Címke: Carlos Sainz

  • Sainz Alonsóval akar győzelmekért harcolni

    Sainz Alonsóval akar győzelmekért harcolni

    Carlos Sainz idén igazolt a Ferrarihoz, akiknél már három dobogót gyűjtött, remek szezonját pedig mi sem példázhatná jobban, hogy a bajnokságban a csapattárs Leclerc előtt áll a hatodik helyen. A spanyol azonban nyilván többre vágyik, mint néhány dobogó.

    Például arra, hogy világbajnok honfitársával, Fernando Alonsóval csatázzon a legelőkelőbb helyekért.

    „Szeretném, ha 2022-ben Fernando és én dobogós helyezésekért és győzelmekért harcolnánk, ahelyett, hogy ötödik és hatodik helyekért küzdünk, mint most” – idézi a Marca. „Ez sokkal szórakoztatóbb lenne a spanyol szurkolók számára. Nagyszerű lenne, ha Ferrari és Alpine pilóta is a dobogós helyekért harcolna.”

    Ehhez viszont nyilvánvalóan mindkét csapatnak javulnia kell, de a lehetőség adott, hiszen 2022-ben jelentős szabályváltoztatások következnek, az autókat teljesen átépítik.

    „Rengeteg dolgon kell javítanunk, de a következő szezonban mindenki a nulláról indul, és nem kell behoznunk azt a hat-hét tizedet, ami elválaszt minket a Mercedestől és a Red Bulltól” – tette hozzá. „Még mindig nagyon magas szinten vannak, de a Ferrari megtette a szükséges változtatásokat. Szeretném azt mondani, hogy az élen leszünk, de várnunk kell és meglátjuk. Azokra a dolgokra kell koncentrálnunk, ami saját a kezünkben van.”

    Sainz egyébként elégedett az idei szezonnal is, ami Max Verstappen és Lewis Hamilton csatájáról szól: „Két versenyző küzd a világbajnoki címért, nem csak egy, mint korábban, és ez sokkal szórakoztatóbbá teszi a nézők számára. A dobogós helyekért is sokkal nagyobb a verseny, a McLaren és a Ferrari szép csatát vív. A Forma-1 így sokkal szórakoztatóbb.”

  • Sainz is új motort kap, a mezőny végéről indul majd Isztambulban

    Sainz is új motort kap, a mezőny végéről indul majd Isztambulban

    A Ferrari megerősítette, hogy Charles Leclerc után Carlos Sainz is meg fogja kapni az olasz istálló továbbfejlesztett erőforrását. A spanyol pilóta a motorcsere következtében majd csak az utolsó rajtsorból kezdheti majd meg a Török Nagydíjat – írja a racetrackmasters.com.

    Az olasz istálló csapatfőnöke, Mattia Binotto még a korábbiakban nyilatkozta azt, hogy a szezon második felében egy jelentős motorfejlesztéssel készülnek. Ez az újítás pedig nem az erőforrásra, hanem az egyik motorkomponensre vonatkozik, amivel még tovább tudják növelni a hajtóművük teljesítményét.

    Leclerc már Szocsiban is használhatta a motort és a svájci-olasz szakember nem beszélt a levegőbe akkor, amikor azt mondta, hogy Sainz is létező leghamarabb meg fogja kapni a továbbfejlesztett erőforrást. Mivel azonban ez a spanyol pilóta negyedik motorcseréje lesz idén, ezért már nem úszhatja meg a rajtbüntetést.

    Sainz – aki az Orosz Nagydíjon eddigi legjobb ferraris hétvégéjét zárta – így majd csak a mezőny legvégéről vághat majd neki a Török Nagydíjnak. A Ferrarinak ez nagy érvágás lehet, mert a McLarennel szemben már így is 18,5 pont hátrányuk van a konstruktőri bajnokságban. Ha pedig a spanyol versenyző nem fog tudni kellőképpen felzárkózni, akkor Leclerc-en lesz majd a világ szemeb, hogy legalább annyi pontot tudjon szerezni egyedül, mit Lando Norris és Daniel Ricciardo közösen.

