Címke: Carlos Sainz

  • Ecclestone: Nem hiszem, hogy Hamilton visszatér

    Ecclestone: Nem hiszem, hogy Hamilton visszatér

    Lewis Hamilton jövőjével kapcsolatos pletykák nem akarnak elcsitulni, és a korábbi Forma-1-es főnök, Bernie Ecclestone szerint a brit nem tér vissza a következő szezonban.

    Ecclestone volt a legutóbbi a sok F1-hez köthető személyiség közül, aki kifejtette véleményét a hétszeres F1-es világbajnok jövőjéről a sportágban. A brit azóta lapít, hogy a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjon vitatott vereséget szenvedett, amikor a verseny utolsó körében a rivális Max Verstappennel szemben elvesztette az F1-es bajnoki címet. A 91 éves brit üzletember a Blicknek adott interjúban nyilatkozott, és arra a kérdésre, hogy beszélt-e Hamiltonnal Abu Dhabi után, így felelt:

    „Nem, de néhány napja az édesapjával igen. Egyből éreztem, hogy nem fog válaszolni a fia jövőjével kapcsolatos kérdésre. Szóval csak üzletről beszéltünk!”

    Arra a kérdésre, hogy szerinte min megy most keresztül Hamilton, ennyit mondott:

    „Nem tudom, de nem gondolom azt, hogy visszatérne. Túlzottan is csalódott. Ezt bizonyos szempontból meg is lehet érteni. Most itt lenne az ideje, hogy hét világbajnoki címmel, ahogy van az Michael Schumachernek is, nekilásson az álmának, hogy divattervező legyen. Ugyanakkor bizonyos, hogy sok minden rosszul sült el az utolsó körökben.”

    Ecclestone a szezonzáróról is elmondta a véleményét:

    Masi, a versenyigazgató megspórolhatott volna magának némi fejfájást, ha Latifi balesete után azonnal megállítja a futamot piros zászlóval. Akkor egy szuper finálé lehetett volna Max és Lewis között az utolsó három körben. Ott már tényleg rosszul alakultak a dolgok. Nem tudunk rajta változtatni.”

    A Red Bull behívta Sergio Perezt, amikor olajnyomás gondjai akadtak, hogy elkerüljék vele azt, hogy megálljon a pályán, és ezzel újabb biztonsági autós fázist okozzon, vagy akár meghosszabbítsa a már aktívat.

    Az interjút készítő újságíró arról faggatta Ecclestone-t, hogy a Mercedesnek meg kellett volna-e állítania Valtteri Bottast a pályán, hogy meghosszabbítsa a biztonsági autó pályán maradását:

    „Igazán cseles. Gondoltam erre én is, és lett volna néhány ideális hely arra, hogy a Safety Car kint maradhasson. Sokan felháborodtak volna, de senki sem gondolt volna a mostani kialakult helyzetre, a verseny folytatása nélkül. Azt sem tudom, hogy Toto Wolff a csapat egyharmadnyi részvényével még mindig ugyanolyan erős pozícióban van-e, mint korábban. De majd egyszer kiderül”

    Felhívták a figyelmét arra is, hogy a Mercedes reakciójának hiánya sok pénzükbe került, illetve arra is, hogy feltehetően az istálló szenvedne a hétszeres világbajnok nélkül, ezért Mr. E. így folytatta:

    „Igaz, de Lewis emiatt csak 2022-ben vesztene. Senki se tudja, hogy az új autók hogyan fogják átrendezni a mezőnyt. George Russellel egy ambiciózus csapattársat kapna, akinek a képességeiről egyébként én nem vagyok annyira meggyőződve, mint sok szakértő. Továbbá ne feledkezzünk meg Verstappenről sem. Hamilton vele hosszú évek után végre egyenrangú ellenfélre talált.”

    Max Verstappen a trófeája átvétele után azt mondta, nem érti, hogy miért vonulna vissza Hamilton, amit Ecclestone így értelmez:

    „Ezt megértem. Hamiltonnal Maxnak egy olyan ellenfele volt, akit mindenki nagyra értékelt. Szóval a sikerek duplán számítanak. Ugyanakkor fenntartom, hogy Max jelenleg a világ legjobb autóversenyzője.”

