Címke: Carlos Sainz

  • Sainz és Hülkenberg a korábbi csapataikhoz térhetnek vissza?

    Sainz és Hülkenberg a korábbi csapataikhoz térhetnek vissza?

    A nyári szünet kezdetén Nico Hülkenberg és Carlos Sainz jövője kapcsán indultak be a találgatások.

    Belgiumban lezárta a száguldó cirkusz a 2023-as szezon első felét, így négy hetes szünetet tartanak az újabb hajrá előtt. A gyárak két hétig üzemelhetnek és készülhetnek az év második felére, míg a maradék időszakban kötelezően be kell zárniuk.

    A nyári szünet előtt az Alpine szolgáltatott némi átrendeződést, ugyanis Laurent Rossi, Otmar Szafnauer, Alan Perman és Pat Fry távozott a csapattól. Ugyanakkor a pletykák szerint új versenyzőre is szert tehetnek.

    Az olasz média úgy tudja, a Ferrari „segítheti ki akaratán kívül az Alpine-t”.

    A Funo Analisi Tecnica információi szerint a Scuderia már megegyezett Charles Leclerc-rel a folytatás illetően. Ugyan a monacói versenyző kontraktusa csak jövőre jár le, ám a vörösök további évekre maguk mellé kötötték a 25 éves pilótát. Az itáliai lap szerint, két évre írt alá Leclerc, ezen felül 3 éves opcionális hosszabbítást is tartalmaz a kontraktusa.

    Charles Leclerc, Carlos Sainz, Ferrari
    Charles Leclerc és Carlos Sainz – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Mindaddig Carlos Sainz is szeretett volna tárgyalni, de a hírek szerint a spanyol szerződését parkolópályára tette a Ferrari. Előbb a monacói maradását szerették volna bebiztosítani, de ez nemigen tetszett a másik versenyzőjüknek. Sainz nevét már többször is megemlítették Audi F1-es projektje kapcsán, ám az olaszok szerint az Alpine-nál is kiköthet a 28 éves versenyző. A spanyol a hírek szerint olyan szerződést szeretett volna kapni, mint csapattársa, ám a Ferrari vonakodik annak megadásával.

    Az Alpine átrendeződése így visszavezetheti Sainzot egykori csapatához (még a Renaultnál versenyzett a spanyol 2017-ben és 2018-ban), bár ehhez a szerződéshosszabbítás előtt álló Esteban Oconnak és Pierre Gaslynak is lesz egy-két szava.

    Hülkenberg a Red Bullnál vagy az Aston Martinnál?

    Nico Hülkenberg Belgiumban a Red Bull motorhome-ját és az Aston Martin létesítményét is meglátogatta. Természetesen a találgatások itt is azonnal beindultak. Mivel a német versenyző jó kapcsolatot ápol Max Verstappennel, így sokan már Sergio Pérez helyén látták a 36 éves versenyzőt. Helmut Marko szerint csupán azért járt náluk a Haas pilótája, mert együtt utazott a hollanddal.

    Viszont egykori csapatát is meglátogatta a német.

    Timo Glock szerint 2025-ben honfitársa nagyon is versenyben lesz a zöldek egyik üléséért.

    „Szerintem jövőre még a Haasnál fog versenyezni, mivel nincs más lehetősége. Ám utána olyan csapatok radarján lesz, mint az Aston Martin. Mike Krack látta, mire képes Nico az autóval mindenféle felkészülés nélkül. Így mindenképpen rajta kell legyen a listán. Remélem, hogy egy topcsapatnál versenyezhet majd.”

  • Sainz Piastriról: Mindenki balesetet okoz, aki ott akar előzni

    Sainz Piastriról: Mindenki balesetet okoz, aki ott akar előzni

    Nincs egyetértésben a spái rajtot követő ütközés okozójának kiléte felől a két érintett, Carlos Sainz és Oscar Piastri. A spanyol szerint az ausztrál a tapasztalatlansága miatt próbálkozott lehetetlen előzéssel, a McLaren pilótája viszont klasszikus rajtbalesetet látott.

    Sainz a 4., Piastri pedig az 5. helyről rajtolt a Belga Nagydíjon, a két autó pedig az 1-es kanyarban is egyszerre szeretett volna elfordulni: az újonc ausztrál belül, a legszűkebb íven próbálokozott, ám az érkező Ferrari – akinek kívülről Lewis Hamilton szintén nem hagyott sok helyet – beszorította őt. A két autó ütközött, Piastri ráadásul a falnak is nekikoccant, ami eltörte a kormányösszekötőjét, így már az első körben félreállt – miután valahogy még megpróbált átjutni a szűk és forgalmas Eau Rouge-on. Sainz Ferrarijának jobb oldalán eközben egy méretes lyukat ütött a McLaren kereke, ami alaposan visszavetette az SF-23-as tempóját, de a spanyol csak a táv felénél állt ki, hiába bízva abban, hogy az esőben belengetik a szerelési lehetőséggel kecsegtető piros zászlót.

    „Ő és Lewis támadtak, és azt hiszem, lényegében már enyém volt a kanyar – fejtette ki a történteket saját szemszögéből Sainz az Autosportnak. – Tisztán érkeztem a kanyarcsúcspontig, de Oscar úgy tűnik, egy optimista manőverrel próbálkozott. Kár érte, mert ha visszanézzük a korábbi spái versenyeket, tudhatjuk, hogy az 1-es kanyarban pontosan ilyen balesetek szoktak történni. Mindenki, aki ott a belső íven próbál elfordulni, ilyen balesetet okoz, ezúttal pedig én álltam a fogadói oldalon.”

    „Egy ponton valakinek vissza kell vennie, és ő a jobb hátsó kerekem mellett volt, szóval szerintem neki kellett volna, nem pedig nekem magam elé engedni őt az 1-es kanyarban, amikor már szinte be is fejeztem a manőverem.”

    Piastri nem vállalta azonban magára a felelősséget, szerinte mindketten hozhattak volna másmilyen döntéseket a rajtnál.

    „Ez elég egyértelműen beleesett az ’első kör, első kanyar’ kategóriába. Jól rajtoltam és bedugtam mellé az orrom, de aztán Carlos elfékezte magát és jobbra mozdult. El kellett őt kerülnöm, de abban a helyzetben eléggé korlátozottak voltak a lehetőségeim arra, hogy hova mehetek” – fogalmazott a McLaren ausztrálja, aki az elmúlt két hétvége top5-ös eredményei és a spái sprinten elért második helyezés után rövid F1-es karrierje második kiesését jegyezte.

    A Belga Nagydíj sportfelügyelői inkább Piastri álláspontjával voltak egyetértésben, hiszen a történtek vizsgálata után nem osztottak ki büntetést az incidensért.

  • Verstappent majdnem megtréfálta az egyik McLaren, de végül az övé lett a sprint pole

    Verstappent majdnem megtréfálta az egyik McLaren, de végül az övé lett a sprint pole

    A Red Bull pilótája, Max Verstappen rajtolhat majd az első rajtkockából a Belga Nagydíj sprintkvalifikációján. A Red Bull holland kiválóságának azonban nem volt egyszerű dolga a változó körülmények között, mindössze 11 ezredmásodperccel volt képes nyerni az egyik McLaren előtt.

    A sprintre való időmérőn rövidebb a szakaszok a normál kvalifikációhoz képest, így a Q1-ben 12, a Q2-ben 10, a Q3-ban pedig 8 perc áll a pilóták rendelkezésére, hogy elérjék a legjobb körüket.

    SQ1

    A legnagyobb meglepetést a két Haas szolgáltatta, de negatív értelemben. Nico Hülkenberg egy mért kört sem autózott, és abszolút utolsóként esett ki. Kevin Magnussen sem jutott be a Q2-be, amivel az amerikai kicsapat számára gyorsan véget ért az időmérő. Rajtuk kívül még Guanyu Zhou, Valtteri Bottas és Yuki Tsunoda esett ki. A szakaszt Max Verstappen nyerte a születésnapos Fernando Alonso és Alex Albon előtt.

    SQ2

    A váltópont a szakasz vége felé jött el, azonban az Aston Martinnál elszámolták magukat. Lance Strollt a közepes Pirelliken küldték ki, de a kanadai még korainak érezte a váltást. Ennek meg is lett az eredménye, falba állt a Rivage után, amivel a saját és a cspattársai időmérőjét is tönkretette. Alonso kör nélkül esett ki a 15. helyen, és rajt kívül még Ricciardo és a két Willams búcsúzott még.

    SQ3

    Az utolsó 8 perces etapra már mindenki a lágy gumikon hajtott ki a pályára. Első nekifutásra Lewis Hamilton volt a leggyorsabb Verstappen, Norris, Leclerc és Piastri előtt.

    Az utolsó próbálkozások során drasztikusan feljavult a pálya állapota. Először Gasly, majd a két Ferrari állt az élre. Azonban ez nem tartott sokáig, mivel Piastri mindkét vörös autót meg tudta előzni az első rajthelyért. A végén azonban jött Verstappen, és 11 ezredmásodperccel megverte az ausztrál újoncot, így ő indulhat majd az élről délutáni 15 körös sprintkvalifikáción. További sorrend: Lando Norris, Gasly, Hamilton, Sergio Pérez, Esteban Ocon és George Russell.

  • Az eső volt az úr Belgiumban, Sainz viszont az élre állt

    Az eső volt az úr Belgiumban, Sainz viszont az élre állt

    Carlos Sainz volt a leggyorsabb a Belga Nagydíj szabadedzésén, a második legjobb időt Oscar Piastri autózta, míg a harmadik Lando Norris lett.

    Bejött a 47%-os csapadékesély, ugyanis eső fogadta a mezőnyt az egyetlen gyakorlás kezdetén. Elsőként Lewis Hamilton és Alex Albon hajtott ki a pályára, a hétszeres világbajnok a Pirelli kék oldalfalú abroncsain mérte fel a terepet, míg honfitársa az intermediate gumikra szavazott. A két pilóta viszont nem maradt sokáig egyedül, a legtöbben csatlakoztak hozzájuk.

    A körülmények egyre rosszabbra fordultak míg a leggyorsabb köridőt a Williams thai-brit versenyzője jegyezte. A versenyzők inkább visszamentek a garázsba, míg Carlos Sainz neki rugaszkodott egy újabb próbának.

    Az eső intenzitása egy kicsit csökkent, így a McLaren két versenyzője is a pályára gurult. A két papaya színű autót a többiek is követték.


    Az FIA tájékoztatta a csapatokat, hogy az első és egyetlen szabadedzés eredménye nem fogja meghatározni a rajtsorrendet sem a sprintversenyre, sem pedig a normál futamra nézve. Így a gyakorlást nem kezelik kompetitív eseményként. Ha minden kötél szakad, akkor a bajnokság állása alapján alakíthatják ki a rajtsorrendet.


    Guanyu Zhou és Alex Albon kilátogatott a bukótérbe, míg Logan Sargeant autója tört meg, így előkerült a piros zászló is. Az amerikai versenyző nem tudta bevenni megfelelően a Les Combes kanyart, így falba csúszott és megtörte egy kissé az első szárnyát.

    Fél óra elteltével Carlos Sainz állt az élen, őt Oscar Piastri és Lando Norris követte. Mögöttük Charles Leclerc, Sergio Pérez, Alex Albon, Yuki Tsunoda, Kevin Magnussen, Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg fért be az első 10-be.

    Max Verstappen, Lance Stroll, Pierre Gasly, Esteban Ocon és Logan Sargent még mért idő nélkül tartózkodott a lista alján.

    Zöld utat kaptak a versenyzők a folytatásra, ám az eső újfent rákapcsolt. A legtöbben inkább a garázsból figyelték az eseményeket.

    Sergio Pérez mégis neki rugaszkodott, bár az új események tükrében, neki kellene jobban figyelnie az autójára. Ugyanis, ha az eső miatt nem tudnák megtartani a normál és a sprintidőmérőt, akkor ő indulhatna a versenyen az első helyről.

    Az utolsó percekre Max Verstappen is kihajtott a pályára, hogy megvizsgálja a körülményeket. A holland világbajnok 2-3 kör erejéig óvatosan körbe ment a pályán, majd visszahajtott a boxba csapattársával.

    Az eső miatt a köridők már nem javultak, így Carlos Sainz bizonyult a leggyorsabbnak a Belga Nagydíj első szabadedzésén. A második pozícióban Oscar Piastri végzett, míg a harmadik Lando Norris lett. Mögöttük Charles Leclerc, Sergio Pérez, Alex Albon, Yuki Tsunoda, Kevin Magnussen, Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg alkotta az első 10-et.

  • A Ferrari egyre inkább új ellenfeléhez „taszítja” versenyzőjét?

    A Ferrari egyre inkább új ellenfeléhez „taszítja” versenyzőjét?

    Ralf Schumacher szerint Carlos Sainznak teljesen eleget lett a Ferrariból, így az Audi ajtaján fog kopogtatni.

    A Scuderia a Hungaroringen sem tudott mit kezdeni a McLarennel, a Mercedesszel és a Red Bull-lal. Frédéric Vasseur elismerte, hogy sokat hibáznak manapság de igyekeznek minden ballépésből tanulni.

    „Az elmúlt 35 évet a boxfalon töltöttem, és hétfőnként tanulmányozni szoktam az elkövetett hibáimat. Ha Toto Wolffhoz mentek, ő is ugyanezt fogja mondani” – emelte ki a francia csapatfőnök.

    A spanyol versenyző ugyanakkor a futam után némileg úgy érezte, csapata ezúttal is Charles Leclerc-t tette a kedvezőbb stratégiára.

    „Feltételezem, hogy ezzel a rossz kiállást akarták jóvátenni. Könnyen lehet ebbe összeesküvést látni, de nem így van. Lassú volt a kerékcseréje, és ezt akarták kompenzálni” – magyarázta Sainz.

    Míg a 28 éves versenyző többször hangoztatta, hogy szívesen tárgyalna már a következő szerződéséről (2024 végén jár le a kontraktusa), addig Vasseur és a vörösök inkább a monacói „papírjaira” koncentrálnak.

    „Lehet érezni, hogy elveszítette a bizalmát a csapatban. Hallottam olyan pletykákat, mi szerint az apja már keresi az alternatívákat a paddockban. A Ferrari egy kissé katasztrofális helyzetben van” – foglalta össze Ralf Schumacher.

    Az egykori versenyző kifejtette melyik lehetőséghez kerülhet közel a spanyol.

    „Az idősebbik Carlos Sainz a raliversenyzés révén közel áll a Volkswagen Csoporthoz. Az Audinak pedig szüksége lesz egy tapasztalt versenyzőre, mikor belépnek a Forma-1-be. Ám Carlos nem tesz túl nagy benyomást rám. Ugyan jól tud vezetni, de túl sok hibát követ el. Nagyon ingadozó a teljesítménye”

  • Még Vasseur szerint is túl sok hibát vétett a Ferrari a Magyar Nagydíjon

    Még Vasseur szerint is túl sok hibát vétett a Ferrari a Magyar Nagydíjon

    A Ferrari ismételten egy felejthető hétvégén van túl. Az olasz istálló már Silverstone-ban sem remekelt, de még a csapatfőnök Frédéric Vasseur is úgy gondolja, hogy a megengedettnél több alkalommal hoztak rossz döntéseket a Magyar Nagydíj folyamán.