  • Binotto szerint a kimerültség is közrejátszhat a hibáikban

    Binotto szerint a kimerültség is közrejátszhat a hibáikban

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto csapata Orosz Nagydíjon elkövetett hibáinak okait kereste. Azt állítja, a hosszú szezon miatti kimerültség is lehet a hibák kiváltója.

    Mindenekelőtt azonban kifejezte örömét Carlos Sainz harmadik helyével kapcsolatban, aki a verseny elején még a vezetést is átvette, de végig hibátlanul autózott.

    Charles Leclerc, aki az új motort megkapva a mezőny végéről indult, már nem örülhetett annyira, ugyanis a későn érkező eső őt is megtréfálta.

    „Charles rosszul járt” – tette hozzá Binotto. „Lényegében végig ment Verstappennel, bizonyítva, milyen jó tempót futott. Végül azonban a gumiválasztás időzítése nem volt ideális azokban a kaotikus pillanatokban. Sajnálom, mert a végső eredmény sokkal jobb is lehetett volna. Tanulni fogunk ebből, ahogy minden területen igyekszünk javulni. Néhány nem tökéletes boxkiállás is pozícióinkba került, különösen Charles esetében. Szóval próbáljuk meg megérteni, hogyan lehetnénk jobbak. Általában nézve ez egy sűrű és nagyon intenzív szezon, szinte pihenés nélkül. Egymás után jönnek a versenyek szünet nélkül, és a fizikális fáradtságot is számításba kell venni. De nem kifogásként mondom ezeket.”

  • Sainz: Ez volt a legjobb ferraris versenyem

    Sainz: Ez volt a legjobb ferraris versenyem

    Carlos Sainz szerint az Orosz Nagydíj volt eddigi ferraris karrierje legjobb versenye. A spanyol pilóta vezette is a versenyt, de végül csak a harmadik helyen tudta befejezni azt.

    A McLarentől a Ferrariba igazoló Sainz volt a Szocsiban megrendezett időmérő edzés változó körülményeinek az egyik legnagyobb nyertese. A spanyol fiatal munkára tudta fogni a lágy keverékű abroncsait az utolsó probálkozása során, aminek meg is lett az eredménye, ugyanis a második rajthelyet szerezte meg a körével.

    A vasárnapi versenyen pedig dobogós helyen tudott végezni, ami az újonc szezonjában már a harmadik pódiumot érő helyezése volt a maranellói istálló színeiben. Ez egy kiváló teljesítmény és jelen pillanatban Sainz előkelőbb helyet foglal el a z egyéni bajnokságban a csapattárs Charles Leclerc-hez képest, akinek az idei már a harmadik szezonja Maranellóban.

    „Természetesen ez egy újabb jó pillanat a számomra” – mondta a spanyol a futam utáni sajtótájékoztatón. „Ez egy kihívásokkal teli év a számomra a csapatváltás és a szinte teljesen új autó miatt is. Szerintem, ha ezen tényezőket figyelembe vesszük, a három dobogós helyezésem nem is tűnik olyan rossznak.”

    „A mostani hétvégém volt a legjobb a Ferrarinál. Képes voltam egy nagyon jó kört összerakni az időmérőn, jól rajtolni és jó tempót autózni a verseny során. Remélhetőleg ez állandósulni fog és a soron következő futamokon is képes leszek erre”.

    Sainz – aki az utóbbi időben sokszor összetörte az SF21-ét – már a rajtnál az élre tudott állni, azonban a szemcsésedése miatt visszaesett a tempója és Norris meg tudta előzni őt. A korai kiállása miatt nagy úgy tűnt, hogy a spanyol rallylegenda Carlos Sainz Sr fia kiszállt a dobogós helyekért folytatott küzdelemből, azonban az eső kapóra jött neki.

    „Még mindig vannak olyan dolgok, amikben fejlődnöm kell” – folytatta a Ferrari spanyol versenyzője. „Ezen dolgok közé tartozik a gumikezelés is, azonban most a gyenge végsebességünk miatt is sebezhetőek voltunk.”

