Címke: Carlos Sainz

  • Vettel legendás beszólásával jellemezte Sainz Pérez berepülését

    Vettel legendás beszólásával jellemezte Sainz Pérez berepülését

    Carlos Sainz úgy érzi, szerencsésebb időzítéssel ő nyerte volna meg a Miami Nagydíjat Lando Norris helyett, ugyanakkor megérdemeltnek tartja korábbi csapattársa sikerét. A spanyol viszont a leintés után büntetést kapott, így elveszítette az Oscar Piastri ellen nagy csatába kiharcolt 4. helyet.

    Sainz a 3. pozícióból sokkal jobban rajtolt, mint csapattársa, Charles Leclerc, ám az első kanyarban elveszítette az odáig megszerzett előnyt, miután Sergio Pérez egy optimista kísérletben elfékezte magát, s csak centikkel kerülte el a Sainz és Max Verstappen autójával való ütközést.

    „Ma mindenki nagyon keményen versenyzett. Először a rajtnál Checo, aki, hogy Seb régi mondásával éljek, úgy jött, mint egy torpedó, és kis híján mindannyiunkat elsöpört az 1-es kanyarban” – kezdte Sainz a verseny értékelését a Sky Sportsnak. Vettel emlékezetes módon Danyiil Kvjatnak tulajdonította a torpedószerű megmozdulást a 2016-os Kínai Nagydíjon, miután az akkori Red Bull-pilóta rámenőssége a két Ferrari ütközését okozta.

    „Ott két pozíciót is elveszítettem, ami nagyban befolyásolta a versenyem. De ezt követően is gyors voltam. Viszont egy körrel lecsúsztam arról, hogy én is úgy kapjam el a safety cart, mint Lando, mert akkor mi győzhettünk volna.”

    Norrisnak egy baleset hozott szerencsét, hosszú idő után összejött neki az F1-es első győzelem

    Sainz valójában két körrel korábban hajtott ki kerékcseréjére, mint Norris, ám azt megelőzően a brit előtt haladt a pályán, vagyis reálisan gondolja, hogy ha mindketten a biztonsági autó alatt állnak ki, akkor ő került volna a mezőny élére.

    Ehelyett viszont a spanyolnak a negyedik helyért kellett kemény harcot lefolytatnia Piastrival: Sainz először meg volt róla győződve, hogy pályaelhagyás miatt az ausztrálnak át kellene adnia a helyét a számára, de miután az ügyben nem született ítélet, ismét támadást indított. A 14-es kanyarban Pérezhez hasonlóan ő fékezte el magát és csúszott túl az ideális íven, manővere révén a két autó összeért, Piastri pedig első szárnyának sérülése miatt lecsúszott a pontszerző helyekről.

    „Láttam, hogy a felügyelők nem voltak túl rámenősek a büntetésekkel, így nekem kellett rámenősnek lennem. Odatettem magam, és a negyedik helyen végeztem” – fogalmazott Sainz, ám a felügyelők az ő esetét a leintés után vizsgálni kezdték, s baleset okozásáért ki is rótták rá egy öt másodperces időbüntetést. A spanyol ezzel egy pozíciót veszített Pérezhez képest, vagyis az 5. helyen rangsorolták – Lewis Hamilton elé egy tizeddel még éppen befért az utólagos időhozzáadással.

    Bár Sainz számára végül nem úgy alakult a futam, ahogy remélte, nem sajnálja Norristól a győzelmet, aki F1-es karrierje 110. futamán, 15 egyéb dobogós helyezés után állhatott most fel végül a legmagasabb fokra.

    „Már régóta kijárt neki egy futamgyőzelem. Olyan versenyzőt látok benne, aki sok-sok versenyt fog még nyerni az F1-ben, hiszen kivételes szinten vezet, Most ő volt a szerencsés, de úgy gondolom, hogy a szerencse azokat találja meg, akik megérdemlik, ma pedig mindenképpen megérdemelte” – mondta Sainz a britről, akivel 2019-ben és 2020-ban csapattársak voltak a McLarennél.

  • Norrisnak egy baleset hozott szerencsét, hosszú idő után összejött neki az F1-es első győzelem

    Norrisnak egy baleset hozott szerencsét, hosszú idő után összejött neki az F1-es első győzelem

    Lando Norris nyerte a Miami Nagydíjat, amivel életében először állhatott fel a dobogó legfelső fokára az F1-ben. A McLaren pilótája szerencsésen jött ki a biztonsági autóból, ellentétben a mögötte végző Max Verstappennel.