    Charles Leclerc mindössze a 7. helyen végzett, de a monacói pilótát sok tényező hátráltatta. A bokszkiállása az egyik kerékpisztoly hiája miatt nagyon lassú volt, nem működött a futamon a rádiója, és mindezek mellett egy 5 másodperces büntetést is kapott bokszutcai gyorshajtásért.

    A két elrontott bokszkiállás után 7. Leclerc a motivációját bizonygatja

    Leclerc csapattársa, Carlos Sainz sem remekelt. A spanyol pilóta az időmérőn csak a 11. helyet szerezte meg, és a futamon csak a 8. pozícióba tudta felhozni a Ferrariját. Ez már nem az első, hogy a Vörösök ilyen rossz eredményt érnek el, ugyanis a Brit Nagydíjról egy 9. és egy 10. hellyel távoztak.

    „Nem erre az eredményre számítottunk itt Budapesten, de ez a helyzet nagy részben a tegnapi időmérőnek köszönhető – nyilatkozta Vassuer a Racingline.hu részvételével zajló értékelőjében a Magyar Nagydíj után. – Már a rajtnál kockázatot vállaltunk azzal, hogy Sainz autójára a lágy keverékű Pirelliket tettük fel.”

    „Már a start után tudtuk, hogy két szett kemény gumit is el kell majd használnunk, szóval a helyzetünk már csak emiatt sem volt egyszerű. Charles versenye sokkal jobb volt, ami a nyers tempót illeti, azonban a büntetés a kerékpisztoly probléma nem segített a helyzetünkön. Ha ezeket, és a forgalomban eltöltött időt sem számoljuk, akkor Charles akár az 5. helyen is célba érhetett volna.”

    Vasseur azt is hozzátette, hogy meg kell érteniük, hogy mit csináltak jól a hétvége során, mert az új kísérleti időmérős formátum miatt nehéz dolguk volt. Az viszont biztos, hogy ezeket a hibákat redukálni kellene a Ferrarinak, ha még szeretnének valamit az idei szezontól.

    A Vörösknek ugyanis így nem az Aston Martinra, hanem sokkal inkább a mögöttük érkező McLarenekre kell figyelnie. A wokingiak a legutóbbi két futamon 58 pontot szereztek, amíg a Ferrari csak 13-at, és ha ez még sokáig folytatódik, akkor a Scuderia konstruktőri bajnokságban való 80 pontos előnye gyorsan el fog fogyni velük szemben.

    Már az Alfa Romeo is gyorsabb náluk – Leclerc nem érti, mi történik a Ferrarival

  • Sainz az új szabály miatt esett ki korán, Leclerc a Ferrari mélybe zuhanásától tart

    Sainz az új szabály miatt esett ki korán, Leclerc a Ferrari mélybe zuhanásától tart

    Tovább látszik folytatódni a Ferrari süllyedése a 2023-as erősorrendben, hiszen a Magyar Nagydíj időmérőjén csak a 6. és a 11. helyet szerezték meg. Charles Leclerc szerint a csapatnak nagyon gyorsan cselekednie kell, mert a McLaren óriáslépéssel ugrott eléjük.

    A kiábrándító silverstone-i eredmény után újabb hidegzuhanyként érte a Ferrarit a hungaroringi időmérő, ahol Carlos Sainz már a Q2-ben elvérzett, Leclerc pedig hiába adott ki magából mindent, ezzel sem jutott előrébb a harmadik sornál.

    Sainz nem rejtette véka alá, hogy a hétvégén kísérleti jelleggel bevetett új időmérős gumiszabály áldozata lett, amely minden szakaszban egy adott keverék használatára kötelezte a versenyzőket.