    „Mivel a verseny elején elöl voltam, a gumikkal nem szenvedtem, viszont a mögöttem haladók sokkal gyorsabbak voltak az egyenesekben. Csapatként kell tovább fejlődnünk, mert ugyan most képesek voltunk az élen autózni egy verseny során, de nem tudtunk élni ezzel a lehetőséggel.”

  • Häkkinen: Kétségtelen, hogy Norris első győzelme nincs már messze

    Häkkinen: Kétségtelen, hogy Norris első győzelme nincs már messze

    Mika Häkkinen szerint nem kétséges, hogy Lando Norris hamarosan megszerezheti első F1-es győzelmét az Orosz Nagydíjon nyújtott teljesítménye után. A kétszeres világbajnok finn kilenc évig versenyzett a Forma-1-ben a McLarennél, és mind a 20 futamgyőzelmét ezzel a csapattal szerezte.

    Norris Oroszországban megszerezte első pole pozícióját, és az első etapban visszavette a vezetést a ferraris Carlos Sainztól, a boxkiállása után pedig sakkban tartotta Lewis Hamiltont. Reményei azonban szertefoszlottak, amikor a Szocsi Autodromon az utolsó fázisban eleredt az eső, és a hetedik helyre esett vissza, miután túl sokáig maradt kint a slick gumikon. Häkkinen az Unibeten vezetett rovatában így ír erről:

    „Sajnáltam Lando Norrist, aki egész hétvégén kiválóan vezetett, nehéz körülmények között szerezte meg a pole pozíciót, és uralta a versenyt, amíg az eső meg nem érkezett. Miután Olaszországban a második helyen végzett a mclarenes csapattársa, Daniel Ricciardo mögött, igazán érezni lehetett az elszántságát, hogy arra koncentrál, hogy Szocsiban megszerezze a győzelmet. Senki sem hibáztathatja őt, amiért úgy döntött, hogy megpróbálja megtartani az elsőségét, amikor elkezdett esni az eső. Kritizálni könnyű, de amikor az ember az első győzelmét próbálja megszerezni az F1-ben, gyakran nehéz döntésekkel kell szembenéznie.

    Ebben az esetben a kiállásra vonatkozó döntés nehezebbnek tűnt, mint az, hogy folytassa és megpróbálja megszerezni a győzelmet. Lando remekül irányítja az autót, különösen vizes pályán, így a döntés azon múlott, mennyire érzi ő magát magabiztosnak, és mekkora kockázatot hajlandó vállalni. Nem számít, mit gondol a csapat, a versenyző az, aki tudja az autóban, hogy mekkora tapadás. Abban a pillanatban, amikor az eső komolyan eleredt, Landónak nem volt már esélye. Ez olyan, mintha megpróbálnál jégen járni normál cipőben! Ahogy mondtam korábban is, nincs kétségem afelől, hogy Lando első győzelme nincs már messze. Legyen büszke a vasárnapi teljesítményére.”

    Häkkinen a világbajnok Hamiltont is dicsérte 100. győzelme után:

    „Ez egy hatalmas teljesítmény, és egy másik fontos tulajdonságát is megmutatta a versenyen – a türelmet. Ez egy olyan tulajdonság, amit idővel tanulsz meg, különösen akkor, ha bízol magadban, az autódban és a csapatban. Megtanulsz egyszerűen arra koncentrálni, hogy a legjobb stratégiáddal menj, és hagyod, hogy a verseny igazodjon hozzád. Ezt láthattuk Szocsiban. A nehéz időmérő és a rajtnál bekövetkezett három helyezéses visszaesés ellenére Lewis talpra állt.

    Mindenkit leszedett maga előtt, majd nyugodtan dolgozta be magát a Landóval folytatott küzdelembe. A száraz körülmények között nehezebben tudott Lando McLarenje mellett elmenni, így amikor megérkezett az eső, Lewisnak egyértelműen lett egy esélye, és élt vele.”

  • Binotto ígéri, Sainz is mihamarabb megkapja az új erőforrást

    Binotto ígéri, Sainz is mihamarabb megkapja az új erőforrást

    Carlos Sainz is meg fogja kapni a Leclerc által már használatos új erőforrást, amint ez lehetséges.

