Címke: Chandler Smith

  • Szenzációs finis után Zane Smith a Truck Series bajnoka

    A bajnoki négyes mindegyik tagjának volt esélye a bajnoki címre az utolsó körökben, végül azonban Zane Smith győzedelmeskedett.

    A futam végén Hailie Deegan balesete miatt mindenki kijött a boxba friss kerekekért. Ben Rhodes indulhatott az élről, miután ő csak két kereket cserélt. A riválisai mindannyian friss gumikkal ostromolták őt az utolsó körökben.

    Rohdes szépen tartotta sokáig Zane Smith-t, azonban közben megérkezett a másik két bajnoki favorit, Chandler Smith és Ty Majeski is. Majeski megpróbálta megelőzni Zane Smith-t, azonban megpördült, és emiatt újra sárgát lengettek – jöhetett a hosszabbítás.

    Az újraindításnál Smith az alsó íven megelőzte Rhodes-ot, és bár utóbbi zseniálisan próbált visszatámadni kopottabb gumikkal, már nem volt esélye, így Zane Smith lett a bajnok.

    A 23 éves versenyző az elmúlt két szezonban a második helyen végzett a sorozatban, és a holtszezonban a Front Row Motorsporthoz igazolt.

    „Istenem, harmadszorra végre sikerült” – mondta az érthetően boldog Smith. „Jobban akartam ezt mint bárki más a világon. Nem érdekel, hogy ki mit mond. Köszönöm mindannyiótoknak, a szurkolóknak, az egész csapatomnak. Ó, Istenem, egész levezető körben sírtam.

    Rhodes elmondta, hogy szerinte esélyes lett volna a győzelemre és a második egymást követő bajnoki címére, ha nem jön be az utolsó sárga zászló Majeski miatt.

    „Nem is tudom, két gumiabroncs a négy ellen, ennyin múlt az egész. Egész este nem volt meg az a tempónk, amire szükségünk lett volna ahhoz, hogy harcolhassunk az első helyért, éppen ezért nagyszerű döntés volt a csapatfőnökömtől, hogy két kereket cseréltünk”- magyarázta Rhodes.

    Ha nincs az utolsó sárga, akkor nyertünk volna, mert nem tudott jönni mögöttem a piszkos levegőben Zane (Smith).

    A bajnoki címért harcoló Chandler Smith lett a harmadik, John Hunter Nemechek a negyedik, Stewart Friesen pedig az ötödik lett azok után, hogy ő egyetlen abroncsot sem cserélt az utolsó előtti sárgánál.

    Végeredmény

  • Allmendinger visszatér, a Toyota újabb tehetséget vesztett – Hírmorzsák

    AJ Allmendinger sok éves kihagyás után jövőre teljes munkaidőben fog versenyezni a Kaulig Racing 16-os rajtszámú autójában.

    • A szervezet szerdán tette hivatalossá a hírt. Allmendinger, aki jelenleg a Kaulig Racinggel az Xfinity Series bajnoki címéért küzd, 2018-ban teljesített utoljára teljes szezont a Cup Seriesben. „Amikor 2019-ben a Kaulig Racinghez igazoltam részidőben, éreztem, hogy mennyire hiányzik a teljes munkaidős versenyzés” – mondta Allmendinger. „Teljes munkaidőben versenyezni időnként mentálisan kemény küzdelem. Nem számít, mennyi munkát fektetsz bele versenyzőként, van rá esély, hogy nem érsz el sikereket. Egy időre azt hiszem, elvesztettem azt a versenyszellememet. De ez a csapat visszaadta adta nekem azt.
    • Allmendinger helyére, az Xfinity Seriesbe az a Chandler Smith érkezik, aki a Toyota egyik legnagyobb tehetsége (volt), és idén, 20 évesen két győzelmet szerzett a Truck Seriesben a Kyle Busch Motorsports színeiben.
    • A Kyle Busch átigazolása miatt Toyotától távozó Kyle Busch Motorsports helyett viszont egy erős csapat érkezhet a márkához, ugyanis a David Gilliland Racing várhatóan a következő szezonban Toyota Tundrára vált a Camping World Truck Series-ben. Gillilandék eddig Fordokkal mentek.
    AJ Allmendinger
    AJ Allmendinger 2019 óta 12 győzelmet aratott az Xfinity Seriesben, a Kaulig Racing színeiben Fotó: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR Media

