Címke: Carlos Sainz

  • Sainz: Zandvoortban csak a hatodik leggyorsabb volt a Ferrari

    Sainz: Zandvoortban csak a hatodik leggyorsabb volt a Ferrari

    A Holland Nagydíjon az ötödik helyet szerezte meg Carlos Sainz a Ferrarival, elmondása szerint azonban ez az eredmény a csapat jó taktikájának és a saját remek teljesítményének köszönhető, ugyanis az autó tempója csak a mezőny második felébe jogosította volna fel őt.

    A Ferrarinál már a pénteki edzések óta küzdelmes hétvégére készültek, az autóik ugyanis különösen nehezen vezethetőnek bizonyultak a zandvoorti pályán, Charles Leclerc szombati elmondása szerint gyakran csak remélni tudta, hogy be fog tapadni az autója a kanyarokban – a monacói az időmérőn össze is törte az autóját.

    Leclerc szerencséje vasárnapra sem fordult meg, a megrongálódott padlólemeze miatt fel kellett adnia a futamot, ám Sainz a 6. helyről startolva még javítani is tudott egy pozíciót a célig. Küzdelmes délutánja végén sikerült maga mögött tartania a hátulról előretörő Lewis Hamiltont, ám a nehéz körülmények közötti hibátlan vezetése sem csalt mosolyt a spanyol arcára, elmondása szerint ugyanis a hétvégén öt csapat, a Red Bull, a Mercedes, a McLaren, az Aston Martin és a Pierre Gasly révén váratlan dobogót szerző Alpine is gyorsabb volt náluk.

    „Az Alpine-tól látottak alapján azt mondanám, hogy csak a hatodik leggyorsabbak voltunk ezen a hétvégén. Egy ponton valóban úgy tűnt, hogy akár a dobogóért is harcolhatunk, de amikor száraz körülmények között zajlott a verseny, a tempónk alapján sehol nem voltunk” – idézi az Autosport a Ferrari spanyol versenyzőjét.

    „Azonban nagyon jól sikerült kiviteleznünk a versenyt, hiszen egész idő alatt nálunk sokkal gyorsabb autókkal harcoltunk, olyanokkal, akikkel nem voltunk egy szinten. Emiatt büszkének kell lennünk az ötödik helyre. Persze azzal nem vagyok elégedett, amilyen érzést az autó nyújtott, és hogy mennyire küszködtem vele a pályán. Az biztos, hogy a szezonbeli egyik legjobb teljesítményemet nyújtottam.”

    „A taktika húzásaink is jók voltak, leszámítva, hogy az első kerékcserét már az első kör végén meg kellett volna ejtenünk, de egy körrel tovább kint maradtunk. Minden más tökéletes volt.”

  • Leclerc szerint vezethetetlen a Ferrari: „Elengedem a féket és reménykedek, hogy lesz tapadás”

    Leclerc szerint vezethetetlen a Ferrari: „Elengedem a féket és reménykedek, hogy lesz tapadás”

    Kiábrándítónak tartja a Ferrari zandvoorti szereplését Charles Leclerc, akinek elmondása szerint nulla fogalma van arról, hogy a pálya következő kanyarjában alul- vagy túlkormányzott lesz-e az autója. Ennek tulajdonítja a Q3-as balesetét is.

    A Ferrarinál már a pénteki szereplés után is arra készültek, hogy autóik talán nem fognak tudni bejutni az időmérő utolsó szakaszába. Ez végül Leclerc-nek és Carlos Sainznak is sikerült, ám ez a tény senkinek nem varázsolt mosolyt az arcára a csapatban, hiszen az autó hétvégi problémái megmaradtak. A spanyol a 6. helyre kvalifikált, a monacói viszont rosszabbul járt, hiszen a 9-es kanyarban kicsúszott, a falnak csapódott, így csak a 10. pozícióból startolhat majd. Leclerc nem is fukarkodott az SF-23-ra zúdított kritikákkal.

    „Az autót rendkívül nehéz vezetni ezen a hétvégén. A Forma-1-ben minden azon múlik, hogy tudnunk kell, milyen balanszra számíthatunk, amikor megérkezünk egy kanyarba. Most azonban az a helyzet, hogy bemegyek egy kanyarba, és nulla fogalmam van arról, hogy hatalmas alulkormányzottsággal vagy hatalmas túlkormányzottsággal fogok-e szembesülni. Ez pedig nagyon-nagyon nehézzé teszi számunkra ezt a hétvégét” – idézi az Autosport Leclerc-t, aki a legutóbbi futamon, Spában még dobogós volt.

    „Már az első edzés kezdete óta küszködök az 1-es, a 9-es és a 10-es kanyarokban. Szinte mindent átállítottunk az autón, de ebben a három kanyarban semmi nem segít. Egyszerűen megérkezek a kanyarba, elveszem a lábam a fékről és teljesen elszáll a tapadás. Ekkor csak reménykedek abban, hogy az autó újra be fog tapadni a kijárathoz érve, de abban a bizonyos körben nem tette, úgyhogy a falban találtam magam.”

    Bár Sainz nem szenvedett annyit az autó pályán tartásával, mint csapattársa, előrejelzése szerint a hatodik pozícióból is inkább hátrafelé, semmint előre kell majd tekintenie a futamon.

    „Egyáltalán nem teljesítünk jól ezen a hétvégén, és tudtuk, hogy nagy kihívást támaszt majd elénk az időmérő. Sikerült bejutnunk a Q3-ba és összeraktam néhány jó kört a 6. helyhez, de nem ilyen eredményre vágyunk. A holnap sem lesz könnyű, de persze mindent megteszünk majd, hogy megvédjük a pozíciónkat és a lehető legjobb eredménnyel térjünk haza” – fogalmazott a spanyol.

  • Ismét bajban a Ferrari – a Q3 is kérdéses lehet a számukra

    Ismét bajban a Ferrari – a Q3 is kérdéses lehet a számukra

    Sokba kerülhet a Ferrari Holland Nagydíjon való kockáztatása. A Vörösök az új, nagy leszorítóerős csomagjuk miatt sokkal nehezebben juthatnak majd be az időmérő edzés utolsó szakaszába.

    Az olasz istálló tesztpilótája, Robert Shwartzman vezethette Carlos Sainz SF23-át az első szabadedzésen, és az izraeli zászló alatt versenyző pilóta 19. helyezése már felvetett pár problémát. A nehézségek a délutáni gyakorláson is folytatódtak, ahol Leclerc a 11., Sainz pedig úgy lett rangsorolva a 16. helyen, hogy 2 alkalommal is megjárta a sóderágyat a 60 perc során.

    Bizarr baleset és meglepő 1. helyezett a Holland Nagydíj edzésén

    Mindkét pilóta szerint óriási fejlődésre lesz szükségük a szombati napra, ha szeretnének jó eredményekkel távozni Zandvoortból. A spanyol versenyző szerint az új nagy leszorítóserős hátsó szárnyuk nem hozza az elvárt szintet, ami miatt úgy érzi magát, mint a Hungaroringen, ahol csak a 11. helyen zárta a kvalifikációt.

    „Sajnálatos módon még nem vagyunk versenyképesek – nyilatkozta a tavalyi Brit Nagydíj győztese a délutáni edzés után. – Holnapra jobbá kell tennünk az autó egyensúlyát és a leszorítóerejét, illetve a köridőkön sem ártana javítanunk. A mai nap nagyon nehéz volt a csapat számára.”

    „Az autó majdnem úgy viselkedett, mint a Hungaroringen, ami szintén a lassabb pályák közé tartozik. Az ilyen típusú aszfaltcsíkokra nagy hátsó szárny kell, és valahogyan ezekben a helyzetekben nem tudunk annyi leszorítóerőre szert tenni, mint azt a riválisaink teszik. Les némi házi feladatunk emiatt, és azt is meg kell értenünk, hogy miért csúszkál ennyit az autónk. Ha a dobogóért szeretnénk harcolni a hétvégén, időt kell találnunk.”

    Sainz arra is felhívta a figyelmet, hogy a Ferrari kudarca esetén ismételten elvérezhet a Q2-ben, pont ugyanúgy, mint a Magyar Nagydíjon. Leclerc egyetértett a csapattársával, és elmondta, hogy számos nehézségük volt a mai nap folyamán, és nem is volt jó vezetni a Ferrarit.

    A Red Bull úgyis megbotlik, véli Sainz

  • A Red Bull úgyis megbotlik, véli Sainz

    A Red Bull úgyis megbotlik, véli Sainz

    A Ferrari spanyol versenyzője szerint a Red Bull és Max Verstappen nem fogja mindegyik futamot megnyerni 2023-ban. Történelmi példákkal érvelt.