    A Ferrari spanyol versenyzője csalódott volt az ügyben, hogy milyen könnyen kicsúszott a vezetés a kezéből az Orosz Nagydíj során. Nem volt ugyan a legjobb a rajtja, de a szélárnyék, illetve a jó pozíció hozzásegítette az első helyhez. Ez a dicsőség ugyanakkor nem tartott sokáig, mivel a pole pozícióból induló Norris könnyedén levadászta korábbi csapattársát.

    A verseny után a következőt mondta Sainz az előzésről:
    „Legközelebb, ha az első helyen vagyok, akkor nem szeretném, hogy ilyen könnyedén tudjanak majd elmenni mellettem.”

    A Ferrari reményei szerint ez valósággá válhat nemsokára a spanyol számára, hiszen Mattia Binotto elárulta a közeli jövőben Sainz autójába is bekerül a fejlesztett erőforrás:
    „Amilyen hamar csak lehetséges beszereljük, hiszen úgy láttuk előnyt jelent.” – mondta a csapatfőnök a Sky Italia-nak.

    „Aztán a pályák és az azokon lévő előzési lehetőségek alapján kell majd döntenünk a mikor tekintetében. De nem tagadom, az elképzelés az, hogy minél hamarabb ki kel cseréljük a motort.” – mondta Binotto.

    A vörösök csapatfőnöke elégedett az új erőforrással, amit Leclerc révén Oroszországban vittek először pályára. Annak ellenére, hogy a monacói a mezőny végéről rajtolt, az eső érkeztéig harcban volt a pontokért:

    „Az új erőforrás jól teljesített, ahogyan azt vártuk is tőle. Ennek köszönhetően valószínűleg Charles számára is nagy segítség volt ez a futam során, és nagyon pozitív a szezon hátralévő részével kapcsolatban.”

    „A rajtrács hátuljáról indulva nem számítottunk arra, hogy sok pontot szerezhetünk vele, de ahhoz képest a verseny alakulását nézve a végén már ebben reménykedtünk.”

    „A régi sem egy rossz motor, de a kettő között érezhető különbség van. Carlos az újjal még jobban teljesíthetett volna.” – zárta Binotto.

  • Sainz: Vegyesek az érzéseim a harmadik hellyel kapcsolatban

    Sainz: Vegyesek az érzéseim a harmadik hellyel kapcsolatban

    Carlos Sainz idénybeli harmadik dobogóját szerezte a drámai végkifejletű Orosz Nagydíjon. A spanyol a rajt után még vezetett is, végül pedig a harmadik helyen zárta a versenyt.

    Volt ennél hátrébb is, sőt nagyban az esőkáosznak köszönhette, hogy vissza tudod érni a pódiumra, ugyanis szinte a legjobbkor váltott intermediate gumikra.

    „Volt egy jó startom, és az volt a prioritás, hogy ne veszítsek pozíciót George-al szemben, aztán végül sikerült beküldenem Lando mellé a kettes kanyarban” – nyilatkozta Sainz a versenyt követően. „Aztán viszont jött a szemcsésedés. Hamar váltottunk a keményre, sokat kellett menedzselnünk a gumikat. Aztán az eső a lehető legrosszabbkor jött, amikor a gumiknak már annyi volt. Viszont pont a legjobbkor jöttünk ki a boxba, ezért sikerült visszakerülni a harmadik helyre.”

  • Sainz összedolgozna Norrisszal, hogy elszakadjanak Hamiltontól

    Sainz összedolgozna Norrisszal, hogy elszakadjanak Hamiltontól

    Carlando első sor van az Orosz Nagydíjon, miután Lando Norris pole-ból, Carlos Sainz pedig mellőle, a második helyről rajtolhat majd.

    Az élmenők közül Verstappent és Bottast is a mezőny végére sorolták, míg Hamilton a 4. Pérez a nyolcadik rajkockát szerezte meg.

    Sainz a rajtnál elhúzna tőlük, hogy legyen esélyük a győzelemre.

