Carlos Sainz már éppen hagyta el a Ferrarijával Maranellót a gyárlátogatását követően, amikor még eleget tett pár rajongója kérésének. Elkészültek a közös képek és még pár dolgot is aláírt a spanyol pilóta, azonban amikor egy Barcelona mezt dörgöltek az orra alá, gyorsan el is hajtotta annak tulajdonosát.
Sainzról ugyanis köztudott, hogy az édesapjával egyetemben imádja a futballt és mindkettőjüknek pont a Barcelona legnagyobb riválisa, a Real Madrid a kedvenc csapata. A spanyol ezt több Instagram posztban is hangoztatta már, ahogy a „Királyi Gárdának” becézett csapat habfehér mezében pózolt.
Emiatt érthető, hogy miért nem írta alá a Barcelona mezt, ugyanis a spanyol hűséges az általa szeretett klubhoz, és amikor a mez tulajdonosa a Barcát éltette, Sainz egy káromkodással küldte őt el melegebb éghajlatra a „Forza Ferrari” mellett.
A brit ex-F1-es vendége volt a Sky Sports hétfői F1 témájú műsorának, az Any Driven Mondaynek és ott elmondta, hogy ugyan „Charles valóban gyors”, Sainz jobb iránymutatást ad a csapatának a stratégiai dolgok terén.
„Carlos engem jobban meggyőzött, mint csapatvezető egyéniség” – mondta a Williams és a Jordan egykori versenyzője. – Carlos könnyebben átlátja a stratégiai dolgokat és a döntéseket is egyszerűbben hozza meg.”
Ugyanakkor Sainz és a Ferrari pitwallja egyáltalán nem volt ugyanazon a véleményen, a Francia Nagydíjon alkalmazott stratégiát illetően. A spanyol pilóta pont Sergio Pérezzel csatázott, amikor a csapat kihívta őt a második kerékcseréjére. Sainz emiatt érthető okokból azt mondta a rádión, hogy „ne most, ne most.”
Később azonban kiállt az idei Brit Nagydíj győztese és a korábban kapott 5 másodperces büntetését is letöltötte, amit korábban a veszélyes kiengedése miatt kapott. Azonban így egy lehetséges 3. helyért járó 15 pont helyett csupán a 10 pontot érő 5. helyen zárt, de még a bónuszpont megszerzésével is csak 11 ponttal távozhatott a Paul Ricard-ról.
Hill a Ferrari stratégiai döntését ahhoz hasonlította, mint amikor valaki csak „félig megy fel a lépcsőn”.
„Valakinek magához kellene ragadnia a kezdeményezést, ami a stratégiai dolgokat illeti,” – folytatta 1996 világbajnoka. – Ez a személy lehet a stratéga, de akár a versenyző is. Határozott döntésekre lenne szükség a Ferraritól.”
A Scuderia a mostani rossz versenyeiknek köszönhetően mindkét bajnokságban óriási hátrányba került a Red Bull hoz képes. Leclerc-nek 63 pont a lemaradása Max Verstappennel szemben az egyéniben, amíg a gyártó versenyében már majdnem 100 pontra rúg a hátrányuk.
Hill szerint azonban „a Ferrariban óriási a potenciál” é ha képesek lesznek kiküszöbölni a problémáikat, akkor képesek lehetnek visszaszállni a bajnok küzdelembe.
A nemzetközi sajtóorgánumok szerint Charles Leclerc és a Ferrari akaratlanul is hozzásegíti Max Verstappent a második bajnoki címéhez.
A Scuderia ismét felemás futamot zárt. Carlos Sainz a motorbüntetése miatt az utolsó előtti pozícióból indult. A spanyol ugyan pontot tudott szerezni, ám a versenyt vezető monacói a falban végezte. Leclerc magára vállalta a felelősséget, ám a futam hevében még a gázpedálra panaszkodott.
A holland pilóta köszönte szépen a lehetőséget, és senkitől sem zavartatva bevonult az első helyre.
A nemzetközi lapok így értékelték a Francia Nagydíj eseményeit.
La Gazetta dello Sport (Olaszország):
„A bajnoki címhez az kell, hogy futamokat nyerjenek és ne hibázzanak. Max Verstappen az évek során jól megtanult a leckét, és ma már szinte tévedhetetlen. Nyomást gyakorol Leclerc-re és learatja a babérokat. A monacói pilóta az elején még dominálta a futamot és sakkban tartotta az eltökélt Maxet. Aztán bukás lett a vége, mivel kapkodva sietett a boxkiállása előtt. Ez a második hibája idén, de ez nagyon sokba került.”
Marca (Spanyolország):
„A Ferrari és Charles Leclerc átnyújtotta Max Verstappennek a győzelmet. Nem sokat kellett küzdenie érte, vígan asszisztálnak a második világbajnoki címéhez is. Ismét technikai hiba Leclerc-nél, mert a gázpedál hol együttműködött, hol nem. Carlosnak sem volt jó a kerékcseréje, és a stratégiába is belezavarodtak. Nem zártak jó napot.”
L’Équipe (Franciaország):
„Charles Leclerc ahelyett, hogy 60 ponttal vezetné a versenyt, jelenleg 63 egységgel van lemaradva. Ha Carlos Sainz pontveszteségét is nézzük, akkor a Ferrari magabiztosan vezethetné a konstruktőri listát is. Ehelyett egyre távolabb kerülnek a bajnoki címektől.”
Bild (Németország):
„Az elején minden úgy történt, ahogy Charles Leclerc megálmodta, ám végül Max Verstappen nyerte a futamot. A monacói versenyző a futam után arról beszélt, hogy ő hibázott, így nem érdemli meg a bajnoki címet. Ugyanakkor hozzátette, furcsa volt számára, hogy az autó hátulja megindult. Nem volt megfelelő az egyensúly. A következő napokban ki kell elemezniük az adatokat. A csalódottsága érthető. Nagyon kellene neki a győzelem.”
The Sun (Egyesült Királyság):
„Leclerc ugyan óriási tehetség, ám képes néha túltolni. Ezt vasárnap is láthattuk. Bármennyire is felelős a Ferrari a költséges és megkérdőjelezhető stratégiai döntések valamint a technikai hibák miatt, ezúttal ez Leclerc-en ment el.”
Ismét pocsék futamon van túl a Ferrari. A Francia Nagydíjon Charles Leclerc a vezető helyről esett ki, míg a mezőny végéről felzárkózó Carlos Sainz pedig egy stratégiai baklövés miatt bukta a dobogós helyezését.
A verseny utolsó fázisában Sainz a harmadik helyen haladt – egy ötmásodperces büntetés tudatában – amikor némileg váratlanul ki állt kerékcserére. A versenyből tíz kör volt még hátra, így megvolt az esélye, hogy a lágyabb, de kopott abroncsokon kiautózza a megfelelő előnyt. Végül az ötödik lett, a leggyorsabb kört is megszerezve.
Maga az érintett sem értett akkor a kerékcsere szükségességét, sok szakértővel és rajongóval egyetemben, akik komoly kritikákkal illették ismételten a csapatot.
A futam után a spanyol azonban megvédte csapatát, szerinte az újabb bokszkiállás volt a helyes döntés:
„A győzelem nem is, de a dobogó egy tökéletes futammal elérhető lett volna. A 19.helyről indultunk, végül az ötödikek lettünk a leggyorsabb körért járó bónuszponttal együtt. Ez pedig szerintem rendben van és el is fogadom. A csapat tökéletes munkát végzett a stratégiával.” – kezdte Sainz.
„Igen, kint akartam maradni, mert talán benne lett volna egy dobogós helyezés. A csapat sokkal több adatot lát a monitorokon, amit tettek azt a legjobb szándékkal és a legjobb szellemben tették. Az én állaspontom az volt, hogy ha nem tudtam volna megelőzni Checot, akkor kiálltam volna. Abban a pillanatban, ahogy megelőztem, arra gondoltam meglátjuk, eltudok-e húzni.”
„Abban a szakaszban a számok azt mutatták, hogy nem jutottam volna el a végéig. A csapat úgy döntött, hogy biztosra megyünk. Akkor máshogy éreztem, de még nem láttam a számokat.”
„A Ferrarinál nagyon komoly kritikákat olyan dolgokért, amelyeket más csapatok is megtesznek a bokszkiállási ablakban. Nem vagyunk annyira katasztrofálisak, mint amilyennek sokan tartanak minket.”
Nico Rosberg saját elmondása szerint csak a fejét csóválta a Francia Nagydíj alatt, amikor azt látta, hogy a Ferrari másodszor is a bokszba hívja Carlos Sainzot. A Sky Sports szakértőjeként tevékenykedő expilóta szerint itt az ideje, hogy Maranellóban változások történjenek.
Nico Rosberg nem szokott megriadni attól, hogy kemény kritikát fogalmazzon meg bárkivel szemben, ha azt érzi indokoltnak. A Francia Nagydíj után sem fogta vissza magát, és keményen beleszállt a Carlos Sainzot potenciális dobogótól megfosztó Ferrariba.
„Csak a fejemet csóváltam, hogy mégis mi a fenét művelnek. Először is egy nagy csata közepén volt, amit a csapata nem is nézett, mert éppen leszegett fejjel számoltak, hogy aztán kerék a kerék elleni párharc kellős közepén beszéljenek hozzá” – utalt a Sainz és Pérez csatája közben a spanyolnak címzett, őt kerékcserére szólító üzenetre.
2016 világbajnokának természetesen nem csak ez nem tetszett, szerinte ugyanis nem kellett volna kihívniuk a spanyolt, mert simán végigment volna a közepes keveréken. „Carlos a harmadik helyen haladt, és kényelmesen ott is tudott volna maradni, a gumijai rendben lettek volna. Erre kihívták kerékcserére, amivel esélye sem volt az ötödik helynél előrébb végezni. Itt az ideje, hogy meglépjenek néhány komoly változtatást” – mondta a német, akivel Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke vélhetően nem értene egyet, szerinte ugyanis a lehető legjobb döntést hozták.
Rosberg Sainz stratégiája mellett Leclerc kieséséről is elmondta a véleményét, és annak ellenére kételkedett, hogy a monacói pilóta és főnöke is megerősítette, hogy vezetői hiba vetett véget a 16-os rajtszámú Ferrari versenyének.
„Szerintem Leclerc elhamarkodottan vállalta magára a felelősséget, mert szokatlan volt, ami történt – fejtegette Rosberg. – Az is megeshetett, hogy a szél hirtelen kibillentette az autó hátulját. Egy szerencsétlen széllökés 20%-os leszorítóerő-veszteséggel is járhat. Ezt meg kell nézzék, miként a motort is meg kell vizsgálni. Nem hiszem el, hogy ez vezetői hiba volt, miként azt is furcsállom, hogy nem tudott gázt adni [már a falban állva]. Az első szárny eltört, de meglepett, hogy nem tudta folytatni.”
A Ferrari csapatfőnöke kiállt a Ferrari Francia Nagydíjon hozott kérdéses stratégiai döntése mellett, és elmondta, ez volt a biztonságos taktika a dobogós esélyeit így elveszítő Carlos Sainz számára.
Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke szerint jó döntés volt kihívni a bokszba Carlos Sainzot a Francia Nagydíj hajrájába azután, hogy a spanyol pilóta megelőzte Sergio Pérezt, és feljött a harmadik helyre. A döntést maga Sainz sem értette, és már a rádióban értetlenségének adott hangot, főnöke szerint viszont így volt biztonságos.
Binotto elismerte, hogy a stratégiájuk végül „nem a tervek szerint alakult”, de úgy vélte, a gumikezelés és gumikopás terén is jó versenyt teljesítettek. „Nem csak úgy érezzük, hogy helyesen döntöttünk, hanem tudjuk, hogy ez volt a jó döntés – utalt Sainz második kiállására a Sky Sportsnak nyilatkozva. – Nem volt messze a gumi élettartamának végétől, és úgy ítéltük meg, hogy kockázatos [kint tartani]. Nem gondoljuk, hogy megvolt a tempója elszakadni és megküzdeni a második helyért. A kiállással ráadásul megszerezte a leggyorsabb kört, ami újabb pontot ért. Ez volt a legbiztonságosabb és a helyes döntés.”
Az elszakadás azért lett volna lényeges Sainznak, mert az első kerékcseréjénél a csapat veszélyesen engedte őt ki a bokszutcában (Albonnak szinte állóra kellett fékeznie a Williamst, hogy ne rohanjon a Ferrarinak), amiért 5 másodperces büntetést kapott. Amennyiben pedig nem állt volna ki már egy újabb cserére, ezt az időt hozzáadták volna a versenyidejéhez, azaz 5 másodpercnél jobban le kellett volna szakítania a mögötte autózót, hogy megtarthassa a harmadik helyet.
Kockáztatni ugyanakkor talán azért lett volna értelme, mert ha ez nem is sikerül és Pérez, valamint Russell is előtte végez, az nem tűnt valószínűnek, hogy az ötödik helyen haladó Alonso is el tudja őt kapni, így ez a pozíció alighanem második kiállás nélkül is biztosított lett volna.
Ami Charles Leclerc kiesését illeti, Binotto is megerősítette, amit a monacói pilóta, azaz, hogy semmilyen probléma nem volt a gázpedállal, és „egyértelmű vezetői hiba” történt. Egyúttal azt is tisztába tette, hogy Leclerc azért gyanakodhatott a gázpedálra, mert amikor hátramenetbe kapcsolt, hogy kitolasson a falból, az nem úgy reagált, ahogy várta, de a Ferrari csapatfőnöke szerint ennek semmi köze nem volt a megpördüléshez.
Több részlet is kiderült a Ferrari Francia Nagydíj időmérőjén alkalmazott szélárnyékozós taktikájával kapcsolatban. Többek között az is, hogy mennyit hozott a konyhára Sainz segítsége a pole-t megszerző Leclerc-nek, és kinek az ötlete volt a kivitelezés.
Noha Charles Leclerc szerint nem ezen múlott a pole pozíciója, a Ferrari a Francia Nagydíj időmérőjén tökéletesen kivitelezett szélárnyékozós taktikát mutatott be, amikor a Q3-ban a monacói pilóta segítésére használta a hátrasorolásos büntetése miatt mindenképpen a mezőny végéről induló Carlos Sainzot. Laurent Mekies, a Scuderia versenyigazgatója az olasz Sky-nak elárulta: a két pilóta nagyon sokat tett hozzá az ötlet kivitelezéséhez, a csapat ugyanis a pálya egy másik pontján akart szélárnyékot adni Leclerc-nek.
„A csapat tökéletesen hajtotta végre a taktikát, úgyhogy ez jó nap volt nekünk, és a csapat érdeme ez az eredmény. Soha nem magától értetődő, hogy ilyesmit ennyire jól sikerül kivitelezni, mert az autók közötti különbségek miatt ez egy nagyon összetett dolog” – magyarázta a francia szakember.
„Azért döntöttünk úgy, hogy szélárnyékot adunk Leclerc-nek, mert elképesztően jó pilótáink vannak. Mi ugyanakkor a sikán előtt terveztük ezt tenni, de Carlos és Charles azt mondták, hogy ők a sikán után szeretnék, noha az sokkal kockázatosabb. Így adtunk egy kis szélárnyékot a sikán előtt és után is, ami sokkal kockázatosabb volt. Az ő ötletük, úgyhogy dicséret illeti őket érte.”
Mekies a Mistral-egyenesben található sikánról és az azt megelőző DRS-zónáról beszélt. Itt ugyanakkor az állítható hátsó szárny használata miatt kisebb lett volna a szélárnyék hatása, mint a Mistral-egyenes sikán utáni részében, ahol már nem lehet DRS-t használni. Sainz ráadásul nem csak az egyenes szakaszon, hanem a padlógázas Signe-kanyarban is “húzta” Leclerc-t, és csak a szintén nagyon gyors Beausset-kanyar előtt állt félre előle.
Csapattársának köszönhetően Leclerc magabiztos előnnyel szerezte meg a pole-t Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Elsőre nem sikerült tökéletesen
A pole-t Max Verstappen előtt több mint 3 tizedes előnyel megszerző Leclerc az időmérő utáni sajtótájékoztatón elárulta, hogy korábban nem gyakorolták a szélárnyékozást, így aztán nem meglepő, hogy elsőre nem sikerült tökéletesen kivitelezni azt.
„Elég nehéz pontosan eltalálni. Szerintem az első [Q3-as] körben talán kicsit túl közel kerültünk a nyolcas és kilences kanyarban (a Mistral-egyenesben levő sikán – a szerk.), így ott veszítettem némi időt, és nem a lehető legjobb módon vezettem. A második körre viszont alkalmazkodtunk, és már jobb volt. Jó munkát végeztünk kommunikációs szempontból, Carlos segítsége pedig lenyűgöző volt.”
Leclerc elmondta, hogy a Beausset féktávjához közeledve nem tehetett mást, mint csapattársára bízta magát. „Végső soron minden a bizalomról szól. Tudtam, hogy Carlos előbb-utóbb félre fog állni, csak azt nem, hogy mikor. De Carlos tökéletesen ítélte meg a helyzetet, jókor és jól állt félre. Szerintem nagyjából két tizedet nyertem a szélárnyékkal, legalábbis így emlékszem a Q2-es, szélárnyék nélküli körömhöz képest, úgyhogy jelentős segítség volt, és enélkül sokkal szorosabb lett volna a helyzet Max-szal, de így is elég jó kört futottam.”
Sainz eközben elárulta, hogy a szélárnyékozás ötlete nem az időmérő előtt merült fel, hanem már eleve úgy vágtak neki a hétvégének, hogy a motorcsere miatti büntetésének köszönhetően rá ez a feladat fog hárulni a kvalifikáción. A spanyol pilóta a remek kivételezés után pedig nem mulasztott el egy kicsit odaszúrni a kritikusoknak.
„Az idén elég sok kritikát kaptunk a stratégiával kapcsolatban, ami szerintem kissé igazságtalan. Minden csapat követ el hibákat a szezon során a gumiválasztással és egyebekkel, de mi az idén elég jók vagyunk a stratégiával, a mai nap pedig bizonyította ezt. Egyúttal azt is megmutatta, hogy nagyon jó a kapcsolatom Charles-lal és nagyon jól dolgozik össze a csapat, amit jó látni. Szerintem meg kell adni nekünk és a Ferrarinak is, hogy ma nagyon jól hajtottuk végre a stratégiát.”
Ami a kivitelezést illeti, Sainz leginkább a saját tapasztalataira és megérzéseire hagyatkozott. „Tudom, hogy miként kell jó szélárnyékot adni, mert tudom, hogy nekem mire lenne szükségem a saját körömben ahhoz, hogy nyerjek 2-3 tizedet. Így kezdettől fogva tudtam, hogy mit kell tennem, és szerintem szépen kiviteleztük a dolgot” – nyilatkozta.
