Címke: Carlos Sainz

  • Sainz berúgta az ajtót, és felborította a csapaton belüli hierarchiát?

    Sainz berúgta az ajtót, és felborította a csapaton belüli hierarchiát?

    Carlos Sainz nagyban hozzájárult vasárnap a szerződéshosszabbításához, addig Charles Leclerc küszködik az autójával.

    A spanyol versenyző Monzában is megszerezte a pole pozíciót, sőt 16 kör erejéig még a versenyt vezette. Ám akkor még Max Verstappen és a Red Bull visszavette az uralmat. Szingapúrban viszont fordult a kocka, a Bikák szenvedtek, míg a Ferrari továbbra is jó teljesítményt nyújtott a 29 éves pilótával.

    Tegnap a Scuderia versenyzője szerezte meg a győzelmet, és ezzel egy jókora löketet adott a szerződéshosszabbításának. A vörösök első sorban a monacói kontraktusára koncentráltak, de könnyen lehet, hogy Sainz teljesítmény felrúgta a hierarchiát, és ugyanolyan fontossá tette a maradását, mint Leclerc.

    A versenyt követően a spanyol elmagyarázta, mi vezetett odáig, hogy jobban kezdte a második szezont csapattársánál:

    „A nyári szünet során mindig több időnk van arra, hogy találkozzunk a mérnökökkel, és megbeszéljük mi vált be, és mi az ami nem működik. Ezért is léphettünk előre az elmúlt versenyeken, és remélhetőleg az év végéig sikerül megőriznünk ezt a formát. Szeretnénk az elkövetkezendő szezont versenyképesebb autóval kezdeni” – nyilatkozta Sainz.

    Leclerc elismerte, hogy a szezon második felében küszködött az autójával, és egyelőre nincs meg az összhang közte és versenygépe között. Mindaddig Frédéric Vasseur az „elszabadult” spanyolt dicsérte, akinek hozzáállása más, mint a monacói:

    „Nem vagyok meglepve azon, hogy Carlos (Sainz) milyen jól vezetett itt, az összes edzésen a legjobbak között volt. Nem hiszem, hogy van olyan versenyző, aki az utolsó 10 kört okosabban menedzselte volna. A hétvégére való mentális felkészülést jobban csinálja, de a fő különbség a két versenyző között az, hogy Sainz már az első szabadedzés első körétől ott van. Ez sokat, segít, de apró részletekről beszélünk az attitűdjük tekintetétben.”

  • Sainz nem akart a Red Bull sorsára jutni, testével védte a trófeát (videó)

    Sainz nem akart a Red Bull sorsára jutni, testével védte a trófeát (videó)

    Carlos Sainz nagyon gyorsan kapcsolt a futam után is, így még egy esetleges baleset előtt felkapta a trófeát.

    Az intelligens versenyzést prezentáló spanyol megérdemelten szelte át először a célvonalat, így megtörte a Red Bull egyeduralmát az idei szezonban. Egykori csapattársát „maga után húzva” a McLarennek is biztosította a második helyet, míg a frissebb gumikon autózó Lewis Hamiltonnak meg kellett elégednie a harmadik pozícióval.

    A 29 éves versenyző még a verseny után is előre gondolkodott, ugyanis a csapatünneplés közepette testével védte megszerzett trófeát. A közös kép elkészítése után pukkantak a pezsgős üvegek, és szinte mindenki szaladt a Ferrarinál. Sainz okosan előbb felkapta a kupát, és ölelve futott az alkoholtartalmú ital elől.

    A spanyol tanult a Red Bull hibájából, ugyanis az osztrák istálló Belgiumban az ünneplés során „törte el” Max Verstappen díjját. Ám szerencsére a a Spa-ban kapott trófeát össze tudta rakni a csapat.

    Zsinórban a második hétvégén tört darabokra a Red Bull trófeája

  • „Carlando” újratöltve – Sainz szerint a Ferrari és a McLaren közösen győzte le a Mercedest

    „Carlando” újratöltve – Sainz szerint a Ferrari és a McLaren közösen győzte le a Mercedest

    Korábbi csapattársi viszonyuk újraéledéséről zengett ódákat Carlos Sainz Lando Norrisszal kapcsolatban a Szingapúri Nagydíj után, kiemelve, hogy bár immár eltérő csapatnál vezetnek, együttműködésük nélkül aligha sikerült volna az első két helyen befejezniük a versenyt.

