Címke: Carlos Sainz

  • Hoppá! Honfitársa nem topcsapatba tenné át Norrist

    Hoppá! Honfitársa nem topcsapatba tenné át Norrist

    Peter Windsor szerint Lando Norris már nagyon szeretne versenyképes autóba ülni, ám ha nem körültekintően dönt, akkor könnyen Max Verstappen szárnysegédje lehet.

    A brit versenyzőnek 2025 végéig van érvényes szerződése a McLarennel, így legkorábban két év múlva inthet búcsút a csapatnak. A 23 éves versenyző többször elmondta, hogy nagyon jól érzi magát a wokingi istállónál, viszont a türelme neki is véges. A Red Bull már többször próbálta felvenni a versenyzővel a kapcsolatot, ám Norris eddig mindig kikosarazta a Bikákat.

    A Ferrari és a Williams egykori csapatmenedzsere Youtube-csatornáján mondta el a véleményét honfitársa helyzetéről. Windsor figyelmeztette Norrist, hogy ne essen kisértésbe, és ne kötelezze el magát az osztrák csapatnál, hiszen ott csak a holland világbajnok vízhordója lehet. Ám alternatívát is kínált a 23 éves pilótának.

    „Biztos vagyok abban, hogy Lando nem úgy tekint magára, mint Max szárnysegédjére. Ugyanakkor a karrierje mostani szakaszában szívesen vezetné a Red Bullt. Valószínűleg ennél többre nem is gondol, csak az jár a fejében, hogy egy topautóba üljön. Csak élvezni szeretné a Red Bull által biztosított lehetőségeket. Viszont a gondok csak ez után kezdődnék. Hogyan győzné le Max Verstappent? Ha átszerződne, mi lenne Lando Norrisból? Egy nagyon jó második számú versenyző? Természetesen ez is egy lehetőség” – gondolkodott hangosan a brit szakértő.

    Lando Norris, Max Verstappen, McLaren, Red Bull
    Lando Norris és Max Verstappen – Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ha Norris mindenképp csapatváltáson töri a fejét, akkor Windsor szerint a franciáknál kellene próbálkoznia.

    „Azt hiszem van némi esély arra, hogy az Alpine-hoz megy, nem igaz? Még van két éve, így egy kicsit még várnia kell. Viszont az Alpine nem megy rosszul, és van erő a csapat mögött. Ezt csak azért hoztam fel, mert próbálom kitalálni, hogy hova mehetne Lando.”

    Az egykori csapatmenedzser azonban figyelmeztette Norrist. Akárhova is megy a McLaren után, keményen kell dolgoznia és fejlődnie, különösen a kanyarokban.

    „Az egyetlen dolog, ami kiábrándít Landóval kapcsolatban az az, hogy a kanyarjai még mindig túl hosszúak. Ez a karrierje során még nagy hátrányt fog jelenteni a számára. Carlos Sainznál finomabb versenyző, viszont nem sokban különböznek abban, ahogy a kanyarokat megközelítik. Lando sokkal lágyabban gázol át rajtuk. Ezt már két év mondom. Csodálkozom, hogy a McLarennél még nem szóltak neki emiatt.”

  • Sainz egy dolgot tisztázott Alonsóval kapcsolatban

    Sainz egy dolgot tisztázott Alonsóval kapcsolatban

    Carlos Sainz kijelentette, barátjaként tekint Fernando Alonsóra, így nem zavarja őt honfitársa népszerűsége.

    Spanyolországban ismét fellobbant a Forma-1 láz, ám a sportág nem a Ferrarinál versenyző spanyol miatt kapott erőre az országban. Az Aston Martin feltámadása és Fernando Alonso dobogós helyezései ismét megszerették a száguldó cirkuszt az ibériai-félsziget lakóival.

    A 28 éves versenyző tisztában van azzal, hogy a kétszeres világbajnok miatt érdekli a spanyolokat ismét az F1, ám állítása szerint ez őt nem zavarja.

    „Látom mi történik, és tökéletesen meg is értem. Ez természetes, hiszen Fernando (Alonso) kétszeres világbajnok. Így ez nem zavar vagy aggaszt. Első sorban én magamért versenyzek a Forma-1-ben, ugyanakkor az országomnak is szeretnék győzelmeket és dobogós helyezéseket gyűjteni. Ám Fernando számára nagyszerű érzés lehet, hogy ennyi év után az emberek ismét elkötelezték magukat a Forma-1 iránt. Szerintem Fernando ezt nagyon élvezi” – nyilatkozta Sainz.

    Carlos Sainz, Ferrari
    Carlos Sainz – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Tavaly még a sereghajtók között szerepelt a kanadai-brit csapat, míg a Ferrari a Red Bull-lal harcolt a bajnoki címért. Ám idén változott a helyzet. A Bikák mögé Lawrence Stroll csapata zárkózott fel, míg a Ferrari visszaesett. A spanyol versenyző ugyanakkor nem aggódik.

    „Ennek ellenére nem panaszkodhatok, hiszen jól haladok. A Forma-1 relatív, és a Red Bull készítette az eddigi legdominánsabb autót. Úgy tűnik, hogy a Mercedes is megtalálta a helyes irányt a legutóbbi fejlesztéseivel. Míg mi a Ferrarinál nem ott vagyunk, ahol lenni szeretnénk. Mi is vagyunk magunkkal a legönkritikusabbak. Viszont jelenleg ez van, így arra koncentrálunk, hogy legtöbbet tudjuk kihozni a helyzetből. Ezen felül javulni is szeretnénk.”

  • Nemzetközi sajtó: Verstappen sétakocsikázott, míg a Mercedes visszatért

    Nemzetközi sajtó: Verstappen sétakocsikázott, míg a Mercedes visszatért

    A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen teljesítményét és a Mercedes felemelkedését dicsérték.

    A holland versenyző Spanyolországban sem talált ellenfelére, így tovább növelte a pontjai és a győzelmei számát. Ám meglepetésre nem a Ferrari vagy az Aston Martin csatlakozott hozzá a dobogón, hanem a két Mercedes. A fejlesztési csomagról pozitívan nyilatkozó csillagosok örültek annak, hogy áttörték a jeget és pódiumra állhattak, ám kihangsúlyozták, hogy még sok munka vár rájuk.

    A neves lapok így értékelték tehát a Spanyol Nagydíj eseményeit.

    Blick (Svájc):

    „Hiába rajtolt az első sorból Carlos Sainz, a Ferrari ismét alul maradt. Az Aston Martin ugyan jól teljesít az idei szezonban, ám Max Verstappent ezúttal a Mercedes és az átszabott W14 dolgoztatta meg.”

    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Egy fecske ugyan nem csinál nyarat, viszont ez egy erős szalmaszál volt az átalakult Mercedes számára. Az élen azonban nem változott a helyzet: a zöldre váltó lámpáktól a kockás zászlóig Max Verstappen uralta a versenyt. Mögötte azonban felélénkült a mezőny és kezdetét vette a harc.”

    Lewis Hamilton, Max Verstappen, George Russell, Red Bull, Mercedes
    Lewis Hamilton, Max Verstappen és George Russell – Fotó: Adam Pretty/Getty Images/Red Bull Content Pool
    Marca (Spanyolország):

    „Max Verstappen könnyedén nyerte meg a Spanyol Nagydíjat, így megszerezte a 40. győzelmét a Forma-1-ben. Még erősebben markolhatja ezek után a bajnoki trófeát, hiszen a két riválisa, Sergio Pérez és Fernando Alonso ezúttal nem tudott dobogóra állni.”

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Verstappen azt csinálja, amit csak akar, totálisan ledominálta Hamiltont és Russellt. Csendes, délután sétakocsikázás volt ez Max Verstappen számára. A Red Bull holland versenyzője az ötödik győzelmét szerezte meg a szezonban, továbbá karrierje 40. sikerét is elérte. Már csak egy győzelem választja el őt a listán Ayrton Sennától. A Ferrariról nem sok pozitívumot lehet elmondani. Carlos Sainzot végül megelőzte Sergio Pérez, míg Charles Leclerc a pontszerző helyekre sem fért be.”

  • A Ferrari ismét nem hallgatott Leclerc-re, aki nem érti, mit csinálnak rosszul

    A Ferrari ismét nem hallgatott Leclerc-re, aki nem érti, mit csinálnak rosszul

    A Ferrari Charles Leclerc egyértelmű kérése ellenére adott kemény gumikat a monacói pilótának a Spanyol Nagydíjon a második kiállás során. Ő és Carlos Sainz is tisztában van vele, hogy a csapatnak javulnia kell.

    Felejthető hétvégén van túl Charles Leclerc Barcelonában. A 25 éves versenyző műszaki gondok miatt csupán a tizenkilencedik helyet szerezte meg az időmérőn, majd miután a kicserélték a kocsi hátsó részét, csak a bokszból tudott rajtolni. Valamelyest ugyan fel tudott zárkózni, de mindez csak arra volt jó, hogy a tizenegyedik helyen érjen célba, kevesebb mint 1 másodperccel lemaradva Pierre Gaslytól.

    Feltámadt a Mercedes Barcelonában, de Verstappen ellen ez is kevés volt

    Leclerc és a Ferrari között ráadásul ismét nem volt teljes az összhang, ami a gumiválasztást illeti. Második kiállása előtt mérnöke közölte vele, hogy keményekre fognak váltani, mire ő határozottan kijelentette, hogy jó lesz a lágy keverék. Mérnöke ezt nyugtázta, majd az 5-szörös futamgyőztes rákérdezett, hogy így is kimenjen-e, amire azt a választ kapta, hogy igen. Amikor már bent volt a bokszban, és közelített a szerelői felé, akkor kapta meg az információt, hogy keményekre fognak váltani.

    Mindez végül nem sült el rosszul, mert ezek a C1-esek valamiért jobban működtek azoknál, amelyeket a futam elején használt. Leclerc többek között ezt sem tudja mire vélni, ahogyan az egész hétvégén mutatott gyengélkedést sem. Pláne annak tudatában, hogy a Ferrari jelentős fejlesztési csomaggal készült a Spanyol Nagydíj hétvégéjére.

    „Tényleg nem értem, mit csinálunk rosszul, de valamit rosszul csinálunk – nyilatkozta a Sky Sportsnak. – Ami a gumikat illeti, az utolsó etap során az autó egyértelműen másképp viselkedett a keményeken az elsőhöz képest. Ezt meg kell értenünk, és dolgoznunk kell, de tényleg most, mert pár futam óta küszködünk a körülmények miatt, és a mai nap sem volt jobb egy csúcsra járatott autóval.”

    A monacói pilóta hozzátette, hogy jobban érezte magát a kocsiban, mint szombaton, ám a futama sem volt problémamentes, csak éppen most nem a versenygép hátulja, hanem az eleje rakoncátlankodott. Leclerc kiemelte, hogy a Ferrari SF-23-as csupán egy nagyon szűk tartományban működik jól, és többek között ezen kell javítaniuk.

    Csapattársa, Carlos Sainz hétvégéje ennél sokkal jobban sikerült, de ő sem lehet igazán elégedett, hiszen a rajtrács második helyéről az ötödikre esett vissza a futamon, és bár ő sem volt elégedett az első kiállás időpontjával, az eredmény aligha ezen múlott. Sokkal inkább azon, hogy az autónak finoman szólva sem feküdt a barcelonai aszfaltcsík.

    Forma-1, Carlos Sainz, Ferrari, Spanyol Nagydíj 2023, futam
    Sainz három pozíciót bukott a futamon (Fotó: Zak Mauger/LAT Images/Pirelli)

    „Ez az, amiről tegnap beszéltem, a versenytempó és a nagy sebességű kanyarok a fő gyengeségeink, és Barcelonában sajnos az aszfalt nagyon koptatja a gumikat – fogalmazott. – Ezért küszködtünk ennyire, és az autó kiszámíthatóságával is szenvedtünk. Mindent megtettem, amit csak tudtam, az optimálishoz lehető legközelebbi etapokat teljesítettem, de az ötödik hely volt a legjobb, amit elérhettünk. Felismertük a gyengeségeinket, pontosan tudjuk, hol vannak hiányosságaink, és a visszajelzések is megvannak. Csak időre van szükségünk. Folyamatosan próbálkozunk, hogy javítsunk a csomagon. A Mercedes ma bizonyította, hogy nagy lépést tettek. Azt látom, hogy Maranellóban egységes a csapat, és teljes erőbedobással hajt. Valószínűleg nem a pálya nem a legjobb a számunkra, ami nem segít.”

  • Feltámadt a Mercedes Barcelonában, de Verstappen ellen ez is kevés volt

    Feltámadt a Mercedes Barcelonában, de Verstappen ellen ez is kevés volt

    A Red Bull holland versenyzőjének, Max Verstappennek a győzelmét hozta a Spanyol Nagydíj. A kétszeres holland világbajnok ezúttal is dominált, és senki sem tudott a nyomába érni.

    A pole-ból induló Max Verstappen jól kapta el a rajtot, és meg tudta tartani a vezető pozícióját Carlos Sainzcal szemben. Lando Norris számára rosszabbul nem is alakulhatott volna a start, miután ütközött az egyes kanyarban Lewis Hamiltonnal, ami miatt megsérült az első szárnya, és számos pozíciót veszített. A rajt másik nagy vesztese Pierre Gasly volt, aki a tegnapi rajtbüntetése után további 4 pozíciót is bukott a rajtnál.

    Alonso megmondta  – Gasly példátlan rajtbüntetést kapott

    Az 5. körre Sergio Pérez is megkezdte a felzárkózását, és először megelőzte Nico Hülkenberget, majd Guanyu Zhout is a 8. helyért. A mexikói mellett Charles Leclerc is megkezdte az előzgetést, és Logan Sargeant megelőzésével már a 16. helyen haladt.

    Lewis Hamilton egy bátor manőverrel vissza tudta szerezni a rajtnál elveszített pozícióját Lance Stroll-lal szemben. Nem a hétszeres világbajnok volt az egyetlen Mercedes, aki próbált javítani a helyzetén: George Russell először Fernando Alonsón jutott túl, majd a 11. körben bevetődött Esteban Ocon Alpine-ja mellé, és elvette a francia 5. helyét.

    Az élmezőnyből először Stroll tudta le a kötelező kerékcseréjét a 15. körben. A Ferrari részben emiatt reagált a Zöldek cseréjére Sainzcal, akit Hamilton már DRS-sel támadott a 2. helyért. Az olaszok ezt követően ismét hoztak egy furcsa stratégiai döntést: a kemény gumikon induló Leclerc-t 17 kör után kihívták a bokszba, és lágyakkal küldték vissza őt a pályára.

    Sainz Ocont, Leclerc pedig Gaslyt előzte a pályán, és menet közben Alonso is lágyakra váltott. Amíg szinte mindenki a kerékcserékkel volt elfoglalva, addig a Mercedesnél az egy kiállásos stratégián kezdtek el gondolkodni. Russell és Hamilton is jó tempót diktált a lágy gumikon, még a 20. kör után is.

    Először Hamilton érkezett a 25. körben friss közepesekért, és Sainz mögé ért vissza, de sokkal frissebbek voltak az abroncsai a Ferrari hazai hőséhez képest. Russell egy körrel később követte őt, aki a 6. helyre ért vissza a pályára. A hétszeres világbajnok ki is tudta használni a gumielőnyét, és el is tudta venni Sainztól a 2. helyet, és a 35. körben Russell is meg tudta előzni őt.

    Pérez a kiállása után nem sokkal 3 pozíciót is szerzett Alonso, Tsunoda és Ocon megelőzésével. A Red Bull mexikói pilótája – aki az újabb hibája után komoly kritikát kapott Helmut Markótól – ezzel már a 6. helyen haladt. Alonso és Sainz második kiállásával pedig már csak egy hely választotta el őt a dobogótól.

    A kétszeres spanyol világbajnok a friss kemény Pirelliken 2 kör alatt 2 előzést is bemutatott. Először Zhout, majd Tsunodát utasította maga mögé. Russell a 4. helyen a friss lágy gumijain gyorsan elkezdte levadászni Pérezt a folyamatos leggyorsabb köreinek köszönhetően. A mexikói nem is várt többet, és Hamiltonnal együtt ő is kiállt friss lágyakért.

    Ocon és Alonso ezúttal egymásra talált a pályán, és a francia ismét keményen, már a szabályosság határán védekezett, de nem tudta megállítani egykori csapattársát.

    Pérez a friss lágy gumikon célba vette a dobogót, és gyorsan meg is előzte Sainzot, hogy minél hamarabb Russell nyomába eredhessen. A mexikói folyamatosan közeledett a brit fiatalhoz, de egy ponton túl elkezdett stagnálni a különbség, így a mexikónak be kelltt érnie a 4. hellyel.

    A verseny végéig már érdemi változás nem történt: Verstappen megszerezte pályafutása 40. győzelmét a két Mercedes, Hamilton és Russell előtt. Pérez lett a negyedik, a hazai hős Sainz csak az ötödik lett. További pontszerzők: Stroll, Alonso, Ocon, Zhou és Gasly. Yuki Tsunoda ugyan a  9. helyen végzett, de az FIA bűnösnek találta őt, miután Zhout leszorította a pályáról az egyes kanyarban, és ezért egy 5 másodperces büntetéstk kapott. A japán emiatt csak a 12. helyen lett rangsorolva.

  • Marko nem akarja elhinni, hogy ennyire nem tudják őket utolérni

    Marko nem akarja elhinni, hogy ennyire nem tudják őket utolérni

    Helmut Marko továbbra sem tudja elhinni, hogy ennyire le vannak maradva az ellenfeleik és nem tudnak közelebb kerülni hozzájuk.

    Hiába hozott a Mercedes fejlesztéseket Monacóba, a Ferrari meg Barcelonába, a Red Bullt továbbra sem tudják utolérni. A csillagosok a hercegségben maguk sem tudták eldönteni, hogy mennyire váltak be az újításaik, így a tesztpályaként is funkcionáló Circuit de Catalunyaban bíztak.

    Az időmérőn Lewis Hamilton jól mozgott, viszont csapattársa leginkább küszködött a pályán. Mindaddig a fejlesztésekkel megpakolt Ferrarinál is hasonló helyzet állt fenn. A Q1-ben már elvérzett Charles Leclerc, míg Carlos Sainz a második helyig kapaszkodott fel.

    A spanyol szerint a pálya nem igazán fekszik az autójuknak és a fejlesztéseiknek, így messzemenő következtetéseket még nem vonna le. Az Ezüst Nyilak továbbra is vakargatják a fejüket, míg a Red Bull döbbenten tekint maga köré.

    Ugyanakkor a Bikáknál is akadnak problémák. Hiába versenyképes az autójuk, Sergio Pérez hibarátája megnövekedett, így a saját esélyeit is rendre lefaragja.

    Az osztrák tanácsadó nyíltan kritizálta mexikói versenyzőjét. Marko elmondta ideje a 33 éves pilótának felébredni és nem a bajnoki címre koncentrálnia, mivel rosszabbul teljesít az elmúlt futamok óta a csapattársánál. Ha így folytatja Pérez, akkor ő is „sárga lapot” kaphat, mint Nyck de Vries.

    Pérez kőkemény kritikát kapott Markótól, aki szerint ideje felébredni a világbajnoki álomból

    Ugyanakkor Marko a riválisaikat sem érti. A 80 éves vezető szerint amekkora pedigrével és erőforrásokkal rendelkezik a Mercedes és a Ferrari, illene most már valamit felmutatni.

    „Tavaly jó autónk volt, és ezt fejlesztettük tovább. Viszont meglepődtünk azon, hogy az ellenfeleink egyáltalán nem zárkóztak fel. Állandóan a fejlesztésekről lehet hallani, de az időmérőn ebből semmit sem lehetett látni. Ez egy olyan eset volt, mikor mi nagyon jól teljesítettünk, viszont a riválisaink már nem annyira” – nyilatkozta az időmérő után Marko.

  • Sainz a nagy lemaradás ellenére kihozta a maximumot magából, Norris „bőkezű” volt vele

    Sainz a nagy lemaradás ellenére kihozta a maximumot magából, Norris „bőkezű” volt vele

    Max Verstappen szerint az időjárás jelentette nehézségek után a Red Bull remekül viselkedett. Carlos Sainz a nagy különbség ellenére is elégedett, míg Lando Norris azzal viccelődött, hogy megszánta a hazai pályán lévő egykori csapattársát.

    Ami a pole pozíciót illeti, a papírforma szerint alakult a Spanyol Nagydíj időmérője, hiszen Max Verstappen brutális fölénnyel, 462 ezredes különbséggel szerezte meg a rajtelsőséget. Mögötte viszont izgalmas volt a küzdelem, hiszen többen is eséllyel pályáztak a második és a harmadik helyre, ez végül Carlos Sainznak, illetve Lando Norrisnak jött össze.

