Címke: Carlos Sainz

  • A szomorú Leclerc azért megemlítette, hogy a Ferrari részben nagyon jó munkát végzett

    A szomorú Leclerc azért megemlítette, hogy a Ferrari részben nagyon jó munkát végzett

    A monacói győzelem óta nem találja a góllövő cipőjét a Ferrari, s bár a Spanyol Nagydíj időmérője nem alakult olyan tragikusan a csapat számára, mint a kanadai, bőven lesz minek utánajárniuk. Charles Leclerc nem gondolja, hogy a megcsúszása nélkül érdemben javított volna az eredményén.

    A Ferrari párosa a harmadik sorból várhatja a délutáni startot Spanyolországban, miközben a Red Bull, a McLaren és a Mercedes legalább egy-egy versenyzője gyorsabb volt náluk az időmérőn. A maranellóiak bizonyára nem ilyen folytatásra számítottak a két állomással ezelőtti siker után, és Leclerc szavai alapján lesz mit nyomozni, mert rejtély számukra, miért kaptak 3,5 tizedmásodpercet az élen záró Lando Norristól.

    „Egyrészt nagyon jó munkát végeztünk szombatra az autó beállításával. Teljesen átalakítottuk az autómat, mert pénteken nagyon rosszul éreztem magam benne, ami szombaton végre elmúlt” – idézte az F1 hivatalos honlapja a Ferrari pilótáját.

    „Ugyanakkor nagyon elkeseredett vagyok, mert a teljesítmény nem volt a helyén, nagyon messze álltunk a pole-tól. Nem volt jó napja a csapatnak. A versenyt azonban vasárnap futják, azon megpróbáljuk a lehető legtöbb pontot begyűjteni. A hétvége után megpróbálunk rájönni, miért maradtunk le ennyire a pole-ról.”

    Russell: Ha tízszer lefutjuk a versenyt, kilencszer ugyanaz lesz az eredmény

    Leclerc hozzátette, hogy bár az autó túlkormányzottsága megtréfálta az 5-ös kanyarnál és megcsúszott, valószínűleg e nélkül sem végzett volna előrébb, mert „nem volt sokkal több az autóban, küszködtünk a tapadás és a tempó hiányával.”

    Carlos Sainz szintén csalódottan nyilatkozott, főleg azért, mert úgy kapott ki csapattársától, hogy 3/3 volt a házon belüli mérlege a tréningeken elért eredmények alapján (amiért természetesen legfeljebb szóbeli jutalom jár.)

    „Erősen szerepeltünk az edzéseken, arra számítottunk, hogy az első rajtkockáért fogunk harcolni. A Q2-ben viszont a Red Bull és a McLaren magasabb fokozatba kapcsolt, mi nem voltunk képesek olyan tempóra. Beszélgethetnénk arról, hogy három századmásodpercnyi javulással meglett volna a 3. hely és örülnénk, de valójában úgy gondolkodtam, hogy a pole-ért fogok csatázni a hétvégén. A három és fél tizednyi hátrány rengeteg” – mondta.

    Norris elvesztett egy pár cipőt a tűzben, a vasárnapjára is kihatással lesznek a történtek

  • Rövidesen eldőlhet, hogy melyik csapathoz szerződik Sainz

    Rövidesen eldőlhet, hogy melyik csapathoz szerződik Sainz

    Hamarosan bővebb információkhoz juthatunk Carlos Sainz F1-es jövőjével kapcsolatban. A spanyol Ferrari-pilóta ugyanis már nem várna sokáig, és a létező leghamarabb rövidre zárná a jövőjét firtató kérdéseket.

    Már egy jó ideje lehet tudni, hogy Sainz az idei év végén biztosan távozik a Ferraritól. A jelenlegi állás szerint két lehetősége maradt az Audi és a Williams képében, miután a Red Bull hosszabbított Sergio Pérezzel, és a Mercedesnél várhatóan Andrea Kimi Antonelli lesz a befutó.

    Amikor Leclerc és Sainz úgy rohangálnak az F1-es garázsban, mint eltévedt turisták

    A spanyol háromszoros futamgyőztes a hazai versenye előtt elárulta, hogy már túl sok időt foglalkozott a jövőjével kapcsolatos dolgokkal, és emiatt már nem szeretné, ha ezek a gondolatok túlságosan sokáig lennének a fejében.

    „A legfrissebb információ alapján a létező leghamarabb szeretnék pontot tenni a téma végére, nem akarok tovább várni – árulta el Sainz. – Eljutottunk egy olyan pontra, amikor már jelentős mértékben beköltözött ez a téma a fejembe, és az utóbbi hetekben, hónapokban már nincs ez másképp. Eljött az idő, hogy döntsek.”

    „Még mindig nem vagyok biztos abban, hogy melyik opció lenne a helyes, ami miatt a csapatommal még mindig próbálunk ötletelni. A Kanada után eltelt heteim eléggé hektikusan teltek el. Nem volt időm, hogy leüljek, és végigondoljam a dolgokat a végleges döntés előtt, szóval megvan a tervem az elkövetkezendő időszakra.”

    Sainz azt is hozzátette, hogy szerinte lehetetlen jól dönteni, mert a lottózáshoz és egy érmedobáshoz hasonlította a döntési folyamatot. A spanyol – aki az Audinál Nico Hülkenberg, a Williamsnél pedig Alex Albon csapattársa lenne – döntésében az erőforrással kapcsolatos dolgok, valamint a csapat dinamika is fontos szerepet fog játszani.

    Sainz attól félt, hogy „köcsögnek” fogják gondolni, de megfogadta apja tanácsát

  • Amikor Leclerc és Sainz úgy rohangálnak az F1-es garázsban, mint eltévedt turisták

    Amikor Leclerc és Sainz úgy rohangálnak az F1-es garázsban, mint eltévedt turisták

    Ha a Kanadai Nagydíj csütörtökjén valaki egy fényképezőgéppel a kezében látta Charles Leclerc-t és Carlos Sainz, amint különböző életképeket próbálnak nagy gonddal lekapni, akkor éppen a Ferrari legújabb kihívásába csöppent.

    Sainz és Leclerc ugyanis azt a feladatot kapták, hogy öt percen belül készítsenek öt fotót olyan különböző tematikákban, mint autók, emberek, természet vagy versenypálya. A két pilóta eltérő kedélyállapottal vágott neki a feladatnak, amit a ténykedésüket követő zenei aláfestés is jelképezett: a nyugodt Sainz alatt Luigi Boccherini Minuetje, a rohanó Leclerc alatt viszont zúzósabb zene szólt.

    „Az autóm nagyon jól néz ki” – dicsekedett a monacói, amikor a kihívás végén megmutatták egymásnak a képeket.

    „A te autód pontosan olyan, mint az én autóm” – rántotta vissza a csapattársát a földre Sainz.

    Eredmény nem született, a pilóták arra kérik követőiket, hogy ők hozzanak ítéletet arról, melyikük az ügyesebben fotózó turista. A képeket a Ferrari X-oldala közölte.

  • Sainz attól félt, hogy „köcsögnek” fogják gondolni, de megfogadta apja tanácsát

    Sainz attól félt, hogy „köcsögnek” fogják gondolni, de megfogadta apja tanácsát

    Carlos Sainz arról mesélt, egy híres versenyző fiaként autósportos karrierbe fogni sokkal nehezebb, mint azt a közvélemény gondolja – rengeteg komplexussal kellett megküzdenie.

    Vigyázz jól, mert az F1 hideg, büszke és irigy – a Bojtorján örökzöld dalában megénekelt kép idéződik fel, amint ifjabb Carlos Sainz visszaemlékezik arra, ahogyan apja, a kétszeres rali-világbajnok idősebb Carlos Sainz ellátta őt jó tanácsokkal karrierje kezdetén.