    „Az egész hétvége során furcsán éreztem magam a közepes keveréken. Mindig, amikor azokon futottam, nagyon szenvedtem az első szektorban, nehezen tudtam őket munkára fogni. Még a kemény keverékeket is könnyebb volt kezelni. Emiatt tudtam, hogy a Q2 lesz számunkra az időmérő legnehezebb szakasza” – nyilatkozta Sainz az időmérőt követően.

    „A Q1-en szépen túljutottam, de amint a Q2-ben ismét kihajtottam a közepeseken, össze-vissza csúszkáltam az első szektorban, így egyszer sem voltam képes összerakni velük egy tisztességes kört. Kár érte, bár igaz, hogy csak két ezredmásodpercen múlt – a mai F1-ben viszont ez a kis különbség is sokat számíthat.”

    Hamilton három ezreddel legyőzte Verstappent a hungaroringi új időmérőn

    Sainz a szakaszt a tizedik helyen záró Fernando Alonso mögött maradt el ennyivel, de korai kiesése ellenére nem akarja az új szabályt korholni.

    „Ezzel megfűszerezték a dolgokat, én pedig megfizettem az árát. Ha fel akarják dobni ezzel az időmérőt, amire szerintem ugyan nincs szükség, akkor tegyék nyugodtan. Emiatt nem is az időmérőre panaszkodok, hanem inkább a szabadedzéseken történtekre.”

    Leclerc hiába végzett csapattársánál előrébb, még őt is megelőzte a mogyoródi hétvégén szárnyaló Alfa Romeók egyike, de a monacói a McLaren hirtelen előretörését csodálja leginkább: elmondása szerint az, hogy a gyors Silverstone után a lassú Hungaroringen is a közvetlen élmezőnybe kvalifikáltak, kétségtelen bizonyítéka annak, hogy minden téren nagy előrelépést tettek.

    „Nagyon elégedett voltam a körömmel, de ha ránézek az eredményre, mégis csak a 6. helyen látom magam, szóval nem valami jó a helyzet. Igaz, hogy a negyedik helytől lefelé nagyon kicsik a különbségek, ugyanakkor a legjobb három eléggé meglógott mindenkitől, szóval bőven van dolgunk” – fogalmazott Leclerc.

    „Az elmúlt három verseny alapján az látszik, hogy a McLaren, a Mercedes és a Red Bull stabilan előttünk áll. Muszáj tennünk valamit, máskülönben csak egyre több és több pontot veszítünk minden hétvégén.”

  • Ferrari, BMW, Mustang – ilyen autókkal érkezett meg az F1-es mezőny a Hungaroringre

    Ferrari, BMW, Mustang – ilyen autókkal érkezett meg az F1-es mezőny a Hungaroringre

    Ugyan a közvetítések nem képezi szerves részét az, hogy a versenyzők milyen közúti autókkal jutnak el a szálláshelyüktől a versenypályáig, de ezt minden egyes alkalommal érdekes végignézni. Egyes csapatoknál (Ferrari, Aston Martin) egyértelmű a választás, de vannak olyanok is, akik ez nem mondhatják el magukról.

    Az viszont egyértelműen kijelenthető, hogy a legjobb dolga Charles Leclerc-nek és Carlos Sainznak van. A két Ferrari pilóta ugyanis egy-egy SF90 Stradaléval érkeztek meg a Magyar Nagydíj helyszínére.

    A Red Bulloknak ugyan még a Honda szállítja az erőforrást, de 2026-tól a Forddal lépnek egyességre, és ezen apropó miatt már most mindkét pilótjuk, Max Verstappen és Sergio Pérez is egy Ford Mustang Mach E-vel utazhatott ki a Hungaroringre.

  • Lecserélné egyik versenyzőjét a Ferrari? – Így reagált Vasseur a szóbeszédre

    Lecserélné egyik versenyzőjét a Ferrari? – Így reagált Vasseur a szóbeszédre

    A Ferrari tiszta vizet öntött a pohárba azzal a pletykával kapcsolatban, mi szerint lecserélhetik az egyik versenyzőjüket.

