így megforgás és egy kisebb falérintés lett a történet vége. Miután kicserélték az orrkúpot az autóján a 9. helyről a 6. pozícióba ért fel.

    A Ferrari versenyzője bocsánatot kért csapatától, majd a The Race és a Sky Sports előtt a következőket nyilatkozta:

    „A megforgásnak nem kellett volna ma megtörténnie. A harmadik pozíció volt a legtöbb amit elérhettem, nem volt meg a tempóm ahhoz, hogy feljebb lépjek. Túl kapzsi voltam, így megfizettem az árát. Hét potenciális egységet buktam el így. Szóval kár azért a hét pontért, a bajnokság végén még értékes lehet. Ennek nem szabad újra megtörténnie.”

    Ausztráliában úgy tűnt, hogy a meccslabda a vörösöknél van, Imolában viszont a Red Bull volt nyeregben. Leclerc szerint az erőviszony végig így fog pattogni a szezon során.

    „Nagyon-nagyon szoros a dolog, véleményem szerint ez ki fog tartani az év végéig. Ezért is számít minden apró hiba. Ez most egy nagy hiba volt, viszont a következmény még súlyosabb lehetett volna. Ma csak hét pont ment el, de a következő alkalommal többet is bukhatunk. Erre figyelnem kell.”

  • Ferrari-dráma Olaszországban, Verstappen sima győzelmet aratott

    Ferrari-dráma Olaszországban, Verstappen sima győzelmet aratott

    Az Emilia Romagna Nagydíj rajtja előtt a pálya még nedves volt, de épp nem esett az eső. Azonban kellően hideg volt, mindössze 12 fokos volt a levegő és 18 fokos az aszfalt hőmérséklete.

    E körülmények között a tegnapi sprintverseny győztese, Max Verstappen indulhatott az élről, mellette pedig a hazai pályán versenyző Ferrarival Charles Leclerc foglalt helyet.

    Őket Pérez, Sainz, Norris és Ricciardo követték, majd Bottas, Magnussen, Alonso és Schumacher zárta a top 10-et. A regnáló bajnok csapat, a Mercedes versenyzői csak a 11. (Russell) és 14. (Hamilton) helyről indulhattak.

    Sainz ismét peches volt

    A rajt után Verstappen megtartotta az első helyet, Leclerc azonban pozíciókat veszített: Pérez és Norris is megelőzte. A tegnap autóját összetörő Guanyu Zhou a boxutcából indult a mezőny után.

    Mindeközben a másik Ferrariban Sainz ismét nagyon peches volt, összeakadt a magcsúszó Ricciardóval, mire a spanyol kiforgott a kavicságyba, az ausztrál pedig az utolsó helyre csúszott vissza. Biztonsági autós fázis következett.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1518214807777853440

    A negyedik kör végén távozott a safety car. Az indítás után Vettel feljött a nyolcadik helyre, és pontszerző helyen haladt a másik Aston Martin is, Strollal.

    Alonso azonban elkezdett pozíciót veszíteni, miután az utójának jobb oldaldobozáról lerepült egy darab, egy korábbi ütközés következményeként. Behajtott a spanyol a boxba és feladni kényszerült a versenyt.

    Sainz eddig négy versenyből kettőn kiesett, miközben csapattársa a bajnokság éllovasa jelenleg.

    A 11. körben Magnussen nyakába Russell érkezett meg, de a dán nem adta könnyen az 5. helyet. Russell első előzése után ritmust veszített és Magnussen visszavette a pozíciót, de később sikerrel járt a Mercedes. A dán ezt követően Bottast figyelgette a visszapillantóban.

    Viszlát intermediate gumik

    A 17. körben Ricciardo volt az első, aki slick gumira mert váltani. A mezőny legvégén sok veszteni valója nem volt. Mindeközben a Williams hamarosan esőre számított.
    Az ausztrál után Pérez, Vettel, Gasly és Albon is közepes slickekre váltott.

    A 20. körre már mindenki lecserélte a Pirelliket. Bottasnak nagyon lassúra sikerült a cseréje, míg Hamilton elé kiengedték Ocont a boxutcában, és hajszál híján összeütköztek. Az esetért Ocon 5 másodperces büntetést kapott.

    Pérez a már üzemmeleg gumikon egészen könnyedén szerezte vissza a második helyet Leclerc-től.

    A 25. körben Schumacher látogatta meg a füvet, de vissza tudott térni a pályára; viszont a 18. helyre esett vissza.

    A 32. körben Ricciardo harmadjára is kereket cserélt (elsőként az első kanyaros baleset miatt kénszerült rá), ezúttal kemény keverékű Pirelliket kapott.