A Ferrari taktikájáról egyébként Max Verstappen is elismerően nyilatkozott és „okos húzásnak” nevezte azt, amit ők természetesen azért nem alkalmaztak, mert Sergio Pérez is a minél jobb rajthely megszerzésére törekedett.
A futamon már nem lesz ott az élmezőnyben, hogy segítsen Leclerc-nek Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
A futamon nehéz dolguk lesz
Noha a pole megvan, a Ferrarinak két dolog is nehezíteni fogja a helyzetét vasárnap. Az egyik a Red Bull versenytempója, amely a pénteki második szabadedzésen nagyon erősnek tűnt (azóta természetesen a maranellóaik is változtattak az autón, de ezen változtatások hatása csak a futamon fog kiderülni), a másik pedig az, hogy a bikások két autóval vannak ott az elejében, így adott esetben eltérő stratégiát is alkalmazhatnak a pilótáik között, hogy így szorítsák sarokba Leclerc-t.
„Őszintén úgy gondolom, hogy a Red Bullnak van egy kis előnye velünk szemben a versenyen, de harcolni fogunk ellenük – nyilatkozta Laurent Mekies. – A részleteken múlnak az ilyen versenyek, és szerintem most is ez lesz a helyzet. Meglátjuk, hogy optimalizálni tudunk-e mindent a stratégiával és a gumikopással. Kettő az egy elleni szituáció lesz, ami sokat számít, de ez is a játék része, ezzel tisztában vagyunk. Viszont úgy gondoljuk, hogy Carlosszal is szerezhetünk pontokat. Charles-nak kemény dolga lesz, mert egyedül fog kettő ellen küzdeni, ezért jól kell időzítenünk a kiállásokat, de készen állunk a harcra.”
Mekies úgy vélte, hogy bár nem lesz könnyű előzni a versenyen, Sainz az első hatba is feljöhet a 19. helyről.
Mattia Binotto szerint a Paul Ricardon újra a másodpercek törtrészeiről fog szólni a csata, még akkor is, ha a Francia Nagydíj edzésén úgy tűnt, a Ferrari orra előrébb jár. A bajnokságot vezető Max Verstappent két hete Ausztriában a Ferrari versenyzője, Charles Leclerc verte meg, de a Red Bull illetékese, Dr. Helmut Marko nem aggódik a tendencia miatt. Az Österreichnek nyilatkozott:
„Az, hogy a Ferrari nyert, nem azért volt, mert annyira gyorsak voltak, hanem mert mi voltunk túl lassúak. Ezúttal mindent megteszünk, hogy újra versenyképesek legyünk.”
A Ferrari ugyanakkor pénteken egyértelműen gyorsabbnak tűnt a Paul Ricardon, még ha a csapatfőnök Binotto szerint a végeredmény újra a másodperc töredékeiről fog szólni. Elismeri, hogy a Ferrari jobb a kanyarokban, de a Red Bullnak nagyobb az egyenes tempója:
„Nem vagyunk sokkal jobbak egy körön, ugyanakkor a Red Bull sem sokkal következetesebb hosszútávon. Elképzelhető, hogy a Red Bull egy kis leszorítóerőt tesz rá, mi pedig leveszünk belőle.”
A Red Bull részéről Marko újabb szoros versenyhétvégére számít az időmérő előtt:
„Amennyiben Carlos Sainz megkapja a motorcsere miatti büntetést, akkor a második helyen leszünk. Akkor a kevésbé kopó gumink kifizetődhet. A teli tankolással az alulkormányzottságunk is eltűnt.”
A világbajnok ugyan Verstappen 38 ponttal előzi meg Leclerc-et, de Marko nem érzi magát kényelmesen a Red Bull címvédése miatt:
„22 versenyhétvégéből még csak 11-et teljesítettünk.
Egyenrangúak vagyunk a Ferrarival, a győzelmet a napi forma, a helyes taktikai és a technikai döntések határozzák meg. Sok minden történhet még.”
A brazil kommentátor élő adásban beszélt Carlos Sainz kalandjairól.