    A futam utolsó harmadára fordulva úgy tűnt, a Mercedes kezében van a győzelem kulcsa, hiszen a virtuális biztonsági autót kihasználva mindkét pilótájuknak friss közepes keveréket adtak, George Russell és Lewis Hamilton pedig időben fel is ért Norris és Sainz kettősére. Az előrébb álló Russell azonban nem tudott előzni, a támadási pozíciókat remekül semlegesítette Norris, aki olyan közel haladt Sainzhoz, hogy felnyithatta a hátsó szárnyat védekezésként. A spanyol saját taktikai ötlete volt a verseny megnyeréséhez, hogy közel engedi magához a britet, aki ezzel számára is védelmet nyújthatott.

    „Nem volt szükségem arra, hogy a csapat javasolja – mondta a győztes Sainz a Sky Sportsnak. – Nagyjából éreztem, milyen a tempóm Landóhoz képest, és tudtam, mennyire nehéz itt előzni. Tudtam, hogy ha George és Lewis megelőzik őt, akkor valószínűleg én is könnyű préda leszek nekik, ezért szükségem volt arra, hogy a lehető legtovább tartsa magát.”

    A nagyot hibázó Russell úgy érzi, fél autóhosszra volt a győzelemtől

    „Egy kicsit mindig lelassítottam a 7-es kanyar előtt, hogy felnyithassa a DRS-t és védekezni tudjon, ezzel pedig én is kézben tarthattam a versenyem. Nem volt könnyű mutatvány, hiszen ezáltal magamat is veszélynek tettem ki, és tudtam, hogy semmilyen hibát nem követhetek el, de ezt a stratégiát választottam, és örülök, hogy működött.”

    Sainz és Norris 2019-ben és 2020-ban csapattársak voltak a McLarennél, amely során híresen jó viszony alakult ki közöttük, s nevük összeolvasztásával Carlando fantázianéven kezdte el őket emlegetni a sajtó, valamint ők is így hivatkoztak magukra. Bár most már két rivális, a győzelemért harcoló csapatot képviseltek, Sainz szerint mindkettőjüknek előnyére vált ez a meg nem beszélt csapatmunka.

    „Azt hiszem, egymásnak kell fizetnünk egy italt. Azáltal, hogy DRS-t adtam neki, megmentettem a második helyét, ő pedig azáltal, hogy ilyen remekül védekezett Russell-lel szemben, segített nekem az első hely megtartásában. Igazi Carlando-pillanat volt ez, és nagyszerű sztori, hogy a McLaren és a Ferrari hozta ezt össze” – mondta Sainz.

    Norris szerint Sainz kedves volt, Hamilton siránkozott – így látta a futamot a top3

    Bár a spanyol pilótáé lett a megtiszteltetés, hogy megszakítsa a Szingapúr előtt minden 2023-as futamot megnyerő Red Bull nyomasztó uralmát, nem kezdett el reménykedni abban, hogy ezzel megfordulhatnak a szezon trendjei.

    „Nem fogok meglepődni, ha ezután megnyerik a szezon hátralévő versenyeit. Szingapúr lehetőséget adott számunkra, amivel élni tudtunk. De továbbra is azt hiszem, hogy a Red Bullt nagyon nagyon nagyon nehéz lesz legyőzni” – fogalmazott az immár kétszeres futamgyőztes Sainz.

  • Norris szerint Sainz kedves volt, Hamilton siránkozott – így látta a futamot a top3

    Norris szerint Sainz kedves volt, Hamilton siránkozott – így látta a futamot a top3

    Elképesztő izgalmakat hozott a Szingapúri Nagydíj. Az első négy pilóta között az utolsó kör végéig kiélezett volt a harc, de Carlos Sainz végül az okos versenyzésének köszönhetően rajt-cél győzelmet tudott aratni.

    Sainz a nyári szünetet követően elkapta a fonalat, ugyanos Monzában is pole-t tudott szerezni, de ott a két Red Bull meg tudta őt előzni, és csak a 3. helyen ért célba. Szingapúrban ismét sikerült megszereznie az első rajtkockát, de ezúttal nem engedett belőle, és egy hibátlan versenyzést követően jól megérdemelten szelhette át elsőnek a célvonalat a 62 körös futam végén.

