Címke: célok

  • Ambiciózus célokat tűzött ki 2023-ra az Aston Martin

    Ambiciózus célokat tűzött ki 2023-ra az Aston Martin

    Az Aston Martinnál már évek óta folyik a kemény munka, hogy egy napon a közvetlen élmezőny. Lawrence Stroll tőkeinjekciójának köszönhetően már saját gyárépülete is lesz a Zöldeknek és Fernando Alonso 2023-as érkezéséről sem érdemes megfeledkezni. A silverstone-i istállónál dolgozó brit mérnök, Tom McCullough pedig úgy véli, hogy a következő szezonban már az idei teljesítményüket is bőven felülmúlhatják.

    Az Aston Martin nagy reményekkel vágott neki a száguldó cirkusz vadonatúj szabályrendszerének, azonban már a szezon elején látszódott, hogy az autójuk nem elég versenyképes és rendre a mezőny végén lettek csak rangsorolva a versenyek folyamán.

    Azonban a fejlesztéseiknek – különösen a Barcelonában bevetett új oldalszekrény – köszönhetően eljutottak arra a szintre, hogy rendszeresen a pontszerző helyekért képesek harcolni. Sebastian Vettel a jobb autónak köszönhetően Japánban és Austinban is briliáns teljesítményt nyújtott és a pontjainak köszönhetően még harcban vannak az Alfa Romeóval a konstruktőri bajnokság 6. helyéért.

    A 4-szeres világbajnoknak viszont már csak 2 futam van hátra a Forma-1-es karrierjéből és a helyét egykori riválisa, az Alpine-tól távozó Alonso fogja átvenni. 2005 és 2006 világbajnoka pedig tökéletes vezére lehet majd a brit csapatnak, akik a következő szezonban tovább robognak a céljaik elérése felé.

    „2023-ra az lesz a célunk, hogy a középmezőny élére álljunk és ezt követően már az élcsapatokra is kivethessük a hálónkat” – fogalmazott McCullough, amikor a csapata hivatalos oldalának nyilatkozott. – Próbáltunk agresszívak lenni a fejlesztések terén, de a rendelkezésünkre álló limitált erőforrások, illetve a költségsapka miatt meg volt kötve a kezünk. Ezért egyes új elemeket nem is voltunk képesek megalkotni.”

    „Az idén szerzett tapasztalatainkat fogjuk majd felhasználni a 2023-as autó tervezésénél és fejlesztésénél. Azonban várható, hogy mindegyik csapat hasonlóan fog eljárni ezen téren. Jó úton haladunk és reményeink szerint jövőre már még jobb eredményeket leszünk képesek felmutatni.”

  • Ezek lesznek a Mercedes céljai a szezon utolsó versenyeire

    Ezek lesznek a Mercedes céljai a szezon utolsó versenyeire

    A Mercedes műszaki igazgatója, Mike Elliott felállította a Mercedes ambícióit a 2022-es Forma-1-es szezon hátralévő 6 versenyére. A brackley-i istálló legalább egy versenyt meg szeretne nyerni, de tisztában vannak azzal, hogy nem lesz könnyű dolguk.

    Az Ezüst Nyilaknak az idei a legrosszabb évaduk a turbóhibrid éra 2014-es kezdete óta. A W13 az eddigi 16 futam során közel nem úgy muzsikált, mint ahogyan azt eltervezték és ezért az is lehetséges, hogy 2011 után ismét futamgyőzelem nélkül fejeznek be egy szezont.

    Először az autójuk delfinezése, majd annak pattogása miatt nem voltak képesek kiaknázni maximális mértékben a benne rejlő lehetőségeket. A bajnoki címvédő istálló már javában dolgozik a 2023-as autóján, de azért még a fél szemüket rajta fogják tartani az idei évadon is. Elliott elmondása szerint szépen szeretnék befejezni az évet. Az idei év véghajrája október elején veszi majd kezdetét a Szingapúri Nagydíjjal.

    „Elfáradtunk a mostani tripla hétvégét követően” – nyilatkozta Elliott. – Egy hónap alatt 3 teljes versenyhétvégét teljesíteni egyáltalán nem egyszerű. Ez nem csak a versenycsapat, hanem a gyárban dolgozók számára is éppen elég intenzív.”