    Meglehetősen meleg időjárási körülmények között kezdődött a Miami Nagydíj. A rajt pillanatában a levegő hőmérséklete 28, az aszfalté 46 fokos volt. A pole pozícióból Max Verstappen indulhatott, miután a szombati időmérőn ő volt a leggyorsabb. Mellőle Charles Leclerc, mögül pedig Carlos Sainz, valamint Sergio Pérez várhatta a piros lámpák kialvását.

    Verstappen nem kegyelmezett, a sprint után a nagydíjra is az övé a pole Miamiban

    Ami a gumiválasztást illeti, a mezőny nagy része a közepes abroncsokon kezdett, beleértve az első hetet. A nyolcadik pozícióból induló Lewis Hamilton azonban a kemények mellett döntött, ahogyan a tizenötödik Fernando Alonso, a tizennyolcadik Kevin Magnussen, illetve a büntetés miatt huszadik Daniel Ricciardo is. Az egyetlen pilóta, aki a lágyak mellett tette le a voksát, a tizenhatodik Valtteri Bottas volt.

    Verstappen jól jött el, ellentétben Leclerc-rel, akit Sainz és Pérez is lerajtolt, ám utóbbi nagyon elmérte a féktávot, és majdnem kiütötte csapattársát, míg előbbit egy aláfordulás után visszaelőzte. A rajt legnagyobb nyertese Oscar Piastri volt, aki az előtte zajló csatáknak köszönhetően feljött a harmadik helyre. Hátrébb az Alpine-ok vívtak nagy csatát, de nem történt ütközés.

    Nico Hülkenberg szintén jól rajtolt, és megelőzte George Russellt, majd a 2. körben a másik Mercedes mellett is elment, így már a hetedik pozícióban autózott. Előttük Verstappen már másfél másodpercre elhúzott, Piastri viszont DRS-távolságon belül tudott maradni Leclerc-hez képest. Igaz, mögötte Sainz ugyanezt elmondhatta magáról.

    A 4. körben aztán Piastri tudott támadni, sőt, a 17-es kanyarban ki is fékezte az előtte autózó Ferrarit, és feljött a második helyre. A monacói pilóta nem tudott visszatámadni, de maradt 1 másodpercen belül ellenfeléhez képest, ahogyan Sainz is mögötte. Hátrébb Hamilton visszavette  hetedik helyet Hülkenbergtől, aki majdnem a falhoz szorította őt, nem sokkal később viszont elfékezte magát, így ismét a nyolcadik pozícióban autózott.

    A 10. körben aztán Hamilton ismét maga mögé utasította a Haas pilótáját, így feljött a hetedik helyre, miközben a német versenyzőnek már Russellre kellett figyelnie. Két körrel később aztán Hülkenberg blokkolta a kerekeit, aminek következtében DRS-távolságon kívül került a hétszeres világbajnokhoz képest. Így pedig már könnyű préda volt a másik Mercedesnek, aki ezzel megszerezte a nyolcadik helyet. A 36 éves pilóta a kör végén ki is állt a bokszba Pierre Gaslyval együtt, és mindketten kemény abroncsokat kaptak.

    A 14. körben Leclerc-t arra kérték, hogy cselekedjen ellentétesen Piastrihoz képest, ami a bokszkiállást illeti, ám ezt nem tette meg, hiszen mindketten kint maradtak. Mindeközben Verstappent arra kérték, hogy kapcsoljon rá, és ne óvja annyira a gumikat, hiszen még mindig csak 3 másodperccel vezetett a McLaren pilótája előtt, akit közvetlenül követtek a Ferrarik.

    Mögöttük Lando Norris autózott Pérez mögött, de támadni nem tudott, mígnem aztán a mexikói versenyző a 17. kör végén kiállt új keményekért, és a tizedik pozícióban tért vissza, Esteban Ocon mögött. Az első négyből Leclerc tette meg ezt elsőként két körrel később: a monacói pilóta szintén fehér oldalfalú abroncsokat kapott, és a hatodik helyre tért vissza. Mindeközben Norris megfutotta az addigi leggyorsabb kört, amivel bizonyította, hogy a McLarenben valóban jó tempóra képes.

    A monacói versenyző aztán hamar túljutott Hamiltonon, aki mögött így nem sok időt veszített. Mindeközben Verstappen hibázott, és a sikánban eltalált egy bóját, majd arra kérte a csapatot, hogy ellenőrizzék az első szárnyának állapotát. A jelek szerint az orrkúp nem sérült meg súlyosan, ám a búja a pályára került, aminek következtében virtuális biztonsági autót rendeltek el.

    Ez meglehetősen rövid ideig tartott, ennek ellenére Verstappen kiállt kemény gumikért, Piastri, Sainz és Norris viszont nem, így a címvédő ideiglenesen visszaesett a negyedik helyre. A következő körben Norris ismét lila kört futott, vagyis úgy tűnt, hogy a McLarenen még nem fogytak el a közepes abroncsok.