    „Vagy jól kapom el a rajtot, vagy megpróbálok szélárnyékot fogni, mert tudom, hogy nem vagyunk a leggyorsabbak az egyenesben. Ha nem, akkor hosszú idő lesz eljutni az első kanyarig.”

    „Sokszor indultam már ezzel a sráccal egy sorból az utóbbi két évben, szóval nagyon jól ismerjük egymást.”

    „Remélhetőleg mindketten jól jövünk majd el, és el tudunk húzni, mert jönnek majd többen hátulról, és akkor kezd majd érdekessé válni a dolog.” – osztotta meg ideális tervét a spanyol.

    „Érdekes ez a pálya – mert nyilván fontos a versenytempó, de meg kell látnunk, mennyire lesz egyszerű előzni. A múltban nem mindig volt az. De lesz két Mercedes és Red Bull, akik megdolgoztatnak majd a pénzünkért.”

    „Fél-egy másodperccel gyorsabbak nálunk, szóval előbb-utóbb nyomást fognak helyezni ránk, és meg kell próbálnunk magunkat elöl tartani.”

     

  • Sainz: Teljes mértékben hiszek a döntésemben

    Sainz: Teljes mértékben hiszek a döntésemben

    Kilenc év után nyert először a McLaren legutóbb Monzában. A győzelmet az a pilóta szerezte meg, aki éppen a Ferrarihoz távozott Carlos Sainz helyére érkezett.

    A Ferrari spanyol versenyzője elégé gyakran váltott csapatot az elmúlt esztendőkben, és a sors fintora, hogy az elmúlt egy évben mindhárom olyan csapat nyert, ahol a Ferrari előtt megfordult. A Toro Rossoból lett AlphaTauri tavaly Monzában nyert Gaslyval, a Renault utódja az Alpine idén Magyarországon Oconnal, míg a McLaren szintén Monzában Ricciardoval.

    Miközben volt csapatai megízlelték a győzelem ízét, addig Sainz számára továbbra sem jött még el az első futamgyőzelme. Ezért újra felmerültek olyan kérdések az irányába, hogy biztos jó döntés volt-e a Maranelloba való szerződés.

    „Száz százalékig hiszek a döntésemben” – reagált Sainz. „Egy párszor már legalább mi is nyerhettünk volna, miközben a McLaren kihasználta az utolsó futamon adódó lehetőségüket.”

    „Nem csupán egy futamgyőzelem alapján hoztam meg ezt a döntést, hanem egy egész projektet tartottam szem előtt. Továbbra is hiszek benne, hogy a legjobb csapatban vagyok, miközben a fő szempont a jövőre érkező új éra.” – tette hozzá.

  • Sainz: Remélhetőleg a két Mercedesszel és Pérezzel fogunk harcolni

    Sainz: Remélhetőleg a két Mercedesszel és Pérezzel fogunk harcolni

    Carlos Sainz Jr. egy kissé csalódott volt amiatt, hogy nem kaparintotta meg a pole-t, ugyanakkor a holnapot izgatottan várja.

    A spanyol versenyzői is egyike volt azoknak, akik gyorsan kapcsoltak és váltottak a Q3-ban slick abroncsokra. Az utolsó másodpercekben a Ferrari pilótája át is vette az első helyet, viszont a mögötte autózó Lando Norris elorozta tőle a pozíciót.

    ,,Igen, elég trükkös volt. Őszintén szólva már a kezdetektől az volt. A Q2-ben láttuk már azt, hogy a slickek be fognak jönni. Nagyon jó volt a stratégia, remekül csináltuk azt, hogy a hajrá előtt jöttünk be, így volt alkalmunk felmelegíteni a gumikat. Sajnos így viszont az elsők között haladtam át a célvonalon. Viszont ezen a héten úgy tűnik, hogy egy kissé erősebbek vagyunk. Arra számítunk, hogy a két Mercedes és Pérez egy kicsit gyorsabb lesz, viszont mi megpróbálunk harcolni velük. Megpróbálom holnap a rajtnál Landót (Norris) rögtön megelőzni, vagy legalább némi szélárnyékot csenni tőle.” – nyilatkozta Sainz.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés