Címke: Carlos Sainz

  • Kirabolták Sainzot az Olasz Nagydíj után, de üldözőbe vette és elkapta a tolvajokat

    Kirabolták Sainzot az Olasz Nagydíj után, de üldözőbe vette és elkapta a tolvajokat

    Carlos Sainznak igen kellemetlen élményben volt része, miután nagy csatában a 3. helyen végzett az Olasz Nagydíjon, a Ferrari versenyzőjét ugyanis vasárnap este Milánóban kirabolták. Ő azonban nem hagyta magát, és üldözőbe vette a tolvajokat.

    A Ferrari versenyzőjét a Milánó központjában, a Viale Manzonin található Hotel Armani előtt támadták meg, miután este fél 9 körül kilépett a szállodából. A Rai News információi alapján két dél-amerikai férfi lépett oda hozzá, majd erőszakkal leszedték róla 500 ezer eurót érő karóráját és elmenekültek, a még mindig Ferrari-pólót viselő pilóta és társaságának tagjai azonban nem hezitáltak és a tolvajok után eredtek.

    A Milánó elegáns városközpontján át tartó üldözésbe ezután több járókelő is bekapcsolódott, Sainz pedig végül a Via Montenapole-n utolérte az elkövetőket és segítséggel sikerült feltartóztatnia őket a rendőrök kiérkezéséig, illetve visszavették tőlük az órát. A rendőrség a két férfit letartóztatta, Sainzot pedig visszakísérték a hotelba, ahol feljelentést tett.

    Sainz, már a rendőrökkel:

  • Leclerc az öldöklő Ferrari-csatáról: Mindkettőnknek sokat jelentett volna a monzai dobogó

    Leclerc az öldöklő Ferrari-csatáról: Mindkettőnknek sokat jelentett volna a monzai dobogó

    Charles Leclerc és Carlos Sainz szerint nem volt semmi kivetnivaló az Olasz Nagydíj utolsó öt körében a harmadik hely megszerzéséért lefolytatott csatájukban, még ha tudják is, hogy a Ferrari csapattagjai és rajongói számára feszült pillanatokat okoztak vele.

    Évtizedes léptékkel mérve is ritkán láthattunk olyat a Forma-1-ben, hogy a Ferrari két pilótája olyan ádáz csatát vívjon egymással egy versenyen a pozícióért, mint Leclerc és Sainz tették azt Monzában a harmadik helyért. Miután Sergio Pérez átvette a második pozíciót a spanyoltól, a Ferrari versenyzői az utolsó öt kört valóban feszült egymás elleni küzdelemmel töltötték, többszöri elfékezéseik során pedig tényleg közel kerültek az ütközéshez is: Leclerc egyszer az első sikánban, Sainz pedig a másodikban hibázott látványosat.

    Fréderic Vasseur csapatfőnök megerősítette, hogy még ha nem is teljes nyugalomban figyelte a csatát, szabad kezet adott a csapattársaknak ahhoz, hogy egymás között döntsék el a dobogó sorsát.

    „Valóban elég furcsa érzés volt, de nagy támogatója vagyok a szabad versenyzésnek. Figyelmeztettem őket a kockázatokra, de nem fagyasztottam be közöttük a sorrendet. Remélem, a nézők élvezték!” – mondta Vasseur a Sky Sportsnak.

    Mint a csatában végül vesztes Leclerc elismerte, a monzai harmadik hely mindkettőjük számára különleges fontossággal bírt, hiszen a csata nyertese a dobogón ünnepelhetett a Ferrari-rajongók seregének éljenzése előtt, ami a csapat bármely pilótája számára feledhetetlen élmény.

    „Mindig ilyennek kellene lennie a versenyzésnek, a gokartos évekre emlékeztet, amikor mindannyian a határon autóztunk és közelről tudtuk követni egymást, mert ez utóbbi a DRS-nek köszönhetően most lehetséges volt” – nyilatkozta Leclerc.

    Leclerc, Sainz
    Fotó: Ferrari

    „Sok-sok alkalommal nagyon közel voltunk egymáshoz, már nem is emlékszek mindegyikre. Mindketten irányt váltottunk egy kicsit fékezés közben, de nem panaszkodok, ezt az adrenalinlöketet szeretem a versenyzésben, miközben egymással harcolunk. Carlos a határokat feszegette a védekezéssel, én a határokat feszegettem a támadással. Mindkettőnk számára nagyon sokat jelentett volna itt Monzában dobogóra állni, ezért mindketten 110%-ot beleadtunk, de egyúttal éreztük a felelősséget is, mert ha egyetlen vörös autó sem végez a dobogón, akkor a tifosi nagyon dühös lett volna ránk.”