    A 34. körben a versenyigazgatás engedélyezte a DRS használatát, miután a pályát már kellően száraznak találták.

    Hamilton körökön át próbálta megelőzni Gasly-t a 13. helyért, de nem járt sikerrel.

    Verstappen lekörözte Hamiltont

    A 41. körben az élen haladó Verstappen lekörözte a hétszeres világbajnok Hamiltont.

    Az újabb kerékcserék során Norrisnak sikerült Leclerc elé kerülni. Később azonban a monacói visszaszerezte a harmadik helyet, miközben előttük Pérez és Verstappen is lágy Pirellikre váltottak.

    Hamilton azonban a cserék következtében ismét nem minősült lekörözöttnek.

    Újabb Ferrari dráma

    Az 53. körben Leclerc hibázott és a falnak koccolta a Ferrarit. Vissza tudott térni a pályára, behajtott a boxba elsőszárny cserére, majd visszatért a versenybe, de a 9. helyre esett vissza.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1518235083383189506

    Mindeközben szép csendben Russell már a 4. helyen állt, hét helyet javítva. Mögötte azonban Bottas érkezett az Alfa Romeóval. A finn tavaly még „abban” a Mercedesben ült, amiben most Russell.

    Leclerc hamarosan megelőzte Magnussent és Vettelt, és 5 körrel a vége előtt a 7. helyen haladt.

    A versenyt végül könnyedén nyerte Verstappen. Vele együtt csapattársa, Pérez állhatott dobogóra, valamint a mclarenes Norris.

    Megszerezte első pontjait az Aston Martin is, Vettel 8. és Stroll 10. helyével.

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Lemaradás
    1 Max Verstappen Red Bull
    2 Sergio Pérez Red Bull 16.527
    3 Lando Norris McLaren 34.834
    4 George Russell Mercedes 42.506
    5 Valtteri Bottas Alfa Romeo 43.181
    6 Charles Leclerc Ferrari 56.072
    7 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:01.110
    8 Sebastian Vettel Aston Martin 1:10.892
    9 Kevin Magnussen Haas 1:15.260
    10 Lance Stroll Aston Martin 1 kör
    11 Alexander Albon Williams 1 kör
    12 Pierre Gasly AlphaTauri 1 kör
    13 Lewis Hamilton Mercedes 1 kör
    14 Esteban Ocon Alpine 1 kör
    15 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1 kör
    16 Nicholas Latifi Williams 1 kör
    17 Mick Schumacher Haas 1 kör
    18 Daniel Ricciardo McLaren 1 kör
    Fernando Alonso Alpine kiesett
    Carlos Sainz Jr. Ferrari kiesett
  • Már a sprint elején megpecsételődött Leclerc sorsa

    Már a sprint elején megpecsételődött Leclerc sorsa

    Már a sprint elején megpecsételte saját sorsát az Emilia Romagna Nagydíjat a második helyről kezdő Charles Leclerc. Ő és a Ferrari is abban bízik, hogy a szombati tapasztalatok segíthetik őket vasárnap.

    Charles Leclerc utólag úgy érzi, a szombati sprint elején veszítette el az esélyét a győzelemre, mert túlságosan próbált elszakadni az őt üldöző Max Verstappentől. A monacói pilóta szerint ugyanakkor a 21 kör tapasztalata segítheti őket abban, hogy miként közelítsék meg a versenyt.

    „Így is az első sorból rajtolunk – igyekezett nézni a dolgok pozitív oldalát a sprintgyőzelmet az utolsó előtti körben elveszítő Leclerc. – Küszködtünk a gumikkal a végén, úgyhogy ezt elemeznünk kell a futamra. A nagydíjat vasárnap rendezik, és biztosra kell mennünk, hogy készen álljunk. A tempónk jó volt, de aztán elkezdett szemcsésedni a bal első gumi, így kicsúszott a kezünkből az első hely, de ilyen az élet. Dolgozunk rajta, és a versenyen erősebben térünk majd vissza.”

    A pontverseny éllovasa a Sky Sportsnak aztán elmondta, igazából magának köszönheti, hogy kinyírta a gumikat.

    „Keményen nyomtam az elején, hogy ne legyek túl sebezhető Max-szal szemben, amikor majd engedélyezik a DRS használatát. Úgy érzem, ennek a verseny végén fizettem meg az árát. Ezen kívül úgy éreztem, hogy bennük egy kicsit több volt ma. [Verstappen] a verseny végéig kitartott, és aztán egyszerűen csak megelőzött. Holnapra megpróbáljuk maximalizálni a csomagunkat. Remélhetőleg hasonlóan jól fogunk rajtolni, majd nem fog olyan mértékben romlani a tapadás, mint ma, és összességében jobb versenyünk lesz.”

    Charles Leclerc, Ferrari, Imola
    Túl sokat vett ki a gumikból az elején Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Noha az autókon érdemben nem lehet változtatni, Leclerc szerint így is képesek lesznek alkalmazkodni annak érdekében, hogy jobban kezeljék a gumikat. „A mai adatok segíteni fognak, hogy holnap a jó döntéseket hozzuk. Nem tudom, hogy a keményebb keverékre fogunk-e szavazni, vagy sem, de elemezzük az adatokat és a megfelelő döntést fogjuk hozni.”

    A Ferrari sportigazgatója sem bosszankodott

    Nyilatkozott a Sky Sportsnak Laurent Mekies, a Scuderia sportigazgatója is. A francia szakember elmondta, fel voltak készülve arra az eshetőségre, hogy Leclerc gumijai nem bírják végig. 

    „Az igazság az, hogy nagyon erősek és gyorsak – utalt a Red Bullokra. – Nemcsak Max, hanem Checo is az volt. Nem hiszem, hogy nagy különbség lenne a két autó között ezen a hétvégén, úgyhogy az apró részleteken fog múlni a verseny. A mi autónk egy kicsit jobban koptatja a gumikat, úgyhogy fel voltunk készülve erre. Persze reméltük, hogy meg tudjuk tartani a vezetést, de a reméltnél nagyobb volt a gumikopás.”

    „Tanulni fogunk a történtekből. Nyilvánvalóan mindannyian kevés kört tettünk meg száraz pályán. Minden csapat előtt nyitva áll az összes ajtó a gumistratégiát illetően, mivel olyan keveset mentünk pénteken száraz pályás gumin, hogy bármilyen taktika kivitelezhető – utalt arra, hogy minden keverékből van még új szett. – Jó kis sakkjátszma lesz a futam.”

  • Nincs nagy meglepetés: Verstappen nyerte a szezon első sprintjét

    Nincs nagy meglepetés: Verstappen nyerte a szezon első sprintjét

    Szombaton sor került a szezon első sprintversenyére, Imolában.

    Miután a pénteki, eső áztatta, és 5 piros zászlóval gazdagított kvalifikáción Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, ő indulhatott most a pole-ból. Mellőle a ferraris Leclerc várta a rajtot, míg mögöttük Norris és Magnussen sorakoztak fel. Meglepetésre a két Mercedes egyike sem jutott a Q3-ba az időmérőn: Russell és Hamilton csak a 11. és a 13. helyről startolhattak.

    Száraz körülmények, de felhős idő fogadta a mezőnyt. Magnussen, Schumacher és Latifi közepes keverékű Prelliken várta a rajtot, míg mindenki más a lágy keverékeket választotta a 21 körös, rövid versenyre.

    Leclerc jobban kapta el a rajtot, Norris is jól indult, de a második helyet már nem adta Verstappen.

    Már az első körben érkezett a safety car, miután Gasly és Zhou akadtak össze helyezkedés közben. Ennek következtében a kínai kis is csúszott és a falnak csapta az Alfa Romeót, míg Gasly-nek csak a jobb első kereke bánta, még vissza tudott térni a boxba cserére.

    A negyedik kör végén távozott a biztonsági autó és folytatódott a verseny.

    A tegnap autót törő Sainz a 10. helyről indult, is mielőbb próbált előrébb lépni. A 7. körben már a 7. helyen haladt.

    A 8. körig tudta Magnussen tartani a negyedik helyet, mígnem Pérez a jóval gyorsabb autóval – plusz nyitott DRS-sel – érkezett és megelőzte őt. A 11. körben pedig Ricciardo is bevetődött a dán elé, majd így tett Sainz is.

    Sainz a 14. körben Ricciardót is maga mögé utasította, így már az 5. helyen haladt, és Norrist vette üldözőbe, miután a McLaren britjét Pérez taszította le a 4. helyre.

    A 17. körre Verstappen felzárkózott Leclerc-re, és célkeresztbe vette az első helyet.

    Norrist Sainz is megelőzte, így a két Red Bull versenyző Ferrari-szendvicsbe került.

    Az utolsó előtti körben sikerült Verstappennek az előzés. Bár a monacói próbált visszatámadni, nem volt esélye a holland ellen.

    A tavalyi évvel ellentétben idén már nem csak az első három helyezett kap (3-2-1) pontot, hanem az első nyolc helyezettet jutalmazzák pontokkal. Az első 8 pontot kap, a nyolcadik pedig egyet.