    Csillaghullás és a Mercedesek ütközése után Verstappen nagyon megverte a mezőnyt Barcelonában

    A kvalifikáció elején néhányan szemerkélő esőt jelentettek, ám aztán végig szárazak voltak a körülmények. A címvédő végig fölényben volt, a Q1-es kilencedik helye csupán annak volt betudható, hogy a végén nem tért vissza a pályára, de az idő előrehaladtával még inkább egyértelművé vált, hogy másnak csak akkor lesz esélye, ha hibázik. Ez végül nem történt meg, így közel félmásodperces különbséggel szerezte meg pályafutása első barcelonai pole-ját.

    „Nagyon jó volt az autó – nyilatkozta a leintés utáni interjúk során. – A kvalifikáció persze nagyon trükkösen indult az időjárás miatt, de miután elkezdett felszáradni [a pálya], a Q3-ban mintha zsinóron húzták volna az autót. Élvezetes volt ma vezetni. Általánosságban szeretek Barcelonába jönni. Kedvelem a pályát és a szurkolókat, ők pedig imádják a versenyzést. Nagyszerű emlékeim vannak innen, és remélhetőleg holnap is lesz egy újabb.”

    A Ferrari jelentős fejlesztésekkel készült a katalóniai fordulóra, ám Charles Leclerc Q1-es kiesése után kezdhettek aggódni. Sainz azonban némi vigaszt nyújtott a tifosinak, hiszen vasárnap az első sorból rajtolhat. Látva Verstappen döbbenetes mértékű fölényét, alighanem ez a maximum, amit ki tudott hozni, és ezt ő is így gondolja.

    Ferrari-dráma Barcelonában  – Leclerc utolsó előtti lett az időmérőn

    „Ez kellett, mert nagyon szoros volt, és nagyon trükkösek voltak a körülmények – fogalmazott a spanyol pilóta. – Még [az is kihívás volt], hogy gond nélkül továbbjussak a Q1-ből és a Q2-ből, majd a Q3-ban egyetlen [friss] gumiszettel fussak egy jó kört. A körülmények szempontjából talán az egyik legtrükkösebb időmérő volt, amit Barcelonában valaha is teljesítettem, de megcsináltuk. Szerintem a lehető legjobb pozícióban vagyunk a holnapi napra nézve, most pedig megpróbálunk arra koncentrálni, hogy megszerezzük a dobogót. Nagyon jó voltam ma, úgy éreztem, hogy remekül vezetek. Itt-ott mindig van egy tized, de nagyon nyomtam, és semmit nem hagytam benne, padlógázon mentem. Nagyon szoros volt a McLarennel, az Alpine-nal, a Mercedesszel és az Aston [Martinnal] lényegében ugyanabban a kasztban vagyunk ezen a hétvégén. Szóval szerintem a második hely a legjobb, amit ki tudtam hozni a mai napból, és ez egy elég jó kör volt.”

    A nap legnagyobb pozitív meglepetését Sainz előző csapattársa, Norris szolgáltatta, aki a harmadik pozíciót szerezte meg. Azok után, hogy a McLaren mennyire borzalmasan kezdte a szezont, és eddig legjobb esetben is csak a középmezőnyben küzdöttek, mindez kifejezetten üdvözítő a wokingiak számára. A Brit pilóta szokás szerint a humorérzékét sem veszítette el.

    „Meglepő, hogy itt vagyok, a harmadik hely nagyszerű munka, majdnem a második [is meglett], de ez Carlos hazai versenye, úgyhogy arra gondoltam, hogy adok neki néhány tizedet – viccelődött. – Nagyon boldog vagyok a harmadik hellyel, az egész időmérőn gyorsak voltunk. Úgy tűnik, hogy [a pálya végén elvégzett módosítás] jó nekünk, szóval azt mondanám, hogy tetszik. A nagy sebességű kanyarok az erősségeink közé tartoznak. Nehéz időmérő volt, de a trükkös körülmények között a jelek szerint jól teljesítünk, úgy néz ki, hogy ez kedvez nekem.”

  • Megérkezett az eső és egy újabb Red Bull-siker – ez történt a harmadik szabadedzésen

    Megérkezett az eső és egy újabb Red Bull-siker – ez történt a harmadik szabadedzésen

    A Red Bull pilótája, Max Verstappen volt a leggyorsabb a Spanyol Nagydíj időmérő edzése előtt. Az edzés közben azonban megérkezett az eső, ami miatt a mezőny nem sok mért kört tudott megtenni a száraz pályás gumikon.

