Címke: Carlos Sainz

  • Sainz fényes jövőt jósol a McLarennek

    Sainz fényes jövőt jósol a McLarennek

    Néhány nehéz Hondás évet követően a McLaren a Renault erőforrásait használva fejlődésnek indult, és mivel idén már a Mercedes szállít nekik motort, még több jóra számíthatnak. A távozó pilótájuk, Carlos Sainz is fényes jövőt jósol a wokingi csapatnak.

    „Érzem, hogy a csapat nagyon-nagyon messziről jött a 2018-as Abu Dhabi teszt óta” – szögezte le a spanyol. „A csapat olyan erős, amilyen csak lehet. Ugyanakkor szerintem jól felkészültek 2022-re, amikor a nagy szabályváltoztatások jönnek. Ez sokkal megalapozottabb felépítéshez vezet majd. Számításba kell majd venni őket a jövőben.”

    „A csapat fejlődni akart” – tekintett vissza a brit istállónál töltött két évére. „Mindenki teljes elköteleződést mutatott, ez pedig segített átlendülni az első évről a másodikra. Büszke vagyok arra, hogy részese voltam ennek. Mindenféleképpen magammal viszem ennek emlékét.”

  • Ferrari: Nem bántuk meg, hogy nem igazoltuk le Hamiltont

    Ferrari: Nem bántuk meg, hogy nem igazoltuk le Hamiltont

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto nem bánja, hogy nem sikerült a csapatához csábítani Lewis Hamiltont. A Scuderia irányítója bízik a pilótáiban, és szerinte kellően tehetségesek ahhoz, hogy felvegyék a harcot a hétszeres világbajnokkal.

    Binotto 2019 végén mutatott némi érdeklődést Hamilton iránt, de az, hogy a britet vörösben láthassunk, távol áll a valóságtól, maximum vágyálom lehet. A Scuderia azonban nem bánja, hogy a dolog nem jött össze, mivel bíznak a 2021-es versenyzőikben. A Sky Sportsnak így nyilatkozott Binotto:

    „Nem hinném, hogy ezt bánnunk kellene. Abban a hitben hozzuk meg a döntéseinket, hogy azok nekünk a legjobbak. Van egy fantasztikus versenyzőnk Charles Leclerc személyében, aki egyértelműen tehetséges. Amennyiben megfelelő autóban ül, biztos vagyok benne, hogy kivirágzik annyira, hogy felveszi a kesztyűt Lewisszal szemben is.”

    A Ferrari csapatfőnöke teljesen megbízik tehát Carlos Sainzban és Charles Leclercben is, és kiemeli, hogy mindketten erősek, tehetségesek és következetesek. Ráadásul állítása szerint egyikük sem lesz kedvezményezett a szezon elején:

    „Idén egy nagyon fiatal párosunk lesz, a legfiatalabb felállás a Ferrarinál 1968 óta. Charles és Carlos nagyon erősek, tehetségesek és tapasztaltak már a Forma-1-ben. Nem lesz első és másodszámú pilóta, ugyanazon lehetőségeket kapják meg a szezon elején. Örülök neki, hogy szabadon harcolhatnak egymással.”

    Binotto beszélt Sebastian Vettelről is. Annak ellenére, hogy nagyszerű pilótának tartja, hangsúlyozta, szerinte már eljött az ideje a váltásának:

    „Sebastian egy remek versenyző, és kiváló személyiség. Voltak remek pillanataink együtt, de azt hiszem, hogy ideje volt más utat választani és azon haladni.”

    A csapatfőnök tisztázta, hogy 2021 az istálló életében az lesz a legfontosabb, hogy a maximális pontszámot hozzák, és elérjék a kitűzött céljukat a konstruktőrök világbajnokságában. Versenyzőik harcolhatnak a pályákon, de ez a felfogás változhat, ahogy haladnak a szezonban:

    „Az elsődleges dolog amit meg kell tennünk, hogy a maximális pontot hozzuk a csapatnak. Aztán ahogy benne járunk majd a szezonban, meglátjuk, hogy miképp alakulnak a versenyzőink egyéni célkitűzései, és ehhez szükséges-e más stratégiát alkalmaznunk.”

  • Sainz már Olaszországban várja a ferraris tesztjét

    Sainz már Olaszországban várja a ferraris tesztjét

    Carlos Sainz máris Maranellóba utazott, hogy átessen az első ferraris tesztjén.