    A 26. kör végén Hamilton is kereket cserélt, ami azért volt meglepő, mert az akkori első hármassal ellentétben keményeken rajtolt. A hétszeres világbajnok közepes gumikat kapott, és a kilencedik helyre tért vissza. A következő körben aztán Piastri és Sainz is teljesítette a kötelező kiállást, Leclerc pedig mindkettőjüket átugrotta. Mivel Norris kint maradt, átvette a vezetést.

    A következő körben aztán óriási szerencséje volt, ugyanis Magnussen a 3-as kanyarban ütközött Logan Sargeanttal, aki így a falban kötött ki, és beküldték a biztonsági autót. A McLaren versenyzője így sokkal kisebb időveszteséggel tudott kiállni, és maradt az élen. Érdekes módon a Safety Car Verstappent gyűjtötte be maga mögé, akit aztán az egész mezőnnyel együtt el kellett engedni, hiszen valójában Norris vezetett. A brit pilótához hasonlóan mások is éltek a kerékcsere lehetőségével, többek között Pérez is, aki a hatodik helyen folytatta a versenyt a közepeseken.

    A biztonsági autó a 32. kör végén állt ki a mezőny elől. Az újraindítás után Verstappen közel maradt Norrishoz, de az 1-es kanyar után nőtt a különbség, ráadásul a holland versenyző hibázott is, és a mögötte haladó Leclerc-re kellett figyelnie. Mögöttük Sainz megtámadta Piastrit, és bár egy pillanatra előtte volt, végül vissza kellett sorolnia mögé. Hozzá kell tenni, hogy az ausztrál versenyző igencsak leterelte a pályáról a háromszoros futamgyőztest.

    A következő néhány körben Norris előnye már 2 másodperc fölé ment, Verstappen pedig szintén elkerülte, hogy Leclerc DRS-sel támadhassa. A momacói pilóta szintén megnyugtató mértékben elhúzott, mögötte viszont folytatódott a csata. Sainz a 39. körben megelőzte Piastrit, aki a következő kör első kanyarjában visszatámadott. Itt viszont még nem volt vége, és a spanyol pilótáé volt az utolsó szó. A McLaren versenyzőjét ráadásul nem sokkal később Pérez és Hamilton lényegében egyszerre előzte meg. Néhány másodperc múlva azonban kiderült, miért lassult le: mérnöke közölte vele, hogy megsérült az első szárnya, és ki is kellett mennie egy cserére. Ennek következtében visszaesett az utolsó, tizenkilencedik helyre.

    Innentől kezdve csak a középmezőnyben és a hátsó régióban voltak csaták, ám az elején nem változott a helyzet. Norris végül több mint 7 másodperces előnnyel nyert, így életében először ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán egy F1-es futam után. Mögötte Verstappen, Leclerc, Sainz, Pérez, Hamilton, Cunoda Júki, Russell, Alonso és Esteban Ocon lett az első tíz sorrendje, vagyis az Alpine megszerezte első pontját a szezonban.

    Norris ezzel „visszaadta az első helyet Nick Heidfeldnek a legtöbb dobogóval rendelkező győzelem nélküli pilóták rangsorában, ahogyan Hülkenbergnek is, aki így ismét vezet a legtöbb pontot szerző, de diadal nélküli versenyzők között. Egy másik rangsorban viszont az élre állt, igaz, csak holtversenyben: Patrick Depailler-hez, Jean Alesihez, Mika Häkkinenhez és Eddie Irvine-hoz hasonlóan nála is a tizenhatodik dobogós helyezés jelentette az első győzelmet.

  • Sainz fontos részleteket árult el a jövőjéről

    Sainz fontos részleteket árult el a jövőjéről

    A héten számos olyan pletyka látott napvilágot, hogy Carlos Sainz elutasította az Audi ajánlatát, és első sorban Red Bullnál vagy a Mercedesnél szeretne versenyezni a jövőben. A spanyol pilóta a Miami Nagydíjon azonban letagadta ezen állításokat.

    Sainz ferraris jövője már az idei év kezdete előtt pont került. Az olasz istálló először Charles Leclerc szerződését hosszabbította meg, majd nem sokkal később azt is bejelentette, hogy egy több éves kontraktusról állapodott meg Lewis Hamiltonnal.

    A spanyol háromszoros futamgyőztes remek munkát végez 2024-ben, mivel Max Verstappenen kívül eddig csak ő tudott futamot nyerni. A jó eredményeinek köszönhetően számos csapattal hírbe hozták őt, de a különböző sajtóorgánumok szerint az Audi lehet a befutó.