    Sainz törte meg a Red Bull uralmát, miután Russell falba tette a Mercedes csodataktikáját

    „Hihetetlen érzés egy elképesztő hétvégét követően – nyilatkozta Sainz a második F1-es győzelmét követően. – Szeretném megköszönni a Ferrari összes munkatársának az erőfeszítését, hogy ezt meg tudtuk fordítani, és képesek voltunk futam nyerni idén. Nem volt egyszerű, de mindent jól csináltunk, amit kellett, és elhoztuk az első helyet. Biztos vagyok abban, hogy Olaszországban most büszkék ránk az emberek.”

    „Minden a jó gumikezelésről szólt, mert az autó miatt vannak határaink. A kitűzött célt teljesíteni kellett, mert tudtam, hogy a kelleténél hosszabb ideig leszünk a keményeken, mert a biztonsági autó miatt hamarabb kellett kiállnunk. Szoros volt a végén, Landónak DRS-t kellett adnom, [hogy maga mögött tartsa a Mercedeseket,] és ez végül működött, meg tudtuk nyerni a futamot.”

    „Végig irányítottam a futamot, jól kezeltem a helyzeteket. Nyilván, néha nyomás alatt mentem, és akár hibázhattam volna is, de ez a legjobb érzés, amikor hazahoztam az autót. Nagyon boldog vagyok most.”

    Norrisnak sem volt egyszerű a dolga, ugyanis a használt kemény Pirelliken kellett maga mögött tartania frissebb közepeseken érkező Mercedeseket. A brit pilóta végül sikerrel járt, de nem felejtette el megköszönni az egykori csapattársátóól kapott szivességet.

    „Kemény verseny volt, de Carlos a végén nagyon kedves volt – viccelődött Norris a leintést követően. – Segített, hogy DRS-t kapjak, és cserébe ezzel én is segítettem neki. Amikor a Mercedesek kiálltak, tudtuk, hogy nehéz feladat előtt állunk, de képesek voltunk magunk mögött tartani őket, itt vagyok a második helyen, és ennek nagyon örülök.”

    „Én is nekimentem a falnak az utolsó körben, szóval lehet, hogy lemásolt – utalt a McLaren pilótája George Russellre, aki szintén falazott, és emiatt esett ki a futamból. – Jó pontokat szereztünk ma, Oscar [Piastri] is jól ment ma. Carlos, Charles [Leclerc], Lewis és George, ma végig nyomtuk közösen egymást.”

    Hamilton egyik szeme sírt, a másik pedig nevetett a 3. helye kapcsán. A hétszeres világbajnok Russell mögött nem tudott előzéssel próbálkozni, és miután a csapattársa kiesett az utolsó körben, már mindegy volt. Nagy kérdés, hogy ha Hamilton lett volt elöl a két Mercedes közül, meg bírta volna-e előzni Norrist és Sainzot.

    „Első körben szeretnék gratulálni Carlosnak és Landónak, remek munkát végeztek ma, és működött a taktikájuk – fogalmazott Hamilton. – Kockáztattunk, más fajta gumistratégiát alkalmaztunk az időmérőre is. Szerintem a két kiállás volt ma a jó, a csapat jó munkát is végzett, hogy ilyen jó pozícióban versenyezhettünk.”

    „Kár az első kanyarban történtekért, és George-ért, mert nagyon keményen nyomtuk, hogy utolérjük a többieket. Biztos vagyok benne, hogy George erősebben fog visszatérni, mert az egész hétvégén remekül versenyzett.”

  • A Ferrari pilótái elmondták a véleményüket az esetleges csapatutasításról

    A Ferrari pilótái elmondták a véleményüket az esetleges csapatutasításról

    A Ferrari még soha nem állt olyan közel az idei Forma-1-es szezonban a győzelemhez, mint most Szingapúrban. Carlos Sainz a pole-pozícióból indulhat majd, és mivel Charles Leclerc mögüle indul a 3. rajtkockából, így akár csata is alakulhat majd ki közöttük vasárnap. A Ferrari pedig jobban járna, ha ez nem történne meg, és ennek érdekében készek lesznek csapatutasítást bevetni.

    Az olasz istállónál mindig is problémát jelentett az, amikor a spanyol és a monacói egymás mögött haladtak egy verseny során. Az esetek többségében a csapatvezetők nem avatkoztak közben, de idén másképp lehet a helyzet.

    Sainzé a pole Szingapúrban, a Red Bullok már a Q2-ben búcsúztak

    Ugyan Monzában egy nagyon parázs harcot láthattunk Leclerc és Sainz között, most Szingapúrban sokkal nagyobb esélyük lesz a győzelemre. A két Red Bull ugyanis már a Q2-ben kiesett, ami miatt Max Verstappen a 11., Sergio Pérez pedig csak a 13. helyről várhatja majd a piros lámpák kialvását.