    Célkeresztben az Indy 500

    • Visszatérve Busch-ra, úgy tűnik, hogy az Indy 500-as álmainak vége, ugyanis a McLaren egy tapasztalt embert szeretne beültetni majd a negyedik autójába. Busch azután került képbe, miután a Richard Childress Racinghez szerződött, és megkapta főnökétől az engedélyt, hogy tárgyaljon az Indy 500-ról. Ez a kapcsolat megnyitotta az ajtót a jövő májusi Indy 500-ról szóló tárgyalások előtt, de a RACER információ szerint nem sikerült megállapodni a két félnek (Kyle Busch, McLaren). „Biztosak akarunk lenni abban, hogy ha negyedik autót indítunk, akkor olyan embert akarunk, aki tapasztalt” – mondta Brown.
    • A NASCAR Cup Seriesben idén 3 győzelmet ünneplő Trackhouse Racing főnöke, Justin Marks továbbra is azon dolgozik, hogy belátható időn belül IndyCar csapatot is indíthasson. „Leginkább az Indy 500 érdekel, de soha ne mondd, hogy soha” – mondta Marks.
    • Ha már Trackhouse Racing. Óriási mérföldkőhöz érkezik a csapat, hiszen ezen a hétvégén a Charlotte Roval pályán ünnepli 100. NASCAR Cup Series futamát. A dolog szépsége, hogy mindkét autójuknak reális esélye van a rájátszás következő fordulójába jutni. „Az idő tényleg elrepült” – mondta Justin Marks alapító a mérföldkővel kapcsolatban. „Elképesztő, hogy több mint három évvel ezelőtt kezdtünk el beszélni erről a projektről, és itt tartunk.
  • Megvannak a rajtsorrendek, változott a szombati program Atlantában

    A múltheti győztesek duplán jól jártak. Az esőnek köszönhetően Chase Briscoe és Noah Gragson várhatja az élről az atlantai versenyeket.

    A tartós esőzés miatt pénteken törölték a NASCAR edzéseit az Atlanta Motor Speedwayen, és átrendezték a hétvégi menetrendet.

    Mindhárom NASCAR nemzeti sorozat – a Trucks, az Xfinity és a Cup – ellátogat ezen a hétvégén Atlantába, és mindháromnak a péntekre tervezett programját törölték a rossz időjárás miatt.

    Az Atlanta Motor Speedway közelmúltbeli újraaszfaltozása és átalakítása miatt a NASCAR úgy döntött, hogy a sorozatok számára fontosabb, hogy edzéseket tartsanak, mint kvalifikációt.

    Ezért most szombaton minden sorozatnak lesz egy 50 perces edzése – a Truck Series-nek magyar idő szerint 15:40-kor, az Xfinity-nek 16:40-kor, a Cup Series-nek pedig 17:40-kor.

    Az egyes szériák rajtfelállását az egyes szabálykönyvekben lefektetett képlet alapján határozták meg (50% a múlt heti helyezés, 35% a tulajdonosi pontok és 15% a múlt heti versenyen elért leggyorsabb körök rangsora alapján) – írja a Motorsport.com.

    Az Atlanta Motor Speedwayen rendezett versenyek közül a szombati Truck-futamon (magyar idő szerint, 19:30 kezdődik) Chandler Smith, a szombati Xfinity-futamon (magyar idő szerint 22:00-kor kezdődik) pedig Noah Gragson indul a pole pozícióból.

    Chase Briscoe – aki a múlt hétvégén Phoenixben szerezte meg élete első győzelmét a NASCAR Cup Seriesben – a pole pozícióból indul a vasárnapi Cup-futamon (magyar idő szerint 20:00-kor kezdődik).

    A NASCAR Cup Series versenyét az ARENA4+-on is követhetitek majd 8 órától.