    A Red Bull szaktanácsadójaként dolgozó Helmut Marko nemrég elárulta, hogy szívesen igénybe vennék Sainz szolgálatait, de az F1-hez 2026-ban csatlakozó német márka ajánlatával nem tudnak versenyre kelni. A héten azonban több spanyol hírforrás számolt be arról, hogy a spanyol Ferrari-pilóta a Red Bull és a Mercedes miatt nemet mondott az Audi szerződéstervezetére. Sainz azonban a Mimai Nagydíj csütörtöki napon minden ezzel kapcsolatos állítást letagadott.

    „Nem, ez egyáltalán nem korrekt – ismerte el Sainz, akit a paddockban az Inter Miami futballistája, Luis Suárez társaságában kaptak lencsevégre. – Semmi igazság nincs ezekben az állításokban.”

    „A korábbiakban már hangsúlyoztam, hogy vannak olyan tényezők, amiket még én sem vagyok képes befolyásolni, és van olyan dolgok is, amikre várni kell. Rengeteg emberrel folytatunk beszélgetéseket, és természetesen minden téren próbálunk előrehaladni, ahol csak lehetséges. Azonban a várakozás miatt ezek a folyamatok nem gyorsak és egyszerűek, szóval sok területen kell még jobb belátásra bírnunk azokat az embereket, akikkel tárgyalunk.”

    Sainzot az édesapja, idősebb Carlos miatt is gyakran hírbe hozzák a Volkswagen konszernhez tartozó márkával. A spanyol ralilegenda ugyanis az idei Dakar Rally győzelmét az Audi pilótájaként szerezte, és személy szerint meg van győződve arról, hogy a német gyártó egy napon az F1-ben is fel fog jutni a csúcsra.

    A spanyol versenyző ezt is figyelembe fogja venni, de hozzátette, hogy más faktortok is szerepet fognak vállalni a végső döntésében.

    „Persze, édesapám mindig is jó dolgokat mond az Audiról, és meg van győződve arról, hogy a Forma-1-es projektjük is sikeres lesz egy napon sikeres lesz. Ha végignézzük a Volkswagen autósport projektjeit, legyen szó bármelyik a Porschéról, Audiról vagy bármelyik Volkswagen AG-hoz tartozó márkáról – előbb vagy utóbb, de képesek voltak nyerni. Ez egy fontos tény, amit érdemes lehet figyelembe vennünk.”

    „Azonban a döntésemben sok más ehhez hasonló faktor is fontos szerepet játszik majd. Remélem, hogy az Audi tényleg képes lesz győzelmekért harcolni, mert így még több autó lenne jelen a küzdelmekben, és egy ilyen nagy márkát, mint ők, mindig jó az élmezőnyben látni. A legjobbakat kívánom nekik.”

    Sainz végül azt is elmondta, hogy számára a létező legjobb opció megtalálása élvez most prioritást. A spanyol kiválóság szerint ennek elengedhetetlen feltétele, hogy kivárjon, és mérlegelje az összes előtte adódó lehetőséget.

  • Nem csak azért ment el Sainz a MotoGP-re, hogy átadjon egy díjat

    Nem csak azért ment el Sainz a MotoGP-re, hogy átadjon egy díjat

    Bár nem versenyzett az elmúlt hétvégén Carlos Sainz, mégis a figyelem középpontjában állt egy versenypályán, amikor Jerezbe látogatott a MotoGP hétvégéjére.

    Sainz a sanghaji Kínai Nagydíjon idén először hiányzott a dobogóról egy olyan futamon, amelyen részt vett, most vasárnap Jerezben viszont egy olyan verseny díjátadóján is szerepelt, amelyen nem is rajtolt el.

    A MotoGP vendége volt ugyanis a jerezi Spanyol Nagydíjon idősebb és ifjabb Carlos Sainz. A verseny felvezetése így jelentős részben a rali-világbajnokról és az F1-es futamgyőztesről szólt, akik minden fontos pillanatnál ott voltak, megjárták a spanyol versenyzők bokszait, beszélgettek a Márquez testvérekkel, a szabadkártyásként a sprinten harmadikként végző Dani Pedrosával, de fotózkodtak Valentino Rossival is. A Francesco Bagnaia és Marc Márquez gigászi csatáját hozó befutó után a két Sainz a díjátadón is szerepet kapott – ifjabb Sainz a győztes gyári Ducati képviselőjének adta át a borospohár formájú serleget.

    De Sainzék nemcsak átadtak, hanem maguk is átvettek egy kitűntetést a hétvége során Jerez polgármesterétől, amivel a dél-spanyolországi város a motorsportok területén kiemelkedő eredményeket elérő személyeket díjazza.

