Címke: Carlos Sainz

  • Az ellenfelek kezdenek rájönni a Red Bull titkára: „Még sosem láttam ilyet!”

    Az ellenfelek kezdenek rájönni a Red Bull titkára: „Még sosem láttam ilyet!”

    Lassan kirajzolódik mely területeken van a legnagyobb előnye a Red Bullnak.

    Ott folytatta az osztrák csapat a menetelést, ahol tavaly abbahagyta. Az első két futamon az első két helyen végeztek, bár Szaúd-Arábiában ezúttal Sergio Pérez diadalmaskodott. A megbízhatóság terén a Bikáknak is van mit javítaniuk, ám az autójuk teljesítménye fényévekkel a többiek előtt van.

    Mindaddig az ellenfelek rájöttek arra, hogy a Red Bull egyik titka a DRS-nél keresendő.

    „Elképesztő sebességgel suhant el mellettem (Verstappen). Nem is vettem arra a fáradságot, hogy védekezzek, mert hatalmas volt a különbség” – nyilatkozta a futam után Lewis Hamilton.

    Ted Kravtiz szerint nem csak a motornak köszönheti a fölényét a Red Bull az egyenesekben. A DRS-rendszerük is hatékonyabb.

    Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Szaúd-arábiai Nagydíj 2023, péntek
    Max Verstappen – Fotó: Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Lewisnak (Hamilton) igaza van. Azt mondta, korábban senki sem tett ekkora előnyre szert a DRS segítségével. Nem érti, hogyan lehetséges ez” – tette hozzá a Sky Sports riportere.

    Mindaddig az ellenfelek arra panaszkodtak, hogy idén nehezebb követni a másik autót. A Red Bull megoldása viszont kiküszöbölte némileg ezt a problémát.

    „A tavalyi évhez képest rosszabb a helyzet a piszkos levegőben. Talán a nagyobb leszorítóerő és az új szabályok miatt alakult ez így. A mostani autók ugyanúgy viselkednek, mint az előző generációs konstrukciók. Nehezebb lett követni a másik autót.” – magyarázta Carlos Sainz.

    Lando Norris igazat adott egykori csapattársának:

    „A többi autó követésénél most nagyobb gondjaink vannak, mint tavaly.”

  • Olasz sajtó: A Ferrari teljesítménye elkeserítő, a Red Bull a saját ligájában játszik

    Olasz sajtó: A Ferrari teljesítménye elkeserítő, a Red Bull a saját ligájában játszik

    Az olasz média is a Red Bullt éltette, miközben a Ferrari újabb lemaradását taglalta.

    Max Verstappen vállára is ráült a technika ördöge, így idejekorán kellett befejeznie az időmérőt. A 15. helyről rajtolva viszont a második pozícióig ért fel, miközben csapattársa megnyerte a versenyt. Ugyanakkor Fernando Alonso harmadik helye és a Ferrari szereplése is nagy figyelmet kapott a futam után.

    A híres olasz sajtóorgánumok így vélekedtek a Szaúd-Arábiai Nagydíjról:

    Sky Italia:

    „A Ferrari versenyzői leginkább az autójukkal küzdenek, ami horrorisztikus. Voltak ugyanakkor jó dolgok is, amiket Maranellóból magával vitt a Ferrari Jeddah-ba. A boxkiállások és a jó stratégia ebbe a kategóriába tartozik. A futam egy bizonyos pontján mindkét versenyző Lance Stroll előtt autózott. Ugyanakkor aggasztó a lemaradásuk a Red Bullhoz képest. Pérez teszi a dolgát, és ha kell, akkor az első helyen végez. Verstappent pedig hagynunk kellene a pályán kívül rajtolni, hiszen majdnem megnyerte a versenyt a 8. sorból indulva.”

    La Gazetta dello Sport:

    „Verstappen és Pérez eddigi szereplése a McLaren 1988-as szezonját idézi. Már az első futamon is ijesztő volt az előnyük. Már akkor mindenki azt mondta, hogy a játéknak így vége. Tegnap még a legoptimistábbak is kénytelenek voltak feladni a reményt, Verstappen és Pérez már most elhúzott a bajnokságban. Eközben Fernando Alonso 41 évesen oroszlánként küzd az Aston Martinnal. Míg a Ferrari a verseny második felében léket kapott hajóként süllyedt el. Az autó nagyon lassú volt a keménykeverékű gumikon. Ugyanaz a gondjuk, mint Bahreinben.”

    Corriere dell Sera:

    „A Ferrari teljesítménye lehangoló, míg a Red Bullnál az egyetlen izgalmas pont a két versenyző rivalizálása lehet. A Red Bull a bajnokság első négy helyét birtokolja (az Aston Martinnal kiegészülve), míg az SF-23 teljesítménye nem elég jó. Olyan sokkterápiára lenne szükség, mint amilyet a Mercedes is tervez. Jeddah-ban a boxkiállások jól működtek, de az eredmény lehangoló.”

    La Repubblica:

    „Visszatért a Ferrari és ismét bajban van. Nem számított ilyen rossz kezdésre a csapat, elég nagy slamasztikában vannak. A vörösök egy unalmas szaúdi versenyen a negyedik erő szerepében tetszelegtek. Verstappen mindaddig a tőle megszokott módon az utolsó körben futja meg a verseny leggyorsabb körét. Ezzel a mutatvánnyal megtartotta vezető helyét a tabellán.”

    Autosprint:

    „A jeddah-i tűzijáték alatt Alonso ünnepelt, és egy destabilizáló üzentet küldött a többieknek. A spanyol alatt egy olyan autó van, ami egész évben a dobogós helyezésekért harcolhat. Az RB19 ugyanakkor egy egyéni ligában játszik. Ha az Aston Martin nem művel valami mesterit, vagy a Ferrari és a Mercedes nem ébred fel, akkor Max és Checo osztozhat végig a győzelmeken.”

  • Van egy dolog, amiben már kétszer is megverte idén a Ferrari a Red Bullt

    Van egy dolog, amiben már kétszer is megverte idén a Ferrari a Red Bullt

    Van olyan terület, ahol a Ferrari kiemelkedő teljesítményt nyújt idén.

    Nagy reményekkel vágott neki a Scuderia a Szaúdi Nagydíjnak, ám a Red Bull-lal és az Aston Martinnal nem tudták felvenni a versenyt. Charles Leclerc eleve hátrányból indult, hiszen harmadik alkalommal cserélték ki az elektronikát az egységében. Így a futamon 10 hellyel hátrébb indult, míg Carlos Sainznál is akadtak problémák.

    A versenyen viszont jól működtek a lágyabb keverékek a vörösökön, egyedül a fehéroldalfalú abroncsokkal gyűlt meg a bajuk. A remény szikrája ott is lebegett a szemük előtt, ám Lance Stroll és a Safety Car hátrányba hozta őket.

    Úgy járt mindkét versenyző, mint tavaly Sergio Pérez. Pont a biztonsági autós fázis előtt cseréltek kereket, így az addig felépített taktikai előnyük gyorsan eltűnt.

    1000 bokszkiállás gyakorlattal hangolt az idei szezonra a Ferrari

    A szezon előtt minden téren szeretett volna toppon lenni az istálló. A kerékcserék tekintetében 100 alkalommal hajtották végre a jól megszokott gyakorlatokat, hogy minél gyorsabban tudják abszolválni majd a versenyen a műveletet.

    Sikerült fejlődniük, ugyanis a korábban mindig gyorsan cserélő Red Bullt is maguk mögé utasították. Jeddah-ban tehát Charles Leclerc boxkiállása alatt dolgoztak a leggyorsabban a szerelők. A DHL tabellájának második helyére Esteban Ocon és az Alpine került, míg a harmadik leggyorsabb Sergio Pérez és a Red Bull lett.

  • Az egykori F1-es pilótát sokkolta a Ferrari katasztrofális megbízhatósága

    Az egykori F1-es pilótát sokkolta a Ferrari katasztrofális megbízhatósága

    Az ex-F1-es Martin Brundle alig hiszi, el, hogy a Ferrari idei autójának, az SF-23-nak közel sem nevezhető ideálisnak a megbízhatósága.

    A Vörösök számára közel sem indult ideálisan az idei szezon, miután Charles Leclerc már a második versenyen rajtbüntetést fog kapni. A monacói autójába ugyanis már a 3. vezérlőelektronikai egység került be, és ebből az egész szezon során mindössze 2 elem felhasználható.

    Új mélységben a Ferrari, Leclerc már a második futamra büntetést kap

    Az 5-szörös futamgyőztes kiesése mellett pedig az is rossz fényben tüntette fel az olasz istállót, hogy a Bahreini Nagydíjon 4. helyen célba érő Carlos Sainz hátránya 48 másodperc volt a futamot megnyerő Max Verstappennel szemben.

    „Hihetetlen, hogy már elégettek 2 darab energiatároló egységet, a verzérlőelektronika miatt pedig már büntetést kaptak” – nyilatkozta Brundle, aki a Sky Sports Forma-1-es stábját erősíti.

    „Azt hinné az ember, hogy a téli szünetben megoldották a megbízhatósági problémáikat. Ehhez képest már az év első versenye egy katasztrófa volt a Ferrari számára. Szerintem a soron következő futamokon biztosan jobban fog muzsikálni, mint azt Bahreinben tették.”

    Az olaszok rémálma itt még nem ért véget, ugyanis Jeddah-ra mindkét autójukban számos további motorkomponenst cseréltek ki elővigyázatossági okokból. Leclerc mellet Sainz is egy vadonatúj belső égésű motort kapott, és a monacói Ferrarijában még az MGU-H (hőenergia-visszanyerő rendszer) is új.

    Furcsa tiltást vezetett be az F1, Leclerc nem örül a döntésnek

  • Az Aston Martin után újabb csapat köphet bele a Ferrari és a Mercedes levesébe Dzsiddában

    Az Aston Martin után újabb csapat köphet bele a Ferrari és a Mercedes levesébe Dzsiddában

    Bár egy körön nem tűnt annyira brutálisnak a Red Bull fölénye a Szaúd-arábiai Nagydíj pénteki napja alapján, versenytempóban ismét toronymagasan a mezőny előtt vannak. A mögöttük lévő pozíciókért viszont akár négy csapat pilótái is harcolhatnak.

    Max Verstappen elsőségével zárult mind az első, mind a második gyakorlás a Szaúd-arábiai Nagydíj pénteki napján. Igaz, ezúttal a relevanciát tekintve a szokásosnál is nagyobb a különbség a két tréning között, hiszen csak utóbbit rendezték reprezentatív körülmények között, azaz villanyfényben. Akárhogy is, már ebből az eredményből arra lehet következtetni, hogy ismét a Red Bull fölényére kell számítani.

    Alonso került a legközelebb Verstappenhez, a Ferrarinak és Hamiltonnak is nagy a hátránya

    A magyar idő szerint kora esti szabadedzésen viszonylag szoros volt a mezőny, hiszen a holland pilótát mindössze 1,449 másodperc választotta el az utolsó helyen záró Valtteri Bottastól. A címvédőhöz Fernando Alonso volt a legközelebb, ám a bahreini hétvégéből kiindulva könnyen lehet, hogy az Aston Martin alacsonyabb üzemanyagszinten ment, ami azt sejteti, hogy a bikásoknak nagyobb előnye van egy körön, mint azt az eredményjelző mutatja.

    Ebből is egyértelműen látszik, hogy ők rendelkeznek messze a legjobb csomaggal, hiszen az egyenesekben csupán a Williams tudja felvenni velük a versenyt Alexander Albon révén, míg a kanyarokban csupán az Aston Martint lehet velük egy lapon emlegetni. A versenytempót tekintve ráadásul még kétségbeejtőbb a helyzet az ellenfelek szempontjából, hiszen az adatok azt mutatják, hogy legalább akkora előnnyel rendelkeznek, mint az idénynyitón.

    Ahogyan a mezőny nagy része, úgy az energiaitalosok is szétválasztották a pilótáikat, és Verstappen a lágyakon, míg Sergio Pérez a közepeseken kezdett. Mindkét keveréken ők produkálták a legjobb körátlagot, ha figyelmen kívül hagyjuk Carlos Sainzot, aki a mexikói pilótánál kilenccel kevesebb kört tett meg a közepeseken, ráadásul vélhetően kevesebb üzemanyaggal ment, és még így is csupán 158 ezreddel előzte meg őt ebben a mutatóban.

    Az ellenfelek számára alighanem az lehet a legriasztóbb, hogy Verstappen úgy volt a leggyorsabb a lágyakon, hogy ő teljesítette a legtöbb kört, szám szerint 16-ot. Ez pedig azt mutatja, hogy a gumikat is a Red Bull kezeli a legjobban, csakúgy, mint Bahreinben. A holland pilóta a második etap során, a közepeseken is hihetetlenül erős időket produkált, és mindenki másnál 4 tizeddel jobb volt azok közül, akiknek szintén a sárga oldalfalú abroncsok voltak fent abban az időszakban. A 25 éves versenyző majdnem a lágyakon lévő Alonso szintjét is elérte.

    Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Szaúd-arábiai Nagydíj 2023, péntek
    A Red Bull ismét kimagaslónak tűnik (Fotó: Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool)

    Ennek fényében a szahírihoz hasonló versenykép várható, és az ellenfeleknek nagy szerencsére lesz szükségük, hogy vasárnap legyőzzék a Red Bullt. Azon ellenfeleknek, amelyek közül a jelek szerint az Aston Martin stabilizálta a második helyét az erősorrendben. Alonso vélhetően ismét harcolhat a dobogóért, de azért nem lesz annyira könnyű dolga, mint ahogyan azt az eredmények mutatják.

    A Ferrari helyzete az egykörös tempót illetően kilátástalannak tűnik a köridők alapján, de egybehangzó sajtóértesülések szerint azért nincs ekkora baj a maranellóiaknál. A nagy lemaradás oka az alacsony motorüzemmód, mivel nem akarták megkockáztatni, hogy újabb erőforráselem menjen tönkre valamelyik autóban. Az időmérőre azonban nyilvánvalóan feltekerik, így Charles Leclerc-től és Sainztól is jobb teljesítmény várható.

    Mindez természetesen a versenyre is igaz lehet, még ha nem is olyan mértékben. Bár a spanyol versenyző a harmadik legjobb átlagot hozta a lágyakon, ahogyan a közepesek esetében, úgy a C4-eseken is kevesebb kört teljesített, mint a riválisok nagy része. Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy a Ferrari továbbra is küszködik a gumikopással, még úgy is, hogy ez a pálya adottságai miatt nem jelent akkora problémát.

    Forma-1, Carlos Sainz, Ferrari, Szaúd-arábiai Nagydíj 2023, péntek
    A Ferrari vélhetően nem tekerte fel a maximumra a motort (Fotó: Steven Tee/LAT Images)

    Talán náluk is nehezebb helyzetben van a Mercedes, ahol az első szabadedzés után mindkét pilóta az autó egyensúlyára panaszkodott. Ennek következtében változtattak a beállításokon, ám Lewis Hamilton esetében túllőhettek a célon. A hétszeres világbajnok több mint fél másodperccel maradt el egy körön csapattársától, George Russelltől, és a hátrány nagy részét a kanyargós első szektorban szedte össze.

    A W14-es egyébként is a kanyarokban van nagy lemaradásban a Red Bullhoz képest, hiszen az egyenesekben megközelítik Verstappenék végsebességét. Az Auto Motor und Sport azt állítja, hogy a brackley-iek ennek ismeretében a döntésre jutottak, hogy szombatra módosítanak az autón, és a nagyobb leszorítóerő felé mennek el az egyenesbeli tempó oltárán.

    Ami a versenyszimulációt illeti, elsősorban Hamiltonnál lehetett látni, hogy a helyzet már-már kétségbeejtő. A 38 éves pilóta nagyon hamar túlmelegítette a lágy abroncsokat, majd a közepeseken sem tudott sok kört megtenni. A Mercedes teljesítménye nagyjából a Ferrariéval volt egy szinten mind az alaptempót, mind a gumikopást tekintve, ám az olaszokkal ellentétben ők nem spóroltak annyit a motorral. Nem véletlen, hogy egyik pilóta sem volt optimista: Hamilton kijelentette, hogy nehéz vezetni az autót, míg Russell hangsúlyozta, hogy egy éjszaka alatt nem fognak csodát tenni.

    Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Szaúd-arábiai Nagydíj 2023, péntek
    A Mercedes továbbra is küszködik (Fotó: LAT Images/Mercedes)

    A Mercedes é a Ferrari körülbelül 2 tizeddel maradt el Alonsótól, és 1-gyel Esteban Ocontól. Merthogy a Bahreinben csalódást keltő teljesítményt mutató Alpine ezúttal nemhogy életjeleket mutat, de úgy tűnik, hogy ők is ott lehetnek a dobogóért folytatott harcban. Olyannyira, hogy Verstappen lágy gumis tempóját egyedül Pierre Gasly tudta megközelíteni, és a 27 éves pilóta nem autózott nagyságrendekkel kevesebbet egykori csapattársánál, így az enstone-iak vélhetően a gumikat is jól kezelik.

    Apropó gumik: Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója kiemelte, hogy az új első abroncsoknak hála jobb az autók egyensúlya, így kisebb mértékű szemcsésedés várható a futamon. Mivel a kemény keverék körönként 8 tizeddel lassabb a közepesnél, ezért minden bizonnyal egy C4-es és egy C3-as szettel kell megoldani az egy kiállást. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a Red Bull és az Alpine is két garnitúrát őrzött meg a fehér oldalfalú abroncsokból.

  • A Ferraritól a pilótája is ütőképesebb formára számít a következő futamon

    A Ferraritól a pilótája is ütőképesebb formára számít a következő futamon

    Miközben néhányan máris odaadnák a Red Bullnak a 2023-as vb-címet a Bahreinben aratott kettős győzelem után, akadnak, akik óva intenek attól, hogy leírjuk a Ferrarit. Akár már a hétvégi versenyen jobb szereplést tehetnek le az asztalra.

    Előbbi oldalról elsősorban a mercedeses George Russell emelhető ki, aki a leintés követően a még felfokozott izgalmi állapotban bánatában azt mondta, Max Verstappenék az összes futamról győztesen fognak távozni.

    A szezonnyitón egy éve diadalmaskodó Ferrarit közben a jelek szerint máris belső feszültségek gyötrik, miután most még kevésbé látszanak esélyesnek a vb-címre, mint tavaly a szezonnak nagyjából a felét követően. Ennek dacára érkeztek olyan vélemények, amik rámutatnak, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a következő versenyen, ezen a héten Szaúd-Arábiában is ennyire le lesznek maradva a vörösök a bikásoktól.

    Carlos Sainz kiemelte az egyik tényezőt, ami ezt okozhatja. „Dzsiddában nagyon más az aszfalt [Bahreinhez képest], ezért nem annyira a hátsó gumik kopása a meghatározó tényező. Szóval más pályákon egész biztos más lesz a helyzet. Bahrein az egyik véglet a gumikopás szempontjából, eddig csak egy versenyről van mintánk. Magabiztos vagyok, hogy más pályákon jobb teljesítményt fogunk nyújtani, de Bahreinben ez volt a realitás” – idézte a spanyol pilótát az Autosport.

    A Ferrari korábbi tesztpilótája, Marc Gené adásában pedig az F1 Nation podcast adásában rávilágított, hogy a szaúdi pályának nem csak az aszfaltja, hanem a vonalvezetése is segíthet a csapatnak.

    „A Ferrari autójának egyik erőssége, hogy nagyon gyors az egyenesekben. Láthattuk, hogy kivédtük az Aston és a Mercedes támadásait. Ezen a téren a Ferrari gyenge volt régebben. Azt hiszem, az autónk erős lesz Dzsiddában” – véli.

    Tavaly fej-fej mellett volt Verstappen és Charles Leclerc teljesítménye a szaúdi pályán, a futamot kiélezett csatában előbbi nyerte.

  • Schumacher már egy futam után temeti a Ferrarit

    Schumacher már egy futam után temeti a Ferrarit

    Ralf Schumacher attól tart, hogy a Ferrarinak már nincs esélye megszerezni az idei bajnoki címet.

    Az időmérőn még szorosan követte egymást a három csapat, ám a Red Bull a futamon feljebb kapcsolt. A többiek bottal üthették a csapat nyomát, így be kellett érniük a pontszerző helyekkel. A Mercedes az Aston Martinnal csatázott, míg a Scuderia vállán újfent ott ült a technika ördöge. Charles Leclerc kiesett, így 0 ponttal zárta az első futamot, míg Carlos Sainz a negyedik helyen „védte meg” a csapat becsületét.

    A riválisok már felismerték, hogy a hátrányuk idén is tetemes, így válságértekezletet tartottak. A következő versenyekre fejlesztésekkel készülnek, ám a Red Bull sem fog tétlenkedni. Ausztráliában és Bakuban a Bikák is kapnak újdonságokat.

    Charles Leclerc, Ferrari
    Charles Leclerc- Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Mindaddig a német ex-versenyző szerint lefőtt a kávé a többieknek ebben a szezonban is. Schumacher attól tart, hogy a Red Bullt nem tudják már megfogni az ellenfelek, így egy nem túl izgalmas szezon vár az F1-es közösségre.