    Ecclestone arról is beszélt, hogy nemrég beszélt idősebb Carlos Sainzcal fia maranellói jövőjéről. Amikor ennek a részletekről faggatták, már csak ennyit mondott:

    „Fogalmazzunk úgy, hogy Maranellóban sokan meglepődtek azon, hogy a spanyol 2021-ben ennyire meg tudta futtatni a csapattársát, Charles Leclerc-et a pénzéért. Leclerc nekem mindig is egy nagyon jó pilóta volt, de most már nem.”

  • Sainz: Nincsen első számú versenyző a Ferrarinál

    Sainz: Nincsen első számú versenyző a Ferrarinál

    Carlos Sainz szerint a szezon utolsó versenyein nyújtott teljesítményével megmutatta azt, hogy a Ferrarinál jelen pillanatban nincsen első számú pilóta.

    A spanyol pilótának a mostani volt az első szezonja Maranellóban és úgy érkezett meg a Vörösökhöz, hogy a szurkolók azt gondolták, kizárólag csak másodszámú lehet majd Charles Leclerc mögött, akinek az idei már a harmadik idénye volt a Ferrarinál.

    Azonban a spanyol fiatal szokta meg az új környezetet a leggyorsabban a csapatot váltó pilóták közül és a 22 futam során rengeteget fejlődött. Az olasz istálló a szezon második felében egy jelentős erőforrás fejlesztéssel rukkolt elő, aminek következtében közvetlen a Mercedes és a Red Bull mögé kerültek az erősorrendben.

    Leclerc és Sainz végül meg is szerezte a konstruktőri harmadik helyet a Vörösöknek, azonban a házon belüli csatát nagy meglepetésre utóbbi pilóta nyerte meg, aki így a két Red Bull és a két Mercedes pilóta mögött végzett az egyéni pontversenyben.

    Sainz a szezon összes versenyén célba ért, mindössze két alkalommal nem tudott pontot szerezni. Mindezek mellett négy alkalommal állhatott fel a dobogóra. A frusztráció első jelei Szaúd-Arábiában voltak láthatók Leclerc-en, aki a szokásosnál agresszívabban védte a pozícióját spanyol csapattársával szemben.

    „Egy szezont mindig ki lehet elemezni versenyről versenyre” – véli Sainz, akivel minden bizonnyal hosszabbítani fog a maranellói istálló. „Voltak szerencsésebb és szerencsétlenebb futamain, de 22 verseny után kifizetődött a kemény munka és ott vagyunk a megérdemelt helyünkön.”

    „A Ferrari nem foglalkozik azzal, hogy melyik versenyzőjük végez előrébb a másikhoz képest. A legfontosabb a konstruktőri bajnokság harmadik helyének megszerzése volt és ezt sikerült is véghez vinnünk. A Ferrarinál nincs első számú pilóta és bár sokan nem hittek nekem, ez a szezon végén tökéletesen látszódott. Két jó versenyző próbálja előrébb vinni a csapatot és szerintem a jövőben is hasonlóan fogunk hozzáállni a dolgokhoz.”

    „Az pedig mindenféleképpen egy jó jel, hogy én voltam a best of the rest, mivel én a két Mercedes és a két Red Bull mögött végeztem a pontversenyben. Ennek mindig szimbolikus jelentése van.”

  • A Ferrari kész 2024-ig meghosszabbítani Sainz szerződését

    A Ferrari kész 2024-ig meghosszabbítani Sainz szerződését

    Tovább erősödnek azon pletykák, melyek szerint Carlos Sainz további két szezonnal meghosszabbítja meglévő szerződését a Ferrarival. Miután a Ferrari hosszú ideje tartó kapcsolata a főszponzor Philip Morrisszal képlékennyé vált, az olasz csapat kedden bejelentette, hogy újra összeállt egy korábbi fő támogatójával, a Santanderrel – egy spanyol bankkal. A Santandernek korábban a McLarennel, majd a Ferrarival is kapcsolata volt a spanyol Fernando Alonso miatt.