    „Én nagyon jól éreztem magam. Igen, a határokat feszegettük, de mindig is mondtam, hogy ilyennek szeretem a versenyzést. Le fogunk ülni, hogy átbeszéljük ezt Freddel, de el tudom képzelni, hogy most egy kis nyugalomra van szüksége, mert eléggé felmehetett a pulzusa az utolsó körökben!”

    Az idén még csak első dobogóját begyűjtő Sainz szintén nem érezte túl nagynak a csata veszélyességi faktorát.

    „Talán nem az rá a legjobb kifejezés, hogy szórakoztató volt, mert nagyon keményen küzdöttünk, mindent beleadva. Kicsit sajnálom Fredet és a csapatot, mert biztosan nehéz pillanatokat éltek át a bokszban. Szerintem azt láthatták, hogy két csapattárs a határokig elmegy, de ugyanakkor odafigyel egymásra. Azt hiszem, mindent megtettünk, hogy ne ütközzünk össze, végül pedig meg is szereztük a csapat számára elérhető legjobb eredményt, a harmadik és a negyedik helyet” – magyarázta a spanyol, aki 2020-ban már állt ugyan a monzai dobogó, ám akkor még a McLaren pilótájaként.

    A Ferrari pilótái 27 pontot szereztek az Olasz Nagydíjon, míg az Aston Martin Fernando Alonso révén csak 2-t, így az olasz csapat átvette a harmadik helyet a konstruktőri tabellán.

  • Verstappen rekordot döntött, Sainz mindent megtett – így látta az Olasz Nagydíjat a top3

    Verstappen rekordot döntött, Sainz mindent megtett – így látta az Olasz Nagydíjat a top3

    Carlos Sainz és a Ferrari hiába próbált meg minden tőle telhetőt, Max Verstappen és a Red Bull ismét megállíthatatlan volt. Az energiaitalosok holland kiválóságának ez volt zsinórban a 10. győzelme, amivel átadta Sebastian Vettel 2013-ban felállított rekordját a múltnak.

    Verstappen az újabb sikerének köszönhetően már 148 ponttal vezeti az egyéni bajnokságot. Ugyan a holland pilóta egy nehéz pénteki napot zárt, és az időmérőn is legyőzték, a versenyen ismét brillírozott, és ezúttal is elsőként szelhette át a célvoanal az 51 körös verseny végén.

    Sainz hősiesen küzdött, de nem tudta megakadályozni Verstappen tízes sorozatát

    „Soha nem gondoltam volna, hogy ez lehetséges – nyilatkozta Verstappen, aki már zsinórban a 10. futamán nem talált legyőzőjére. – Meg kellett ma harcolunk a győzelemért, és ez mókásabbá tette az egészet.”

    „Jó volt a tempónk, a gumikezelésünkkel sem volt semmi probléma, de a nagy végsebességük miatt nagyon tudtunk mit kezdeni velük. Emiatt megpróbáltam egy hibába hajszolni őt, máskülönben nehéz lett volna előznöm az egyes kanyarban. Amint a hiba megtörtént, jobban gyorsítottam ki a 2-esben, és sikerült is [a manőver].”

    „Próbáltam nyugodt maradni, mert a verseny hosszú volt, és már az elején látszódott, hogy szenved a hátsó gumijaival. Ezután jó volt minden, volt egy kisebb problémánk a verseny vége felé, de a mögöttem lévő nagy távolság miatt nem lett ebből  további problémánk.”

    Sergio Pérez csak az 5. helyről rajtolt, de a mexikói pilóta képes volt felzárkózni Verstappen mögé. A 6-szoros futamgyőztes először George Russellt, majd a két Ferrarit is meg tudta előzni, de Leclerc-nél és Sainznál is nagyon nehéz dolga volt.

    „Ez volt ma a maximum, amit elérhettem – értékelt Pérez a futam végén Nico Rosbergnek. – Nagyon nehéz volt ma előzni az előttünk lévő autók jó végsebessége miatt. Hiába gyorsítottam ki rendre jól a Parabolicából, kellett a 2 tizedmásodperces különbség, mert a 3 nem volt elég.”

    „Először Charles-on [Leclerc], majd Carloson kellett túljutnom, és ezalatt elhasználtam a gumijaimat. Az elején azt gondoltam, hogy nem fog sikerülni, de végül mégis sikerült mindkettőjüket megelőznöm. Sokat fejlődtünk a beállítások terén, sokkal jobban érzem magam az autóban, és a soron következő futamok még jobbak lehetnek.”