    „Nem hinném, hogy idén esélye lesz a Ferrarinak a cím megszerzésére. Túl sokáig fog tartani, mire behozzák a lemaradást, és addigra a Red Bull már messze jár, kivéve persze ha technikai hibáik lesznek. Szeretném, ha nem így lenne, de attól tartok, hogy ez egy unalmas szezon lesz. Két egymással küzdő csapattársról fog szólni ez az év.” – nyilatkozta a Formel1.de-nek a Schumacher.

    Az Aston Martinnak sem jöhet mindig össze?

    Ugyan lenyűgözte Fernando Alonso teljesítménye a német ex-pilótát, ám Schumacher szerint a kanadai-brit csapatnak sem lesz mindig szerencséje. A szakértővé avanzsált versenyző úgy véli, hogy lesznek olyan versenyek, ahol a fiatal gárdának számító Aston Martin nem fog labdába rúgni a három nagycsapat mellett:

    „Alonso sem tud mindent megcsinálni azzal az autóval. Egy tapasztalt és összeszokott Red Bull ellen kell versenyeznie.”

  • Csak Hamiltonon múlt, hogy nem botrányos ütközéssel indult az idei szezon

    Csak Hamiltonon múlt, hogy nem botrányos ütközéssel indult az idei szezon

    Fernando Alonso kielemezte a Bahreini Nagydíj számára legfontosabb eseményeit a saját szemszögéből. A spanyol pilóta elárulta, ha Lewis Hamilton keményebben védekezik ellene, amikor megelőzte őt, akkor összeütköztek volna.

    Fernando Alonso remekül debütált az Aston Martin színeiben, hiszen már a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon felállhatott a dobogóra, miután a Red Bullok mögött a harmadik helyen ért célba. Azonban több olyan pillanat is volt, amikor az események nagyon is negatív fordulatot vehettek volna az ő szempontjából, de végül mindegyiket megúszta.

    Hatalmas Ferrari-blama után Verstappen-győzelemmel és Alonso-dobogóval indult a szezon

    A kétszeres F1-es világbajnok a Sky Sports szakértőjeként dolgozó Anthony Davidsonnak, a Minardi, a BAR és a Super Aguri egykori pilótájának elemezte ki a számára legfontosabb pillanatokat, miközben az eseményeket a képernyőn is figyelemmel lehetett követni. Elsőként a rajtot vesézték ki, amely átlagosnak volt mondható, és az 1-es kanyarban nem vesztett pozíciót.

    „[A rajt] rendben volt, szerintem nagyjából olyan volt, mint a Red Bulloké, és kicsit rosszabb, mint a Ferrariké – fogalmazott Alonso. – Itt [az első kanyar előtti féktávon – a szerk.] azt hittem, hogy Lewis [Hamilton] belül van [mellettem], de szemlátomást nem így volt. Itt veszítettem egy kis lendületet. A négyes kanyarban aztán voltak problémák, Lance [Stroll] nagyon messziről jött.”

    Ahogyan ő is célzott rá, az Aston Martin versenyzőjének nem sikerült a legjobban az első kör eleje, és a 2-es kanyarból való kigyorsítás során Hamilton el is ment mellette. A 41 éves versenyző alá akart fordulni egykori csapattársának, ám a George Russell-lel küzdő csapattársa nekiment. Alonso örülhetett, hogy nem forgott meg, és az autója is ép maradt, így csupán a másik Mercedesszel szembeni pozícióvesztést kellett elkönyvelnie. Ezt követően büntetést követelt a manőverért, mert azt hitte, hogy Russell volt az elkövető, mérnöke pedig nem mondta meg neki az igazat.

    „Nem gondoltam volna, hogy Lance azon a ponton annyira közel van hozzám, ezért azt hittem, hogy George volt – magyarázta. – Meglehetősen nyugodt maradtam. [Ekkor] nyilván az volt az elsődleges, hogy ellenőrizzük, hogy az autó kellően rendben van-e az ütés után. A kocsi rendben volt, én pedig tudtam, hogy hosszú a futam a gumikezelés és a -kopás szempontjából. Persze messze van az ideálistól, amikor az embernek ennyi autót meg kell előznie.”

    Közvetlenül az első kiállások előtt aztán Alonso visszaelőzte Russellt, és a kerékcserék után is megtartotta a pozícióját vele szemben. A verseny előrehaladtával látszott, hogy az Aston Martin sokkal jobban bánik a gumikkal, mint akár a Ferrari, akár a Mercedes, és a második bokszlátogatást megelőzően az is felmerült, hogy elnyújtja az etapot, hogy aztán lágyakon térhessen vissza, és vehesse üldözőbe az előtte lévőket. A spanyol versenyző is hasonlóban gondolkodott, de csapata másként döntött.

