Címke: Carlos Sainz

  • Sainz örül, hogy újra versenyképes a Ferrari

    Sainz örül, hogy újra versenyképes a Ferrari

    Carlos Sainz rendkívül elégedett lehet a Holland Nagydíj első napját követően. A 28 éves spanyol versenyző az első gyakorláson a 3. legjobb időt autózta, majd a délutáni edzés folyamán már a 2. helyen lett rangsorolva.

    Sainz az előző héten hiába rajtolhatott a pole-pozícióból, a két Red Bull tempójával nem volt képes mit kezdeni és emiatt csupán a 3. helyen intette le őt a kockászászló. Az idei Brit Nagydíj győztese szerint „Max Verstappen egy másik dimenzióban járt”, de egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy Zandvoortban megfordult a kocka.

    Amíg a hazai pályán versenyző holland autója megállt az első edzésen és az emiatt elveszített pályaidőt próbálta meg behozni délután, addig a Ferrari versenyzői mindkét edzésen remekeltek és ez egy jó alapot adhat majd nekik a hétvége hátralévő részére.

    „Nagyon jó érzés, hogy versenyképesek tudunk lenni egy ilyen versenyképes pályán, mint Zandvoort” – nyilatkozta Sainz az Forma-1 hivatalos oldalának. – Nagyon élveztem a mai napot az autóban és ha megnézem a köridőket, az is elégedettséggel tölt el. Nagyon jó érzés ez a számunkra a nehéz spái versenyhétvégét követően.”

    Hiába a Red Bull rossz kezdése, őket soha nem érdemes leírni az utóbbi versenyen mutatott formájuk miatt. A Bikák mellett pedig a Mercedesre is érdemes lesz figyelnie a Vörösöknek, szóval ezen okok miatt egy érdekes időmérős edzés és futam előtt állunk.

  • Sainz: A jó stratégiák után persze senki nem gratulál nekünk

    Sainz: A jó stratégiák után persze senki nem gratulál nekünk

    Carlos Sainz szerint a Ferrari az összes másik csapathoz képest több kritikát kapott a rossz stratégiai döntéseik miatt. A spanyol úgy véli, hogy a jó döntéseiket pedig semmi pozitív reakciót nem kaptak az emberektől.

    A szurkolók és a sajtó sem kímélte a Vörösök stratégáit, akik az idei szezonban már számos alkalommal vétettek szarvas hibákat a vasárnapi versenyek folyamán (Le Castellet, Silverstone és Hungaroring). Azonban hiába jött a nyári szünet, a hibák Spában is tovább folytatódtak.

    A maranellói istálló el szerette volna halászni a bónuszpontot Max Verstappentől és ezért kockáztattak Charles Leclerc-rel. A monacói két körrel a vége előtt kihívták friss lágyakért, de a zseniálisnak látszó tervük végül csúnyán besült. Leclerc ugyanis nem tudta megfutni a leggyorsabb versenykört, ráadásul a sebesség limit átlépése miatt egy 5 másodperces büntetést kapott, ami miatt elbukta az 5. helyét Fernando Alonsóval szemben.

    Binotto a futamot követően megvédte a csapat taktikáját és szerinte jól jártak el az esetben. A svájci-olasz szakember mellett az idei Brit Nagydíjon diadalmaskodó Sainz is a Ferrari védelmére kelt és elmondta, hogy az emberek szerinte túl könnyen ítélkeznek a hibáik felett.

    „Nehéz általánosítani, ami a taktikai döntéseinket illeti” – nyilatkozta Sainz a Holland Nagydíj előtti sajtónapon. – Néha bátrak voltunk, de voltak olyan alkalmak is, amikor óvatosabbak voltunk. Pontos választ akkor tudnék adni, hogy ha egyenként kielemeznénk az összes stratégiát.”

    Sainz – aki tegnap ünnepelte 28. születésnapját – hozzátette, hogy ehhez hasonló jelenséget soha nem tapasztalt korábbi F1-es pályafutása során.