    „Biztos vagyok benne, hogy a pálya karakterisztikájából adódóan nem fogunk tudni majd olyan kerék a kerék elleni csatát vívni, mint azt Monzában tettük – nyilatkozta Sainz az időmérő edzést követően.

    „Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy legyőzhessük a Mercedeseket, és hogy kettős győzelmet szerezzünk. Ennek érdekében pedig a csapat nagy valószínűséggel az eredményt fogja előnyben részesíteni.”

    Leclerc egyetértett a csapattársával, és azt is hozzátette, hogy szerinte is csapatutasítást fog alkalmazni a Ferrari, ha esetleg nyomás alá kerülnének a Mercedes által.

    „Ha mindenki mögénk kerül, akkor nagyon bízom abban, hogy fixek lesznek a pozícióink – ismerte el a monacói versenyző. – Ez nyilvánvalóan a csapaton múlik majd, de természetesen azt fogjuk tenni, amire utasítanak minket.”

    A Mercedeseken kívül a Red Bullokra is figyelnie kell majd a Vörösöknek, mert az is benne lehet a dologban, hogy Verstappenék nagyon gyorsan átrágják magukat a mezőnyön, és akkor már közvetlenül a Ferrarik mögött lennének. A Scuderia szempontjából ezért is lesz különösen fontos a megfelelő taktika alkalmazása.

    Russellnek taktikai előnye lesz a futamon, de Sainz így is győzelemre készül

  • Russellnek taktikai előnye lesz a futamon, de Sainz így is győzelemre készül

    Russellnek taktikai előnye lesz a futamon, de Sainz így is győzelemre készül

    Váratlan esély kínálkozik a Red Bullt az egész szezon során csak üldözni tudó csapatok számára, hiszen a Szingapúri Nagydíjon a Ferrari és a Mercedes versenyzői jó eséllyel a győzelemért csatáznak majd.

    Miután a hétvégén váratlanul gyengélkedő Red Bullok már a Q2-ben búcsúztak az időmérőn, Carlos Sainz pole-pozíciója is értékesebb lehet most, mint két hete Monzában, ahol tudta, hogy a mögötte leselkedő Max Verstappen jó eséllyel megelőzi majd őt. Most George Russell áll majd közvetlenül a spanyol mögött a rajtrácson, ám Sainz tudja, hogy a Mercedes jelentette fenyegetést sem veheti félvállról.

    „Egy kicsit most is úgy érzem magam, mint Monzában, ahol szintén már a kezdetektől fogva eltaláltuk a beállításokat és nagyon jól éreztem magam az autóban. A Q3-ban csak arra figyeltem, hogy hiba nélkül összerakjam a kört, ami ezen a pályán rendszerint kifizetődik” – mondta az időmérőt követően Sainz, aki második F1-es futamgyőzelmét célozza meg vasárnap.

    „Bizonyos pályákon és körülmények között nagyon jól működik az autónk, például egy körön, a gyors irányváltásokkal jól megbirkózik. Tudjuk, hogy a gyengeségünk a versenytempó, de a csapat sokat dolgozott ezen a háttérben, és észben tartjuk, hogy ez a pálya hagyományosan fekszik a Ferrarinak. A versenytempónk így is kérdőjeles, a Mercedesnek általában előnye van velünk szemben vasárnap, most pedig egy kicsit a gumitaktikájuk is eltérő, amire oda kell figyelnünk. De ha sikerül jól rajtolnom, összetennem egy jó első etapot, majd erősen mennem a kemény gumikon is, akkor szerintem célba vehetjük a győzelmet.”

    Sainzé a pole Szingapúrban, a Red Bullok már a Q2-ben búcsúztak

    Russell kissé váratlanul lőtt előre a második helyre az időmérő utolsó jelentős mozzanataként, ezzel az ötödik helyre szorult csapattársának, Lewis Hamiltonnak is négy tizedet adva. A brit elárulta, miből fakad a Mercedes stratégiai előnye, amelytől sikert remél a csapat vasárnap.

    „Ezen a hétvégén végig nagyon jól érzem magam az autóban, a csapat pedig a többiekétől eltérő taktikával készült, hiszen eggyel több szett közepes keverékű gumink maradt, mint bárki másnak. Az, hogy az első sorba kerültem ilyen stratégiai előnnyel, igencsak izgatottá tesz” – nyilatkozta a brit.