    A hír kapcsolódik az Olaszországban és Spanyolországban is egyre erősödő pletykákhoz, mely szerint a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto még a télen leül Sainzcal tárgyalni egy új szerződéséről. A 27 éves pilóta, aki 2021-ben Sebastian Vettelt váltotta, jelenleg csak a jövő év végéig rendelkezik szerződéssel. Binotto kedden az európai médiának nyilatkozott:

    „Leclerc és Sainz egy csodálatos versenyzői párosítás a jövőre nézve.

    „Mindkettőjükkel nagyon elégedettek vagyunk. Nagyon elégedett vagyok Leclerc folyamatos fejlődésével, Sainz pedig bizonyított. Amikor bejelentettük őt, sokan szkeptikusak voltak, de meg voltunk győződve arról, hogy képes lesz pontokat szerezni nekünk a konstruktőri tabellán, és ezt meg is mutatta. Minden futamot befejezett, két nagydíj kivételével mindig pontot szerzett – nagyszerű bajnokságban volt része. Gyorsan beilleszkedett, és most már olyan pilóta, akiről tudjuk, hogy számíthatunk rá.”

  • Szerződéshosszabbítást érhet Sainz számára a Leclerc-verés

    Szerződéshosszabbítást érhet Sainz számára a Leclerc-verés

    Carlos Sainz négy dobogós helyezésének is köszönhetően ötödikként zárta a 2021-es szezont. A csapattársát is verő spanyol teljesítményét a Ferrari is értékeli.

    Carlos Sainz a szezonzáró abu dhabi futamon 2021-ben negyedszer állhatott fel a dobogóra. A spanyol ezzel egy huszáros hajrával végül megelőzte a csapattárs Charles Leclerc-t és még Lando Norrist is.

    „Carlosnak nagyszerű éve volt” – szögezi le a csapatfőnök Mattia Binotto is Sainz szezonját értékelve.

    Sainz jól áll a hosszabb távú maradást illetően a jelenleg 2022-ig tartó szerződése után is. „Már tavaly megmondtam, hogy erre (a szerződéshosszabbításra) a tél lesz a megfelelő alkalom. Szóval most itt a tél, sort is kerítünk erre. Átbeszélünk mindent, azt is, hogy fog kinézni a jövő. Két jó versenyzőt akartunk magunknak tudni idén. Ez meg is valósult. Nagyon örülök Carlos idei teljesítményének. Az első szezon nem mindig egyszerű. De ezért szerződtettük. Tudtuk, hogy jó versenyző, aki stabilan fog pontokat szerezni és képes a tanulásra.”

    Sainz végül 164,5 ponttal zárta a szezont, ez 5,5-lel több a csapattárs Leclerc pontmennyiségéhez képest.

  • Sainz az álomszerű első évéről: Nem is kívánhattam volna ennél többet

    Sainz az álomszerű első évéről: Nem is kívánhattam volna ennél többet

    Carlos Sainz „nem is kívánhatott volna többet” az első ferraris szezonjára. A spanyol pilóta egy dobogós helyezéssel zárhatta az évet Abu Dhabiban, amivel az egyéni bajnokság ötödik helyét is elcsente egykori csapattársától Lando Norristól, valamint a Charles Leclerc-rel szembeni házon belüli csatát is megnyerte.

    A spanyol fiatal – akinek a briliáns teljesítménye akár egy szerződéshosszabbítást is érhet – ki tudta használni Sergio Pérez kiesését a késői biztonsági autós fázis során és miután maga mögött tudta tartani a szintén brillírozó Yuki Tsunodát, egy újabb dobogós helyezést könyvelhetett el.

    Sainz ezzel a jó eredményével pedig bebiztosította azt, hogy első ferraris szezonjában ő lett a „best of the rest”, ráadásul még a sokkal tapasztaltabb csapattársát is felülmúlta, aki már a harmadik szezonját teljesítette Maranellóban. 2021 volt a legjobb éve a spanyol matadornak a száguldó cirkuszban, amit rendkívül boldogan nyugtázott.