    Az elmúlt napokban érdekes hírek láttak napvilágot a Forma-1-ben. Joe Saward szakíró elindította a pilótakeringőt azzal, hogy leírta mit hallott a paddockban az elmúlt hétvégén. A szóbeszédek szerint a Scuderia Alex Albont és Lando Norrist akarja megszerezni, sőt az utóbbi versenyzővel már előszerződést is kötöttek. Addig Carlos Sainz, akinek 2024 végén jár le a kontraktusa már az Audival tárgyal.

    Egyre vadabb találgatásokba bocsátkozik a sajtó a „pilótakeringők” kapcsán

    A brit újságíró megjegyezte, nem tulajdonít nagy hitelt ezeknek a híreknek. A Ferrari csapatfőnöke is ezt az álláspontot képviselte, sőt kijelentette, hogy szó sincs semmilyen cseréről.

    „Őszintén szólva nem tudom, hogy honnan jött ez a történet. A múltban dolgoztam Albonnal, így barátok vagyunk. Ha egy riporter megkérdezné most tőlem, hogy Alex jó munkát végez-e, akkor azt mondanám, hogy igen. Ám ez nem azt jelenti, hogy mindjárt magammal akarom vinni. Úgy tudom, Alexnek 2024-re is van szerződése a Williamsszel. A csapat sokat fektetett bele, így nincs probléma” – magyarázta Frédéric Vasseur.

  • A Ferrarin kívül nem vinné el senki Hamiltont?

    A Ferrarin kívül nem vinné el senki Hamiltont?

    Peter Windsor szerint nem sok lehetősége van Lewis Hamiltonnak a csapatváltások kapcsán.

    A brit versenyző szerződése év végén jár le, ám már javában tárgyal a Mercedesszel a folytatásról. Toto Wolff korábban azt nyilatkozta, hogy napok választják el őket a megegyezéstől, ám az időintervallum közben tágult, és már hónapok teltek el azóta.

    Az osztrák csapatfőnök kihangsúlyozta, nem igazak azok a pletykák, mik szerint a pénzen vitatkoznak. Az olasz és a brit sajtó ugyanis megírta, hogy olyan összeget kívánt a hétszeres világbajnok, amire már Ola Källenius, a Daimler vezérigazgatója is nemet mondott.

    Megálljt parancsolt Hamilton követeléseinek a Mercedes?

    Hivatalos megegyezés még nincs, így a 38 éves pilóta aktív szereplője az úgynevezett pilótakeringőnek.

    A Ferrari és a Williams egykori csapatmenedzsere viszont nem lát sok lehetőséget honfitársa előtt. Hiába hétszeres világbajnok Hamilton, ha topcsapatnál akar maradni, akkor két választása van.

    Windsor szerint a Ferrarit választhatja, hiszen John Elkann nagyon szeretné a csapatban tudni a brit versenyzőt. Így a hírek szerint még Charles Leclerc-t is elcserélné Hamiltonra. Carlos Sainz már az Audi fele fókuszál, mivel nemigen tetszik neki, hogy parkolópályára tette a csapat a monacói kontraktusa kapcsán.

    Ha a Scuderia nem lenne elég kecsegtető a brit világbajnoknak, akkor még mindig maradhat a Mercedesnél.

    „Ha végül mégsem megy a Ferrarihoz az egész káosz közepette, akkor milyen választási lehetőségei maradtak? A Red Bullnál biztos nem fog ülést kapni, így akár ott is maradhat ahol van.”

    A brit szakértő szerint nem tud olyan eredményt felmutatni a közelmúltból a Scuderia, amire Hamilton igent mondana.

    „Fred Vasseurrel együtt dolgozott az F3-as éveiben, így ismerik egymást. Fred már biztos felajánlott volna neki egy lehetőséget. Ám Lewis inkább lebeszéli magát erről, hogy a Mercedesnél maradjon, nem igaz?”