    Már a szezon első versenyén azt tippelte a mercedeses George Russell a Red Bull elsöprő tempóját látva, hogy a bikások minden nagydíjon győzni fognak 2023-ban, és e páratlan bravúr lehetősége megmaradt, mivel az első 12 verseny mindegyikét Verstappen vagy Sergio Pérez nyerte.

    A holland a harmadik vb-címe felé menetel és egyre jobban megszilárdítja a helyét az F1 legnagyobb alakjai között, időnként csak játszadozik a riválisokkal. Carlos Sainz ugyanakkor arra számít, hogy ő és/vagy a csapata előbb-utóbb úgyis megbotlik.

    „Nem hiszem, hogy Max megnyeri az összes futamot, bár tudom, a sajtóban elég drámai képet festenek – mondta. – Tudom, mik az esélyeim és a lehetőségeim a győzelemre, de van esély rá, hogy a Ferrari, illetve jómagam versenyt nyerjek ebben a szezonban. Így állok hozzá, arra koncentrálok, hogy ha bármilyen lehetőség adódik, kihasználjam. A Mercedes, a Red Bull vagy a Ferrari legdominánsabb éveiben is volt mindig legalább egy verseny, ahol fordult a kocka, vagy amin valami váratlan történt.”

    Mit csinál Verstappen az élen? „Valószínűleg halálra unja magát”

    „A pilóták ilyen években így motiválják magukat, így gondolkodnak. Ha nem tudok nyerni, akkor nagyon motivál, hogy a dobogóért vagy az első öt helyezett közötti célba érésért harcoljak. Imádom a Forma-1-et, imádok mindegyik versenyre elmenni a Ferrarival, imádom, hogy fejleszthetem az idei autót és visszajelzéseket adhatok róla, utána meg látom, milyen hatást tehetek a következő évi kocsira. Ezért is él egy versenyző, és imádom ezt a kihívást.”

    A Red Bull tavaly július közepe óta csak egyszer nyúlt nagyon mellé az autó beállításával, a Mercedes ennek köszönhette a sikerét a 2022-es Brazil Nagydíjon.

    Közben akadnak olyan vélemények is, hogy Verstappen uralmában is vannak szépségek, és az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali szintén arról beszélt frissen, hogy ünnepelni kell a Red Bullt és a hollandot a kivételes teljesítményért.

  • Sainz az első körből kimarad, így később kezdheti a versenyhétvégét

    Sainz az első körből kimarad, így később kezdheti a versenyhétvégét

    Carlos Sainz programja nem az első szabadedzéssel indul Hollandiában, ugyanis autóját a Ferrari egyik tartalékversenyzője vezetheti majd

    A szezon második felében ismét előkerülnek az újoncok, ugyanis a 2022-es szabályváltozás értelmében a csapatoknak két lehetőséget biztosítania kell a fiatal tehetségeknek a gyakorlásra. A regula szerint csak olyan versenyző ülhet autóba, aki két nagydíjnál kevesebbszer indult el a világbajnokságban.

    Robert Shwartzman, ferrari
    Robert Shwartzman – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Frédéric Vasseur a GPblog.com-nak megerősítette, hogy a Holland Nagydíj első szabadedzésén a spanyol versenyző autóját veszi kölcsön Robert Shwartzman, míg az év későbbi szakaszában ismét a 23 éves pilóta kap lehetőséget. Az izraeli zászló alatt versenyző fiatal a második alkalommal minden bizonnyal Charles Leclerc konstrukcióját kapja majd meg.

  • A Ferrari nem akarja kibogozni a Hamilton-Wolff gordiuszi csomót

    A Ferrari nem akarja kibogozni a Hamilton-Wolff gordiuszi csomót

    Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke egyelőre a jelenlegi teljesítményükre és versenyzőikre koncentrálna, így nem akar még a jövővel foglalkozni.

    Charles Leclerc és Carlos Sainz szerződése 2024 végén jár le, ám az olaszok még nem kezdték meg a tárgyalásokat a versenyzőkkel. A francia vezető kihangsúlyozta, hogy később szeretne foglalkozni a kontraktusokkal, mivel jelenleg a fejlődésre kell koncentrálniuk.

    Ugyanakkor az olasz sajtó már arról írt, hogy a monacói pilótát 2029-ig is magához láncolhatja a Ferrari, míg Sainz a tárgyalások hiánya miatt inkább az Audi felé kacsingat. A spanyol szerint szó sincs ilyesmiről, és a csapatfőnök kommunikációja sem árulkodik súrlódásokról.

    „Úgy gondolom, Carlosszal (Sainz) teljesen összhangban vagyunk. Sokszor feltették már nekünk ezt a kérdést, és mi mindig ugyanúgy válaszoltunk. Van még időnk tárgyalni, 18 hónapnyi elköteleződés még előttünk van. Mindannyian szeretnénk tiszta és egyértelmű helyzetből neki vágni a következő szezonnak. Ez azt jelenti, hogy lépéseket kell tennünk, és még a szezon vége előtt meg kell hoznunk bizonyos döntéseket. Még 4-5 hónap áll előttünk, és ebben a kérdéskörben teljesen egyetértek Carlosszal és a menedzsmentjével. Hamarosan meg is fogjuk beszélni a dolgokat.” – nyilatkozta GPblog.com-nak Vasseur.

    A Ferrari elnöke a hétszeres világbajnokot akarja:

    Ugyanakkor nyílt titok, hogy John Elkann nagyon is szeretné vörös overálban látni a jövőben Lewis Hamiltont. Az olasz sajtó szerint személyesen tett ajánlatot a Scuderia első embere a brit versenyzőnek, ám választ nem kapott.

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Az olasz sajtó szerint a Ferrari elnöke személyesen kereste fel Lewis Hamiltont – Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas

    A Hamilton-Mercedes szerződés saga már hónapok óta húzódik. Toto Wolff már többször „elárulta”, hogy hamarosan aláírhatják a kontraktust, ám bejelentés eddig még nem történt. Vasseur, a Ferrari csapatfőnökeként nem akarja kibogozni a csillagosoknál lévő gordiuszi csomót, azt inkább az Ezüst Nyilakra bízná.

    „Véleményem szerint ugyanaz a probléma, mint az elmúlt 10 évben. Fogalmam sincs, hogy még tárgyalnak-e, és épp van-e probléma Lewis és a Mercedes között. Én inkább a Ferrari fejlődésére koncentrálnék. Ez az ügy Toto (Wolff) és Lewis között zajlik, nekem nincs közöm hozzá.”

  • Ferrari: El kell fogadnunk, ha nem leszünk képesek javítani a helyzetünkön

    Ferrari: El kell fogadnunk, ha nem leszünk képesek javítani a helyzetünkön

    Carlos Sainz meglepően nyilatkozott a Ferrari jelenlegi helyzete kapcsán. A spanyol pilóta szerint az olasz istállónak el kell fogadnia azt a tényt, ha a fejlődésük ellenére sem lesznek képes dobogós helyeket szerezni.

    A Ferrai teljesítménye az idei szezonra drasztikusan visszaesett. Amíg a tavalyi szezon első felében 4 győzelemmel, számos dobogós helyezéssel és 314 ponttal zártak, addig idén az első 12 verseny során mindössze 194 pontot gyűjtött Charles Leclerc és Carlos Sainz. A drasztikus csökkenés annak tudható be, hogy a maranellóiak nem tudtak megnyerni egy versenyt sem, és mindössze 3 dobogós helyezést tudtak gyűjteni a tavalyi 11 helyett.

    Vasseur elégedett azzal, ahogy a Ferrari válaszolt a nehézségekre

    A konstruktőri bajnokságban is csak az 4. helyen állnak, de a 2. helyért óriási harc van közöttük, a Mercedes, valamint az Aston Martin között. Ugyan a 3. pozíció a Zöldek lendületcsökkenése miatt nagy valószínűséggel meglesz a számukra, ez mégis egy sovány vigasz lenne Frédéric Vassuer-ék számára.

    Az SF23 rendkívül szeszélyes autó, nagyon szűk az az ablak, ahol egy jó beállítással képes a maximumon teljesíteni. Sainz ezzel is szenvedett többek között, mert neki Leclerc-rel ellentétben még dobogós helyezése sincsen idén. A spanyol szerint azonban a jövőben azt kell majd fogadniuk, hogyha a jó teljesítményük ellenére sem lesznek képesek a top3-ba kerülni.

    „Eléggé frusztráló volt az, amikor kiderült, hogy a Red Bullnak mekkora az előnye a többi csapathoz képest – nyilatkozta Sainz. – Tisztában voltunk azzal, hogy nagy kihívás lesz a nyomukba erednünk.”

