Címke: Carlos Sainz

  • Sainz éppen elkezdte volna a versenyét, amikor jött a hiba

    Sainz éppen elkezdte volna a versenyét, amikor jött a hiba

    Az Azerbajdzsáni Nagydíj elején kieső Carlos Sainznak tulajdonképpen csak a spórolás jutott Bakuban, mert mielőtt elkezdte volna nyomni neki, megállt alatta a Ferrari.

    Katasztrofálisan alakult a Ferrari számára az Azerbajdzsáni Nagydíj, hiszen előbb Carlos Sainz, majd Charles Leclerc esett ki műszaki hiba miatt. A spanyol pilóta elmondása szerint éppen csak elkezdett volna tempót autózni, amikor az SF75-ös hidraulikája felmondta a szolgálatot.

    „Elszállt a hidraulika és ennyi volt – nyilatkozta a Sky Sportsnak. – Sajnálatos, mert addig nagyon vigyáztam a gumikra, és kicsit lemaradtam, hogy ne terheljem túl azokat. Szóval, éppen elkezdtem volna a versenyemet, kezdtem volna nyomni neki és feljebb kapaszkodni. Még inkább frusztráló látni, hogy Charles sem fejezte be a futamot és neki is gondja akadt.”

    Sainz hangsúlyozta, hogy most meg kell próbálniuk pozitívnak maradni. „Ez rossz nap a csapatnak, de biztosítanunk kell, hogy összetartunk és pozitívak maradunk. Jönni fognak a szebb napok, a 2022-es szezon eddig azonban egyértelműen nem nekem kedvezően alakul.”

    „Egy csapat vagyunk, különböző pillanatokon fogunk keresztülmenni az év során. Ez a mostani valószínűleg az egyik legnehezebb és legfrusztrálóbb, de biztosra fogunk menni, hogy talpra álljunk.”

    A spanyol pilóta elmondta, különösen fájó, hogy csak 9 kört tudott megtenni, mivel továbbra is úgy érzi, hogy nincs teljesen összhangban az idei autóval. „A megbízhatóság eddig nem volt olyan rossz, úgyhogy inkább az a nehéz, hogy nem tudok lendületbe jönni. Eddig lehetetlen volt egymás után két problémamentes hétvégét teljesítenem. Továbbra is körökre van szükségem, hogy jobban megismerjem az autót, de így nagyon nehéz.”

  • Leclerc meglepődött, Sainz a hiba ellenére is bizakodik

    Leclerc meglepődött, Sainz a hiba ellenére is bizakodik

    Charles Leclerc nem számított rá, hogy legyőzheti a Red Bullokat a bakui időmérőn. A pole pozícióra szintén eséllyel pályázó Carlos Sainz eközben nyugodtam vette tudomásul, hogy hibája miatt csak negyedik lett.

    Charles Leclerc-t kissé meglepte, hogy megszerezte a pole pozíciót az Azerbajdzsáni Nagydíjra, mert az időmérő során végig a Red Bullokat érezte jobbnak. Az utolsó mért körök előtt még az első helyen álló, hibája miatt a negyedik helyre visszaeső Carlos Sainz eközben nem bosszankodik, és már a versenyre koncentrál.

    „Nagyon jó érzés volt ez a kör. Nyilván minden pole pozíció jó érzés, de erre annyira nem számítottam, mert erősnek gondoltam a Red Bullt. Különösen a Q1-ben és a Q2-ben nem láttam, hogy gyorsabbak lennénk, de aztán az utolsó körre minden összeállt, és sikerült jó időt autóznom, úgyhogy elképesztően örülök” – nyilatkozta az első helyet közel 3 tizedmásodperces előnnyel megszerző monacói pilóta.

    Már pénteken is látszott, hogy a Ferrari a versenytempó terén is jól áll, Leclerc pedig az utóbbi két futamra utalva elmondta, a korábbi fejlesztési csomagjukkal elért előrelépés itt is a segítségükre lehet.

    „Nagyon izgatott vagyok a holnap miatt. A gumikezelés nagyon fontos lesz. Barcelonában és Monacóban jók voltunk ezen a téren, még ha utóbbi esetben ez nem is igazán látszott. De összességében a versenytempónk szintet lépett, mióta felpakoltuk az autóra a fejlesztéseket. Holnap érdekes lesz látni, hogy itt is ez-e a helyzet” – tekintett előre a pontverseny második helyezettje.

    A Ferrari legfeljebb amiatt bosszankodhat, hogy Carlos Sainz-nak nem sikerült odaérnie legalább a második helyre. A spanyolnak a pole-ra is volt esélye, hiszen a Q3 hajrája előtt ő vezetett, de az utolsó körét félbeszakította, miután már az első szektorban komoly hátrányt szedett össze.

    „Sajnálatos, amit történt, ugyanakkor sikerült némi előrelépést elérnünk a nap folyamán. Úgy éreztem, hogy versenyben vagyok a pole-ért, és az utóbbi néhány futamon, különösen Monaco előtt nem voltam, úgyhogy ez előrelépés” – nyilatkozta a Sky Sportsnak.

    Ami a kettes kanyarban elkövetett hibáját illeti, nem ostorozta magát miatta. „Ez van, ha az ember a határokat feszegeti. Néha megszerzi az első helyet, néha pedig átlépi a határt. Holnap ugyanakkor még bármi lehetséges, a rajthely itt nem számít olyan sokat, úgyhogy támadni fogunk” – jelentette ki.

  • Sergio Pérez kezdett a legjobban az első szabadedzésen

    Sergio Pérez kezdett a legjobban az első szabadedzésen

    Sergio Pérez volt a leggyorsabb az Azerbajdzsáni Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Max Verstappen lett.

    A versenyzők nagy része szinte azonnal kihajtott a pályára, hogy elvégezzék az installációs köröket.

    A Red Bull pilótái az új erőforrást is kipróbálhattak, ugyanis a csapat Bakura időzítette az első cserét. A Mercedesnél mindeközben visszatért a delfinezés, Lewis Hamilton rendesen pattogott a felvezető körén. A Ferrari is hasonló cipőben jár, Carlos Sainz panaszkodott is a jelenségre.

    Az első mérvadó kört Max Verstappen pakolt le, mögé csapattársa, Sergio Pérez zárkózott fel. A fehér oldalfalú abroncsokon Charles Leclerc ugrott fel a harmadik pozícióba.

    Mick Schumacher balszerencséje tovább folytatódott, ugyanis a Haas megállt alatta. A hűtővíz nagyon gyorsan távozott a konstrukcióból. Előkerült a VSC.

    Lance Stroll érintőre vette a falat, míg a hétszeres világbajnok a bukótérbe látogatott ki. Nicholas Latifi edzése sem volt túl hosszú, a Williams ugyanis megadta magát alatta. A sárga szín újfent feltűnt a gyakorláson.

    Fél óra elteltével Max Verstappen állt az élen, Sergio Pérez és Charles Leclerc előtt. Mögöttük az első 10-et még Pierre Gasly, Yuki Tsunoda, Carlos Sainz, Kevin Magnussen, Fernando Alonso, Alex Albon és Esteban Ocon alkotta.

    A lágykeverékek előkerülése után Pérez ugrott az élre, míg a Ferrarinál Leclerc teljesített jobban.

    A mexikói versenyző megőrizte a pozíciót, így ő bizonyult a leggyorsabbnak az első szabadedzésen. A második helyet Charles Leclerc kaparintotta meg, míg a harmadik Max Verstappen lett. Mögöttük Carlos Sainz, Fernando Alonso, Lewis Hamilton, Yuki Tsunoda, George Russell, Pierre Gasly és Esteban Ocon került még be az első 10-be.

    Max Verstappen a végén még bemutatott egy piruettet a 15-ös kanyarban, majd folytatta útját a box felé.

    1 Sergio Pérez Red Bull 1:45.476 21
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:45.603 +0.127 21
    3 Max Verstappen Red Bull 1:45.810 +0.334 25
    4 Carlos Sainz Ferrari 1:46.012 +0.536 22
    5 Fernando Alonso Alpine 1:46.667 +1.191 22
    6 Lewis Hamilton Mercedes 1:46.696 +1.220 21
    7 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:46.705 +1.229 25
    8 George Russell Mercedes 1:46.571 +1.095 24
    9 Pierre Gasly AlphaTauri 1:46.830 +1.354 25
    10 Esteban Ocon Alpine 1:46.917 +1.441 21
    11 Lando Norris McLaren 1:47.691 +2.215 19
    12 Lance Stroll Aston Martin 1:47.847 +2.371 24
    13 Kevin Magnussen Haas 1:47.946 +2.470 24
    14 Sebastian Vettel Aston Martin 1:47.970 +2.494 22
    15 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:48.078 +2.602 22
    16 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:48.222 +2.746 24
    17 Alexander Albon Williams 1:48.419 +2.943 22
    18 Daniel Ricciardo McLaren 1:48.810 +3.334 22
    19 Nicholas Latifi Williams 1:50.921 +5.445 7
    20 Mick Schumacher Haas 1:58.332 +12.856 3
  • A Ferrari vezető stratégája elmondta, miért hibáztak Monacóban

    A Ferrari vezető stratégája elmondta, miért hibáztak Monacóban

    A Ferrari vezető stratégája rávilágított a Monacói Nagydíjon elkövetett hibák hátterére, és például elmagyarázta, miért hívták ki egyszerre kerékcserére Carlos Sainzot és Charles Leclerc-t.

    Azon nincs nagyon mit vitatni, hogy a Ferrari több stratégiai hibát is elkövetett a Monacói Nagydíjon, amelyek a győzelmébe, illetve a kettős dobogójába kerültek. Inaki Rueda, az istálló sportigazgatója és vezető stratégája pedig a csapat által közzétett videóban most elmagyarázta, hogy kétszer is rosszul mérték fel az autók között levő távolságot, és ez vezetett a rossz döntésekhez.

    Az első akkor történt, amikor Charles Leclerc-rel egy körrel később reagáltak a kelleténél arra, hogy Sergio Pérezt a Red Bull kihívta intermediate abroncsokért, így a monacói pilóta elveszítette a virtuális első helyet, miután csak a mexikói mögé tért vissza a kerékcseréről.

    Rueda elárulta, hogy amikor Leclerc a bokszba hajtott, a Ferrari stratégiai szoftvere szerint még volt egy másodperc előnye Pérezzel szemben, ám a mexikói a harmadik szektorban is annyival gyorsabb volt annál, mint amire számítottak, hogy végül simán megelőzte a futamot addig vezető monacóit. 

    Charles Leclerc, Carlos Sainz, Max Verstappen, monacói
    A Ferrari kettős vezetést szórakozott el a stratégiai melléfogásokkal Fotó: Eric Alonso/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A vezető stratéga ezután részletezte azt az esetet, amikor mindkét autójukat egyszerre hívták a bokszba slick gumikért, a rádióban szentségelő Leclerc-nek pedig várnia kellett, hogy Carlos Sainz autóján lecseréljék a kerekeket.

    „Mindkét autónak fel akartuk tenni a száraz pályás abroncsokat. Úgy véltük, hogy a 21. körben a pálya már megfelelő ehhez. Miközben behívtuk Carlost, hogy megpróbáljuk megszerezni a vezetést, azt gondoltuk, hogy »hozzuk be Charles-t és próbáljunk meg elévágni Péreznek, amivel kettős győzelmet szerezhetünk.«” – magyarázta Rueda, akinek szavaiból egyértelművé válik: a Ferrari úgy számolt, hogy Sainz biztosan elé fog tudni vágni Péreznek, és a mexikói kiállása után átveszi a vezetést, ami végül Nicholas Latifinak köszönhetően szintén nem történt meg.

    „Miközben a pilóták a bokszba tartottak, figyeltük a különbségeket. A két autónk között 5 másodperc volt, ami eléggé szoros egy dupla cseréhez. A kényelmes különbség ezen a pályán 6 másodperc az ilyesmihez, de úgy véltük, hogy öt és fél másodperc elég lehet.”

    „Viszont, ahogy az autók egyre közelebb értek a bokszbejárathoz, a különbség csökkent, a bokszbejáratban pedig már csak három és fél másodperc volt. Az utolsó pillanatban megpróbáltunk szólni Charles-nak, hogy maradjon kint, de már túl késő volt, mivel addigra befordult a bokszba, majd a kerékcseréje előtt két másodpercet veszített. Ez döntőnek bizonyult, mert egy körrel később Verstappen emiatt tudott elé kijönni a saját kerékcseréjéről” – fejtette ki Rueda.

    Max Verstappen, Red Bull, Charles Leclerc, Ferrari, Monacói Nagydíj
    Leclerc végül Verstappennel szemben is pozíciót veszített Fotó: Eric Alonso/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A Ferrari tehát még az első hely elveszítése után is biztosíthatta volna, hogy Leclerc-nek legalább a dobogó meglegyen, és csökkenteni tudja a hátrányát az összetettben Verstappennel szemben, de a második hiba ezt is ellehetetlenítette.

    A maranellóiak a verseny után még megpróbálták a sportfelügyelőknél visszaszerezni az elbukott pozíciókat, de nem jártak sikerrel.

  • Őrült monacói “pletykák” tartják lázban a rajongók egy részét

    Őrült monacói “pletykák” tartják lázban a rajongók egy részét

    Napok óta hajmeresztő „pletykák” tartják lázban az F1-es szurkolókat.

    Sergio Pérez futam utáni bulijáról már beszámoltunk, ám a rajongók szerint nem csak ettől az esettől volt hangos a monacói éjszaka.

    A Twittert és a TikTokot ellepték a videók, képek és írások, amik „érdekes történésekről” számoltak be a hercegségből. Jó pletykához híven azt nem lehet tudni, hogy kitől indult, vagy hova tart a történetzuhatag. Mindenki csak valakitől „hallotta a híreket”, és az volt az első dolga, hogy kitegye azt a közösségi médiára.

    Nem adunk hitelt természetesen ezeknek a találgatásoknak, ám érdekesség gyanánt összeszedtük mitől hangos az „internet” a vasárnapi futam óta.

    Charles Leclerc a verseny után nem volt kedves?

    A versenyző egyedül távozott a monacói paddockból, majd a Jimmy’z-ben tartott bulin, már nem szomjasan fotózkodott rajongóival. A partiban barátnőjét, Charlotte-ot is látták. Ugyanakkor az interneten az terjed, hogy a pár összeveszett egymással, és a fiatal monacói lány otthagyta kedvesét a bulin.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Charles Leclerc’s Team (@leclercfam) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Charles Leclerc⚡ (@charls_lecler) által megosztott bejegyzés

    Carlos Sainz barátnője veszekedett?

    Ugyan a spanyol a barátnőjével vett részt az esti bulin, ám a képeken Isa Hernáez nem volt túl boldog. Ez érthető, hiszen a legtöbb szórakozó fényképet akart készíteni a versenyzővel, így pedig nem igazán lehet élvezni az estét. Vadabb pletykák szerint a fiatal lány még Charles Leclerc-rel is vitázott, mert csúnyán beszélt Charlotte Sinével. Annyi bizonyos, hogy a 27 éves pilóta jól érezte magát, ugyanis a rajongói felvételeken már nem szomjasan teljesíti a szurkolók kívánságait.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    MAGLEB LTD © (@maglebanon) által megosztott bejegyzés

    Pierre Gasly vad estéje?

    Azt már egy ideje találgatják a rajongók, hogy mi lehet a francia versenyző barátnőjével, Katherina Berezhnával. Az ukrán hölgy jelenleg Spanyolországban él, ám a 25 éves pilótát már egy jó ideje nem kísérte el futamokra. Ugyan Gasly is részt vett az afterpartin, hiszen képek és felvételek készültek róla, ám nem emiatt került a listára. Az internet sötét bugyraiban az terjed, hogy szingli életét kihasználva orgiát akart szervezni a buli után. Ezen a ponton már hangosan felnevettünk, miközben fogtuk a fejünket.

    https://twitter.com/beautifulsirlew/status/1531211608508272640?s=20&t=c5p71sSiHTg4LREIBQKW6g

    https://twitter.com/leclercscherie/status/1531615036149764096?s=20&t=c5p71sSiHTg4LREIBQKW6g

    Ami nem lehetséges:

    Többen pletykálták, hogy Lando Norris és bartánője is részt vett a bulin, ahol összevesztek. Sőt, még Kelly Piquet és Max Verstappen is megjelent a szóbeszédben. Azonban a brit versenyző nem ment el az eseményre. A The Telegraph-nál megjelent cikkében mondta el, hogy az Indy500-at nézte otthon.

    „Nem is értjük ezt honnan” kategória:

    Keringenek olyan pletykák is, amiket nem is értünk honnan szedtek a közösségi médiás platformok felhasználói. Charlotte Siné állítólag áldott állapotban van, csakúgy, mint Heidi Berger. Gerhard Berger lánya Daniel Ricciardóval jár. A felek próbálják a magánéletüket védeni, így nem is nyilatkoznak a témával kapcsolatban. Mégis az internet tudni véli, hogy már össze is házasodtak titokban Monacóban, sőt Heidi gyermeket is vár.


    A tanulság tehát az, „névtelenül” mindenki mindent terjeszt az interneten, felelősség nélkül. Egy ártatlan bejegyzést rengetegen átvehetnek, és igaznak vélhetnek, ezért a fényénél is gyorsabban terjed a hülyeség az éterben. A versenyzők is emberek, meg van a joguk ahhoz, hogy védjék magánéletüket, és úgy töltsék napjaikat/éjszakáikat, ahogy azt szeretnék. 

     

  • Nemzetközi sajtó: A Ferrari ezüsttálcán nyújtotta át a győzelmet

    Nemzetközi sajtó: A Ferrari ezüsttálcán nyújtotta át a győzelmet

    A nemzetközi sajtóorgánumok szerint a Ferrari stratégiai hibát követett el, így átnyújtotta a Red Bullnak a győzelmet.

    Az eső fontos szerepet játszott a vasárnapi Monacói Nagydíjon. A később kezdődő futamon a Scuderia eltaktikázta magát, így Sergio Pérez örülhetett az első helynek. Az olasz média természetesen azonnal el kezdett mutogatni a vörösökre, ám a többi nemzet „nagy lapja” sem bánt kesztyűskézzel a Ferrarival.

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „A Ferrari a kerékcsere során nyújtotta át a győzelmet ellenfelének. Szombaton még az első két helynek örülhettek, ám vasárnap csalódottan mentek haza a második és a negyedik pozícióval. Charles Leclerc a Ferrari hibájának, és a Red Bull jó döntésének köszönhetően a pole pozícióból a negyedik helyig csúszott vissza.”

    Corriere della Sera (Olaszország):

    „Először ott hibázott a Ferrari, mikor Carlos Sainzcot nem hozták be kerékcserére, hogy ezzel levédjék Sergio Pérezt. Későn hívták be Charles Leclerc-t is, míg a Red Bull egy körrel előbb cserélt, és így pozíciót nyertek. Nem volt meglepő, hogy Leclerc dühösen távozott a futamról.”

    Marca (Spanyolország):

    „A Ferrari elszámolta magát a boxkiállásoknál, így Sergio Pérez tudhatta magáénak a győzelmet. Carlos Sainz ugyan a nyomában volt, ám azt mindenki tudja, hogy Monacóban előzni szinte lehetetlen.”

    L’Équipe (Franciaország):

    „A Red Bull nyerő stratégiájának köszönhetően Sergio Pérez szerezte meg az első helyet Monacóban. A verseny egyik felét az eső, míg a másikat a szárazt pályás körülmények uralták. Az átmenetnél viszont a Ferrari elvesztette a fonalat.”

    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Hibát követett el a Ferrari. Charles Leclerc így az első helyről indulva elhasalt, míg Sergio Pérez a Red Bullal nyerni tudott.”

  • Binotto vállalja a felelősséget, de több dolgot is igazságtalannak tart

    Binotto vállalja a felelősséget, de több dolgot is igazságtalannak tart

    Mattia Binotto elismerte, hogy a csapat rossz döntésein ment el Charles Leclerc győzelme a Monacói Nagydíjon, ugyanakkor felhozott néhány dolgot, amelyek szerinte igazságtalanok voltak velük szemben.

    A monacói pálya sajátosságai miatt a pole pozícióból rajtoló pilóta a legtöbbször félig már a futam előtt győztesnek érezheti magát. Az pedig, ha egy csapat kisajátítja az első sort az időmérőn, stratégiailag is igen kényelmes helyzetbe hozza őket, pláne, ha a rajt után is megtartják az első két helyet. A Ferrarinak azonban így is sikerült elbuknia a győzelmet, és a futamot a 19. körig vezető Charles Leclerc-rel csak a negyedik helyen végeznie.

    A monacói pilóta számára akkor úszott el minden, amikor nem reagáltak időben a harmadik helyről a bokszba hajtó Sergio Pérez kerékcseréjére, és egy helyett két további körig kint hagyták Leclerc-t. Az intermediate gumikra váltó mexikói 26 másodpercre volt Leclerc-től, amikor a 4. pozícióban visszatért a pályára, a kivezető köre végén pedig még mindig több mint 24 másodperc volt a hátránya. Azaz Leclerc bőven visszajött volna elé, ha a Ferrari ekkor kihívja.

    Charles Leclerc, Carlos Sainz, Ferrari, Sergio Perez, Max Verstappen, Red Bull, Monacói Nagydíj
    Hiába vezették a futamot az elején, ez sem volt elég a győzelemhez Fotó: Zak Mauger / LAT Images / Pirelli

    Ehelyett a 16-os rajtszámú Ferrari ment tovább az esőgumikon, míg hátrébb Pérez elkezdte szórni a lila szektoridőket: Leclerc bokszba hajtásának körében az első szektorban 1,5, a középsőben 3,7 másodpercet hozott a Ferrarin, és az utolsóban is sokat nyert. Ez azt eredményezte, hogy Pérez már akkor elment Leclerc mellett, amikor a monacói a kerékcseréről még vissza sem ért a pályára.

    „[A győztes taktika] az lett volna, hogy Charles-t egy körrel Pérez után kihozzuk, és nem kettővel. Vagy az, hogy esőgumin maradunk, és nyugodtan kivárjuk, míg száraz pályás gumira nem válthatunk – idézi a Corriere della Sera Mattia Binottót, aki magára vállalta a felelősséget. – Minden, ami a csapatban történik, az én felelősségem. A stratégiát a bokszfalon határozzuk meg, miközben a versenyzők is hozzáteszik a magukét azzal, amit látnak és hallanak.”

    „Rossz döntéseket hoztunk és rossz stratégiát választottunk. Alábecsültük az intermediate gumik teljesítményét. Amikor valaki az élen halad, majd csak negyedik lesz, akkor valamit elrontottunk. Megvoltak az eszközeink a győzelemhez, de nem használtuk őket. Charles jogosan mérges” – utalt a csapata felelősségét firtató monacóira.

    Sainz esetében nem ők tehettek a vereségről

    Nem mindent csinált ugyanakkor rosszul a Ferrari, Sainzot ugyanis hiába hívták volna ki rögtön a Pérez kiállása utáni körben, ő már akkor is csak a mexikói mögé tudott volna visszatérni. Ezért inkább kint hagyták, és megvárták vele, amíg slick gumira tudnak váltani.

    Ezután a harmadik helyre jött vissza, és Pérez száraz pályás abroncsra váltásakor elévághatott volna mindkét Red Bullnak, ha nem ragad be Nicholas Latifi Williams mögé. „Amikor visszatértem a pályára, tíz kanyaron keresztül nem engedett el az egyik lekörözött. Ott két másodpercet veszítettem, úgyhogy Péreznek is szerencséje volt” – mondta a spanyol.

    Riccardo Adami, Carlos Sainz, Ferrari, Monacói Nagydíj
    Kicsit több szerencsével Sainz is nyerhetett volna Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Binotto másokat is okol

    Noha a saját felelősségüket elismeri, a svájci-olasz azért nem mulasztotta el kiemelni, hogy külső körülmények is hátráltatták őket. „Monacóban előfordulnak kényes helyzetek, amelyekben a pálya karakterisztikája miatt nem pontosak a GPS-adatok, a kommunikáció pedig nehézkesebb a versenyzőkkel, mint máshol” – utalt az épületek közelségére.

    Emellett felhozta, hogy a Red Bullt akár két külön szituációért is megbüntethették volna. „A hibákat mi követtük el, de sok igazságtalanságot is érzékelek. A verseny rajtja előtt három perccel a Red Bullokon nem voltak fent a kerekek (a szabály szerint öt perccel a felvezető kör kezdete előtt minden autón rajta kell lennie a gumiknak – a szerk.), majd elhalasztották a rajtprocedúrát. Aztán ott voltak a sárga vonalak – utalt az óvásra. – Hihetetlen. Nem akartunk a Red Bull ellen óvni, és efféle csatározásba bonyolódni velük, de az FIA részéről elvárjuk, hogy világos és következetes döntéseket hozzanak.”

    A csapatfőnök végül a két Williamsre is kitért (Leclerc-t Albon tartotta fel), akik „négy másodperccel voltak lassabbak a mezőny többi tagjánál, de a kék zászlók ellenére nem engedték el az élen állót.”

  • Sainz bosszús a piros zászló miatt: Végig megvolt a tempónk

    Sainz bosszús a piros zászló miatt: Végig megvolt a tempónk

    A Ferrari csapatáé az első rajtsor a Monacóban, de a második helyen végző pilóta, Carlos Sainz így sem elégedett az időmérőn történtekkel.

    A spanyol versenyző kicsit meg is törte az autóját, a piros zászlót okozó Pérezt ugyanis már nem tudta elkerülni az alagút előtt.

    „Kár az újabb piros zászlóért, ami miatt a végén nem tudtunk menni a pole-ért, de ez tipikus Monaco” – mondta az edzés után Sainz. „Pérez előttem ütközött, én pedig a gyors körömön voltam. Láttam a sárga zászlót a 8-as kanyarban. Fékeznem kellett, és megpróbáltam kikerülni őt, amennyire csak tudtam.”

    A pozitívum a hátrébb végző Ferraris számára mindenképp az egész hétvégi tempójuk volt: „Egész nap nagyon jó volt a tempónk, csak a kvalifikációra készültem. Jól éreztem magam. Próbáljuk meg holnap befejezni a munkát, remek helyzetben vagyunk ahhoz, hogy nagyszerű eredményt érjünk el csapatszinten.”

  • Alonso: Nincs értelme kivenni Monacót a naptárból

    Alonso: Nincs értelme kivenni Monacót a naptárból

    A Monacói Nagydíj jövője bizonytalannak tűnik, hiszen a verseny promóterének még nem sikerült szerződést kötnie a Forma-1-el az idei éven túlra.

    A hercegségben a versenyek gyakran fulladnak vonatozásba, illetve sokszor merül fel kritikaként az is, hogy az autók már kinőtték a szűk pályát, illetve túl gyorsak lettek.

    Ugyanakkor a Forma-1-es pilóták egyetértenek abban, hogy a nagy kihívást jelentő monte-carlói aszfaltcsíknak maradnia kell.

    „Ez a pálya tele van kihívásokkal. Bármelyik ponton elkövethetsz egy apró hibát, ami egy átlagos pályán egyáltalán nem befolyásolná az eredményedet, de itt hatalmas különbséget tud jelenteni” – vélekedett Sergio Pérez. „Az elkötelezettség, a türelem és a pontosság itt mindig kifizetődik. De már az első edzéstől kezdve önbizalmat kell gyűjtened a hétvégére. A pályán töltött idő nagyon fontos. Már nagyon várom. Azt hiszem, a Q3 eljövetelekor mindannyian nagyon izgatottak leszünk. Mindannyian úgy érezzük, hogy különbséget tudunk jelenteni. Ezért szeretik a versenyzők ezt a helyet.”

    Pérezzel csapattársa, Max Verstappen is egyetért, habár megjegyezte, a pálya létesítményei nem tudják tartani a lépést a többi helyszínével: „Ha mostanában állnának elő egy ilyen vonalvezetésű pályával, valószínűleg nem kerülne be a naptárba. De azt hiszem, hogy a történelmi értéke miatt, és az évek során eltöltött csodálatos hétvégék miatt, helye van a naptárban. Persze a mostani autók egy kicsit túl nagyok, túl hosszúak a pálya méreteihez képest. De ez valami különleges, és szerintem folytatnunk kell.”

    Carlos Sainz szerint is vannak hiányosságok, de így is úgy gondolja, hogy maradnia kell a pályának.

    „Szerintem Monaco megérdemli, hogy a naptárban legyen” – mondta. „Ez egy nagyszerű hely, ahová érdemes eljönni. Ha a Forma-1-re gondolunk, sokaknak Monaco jut eszébe. Jó lenne egy előzési helyet betenni, nem fogok hazudni, a show lehetne egy kicsit jobb vasárnap. De még ha ez nem is megoldható, akkor is úgy gondolom, hogy mindenki tudja, hogy a hétvége itt a kvalifikációról szól, a boxkiállásokról, és mindenki ezt várja. Szóval nem mintha valamit hiányolnánk.”

    Fernando Alonso pedig egész egyszerűen értelmetlennek nevezte a felvetést, hogy Monaco távozna.

    „Szerintem a naptárban kell maradnia, nem látok okot arra, hogy ez máshogy legyen” – nyilatkozta. „Mert nehéz előzni? Szingapúrban is nehéz. Nehéz volt Barcelonában, nehéz volt Budapesten, a DRS előtt. 2011 előtt sem Budapesten, sem Barcelonában, sem Monacóban, sem Szingapúrban nem volt előzés, és nem volt szó arról, hogy ezeket a futamokat kiveszik a naptárból. Manapság sokan beszélnek arról a közösségi médiában, hogy mi történik a világban, folyamatosan beszélniük kell dolgokról, teljesen véletlenszerűekről, és ez az egyik ilyen dolog, aminek nincs értelme.”

  • Leclerc elégedett a pénteki szabadedzések után

    Leclerc elégedett a pénteki szabadedzések után

    Charles Leclerc nem panaszkodhatott a 2022-es Monacói Nagydíj nyitónapjára, hiszen mindkét szabadedzést megnyerte és a Ferrari kifejezetten jónak tűnt, még a Red Bullhoz képest is.

    A tavalyi pole pozíciós alapvetően egy sima napon van túl és nyilván bízik benne, hogy ez a forma a hétvége többi részén is megmarad.

    „Nagyon jó volt ennyi embert látni ma a pályán” – nyilatkozta a Sky Sportsnak. „Szóval nagyon várom már a következő napokat. Remélhetőleg jó eredményt tudunk hozni a tifosinak. Kiegyensúlyozott edzésünk volt, sok körrel. Még finomhangolnunk kell az egyensúlyt, de összességében nem volt rossz. Most a szokásos lépéseket kell megtennünk péntekről szombatra.”

    A Ferrari garázsának másik oldalán Carlos Sainz is elégedett lehetett, aki mindössze 44 ezreddel zárt Leclerc mögött a második edzésen.

    „Ez egy biztató nap, miután sikerült befejezni a programunkat és jól teljesíteni a pályán. Monaco mindig egy nagy kihívást jelentő pálya, de egyben nagyon izgalmas és szórakoztató is, ahol maximálisan tesztelhetjük az autót” – értékelt a spanyol. „Eddig elégedettek vagyunk az elvégzett munkával és azzal, hogy mindig fejlődtünk. Most már csak az apró részleteken múlik, hogy megtaláljuk a tökéletes egyensúlyt a holnapi kvalifikációra.”