    „A szélcsatornában dolgozó mérnökök minden erejükkel azon vannak, hogy megpróbálják kideríteni, miért ilyen szélsőséges az autónk viselkedése. Vissza kell kerülnünk az élmezőny harcaihoz és a télen pedig el kell végeznünk a szükséges munkát.”

    A Mercedes célba vette a Ferrarit

    Lewis Hamilton és George Russell folyamatos jó teljesítménye és a Ferrari sorozatos pontvesztéseinek köszönhetően a Mercedes lőtávolban maradt az olaszokhoz képest a gyártók versenyében. Erre senki nem számított a szezon elején, de ha a Scuderia tovább halmozza a hibákat, akkor Toto Wolffék akár még a 2. helyet is elvehetik tőlük a csapatversenyben.

    Elliott hozzátette, hogy „egy győzelmet mindenféleképpen megpróbálnak majd szerezni még idén” és emellett „még a Ferrarit is szeretnék megelőzni a konstruktőri bajnokságban.” Ezzel a kijelentéssel pedig nem az ellenfelüket szeretnék megalázni, hanem pusztán szeretnének élni az előttük adódó lehetőséggel.

  • Ez lesz a célja a futamon Charles Leclerc-nek

    Ez lesz a célja a futamon Charles Leclerc-nek

    Ugyan Charles Leclerc a motorkomponenseinek kicserélése miatt csak a 19. helyről kezdheti majd meg a Kanadai Nagydíjat, a monacói versenyző szerint a 4. hely elérése egyáltalán nem tűnik lehetetlennek.

    Lecldrc igencsak megszenvedte az utóbbi négy versenyt, ugyanis Spanyolországban és Azerbajdzsánban is technikai hiba miatt esett ki az első helyről. Az utóbbi eset ráadásul fájdalmasabb volt a számára, mert az olasz istálló az eset után alaposan megvizsgálta a hajtásláncot és arra jutottak, hogy az javíthatatlan, ami miatt a kukába kellett dobniuk azt.

    A Ferrari emiatt Montrealban rengeteg új motorkomponenst bevetett Leclerc-nél, aki így automatikusan a rajtrács végére került. A monacói 34 pontos hátránya ezért még tovább nőhet majd Max Verstappennel szemben, aki a pole-pozícióból vághat majd neki a ma esti 70 körös futamnak.

    „Csalódott vagyok, mert nyilván a büntetések miatt sokkal nehezebb dolgunk lesz vasárnap, mint azok nélkül, de számítottam erre, nem ért váratlanul a dolog” – magyarázta a négyszeres futamgyőztes, aki a Q1-ből még továbbjutott az időmérő edzésen. „Nem tudom, hogy ezen kívül kapunk-e még büntetést a szezon hátralévő versenyein, de az biztos, hogy ez volt a legjobb döntés a számunkra.”

    „Inkább egy versenyt áldozzunk be, mint hogy több versenyen kapjunk 10 rajthelyes büntetést. Nem tudom, hogy a versenyen miként fogunk szerepelni, mert az előzetes várakozásaimhoz képest itt nehezebb előzni. Összességében azonban az autónk jó, és ha ügyesen taktikázunk, akkor akár a 4. helyet is könnyen elérhetjük. Ez acél a számunkra” – zárta a 24 éves fiatal tehetség, aki nagyon reméli, hogy a csapattársa, Carlos Sainz meg tudja majd nehezíteni Verstappen dolgát az élen.

  • Schumacher: A Ferrarinál szeretnék versenyezni

    Schumacher: A Ferrarinál szeretnék versenyezni

    Mick Schumacher kijelentette, hogy a jövőben mindent meg fog tenni a Ferrari egyik ülésének megszerzésén. A fiatal német versenyző idén is a Haas csapatánál prezentálhatja rátermettségét az olasz istálló vezérkara számára.

    Schumacher F1-es bemutatkozását nagy részben annak köszönheti, hogy tagja volt a Ferrari junior akadémiájának (FDA). Ennek következtében be tudták őt protezsálni a Haashoz, akik a 2016-os csatlakozásuk óta a Vörösök erőforrását és alkatrészeit használják az autósport királykategóriájában.

    Az újonc szezonjában ugyan egy rendkívül rossz autót kellett vezetnie, a csapattársát, Nikita Mazepint magabiztosan verni tudta, aminek következtében az amerikai kicsapat kérdések nélkül megtartotta őt 2022-re.