    „Még mi is azt gondoltuk, hogy az autónk versenyképesebb lesz a mostani állapotához képest. Ez már csak amiatt is fontos lett volna, mert nagyon szoros a mezőny idén, rendkívül aprók a különbségek. Emiatt a fluktuáció is nagy: van olyan, hogy a 3. helyen érsz célba, de olyanok is akadnak, amikor a 8. pozícióban autózol. Az is előfordul, hogy erről egy tizedmásodperc dönt, és ez az idő nem mindig kedvezhet a számodra.”

    „Itt a Ferrarinál azonban elég nagy a különbség a 3. és a 8. hely között. Ha nem leszünk képesek jelentősen javítani a helyzetünkön, el kell fogadnunk azt, ami most jelenleg van.”

    Az Aston Martin ugyan lőtávolban van a Ferrarihoz képes, mindössze 9 pont a 2 csapat közötti különbség, de a Vörösöknek hátra is figyelniük kell. A McLaren ugyanis az utóbbi futamokon jelentősen csökkenteni tudta a hátrányát hozzájuk képest, és ha a jövőben sem indulna be a szekér, akkor Lando Norris és Oscar Piastri hamar beérheti őket.

    Nem méltó Enzo Ferrari hagyatékához, hogy a harmadik helynek örülnek, véli Montezemolo

  • Sainz őszintén vallott arról, milyen érzés versenyezni a Ferrarinál

    Sainz őszintén vallott arról, milyen érzés versenyezni a Ferrarinál

    Carlos Sainz már a 2021-es szezon óta versenyez a Ferrari pilótájaként. A spanyol pilóta már számos jó eredményt, három pole pozíciót és győzelmet is el tudott érni a Vörösök számára. Sainz a Forma-1 hivatalos oldalának adott nyilatkozatában elárulta, hogy nagyon szereti a vörös overált, de szerinte ez néha alapján eléggé megterhelő tud lenni a számára.

    Sainz számos csapatot járt meg F1-es pályafutása során, mielőtt a Ferrarihoz került volna. A 2022-es Brit Nagydíj győztese még 2015-ben mutatkozhatott be a királykategóriában a Toro Rossóban, Max Verstappen csapattársaként. Amíg a holland már valamivel több, mint egy év múlva már a Red Bullban versenyzett, Sainz először csak a 2017-es szezon derekán került át a Renault-hoz.

    Ezt követően 2019-ben már a McLarent erősítette, de Wokingban sem időzött sokáig, mert 2 szezon után áttette a székhelyét Maranellóban, és innen egíelőre még nem állt tovább. Sainznak – aki egyes sajtóértesülések szerint előszerződést írt alá az Audival – ha visszatekint a mögötte álló évekre, akkor azt rendkívül elégedetten tenné meg.

    „Nagyon büszke vagyok magamra, különösen azért, mert sikerült egy Ferrari szintű csapathoz kerülnöm – jegyezte meg a spanyol versenyző. – Ezt egyáltalán nem vettem biztosra, mert tudtam, hogy nagyon kemény lesz az idáig vezető út, és már csak emiatt is jelent ez sokat nekem. Rengeteg áldozatot kellett hoznom, amíg eljutottam erre a szintre.”

    A pletykák ellenére Sainz nagyon jól érzi magát a Ferrarinál, mert megfelelőnek találja a környezet arra, hogy tovább fejlessze magát versenyzőként. A spanyol nem titkolja, hogy folyamatosan szeretne haladni a célja felé, ami nem más, mint hogy Forma-1-es világbajnok legyen.

    „A Ferrari egy remek csapat. Bármelyik versenyhelyszínre mész, a Tifosi mindig ott lesz. Emiatt pedig olyan érzésem van, mint ha minden pályán a hazai futamunkat teljesítenénk, annyian szurkolnak nekünk a világ körül.”

    Az már egy másik kérdés, hogy a Ferrari teljesítménye a tavalyi szezonhoz képest drasztikusan rosszabb lett. Ugyan a Spanyol Nagydíjon bevetett újítások javítottak a helyzeten, az olasz istálló eddig csak 3 dobogós helyet tudott szerezni Charles Leclerc révén, és a konstruktőri bajnokságban is csak az 5. helyen állnak.

    Sainz és Hülkenberg a korábbi csapataikhoz térhetnek vissza?

  • Ferrari vagy Audi – mit tartogat Sainz számára a jövő?