    A spanyol versenyző már tavaly is tiszteletét tette csapata főhadiszállásán, ugyanis az üléspróbán túl, még egy online sajtótájékoztatón is részt vett Mattia Binotto és Charles Leclerc mellett. A 26 éves pilóta ezúttal viszont már autóba is ülhet, ugyanis a vörösök egy fioranói privát teszttel szeretnék biztosítani újdonsült versenyzőjük beilleszkedését.

    Mivel idén csak 3 napból fog állni a téli tesztidőszak, a Ferrari úgy döntött, hogy a szabályoknak megfelelően a 2019-es autót fogják felhasználni az összeszokás elősegítéségben.

    Mattia Binotto korábban már elmondta, hogy erre a gyakorlásra még januárban sort akarnak keríteni, így a napokban ejthetik meg ezt a tesztet:

    ,,Másfél nap nagyon kevés. Valamit csinálni fogunk annak érdekében, hogy sokkal gyorsabban beilleszkedjen a csapatba. A munka egy része a szimulátorban fog végbe menni, ugyanakkor januárban szeretnénk Carlosnak adni egy lehetőséget arra, hogy vezethesse az egyik régebbi autónkat.” – nyilatkozta a Ferrari csapatfőnöke.

    A közösségi médiás platformjain Sainz már tudatta is a rajongóival, hogy Maranelló felé vette az irányt:

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés

  • Id. Sainz nem félti a fiát a Ferraritól és Leclerctől

    Id. Sainz nem félti a fiát a Ferraritól és Leclerctől

    Idősebb Carlos Sainz nem félti fiát, szerinte nem fog összekülönbözni új csapattársával, Charles Leclerckel.

    A spanyol versenyző most igazolt a Ferrarihoz, ahol Leclerc már a harmadik szezonját kezdi majd. Ezért felmerült a kérdés, hogy Sainz élből másodhegedős lesz-e.

    A csapatfőnök, Mattia Binotto cáfolta hogy ily módon különbséget tennének versenyzőik között, és Sainz édesapja azonban nem aggódik emiatt.

    „Carlos olyan büszke rám, amilyen büszke vagyok én is az ő Forma-1-ben nyújtott teljesítményére” – mondta az épp a Dakar ralin versenyző, idősebb Sainz, a La Gazzetta dello Sportnak. „Népszerűbbé válik, mint én, most már egy új Ferrari versenyző apja vagyok.”

    „Mikor hallottunk a szerződéséről a Ferrarival, partit tartottunk. Nem csinálunk ilyet minden nap, és a fiam a mennyországban érezte magát. Látom, hogy motivált és készen áll az új kihívásra.”

    Leclerc mellett korábban Sebastian Vettel igencsak elnyomottnak tűnt, Sainz azonban úgy gondolja, hogy fia nem fog így járni.

    „Carlos és Charles két fiatal, tehetséges, nagyon gyors és okos versenyző.”

    „Együtt fognak dolgozni és segítik a csapatot a fejlődésben. Biztos vagyok benne, hogy kiváló lesz a kapcsolatuk.”

  • Carlos Sainz már januárban tesztelhet a Ferrarival

    Carlos Sainz már januárban tesztelhet a Ferrarival

    Mattia Binotto elárulta, januárban a Ferrari tesztlehetőséget biztosíthat Carlos Sainznak.

    Miután a Scuderia bejelentette, hogy nem hosszabbítják meg Sebastian Vettel szerződését, két napra rá már el is árulták, hogy ki veszi át idén a német helyét. Így a McLarentől elcsábított spanyol pozícióját Daniel Ricciardo kapta meg a wokingiaknál, míg az Alpine/Renault istállóhoz Fernando Alonso fog visszatérni.

    A négyszeres világbajnok az Aston Martin/Racing Pointnál talált menedéket, míg Sergio Pérez a Red Bullhoz szerződött Alex Albon helyére.

    A téli teszt azonban nem ad elegendő lehetőséget az új csapatnál versenyző pilótáknak, ugyanis ha egy istálló igazságosan osztja fel a gyakorlást, akkor egy-egy személynek csak másfél nap juthat.

    Épp ezért szerették volna többen is beültetni versenyzőjüket a Fiatal Pilóták Tesztjére, ám az FIA szabályzata kimondja, hogy aktív pilóták azon a lehetőségen nem vehetnek részt. Így a gyakorolni vágyóknak egy két évnél régebbi konstrukciót kell előhalászniuk, hogy segítsék újdonsült versenyzőjük beilleszkedését.

    A McLaren és az Aston Martin korábban már jelezte, hogy ők nem tudnak ezzel a lehetősséggel élni, ugyanis a motorváltás illetve a csapatváltás, valamint azzal a bizonyos plusz teszttel járó költségek nem teszik ezt lehetővé.

    A Ferrarinál azonban ilyen problémák nem állnak fenn, így ők már januárban megejtethetnek egy gyakorlást:

    ,,Természetesen tervben van az, hogy szervezzünk valamit Carlosnak (Sainz), annak érdekében, hogy minél előbb beépüljön a csapatba és megismerkedjen az autóval, valamint a metódusainkkal és a procedúráinkkal. A szimulátornak fontos szerepe lesz ebben, ugyanakkor januárban megpróbáljuk majd elintézni azt, hogy vezethesse az egyik korábbi autónkat.” – nyilatkozta a Forma-1 hivatalos weboldalának Mattia Binotto.

  • De la Rosa szerint Alonso képes még egy újabb világbajnoki címre

    De la Rosa szerint Alonso képes még egy újabb világbajnoki címre

    Fernando Alonso visszatérése a királykategóriába felpezsdíti újra a spanyolok utóbbi időben alábbhagyott érdeklődését az F1 iránt, sőt képes egy harmadik világbajnoki cím megnyerésére is. Ezt Pedro de la Rosa állítja, Alonso korábbi riválisa és kollégája. Ő 2007-ben a McLarennél, 2013-14-ben pedig a Ferrarinál volt tesztpilóta, amikor a spanyol világbajnok ott versenyzett.

    Fernando két évnyi távollát után az Alpine csapatával tér vissza a száguldó cirkuszba, miután a Renault alakulatát erre nevezik át 2021-ben. A 39 éves versenyző ezzel az istállóval lett kétszer is világbajnok, 2005-ben és 2006-ban. Még a dobogóra kerülni is nehéz lesz idén Alonsónak. Mégis reménykedik benne, hogy a 2022-es szabályváltozásoknak köszönhetően az Alpine képes lesz közel kerülni a jelenleg uralkodó Mercedeshez.

    De La Rosa egy igazi F1 veterán, aki számos csapatnál versenyzett 1999 és 2012 között, a legjobb eredménye pedig egy második hely volt 2006-ban a Hungaroringen. Ekkor Juan Pablo Montoya helyére ülhetett be, aki év közben elhagyta a McLarent.

    A 49 éves volt kolléga szerint honfitársa nem csak a hangulaton javít majd Spanyolországban, ha a Forma-1-ről lesz szó, pedig Carlos Sainz is elérte azt, hogy a Ferrarihoz kerüljön. Szerinte lesz még legalább egyszer esélye arra Alonsónak, hogy világbajnok lehessen. Erről a Movistar új, Alonsóról szóló dokumentumfilmjében beszél, melynek a címe „Vuelve Alonso, vuelve el jefe 2021”, azaz: „Alonso újra itt van, 2021 főnöke visszatért”:

    „Szereti a Forma-1-et. Ez a pár év a sportágtól távol arra késztette, hogy kezdje ismét értékelni az F1-et. Visszatérése nagyon pozitív lesz a királykategóriának is, nem csak neki. Újra megnyerheti a világbajnoki címet. Izgalmassá tette ezt a sportágat, Alonso megjelenése előtt mindez kicsit lehangoltabb volt. Korábban az emberek közömbösek voltak vele, mivel nem volt addig olyan spanyol, aki nyert volna.”

    Erre az évre Alonso reálisan akarja látni a helyzetét, sokkal inkább mint De la Rosa, de szeretné azt akarja, hogy Sainzzal együtt a dobogón állnak:

    „Elképzelhető, hogy micsoda álom teljesülne be azzal, ha a dobogón végeznék Carlos Sainzzal. Mivel lennék elégedett? Erről még nincs konkrét álláspontom. Jó lenne azért a pódiumon lenni. Amennyiben újra dobogón végeznék és megízlelhetném a pezsgő ízét, az fantasztikus lenne.”

  • Sainz: Ha a Ferrari a Real Madrid, akkor a McLaren a Barcelona

    Sainz: Ha a Ferrari a Real Madrid, akkor a McLaren a Barcelona

    A Ferrari újdonsült pilótája egy focis hasonlattal igyekezett összehasonlítani az új és a volt munkaadóját. Emellett pedig a Mercedesre is talált egy jelenleg még releváns hasonlatot is.

    A spanyol Carlos Sainz is nagy futball szurkoló hírében áll és madridi születésűként a Real Madrid elkötelezett szurkolója is egyben.

    Ennek apropóján készített interjút vele a spanyol AS, amelyben focis nyelven igyekezett felvázolni a Forma-1 erőviszonyait. Ebben a Ferrarit a Real Madridhoz hasonlította, ugyanis a legtöbb BL címmel rendelkeznek a madridiak, emellett pedig ők is a régi dicső fényüket igyekeznek visszaszerezni, miközben egy nagy riválisuk ül a sportág trónján jelen pillanatban.

    „Ha a Ferrari a Real Madrid, akkor a McLaren pedig a Barcelona, amely egy szintén nagyon jó csapat. Mindketten az újjászerveződés fázisában vannak, annak érdekében, hogy letaszítsák a trónról a Mercedest. Márpedig a Mercedes a Bayern München, akik magabiztosan nyerték meg tavaly a Bajnokok Ligáját.  De a történelem két legjobb csapatai mégis ők, és ha az egyikből igazolsz a másikba az azt jelenti, hogy valamit nagyon jól csinálsz.” – vont párhuzamot a 26 éves pilóta.

  • Verstappen korábbi csapattársai elmondták, mit gondolnak róla

    Verstappen korábbi csapattársai elmondták, mit gondolnak róla

    Max Verstappen még mindig csak 23 éves, de már négy csapattársa is volt már a Forma-1-ben, akiket meg is kérdeztek a holland tehetségről.

    Verstappen 2015-ben kezdte F1-es pályafutását Carlos Sainz oldalán, akivel egy teljes szezonon át csatázott, mielőtt a 2016-os szezon első felében felvitték a hollandot a Red Bullba. Amely csapatnál majdnem három szezonon keresztül meccselt Daniel Ricciardoval, aki 2018 végén távozott a csapattól. 2019-ben, illetve 2020-ban pedig Pierre Gasly, illetve Alexander Albon voltak a holland mellett.

    „Ő egy rideg, gyors fickó. Gokartos pályafutásunk során párszor ütközünk, és nem nevettetett meg túl sokszor. De őszintén, ő egy remek srác, és jó vele kikapcsolódni.” – mondta Gasly.

    „Kitartó, és gyors. Igazándiból, nincs olyan rossz szaga, nem fingik olyan sokat, szóval rendben van.” – mondta Ricciardo.

    Ha legyőzött, úgy éreztem jobb munkát végzett nálam, szóval nem éreztem, hogy bármikor ilyen történne….”

    „Ő egy rendkívül őszinte fickó. Szerintem elképesztően magabiztos, és ez akkor látszik igazán, amikor igazán akar valamit. Láttam, hogyan dolgozik, és igen, határozottan egy erős srác Max.” – mondta Albon.

    Sainz elmondása szerint az ő éve Verstappennel rendkívül intenzívre sikeredett, de ez volt az, amit élvezett:

    „Emlékszem, nagyon intenzívre sikeredett év volt. Minden alkalommal, amikor a pályán voltunk gyorsabbak akartunk lenni a másiknál, beleértve a három szabadedzést is.” – mondta.

    „És ez rengeteg szituációban erőt adott, és megmondom őszintén, jó volt. Az volt eddigi pályafutásom az egyik, ha nem a legjobb éve.” – mondta Sainz.

  • Sainz: Jobban élveztem a versenyzést a McLarennél, mint eddig bármikor

    Sainz: Jobban élveztem a versenyzést a McLarennél, mint eddig bármikor

    Carlos Sainz az idei szezon kezdetével már a Ferrari csapatát fogja erősíteni, a McLarennél eltöltött két éve után.

    A spanyol most erről az időszakról beszélt, melynek során legjobb eredményét a tavalyi Olasz Nagydíjon érte el, ahol második lett Gasly mögött.

    „Rengeteg jó barátot hagyok hátra, olyan embereket, akikkel jobban imádtam a versenyzést, mint valaha” – idézi őt a Motorsport-Total.com. „Ennek a pilótára gyakorolt hatását nem lehet alábecsülni.”

    „Sosem volt még ilyen biztosság a karrieremben” – utalt két éves szerződésére a spanyol. „Emiatt nem éreztem azt, hogy egy időmérő is befolyásolhatja a pályafutásomat. Amikor két egymás utáni versenyen baleseteztem, még akkor sem éreztem volna, hogy nő a nyomás. Sosem éreztem, hogy kell az eredmény.”

    Remek emlékekkel búcsúzik Sainz, akit a McLaren is méltóan búcsúztatott.

    „Gyönyörű előzési manőverek és remek kvalifikációk, de sok kamerán kívüli pillanat is volt. Sok nevetés, sok jó hangulatú vacsora, és vicces emlékek Landóval” – lelkendezett. „A McLarennél eltöltött időm alatt elértem a legjobb önmagam. Sikerült jobb teljesítményt és egy kicsit több elégedettséget elérni a Forma-1-ben. Most már készen állok a következő kihívásra a Ferrarinál, de ez a két év mindig különleges lesz számomra.”

  • Egy Twitter poszt miatt vádolják rasszizmussal a Sainz családot

    Egy Twitter poszt miatt vádolják rasszizmussal a Sainz családot

    Rasszizmussal vádolja a közösségi média a Sainz család birtokában lévő Carlos Sainz Kartingot egy Twitter poszt miatt.

    A spanyoloknál a karácsonyi ünneplés még nem ért véget, ugyanis a hagyományok szerint január 5-én érkeznek meg a Háromkirályok (Reyes Magos), hogy cukorkákkal és ajándékokkal halmozzák el a gyerekeket. Általában felvonulás övezi az eseményt, melynek keretein belül a bölcsek hintón (van ahol hajón vagy tevén) érkeznek meg, és az utcára vonulóknak édességeket osztanak. Az ünnepség kész karneváli hangulatot varázsol a télvíz idejére. Az igazi ajándékozás azonban Vízkereszt napján megy végbe (január 6.), ugyanis akik egész évben jól viselkedtek, azok családi körben kapják meg a királyoktól a kért ajándékokat. A rosszaknak sem marad üres a kezük, ők ugyanis carbónt (szén kinézetű cukorkát) kapnak.

    Erre az ünnepségre akart a Carlos Sainz Karting is reflektálni, ám a háromkirályok kiválasztásánál beleszaladtak egy hibába. A VI. században nevet kapó napkeleti bölcsek (Gáspár, Menyhét, Boldizsár) ugyanis az akkor ismert három kontinenst hivatottak ábrázolni (Európa, Ázsia, Afrika). Így lett Boldizsár színesbőrű király. Ez a reprezentálás azóta is fenn maradt, sőt, hangsúlyos etnikai és társadalmi szerepet is betölt. Ugyanakkor az említett kis videóban Boldizsár megszemélyesítésére nem egy színebsörű férfit kértek fel, hanem úgy döntöttek, hogy valakinek az arcát festik feketére.

    Ez az elhatározás viszont felháborodást keltett a közösségi médiában, ugyanis többen is rasszistának bélyegezték meg a Sainz családot emiatt. Ennek a tettnek ugyanis az angolszász területeken más jelentése is van. Jóval korábban előfordult az, hogy szórakoztatás céljából feketére mázolták az arcukat az emberek, hogy így űzzenek gúnyt a színesbőrű közösségből. Ezeken az „előadásokon” nemcsak a fekete kultúrát figurázták ki, hanem beszédstílusukból is viccet csináltak.

    A rajongók mellett több Youtuber is felemelte a hangját a Sainz Karting videója ellen, köztük volt például Lando Norris „kollégája” Niran Yesufu is (Quadrant csapat tagja).

    ,,Kíváncsi vagyok arra, hogy Carlos Sainz miért nem térdelt le. Talán Spanyolországban a családja szélsőjobboldali kapcsolataival azt a kezdeményezést kellett volna odaajándékozniuk mindenkinek. Tudom, hogy ez egy spanyol tradíció, mivel ez minden évben problémává válik – ám ha azt hiszitek, hogy egy tradíció felmenti ezt a cselekedetet, akkor ostobák vagytok. A lényeg az, hogy hagyjuk el azokat a hagyományokat, amiknek gyökerei a rasszizmusból táplálkoznak, és találjunk ki helyettük újakat. Ez nem olyan kib***ottúl nehéz.”

    A Carlos Sainz Karting nem reagált a negatív kommentekre, ám a videót törölték.