    Már a gyakorlás kezdete előtt villámlott és sötét felhők is gyülekeztek a Circuit de Catalunya felett, ami miatt a mezőny nagy része azonnal kihajtott a pályára.

    Verstappen erődemonstrációjával vette kezdetét a Spanyol Nagydíj

    Az első próbálkozások után a két Red Bull volt a leggyorsabb Max Verstappen sorrendben. Mögöttük az autó vezethetőségére panaszkodó Lewis Hamilton, és a két hazai hős Carlos Sainz és Fernanado Alonso következett.

    A piros zászló már 10 perccel az edzés megkezdése után előkerült. Logan Sargeant a falnak csapta az autóját az utolsó kanyarban, miután nagy sebességnél kellett korrigálni egy túlkormányzást.

    Az edzés újraindítása után már javában esett az eső, és emiatt egyedül Lando Norris teljesített pár kört az átmeneti eső gumikon. A mezőny többi tagja inkább a bokszban ülve figyelte az eseményeket. Nem sokkal később a két Ferrari is kimerészkedett a pályára, hogy az esős körülmények között is megtegyenek pár kört.

    Negyed órával a vége előtt megnőtt a pályára kihajtó versenyzők száma, egyedül Lewis Hamilton, Fernando Alonso és a két Alfa Romeo maradt bent a garázsban. Az edzés végén pedig már mindenki a lágy gumikon próbálkozott, miután felszáradt és ezzel jelentősen feljavult a pálya állapota.

    Azonban senki nem tudott javítani, így Verstappen nyert Pérez és Hamilton előtt. További sorrend: Sainz, Alonso, George Russell, Leclerc, Valtteri Bottas és Yuki Tsunoda.

    Verstappen ezúttal sem talált legyőzőre, ám a harmadik helyen váratlan név tűnt fel

  • Ezt gondolják a Ferrari pilótái a legfrissebb fejlesztéseikről

    Ezt gondolják a Ferrari pilótái a legfrissebb fejlesztéseikről

    A Ferrari egy nagy fejlesztési csomaggal készült a Spanyol Nagydíjra, és a versenyzőiknek már meg is van róla a véleményük. Carlos Sainz és Charles Leclerc is pozitívan értékelt a pénteki napot követően, habár az örömük nem teljes mértékben lehet felhőtlen.

    A fejlesztési csomag tartalmazott egy újragondolt tükör kialakítást, egy vadonatúj padlólemezt, és egy jelentősen átszabott oldaldobozt is. Sainz és Leclerc is a tegnapi nap folyamán próbálhatta ki először az új elemeket. A spanyol mindkét szabadedzésen az új autóval versenyzett, amíg a monacói kollégája csak a délutáni edzésre kapta meg az újításokat. Ez azért történhetett meg, mert a Ferrari az első edzésen össze szerette volna hasonítani a két konstrukciót egymással.

    A riválisait is másolta az új megoldásaival a Ferrari

    Leclerc így is Sainz előtt végzett a délutáni gyakorlás során. Az ötszörös futamgyőztes a 6. helyet szerezte meg, hátránya pedig több mint 3 tizedmásodperc volt az edzést megnyerő bajnoki éllovas Max Verstappennel szemben.

    A monacói fiatal – aki a hétvége előtt még nem tulajdonított túl nagy jelentőséget a fejlesztéseknek – jól érezte magát az autóban az edzés során, de szerinte még sok feladatuk lesz az időmérő edzés előtt, hogy optimalizálhassák az autójukat.

    „Számos új elem volt az autónkon a mai nap folyamán, és úgy gondolom, hogy a tesztelés szempontjából nem is lehetnénk jobb helyszínen” – véli Leclerc, akitől bocsánatot kért a Ferrari az elbaltázott Monacói Nagydíj miatt.

    „Jól éreztem magam az autóban, de még finomhangolnunk kell az autó beállítását. Fontos, hogy lépésről lépésre haladjunk, mert nincs sok időnk, és az időmérőn már nem rejtegethetjük a valós tempónkat. Ez mindig így van az új alkatrészeknél, egyszerűen jobban bele kell ásni magunkat a dolgokba.”