    Ferrari vagy Audi – mit tartogat Sainz számára a jövő?

    Az utóbbi hónapok során Carlos Sainz-t számtalan alkalomszor hozták hírbe az Audival. Ugyan vannak olyan pletykák, hogy a spanyol pilóta már előszerződést is között a németekkel, de a Ferrarinál tagadják ezt, és Sainz is elismerte, hogy még sokáig szeretne maradni a Ferrarinál.

    Sainz jövője kapcsán már csak azért is olvashatunk sok pletykát manapság, mert a 2022-es Brit Nagydíj győztesének a 2024-es szezon végén lejár a szerződése a Ferrarinál. Mivel szerinte az olasz csapat az idei szezonban számos alkalommal részesítette előnyben a csapattársát, Charles Leclerc-t, ezért voltak olyan hangok, akik szerint Sainz távozni akar Maranellóból. Az olasz sajtó azonban nem ebbe a táborba tartozik, szerintük egyértelmű a spanyol álláspontja.

    Sainz: Elképesztőt versenyeztem, de nem látom az eredményét!

    „Az A, a B, valamint a C terv is az Sainz számára, hogy marad a Ferrari – írja a Motorsport.com olasz kiadása. A szóban forgó médium azért állítja ezt ilyen magabiztosan, mert még a nyári szünet előtt lehetőségük volt egy hosszabb beszélgetést folytatni Sainz-cal, és többek között ez a téma a szóba került.

    Sainz annak ellenére érzi jól magát a Ferrarinál, hogy Leclerc jelen pillanatban megelőzi őt az egyéni bajnokságban, és a dobogós helyezések tekintetében is 3:0 arányban vezet vele szemben. A spanyol pilótának számos alkalommal nem jött ki a lépés, és egy korábbi interjújában azt hangoztatta, hogy hiába versenyez 2023-ban egy rendkívül magas szinten, ez nem feltétlenül mutatkozik meg a pontszámán.

    Az előbbieket olvasva azonban meglepő az a tény, hogy a két fél a hamarosan lejáró szerződés ellenére sem ült még tárgyalóasztalhoz. A csapatfőnök Frédéric Vasseur azzal magyarázta ezt, hogy jelen pillanatban nem ez élvez prioritást a számukra. Ebben van valami, ugyanis a Ferrari idei szezonban nyújtott teljesítménye egyáltalán nem rózsás, és bőven lesz min javítaniuk a szezon második felében.

    Már az Alfa Romeo is gyorsabb náluk – Leclerc nem érti, mi történik a Ferrarival

  • Leclerc meglepő nyilatkozatot tett csapattársával kapcsolatban

    Leclerc meglepő nyilatkozatot tett csapattársával kapcsolatban

    Charles Leclerc nemrég elmondta, nem örülne annak, ha Carlos Sainz a távozás mellett döntene.

    A hírek szerint a monacói versenyző már megegyezett a Ferrarival a folytatásról. Aktuális szerződése 2024 végén jár le, ám a hosszabbítás az olaszok szerint megtörtént, és egészen 2029-ig Maranellóhoz kötheti a versenyzőt. 2+3 éves kontraktus mellé 160 millió eurós fizetés is járna a 25 éves pilótának.

    Mindaddig a hírek szerint a garázs másik oldalán nem mennek ilyen zökkenőmentesen a dolgok. A spanyol versenyző is szerette volna elkezdeni a tárgyalásokat a Scuderiával, ám a vörösök előbb Leclerc maradását akarták biztosítani.

    Charles Leclerc, Carlos Sainz, Ferrari
    Charles Leclerc és Carlos Sainz – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Az itáliai média úgy tudja, a monacói versenyző a Mercedes, a Red Bull és az Alpine ajánlatát is meghallgatta.

    Sainz nevét az elmúlt hónapokban az Audival kötötték össze, ám a legfrissebb pletykák szerint még az Alpine-hoz is visszatérhet. Ugyanakkor Leclerc nem szeretné, hogy a 28 éves versenyző elhagyja a csapatot.

    „Carlos (Sainz) rossz döntést hozna, ha távozna. Jól tudunk együtt dolgozni, még úgy is, ha elég nagy a versengés köztünk. A munkamódszere és a folytonossága az erőssége, jó páros alkotunk a Ferrarinál.”

    A monacói versenyző arra kérdésre nem akart válaszolni, hogy ki lenne az ideális csapattárs, ha Sainz mégis eligazolna.