    A fiatal német jövőjét nézve a Ferrari tűnhet valós célnak, ahol az édesapja is versenyzett 1996-tól 2006-ig és ezen időszak alatt 5 világbajnoki elsőséget és 72 győzelmet tudott bezsebelni a vörös overálban.

    „Számos versenyző célja az, hogy a Ferrari számára versenyezzen és én is ebbe a csoportba tartozom” – árulta el Schumacher a német RTL-nek adott nyilatkozatában. „Az, hogy tavaly bemutatkozhattam a Forma-1-ben, minden pénzt megért. Idén pedig én lettem a Ferrari egyik tesztpilótája, ami egy remek előrelépés a számomra.”

    2022 a nagy szabályváltozások éve lesz, ami lehetőséget adhat a csapatok számára, hogy közelebb kerüljenek az élmezőnyhöz. Az F1 tíz istállója közül a Ferrari rukkolt elő a legmerészebb megoldásokkal, ugyanis a moduláris első szárny mellett az oldaldobozai is rendkívül egyedire sikerültek. Ez pedig az ifjabb Schumachernek is feltűnt, saját elmondása szerint „egyik autón sem látott ilyen formabontó megoldást.”

    Schumacher azonban elsősorban abban reménykedik, hogy a Haas egy versenyképesebb autót készített az idei szezonra a VF-21-hez képest. Az amerikai kiscsapat pont nélkül zárta 2021-et, szóval idén már az is előrelépés lenne a számukra, ha Schumacher vagy Mazepin pontokat tudna gyűjteni.

  • Ferrari: 2022-ben már a győzelem lesz a célunk

    Ferrari: 2022-ben már a győzelem lesz a célunk

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto szerint az olasz istállónak 2022-ben vissza kell találnia a győztesek útjára, miután az idei szezonra rengeteget fejlődtek a 2020-ban nyújtott produkciójukhoz képest.

    A maranellói istálló 2020-ban csupán a hatodik helyen zárta a konstruktőri bajnokságot, ami miatt számos változást kellett eszközölni a csapaton belül. Azonban a Vörösök sikerrel jártak a variálásokkal, ugyanis Charles Leclerc és Carlos Sainz nagyszerű idei szereplésének köszönhetően a harmadik helyen zárták a gyártók versenyét, ráadásul a spanyol pilóta révén ők voltak a legjobbak a két élcsapat versenyzői mögött is. A monacói pilóta révén pedig két pole-pozíciót is tudtak szerezni két egymást követő versenyhétvégén (Monaco, Baku), szóval a Ferrari idei szempontja minden szempontból pozitív volt.

    Az őszi motorfejlesztés rendkívül sokat hozott nekik a konyhára és a 2022-es szabályváltozások egy újabb komoly lehetőséget biztosít majd a Ferrari számára. Ezzel pedig a svájci-olasz származású csapatfőnök is tisztában van.

    „A következő szezonban még jobban kell csinálnunk a dolgainkat és versenyeket kell nyernünk” – idézi Binottót a Motorsport.com olasz kiadása. „Ebből kifolyólag jövőre úgy lehetünk versenyképesebbek, hogy egyes versenyeken a legjobbakkal is fel kell tudnunk venni majd a versenyt.”

    Azonban hiába jönnek az új szabályok 2022-től, Binotto szerint a Ferrari még így sem lesz képes az egész szezonban állandó kihívója lenni a Mercedesnek és a Red Bullnak.

    „Nehéz lesz megmondani az erőviszonyokat, mert mindenki tiszta lapról fog majd indulni az új szabályok miatt” – folytatta az olasz istálló csapatfőnöke. „Idén sajnos nem tudtunk futamot nyerni. „Szerintem a csapatunk nagyon erős és kiválóan dolgozunk együtt, de ez ugyanúgy elmondható a riválisainkról is. Ha már a korábbi évek során is képesek voltak gyors autókat csinálni, akkor az érdemet nem szabad elvennünk tőlük.”

    „A magunk részéről mi minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni a jó érdekében. Tudjuk, hogy még vannak olyan dolgok, amikben fel kell nőnünk az élcsapatokhoz és erre fogunk maximálisan összepontosítani. Jelen pillanatban nem vagyunk ott a legjobbak között, mert a Mercedes és a Red Bull nagyon erős, de ha így folytatjuk a fejlődést csapatként, akkor semmi sem lehetetlen.”