    „Azt gondoltam, hogy maradt még valamennyi az abroncsokban – idézte fel a futamnak ezt a szakaszát. – Tovább akartam használni azokat a gumikat, hogy az utolsó etapban sokkal gyorsabb legyek a Mercedesnél és a Ferrarinál. Talán kicsit később is kiállhattunk volna, de így is működött, úgyhogy lehet, hogy ez volt a helyes döntés.”

    A friss keményeken aztán a 37. körre érte utol Hamiltont, és a legnépszerűbb előzési ponton, a 4-es kanyarban támadta meg. Néhány pillanatra úgy tűnt, hogy a belső íven el is tud menni mellette, de aztán lesodródott az ideális ívről, egykori csapattársa pedig visszajött elé. A visszajátszáson látszott igazán, hogy Alonso nagyon komolyan megcsúszott, és saját bevallása szerint kis híján meg is pördült.

    „Láttam, hogy jön a belső ]íven], ezért próbáltam nagyon szűken [fordulni], és egy ponton teljes mértékben ellenkormányoznom kellett – narrálta a képernyőn zajló eseményeket. – Szerintem a lassulás alatt történt. Még mindig meg kell szoknom az energiarásegítést ebben az autóban, mert más, mint az Alpine-nál, és őszintén szólva meglepődtem.”

    Ebben a körben így elúszott az előzés lehetősége, és a következő elején sem jött össze. A 8-as kanyarban aztán saját bevallása szerint elgondolkodott a támadáson, de inkább aláfordult Hamiltonnak, hogy a Forma-1-ben szokatlan módon a 10-esben menjen el mellette. Alonso hirtelen váltott a belső ívre, és ezen a ponton elismerte, hogy itt a hétszeres világbajnok előzékenysége is kellett az ütközés elkerüléséhez.

    „Aláfordultam, aztán a kijáratnál volt egy necces pillanatom – utalt az újabb megcsúszására. – Aztán elköteleztem magam, és Lewis szerencsére nem zárta be a kaput. Ha megteszi, akkor eltaláltam volna őt hátulról. Ebben a kanyarban vagy azt lehet csinálni, mint Lewis, azaz nyitva hagyni a belső ívet, vagy azt, mint Carlos [Sainz], vagyis becsukni a kaput, de ilyenkor aztán az ember nagyon sebezhető a kijáratnál. Ekkor velem volt a gondviselés.”

    Alonso ekkor egy kissé előreszaladt, és a nem sokkal későbbi eseményekre utalt. A Hamilton elleni előzés után ugyanis honfitársát is utolérte, akivel előbb volt egy necces pillanatuk a 4-es kanyarban, majd a brit versenyzővel ellentétben nem hagyta, hogy az Aston Martin bebújjon mellé a 10-esben. Ekkor viszont megvalósult az, amiről Alonso beszélt.

    „Én nem éreztem, de ő biztosan igen – válaszolta, amikor Davidson elmondta neki, hogy Sainz összeérésre panaszkodott a rádióban. – Belül védekezett, aztán a kijáratnál nagyon sebezhető volt. Jobb volt a tempóm, és jobb gumikkal rendelkeztem, úgyhogy nem tudott megállítani. Ez a dobogó és ez a teljesítmény azért kelt jó érzést, mert kiérdemeltük. Az utolsó néhány alkalommal, mint például a tavalyi esős kanadai időmérőn, különleges körülmények voltak. A teszten és a szabadedzéseken is nagyon erősek voltunk, ahogyan a futamon is. Most nagyon büszke vagyok, hogy tagja lehetek ennek a szervezetnek. Ez a kiindulópont, a kezdeti autó. Koncepciót váltottunk, úgyhogy a kocsi új filozófia mentén épült, a következő hónapokban, pedig találnunk kell még teljesítményt.”

  • Ki gondolta volna, hogy a Ferrarinál emiatt fognak aggódni az első futam után?

    Ki gondolta volna, hogy a Ferrarinál emiatt fognak aggódni az első futam után?

    A Ferrari Bahreini Nagydíja közel sem volt ideális. Carlos Sainz szerint az Aston Martin versenytempója „nagyon aggasztó” az olasz istálló számára.