    „Ez az egész arról szól, hogy folyamatosan fejlődjünk csapatként és képesek legyünk megtalálni az adott helyzetben felmerülő legjobb megoldást. Azévad során hoztunk jó döntéseket, de persze akkor senki nem jött oda gratulálni nekünk. Azonban, ha vétettünk olykor 2-3 hibát, akkor a kritikák kereszttüzében találtuk magunkat.”

    „Amikor a Toro Rossónál, a Renault-nál és a McLarennél versenyeztem, soha nem tapasztalptam ehhez hasonlót. Itt a Ferrarinál sokkal nehezebb ez a helyzet ebből a szempontból.”

  • A második edzésen a két Ferrari került az élre, Verstappen csak a 8.

    A második edzésen a két Ferrari került az élre, Verstappen csak a 8.

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb a Holland Nagydíj második szabadedzésén, a második pozíciót érő időt Carlos Sainz autózta, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

    Késve indult a gyakorlás, így a versenyzők többsége szinte azonnal kihajtott a pályára. A váltócserén átesett Max Verstappen az első percekben az élre ugrott, mögé Carlos Sainz és Charles Leclerc zárkózott fel.

    Daniel Ricciardo hibázott, így az autója alja némi szikrát is vetett, ám a jelek szerint nem sérült a padlólemeze. A mezőny gyorsan átállt a versenyszimulációkra, a közepeskeverékű abroncsokon George Russell nagyon jól mozgott, csakúgy, mint Lewis Hamilton.

    Féltávnál Carlos Sainz állt az élen Lewis Hamilton és George Russell előtt. Fernando Alonso a negyedik pozícióba repítette magát, míg mögötte Lance Stroll, Max Verstappen, Esteban Ocon, Yuki Tsunoda, Charles Leclerc és Mick Schumacher volt a sorrend.

    Yuki Tsunoda csalogatta elő a sárga zászlót, ugyanis sikeresen elásta autóját a sóderágyba. Pár perc múlva a piros jelzés is megjelent, így mindenki mehetett vissza a boxba.

    Kevesebb, mint négy perc volt hátra, mikor ismét útjára engedték a pilótákat. Max Verstappen elsőként hajtott ki a boxból, a többiek a hollandot követték.

    A második edzésen végül Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak, a második helyet Carlos Sainz szerezte meg, míg a harmadik Lewis Hamilton lett. Lando Norris ért fel a negyedik helyre, míg mögötte George Russell, Lance Stroll, Fernando Alonso, Max Verstappen, Esteban Ocon és Daniel Ricciardo fért be az első 10-be.

  • A két Mercedes nyitott az élen, Verstappen autója megállt

    A két Mercedes nyitott az élen, Verstappen autója megállt

    George Russell volt a leggyorsabb az első szabadedzésen, a második pozíciót érő időt Lewis Hamilton autózta, míg a harmadik Carlos Sainz lett.

    Miután a versenyzők teljesítették az installációs körüket, elkezdődött az érdemi munka a zandvoort-i pályán. Mick Schumacher az első percekben meglátogatta a sóderágyat, ám ki tudta menekíteni autóját a „csapdából”, így folytathatta a gyakorlást.

    Max Verstappen az élre ugrott, majd már kör múlva a váltó adta meg magát a holland autójában. Előkerült a VSC is, majd a versenyirányítás inkább megszakította piros zászlóval a gyakorlást. A Red Bull versenyzője mindaddig kikászálódott füstölő versenygépéből.

    Miután eltávolították Verstappen autóját a pályáról, folytatódhatott tovább a gyakorlás. A McLaren pilótái az élre ugrottak, ám a számításaikat gyorsan keresztülhúzta Carlos Sainz. Fél óra elteltével így a spanyol állt az élen, Lando Norris és Daniel Ricciardo előtt. A negyedik pozícióba Fernando Alonso került, míg mögötte Sergio Pérez, Esteban Ocon, Mick Schumacher, Alex Albon, Kevin Magnussen és Yuki Tsunoda alkotta az első 10-et.

    George Russell meglepetésre letaszította Sainzot az első helyről, míg Pérez kis híján odacsapta a Red Bullját a falnak a nagy igyekezetében. Pár perc múlva Lewis Hamilton is felzárkózott, így a Mercedesek uralták az első két helyet. Mindeközben a Ferrari spanyolja a csillagosok egyik versenyzőjére panaszkodott, ugyanis feltartotta őt a gyors körén.

    Az első szabadedzésen végül George Russell bizonyult a leggyorsabbnak, a második helyre csapattársa, Lewis Hamilton ért fel. A harmadik pozíciót Carlos Sainz szerezte meg, míg mögötte Lando Norris, Daniel Ricciardo, Charles Leclerc, Sergio Pérez, Fernando Alonso, Esteban Ocon és Alex Albon végzett az első 10-ben.

    1 George Russell Mercedes 1:12.455s 29
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:12.695s + 0.240s 28
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:12.845s + 0.390s 30
    4 Lando Norris McLaren 1:12.929s + 0.474s 32
    5 Daniel Ricciardo McLaren 1:13.077s + 0.622s 31
    6 Charles Leclerc Ferrari 1:13.127s + 0.672s 30
    7 Sergio Pérez Red Bull 1:13.416s + 0.961s 30
    8 Fernando Alonso Alpine 1:13.633s + 1.178s 31
    9 Esteban Ocon Alpine 1:13.963s + 1.508s 33
    10 Alexander Albon Williams 1:14.063s + 1.608s 29
    11 Mick Schumacher Haas 1:14.163s + 1.708s 29
    12 Lance Stroll Aston Martin 1:14.257s + 1.802s 30
    13 Kevin Magnussen Haas 1:14.405s + 1.950s 31
    14 Pierre Gasly AlphaTauri 1:14.474s + 2.019s 28
    15 Sebastian Vettel Aston Martin 1:14.500s + 2.045s 28
    16 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:14.534s + 2.079s 18
    17 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:14.630s + 2.175s 31
    18 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:14.695s + 2.240s 22
    19 Max Verstappen Red Bull 1:14.714s + 2.259s 7
    20 Nicholas Latifi Williams 1:15.122s + 2.667s 33
  • Különleges ajándékot kapott születésnapjára Sainz a Ferraritól

    Különleges ajándékot kapott születésnapjára Sainz a Ferraritól

    A mai nap folyamén ünnepelte születésnapját Carlos Sainz. A Ferrari spanyol pilótája a 28. életévét töltötte be és ezen jeles alkalom kapcsán a Ferrari is készült számára egy kisebb meglepetésre.

    A Vörösök tortával várták Sainzot, akire ezen kívül egy másik ajándék is várt. Charles Leclerc ugyanis egy kamerával a fején elbújt egy, a spanyol szobájában található szekrénybe, ahol legalább 15 percet kellett ücsörögnie Lawrence Barretto információi szerint, ami alatt a lábai szinte teljes mértékben elzsibbadtak.

    Sainznak ugyanis ennyi idő kellett ahhoz, hogy bemenjen oda és a monacói abban a pillanatban az arcába robbantotta a konfettiágyút és emellett fel is köszöntötte a csapattársát.

    A 28 éves spanyol versenyző nagyon szeretne Zandvoortban a győzelemért versenyezni a mostani hétvégén, ugyanis egy héttel ezelőtt Spában hiába indulhatott a pole-ból, a Red Bullok tempójával még ő sem volt képest mit kezdeni.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

  • Nemzetközi sajtó: Verstappen egy másik bolygóról érkezett

    Nemzetközi sajtó: Verstappen egy másik bolygóról érkezett

    A nemzetközi sajtóorgánumok is elképedve írtak Max Verstappen és a Red Bull vasárnapi sikeréről.

    A bajnokság két éllovasánál erőforrást cseréltek, így mindketten a mezőny végéről várták a rajtot. A holland pilóta gyorsan felküzdötte magát az élre, míg Charles Leclerc-nek a stratégiával és a túlzott gumikopással akadtak gondjai. Verstappen magabiztosan nyerte meg a vasárnapi futamot, Sergio Pérez és Carlos Sainz előtt, míg a monacói az utolsó kerékcseréjére sietve túl gyorsan hajtott a boxba, így még egy 5 másodperces időbüntetést is kapott.

    A Spa-Francorchamps-ban történt eseményeket így értékelték a neves lapok:

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Igazuk van abban, hogy úgy versenyzett Max Verstappen, mintha egy másik bolygóról jött volna. A tempóját elnézve, az utolsó rajtkockából is nyert volna, a holland ugyanis 26 másodpercet vert rá a harmadik helyet megkaparintó Carlos Sainzra. Verstappen ezzel a futammal, már a második világbajnoki címére is rátette a kezét. Ki tudja, mi vár még rá a jövőben? A Red Bull autója úgy viselkedik, mint egy UFO, és azt állítják, hogy Monzában is dominálni fognak. Verstappen ugyanakkor még sosem nyert ott. Ez egy újabb pofon lenne a Ferrarinak, hiszen olyan jól indult nekik a 2022-es szezon.”

    Marca (Spanyolország):

    „Max Verstappen és a Red Bull egy másik ligában versenyzett. Tudják, hogyan kell minden futam előtt javítani az autó teljesítményén, és nem követnek el stratégiai hibákat sem. Két győzelem zsinórban, és összesen eddig 10 futamot nyertek ebben a szezonban. Ebből négy viadalon kettős győzelmet arattak. Verstappen a második bajnoki címe felé repül, előnye már tetemes. Nyugodtan indult a 14. helyről, és a 18. körben már az élen autózott. Mindaddig a Ferrarinál hiányzik a bizalom és a megfelelő kommunikáció. A versenyzők megkérdőjelezik a mérnökeik döntéseit. Annyira szükséges volt kihozni Leclerc a futam végén azért az egy vacak pontért?”

    Bild (Németország):

    „A Belga Nagydíjon Max Verstappennek a 14. helyről kellett rajtolnia, de könnyedén átmasírozott a mezőnyön és magabiztosan nyerte meg a futamot. Michael Schumacher esőben már nyert itt a 16. rajtkockából indulva, ezért is kiáltották ki őt ‘esőistenné’. Verstappennek szinte ugyanilyen teljesítményt sikerült végrehajtania.”

    The Sun (Egyesült Királyság):

    „Max Verstappen már mindent megtett, és még nyolc futam van hátra. Ha voltak is sötét felhők felette a tavalyi Abu Dhabi Nagydíj miatt, az idei szezonban nyújtott teljesítménye egyszerűen zseniális. A kvalifikáción remekelt, csak a büntetése miatt sorolták hátra. Vasárnap viszont nem kellett neki sok kör ahhoz, hogy az élre álljon.”

    L’Équipe (Franciaország):

    „A regnáló világbajnok ismét megmutatta, hogy nem félne a fordított rajtrács ötletétől sem. Július végén Max Verstappen a 10. rajtkockából indulva nyert Magyarországon, egy hónappal később újfent megismételte ezt a mutatványt. A holland kiválóan rajtolt a lágy abroncsokon, és nem akadt gondja azzal sem, hogy lerázza a riválisait. A 12. körben még a pole-ból induló Carlos Sainzot is megelőzte, mikor a spanyol kiment a boxba. Három körrel később a Ferrari versenyzője került újfent az élre, de a 18. kör után Sainz számára tényleg véget ért a móka.”

     

     

  • Ferrari szerint nem a technikai direktíva miatt esetek vissza

    Ferrari szerint nem a technikai direktíva miatt esetek vissza

    A Ferrari kijelentette, nincs rájuk negatív hatással a delfinezés csökkentésére irányuló direktíva, így nem ezért estek vissza.

    A Belga Nagydíjtól lépett életbe az FIA iránymutatása, így a csapatoknak módosítaniuk kellett a kopólemez merevségén. Így az úgynevezett „hajlékony padlólemez” hatás is eltűnt, ugyanis az alakulatok nem tudnak már trükközni azzal, hogy az említett rész (kopólemez) a konstrukció mozgás közben „felcsússzon” a padlólemezbe.

    A Mercedes várta legjobban, hogy életbe lépjenek a változtatások, ugyanis számításaik szerint leginkább az élmezőnyt érintette volna negatívan a dolog. Ám a Red Bull teljesítményét nem vetette vissza az iránymutatás.

    „Gyakrabban kellene ilyen direktívákat alkalmaznunk. Úgy tűnik, hogy a módosítás szárnyakat adott nekünk, míg másokat visszavetett.” – nyilatkozta nevetve Christian Horner.

    Jos Verstappen a holland Viaplay-nek a következőket mondta:

    „Állítólag minket zavart volna leginkább ez a változtatás, de szerintem a többiek jobban bosszankodnak miatta.”

    A Scuderia azonban látványosan veszített a lendületéből a hétvégén. Mattia Binotto viszont leszögezte, ennek semmi köze az új direktívához.

    „A mi esetünk teljesen elhanyagolható a technikai direktíva hatása. Ugyanakkor ez nem válasz arra a kérdésre, hogy miért volt ilyen rossz a teljesítményünk.”

    Carlos Sainz egyetért csapatfőnökével, sőt azt is sejti miért voltak gyengébbek a hétvégén:

    „Úgy vélem, hogy ez a pálya karakterisztikájának a következménye. A csomagunk nem illik ehhez az aszfaltcsíkhoz, de majd Zandvoortban talán okosabbak leszünk. Az az érzésem, hogy egyszerűen csak rossz hétvégénk volt.”

  • Sainz a versenytempóban reménykedik: A futamokon erősebbek vagyunk

    Sainz a versenytempóban reménykedik: A futamokon erősebbek vagyunk

    Carlos Sainz megörökölte Max Verstappentől az első helyet, így ő indulhat vasárnap az élről a belga futamon.

    A holland versenyző meglepte ellenfelit a tempójával, a Ferrari spanyolja nem igazán tudott mit kezdeni a világbajnokságot vezető pilóta sebességével. Ám a motorbüntetés miatt Sainz előtt megnyílt a lehetőségek kapuja. A 27 éves pilóta nem csüggedt el teljesen, ugyanis a versenyeken erősebb tempót szoktak diktálni.

    „Az időmérő rendben volt, örülök annak, hogy a pole-ból indulhatok. Ugyanakkor nem voltam túl boldog, mikor láttam mekkora volt a hátrányunk Maxhez (Verstappen) képest. Tovább kell kutakodnunk, és rá kell jönnünk arra, hogy miért vagyunk ennyire lemaradva tőlük ezen a pályán. Mindenesetre jó az, hogy az első rajtkockából indulhatok, megpróbálok holnap onnan nyerni. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a versenyen. Úgy gondolom, hogy a versenytempónk jobb, mint az időmérős tempónk.” –nyilatkozta Sainz.

     

  • Verstappen volt a leggyorsabb, köridején még Leclerc is meglepődött

    Verstappen volt a leggyorsabb, köridején még Leclerc is meglepődött

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a Belga Nagydíj második szabadedzésén, a második pozíciót érő időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Lando Norris lett.

    A versenyzők többsége azonnal kihajtott a pályára, hogy folytassák a felkészülést a hétvégre. A sárga oldalfalú abroncsokon Max Verstappen került az élre, Carlos Sainz és Sergio Pérez zárkózott fel mögé. Charles Leclerc azonban elvette csapattársától a második helyet, így mindenki bukott egy pozíciót.

    Sainz nagy igyekezetében kiszélesítette a pályát és elkapta a sóderágy szélét, ám még így is az élre került. Verstappen mindeközben magának okozott problémát azzal, hogy a letépett sisakfóliája beragadt a hátsó fékhűtésbe. Ám a menet közben kiesett a darab, így folytathatta tovább a munkát.

    Fél óra elteltével Max Verstappen ugrott az élre, mögötte Charles Leclerc már 8 tizedes hátrányt szedett össze. Lando Norris állt a harmadik helyen, míg mögötte Lance Stroll, Carlos Sainz, Lewis Hamilton, Fernando Alonso, George Russell, Daniel Ricciardo és Alex Albon fért be az első 10-be.

    Pierre Gasly meglátogatta a Brüsszel kanyarban a sóderágyat, míg a mezőny nagy része már a versenyszimulációkat teljesítette.

    Az eső ismét megnézte a pályát és a mezőnyt magának, így a pilóták óvatosan körözgettek a pályán. Lando Norris a bukótérbe menekült, miután elfékezte abroncsát, míg Kevin Magnussen megismételte a műveletet. Lewis Hamilton a Radillonba nézte meg a leaszfaltozott részt.

    Max Verstappen bizonyult végül a leggyorsabbnak a második szabadedzésen, a második pozíciót Charles Leclerc szerezte meg, míg a harmadik Lando Norris lett. Lance Stroll meglepetésre felugrott a negyedik helyre, míg Carlos Sainz csak az ötödik pozíciót ‘kapta meg’. Mögöttük Lewis Hamilton, Fernando Alonso, George Russell, Daniel Ricciardo és Sergio Pérez alkotta az első 10-et.

    1 Max Verstappen Red Bull 1:45.507s 19
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:46.369s + 0.862s 20
    3 Lando Norris McLaren 1:46.589s + 1.082s 15
    4 Lance Stroll Aston Martin 1:46.635s + 1.128s 16
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:46.649s + 1.142s 19
    6 Lewis Hamilton Mercedes 1:46.893s + 1.386s 17
    7 Fernando Alonso Alpine 1:46.975s + 1.468s 18
    8 George Russell Mercedes 1:47.042s + 1.535s 21
    9 Daniel Ricciardo McLaren 1:47.255s + 1.748s 17
    10 Sergio Pérez Red Bull 1:47.346s + 1.839s 14
    11 Alexander Albon Williams 1:47.520s + 2.013s 15
    12 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:47.617s + 2.110s 20
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:47.658s + 2.151s 15
    14 Pierre Gasly AlphaTauri 1:47.782s + 2.275s 18
    15 Sebastian Vettel Aston Martin 1:47.867s + 2.360s 18
    16 Esteban Ocon Alpine 1:47.944s + 2.437s 20
    17 Kevin Magnussen Haas 1:48.208s + 2.701s 18
    18 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:48.419s + 2.912s 20
    19 Nicholas Latifi Williams 1:48.612s + 3.105s 14
    20 Mick Schumacher Haas 1:49.941s + 4.434s 22
  • Eső, piros zászló és Ferrari siker – Sainz és Leclerc nyerte az első edzést

    Eső, piros zászló és Ferrari siker – Sainz és Leclerc nyerte az első edzést

    Carlos Sainz volt a leggyorsabb a Belga Nagydíj első szabadedzésén, a második helyet érő időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Max Verstappen lett.

    Az eső elállt Spa-Francorchamps felett a gyakorlás elején. A mezőny fele azonnal kimerészkedett a pályára, hogy kipróbálják az újításokat és a pályát. A csapatok szépen-lassan ismét felvették a ritmust a három hetes szünet után.