A Monacói Nagydíj után Sergio Pérez került félreérthető helyzetbe, ugyanis a győzelmét ünneplő mexikói versenyzőt egy hölgy társaságában kapták lencsevégre. Ezen felül több pletyka is szárnyra kapott azzal a bizonyos bulival kapcsolatban.
A Francia Nagydíj első szabadedzésén, egy ártatlan történettel kezdődött minden. Felipe Giaffone a gyakorlás alatt elmondta, hogy nemrég készítettek egy anyagot Lando Norrisszal. A brit versenyzőt első sorban arról kérdezték milyen szavakat tanult portugál barátnőjétől. A gondolatmenet azonban itt nem ért véget.
A brazil kommentátor hozzátette, hogy ebben a témakörben a Ferrari spanyolja is jártas, hiszen Maria Fernanda Ackel Ganem (brazil modell) is taníthatott pár szót a pilótának. Tavaly a Brazil Nagydíj után Norris és Sainz kibérelt egy házat, hogy tovább élvezhessék az ország adta lehetőségeket. A golfozáson kívül „barátnőikre” is szakítottak időt. Mikor Giaffone-t szembesítették azzal, hogy a 27 éves versenyző a spanyol Isa Hernáezzel jár, meglepődött.
Védelmében elmondta, hogy bizonyítékai vannak állításával kapcsolatban. Rubens Barrichello idén Monacóban tartott egy bulit, amire a kommentátor fia is hivatalos volt (a két család ugyanis baráti viszonyt ápol egymással). Az eseményen Sainz és Norris is megjelent, ám a spanyol a brazil „kedvesével” érezte jól magát.
Ganem akkoriban közösségi médiás platformjain utalt arra, hogy a versenyzőkhöz köze van. Több képet is posztolt a hercegségből, valamint elutazott az Egyesült Királyságba is a két pilótával. Az eset óta viszont minden fiókját privátra állította.
Az ügyet természetesen azonnal felkapta a Twitter. A rajongók egy része hisz a Giaffonenak, míg mások egyszerű pletykának titulálják az egész történetet.
Carlos Sainz volt a leggyorsabb a második szabadedzésen, Charles Leclerc autózta a második helyet érő időt, míg a harmadik Max Verstappen lett.
A mezőny fele rögtön kihajtott a pályára, hogy az installációs körökkel kezdjék meg a gyakorlást.
Charles Leclerc kapcsolt nagyobb sebességre, miközben Mick Schumacher piruettezett egyet. A német versenyző lendületét a piros felület állította meg. Mindeközben Carlos Sainz és Max Verstappen még mindig a boxban várakozott.
A Red Bull holland versenyzője miután kihajtott a pályára, átvette a vezetést Leclerc-től, majd Carlos Sainz fosztotta meg csapattársát a leggyorsabb körtől. A spanyol pilóta már a piros oldalfalú gumikon futotta legjobb idejét.
Fél óra elteltével Charles Leclerc került az élre, megelőzte Carlos Sainzot és Kevin Magnussent. Max Verstappen, Fernando Alonso, Sebastian Vettel, Lance Stroll, Alex Albon, Esteban Ocon és Sergio Pérez alkotta még az első 10-et.
15 perccel a vége előtt a versenyzők már a hosszúetapokra gyúrtak. Előkerültek ismét a közepeskeverékű abroncsok. Charles Leclerc a gumikopás mértékével küszködött, míg Max Verstappennek az egy körös tempóval volt inkább gondja.
Végül a büntetést kapó Carlos Sainz bizonyult a leggyorsabbnak, mögé csapattársa (Charles Leclerc) és Max Verstappen ért fel. A két Mercedes foglalta el a 4. és az 5. pozíciót (George Russell – Lewis Hamilton), míg az első 10-be Lando Norris, Pierre Gasly, Kevin Magnussen, Daniel Ricciardo és Sergio Pérez fért be.