    Sainz a pole-ból indulhatott a Ferrari hazai futamán, és az SF23 jó végsebességének köszönhetően egy ideig maga mögött tudta tartani Verstappent. A hátsó gumik kopása és a holland közelsége miatt azonban hibázott a spanbyol pilóta, aminek köszönhetően Verstappen meg tudta előzni őt. Ugyan a győzelem nem sikerült a 2022-es Brit Nagydíj nyertese számára, mégis elégedett volt a saját és a csapata teljesítményével is.

    „Ennél nem is lehetett volna nehezebb napunk – véli Sainz, aki először ünnepelhetett a monzai dobogón Ferrari pilótaként. – Az egész versenyen nagyon keményen nyomtuk, hogy magunk mögött tartsuk a Red Bullokat. Emiatt felhasználtuk a hátsó abroncsaink nagy részét, és ennek meg is fizettem az árát. Mindent megtette, de végül így is 3. lettem, nem volt egy könnyű futam.”

    „Nagyon kemény volt a Charles-lal való csatánk is, de fair volt, és ha van lehetőségünk, mindig örömmel harcolok vele. Max-szal és Checóval is ugyanez volt a helyzetem ők is remek versenyzők, és nagyon remélem, hogy élvezhetők voltak [a csaták].”

    „Tovább kell dolgoznunk a tempónkon és a gumikezelésen, mert még mindig többet vettünk ki a gumikból a kelleténél. Zandvoorthoz képest azonban a mostani verseny egyértelmű előrelépés volt. A mostani hétvégén mi voltunk a legjobbak a Red Bullok mögött, ami a körülményeket figyelembe véve egy nagyon jó eredmény.”

  • A Red Bull bízhat a szárnyaiban, a Mercedes már kevésbé az Olasz Nagydíj előtt

    A Red Bull bízhat a szárnyaiban, a Mercedes már kevésbé az Olasz Nagydíj előtt

    A tegnapi időmérő eseményei alapján egy nagyon izgalmas Olasz Nagydíj elé nézhetünk. Mindkét Ferrari a top3-ban végzett, Carlos Sainz pedig még Max Verstappent is le tudta győzni, ami miatt mindkét csapat jó eséllyel pályázhat a győzelemre. A Mercedesről ez nem mondható el, ugyanis a tegnapi időmérőn kirajzolódott a W14 egyik legnagyobb gyengesége.

    A Red Bull holland kiválósága mindössze 13 ezredmásodperccel kapott ki Sainztól, aki a Tifosi legnagyobb örömére előttük szerezte meg F1-es pályafutása 4. rajtelsőségét.

    Sainz megnyerte a monzai időmérőt Verstappen előtt, Leclerc a harmadik

    A Ferrarinak már az SF23 tervezése során az volt a célja, hogy csökkentse a tavalyi autójuk légellenállását. Ez sikerült is nekik, és a mostani monzai hétvégén bevetett alacsony leszorítóerős csomag segítségével az autó elkezdett szárnyalni. Ez a fajta beállítás azonban inkább az időmérőn fizetődik ki az óriási végsebességek miatt a versenyen azonban a Ferrarik emiatt nagyobb mértékben használhatják fel a Pirellijeiket a többiekhez képest.

    Ehhez képest a Red Bull inkább a versenyre lőtte be az autóit, és ez a tény a pénteki edzésszimulációk során már meg is mutatkozott. Verstappen biztos abban, hogy a jó rajtpozíciójának köszönhetően képes lesz megnyerni zsinórban a 10. versenyét is.

    „Ez nem volt számomra meglepetés, mert már tavaly is gyorsak voltak – nyilatkozta a 46-szoros futamgyőztes az időmérőt követően a Ferrarikról. – Ha megnézed a hátsó szárnyukat, egyértelműen látszik, hogy pályaspecifikus. Ehhez képest a miénk nem mondható annak, különösen egy körön nem.”

    „Az eredmény egyáltalán nem sokkoló, a versenynek jobbnak kell lennie. A Q1-ben, a Q2-ben és Q3-ban sem voltak nagyok a különbségek, szóval nem panaszkodom, mert a pénteki nap sokkal nehezebb volt a számomra.”