    „Pénteken elég nagynak tűnt a gumikopás, szóval lehet, hogy kétkiállásos taktikákra kell készülnünk. A gumielőnyünkkel megpróbáljuk majd nehéz helyzetbe hozni, hibára kényszeríteni a Ferrarit.”

    A harmadik rajthelyre, akárcsak két hete Monzában, ezúttal is Charles Leclerc került, aki mögött két brit pilóta, Lando Norris és Hamilton leselkedik majd.

    „Minden rendkívül szoros volt, a Mercedes szintén nagyon jól ment. Érdekesen alakult az időmérő, kár hogy én egy kicsivel elmaradtam, de Carlos remek munkát végzett, így megvan az első és a harmadik hely a csapatnak. Nem számítottunk arra, hogy egy ilyen pályán ennyire versenyképesek leszünk, ez pedig biztató jel a jövőre nézve” – felelte Leclerc, aki 2019-ben csak a Ferrari különös stratégiai döntése miatt maradt le a szingapúri győzelemről akkori csapattársával, Sebastian Vettellel szemben.

  • Sainz tovább szárnyalt, Verstappen ismételten panaszkodott  – ez történt a harmadik szabadedzésen

    Sainz tovább szárnyalt, Verstappen ismételten panaszkodott – ez történt a harmadik szabadedzésen

    A Ferrari pilótája, Carlos Sainz volt a leggyorsabb a Szingapúri Nagydíj időmérője előtt. A spanyol pilóta ott folytatta, ahol abbahagyta, és az is jó hír lehet a számára, hogy Max Verstappen továbbra sem volt elégedett a Red Bulljával.

    Az utolsó gyakorlás körülményeiből nem szabad túl sok mindent levonni, mivel azt még szingapúri idő szerint késő délután, napnyugta előtt rendezik meg. Ettől függetlenül a versenyzők előszeretettel futnak ilyen körülmények között is időmérős szimulációkat, mert ez az utolsó lehetőségük, hogy az időmérő előtt a határon autózhassanak a Marina Bay betonfalai között.

    Lassú a Red Bull, a Ferrari parádézik Szingapúrban

    Az első komolyabb próbálkozások után a tegnap szenvedő Max Verstappen és Carlos Sainz állt az első két helyen. Mindketten a közepes keverékű Pirelliken mentek be 1:34.0 alá, 4 tizedmásodpercet adva ezzel a mögöttük lágy keveréken autózó George Russellnek. Nem sokkal később Charles Leclerc is javított, 3 ezredmásodpercre került Verstappentől.

    Nem sokkal később Sainz a közepeseken 1:33.195-öt ment, amivel visszavette a vezetést. A spanyol pilótának nagyon jót tett az Olasz Nagydíjon szerzett pole-pozíciója és dobogós helyezése. A belső kamerás felvételeket is tanulmányozva pedig jól látszik, hogy egyre kényelmesebben érzi magát az SF23 volánja mögött. Ugyan a két Mercedes meg tudta előzni őt a lágyakon, Sainz mindenképpen esélyes lehet az első rajtkockára.

    20 perccel a vége előtt kezdődtek meg az időmérős szimulációk, és Russell azonnal 1:32.364-re tudott javítani. A brit azonban nem sokáig örülhetett, mert Lando Norris rövid időn belül 61 ezredmásodperccel meg tudta előzni őt. A felfelé váltásaival elégedetlen Max Verstappen nagy meglepetésre több, mint fél másodpercet kapott Carlos Sainztól, aki egy 1:32.065-tel vette vissza a vezetést Norristól. Leclerc jó körön volt, de az utolsó szektorban való hibái miatt csak a 4. leggyorsabb időt érte el.

    Sainztól már senki nem tudta elvenni az első helyét, még annak ellenére sem, hogy Russell mindent bevetett, de 69 ezredmásodperccel így is lassabb volt a spanyolnál. Verstappen Red Bullján pedig hiába módosítottak a szerelői, így is csak a 4. helyen lett rangsorolva, 3 tizedmásodpercet kapva a 2022-es Brit Nagydíj győztesétől.

    A Szingapúri Nagydíj harmadik szabadedzésének végeredménye:

    Pozíció Versenyző Csapat Ködidő
    1
    C. Sainz
    Ferrari 1’32.065
    2
    G. Russell
    Mercedes +0.069
    3
    L. Norris
    McLaren +0.238
    4
    M. Verstappen
    Red Bull Racing +0.313
    5
    C. Leclerc
    Ferrari +0.316
    6
    L. Hamilton
    Mercedes +0.470
    7
    O. Piastri
    McLaren +0.665
    8
    S. Perez
    Red Bull Racing +0.719
    9
    N. Hülkenberg
    Haas +0.831
    10
    Y. Tsuonda
    AlphaTauri +0.880
    11
    K. Magnussen
    Haas +0.905
    12
    E. Ocon
    Alpine +0.914
    13
    F. Alonso
    Aston Martin +0.986
    14
    L. Stroll
    Aston Martin +1.061
    15
    P. Gasly
    Alpine +1.286
    16
    L. Lawson
    AlphaTauri +1.292
    17
    A. Albon
    Williams +1.305
    18
    V. Bottas
    Alfa Romeo +1.475
    19
    G. Zhou
    Alfa Romeo +1.572
    20
    L. Sargeant
    Williams +1.643
  • A Red Bullnak javulnia kell Szingapúrban, különben oda a tökéletes szezonja

    A Red Bullnak javulnia kell Szingapúrban, különben oda a tökéletes szezonja

    Nem altatás, vagy bármi hasonló trükközés áll a Red Bull idei eddigi legrosszabb pénteki edzésnapja mögött, ami persze még nem jelenti azt, hogy mára ne léphetnének egyet előre. De azt így is nehéz elképzelni, hogy hasonló dominanciát mutatnak majd, mint az idén már számtalanszor.

    A Szingapúri Nagydíj pénteki edzésnapjának legnagyobb kérdése, hogy a Red Bull valóban annyira le van-e maradva a Ferraritól, mint amennyire az a köridőkből látszott, és csak a maranellóiak, a Mercedes, az Aston Martin és a McLaren után következik-e az erősorrendben. Az egy körön több mint 0,7 másodperces hátrányt összeszedő bikás autók szemre is nagyon rosszul viselkedtek a villanyfényes utcai aszfaltcsíkon, Max Verstappen pedig a második edzés után elsimerte: „A mai nap egy kicsit rosszabb volt a vártnál, sokat küszködtünk az autó egyensúlyával.”

    Bőven van tehát min dolgoznia a Red Bullnak szombatra, de 7 tizedes hátrányt akkor sem lesz könnyű eltüntetni. Már amennyiben valós ez a különbség Charles Leclerc-hez és Carlos Sainzhoz képest, Mark Hughes F1-es szakíró szerint azonban az, de legalábbis semmiképpen sem sokkal kevesebb. Hughes rávilágított, hogy a Ferrari általában kicsit kevesebb üzemanyaggal szokott körözni péntekenként, mint a Red Bull, ugyanakkor a GPS-adatokból látszott, hogy a vörös autók konzervatív üzemmódban használták a motorjukat, tehát nem annak köszönhetik a fölényt.

    Carlos Sainz, Charles Leclerc, Ferrari, Szingapúri Nagydíj
    Egy körön tényleg nagyon erős a Ferrari / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Ezzel szemben Verstappenék az idei legnehezebb péntekükön vannak túl, amely során az RB19-es túlzott alulkormányzottságát egyik pilóta sem tudta ellensúlyozni. Pérezt hallhattuk is a rádióban, ahogy arra panaszkodik, hogy amint a fékre lép, ki akar törni az autó hátulja, és úgy érzi, bármelyik kanyarban a falnak mehet.

    Mivel Szingapúrban kiemelten fontos a rajtpozíció, a Red Bullnak kezdenie kell valamit az egykörös tempójával, mert amennyiben hasonló helyen végeznek az időmérőn (a második edzésen Pérez a 7., Verstappen a 8.), onnan még nekik is majdhogynem lehetetlen lesz nyerni.

    Hogy a versenytempójuk így sem rossz (ezen a téren általában nagyobb szokott lenni az előnyük, mint egy körön), azt Pérez közepes gumin teljesített 5 körös etapja mutatja. A mexikói pilóta 1:38.219-es átlagánál a teljes mezőnyből csak Lando Norris tudott jobbat (1:38.182), viszont ő lágy gumin ment egy 5 körös etapot. Az átlagokat tekintve a Pérez mögött végző 9 versenyző egyaránt közepeseken készült a versenyre, igazán közel pedig csak Fernando Alonso került a pontverseny második helyezettjéhez (1:38.241), míg Lewis Hamilton (1:38.386) átlaga már 0,167 másodperccel, George Russellé (1:38.511) és Lance Strollé (1:38.516) 0,292, illetve 0,297 másodperccel, Max Verstappené (1:38.585) pedig már 0,366 másodperccel volt rosszabb.

    Max Verstappen, Red Bull, Szingapúri Nagydíj
    Verstappen versenytempója nem volt olyan acélos, mint Pérezé / Fotó: Clive Rose/Getty Images/Red Bull Content Pool

    De hol vannak a Ferrarik? Míg a maranellóiak autója remekül muzsikált egy körön, addig a megtankolt autós etapok során előjött az SF-23-as legnagyobb gyengesége: a gumikezelés. Emiatt Carlos Sainz a 8 körös etapján csak 1:38.621-es, Charles Leclerc 1:38.789-es átlagra volt képes. Amellett, hogy utóbbi kicsivel még Cunoda Júkitól is elmaradt, Pérezhez viszonyítva Sainz körönként átlagosan 4, Leclerc pedig már közel 6 tizedet veszített. Amennyiben minden így marad, és a Ferrarinak esetleg sikerül megszereznie a pole-t, vasárnap alighanem szép kis vonat alakulhat majd ki mögöttük a versenyen.

    Persze ehhez még a többieknek is lesz egy-két szava, mert bár szombaton a Mercedes „csak” második erő volt, George Russell csupán 0,235 ezreddel maradt el Sainztól úgy, hogy az utolsó kanyarban majdnem eldobta a vasat, amivel nagyjából másfél tizedet veszített. Egyáltalán nincs tehát még lefutva a pole pozíció sorsa sem.

    A sötét ló pedig a McLaren lehet, amely átfogó fejlesztési csomagot hozott Szingapúrba, de egyelőre csak Lando Norris kapta azt meg. A brit pilóta lágy gumis hosszú etapját nem lehet összevetni a többiek közepes sztintjével, és mivel nagy valószínűséggel egy kiállásos versenyt fogunk látni, nem sok esély van rá, hogy a futamon valaki lágy abroncsokkal kezd, vagy azokat teszi fel az utolsó etapra. Norris a 6. idejével 6 tizedet kapott egy körön Sainztól, de a McLaren esetében az új csomag egyre jobb megértése nagyobb előrelépést is eredményezhet akár már szombatra.

    Fernando Alonso, Aston Martin, Szingapúri Nagydíj
    Alonso versenytempójánál csak Pérezé volt jobb közepes gumin  Fotó: Aston Martin

    A Red Bullt pedig korai még leírni, és abban biztosak lehetünk, hogy az RB19-es nem lesz olyan rossz szombaton, mint amilyen volt vasárnap, de jelen állás szerint elég valószínűtlennek tűnik, hogy Max Verstappen képes lesz úgy dominálni ezen a hétvégén, mint tette azt az idén már számtalan alkalommal. És akkor még ott van az időjárás, amely bőven bekavarhat már az időmérőbe is, hiszen 3 órával a 3. szabadedzés kezdete előtt elkezdett esni, és az egész napra záporokról és zivataroktól szólnak az előrejelzések.

  • A Ferrari volt a leggyorsabb a naplementében, de a show-t „Godzilla gyermekei” vitték el

    A Ferrari volt a leggyorsabb a naplementében, de a show-t „Godzilla gyermekei” vitték el

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb a Szingapúri Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Carlos Sainz érte el, míg a harmadik Max Verstappen lett.

    A versenyzők többsége szinte azonnal kihajtott a pályára, hogy feltérképezzék a módosított vonalvezetést. Lando Norris az élre került, míg Max Verstappen a harmadik helyig tornászta fel magát az első percekben. Mindaddig Guanyu Zhou füstszagra panaszkodott csapatának.

    A holland pilóta a túlkormányzottságra panaszkodott, míg mexikói csapattársa jelentette, túl alacsonyan ül az autóban.

    Charles Leclerc vette át a keménykeverékű abroncsokon a vezetést Norristól, aki a lágyabb gumikon birtokolta addig a pozíciót.

    A legtöbb változtatást az AlphaTauri és a McLaren eszközölte. A wokingiaknál a fejlesztéseket egyelőre csak a brit pilóta kapta meg, Oscar Piastri a következő versenyen próbálhatja ki az újításokat.