    „Nem is kívánhattam volna többet ennél, különösen úgy. hogy ismét a dobogón végeztem” – értékelt a spanyol rallylegenda, Carlos Sainz fia a verseny után Abu Dhabiban. „Az egész futam arról szólt, hogy összerakjuk a dolgokat. Mindent, amit az idei év során tanultam, próbáltam belerakni a mostani futamba és szerencsére ez a fajta hozzáállásom ki is fizetődött.”

    „A mai napon minden összeállít, aminek következtében egy erős versenyt teljesíthettem. A versenyen minden fajta kavarodás az előnyömre vált, de büszke vagyok arra, hogy képes voltam kihasználni a többiek hibáit.”

    Mivel Leclerc csak a 10. helyen látta meg a kockás zászlót a szezon utolsó versenyén, így Sainz 5,5 ponttal előzte meg őt az egyéni pontversenyben. A monacói így nem csak a spanyol csapattársával, de Lando Norrisszal szemben is alulmaradt, ami miatt csak a hetedik helyet szerezte meg az összetettben.

  • Utolsókból lesznek az elsők: A Haas végzett az élen a második tesztnapon

    Utolsókból lesznek az elsők: A Haas végzett az élen a második tesztnapon

    Robert Shwartzman által az élre került a Haas az Abu Dhabi teszt utolsó napján.

    A két napos gyakorlás véget ért, így a mezőny jól megérdemelt pihenését kezdheti meg. Az évadzárónak is helyt adó pályán a fiatal versenyzők mellett az aktív pilóták is kivették a sorukat a munkából. A Pirelli 18 colos abroncsait módosított 2018-as konstrukciókkal próbálhatták ki a mezőny tagjai, míg az ifjoncok az idei autóval körözgethettek.

    A piros zászló ma sem hiányozhatott a gyakorlásról. Az egyik megállás Sebastian Vettelnek és az Aston Martinnak volt köszönhető, ugyanis a német versenyző autója a pályán megállt. Pietro Fittipaldi megforgása miatt viszont ismét feltűnt a vörös jelzés.

    A Forma-1 ezután megpihen, ugyanis jövőre az új szabályok miatt januárban kemény munka vár a csapatokra. A konstrukciókkal viszont legközelebb csak 2022 februárjában találkozhat a nagyérdemű az autóbemutatók és a szezon előtti teszt során.

    Helyezés Versenyző Csapat Legjobb köridő Megtett körök száma Autó
    1. Robert Shwartzman Haas 1:25.348 130 2021
    2. Lando Norris McLaren 1:25.809 103 Módosított autó
    3. Sebastian Vettel Aston Martin 1:26.379 134 Módosított autó
    4. George Russell Mercedes 1:26.404 82 Módosított autó
    5. Pierre Gasly AlphaTauri 1:26.451 149 Módosított autó
    6. Carlos Sainz Ferrari 1:26.706 151 Módosított autó
    7. Fernando Alonso Alpine 1:26.940 148 Módosított autó
    8. Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:27.850 150 Módosított autó
    9. Sergio Pérez Red Bull 1:27.991 118 Módosított autó
    10. Pietro Fittipaldi Haas 1:28.622 123 Módosított autó

     

  • Odáig van az F1-es mezőny Jeddah-tól

    Odáig van az F1-es mezőny Jeddah-tól

    Gyors, ritmusos, és bár szűk, alapvetően jó móka végigmenni a Jeddah Corniche Circuiten. Gyakorlatilag az egész mezőny jellemzése egybevág a pályáról.

    A Szaúd-Arábiai Nagydíj pénteki napját tulajdonképpen csak egyetlen baleset nehezítette az F1 két szabadedzésen. Bár Charles Leclerc-é nagy csattanás volt, és mindenki tudja, hogy figyelni kell majd, általánosságban elmondható, hogy mindenki gyorsan megszerette a pályát.

    Most a versenyzők pályára vonatkozó gondolatait gyűjtöttük össze.

    Lewis Hamilton – „Gyors, hihetetlenül gyors. Emellett pedig még rengeteg tapadás is van a pályán. Ha az ember egyszer ráérez a ritmusra, nagyon jó itt körözni. A forgalom kezelése viszont rosszabb sok helynél. Kicsit Monaco-szerű. Kialakulhatnak veszélyzónák a lassú autók sebességkülönbsége okán.”