  • Mercedes: Mindkét bajnokság nyitott, a céljaink egyértelműek

    Mercedes: Mindkét bajnokság nyitott, a céljaink egyértelműek

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff még csak meg sem említette a Red Bullt a Szaúd-Arábiai Nagydíj előtt adott nyilatkozatában, ahol az előzetes terveiről is beszélt, valamint a nemrégiben elhunyt Sir Frank Williamsről is megemlékezett.

    A 2014 óta tartó turbóhibrid éra egyik, hanem a legkiélezettebb bajnoki küzdelmét láthatjuk idén a száguldó cirkuszban. A Mercedest még senkinek nem sikerült megállítania, azonban a Red Bullnak idén minden lehetősége megvan arra, hogy akár az egyéni és a konstruktőri bajnokságban is legyőzzék az Ezüst Nyilakat. Az osztrák szakember – aki soha nem kételkedett Lewis Hamilton bajnoki címében – azonban magabiztos, ami az esélyeiket illeti.

    „Két verseny van még vissza és még egyik bajnokság sem dőlt el” – nyilatkozta a Mercedes csapatfőnöke. „Már izgatottak vagyunk a szezonzárás miatt, mert a nyári szünet előtt még nem gondoltuk volna azt, hogy a szezon ezen szakaszában még mindkét bajnokságban versenyben leszünk. Ez mutatja meg csak igazán a csapatunk egységét és a munkatársaink kitartását. Úgy gondolom, hogy az előbb elhangzottak alapján a céljaink egyértelműek.”

    A hétszeres világbajnok hihetetlen lendületben versenyez Interlagos óta és az utóbbi két versenyen 19 pontról 8 pontra csökkentette a hátrányát Max Verstappennel szemben. A konstruktőri bajnokságban jelen pillanatban a Mercedes van előrébb jelen pillanatban a Red Bullhoz képest. Azonban 5 pont nem egy életbiztosítás és ebből kifolyólag Hamilton mellett Valtteri Bottas jó teljesítményére is szüksége lesz a bajnoki címvédő istállónak, ha a gyártók versenyét is meg szeretné nyerni az egyéni mellett.

    A Jeddah-i pálya mindenki számára ismeretlen, azonban Woll szerint az F1 történetének leggyorsabb utcai pályája jól fog feküdni a W12-nek. „Jeddah egy vadonatúj kihívás lesz a számunkra és az utóbbi időszakban rengeteget dolgoztak annak érdekében, hogy a pénteki nap folyamán egy ép pályára gurulhassanak majd ki a versenyzők. A gyors információszerzés is nagyon fontos lesz, mert ez lesz az első versenyünk ezen a helyszínen.”

    „Ez egy olyan utcai pálya, ami tele van egyenesekkel és gyors kanyarokkal, szóval szerintem lesz keresni valónk. Ráadásul a falak is közel lesznek, ami azt jelenti, hogy a bevállalósabb pilóták akár előnybe is kerülhetnek azokkal szemben, akik nem szeretnek túlzott kockázatot vállalni.”

  • Pérez céljai: mexikói győzelem és 2022-es világbajnoki cím

    Pérez céljai: mexikói győzelem és 2022-es világbajnoki cím

    Csapaton belül ugyan a csapattárs Max Verstappen a kezdeményezett, és vezeti a világbajnokságot, a mexikói Sergio Pérez mindenképpen szeretné megnyerni a hétvégi, hazai versenyét. Ebből erőt merítve pedig szeretne komoly harcban lenni jövőre a bajnoki trófeáért.

    A 31 éves pilóta azonban azt is elismerte, hogy ha a helyzet úgy kívánja, Mexikóban is teljes mértékben a csapattársa alá rendeli majd magát.

    „Mindig a legjobbat keresem a csapatom számára. Max a világbajnoki címért harcol, és nekünk mindig támogatunk kell őt ebben. Emellett a konstruktőri címért is küzdünk, így minden pont kulcs lehet e siker elérésében.” – jelentette ki Pérez.

    Az önzetlensége mellett azért vannak önös céljai is, amiket az idei tapasztalataira alapozva valósítana meg.