    Fél óra elteltével Lando Norris állt az élen Pierre Gasly és George Russell előtt. Mögöttük a negyedik helyre Kevin Magnussen ugrott fel, míg az első 10-be Charles Leclerc, Esteban Ocon, Sergio Pérez, Valtteri Bottas és Lewis Hamilton fért be.

    A sárga zászló is előkerült, ugyanis a kettes szektorban egy varánusz nézte meg magának a mezőnyt. Verstappen a 2016-os eset után ismét találkozott egy „gyíkkal” és jelezte, a mostani kisebb volt, mint a korábbi társa. Mérnöke úgy reagált, hogy Godzillának gyermeke ezekszerint gyermeke lett. Norris egyenesen sárkánynak nevezte a vendéget.

    A lágykeverékű abroncsokon magára talált a Ferrari, és mindkét versenyzőjével az első két helyre került. A sárga zászló újfent előkerült, csakúgy mint a varánusz, akinek nagyon megtetszett a száguldó cirkusz. Társa szereplését megirigyelte egy másik példány is, legalább is George Russell szerint egy újabb egyed nézegelődött.

    A leggyorsabb köridőt végül Charles Leclerc autózta, így ő lett a leggyorsabb az első szabadedzésen Carlos Sainz és Max Verstappen előtt. A negyedik pozícióba Lando Norris került, míg mögötte Lewis Hamilton, George Russell, Sergio Pérez, Fernando Alonso, Yuki Tsunoda és Esteban alkotta az első 10-et.

  • Sainz szerint Verstappen ebben az egy dologban sosem szenvedett hiányt

    Sainz szerint Verstappen ebben az egy dologban sosem szenvedett hiányt

    Versenyzőtársai már gyerekkorukban is látták, hogy Max Verstappen különleges bánásmódot kap a nyilvánosság részéről, ami mintegy előre is vetítette a Forma-1-es sikereit. Carlos Sainz és Pierre Gasly idézik fel emlékeiket.

    A 2015-ös szezonra két újonc pilótával vágott neki a Red Bull második számú csapata, a Toro Rosso, ám Verstappen és Sainz közül a hollandnak jutott szinte minden rivaldafény. Bár hasonló formában kezdtek, a szezon második felére Verstappen képes volt szintet lépni, és végül 49:18 arányban győzte le csapattársát a pontversenyben. A következő szezon első negyedében pedig már a Red Bull ülésében találta magát, akikkel megnyerte első versenyét, a történelem pedig máig íródik.

    „Ha van valami, amiben Max sosem szenvedett hiányt, az a körülötte lévő felhajtás – idézi az F1.com Sainzt, aki végül kénytelen is volt elhagyni a Red Bull programját, hogy esélye legyen győztes csapatba kerülni. – Ez már bőven azelőtt kialakult vele kapcsolatban, hogy bemutatkozott volna a Forma-1-ben. Már akkor is sokan követték őt, amikor az F3-ban volt. Ez csak fokozódott, amikor az első évében berobbant az F1-be.”

    „Engem ez nem lepett meg, hiszen már 2015-től kezdve, amikor együtt debütáltam vele, láttam és értettem a felhajtást, mivel ő egy különleges tehetség, aki már a kezdetek óta nagyon jól teljesített.”

    A korábbi világbajnok Hamiltonnal megmérette magát, de Verstappennel nem merné

    Egy másik Red Bull-nevelésű pilóta, Gasly szintén régóta közelről figyelhette az apja, Jos Verstappen által támogatott versenyző gyors felemelkedését, és hasonló tapasztalatokról számolt be. A francia karrierjében ráadásul nagy csapást jelentett, amikor 2019-ben fél szezonra a holland csapattársa lehetett, hiszen nem tudta őt követni az élmezőnybe, a házon belüli pilótacserét követően pedig újra is kellett építenie a renoméját.

    „Már nagyon fiatal korában, amikor még együtt gokartoztunk, egészen más volt körülötte a felhajtás, mint a többi versenyző körül. Ahogy haladtunk felfelé a ranglétrán, egyre nőtt a figyelem körülötte a neve és a teljesítménye miatt, Jos és Max párosát mindenki nagy érdeklődéssel követte” – idézte fel a ma már az Alpine-nál versenyző Gasly.

    „Figyelve, ahogy megérkezett az F1-be és ahogy bekerült a Red Bullba, egyáltalán nem tartom meglepőnek, hogy hol tart jelenleg és micsoda követőtáborral rendelkezik, különösen Hollandiában. Kívülről nézve tényleg úgy tűnik, hogy ő az országának ikonja.”