    Max Verstappen, Carlos Sainz, Charles Leclerc
    Vajon egy szoros csatát vagy egy újabb egyértelmű Verstappen sikert láthatunk ma Monzában? Fotó: Peter Fox/Getty Images/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Borús hangulat a Mercedesnél

    Amíg a Ferrarinál és a Red Bullnál is nagy reményekkel vágnak majd neki az 53 körös versenynek, addig a Mercedesről ez egyáltalán nem mondható el. A brackley-i istálló hiába eszközölt számos változtatást a W14-en, a nagy légellenállás még mindig óriási problémát okoz a számukra.

    Ez a negatívum pedig a tegnapi időmérőn abban nyilvánult meg, hogy George Russell legnagyobb végsebessége 338,6, Lewis Hamiltoné pedig 340,6 km/óra volt. Ehhez képest a Ferrari bement 350 felé is Sainz-cal, az egyik Haas Kevin Magnussennel pedig a 351 km/órás sebességet is elérte a célegyenesben. Még Verstappen is vígan gyorsabb volt náluk a maga 344 km/órájával.

    A magas légellenállás pedig nem csak az egyenesekben, hanem a gyors kanyarokban is nagy hátrányt okozott Toto Wolfféknak. Például a rendkívül tempós Ascari sikánt a két Mercedes teljesítette a leglassabban a mezőnyből. Az osztrák csapatfőnök szerint az aerodinamikai-hatékonyság még mindig egy óriási probléma, és még mindig nem tudtak kész megoldást találni rá.

    „Az autónk légellenállása túlságosan nagy, és ezen a nagyon gyors pályán meg is fizetjük ennek az árát – fogalmazott Wolff. – Ez látszódott is a sebességmérő pontoknál, szinte mindenhol a táblázat legalján voltunk. A magas légellenállással is jó lehet egy csapat Monzában, de ez most nem sikerült nekünk.”

    A Mercedesnél így is tisztában voltak azzal, hogy emiatt Monza mellett Bakuban és Spában sem váltják majd meg a világot. Ehhez képest Russell a 4. helyen végzett, és megelőzte az egyik Red Bullt. Ugyan Hamilton 8. helyen már közel sem hangzik olyan jól, mint a csapattársáé, de a stuttgarti márka örül annak, hogy a tavalyi lemaradásukat csökkenteni tudták a riválisaikkal szemben.

    Végre eldőlt Hamilton jövője a Mercedesnél

  • Akkor is szabálytalankodtak volna, ha betartják a szabályt? – ezért nem büntették a túl lassú Ferrarikat

    Akkor is szabálytalankodtak volna, ha betartják a szabályt? – ezért nem büntették a túl lassú Ferrarikat

    Az Olasz Nagydíj időmérője alatt Charles Leclerc és Carlos Sainz egy-egy vétségével szemben is vizsgálatot indítottak a sportfelügyelők, ám a leintés pillanatában felmentették őket. Mi történt pontosan, és miért volt benne biztos a pole-pozíciós Sainz is, hogy helyesen cselekedett?

    A Ferrari két pilótájának kérdéses mozdulatsora a Q1 végén történt, amikor mindketten lassabban haladtak a pályán, mint az megengedett lett volna. A hétvége előtt az F1 versenyigazgatója, Niels Wittich meghatározott egy 1 perc 41 másodperces szintidőt, amin belül minden pilótának teljesítenie kell a ki- és levezető körét, vagyis ennyi idő alatt kell eljutniuk a bokszutca végénél húzott fehér vonaltól a bokszutca elejénél húzott fehér vonalig.

    A szabályozás oka az olyan tumultus elkerülése, amit az elmúlt monzai időmérők során többször is láthattuk, amikor a gyorskörükre készülő pilóták közül senki nem akar a gázra lépni és megkezdeni a mért kört, hiszen mindannyian arra várnak, hogy valaki más mögött indulva szélárnyékhoz jussanak, ami jelentős előnyt adhat a hosszú egyenesekben.

    Az FIA megállapította, hogy a Q1 végén mindkét Ferrari-pilóta lassabb volt a megadott szintidőnél – Sainz kevesebb, Leclerc pedig több mint egy másodperccel lépte azt túl. Büntetést azonban végül azért nem kaptak, mert mindkettőjük tette a szabály által szintén említett „kivételes helyzetek” közé tartozott.

    Leclerc: Ritkán mosolygok egy harmadik helytől, de most igen

    Sainz és Leclerc ugyanis igazolhatóan nem azért haladtak túl lassan, mert önmagukat szerették volna előnyös helyzetbe hozni, hanem azért, mert felvezető körük során utat adtak a gyorskörön lévő többi autónak.