  • 19 éves tehetség fújta ki Kyle Busch orrát Las Vegasban – VIDEÓ

    A tizenkilenc éves Chandler Smith két körrel a vége előtt átvette a vezetést, és megelőzte a Zane Smith-t valamint Kyle Busch-t.

    A rendkívül izgalmas Las Vegasi versenynek megérdemelt győztese lett, Smith végig nagyszerűen teljesített.

    Ez volt a kilencedik egymást truck futam, amelyet 23 éves vagy annál fiatalabb pilóta nyert meg. Chandler Smith pályafutása harmadik győzelmét aratta.

    Egy késői sárga zászló – és újraindítás – azért segített a Kyle Busch Motorsports versenyzőjének, aki ennek köszönhetően tudta megelőzni csapattulajdonosát.

    Ez a jó Isten munkája ember, egész nap csodákat művelt. Ő adta nekem ezt a tehetséget, ezt a lehetőséget, hogy vezethessem ezt az autót a Kyle Busch Motorsports és a Safelite számára” – mondta Chandler Smith közvetlenül a verseny után.

    Több mint hálás vagyok ezért az egész lehetőségért. Minden dicsőség az övé, a feleségemé, az összes srácé, aki részt vett ebben az dologban. Most szuper hálás vagyok.

    Smith mögött, aki a verseny legjobb 32 körét vezette, Zane Smith és Busch, Stewart Friesen és Ryan Preece zárta az első ötöt. Preece, aki mindössze harmadszor indult a Truck Series-ben, vezetett, amikor az utolsó sárga zászlót belengették, de megbüntették, mivel nem tudta tartani a Pace Car tempóját.

    Tanner Gray, Matt DiBenedetto, Matt Crafton, Bret Holmes és Austin Wayne Self zárta a top 10-et.

    A három csalódott versenyző

    A sorozat címvédője, Ben Rhodes megnyerte az 1. és a 2. szakaszt is, és kilenc kört vezetett az este folyamán, de egy ütközés ThorSport Racing csapattársával, Ty Majeskivel 30 körrel a vége előtt súlyosan megrongálta a 99-es számú Toyotáját, így kiesett a versenyből.

    Todd Bodine, a sorozat kétszeres bajnoka, aki utoljára 2013-ban versenyzett, a 22. helyen végzett a 2022-re tervezett hat versenye közül az elsőn, amelyen megpróbálja elérni a 800 NASCAR sorozatbeli indulást.

    Hailie Deegan már a verseny elején bajba került, és végül a 33. helyen ért célba.

    Győzelmével Chandler Smith hat ponttal vezet Zane Smith előtt a bajnoki tabellán.

    A Camping World Truck Series Las Vegasi versenyének végeredménye

    Poz. # Versenyző Kör
    1 18 Chandler Smith 134
    2 51 Kyle Busch(i) 134
    3 52 Stewart Friesen 134
    4 17 Ryan Preece(i) 134
    5 15 Tanner Gray 134
    6 25 Matt Dibenedetto 134
    7 88 Matt Crafton 134
    8 32 Bret Holmes 134
    9 22 Austin Wayne Self 134
    10 66 Ty Majeski 134
    11 40 Dean Thompson # 134
    12 30 Tate Fogleman 134
    13 42 Carson Hocevar 134
    14 61 Chase Purdy 134
    15 20 Matt Mills(i) 134
    16 16 Tyler Ankrum 134
    17 44 Kris Wright 134
    18 56 Timmy Hill 134
    19 45 Lawless Alan # 134
    20 33 Loris Hezemans 134
    21 62 Todd Bodine 134
    22 46 Matt Jaskol 134
    23 23 Grant Enfinger 134
    24 19 Derek Kraus 134
    25 4 John Hunter Nemechek 134
    26 3 Jordan Anderson 133
    27 12 Spencer Boyd 132
    28 98 Christian Eckes 126
    29 43 Thad Moffitt 114
    30 2 Kaz Grala 113
    31 99 Ben Rhodes 103
    32 24 Jack Wood # 71
    33 1 Hailie Deegan 44
    34 91 Colby Howard 28
    35 9 Blaine Perkins # 21
    36 38 Zane Smith 134