    Valtteri Bottas – „Talán már a rádióban is mondtam. Nagyon király hely. Elég hardcore élmény, ahogy fullgázon, óriási sebességel haladsz a falak között. De ezt akarjuk. Ezt élvezzük, ez adja az adrenalinlöketet.”

    Fernando Alonso – „Persze tudtuk, mi vár ránk a szimulátor alapján. Még a köridő-előrejelzés is egész jól bejött. Ettől függetlenül persze nagyon-nagyon látványos itt a kör. Óriási sebességgel megyünk nagyon közel a falakhoz. Itt bármilyen hibáért nagy árat fizethetünk. Figyelni kell, senkinek nem lesz egyszerű dolga.”

    Carlos Sainz – „Nagyon más istenigazából mindenhez képest, ahol eddig versenyeztem. Makaó óta szerintem nem éreztem ekkora intenzitást és adrenalinlöketet. Meg kell találni a fékezési pontokat, mielőtt elkapod a falat, nagyon gyors, nagyon intenzív, szóval nagyon más. Őrületes itt egy kör, de úgy néz ki, egyelőre mindenki megúszta épségben.”

    Sergio Pérez – „Nagyon gyors, jó ritmusú pálya. Élvezetes. Érdekes lesz majd viszont az időmérő, jókor kell jó helyen lenni a forgalomkezelést illetően. Láthattuk, mi tud történni.”

    Daniel Ricciardo – „Gyors, jó ritmusú pálya, de kicsit minden kanyar ugyanúgy néz ki. Figyelni kell, hogy most ez a kanyar jön, most egy másik, most megint egy különböző… Negyedik fokozatban. Most ötödik. Jó ilyen helyekre is menni.”

    Lando Norris – „(Jeddah) Nagyon nehéz pálya! Egyet pislogsz például az egyes szektorban és máris a falban kötsz ki! Folyamatosan koncentrálni kell és élesnek maradni. Ez pedig egy jó dolog.”

    George Russell – „Ez a pálya aztán biztosan megbüntet, ha rontasz. Nagyon precíznek kell lenned. Főleg az időmérőn, amikor lesz az az egy vagy két köröd. Várom már.”

  • Sainz: Egy körön nincs jobb Leclercnél

    Sainz: Egy körön nincs jobb Leclercnél

    Carlos Sainz nemrégiben egy elég nagy dicsérettel illette csapattársát, Charles Leclerc-t. A Ferrari spanyol versenyzője szerint monacói kollégája a jelenlegi F1-es mezőny legjobb pilótája egy körön.

    Leclerc már az idei szezonban is okozott nagy meglepetéseket a szombat délutánok folyamán, ugyanis Monacóban és Bakuban is pole-pozíciót tudott szerezni. A kétszeres futamgyőztes jelen pillanatban 13-7-re veri Sainzot a kvalifikációkon, azonban a spanyol rendkívül élvezi azt, hogy egy ugyanolyan autóban mérheti össze a tudását egy körön azzal a pilótával, aki szerinte páratlan szombati edzések során.

    „Szerintem Charles a legjobb az időmérőkön” – véli az olasz istállót erősítő spanyol versenyző. „Ő a jelenlegi mezőny egyik, hanem a legjobb pilótája a szombatok folyamán. Erre csak most jövök rá a csapattársaként, mert látom, hogy milyen magas szinten űzi ezt. Nem csak gyors, de a munkához való hozzáállása is hihetetlen.”

    „Jól dolgozik együtt a csapattal és még sok olyan jó tulajdonsága van, ami miatt egy remek versenyzőt tisztelhetünk benne. Egy kihívás ellen menni az időmérőkön száraz körülmények között, mert ő a legjobb, azonban személy szerint ezt nagyon élvezem.”

    Ugyan Leclerc magabiztosan győzi le Sainzot az időmérők folyamán, a vasárnapi versenyek során már más a helyzet. 20 futam után mindössze 6,5 pont köztük a különbség a monacói javára és a szezonból már csak két verseny van vissza.