    „Megengedett túllépni a limitet, ha valaki azért lassít, hogy elengedjen valaki mást. És pontosan ez is történt” – erősítette meg elsőként a csapatfőnök Fréderic Vasseur a Sky Sportsnak, mielőtt az FIA is kiadta volna ugyanennek a részletes magyarázatát. A Ferrari-pilótákat eszerint nem lehetett azzal vádolni, hogy indokolatlanul lassan haladtak volna önös érdek, a szélárnyék kiharcolása miatt, hanem csak ugyanúgy jártak el, mint az bármely más pályán is elvárt a nem gyorskörön lévő autóktól.

    A karrierje során vasárnap negyedszer pole-ból rajtoló Sainz is úgy mérlegelt, valószínűleg épphogy akkor kapott volna büntetést, ha a köridőre vonatkozó szabályt mindenképp betartani akarva gyorsabban vezet és mások útjába áll.

    „Nem igazán aggódtam emiatt – mondta a fél órán át a Ferrari-pilóták feje felett lebegő büntetésveszély kapcsán a spanyol. – Sokszor kellett lassítanom amiatt, hogy ne tartsak fel olyan autókat, akik gyorskörön voltak. Szinte lehetetlen volt betartani a versenyigazgató által megadott deltaidőt, hiszen ha annak eleget teszek, akkor azzal feltartottam volna a versenytársimat. Ezért inkább az óvatosságra törekedtem és nem álltam senkinek az útjába. Még ha egy-két másodperccel túl is léptem az időt, még mindig biztonságosabban vezettem, mintha akadályoztam volna valakit.”

    Tegyük hozzá, még ha meg is sértették volna a szabályt az 1. és a 3. helyre kvalifikáló Ferrari-pilóták, a rajtpozícióik valószínűleg akkor sem lettek volna veszélyben, hiszen a múltban is csak figyelmeztetést osztottak ki a vétkezőkre az ehhez hasonló esetekben a felügyelők.

  • Leclerc: Ritkán mosolygok egy harmadik helytől, de most igen

    Leclerc: Ritkán mosolygok egy harmadik helytől, de most igen

    A Ferrari versenyzői az Olasz Nagydíj első és harmadik rajthelyének megszerzése után abban bíznak, hogy vasárnap is fel tudják majd venni a kesztyűt a zsinórban tizedik győzelméért hajtó Max Verstappen ellen.

    Carlos Sainz idei első, F1-es karrierje negyedik rajtelsőségét szerezte egy rendkívül szoros monzai időmérő végén, hiszen Verstappent 13, Charles Leclerc-t pedig 67 ezredes különbséggel előzte meg.

    „Elképesztően feszült időmérő volt, mindhárman a pole-ért mentünk és a határokat feszegettük. Az utolsó körömben tudtam, hogy képes lehetek még javulni az Ascariban és a Parabolicában. Kockáztattam és szerencsére bejött, hogy ennyire keményen nyomtam az utolsó körben. A hotelben, a pályára érkezve, bárhova is megyek, mindenhol csak a támogató hangokat hallom, ami versenyzőként, sportolóként a lehető legjobb érzés” – nyilatkozta Sainz a leintést követően.

    Sainz megnyerte a monzai időmérőt Verstappen előtt, Leclerc a harmadik

    A spanyolnak eddig egyetlen futamgyőzelme van tavalyról Silverstone-ból, idén pedig még senki nem tudta legyőzni a Red Bull vasárnap, ám reméli, hogy a Ferrari hazai közönsége előtt különleges teljesítményt nyújthat a csapat.

    „Mindent bele fogok adni, hogy megtartsam az első helyet, ehhez egy jó rajt és egy jó első etap mindenképpen szükséges. Majd meglátjuk, hogy harcba tudunk-e szállni Maxszel, aki általában gyorsabb a hosszú etapokon, de nem fogom feladni.”

    Leclerc tavaly pole-t szerzett Monzában, ám Verstappen végül elé került a célig, ám a monacói így is elmondhatja magáról, hogy 2019-ben nyert már futamot a Ferrari otthonában. A rajongók biztatása pedig egy a tavalyinál gyengébb szombat után is felvillanyozza.

    „Egy kicsit csalódott vagyok, hiszen első akartam lenni, de örülök a Ferrari eredményének. Carlos remek munkával megszerezte a pole-t, én pedig egy kicsit többet küszködtem az edzések óta. Az időmérőre sikerült mindent jól összeraknom, aminek nagyon örülök, de nem volt szélárnyékom, ami legalább egy helyezésembe került. De ilyen az élet, elégedettnek kell lennünk. Nem gyakran mosolygok, amikor a harmadik helyen végzek, ám ilyen támogatás mellett ez is elképesztő érzés” – nyilatkozta Leclerc.

    Bár futamokon még nem, időmérőkön néhányszor győzték már le a Red Bullt idén, így Verstappen nem is aggódik túlságosan amiatt, hogy a két Ferrari szendvicséből kell rajtolnia.

    „Sikerült előrelépéseket tennünk péntek óta, az időmérőnek pedig minden szakasza nagyon szoros volt, így örülök a második helynek. Holnap persze megpróbálunk nyerni, hiszen általában erős az autóm a versenyeken” – bizakodott a kétszeres világbajnok.

  • Sainz megnyerte a monzai időmérőt Verstappen előtt, Leclerc a harmadik

    Sainz megnyerte a monzai időmérőt Verstappen előtt, Leclerc a harmadik

    A két Ferrari az időmérőn is bizonyította, hogy egy körön azonos súlycsoportban van a Red Bull-lal, a Q3 végén pedig Carlos Sainz 13 ezreddel legyőzte Max Verstappent, míg Charles Leclerc kis lemaradással harmadik.

    A Hungaroring után idén Monzában alkalmazzák második alkalommal azt a speciális gumiszabályt, aminek értelmében 13 helyett mindenki csak 11 szett száraz pályára való abroncsot használhat a hétvégén, az időmérőn pedig mindhárom szakaszban csak a kijelölt keveréken gurulhatnak pályára az autók.

    A Q1-ben a kemény keverékek használata volt kötelező, amin a Red Bullok úgy is könnyedén elfoglalták az első két helyet, hogy Verstappennek egy törölt köre miatt újra kellett próbálkoznia. A hajrában ők már nem kísérleteztek ismét, így Alexander Albon beférkőzhetett a második helyre, tovább nyomatékosítva a Williams kivételesen erős tempóját ezen a hétvégén.

    Az első szakasz nagy vesztese a két Alpine volt, hiszen a szezon leghullámzóbb teljesítményét nyújtó csapat a múlt hétvégi dobogó után ezúttal Pierre Gaslyvel és a kicsúszása után padlólemezsérülést cipelő Esteban Oconnal is a kiesőzónában ragadt a 17. és a 18. helyen. Nem folytathatta továbbá Kuan-jü Csou (16. hely), Kevin Magnussen (19.) és a teljes pénteki érdemi munkát kihagyni kényszerülő Lance Stroll (20.)

    A Q2-ben a közepes keverékek voltak soron, és itt már biztató tempót mutattak a Ferrarik is – csak a legvégén ugrott eléjük Verstappen, de csupán századok választották el a három autót az élen.

    A középső szakasz nem hozott meglepő kiesőket, hiszen Juki Cunoda, Liam Lawson, Nico Hülkenberg, Valtteri Bottas és Logan Sargeant búcsúzott. A végjátékra pedig a Red Bull, a Ferrari, a McLaren és a Mercedes mindkét autója, valamint Fernando Alonso és Albon készülhetett.

    A már lágy keverékeken teljesített első Q3-as körök azonnal ismét felvillanyozták az olasz közönséget: Verstappen hibázott a második sikánban, a kijáratnál érintve a kavicságyat, de ezzel együtt is erős kört rakott össze, hiszen a két Ferrari bár megelőzte, csak egy tized lett a holland lemaradása a vezetést átvevő Carlos Sainz mögött. Bár az utolsó menetek során mindhárman javítani tudtak, Sainz megőrizte az első helyet, így a spanyol vasárnap a Ferrari otthonában a pole-ból rajtolhat!

    A Ferrarinál azonban az autók tempóján kívül is volt miért izgulni az időmérő során, ugyanis a sportfelügyelők vizsgálni kezdték mindkét pilótát annak gyanújával, hogy a Q1-ben egyik felvezető körük során az előírtnál lassabban haladtak. A vizsgálat eredményét éppen az időmérő végeztével tette közzé az FIA, ezzel egyúttal meg is nyugtatva a csapatot és az érte aggódókat: nincs büntetés a kérdéses ügyben, így Sainz és Leclerc megtarthatják 1. és 3. helyüket a rajtrácson.

    Geroge Russell 4. pozíciója erősnek mondható a Mercedes hétvégi formája láttán, a brit ezzel Sergio Pérezt is megelőzte, aki mellé Albon állhat fel a harmadik sorba. Lewis Hamilton csak a nyolcadik lett a két McLaren szendvicsében, Alonso pedig utolsó helyen zárta a Q3-at.

    Az időmérő végeredménye:

    # Versenyző Csapat Idő Hátrány
    1 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1’20.294
    2 Max Verstappen Red Bull/Honda RBPT 1’20.307 0.013
    3 Charles Leclerc Ferrari 1’20.361 0.067
    4 George Russell Mercedes 1’20.671 0.377
    5 Sergio Pérez Red Bull/Honda RBPT 1’20.688 0.394
    6 Alexander Albon Williams/Mercedes 1’20.760 0.466
    7 Oscar Piastri McLaren/Mercedes 1’20.785 0.491
    8 Lewis Hamilton Mercedes 1’20.820 0.526
    9 Lando Norris McLaren/Mercedes 1’20.979 0.685
    10 Fernando Alonso Aston Martin/Mercedes 1’21.417 1.123
    11 Yuki Tsunoda AlphaTauri/Honda RBPT 1’21.594 1.300
    12 Liam Lawson AlphaTauri/Honda RBPT 1’21.758 1.464
    13 Nico Hülkenberg Haas/Ferrari 1’21.776 1.482
    14 Valtteri Bottas Alfa Romeo/Ferrari 1’21.940 1.646
    15 Logan Sargeant Williams/Mercedes 1’21.944 1.650
    16 Zhou Guanyu Alfa Romeo/Ferrari 1’22.390 2.096
    17 Pierre Gasly Alpine/Renault 1’22.545 2.251
    18 Esteban Ocon Alpine/Renault 1’22.548 2.254
    19 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1’22.592 2.298
    20 Lance Stroll Aston Martin/Mercedes 1’22.860 2.566
  • A Ferrari versenyzője szerint idén még nyerhetnek futamot

    A Ferrari versenyzője szerint idén még nyerhetnek futamot

    Carlos Sainz úgy véli, meg lehet törni idén a Red Bull hegemóniáját, és reméli, ő lesz az aki megszakítja a sormintát.

    Tavaly még az osztrák istálló fő kihívója volt a Ferrari, ám a szezon második felében már lemaradtak a regnáló világbajnok csapattól az olaszok. 2023-ban még jobban rákapcsolt a Red Bull, és az idei év eddigi versenyeit meg is tudták nyerni.

    Ám a spanyol ellenfelük szerint senki sem tökéletes, így bármikor hibázhatnak a Bikák is:

    „Nem hiszem, hogy Max (Verstappen) minden versenyhétvégén nyerni fog. Tudom, hogy ti ezt most elég drasztikusan látjátok. Tisztában vagyok az esélyeimmel, de még mindig van remény arra, hogy a Ferrari idén futamgyőztes lesz. Én szeretnék ott állni, és megszerezni azt a győzelmet. Senki sem tökéletes, így remélhetőleg a szezon egy pontján túl már a Red Bull is hibázik. Minden hétvégére úgy készülök, hogy a közelben kell lennem, hogy megragadjam az alkalmat. Ilyen az én mentalitásom” – nyilatkozta Sainz.

    Ferrari, Sainz
    Carlos Sainz – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A Ferrari versenyzője azon van, hogy a lepattanókat összeszedje, és alkalom adtán profitáljon az ellenfelei hibáiból:

    „Erre fókuszálok, próbálok minden lehetőségnél ott teremni. A Mercedes, a Red Bull és a Ferrari domináns éveiben mindig volt olyan verseny, ahol ki lehetett emelkedni, így bármi megtörténhet. Mi versenyzők, ezekben az években az ehhez hasonló gondolatokból táplálkozunk. Szeretem a Forma-1-et, imádok versenyezni. Szeretek a Ferrarival dolgozni, és látni azt, hogy a visszajelzéseim milyen hatással lehetnek a jövő évi autóra. Ez élteti a versenyzőket, és én is szeretem ezt a kihívást. Ebben minden benne van.”

  • Norris kimondta azt, amit a legtöbben gondolnak a Ferrari új versenyruházatáról

    Norris kimondta azt, amit a legtöbben gondolnak a Ferrari új versenyruházatáról

    Lando Norris hozta szokásos formáját, és nem kertelt mikor a Ferrari monzai ruháját vette szemügyre.

    Az olasz gyártó a hétvégén ünnepel, ugyanis egy különleges ruházattal (és a hírek szerint festéssel) szeretne adózni az idei Le Mans-i 24 órás versenyen elért történelmi sikernek. A vörösök Antonio Giovinazzival, James Caladóval és Alessandro Pier Guidival megszerezték a győzelmét, és 1965 óta először vehették át a dobogó tetején a kupát a Ferrari színeiben.