    Lando Norris produkálta az első mérvadó időt, mögé Carlos Sainz és George Russell zárkózott fel. Max Vertappen mindeközben majdnem elvitte Nicholas Latifit a boxutcában. A Williams ugyanis ráengedte a hollandra a versenyzőjét, aki kis híján eltalálta a kanadait.

    Liam Lawson gyakorlatozott az első edzésen Pierre Gasly helyén, első mért köre a 9. helyre volt elég. Max Verstappen gyorsan az élre ugrott, míg Valtteri Bottas megfestett egy kicsit az Eau Rouge belső felét.

    Esteban Ocon problémát érzékelt az autója kapcsán, így jelezte is azonnal az Alpine-nak.

    Fél óra elteltével Max Verstappen állt az élen, mögé Lewis Hamilton és Sergio Pérez ugrott fel. A negyedik helyen a motorcserére készülő Charles Leclerc állt, míg mögötte Carlos Sainz, George Russell, Daniel Ricciardo, Lando Norris és Fernando Alonso alkotta az első 10-et.

    Kevin Magnussen autója megállt a pályán, így előkerült a sárga zászló is. Ám a versenyirányítás biztonsági okokból inkább a vörös színre szavazott. Így csak az idő ment tovább. Mindenkinek vissza kellett mennie a boxban, míg a dán autója pirosan villogott.

    9 perccel az edzés vége előtt újra pályára léphettek az autók. Az eső is meglátogatta a mezőnyt, a 14-es kanyarban már érzékelték is a versenyzők az esőcseppeket. A Ferrari versenyzői még a piros zászlós szakasz előtt átvették a vezetést Verstappenttől. Így Carlos Sainz neve mellett szerepelt a legjobb köridő, míg mögé Charles Leclerc zárkózott fel.

    A versenyzők így inkább a boxba hajtottak, nem akartak kockáztatni az esőben. Daniel Ricciardo viszont kint maradt slick abroncsokon és araszolva próbált visszamenni csapatához.

    Lando Norris még az utolsó másodpercekben megnézte intermediate gumikkal a pályát, ám a szakadó esőben nem sok mindent tudott tenni.

    Így végül az első szabadedzésen Carlos Sainz bizonyult a leggyorsabbnak, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Max Verstappen lett. Mögöttük George Russell, Lance Stroll, Alex Albon, Daniel Ricciardo, Yuki Tsunoda, Lewis Hamilton és Sergio Pérez fért be az első 10-be.

    1 Carlos Sainz Ferrari 1:46.538s 16
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:46.607s + 0.069s 16
    3 Max Verstappen Red Bull 1:46.755s + 0.217s 10
    4 George Russell Mercedes 1:47.396s + 0.858s 13
    5 Lance Stroll Aston Martin 1:47.437s + 0.899s 13
    6 Alexander Albon Williams 1:47.835s + 1.297s 15
    7 Daniel Ricciardo McLaren 1:48.081s + 1.543s 14
    8 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:48.310s + 1.772s 16
    9 Lewis Hamilton Mercedes 1:48.420s + 1.882s 10
    10 Sergio Pérez Red Bull 1:48.474s + 1.936s 13
    11 Nicholas Latifi Williams 1:48.485s + 1.947s 13
    12 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:48.672s + 2.134s 15
    13 Lando Norris McLaren 1:49.470s + 2.932s 15
    14 Fernando Alonso Alpine 1:49.664s + 3.126s 17
    15 Sebastian Vettel Aston Martin 1:49.813s + 3.275s 12
    16 Esteban Ocon Alpine 1:50.315s + 3.777s 5
    17 Kevin Magnussen Haas 1:50.982s + 4.444s 9
    18 Mick Schumacher Haas 1:51.259s + 4.721s 15
    19 Liam Lawson AlphaTauri 1:52.065s + 5.527s 14
    20 Valtteri Bottas Alfa Romeo