    Sainz pedig megerősítette Leclerc szavait, és a hazai hős legfontosabb feladata az volt a két edzés során, hogy segítse a csapat munkáját az autó egyensúlyának meghatározásában. Ez pedig sikerült a számára, mert ő is jól érezte magát az autóban az edzések során.

    Mivel a mezőny nagyon közel volt egymáshoz, így a Ferrari pilótái egy szoros időmérőre számítanak, ami egy jó kihívás lehet majd a számukra, mivel számos különböző vetélytársuk akadhat majd a versenypályán.

    A Ferrari csapatfőnöke ezt a nyomozást érzi a legnehezebbnek

  • Verstappen ezúttal sem talált legyőzőre, ám a harmadik helyen váratlan név tűnt fel

    Verstappen ezúttal sem talált legyőzőre, ám a harmadik helyen váratlan név tűnt fel

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a Spanyol Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt Fernando Alonso autózta, míg a harmadik Nico Hülkenberg lett.

    Elsőként Fernando Alonso hajtott ki a pályára, a spanyol szurkolók legnagyobb örömére. Nem sokáig maradt egyedül a kétszeres világbajnok, ugyanis Sergio Pérez és Lewis Hamilton is követte az Aston Martin versenyzőjét.

    Carlos Sainz nem aprózta el, a lágykeverékű abroncsokon kezdett, így az élre is állt. A többiek ugyanakkor még a sárga oldalfalú gumikat nyúzták.

    A Pirelli a barcelonai pályára új prototípusokat is hozott, hogy a versenyzők tesztelni tudják a keverékeket. Jelöletlen abroncsok is feltűnt, Max Verstappen például korán letudta a kötelező köröket rajtuk.

    A Ferrarik álltak egy ideig az élen, ám a holland világbajnok gyorsan változtatott ezen. Mindaddig George Russell és Oscar Piastri nem értették meg egymást. A brit pilóta még a kavicságyba is kilátogatott az eset kapcsán.

    Fél óra elteltével Max Verstappen állt az élen, őt Fernando Alonso és meglepetésre Nico Hülkenberg követte. Mögöttük Sergio Pérez, Esteban Ocon, Charles Leclerc, Carlos Sainz, George Russell és Valtteri Bottas fért be az első 10-be.

    A versenyzők megkezdték a felkészülést a versenyszimulációkra, így nem javítottak a korábbi idejükön.

    Az utolsó 10 percnél Logan Sargeant és Nico Hülkenberg szórakoztatta egymást, egy kis csatával, míg a többiek folytatták a munkát megtankolt autóval.

    Max Verstappen lett végül a leggyorsabb, a második legjobb időt Fernando Alonso autózta, míg a harmadik Nico Hülkenberg lett. A negyedik pozícióba Sergio Pérez zárkózott fel, míg rajtuk kívül Esteban Ocon, Charles Leclerc, Carlos Sainz, George Russell és Valtteri Bottas alkotta az első 10-et.

    Pozíció Versenyző Csapat Legjobb köridő Időkülönbség Megtett körök száma 
    1 Max Verstappen Red Bull 1:13.907 33
    2 Fernando Alonso Aston Martin 1:14.077 + 0.170 29
    3 Nico Hülkenberg Haas 1:14.177 + 0.270 30
    4 Sergio Pérez Red Bull 1:14.219 + 0.312 29
    5 Esteban Ocon Alpine 1:14.242 + 0.335 29
    6 Charles Leclerc Ferrari 1:14.246 + 0.339 31
    7 Carlos Sainz Ferrari 1:14.274 + 0.367 31
    8 George Russell Mercedes 1:14.392 + 0.485 30
    9 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:14.448 + 0.541 31
    10 Pierre Gasly Alpine 1:14.457 + 0.550 28
    11 Lewis Hamilton Mercedes 1:14.549 + 0.642 30
    12 Oscar Piastri McLaren 1:14.583 + 0.676 29
    13 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:14.585 + 0.678 28
    14 Lando Norris McLaren 1:14.694 + 0.787 29
    15 Kevin Magnussen Haas 1:14.713 + 0.806 23
    16 Nyck de Vries AlphaTauri 1:14.785 + 0.878 32
    17 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:14.840 + 0.933 33
    18 Lance Stroll Aston Martin 1:15.010 + 1.103 30
    19 Alexander Albon Williams 1:15.056 + 1.149 31
    20 Logan Sargeant Williams 1:15.415 + 1.508 32