    „Megtanultam idén Maxtól, hogy hogyan lehet a határon autózni a verseny elejétől a végégig. Ő az egyetlen a mezőnyben, aki erre képes. Világbajnok akarok lenni. Ez az álmom, és el akarom érni ezt a Red Bull-lal. Úgy érzem, jövőre ez meglehet nekem.”

    „A legkevesebb, amit a hazám megérdemel, az, ha nyernék Mexikóban. Mindig is hatalmas támogatást kaptam, nem számít hol versenyeztem éppen, és ezért nagyon hálás vagyok. Remélem ez a siker már most vasárnap meg lesz.”

  • Ez Hamilton célja a hátralevő futamokra

    Ez Hamilton célja a hátralevő futamokra

    Lewis Hamilton az Amerikai Nagydíj csütörtöki sajtónapján azt nyilatkozta, hogy szeretné maximalizálni az előtte adódó lehetőségeket az idei Forma-1-es szezonból hátralevő hat verseny során. A Mercedes brit pilótája azért szeretne így tenni, mert elmondása szerint minden pontra szüksége lehet majd a végelszámolásnál közvetlen riválisával, Max Verstappennel szemben.

    A Red Bull holland pilótája hat pontos előnnyel vághat neki a hétvégén esedékes Amerikai Nagydíjnak, amit tavaly nem rendeztek meg a koronavírus járvány miatt.

    Ugyan a COTA a Mercedes felségterülete lehet, a Red Bull pedig várhatóan Mexikóvárosban és Sao Pauloban lesz előnyben a bajnoki címvédőhöz képest. Hamilton szerint ezért lesz fontos az, hogy kihozza a maximumot az előtte álló hat futamból.

    „Fontos lenne, hogy ha mind a hat futamot meg tudnánk nyerni” – nyilatkozta a hétszeres világbajnok Mercedes versenyző. „Ezzel tudnánk maximalizálni a pontjaink számát és megnyerni a bajnokságot.”

    „Ez nagyon nehéz lesz, de biztos vagyok benne, hogy lesznek olyan pillanatok, ahol képesek leszünk legyőzni őket. Mexikóban nagyon vigyáznunk kell majd, mert ott például nagyon erősek szoktak lenni. Nagyon sok dolog megtörténhet ezen a hat versenyen, szóval minden tőlünk telhetőt bele kell adnunk, ha mi szeretnénk örülni a legvégén.”

    Ugyan a két bajnokaspiráns már két alkalommal is összeütközött egymással az idei évben, a brit klasszis szerint nem változott meg a Verstappennel való kapcsolata még annak ellenére sem, hogy most a vb-címért harcolnak.

    „Nem tudok erről mondani sok mindent, de azért néha alapján beszélünk egymással. Talán más pilóták több időt töltenek együtt, mint mi, de ezzel semmi baj nincs, mert nekem senkivel sincsen komolyabb kapcsolatom.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

  • Alfa Romeo: Akár a toppilóták számára is vonzóak lehetünk

    Alfa Romeo: Akár a toppilóták számára is vonzóak lehetünk

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Fréderic Vasseur szerint a csapatának céljai akár a Formula 1 legjobb pilótáinak is felkeltheti az érdeklődését.

    Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi szerződése is le fog járni a hinwili istállónál az idei szezon végeztével. A finn Jégember pedig nagy valószínűséggel nem fog hosszabbítani a svájciakkal, akiknek Valtteri Bottas megszerzése lesz elsődleges, ha a Mercedes George Russellt alkalmazza helyette a 2022-től.

    Vasseur még a szezon korábbi szakaszában azt is elárulta, hogy a csapata attól sem zárkózik el, hogy egy teljesen új pilótpárost alkalmazzanak a következő évadtól. A francia szakember szerint azonban még semmi sem dőlt és „minden nyitott” ezen téren.

    Az Alfa Romeo – aki nemrégiben hosszabbította meg a szerződésüket a Sauberrel – sikereket szeretne elérni a száguldó cirkuszban és ezt a nézetet osztja Vasseur is.