    Az eredményt a Scuderia méltóképp akarja megünnepelni, így a győztes autó festését ültetik át a versenyzők overalljába, és a csapat ruházatába. Ám a dizájn egy másik, jól ismert márka színeit is tükrözi.

    A Twitteren természetesen közzétettek olyan képeket a rajongók, amin Charles Leclerc és Carlos Sainz veszi fel a rendeléseket, ám tegnap ellenfelük is kontrázott, és megemlítette kikre is hasonlítanak a Ferrari versenyzői.

    Lando Norris tegnap épp Max Fewtrell-lel játszott, mikor feltette brit barátjának azt a kérdést, amivel a tegnapi bejelentés óta az F1-es szurkolók egy része foglalkozik:

    „Szerinted a Ferrari most bejelentett új ruházata jobban hasonlít a McDonald’s-ra, mint tavalyi?”

    Az egykori F3-as pilóta így válaszolt:

    „Igen, nem vagyok nagy rajongója ennek az új szettnek.”

     

  • Sainz elismerte azt, amit már sejteni lehetett

    Sainz elismerte azt, amit már sejteni lehetett

    Carlos Sainz édesapja megerősítette, hogy a belépni készülő autógyár valóban érdeklődik a fia iránt.

    A spanyol Forma-1-es versenyző kontraktusa 2024 végén lejár, így csak a következő év köti a Scuderiához a 28 éves pilótát. Míg az érintett minél előbb szeretne tárgyalni, addig a vörösök kivárnak, és inkább a másik versenyzőjük szerződésére koncentrálnának.

    Az olasz sajtó szerint a prioritást Charles Leclerc megtartása élvezi, bár a monacói hozzátette, még nem beszéltek a folytatásról a csapattal.

    Mindaddig Sainz Jr. nevét sűrűn szóbahozzák az Audival, és a ralivilágbajnok elismerte, valóban bekopogtatott a német gyár hozzájuk. A Volkswagen Csoport tagja a Saubert veszi majd át, és az új motorérában (2026) már teljes értékű tagja lesz a mezőnynek.

    Mindemellett a svájci csapat vezérigazgatója pont az az Andreas Seidl lett, aki korábban már dolgozott együtt a spanyollal a McLarennél.

    Carlos Sainz, Ferrari
    Carlos Sainz már nagyon szeretné tudni, mi lesz a sorsa 2024 után – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Természetesen van kapcsolatunk, de egyelőre semmi konkrétum. Ez egy olyan pillanat, amikor nekünk várnunk kell, és meglátjuk mi lesz. Természetesen az Audi nem fog megállni, ők tovább mozdulnak. Keményen dolgoznak, és az az ambíciójuk, hogy rögtön jók lesznek. Így nagyon gyorsan és teljes erőbedobással haladnak. Andreas (Seidl) néhány évekig együtt dolgozott Carlosszal a McLarennél, nagyon jól ismerik egymást, és nagyon sikeres időszakot éltek meg együtt. Andreas egyike azoknak a fickóknak, akik igazán nagyra értékelik Carlost, és azt a minőséget, amit a tempójával és a visszajelzésével képes nyújtani. Tehát nagyon jól ismerik egymást. Először azt gondoltam, hogy nagyon jó az Audi lépése a Forma-1 felé. Jó csapat lesznek a jövőben, ebben biztos vagyok” – nyilatkozta Sainz Sr. a Planetf1.com-nak.

    Ugyan, kölcsönös érdeklődés már kialakult a német gyár és a spanyol versenyző között, ám a 28 éves pilóta első sorban a Ferrarira és a szerződése meghosszabbítására koncentrálna.

    „Carlosnak még egy éve hátra van a szerződéséből. Ahogy korábban is mondta már, a kívánsága az, hogy minél előbb tudni szeretné mi lesz vele 2024 után. Nagyon szeretné úgy kezdeni a 2024-es évet, hogy biztos a sorsában. Ez a legfontosabb most a számára, nem akar bizonytalanul egy szezont elkezdeni. Fred (Vasseur) nagyon egyértelmű volt, mikor azt mondta, hogy várjunk, és nézzük meg a bajnokság második felét. Mondjuk az utolsó hónapig várunk, és megnézzük mi fog történni. Tehát várunk, és meglátjuk.” – tette hozzá a ralivilágbajnok.