Címke: Carlos Sainz

  • Minden a Pirelliről szólt az FP2-n, Leclerc a legjobb időt azért megfutotta

    Minden a Pirelliről szólt az FP2-n, Leclerc a legjobb időt azért megfutotta

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb az Egyesült Államok Nagydíja második szabadedzésén, a második legjobb időt Valtteri Bottas autózta, míg a harmadik Daniel Ricciardo lett.

    Az első gyakorlást kihagyó versenyzők azonnal kihajtottak a pályára, hogy behozzák a lemaradásukat. Carlos Sainz ugrott az élre, míg Charles Leclerc rögtön követte őt a második helyen. Valtteri Bottas ideje a harmadik helyre volt elég.

    A megszokottnál hosszabbra nyúlt a szabadedzés, ugyanis a pilóták a plusz fél óra segítségével a Pirelli 2023-as abroncsait próbálhatták ki.

    Lewis Hamilton feltartotta a „tesztidőszak” alatt Fernando Alonsót. A spanyol dühösen megjegyezte, hogy a hétszeres világbajnoknak „ma nincs tükre.”

    Fél óra elteltével Charles Leclerc állt az élen Valtteri Bottas és Daniel Ricciardo előtt. A három versenyző a 2022-es abroncsokkal teljesítette legjobb idejét. A többiek a tesztabroncsokon körözgettek. A 2023-as gumikon Carlos Sainz volt a leggyorsabb, így a lista negyedik helyére került fel, mögötte Mick Schumacher, Lando Norris, Max Verstappen, Lewis Hamilton, Pierre Gasly és Sergio Pérez alkotta az első 10-et.

    A 2023-as abroncsok tesztelése az edzés nagy részét felölelte, így a sorrend nem változott a hosszúetapok során.

    Az edzés leteltével ért véget a teszt is, így a sorrend nem változott. Charles Leclerc az idei gumikon a leggyorsabbnak bizonyult, a második helyet Valtteri Bottas szerezte meg, míg a harmadik Daniel Ricciardo. A 2023-as prototípusok egyikén Carlos Sainz a negyedik helyet szerezte meg, mögötte Mick Schumacher, Lando Norris, Max Verstappen, Lewis Hamilton, Pierre Gasly és Sergio Pérez végzett az első 10-ben.

  • Piros mindenütt: Sainz volt a leggyorsabb, Giovinazzi piros zászlóval köszönt be

    Piros mindenütt: Sainz volt a leggyorsabb, Giovinazzi piros zászlóval köszönt be

    Carlos Sainz volt a leggyorsabb az Egyesült Államok Nagydíja első szabadedzésén, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

    A versenyzők többsége azonnal kihajtott a pályára, hogy megkezdje a gyakorlást az időmérőre és a futamra. A megszokottnál több új név jelent meg a képernyőn, ugyanis a szabályoknak megfelelően a legtöbb csapat Austinra időzítette a fiataloknak szánt kötelező tesztlehetőséget.

    Sergio Pérez és Lando Norris szolgáltatta az első komolyabb időket, míg Antonio Giovinazzi falnak csapta autóját. A Haasban autózó olasz miatt így előkerült a piros zászló. Az egykori F1-es pilóta visszatudott menni a boxba, ám a TecPro falat meg kellett igazítani, ezért küldték vissza a mezőnyt.

    Pár perc múlva azonban folytatódhatott tovább a móka.

    Féltávnál Max Verstappen állt az élen, őt Sebastian Vettel és Carlos Sainz követte. A negyedik helyre csúszott vissza Sergio Pérez, míg mögötte Esteban Ocon, Pierre Gasly, Fernando Alonso, Lando Norris, Lance Stroll és Yuki Tsunoda fért be az első 10-be.

    Antonio Giovinazzi már nem tért vissza a pályára, mivel váltót cseréltek az autóban, míg Sergio Pérez és Guanyu Zhou rajtbüntetéssel lesz gazdagabb a belső égésű motor (ICE) cseréje miatt.

    Végül Carlos Sainz bizonyult a leggyorsabbnak az első szabadedzésen, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, míg a harmadik Lewis Hamilton lett. Az első 10-be rajtuk kívül még Lance Stroll, Sergio Pérez, Fernando Alonso, George Russell, Pierre Gasly, Lando Norris és Sebastian Vettel kerütl be.

  • Sainz Ricciardo helyzetéről: Ezért könyörtelen a Forma-1

    Sainz Ricciardo helyzetéről: Ezért könyörtelen a Forma-1

    Nagyon valószínű, hogy Daniel Ricciardo a 2022-es év végén távozni fog a Forma-1-ből. Carlos Sainz szerint pedig ez mutatja meg azt, hogy a királykategóriában senki sem érezheti magát biztonságban.

    Az ausztrál pilóta wokingiaknál nyújtott teljesítménye egy csalódás volt és emiatt Zak Brownék úgy döntöttek, hogy Oscar Piastrit ültetik be a helyére, a 2023-ig érvényes szerződését pedig közös megegyezéssel fel is lett bontva.

    A 8-szoros futamgyőztes abban reménykedett, hogy képes lesz magának helyet találni egy másik csapatnál 2023-ra. Azonban a lehetőségei szinte elfogytak, mivel már csak a Williamsnél és a Haasnál maradt egy-egy szabad ülés a következő évadra. Emiatt pedig még ő is elismerte azt, hogy ha reálisan vizsgálja a helyzetét, akkor látszódik, hogy nem lesz ott a 2023-as mezőnyben.

    Sainz – akinek a helyét pont Ricciardo vette át 2019-ben – szerint a Méhészborz példája tökéletesen megmutatja azt, hogy a Forma-1-es versenyzőknek az összes versenyen jó teljesítményt kell nyújtaniuk.

    „Minden versenyző tisztában van ezzel, mert ez bárkivel megeshet” – nyilatkozta Sainz az Amerikai Nagydíj előtt. – Ebben a sportban sajnos mindig a legutolsó versenyen nyújtott teljesítményed számít. Vannak olyan esetek is, amikor a legutolsó szezonban nyújtott teljesítményed számít és Daniel (Ricciardo – a szerző) ennek esett áldoztául.”

    „Itt senki nem emlékezik a jó eredményeidre, maximum csak egy-egy alkalomkor és ez ellen semmit nem lehet tenni, mert egyszerűen ebben a sportban így kezelnek minket, versenyzőket.”

    „Ezért tekinthető az egész dolog egy hullámvasút utazásnak. Ha nyersz, akkor egy hősként tekintenek rád és te vagy a világ legjobb pilótája. Senki nem jobb nálad ekkor, azonban ezzel szemben, ha van egy rossz pillanatod, akkor azt kifejezetten nehéz megélni.”

    Sainz mindezek mellett tisztában van Ricciardo képességeivel és „nagyon sajnálja őt”. A spanyol szerint az lehetett a baj az ausztrál esetében, hogy „nem volt képes beilleszkedni a McLarenhez”, valamint az sem segített a helyzetén, hogy mindkét McLarennél töltött szezonjában jelentősen elmaradt Lando Norris eredményeitől.

  • Az Audi lesz az új Brawn GP?

    Az Audi lesz az új Brawn GP?

    Az Audi még idén nyilvánosságra hozza a 2026-ra és az azt követő évekre vonatkozó partnercsapatának a nevét.

    Feltehetően már aláírták a 75 százalékos kivásárlási szerződést a Sauberrel, a svájci székhelyű, jelenleg Alfa Romeo néven futó csapattal. Az Audi F1-es projektvezetője, Adam Baker azonban még nem hajlandó ezt bejelenteni, pedig a spanyol média is erről faggatta őt egy madridi rendezvényen:

    „Minden lehetőséget megvizsgáltunk a projektünk koncepciójára vonatkozóan. A partnerről még az idén tájékoztatást adunk, és elmagyarázzuk, miképp fog működni. Ugyanakkor megértettük, hogy mire van szükségünk az ideális partnertől, és ez az, ami lehetővé teszi számunkra, hogy a jövőben sikeresek legyünk.”

    Baker még egy ambiciózus korai célt is hajlandó meghatározni: a teljesen új motorszabályok 2026-os indulásától számítva három éven belül futamgyőzelmeket akar látni:

    „Tisztában vagyunk a kihívás mértékével, de meg akarjuk mutatni, hogy képesek vagyunk sikereket elérni. Az igazgatótanács tagjai sokat tudnak a Forma-1-ről, és tisztában vannak az ezzel járó kihívásokkal. Belépési pontnak azonban 2026 nagyon vonzó év. Szeretnénk az indulástól kezdve versenyképesek lenni, de reálisnak kell lennünk. Három éven belül olyan helyzetben akarunk lenni, hogy versenyeket nyerjünk. Vannak szabályváltozások, most mindenki ezekben a pénzügyi korlátozásokon belül dolgozik, szóval ez egy teljesen más helyzet, mint a múltban, amikor egyes csapatok előnyre tehettek szert. Ebben a helyzetben a három év teljesen reális.”

    Ehhez a nyerő stratégiához azonban győztes versenyzőkre lesz szükség – de a Volkswagen tulajdonában lévő Audi nem hajlandó nyilvánosan beszélni a közelgő egyeztetéseiről:

    „Nagy az érdeklődés, de három és fél év még hátravan, és bőven van idő nagy változásokra a pilótapiacon. Lesz egy programunk, szimulátorunk, és együtt fogunk dolgozni a versenyzőkkel a fejlesztés érdekében. Ez kapcsolódhat egy junior programhoz, de erről majd később beszélünk. Ma a versenyzők sokkal többet dolgoznak a szimulátorban, és nagyon érdekes lenne, ha lenne egy tapasztalt versenyzőnk, így természetesen fontolgatjuk ezt, persze.”

    Amikor egy spanyol riporter Carlos Sainz nevét emlegette lehetséges célpontként, Baker elmosolyodott:

    „Fantasztikus lenne, de még sok év van hátra. Alonsóval kiegészülve? Álomcsapat! Természetesen érdekelne minket ez, de nagyon nehéz belegondolni, hogy mi lesz három év múlva. Álmodozhatunk erről, de ez csak spekuláció lenne.”

    Egyesek szerint Mick Schumacher a német állampolgársága miatt az egyik esélyes az Audi gyári ülésre, de Baker ragaszkodik ahhoz, hogy a felállásról a piac dönt, nem a nemzetiség. Egy másik szempont az, hogy az Audi egy ügyfélcsapatnak fogja-e szállítani Forma-1-es erőforrását, amely Baker szerint még az év vége előtt beüzemelhető lesz:

    Az Audi mentheti meg Schumacher karrierjét

    „Készen leszünk, elkötelezettek vagyunk, de jelenleg nem keresünk konkrét ügyfelet. A szabályok pedig talán arra kényszeríthetnek minket majd, hogy más csapatoknak is adjunk motorokat.”

    Ami az autót illeti, Baker elárulta, hogy a németországi Neuburgban „most” kezdődik a munka:

    „Most kezdjük, mert az elektromos rész és a váz fejlesztése igen fontos. A tesztelés 2025 közepén kezdődik, feltehetően Spanyolországban, majd 2026-ban elindulunk.”

    Szintén most indul a toborzás az Audi F1-es munkaerő-állományának bővítésére. Baker erről már csak ennyit mondott:

    „Nagyon gyorsan tudtunk kezdeni egy igen kompetens műszaki csoporttal, így nem kellett senkit sem toboroznunk, sem külsősöket felvennünk. Nagyjából 130 főből állunk, de nagyon gyorsan építjük a csapatot. Hogy mennyi lesz a végleges állomány, az jó kérdés, figyelembe véve, hogy mennyi pénz jut a belső és külső költségekre. De igen, 300-nál többen leszünk.”

  • Egy lista, amin Hamilton idén is toronymagasan veri Verstappent

    Egy lista, amin Hamilton idén is toronymagasan veri Verstappent

    Nem a regnáló világbajnoknak van a legnagyobb marketingértéke, ellenfele ezen a listán megelőzi.

    A SportsPro és a NorthStar összeszedte, hogy 2022-ben mely sportolók voltak a legeladhatóbbak. Három szempont alapján kaphattak pontokat a delikvensek: márkaerősség, közösség és elérés. Továbbá negyedik kategóriaként a ‘gazdaságosságukat’ is vizsgálták. A szegmensekre adott pontokat összesítették, így alakult ki a sorrend ami elárulta, hogy kivel érdemes jelenleg megállapodni ha eladásról van szó.

    Cristiano Ronaldo végzett az élen 91,21 ponttal. A portugál focista az elérés és a gazdaság kategóriákban szinte maximális pontszámot kapott.

    A Forma-1-es versenyzők közül Lewis Hamilton végzett a legelőkelőbb helyen. A brit pilóta a dobogó legalsó fokát szerezte meg, Ronaldo mellett csak Serena Williams került elé.

    Charles Leclerc-t a 25. helyen rangsorolják, míg Max Verstappen a régi rajtszámát kapta meg (33. lett). George Russell sincs lemaradva, a pontszámai alapján a 35. pozícióba került. Sergio Pérez a Mercedes fiatal britje mögé ért fel. Fernando Alonsót mindaddig az 59. helyre sorolták be, Carlos Sainz a 68. lett. A top 100-as listára még Daniel Ricciardo került be, az ausztrál a 82. pozíciót csípte el.

  • Sainz jövőre már a bajnoki címért harcolna

    Sainz jövőre már a bajnoki címért harcolna

    Carlos Sainz egyértelművé tette, hogy 2023-ban beszállna a bajnoki címért való csatába, miután idén ez már év elején elúszott neki, főleg sorozatos hibái miatt.

    A spanyol viszont megszerezte pályafutása első győzelmét, Silverstone-ban ünnepelhetett mindössze második spanyol győztesként, Fernando Alonso után. Jelenleg az ötödik a bajnokságban, de csak öt pont a lemaradása az előtte álló George Russelltől.

    „A célom, hogy egy nap bajnok legyek” – idézi a Ferrari pilótáját az AS. „Remélem, ha jövőre is lesz egy jó autónk, akkor már az elejétől kezdve harcban lehetek. Nem fogok visszaesni az év első részében, mert tudom, hogy ha egyszer harcban vagyok, akkor képes vagyok harcban maradni. Ez lesz a cél. A Ferrarinál azon dolgozunk, hogy csapatként fejlődjünk, hogy ha jövőre újra lehetőségünk adódik, ne hagyjuk elúszni.”

    Sainz még 2015-ben debütált a Toro Rossónál, Max Verstappen mellett, és mivel már nyolcadik évében jár, bőséges tapasztalata van. Azonban azt is érzi, az érettségen mindig van mit polírozni.

    „Biztosan közel vagyok egy bizonyos az érettséghez, de aztán látod az olyan versenyzőket, mint Fernando [Alonso – a szerk.], akik évről évre újra feltalálják magukat, és úgy gondolom, hogy az érettség mint olyan, soha nem ér véget. Minden egyes F1-ben töltött évvel jobb leszel, többet tanulsz. Igen, a nyolc év tapasztalat segít, de folyamatosan új dolgokat fogok tanulni” – folytatta.

    A 28 esztendős versenyző szempontjából biztosan különleges ez az év is első győzelme okán, amit nagyon kiélvezni sem volt ideje a rohanó szezonban. Azonban a téli szünet talán nyújt majd némi lehetőséget a visszatekintésre: „Ha egyszer elérted, mindez normális lesz a hektikus Forma-1-es szezon tempója mellett. Vicces, mert talán télen több időm lesz gondolkodni rajta, és másképp fogok érezni. De most, mivel minden futam esélyt jelent a győzelemre, nem aggódom amiatt, ami Silverstone-ban történt. Igen, ha idősebb leszek, és nem leszek annyira versenyképes, mint most, biztos vagyok benne, hogy máshogy fogok rá tekinteni.”

  • Döbbenet! Gasly lenne a hibás a traktoros eset miatt?

    Döbbenet! Gasly lenne a hibás a traktoros eset miatt?

    Pierre Gasly-t is hibáztatják a múlt heti Japán Nagydíj alatt történt rendkívül veszélyes szituációért.

    A francia, és több Forma-1-es pilótatársa is dühös volt az FIA-ra, miután egy nehéz jármű behajtott a suzukai pályára, hogy elszállítsa Carlos Sainz összetört Ferrariját, holott az autók még mindig köröztek a japán aszfaltcsíkon. Gasly is idegesen nyilatkozott:

    „Ha két méterrel balra kerülök, ma már halott lennék.”

    Egyesek ugyanakkor azonnal magára az AlphaTauri pilótájára mutogattak, mint például a Blick veterán tudósítója, Roger Benoit is:

    „Mit csinált Gasly? 250 km/órás sebességgel hajtott piros zászló hatálya alatt.”

    Később, még az F1 irányító testülete is megbüntette Gaslyt, aki a suzukai stewardok szerint „elismerte, hogy túl gyors volt”. A korábbi Forma-1-es pilóta, Ralf Schumacher, megérti azt a dühöt amit az váltott ki, hogy a pályán egy mentést végző jármű is még jelen volt:

    „Érthető számomra a versenyzők kritikája. Ugyanakkor ez nem indokolja, hogy Gasly akkor 250 km/h-val vegye üldözőbe a mezőnyt. Ez minden volt, csak nem okos húzás. Szerintem mindkét oldalnak meg kell kérdőjeleznie a döntéseit.”

    A néhai Jules Bianchi édesapja, Philippe azonban ostorozta az FIA-t, amiért az azt sugallta, hogy Gasly túl gyorsan hajtott a mentést végző jármű mellett. Az RMC-nek Philippe, akinek a fia 2014-ben Suzukában egy hasonló járművel való ütközés után halt meg, ennyit mondott:

    „Ez röhejes, ezt mondták volna Jules-nak is. Fel is tettem magamnak a kérdést: Hol van a tisztelet Jules iránt?. A versenyzők nem ágyútöltelékek. Semmi nem indokolja, hogy ilyesmire utasítsák őket.”

    Sajtó: Gasly degeszre keresi majd magát az Alpine-nál

  • Ezt üzente Domenicali a duplázó világbajnok Verstappennek

    Ezt üzente Domenicali a duplázó világbajnok Verstappennek

    Max Verstappen körülményesen szerezte meg a világbajnoki címet Japánban – a Forma-1-főnöke, Stefano Domenicali pedig dicsérte a Red Bull pilótáját.

    Domenicali elképesztő tehetségnek titulálta a Forma-1 új világbajnokát, Max Verstappent, miután a Japán Nagydíjon megszerezte újra ezt a címet.

    Verstappen uralta a vizes és rövidített suzukai futamot, de Verstappen, Leclerc és Perez pozíciói a célvonalnál nem voltak elegendőek a címvédéshez. Leclerc azonban öt másodperces büntetést kapott, amiért az utolsó körben, Perez nyomása mellett levágta a kanyart és előnyre tett szert az utolsó sikánban.

    Ez a módosított sorrend azt jelentette, hogy Verstappen hét ponttal előzte meg Perezt, Leclerc pedig tízzel, mivel az FIA úgy döntött, hogy teljes pontszámot osztanak. A Parc Ferme-ben némi fejetlenség után Verstappent koronázták 2022 bajnokává, ami a holland pilótának kijáró tisztelgésekhez vezetett. Az F1 vezérigazgatója így fogalmazott:

    „Gratulálok Max Verstappennek és a Red Bullnak, amiért megnyerték a 2022-es versenyzők bajnokságát. Max a teljes szezonban hihetetlenül vezetett, hiba nélkül, és ismét megmutatta a világnak, milyen elképesztő tehetség. Charles Leclerc, Sergio Perez, George Russell, Lewis Hamilton és Carlos Sainz a végsőkig harcolni fog a további dobogós helyekért, így mindannyian izgatottan várjuk a következő néhány futamot.”

    Perezt és Leclercet egy pont választja el a második helyért, míg Russell, Sainz és Hamilton a harmadik helyért csatázik a tabellán négy versennyel a vége előtt.

  • Sainz drámája: Elegem volt már ebből!

    Sainz drámája: Elegem volt már ebből!

    Carlos Sainz nem hiszi el azt, hogy már megint egy nüansznyival maradt le a pole-pozícióról a Japán Nagydíj időmérő edzésén.

    A spanyol pilóta – aki az idei szezonban már Silverstone-ban és Spában is az első rajtkockából kezdhette meg a vasárnapi futamot – egy hajszálnyival ugyan, de kikapott Max Verstappentől és Charles Leclerctől is a suzukai kvalifikáción. A Red Bull holland kiválóságától 57, a csapattársától pedig 47 ezredmásodpercet kapott, ami egy rendkívül apró differenciának számít az F1-ben.

    Sainz szerint azért nem szerezhette meg a rajtelsőséget, mert a lágy Pirelli abroncsai már nem viselkedtek megfelelően az utolsó kanyarban és emiatt értékes időtől esett el.

    „Jó körön voltam, egészen az utolsó kanyarig,” – értékelt az egyszeres futamgyőztes az időmérő után Johnny Herbertnek. – Addigra túlmelegedtek az abroncsaim, ami miatt időt veszítettem az utolsó sikánban. A hátsó gumik kipörögtek és ezzel nem igazán tudtam mit csinálni.”

    A 27 éves spanyol 3. helyének ugyanakkor vannak pozitívumai is. Sainznak a szezon elején még jelentős volt a lemaradás Leclerc-rel szemben egy körön, azonban ezt képes volt minimalizálni az évad végére.

    A Hungaroringen megverte a csapattársát, és George Russelltől 44 ezredmásodpercre maradt el. Spában a spanyol diadalát hozta az időmérő és Zandvoortban is csak 97 ezreddel kapott ki Leclerc-től. Ugyan az utóbbi két futamon (Monza, Szingapúr) 2 tizedre nőtt a hátránya, de Sainznak már akkor is elege van abból, hogy mindig csak egy kevés hiányzik neki a pole-pozícióhoz.

    „Elegem van már abból, hogy mindig egy tized hiányzik a pole-hoz” – folytatta a spanyol. – Zandvoort óta folyamatosan ez megy. Már a nyári szünet előtt is sok olyan verseny volt, ahol nagyon közel voltunk egymáshoz hárman (Verstappen, Leclerc és Sainz – a szerző). A szezon végéig remélhetőleg lesz olyan alkalom, amikor sikerül megtörnöm ezt a negatív sorozatot.”

  • Sainz szerint erre lesz szüksége a Ferrarinak 2023-ra

    Sainz szerint erre lesz szüksége a Ferrarinak 2023-ra

    Carlos Sainz szerint a Ferrarinak legalább egy futamot meg kellene nyernie idén a hátrelévő 5-ből, hogy egy fokkal magabiztosabban vághassanak majd neki a 2023-as szezonnak.

    A Vörösök pokoli formában indították az idei évet és sokáig nagyon úgy nézett ki, hogy komoly kihívói lehetnek a Red Bullnak a bajnoki címekért folytatott versenyfutásban. Azonban a csapat hibái és az F1-75 megbízhatatlansága miatt jelentős hátrányba kerültek a Bikákhoz képest, ami miatt Sainz és csapattársa, Charles Leclerc az eddigi 17 futamból mindössze 4-et tudott csak megnyerni.

    A Ferrari utoljára a júliusi Osztrák Nagydíjon szerzett győzelmet, amíg Max Verstappennek a szezon második felében volt egy 5 futamon át tartó győzelmi sorozata, aminek köszönhetően már a mostani Japán Nagydíjon megszerezheti a második világbajnoki címét.

    Mattia Binottóéknak az energiaitalosokkal kellene csatázniuk, de ehhez képest még a konstruktőri 2. helyük sincsen biztonságban, mert a Mercedes még közel van hozzájuk. Habár a maranellóiak a Szingapúrban elért dupla dobogójukkal növelni tudták az előnyüket az Ezüst Nyilakkal szemben.

    Sainz szerint a Ferrarinak a bajnoki állásoktól függetlenül szüksége lenne még legalább egy győzelemre már csak azért is, hogy tanuljanak az idei hibáikból, hogy 2023-ban már nem kövessék el azokat, és hogy újult erővel szálljanak majd harcba a bajnoki címekért.

    „A mi szemszögünkből nézve még mindig érdekes az idei harc” – árulta el a Ferrari spanyol kiválósága. – Csapatként az a célunk, hogy versenyeket nyerjünk, és ezzel elősegítsük a 2023-as szezonra való munkát. Mivel az idei évben már túl nehéz lenne megnyernünk bármelyik bajnoki címet is, így maradunk a futamgyőzelmeknél.”

    Charles Leclerc, Ferrari
    Charles Leclerc a nyertesnek járó trófeával a Ferrari legutolsó győzelmének helyszínén, Spielbergben. Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Ha képesek lennénk még idén futamot nyerni, az szerintem óriási motivációt adna a csapatnak, mivel már nagyon régóta nem ünnepelhettünk győzelmet. Ha nyernénk, az azt jelentené, hogy egy tökéletes hétvégét teljesítünk, ahol kitűnően végezzük el a munkánkat. Szeretnénk elsajátítani ezt a folyamatot, tanulni a múlt rontásaiból, ez most a legfőbb ambíciónk itt a Ferrarinál.”

    Sainz nyilatkozata alapján érdemes lesz nézni a Scuderia teljesítményét a hátralévő futamokon és a spanyol mellett nemrégiben Leclerc is azt nyilatkozta, hogy a Ferrarinak a szezon utolsó versenyei egy fajta „tesztüzem” lesz a számukra, hogy megpróbáljanak mindent jól csinálni.