    A Vörösök spanyol fiatalja a 4. helyről kezdhette meg az 57 körös versenyt és egészen a csapattársa kieséséig ugyanebben a pozícióban autózott. Charles Leclerc ugyanis a 40. körben egy motorhiba miatt volt kénytelen feladni az idei szezonnyitót.

    Azonban a tavalyi Brit Nagydíj győztesén még ez sem segített, mert Fernando Alonso simán meg tudta őt előzni a VSC fázis befejeztével. Sainz végül a 4. helyen ért célba, de az őt támadó Lewis Hamilton miatt egyetlen szabad másodperce nem volt a futam legvégéig.

    Hatalmas Ferrari-blama után Verstappen-győzelemmel és Alonso-dobogóval indult a szezon

    A spanyol a verseny után elmondta, hogy az autója túlzott pattogása, illetve a rossz gumikezelése miatt esélye sem volt arra, hogy a kettős győzelmet arató Max Verstappen, Sergio Pérez duóval lépést tartson. Azonban nem ez aggasztotta őt a leginkább, hanem az Aston Martinok, különösen Alonso versenytempója, aki mindkét Mercedest és őt is a pályán, erőből volt képes megelőzni.

    „Remélem, hogy az olyan pályákon, ahol a hátsó gumik nincsenek kitéve ekkora terhelésnek, már jobbak leszünk” – értékelt Sainz a verseny leintését követően. – Nyilvánvaló, hogy a Red Bull és az Aston Martin valamit jobban csinál, mert nekik nem volt ezzel problémájuk.”

    „Nekünk hasonló gumikopásunk volt, mint a Mercedeseknek. Ez egy olyan terület, amit meg kell vizsgálnunk annak érdekében, hogy idővel jobbá válhassunk.”

    Sainz a gumiproblémái miatt volt kénytelen feladni a helyet Alonsóval szembene, mert ha agresszívabban védte volna a pozícióját, még hamarabb megfőzte volna a Pirellijeit. Ugyan a honfitársa ellen vívott csatát elbukta, mégis örült annak, hogy kerék a kerék ellen vívhatott a 32-szeres futamgyőztessel.

    Leclerc kiesése nélkül is csúnya verést kapott volna a Ferrari Bahreinben

  • Ez lesz Sainz legfőbb célja 2023-ban

    Ez lesz Sainz legfőbb célja 2023-ban

    Az előző hét szombati napján ért véget a 2023-as Forma-1-es táli tesztje Bahreinben. A teszt során a Red Bull érte el a legjobb köridőt Sergio Pérez révén, de a Ferrarinál emiatt még egyáltalán nem aggódnak.

    Az utolsó tesztnapom számos csapat – köztük a Vörösök is – teljesített időmérős szimulációkat. A Ferrari pilótái ugyan egy körön is kikaptak a Bikáktól, ráadásul még a versenytempójuk sem volt, a csapatfőnök Frédéric Vasseur szerint ez azon rossz beállításoknak volt köszönhető, amik csak utólag derültek ki, hogy azok.

    Sainz a tavalyi szezonban már megízlelhette a siker ízét, miután Silverstone-ben elsőként láthatta meg a kockászászlót a verseny legvégén. A spanyol idén szeretne tovább gyarapítani a győzelmei számát és emellett még azt is elárulta, miként szeretnének közelebb kerülni a Red Bullhoz.

    „Próbáljuk megnövelni az autónk végsebességét, mert a Red Bullok tavaly nagyon gyorsak voltak az egyenesekben” – mondta Sainz. – Nem tudom, hogy ez sikerült-e. A teszteken elért eredményeket mindig fenntartással kell kezelni, mert ezek a napok legfőképpen az adatgyűjtésről szólnak.”

    „Idén egyértelmű a célom: szeretnék több alkalommal is futamot nyerni. Mindent meg fogok tenni, hogy lépést tartsak az élmezőny tagjaival és próbálok a teljesítményemmel mosolyt csalni a leendő vendégeink, illetve a munkatársaink arcára is.”

    A spanyol futamgyőztes korábban azt is elmondta, hogy abban reménykedik, képes lesz visszatérni a 2021-es énjéhez. Akkor ugyanis az első ferraris évében képes volt legyőzni a csapattársát, Charles Leclerc-t az egyéni pontversenyben.

    Öröm a Ferrarinál: jó az SF23 megbízhatósága