    „Jelen pillanatban nagyon jó pozícióban vagyunk, ugyanis nagy tervein vannak a jövőre nézve” – árulta el az ART Grand Prix egykori csapatfőnöke. „Egyre több támogatónk és partnerünk lesz. Az együttműködésünk az Alfával elég jól alakul és hosszú távra szól. A Ferrari is teszi a maga dolgát, ugyanis szépen fejlődnek az utóbbi időben és mindezek mellett a mi karosszériánk is egyre csak jobb lesz. Egyelőre sok a pozitívum, most már csak nekem kell ellátnom a feladatomat, hogy meggyőzzel ezeket a pilótákat.”

    Vasseur szerint reális célkitűzéseket kell majd tennie az elkövetkezendő évek során, ugyanis, ha sikerülne leigazolniuk egy jobb pilótát és a terveik nem jönnének össze, az rendkívül kínos lenne a csapat szemszögéből. A francia pedig ezt nagyon el szeretné kerülni.

    „Ha van egy közös tervetek és őszinte akarsz lenni velük, akkor azt kell mondanod, hogy „nem szeretnék hülyeséget mondani neked, de 2022-ben és talán 2023-ban sem lesz esélyünk a győzelemért menni.”

    „Kimivel is ez volt a helyzet, amikor csatlakozott hozzánk 2019-ben. A Lotusnál két futamot is tudott nyerni, majd a második ferraris korszakában 2018-ban tudott nyerni Austinban. Ezt követően merült fel az, hogy csatlakozna hozzánk, azonban nagyon nehéz helyzetben voltunk a botrányosan nehéz 2017-es évünk miatt.”

    „Azonban az előbbiekben említett célkitűzés még mindig jobb, mint az, hogy „majd nyerünk jövőre”, mert ezzel csak feszültséget generálnánk a csapaton belül, amire semmi szükségünk nincsen” – zárta Vasseur.

  • Aston Martin: Célunk a konstruktőri ötödik hely

    Aston Martin: Célunk a konstruktőri ötödik hely

    Otmar Szafnauer szerint az Aston Martin visszavághat majd a szezon második felében, miután a 2021-es szabályváltozások érzékenyen érintették őket és a tavalyi évhez képest visszább estek a Formula 1 erősorrendjében.

    A silversonei istálló elődjének, a Racing Pointnak majdnem sikerült megszereznie a konstruktőri bajnokság harmadik helyét, azonban a szezon közben levontak tőlük 15 pontot, miután olyan alkatrészeket vettek át a Mercedes csapatától, ami a szabályok tiltanak. Végül emiatt maradtak alul a McLarennel szemben a legjobb középcsapat címéért folytatott versenyfutásban.

    Mivel az idei szabályok az autók hátsó leszorítóerejét csökkentették, így az Aston Martint ez érzékenyen érintette, hiszem az AMR21 hasmagassága közel nem emelkedik oly mértékben, mint például a Red Bull vagy az AlphaTauri konstrukciójának.

    A Lawrence Stroll által irányított istálló ugyan döcögősen kezdte a szezont, azonban Sebastian Vettel révén Bakuban dobogóra állhattak és egyre többször végeztek a pontszerző helyek valamelyikén. Ugyan a négyszeres világbajnok elveszített második helye fájdalmas volt a Zöldek számára, Szafnauer szerint még így is van esélyük a konstruktőri ötödik hely megszerzésére.

    „Szerintem minden esélyünk megvan rá” – nyilatkozta az Aston Martin csapatfőnöke a Gpfans.com-nak. „A tavalyi szezonban balszerencsések voltunk és egy olyan büntetés miatt nem lettünk harmadikak a gyártók versenyében, amit szerintem nem érdemeltünk meg.”

    „Egy motorhibánk is volt a szezon vége felé, ami miatt egy harmadik helyet buktunk. Mindegy is, a lényeg az, hogy közel álltunk a harmadik helyhez. A szabályok kötöttsége miatt pedig szinte egyáltalán nem változtathattunk az autón.”

    „Az új aerodinamikai szabályok pedig egyáltalán nem jöttek jól a számunkra. Innen pedig nehéz lesz talpra állnunk, mert a szezon közben már nem emelhetjük magasabbra az autónk hátsó részét és részben már a 2022-es nagy szabályváltozásokra koncentrálunk. Azonban Silverstone-ban minden munkatársunk remek munkát végez és ez teheti lehetővé a számunkra, hogy egyre jobbak lehessünk” – zárta Szafnauer.