    A Ferrari az idei év utolsó tripla hétvégéjén lényegében lerendezte a konstruktőri bajnokság harmadik helyéért folytatott versenyt McLarennel. A maranellói istálló versenyzői a három verseny során összesen 47 pontot gyűjtött, amíg a wokingi istálló erejéből mindössze 4 pontra futotta, amivel az esélytelenek nyugalmával vághatnak majd neki a soron következő Szaúd-Arábiai és Abu Dhabi Nagydíjnak.

  • Sainz reméli, az FIA elbeszélget velük arról, mit lehet, és mit nem

    Sainz reméli, az FIA elbeszélget velük arról, mit lehet, és mit nem

    Hiába az azóta eltelt idő, Sainz szerint az FIA nem tisztázta velük a versenyzési normákat a Verstappen és Hamilton kitereléses esete óta.

    A Brazil Nagydíjon történtek után sok pilóta megkérdőjelezte az FIA döntéseit a versenyzéssel kapcsolatban.

    Főleg azt fájlalták, hogy eddig nem lehetett kiterelni mást a pályáról, a büntetés elmaradása viszont azt feltételezi, mostantól lehet.

    „Ami a versenyzés részét illeti, még mindig nem tiszta.” – árulta el Carlos Sainz. – „Szerintem másokat is hallhattatok már ilyesmit mondani, mert nem tudjuk mi sem, mi történik majd versenyről versenyre.”

    „Úgy tűnik, télen lesz egy mélyebb beszélgetés arról, hogyan versenyezzünk, annak tisztáznia kéne mindent.”

    Katarban elvileg tisztázniuk kellett volna a dolgokat a versenyzői eligazításon Sainz és csapattársa, Leclerc Sergio Pérezzel csatázott aggresszíven.

    „Ami engem illet, azt hiszem az egyetlen alkalom, amikor Checóval csatáztam, akkor történt, amikor nem számítottam rá, hogy már mellettem van.” – mesélte Leclerc.

    „Nem tudtam, hogy már van DRS-e mögöttem, és aztán meglepődtem, amikor az első kanyarban már mellettem volt. Még időm sem volt felfogni.”

  • Az FIA ezentúl szó szerint követi a rajtrácsos büntetések végrehajtását

    Az FIA ezentúl szó szerint követi a rajtrácsos büntetések végrehajtását

    A Katarban történtek után Michael Masi tisztázta, ezentúl az FIA rögzíteni fogja a különböző kihágások miatt kapott rajtbüntetéseket, hogy elkerüljék a kérdéses eseteket.

    Bottas és Verstappen hasonló kihágásért különböző büntetést kaptak. Előbbi szimpla, utóbbi dupla sárga zászlós jelzés figyelmen kívül hagyásáért kapott három, illetve öt rajthelyes hátrasorolást.

    A Mercedes finn pilótája a harmadik helyről a hatodikra esett vissza, ám a holland kollégáját előle a másodikról sorolták hátra a hetedikig, így ezzel nyert egy helyet.

    Legalábbis azt gondolnánk, az FIA versenyigazgatója, Michael Masi azonban nem így vélekedett.

    „Ezeknek büntetéseknek rögzítve van a mértéke. Ha az összes rajtbüntetés megnézzük, előre meg vannak határozva. Ha öt hely, akkor mind az ötöt hátra kell lépni.”

    Eddig, ha többen kaptak büntetést, egyesek érintettek még előre is léptek a többiek hátrasorolása miatt.

    „Ha nagyon sok büntetés van, ez még mindig előfordulhat. Szeretném biztosítani, ha valakit hátrasorolnak, teljes mértékben letöltse azt.”

    Emiatt a rajtrácson kisebb zavarodás támadt, hogy Carlos Sainz vagy Valtteri Bottas indulhat-e az ötödik helyről. Az FIA által kiadott előzetes lista szerint ugyanis még a régi sorrend szerint volt felírva a két versenyző.

    A rajtrácsra érve azonban – 22 perc elteltével – kaptak egy második listát, amin már az új módszer szerint szerepeltek a nevek. Masi azonban tisztázta, csak egy adminisztratív hibáról volt szó.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés