Címke: Carlos Sainz

  • Az oltások segítenek abban, hogy teljes lehessen a 2021-es F1 szezon

    Az oltások segítenek abban, hogy teljes lehessen a 2021-es F1 szezon

    Az F1 reménykedik abban, hogy a koronavírus-járvány helyzet ellenére lemehet a tervezett 23 hétvégéjük, a 2021-es versenynaptárból. Melbourne, Kína és Vietnám nem az eredeti terveknek megfelelően lesz megtartva, de Imola és Portimao csatlakozhatott az utolsó pillanatban. A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn reméli, hogy a jelenlegi versenynaptárban foglaltakat azonban már teljesíteni tudják majd. Így nyilatkozott a bahreini tesztek alatt:

    „Tavaly megmutattuk, hogy tudjuk kezelni a COVID-19 okozta nehézségeket. Teljesen biztosak vagyunk benne, hogy idén teljes szezonunk lehet, ahogy azt elterveztük. Persze, soha nem tudhatjuk, hogy szükség lesz-e esetlegesen további módosításokra, de hiszem, hogy a legrosszabb részén már túl vagyunk a dolognak.”

    A helyzeten sokat segít az, hogy a száguldó cirkuszból egyre többen oltatják be magukat. Sergio Perez és Carlos Sainz is megerősítette, hogy éltek a bahreini szervezők ajánlotta lehetőséggel, és két teljes adagos Pfizer-BioNTech oltást kaptak. A Red Bullos Perez így nyilatkozott:

    „Számomra kifejezetten jó volt a bahreiniek ajánlata, mert nem tudom megmondani, hogy mikor jutottam volna el újra Mexikóba.”

    Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost pedig elmondta, hogy a teljes faenzai kiscsapat élt ugyanezen lehetőséggel:

    „Egy vagy két nappal tovább maradunk az első futamot követően, hogy megkaphassuk a második adagot. Első az egészség. Köszönettel tartozunk ezért a lehetőségért Bahreinnek, mivel Európában nem tudom, hogy meddig kellett volna várni, főleg Ausztriában vagy Olaszországban.”

    Max Verstappen is megkapta az oltást még Bahreinbe indulása előtt, ő ennyit mondott róla:

    „Végsősoron mindenki meg kell majd, hogy kapja. Ráadásul utazunk, így jobb ez mindenki szempontjából, akikkel eközben kapcsolatba kerülünk.”

    A Forma-1 igazgatója, Stefano Domenicali így beszélt erről az arab országban:

    „Célunk az, hogy megpróbáljuk teljesíteni a teljes szezont, még akkor is, ha ez nehéz ügy lesz logisztikailag nézve.”

  • Utolsó tesztnap: Verstappen végzett az élen, probléma az Aston Martinnál

    Utolsó tesztnap: Verstappen végzett az élen, probléma az Aston Martinnál

    Max Verstappen futotta a leggyorsabb köridőt a szezon előtti teszt utolsó napján.

    Délelőtt Sergio Pérez ért fel az első pozícióba, míg az ebéd utáni szakaszban a csapattársa folytatta ezt a tendenciát. Az alakulatok első sorban a hosszú etapokra koncentráltak, majd ahogy telt az idő, egyre többen merészkedtek ki egy-egy időmérős szimulációra.

    A Mercedes és Lewis Hamilton, csakúgy, mint eddig mindhárom nap, egy órával a gyakorlás megkezdése után ment ki a pályára, míg a többiek addigra már jócskán dolgoztak. Az utolsó órákban Kimi Räikkönen és Yuki Tsunoda vívott ádáz csatát az első helyért. A buliba beszállt a holland is, ám csak a japán fiatal tudta tartani a 23 éves pilóta tempóját, így ide-oda dobálták a leggyorsabb köröket.

    A Ferrari mindeközben egy hidraulikus problémával találta szembe magát, ám sikerült kiküszöbölniük azt, így Carlos Sainz vissza tudott menni még a pályára. Sebastian Vettel és az Aston Martin azonban már nem volt ilyen szerencsés, így nekik ideje korán ért véget a teszt.

    Míg az élen az AlphaTauri és a Red Bull „csatázott” addig a hétszeres világbajnok is okozott némi eseményt az aszfaltcsíkon azzal, hogy megforgatta az utolsó kanyarban a W12-est.

    Végül Verstappen hódította el a leggyorsabb kört, Tsunoda lett a második, míg a harmadik pozícióba a Ferrari spanyol versenyzője ugrott fel. A legszorgalmasabb pilótának Kimi Räikkönen bizonyult a maga 166 körével, őt szorosan George Russell követte ezen a listán.

    Szezon előtti teszt – Harmadik nap
    1 Max Verstappen Red Bull 1:28.960 64 kör
    2 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:29.053 + 0.093 91 kör
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:29.611 + 0.651 79 kör
    4 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 1:29.766 + 0.806 166 kör
    5 Lewis Hamilton Mercedes 1:30.025 + 1.065 54 kör
    6 George Russell Williams 1:30.117 + 1.157 158 kör
    7 Daniel Ricciardo McLaren 1:30.144 + 1.184 76 kör
    8 Sergio Pérez Red Bull 1:30.187 + 1.227 49 kör
    9 Fernando Alonso Alpine 1:30.318 + 1.358 78 kör
    10 Charles Leclerc Scuderia Ferrari 1:30.486 + 1.526 80 kör
    11 Lando Norris McLaren 1:30.661 + 1.701 56 kör
    12 Pierre Gasly AlphaTauri 1:30.828 + 1.868 76 kör
    13 Esteban Ocon Alpine 1:31.310 + 2.350 61 kör
    14 Nikita Mazepin Haas 1:31.531 + 2.571 67 kör
    15 Mick Schumacher Haas 1:32.053 + 3.093 78 kör
    16 Valtteri Bottas Mercedes 1:32.406 + 3.446 86 kör
    17 Sebastian Vettel Aston Martin 1:35.041 + 6.081 56 kör
    18 Lance Stroll Aston Martin 1:36.100 + 7.140 80 kör

     

    Megtett körök száma – Harmadik nap Összes kör: (három nap)
    AlphaTauri 167 422
    Alfa Romeo Racing 166 422
    Ferrari 159 404
    Williams 158 373
    Haas 145 394
    Mercedes 140 304
    Alpine 139 396
    Aston Martin 136 314
    McLaren 132 327
    Red Bull 113 369

     

    Megtett körök száma – Versenyzők
    Versenyző Csapat Első nap Második Nap Harmadik nap Összesen
    1 Pierre Gasly AlphaTauri 74 87 76 237
    2 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 63 166 229
    3 Esteban Ocon Alpine 129 61 220
    4 Nikita Mazepin Haas 70 76 67 213
    5 Charles Leclerc Ferrari 59 73 80 212
    6 Fernando Alonso Alpine 128 78 206
    7 Max Verstappen Red Bull 139 64 203
    8 Lance Stroll Aston Martin 46 71 80 197
    9 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 68 125 193
    10 Carlos Sainz Ferrari 57 56 79 192
    11 Yuki Tsunoda AlphaTauri 37 57 91 185
    12 Mick Schumacher Haas 15 88 78 181
    13 Daniel Ricciardo McLaren 45 52 76 173
    14 Sergio Pérez Red Bull 117 49 166
    15 George Russell Williams 158 158
    16 Lando Norris McLaren 46 52 56 154
    16 Lewis Hamilton Mercedes 42 58 54 154
    18 Valtteri Bottas Mercedes 6 58 86 150
    19 Nicholas Latifi Williams 132 132
    20 Sebastian Vettel Aston Martin 51 10 56 117
    21 Roy Nissany Williams 83 83
  • Holnap kezdődik a szezon előtti teszt – íme a beosztás!

    Holnap kezdődik a szezon előtti teszt – íme a beosztás!

    Holnap kezdetét veszi a rövidre szabott tesztidőszak, így összeszedtük nektek, ki és mikor ül autóba.

    A hagyományokhoz hűen eredetileg Barcelonában, valamint március elején rendezték volna meg a gyakorlást, ám a járványügyi helyzet közbe szólt. Ausztrália elvesztette szezonnyitói privilégiumát, így az átvándorolt a soron következő Bahreini Nagydíjra. Annak okán, hogy ne keljen messze vinni bizonyos elemeket (plusz az F2-es és F3-as mezőny is ott gyakorol) az F1 úgy határozott, hogy a háromnapos tesztet is a szigetországban bonyolítják le.

    Így tehát március 12-14-ig Bahreinbe látogat a mezőny, hogy az idei autókat a pályán is kipróbálják. A rövid tesztszezon azonban fejtörést okoz a csapatoknak, hiszen ha igazságosan osztják el az aktív versenyzők között ezt az időszakot, akkor minden pilótának csak másfél nap juthat.

    Az alakulatot váltó, valamint az újonc versenyzők egy fokkal nehezebb helyzetbe kerültek, ugyanis nem sok idejük van arra, hogy az aszfaltcsíkon is felvegyék új istállójuk ritmusát.

    Ami a napi programot illet, a gyakorlásra mindennap magyari idő szerint 08:00-12:00 (egy órás ebédszünet) és 13:00-17:00-ig lesz lehetőség.

    Szezon előtti teszt – beosztás
    március 12. március 13. március 14.
    Mercedes Valtteri Bottas/Lewis Hamilton Lewis Hamilton/Valtteri Bottas Valtteri Bottas/Lewis Hamilton
    Red Bull Max Verstappen Sergio Pérez Sergio Pérez/Max Verstappen
    McLaren Daniel Ricciardo/Lando Norris Daniel Ricciardo/Lando Norris Lando Norris/Daniel Ricciardo
    Aston Martin Sebastian Vettel/Lance Stroll Sebastian Vettel/Lance Stroll Lance Stroll/Sebastian Vettel
    Alpine Esteban Ocon Fernando Alonso Esteban Ocon/Fernando Alonso
    Ferrari Charles Leclerc/Carlos Sainz Carlos Sainz/Charles Leclerc Charles Leclerc/Carlos Sainz
    AlphaTauri Pierre Gasly/Yuki Tsunoda Yuki Tsunoda/Pierre Gasly Pierre Gasly/Yuki Tsunoda
    Alfa Romeo Kimi Räikkönen/Antonio Giovinazzi Antonio Giovinazzi Kimi Räikkönen
    Haas Mick Schumacher/Nikita Mazepin Nikita Mazepin/Mick Schumacher Mick Schumacher/Nikita Mazepin
    Williams Roy Nissany Nicholas Latifi George Russell

     

    A tesztet az F1 is közvetíti, így aki rendelkezik F1TV-Pro előfizetéssel, az ott élőben követheti nyomon az eseményeket.

  • Az utolsó pillanatban került fel a zöld szín a Ferrarira

    Az utolsó pillanatban került fel a zöld szín a Ferrarira

    Csak az utolsó pillanatokban került fel a zöld szín a Ferrari autójára.

    Idén a csapatok egy részénél idő előtt jött a leleplezés, ugyanis vagy feltörték a rendszerüket vagy figyelmetlenség miatt került ki előbb a világhálóra az autó. A Scuderia is beleesett ebbe a hibába, ugyanis akik előrébb állították órájukat, azok korábban megleshették az SF21-est.

    A színösszeállítás tekintetében senki sem számított meglepetésre, ám az olaszok azért hoztak némi váratlant. A két különböző árnyalatú vörös szín mellett ugyanis a zöld is feltűnik az autón. A versenyzőik elmondása szerint a szín az utolsó pillanatokban került fel a versenygépre.

    ,,Nekem tetszik. A színe szép és sokkal sötétebb a tavalyihoz képest.” – kezdte Charles Leclerc.

    Carlos Sainz viszont a váratlan színnel folytatta:

    ,,És a zöld… nem számítottunk erre. Ezt az változtatást az utolsó pillanatban eszközölték.”

    A monacói megerősítette csapattársa kijelentését, majd elmondta, azért szoknia kell még az újítást.

    ,,Igen, valóban. Az utolsó pillanatban változott meg. Be kell valljam, hogy lassan kezdem megszokni azt, hogy zöldet látok az autón.”

    A versenyzők kinyilatkoztatását a Shell által posztolt képek is igazolják, ugyanis a megosztott fotókon nem szerepel a zöld szín.

  • Leclerc készen áll ’okosan’, csapatban dolgozni Sainzzal a Ferrarinál

    Leclerc készen áll ’okosan’, csapatban dolgozni Sainzzal a Ferrarinál

    Charles Leclerc elmondta, hogy egy ’okos’ csapatjátékot tudna elképzelni Carlos Sainz mellett a 2021-es szezonban. Annál a Ferrarinál, ahol 40 éve nem voltak ilyen mélyponton.

    Leclerc és Vettel két szezonon keresztül voltak csapattársak, azonban volt jó néhány összetűzésük is. Ez abból következhet, hogy a monacói versenyző nagyon gyorsan felvette a Ferrari, és az élmezőny ritmusát, miután a Sauberben eltöltött egy szezonja után rögtön a nagycsapathoz igazolt.

    Leclerc azonban tisztázta, saját ambíciói, illetve célkitűzései ellenére tisztában van azzal is, hogy a Sainzzal való harmonikus kapcsolatra lesz szükség a csapat megsegítéséhez. Ez pedig nyilván azzal lenne egyenlő, ha a vörösök minél hamarabb elfelejthessék a 2020-as szezont.

    „Szerintem kompromisszumokat kell kötnünk magunkban. Az teljesen világos mindenki számára, hogy a csapat jobb teljesítményéért kell dolgoznunk, méghozzá mindenáron.” – mondta Leclerc.

    „Carlos le akar majd győzni, de én is le akarom majd győzni őt, és majd, ha végre pályán leszünk, amellett, hogy próbálunk majd óvatosan bánni egymással, mindig azt kell szem előtt tartanunk, hogy egy jobb csapatot alkossunk.”

    „Azt gondolom nagyon fontos, hogy külön tudjuk választani azt, ami a pályán, és azt, ami azon kívül történik. Minden egyes olyan alkalommal, amikor nem az autóban ülünk, akkor együtt kell dolgoznunk, például a fejlesztéseken, egy bizonyos mértékben a stratégián is stb.” – mondta Leclerc.

    „Ez az az aranyközépút, amit minden csapattársnak meg kell találnia. Carlos rendkívül versenyképes, de ahogyan azt korábban is világossá tette, a csapat javára akar válni, ahogyan én is. Szóval okosan kell játszanunk ebben a tekintetben.” – zárta Leclerc.

    A monacói versenyző megjegyzésével kapcsolatban Sainz is elmondta, hogy amióta megérkezett a vörösökhöz, sikerült egy jó kapcsolatot kialakítania újdonsült csapattársával.

     

  • Bemutatta autóját a Ferrari is, így fest tehát az SF21!

    Bemutatta autóját a Ferrari is, így fest tehát az SF21!

    A Ferrari is megmutatta a nagyközönségnek, hogy fog kinézni idén az SF21.

    Február 26-án a csapatbemutatót már megejtette a Scuderia, most pedig következik az alakulat idei konstrukciója.

    Mivel a 2021-es szabályok szerint a 2020-as autó alapjait kell megőrizni. Ugyanakkor a zsetonrendszer mentén bizonyos mértékű fejlesztést eszközölhettek a csapatok.

    A Ferrarinál tavaly az egyik legsúlyosabb problémát a kényszerűen átalakított motor okozta, ugyanis az FIA-val kötött paktum szerint a trükkös hajtásláncot nem használhatták az olaszok. Az SF1000 ugyan nem csak itt bukott el, hiszen az aero területén sem brillírozott, ám ezeket a hibákat idén orvosolni szeretnék.

    Új hajtáslánccal és új reményekkel vág neki a Scuderia tehát az évnek, ami a szezon előtti tesztnek köszönhetően hamarosan el is kezdődik. Előtte azonban egy forgatási napon is szerepelni kell az SF21-nek, majd 12-14-ig kezdődhet a pályán a munka.

    A Ferrari, csakúgy, mint idén sokan mások, elkövetett egy szarvas hibát, így idő előtt leleplezésre került az autó. Az időzónákkal trükközők így láthatták a vörös versenygépet teljes pompájában. A Mattia Binotto által vezénylet prezentáción jól látszik hogy az orrkúpon módosítottak első blikkre a vörösök. A festés tekintetében a már beharangozott két vörös árnyalat mellett a zöld is szerepet kapott.

  • Sainz cáfolja, hogy ütközött volna a 18 hüvelykes gumik tesztjén

    Sainz cáfolja, hogy ütközött volna a 18 hüvelykes gumik tesztjén

    Carlos Sainz visszautasítja azon vádakat, mely szerint a múlt héten összetörte volna a Ferrarit, amikor a 2022-re tervezett 18 inches gumikat tesztelte. Szemtanúk szerint a Ferrari új spanyol versenyzője ütközött a Pirelli tesztjén Jerezben. A svájci Blicknek beszélt erről az érintett nevetve:

    „Nem is tudom, hogy mit mondhatnék erről, a szerződésem miatt. Amennyiben történt is volna valami, akkor is annyit mondanék róla, hogy jelentéktelen volt.”

    A 18 inches bemutatkozása előtt a Pirelli módosított a jelenleg használt 13 hüvelykes gumik kialakításán is 2021-re. Amikor a versenyzők kipróbálhatták ezeket tavaly a szezon végén, sokan nagyon kritizálták őket. Az Auto Motor und Sportnak erről már a Pirelli vezére, Mario Isola beszélt:

    „Ez egy teljesen normális reakció volt. Amikor a pilóták új alkatrészeket tesztelnek, mindig abban reménykednek, hogy jobb lesz a teljesítmény. Jelen esetben azonban csak a tartósságra koncentráltunk.”

    A Pirelli szimulációi szerint a tervezett köridő 2020-hoz képest idén csak 4 vagy 5 tizedes lassulást jelent. Ezek az abroncsok hajlamosabbak lesznek az alulkormányzottságra is, de Isola megnyugtatott mindenkit:

    „Ez beállításokkal orvosolható. Amint a csapatok alkalmazkodtak az új gumikhoz, már nem lesz nagy a különbség.”

  • Ferrari: Nem akarunk túl sok időt tölteni a 2021-es autó fejlesztésével

    Ferrari: Nem akarunk túl sok időt tölteni a 2021-es autó fejlesztésével

    Még mindig várunk néhány autóbemutatóra, köztük van a Ferrari is, hiszen hiába volt már egy bemutató eseményük, ott csak az idei szerelésüket, illetve a csapatban lévő kémiát mutatták be. Az olasz csapatnak természetesen célja, hogy jobban teljesítsen, mint tavaly, ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy 2022-től egy új éra köszönt be.

    „A szezon kezdete rendkívül fontos lesz. Nem valószínű, hogy a kezdeti erősorrend olyan sokat változna majd a szezon végéig.” – mondta a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto, akit az Auto Motor und Sport kérdezett meg erről. Ez részben annak is lesz köszönhető, hogy a csapatok nem sokat változtathattak autóikon a koronavírus végett, illetve jönnek jövőre az új szabályok.

    „Nem fogunk sok időt fordítani a 2021-es autó fejlesztésére.” – mondta Binotto. Tehát, amennyiben a Ferrari a dobogókért szeretne harcolni idén, akkor már a bahreini nyitóhétvégétől a tűz közelében kellene lenniük. Nem lesz idő a szélcsatornában elkövetett elszámolások javítására, ami Binotto szerint az elmúlt éveken nem egyszer fordult elő az olaszoknál.

    A Ferrari szurkolók számára kisebb megkönnyebbülés is lehet, hogy a csapatfőnök szerint idén már kevesebb problémát fognak jelenteni a csapatnak a magas végsebességet igénylő pályák, mint ahogy az a 2020-as szezonban jellemezte a csapatot.

  • Leclerc magát ajánlja a Ferrarinak Le Mans-ra

    Leclerc magát ajánlja a Ferrarinak Le Mans-ra

    Mint ismert, a Ferrari bejelentette, hogy 2023-ban hiperautót épít majd, amivel 50 év után először vehetik célba akár a Le Mans-i 24 órás verseny megnyerését is.

    Noha a projekt még időben messze van, világszerte komoly beszédtémát szolgáltatott. Olyannyira, hogy már a találgatások is elindultak, hogy kik lehetnek a vörösök pilótái.

    A számos jelölt mellett természetesen a két jelenlegei F1-es pilóta neve is jó eséllyel jöhet szóba. A bejelentés hatására mind Charles Leclerc, mind pedig Carlos Sainz is elmondta a véleményét a részvétellel kapcsolatban.

    „Nagyon szeretem Le Mans-t! Mindig is rajongója voltam a 24 órás versenynek, ha alkalom nyílna rá, szívesen elvállalnám a részvételt. Jelenleg ugyan a Forma-1-re koncentrálok, de ha lesz rá lehetőségem, akkor miért ne?” fogalmazott a monacói.

    Újdonsült csapattársa, Carlos Sainz azonban jóval óvatosabban közelíti meg a részvétel lehetőségét.

    „Nagyszerű látni, hogy olyan nagy márkák, mint a Ferrari részt kíván venni a Le Mans-i 24 óráson. Személy szerint úgy érzem, hogy elég dolgom van így is a Forma-1-ben, teljes egészében erre összpontosítok.” jelentette ki a spanyol.

  • Sainz bajnok lenne a Ferrarival, de ehhez még idő kell

    Sainz bajnok lenne a Ferrarival, de ehhez még idő kell

    Carlos Sainz 2021-ben az első évét tölti majd a Ferrarival. A spanyol nem akar másodlagos szerepet magának Charles Leclerc mögött, hanem a bajnoki címért harcolna. A Scuderiának drámai volt a tavalyi éve, de a csapat azt állítja, hogy már úton vannak újra az élmezőnybe, amennyiben visszanyerik az egyenesekben a sebességüket. Sainz többre vágyik a Ferrarival: hiszi, hogy velük elnyerheti az első világbajnoki címét, árulta el a SoyMotornak, a csapat bemutatóján:

    „Számomra az, hogy Ferrarit vezethetek 26 évesen, olyasvalami, amire mindig is törekedtem. Öt éven belül világbajnok akarok lenni, és azt hiszem, hogy a Ferrari a legjobb csapat ahhoz, hogy elérjem ezen célomat. Szerintem a legjobb helyen vagyok a legjobb időben, csak kell ehhez egy kis idő, hogy elérjük.”

    2021-ben még nem az a célja a Ferrarinak, hogy világbajnokok legyenek. A Scuderia egy olyan szezon után építkezik újra, amelyben úgy tűnt, hogy semmi sem működik. Az SF21 bemutatója március 10-én lesz.