    Ennek tükrében Verstappen 8 ponttal gazdagodott. A további pontszerzők: Leclerc, Pérez, Sainz, Norris, Ricciardo, Bottas, Magnussen.

    A sprintverseny végeredménye, egyben a holnapi verseny rajtsorrendje:

    # Versenyző Csapat Differencia
    1 Max Verstappen Red Bull
    2 Charles Leclerc Ferrari 2.975
    3 Sergio Perez Red Bull 4.721
    4 Carlos Sainz Jr. Ferrari 17.578
    5 Lando Norris McLaren 24.561
    6 Daniel Ricciardo McLaren 27.740
    7 Valtteri Bottas Alfa Romeo 28.133
    8 Kevin Magnussen Haas 30.712
    9 Fernando Alonso Alpine 32.278
    10 Mick Schumacher Haas 33.773
    11 George Russell Mercedes 36.284
    12 Yuki Tsunoda AlphaTauri 38.298
    13 Sebastian Vettel Aston Martin 40.177
    14 Lewis Hamilton Mercedes 41.459
    15 Lance Stroll Aston Martin 42.910
    16 Esteban Ocon Alpine 43.517
    17 Pierre Gasly AlphaTauri 43.794
    18 Alex Albon Williams 48.871
    19 Nicholas Latifi Williams 52.017
    Guanyu Zhou Alfa Romeo
  • Verstappen nem rajong a sprintért, Leclerc is változtatna rajta

    Verstappen nem rajong a sprintért, Leclerc is változtatna rajta

    Max Verstappennek továbbra sem jön be a tavaly bevezetett sprinthétvége, míg a Ferrari pilótái szerint nagy gond nincs vele, de lehetne rajta módosítani.

    Az idei első sprinthétvége során újra felmerültek a már a tavaly is taglalt problémák. Továbbra sem minden pilóta tetszését nyerte el a 2021-es Brit Nagydíjon debütáló formátum, különösen, ami a szombati napot illeti.

    „Nem rajongok a sprintért, de ez van. Egyesek szeretik, mások nem” – jelentette ki kertelés nélkül a pénteki időmérőt megnyerő Max Verstappen az FIA aznap délelőtti sajtótájékoztatóján.

    A második rajtkockát megszerző Charles Leclerc ezzel szemben nem bánja, hogy nincs annyi szabadedzés. „A pénteket eléggé szeretem, mert a normális péntekek meglehetősen unalmasak. Ott van az első, a második és a harmadik szabadedzés, ami rengeteg. Most viszont egyből belevágunk a közepébe, amit eléggé szeretek.”

    A Ferrari monacói pilótája ugyanakkor a szombati napon változtatna. „Ami a szombatot illeti, szerintem előállhatnánk valami jobbal. Talán lehetne egy külön álló verseny, ami nem befolyásolja a vasárnapi nagydíjat, hogy egy kicsit több akció legyen szombaton, és a pilóták több kockázatot vállaljanak.”

    Carlos Sainz osztja csapattársa véleményét. „A sprint ötletével kapcsolatban egyetértek Charles-lal. Beszélünk erről a FOM-mal és az FIA-val, hogy talán egy kicsit színesebbé tegyük a sprinthétvégéket.”

    Charles Leclerc, Ferrari, Imola
    Leclerc szereti, hogy már pénteken időmérőn vezethet Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A hátrányban levő csapatoknak sem jön jól a sprint

    Persze erre lehetne mondani, hogy egyéni szociális probléma, de azok a csapatok sem rajonganak a felborított menetrendért, amelyek lépéshátrányban vannak a riválisokkal szemben. Ennek oka, hogy hiába van két szabadedzés, már az első után, az időmérő kezdetével életbe lép a parc fermé, azaz mindenkinek 60 perce van beállítani az autóját és tesztelni az új fejlesztéseket.

    Ez érzékenyen érinti többek között a McLarent is. „Továbbra is sok dologra rá kell jönnünk az autóval kapcsolatban, ezért a lehető legtöbb időt akarjuk a pályán tölteni, hogy következetesen folytathassuk a tanulást.  A sprinthétvégén nem lehet annyi mindent kipróbálni, nem tudunk annyit tanulni az első szabadedzésen, mert nincs idő aerodinamikai méréseket végezni és a többi” – ecsetelte Lando Norris.

    „A sprinthétvége egyértelműen lassítja a fejlesztés ütemét vagy a megértés általi előrelépést. Persze továbbra is tanulunk a különböző körülményekből, úgyhogy így is fogunk tudni tanulni különböző dolgokat az edzésen, az időmérőn, és a versenyen, de talán nem annyit, amennyit egy normál hétvégén tanulnánk” – összegzett a McLaren pilótája.