    Bár a garázsban ifjabb Sainz fel is pattant Márquezék Gresini Ducatijára, hogy megtapasztalja, milyen érzés egy MotoGP-gép nyergében ülni, ilyesmi karrierváltáson nem gondolkodik, elvégre az F1-ben is vannak bőven lehetőségei. A spanyol az év végén távozik a Ferraritól, s a sejtések szerint jelenleg a Mercedes, a Red Bull és az Audi ajánlatait mérlegeli 2025-re.

    Sainz, Rossi
    Fotó: MotoGP

    „Minden lehetőség nyitott, de időbe telik meghozni egy ilyen döntést. Ebben a tekintetben nem sok minden történt az elmúlt néhány hétben, de ez nincs kihatással arra, hogy hogyan versenyzek és dolgozok. A választás időbe telik. Gyakran megkérdezik, hogy a következő évet vagy a hosszabb távú terveket érdemesebb-e szem előtt tartani egy ilyen döntésnél. Szerintem ez az ajánlattól függ” – mondta Sainz a La Gazzetta dello Sportnak.

    „Egy versenyző mindig azt a lehetőséget keresi, amely a leggyorsabb autóhoz juttatja, hiszen így lehet győzelmeket és dobogókat szerezni, ahogy azt idén én is teszem. De a középtávú lehetőségek szintén érdekesek a 2026-os szabályváltozások fényében. Az érme mindkét oldalának vannak pozitívumai és negatívumai is. De a legjobb, hogy jelenleg még minden lehetőség nyitva áll előttem.”

  • Már Miamiban bekékül a Ferrari, de még nem az új szponzor miatt

    Már Miamiban bekékül a Ferrari, de még nem az új szponzor miatt

    A sajtóban belengetett közelgő HP-szerződéstől függetlenül a Ferrari a jövő hétvégi Miami Nagydíjon mindenképpen bekékül, a csapat ugyanis az észak-amerikai jelenlétének 70. évfordulójára különleges festéssel lepi meg a rajongókat.

    Hogy ez pontosan hogy fog kinézni, azt még nem mutatták meg, de kétféle kék árnyalat, az Azzurro La Plata és az Azzurro Dino is megjelenik majd Charles Leclerc és Carlos Sainz SF24-esén. Egyszeri csapatruházatuk viszont teljesen kék lesz, mint azt maguk a versenyzők is felfedezik az alábbi videóban:

    Nem ez lesz ugyanakkor az első alkalom, hogy a Scuderia F1-es autói magukon viselik a kék színt, hiszen az 1964-es szezon utolsó két versenyén kék-fehérben mentek. Ennek oka, hogy az FIA nem akarta homologizáltatni Enzo Ferrari legújabb sportautóját, a 250 LM-et. A Commendatore dühét pedig csak fokozta, hogy az olasz motorsport szövetség, az ACI nem állt mögé. Ezért aztán Ferrari azzal fenyegetőzött, hogy soha többé nem használja az Olaszországot szimbolizáló tűzpiros festést. Ekkor két futam volt hátra az idényből, a soron következő, Watkins Glenben tartott versenyre pedig Ferrari North American Racing Team-ként (NART) nevezett, John Surtees és Lorenzo Bandini 158-asai pedig kék-fehérben pompáztak.

    Embed from Getty Images

    Surtees második helye után a mexikói szezonzárón is maradt ez a felállás, a brit pilóta pedig itt is második lett, amivel megnyerte az 1964-es vb-címet. Mindezt egy kék-fehér Ferrariban, amivel a mai napig ő az egyetlen Ferrari-pilóta, aki nem vörös autóval lett világbajnok. A vita aztán természetesen elült, a Ferrarik 1965-re pedig visszatértek a vörös festéshez.

  • Olyan történt a Ferrarival Sanghajban, ami idén még nem

    Olyan történt a Ferrarival Sanghajban, ami idén még nem

    Charles Leclerc és Carlos Sainz a 4. és az 5. helyen értek célba a Kínai Nagydíjon, a csapat idei leggyengébb versenye után pedig a spanyol figyelmeztet: jobb autóra van szükségük, ha nem akarnak szenvedni a sanghajihoz hasonló pályákon.

    A szezon ötödik futamának dobogója volt idén az első, amelyen nem szerepelt Ferrari-pilóta, és ez volt az első olyan verseny is 2024-ben, amikor a Red Bullokon kívül más autó is Leclerc és Sainz előtt végzett – hiszen Lando Norris második lett a McLarennel.

    „Ha csak Max végez előttem, úgy érzem, győztem” – mondta Norris, majd elfoglalta Kelly Piquet helyét

    A Ferrarik küszködtek a tempóval a hétvége során, pilótáik ráadásul a sprint után a futamon is harcba bonyolódtak egymással – vasárnap a rajtot követően, így előzhette meg őket George Russell és rövid időre még Nico Hülkenberg is. A döcögős kezdés után Sainz szerint a 4. és az 5. hely a legjobb, amit elérhettek.

    „Ez nem volt valami jó hétvége a csapatnak, amit az időmérő 6. és 7. pozíciója is jelez, de a futamon is hiányzott a tempó. Lesznek olyan pályák, amelyeken a Red Bull egyértelműen előttünk áll majd, és a McLaren is erősebb lesz. Ha a kínaihoz vagy a szuzukaihoz hasonló pályákon erősebbek akarunk lenni, akkor jobb alappal kell kiállnunk az ilyen versenyekre. De az Ausztráliához hasonló helyszíneken mi is elöl lehetünk, szóval nagyon pályafüggő a forma” – idézi a racingnews365 Sainzt, aki idén először végzett Leclerc mögött egy versenyen.

  • A Ferrari pilótái nem képesek eldönteni, hogy rendezték-e a nézeteltérésüket

    A Ferrari pilótái nem képesek eldönteni, hogy rendezték-e a nézeteltérésüket

    Carlos Sainz és Charles Leclerc ellentétes dolgokat állítottak, amikor a Kínai Nagydíj sprintfutamán történt incidensükről nyilatkoztak. A monacói szerint mindent megbeszéltek egymás között, amíg spanyol kollégája azt állítja, hogy még nem volt idejük rendezni a soraikat e téren.

    Kisebb konfliktus alakult ki a vörösök versenyzői között a kínai sprintfutam végén történtek miatt. A 16. kör végén Leclerc megpróbálta megelőzni Sainzot a hátsó egyenesben, de Sainz keményen védekezett, és a sikán kigyorsításán majdnem összeütközött egymással a két SF-24.

    Leclerc szerint az őt leterelő Sainz túlment a határon a sprintfutamon

    Ugyan az 5-szörös futamgyőztes a következő kör elején ki tudta használni a csapattársa hibáját, és meg is tudta előzni őt, ettől függetlenül a csapatrádióban hangot adott az elégedetlenségének. Leclerc – aki nyolc ezreddel verte meg Sainzot az időmérő edzésen – úgy látta, hogy a spanyol túllépett egy határt, de állítása szerint a futam után meg tudták beszélni egymással a pályán történt eseményeket.

    „Igen, mindent megbeszéltünk és szuper a helyzet – árulta el monacói kiválóság. – Nem fogom elárulni a beszélgetésünk tartalmát, mert ezek privát jellegűek, és az ott elhangzott dolgoknak ebből kifolyólag nem is szabad kiderülniük. Szerintem minden jó volt, és ezt követően nem lesz semmilyen probléma.”

    Sainz ezzel ellentétben azt nyilatkozta, hogy az egyedi formátum miatt még nem volt elég idejük megbeszélni a történteket a sprintfutam és az időmérő között.

    „Az igazság az, hogy még nem voltunk képesek beszélni egymással – árulta el Sainz, aki a 2024-es év végén biztosan távozik az olasz istállótól. – A mostani rendszer miatt nem sok időnk van arra, hogy sokat beszélgethessünk a többiekkel. A mai este folyamán megpróbálunk erre sort keríteni.

    A spanyol Ferrari-pilóta azt is hozzátette, hogy szerinte nem érdemes nagy ügyet csinálni ebből, mert az ehhez hasonló esetek megtörténhetnek a kemény versenyzés során.

    „Nincs ebben semmi pikáns, és mondani vagy tenni sem kell semmit ez ügyben. Keményen versenyeztünk egymás ellen a sprinten. Másokkal is megtettem ezt, nem csupán vele, és mégsem panaszkodtam.”

    „Mindig a létező legtöbb helyet próbálom hagyni a csapattársam számára, mindig is így csináltam, és fogom is tenni a karrierem során. Egyszerűen rossz helyzetben voltam, miután megsérült az autóm a Fernando [Alonso] elleni csatában. A padlólemezem teljesen összetört, az abroncsaim is koszosak voltak, szóval nem tudtam sok mindent tenni.”

  • Hoppon maradt az Aston Martin, az FIA elutasította az óvásukat

    Hoppon maradt az Aston Martin, az FIA elutasította az óvásukat

    Az FIA elutasította az Aston Martin óvását, miszerint Carlos Sainznak nem szabadott volna engedélyezni, hogy a piros zászló után visszatérjen a pályára a Kínai Nagydíj időmérőjén. A sportfelügyelők elismerték, hogy a szabályzat betű szerinti értelmezése a silverstone-iaknak adna igazat, de más szempontok többet nyomtak a latba.

    Ahogyan arról mi is beszámoltunk, az Aston Martin megóvta a Kínai Nagydíj időmérőjének végeredményét. Mindezt arra alapozták, hogy a piros zászlót előidéző Carlos Sainz az újraindítás után is folytathatta a kvalifikációt, ami szerintük ellentmondott a sportszabályzat 39.6-os cikkelyének, miszerint aki megáll a pályán, annak be kell fejeznie az időmérőt.

    Szabálytalankodott a Ferrari? Az Aston Martin megóvta az időmérő eredményét

    A sportfelügyelők először arról tárgyaltak, hogy befogadják-e az óvást. A meghallgatáson részt vettek az érintett istállók képviselői, de más csapatmenedzserek is engedélyt kaptak, hogy megjelenjenek. Érdekes adalék, hogy ez utóbbit Nikolasz Tombazisz, az FIA együléses bizottságának igazgatója is megtehette volna, de ő végül nem volt ott.

    Mielőtt kitérnének a döntésre és annak indoklására, a dokumentumban először tisztázták a „vitathatatlan” tényeket. Sainz valóban elveszítette az irányítást, és falnak ütközött, de segítség nélkül továbbment, ám több mint 1 perccel korábban érvénybe lépett a piros zászló. Az is kétségbevonhatatlan, hogy a versenyirányítás megkapta az üzenetet, miszerint Sainz autója megállt, ugyanakkor engedélyezték számára a folytatást.

    Ami magát az indoklást illeti, a sportfelügyelők leszögezték, hogy bár a vonatkozó cikkelyben a „megállás” szó szerepel, aminek Sainz valóban eleget tett, számos múltbeli esetben nem így alkalmazták. Ilyenkor azt nézik, hogy a pilóta észszerű időn belül tovább tud-e menni. Hogy ez mennyi? Általában 30 másodperc, de ez a körülményektől függően változhat. Azt is hozzátették, hogy a csapatok korábban próbáltak megállapodni erről, de nem jutottak egyezségre. Az FIA számára kulcsfontosságú tényező, hogy a Ferrari versenyzője nem kapott külső segítséget, így a kérdés az volt, hogy a becsapódás és az elindulás között eltelt 1:17 másodperc túl hosszú-e.

    A döntéshozók szerint ezt a versenyirányításra kell bízni, és korábban Kanadában, Monacóban és Azerbajdzsánban is voltak hasonló esetek, amikor az érintett versenyzőt továbbengedték. Az Aston Martin azzal érvelt, hogy a versenyirányításnak küldött üzenet értelmében az autó megállt, ami megfelel a 39.6-os cikkelyben foglaltaknak. Ugyanakkor a 2022-es montreali hétvégén Alexander Albon Williamse 40 másodpercen át volt mozdulatlan, és senki nem élt panasszal.

    Hamilton 18., Sainz csattanás után állt vissza, Verstappen 1999-es rekordot állított be az időmérőn

    Újabb adalék, hogy a 2023-as Belga Nagydíj hétvégéjén az F1-es Bizottság megegyezett abban, hogy a vonatkozó pontot ki kell egészíteni a „külső segítség” fogalmával. Ez nem történt meg, így a sportfelügyelők sem hagyatkozhatnak erre, de mindez összhangban van a versenyirányítás megközelítésével. Éppen ezért az a döntés született, hogy az Aston Martin óvását elutasítják, így Sainznak nem kell aggódnia a hetedik helyéért.

  • Szabálytalankodott a Ferrari? Az Aston Martin megóvta az időmérő eredményét

    Szabálytalankodott a Ferrari? Az Aston Martin megóvta az időmérő eredményét

    Carlos Sainznak nem lett volna szabad következmények nélkül megúsznia a Kínai Nagydíj időmérőjén elkövetett hibáját, erről szól az Aston Martin óvása, amit másfél órával a leintés után nyújtott be az FIA-nak a csapat.

    Sainz megpördült az időmérő Q2-es szakaszában, miután túl nagy lendülettel érkezett a pálya utolsó kanyarjába, s külső kerekei érintették a kavicságyat. A Ferrari a túloldali szalagkorlátnak csapódott, de csak az első vezetőszárnya sérült. Az FIA gyorsan piros zászlós leállást rendelt el, a spanyol pilóta azonban rövid parkolás után hamarosan újra elindult, megtett egy teljes kört, majd visszatért a bokszba. Ott szárny- és kerékcserén, valamint némi tisztításon átesve az autó ismét versenyképes formába került, amivel a spanyol simán tovább is jutott a Q3-ba, majd ott a 7. rajthelyet szerezte meg a vasárnapi futamra.

    Hamilton 18., Sainz csattanás után állt vissza, Verstappen 1999-es rekordot állított be az időmérőn

    Az Aston Martin az FIA-hoz eljuttatott óvásában a sportszabályzat 39.6 pontjának megsértése miatt szeretné megváltoztatni az időmérő végeredményét. Ez a pont kimondja, hogy „ha egy versenyző autója megáll a pályán az időmérő során, akkor a továbbiakban nem vehet részt abban a szakaszban.”

    Sainz a baleset pillanatában még nem rendelkezett mért körrel a Q2-ben, vagyis amennyiben nem engedték volna számára a folytatást, a 15. helyen végez, s nem szorítja ki a Q3-ból Lance Strollt – az Aston Martin kanadai pilótája ugyanis a 11. helyen zárt a középső szakaszban.

    Az FIA időmérő monitorja a baleset idején valóban rögzítette, hogy Sainz autója megállt a pályán – így a szabályértelmezési vita alighanem akörül fog forogni az Aston Martin, a Ferrari és a sportfelügyelők között, hogy ha önerőből újra tud indulni egy autó a megállás után, akkor az vajon beleesik-e 39.6-os pont által taglalt esetbe.

    Már a szombati nap során sem ez az első eset, hogy a Ferrari és az Aston Martin képviselőinek egyidejűleg meg kell jelenniük a felügyelők előtt – a sprintfutam után az Aston húzta a rövidebbet:

    Alonsót vétkesnek találták a Sainz elleni csatában, egészen furcsa büntetést kapott

  • Alonsót vétkesnek találták a Sainz elleni csatában, egészen furcsa büntetést kapott

    Alonsót vétkesnek találták a Sainz elleni csatában, egészen furcsa büntetést kapott

    Fernando Alonso és Carlos Sainz koccantak, miközben a harmadik helyért csatáztak a Kínai Nagydíj sprintversenyén. A felügyelők utólag úgy adtak hozzá 10 másodpercet az Aston Martin pilótájának idejéhez, hogy a spanyol célba sem ért.

    A két spanyol összecsapása a 19 körös sprint 16. körében történt, miután Sainz hosszú üldözés után fogást talált Alonsón. A ferraris a 6-os kanyar kijáratánál bújt be honfitársa mellé, s úgy tűnt, a két autó egyszer már össze is ért a 9-es kanyar elérése előtt, ahol aztán kulminált a párharcuk. Alonso belső íven próbálkozott, de az Aston Martin és a Ferrari is kisodródott, így Sergio Pérez mindkettőjük mellett elbújva átvette a harmadik helyet. Alonso a két autó koccanása következtében defektet kapott és a bokszba hajtott, Sainz pedig végül ötödikként ért célba.

    Ütközésüket a leintés után megvizsgálták a felügyelők, és Alonsót találták érte hibásnak, akire így tíz másodperces utólagos időhozzáadást róttak ki. Igen ám, de az Aston pilótája a verseny végén a bokszba hajtott, nem is jutott el a célig, így az időbüntetésnek semmiféle hatása nincs. A felügyelők az ítéletükhöz hozzátették, a sprintversenyre vonatkozó szabályok egyértelműsítését kérik az FIA-tól, mert azok keretében jelenleg csak ilyen büntetést lehetett kiosztani.

    Alonso és Sainz párharca ide kattintva visszanézhető.

    „Egy pár kanyaron keresztül egymás mellett haladtunk, kerék a kerék ellen csatázva, végül pedig valakinek engednie kellett – értékelte a történeteket Alonso a Sky Sportsnak, még az ítélethirdetés előtt. – Én átengedtem az ideális ívet a 8-as kanyarban, hogy elkerüljük az ütközést, de ő nem engedett a 9-esben, így ott már nem kerültük el az ütközést.”

    Sainz szemszögéből természetesen minden ellentétes előjellel történt: „Fernando mögül a 7-es kanyarban szerintem jó manővert indítottam. Utána viszont úgy tűnt, mindent vagy semmit játszik a 9-esben, ami mindkettőnknek a versenyébe került, mert az optimista megmozdulása miatt megsérült az autóm és koszosak lettek a gumijaim.”

    Az Alonsóra kiosztott büntetésnek egy hatása mégis van, hiszen három büntetőpontot is kapott a tettéért, s mivel ugyanennyit kiosztottak rá két futammal ezelőtt, az Ausztrál Nagydíjon a George Russell előtti lassításért, rövid idő alatt eljutott az eltiltáshoz szükséges mennyiség feléig.