    „Egy napon az apám leültetett, és azt mondta, »Carlos, az élet nagyon kíméletlen, ebben a sportban pedig még inkább az, szóval vagy te eszed meg a többieket, vagy ők esznek meg téged. Mindenki meg akarja majd nehezíteni az életed. Tudom, hogy te egy jó gyerek vagy, aki mindenkivel jóban akar lenni, közösen focizni a többi versenyzővel, de itt vagy te harapsz, vagy ők harapnak. Ügyelj arra, hogy amikor felhúzod a sisakot, te legyél az, aki harap«” – idézi Sainzt a Soymotor cikke.

    Sainz hibát követ el, ha nem ehhez a csapathoz igazol?

    Bár bizonyára igaz, hogy egy ismert vezetéknévre könnyebben felfigyel a szakma, és valószínűleg az autóversenyzés súlyos pénzügyi hátterét is könnyebben teremti elő, ugyanakkor Sainz inkább a hátrányaira emlékszik a korai ismertségének, hiszen attól tartott, elismert apjára fog rossz fényt vetni, ha ő mellényúl a versenypályákon.

    „Beletelt némi időbe, mire ezt átkapcsoltam magamban, és a jó gyerek helyett olyan versenyzővé váltam, aki képes kitenni másokat a pályáról, ha erre van szükség. Talán attól féltem, hogy az emberek azt fogják gondolni, Carlos Sainz fia egy igazi köcsög. Sok ilyen mini-komplexussal kellett megküzdenem magamban. Tudtam, hogy sokan csak valaki fiaként tekintettek rám, emiatt eleinte sokkal óvatosabb voltam a kelleténél” – fogalmazott a Ferrari versenyzője.

    Az idei F1-es mezőnyben is több pilóta van, akinek apja szintén versenyzett az autósport valamilyen szintjén – nemrég Charles Leclerc osztotta meg, mekkora változást hozott számára, amikor már nem számíthatott apja útmutatásaira. Max Verstappen és Kevin Magnussen jelenleg azok az aktív versenyzők, akiknek korábban apjuk is eljutott az F1-ig – összesen 16-an voltak ilyenek a sport történetében.

    Leclerc hazudott az apjának a halálos ágyán, de ma már tudja, hogy jó döntés volt

  • Leclerc nem kért a Ferrari szájba rágott nyilatkozatából

    Leclerc nem kért a Ferrari szájba rágott nyilatkozatából

    Óriási meglepetésre a Ferrari egyik versenyzője sem vett részt a Kanadai Nagydíj időmérőjének utolsó felvonásában. Charles Leclerc nem tudott magyarázatot adni rá.

    Mindez azért is lesújtó, mert a csapat erős formát mutatott az előző hetekben, semmilyen előjele sem volt a botlásnak. Az X/Twitter felületen előkerült egy felvétel, amint látható, hogy Leclerc az anyanyelvén, a CANAL+-nak készült nyilatkozni az interjúzónában (ezek az interjúk általában őszintébbek, mint az élőben közvetítetteknek vagy az angolul zajlóknak), és a Ferrari sajtósa egy jegyzetpapíron mintha a kijelölt szöveget mutatta volna neki, de a pilóta láthatóan nem volt kíváncsi rá. „Azt mondok, amit akarok” – jelentette ki.

    Később megtudhattuk a véleményét az időmérőről. „Nem voltunk elég gyorsak, sajnos ez van. A harmadik edzésen, száraz pályán sem voltunk sehol, az időmérőn sem. Nincs rá magyarázatom jelenleg. Már a harmadik edzésen éreztem, hogy valami nem stimmel, de nem láttuk, hogy mi hiányzik” – mondta Leclerc.

    Hozzátette, hogy főleg az első szektorban volt problémája a kocsival. A csapatfőnök Frédéric Vasseur szerint a lemaradásuk több mint felét az első kanyarban szedik össze.

    A The Race egyik teóriája a problémára az, hogy az alapvetően jobban vezethetővé tett Ferrari nem tudta bekapcsolni a gumikat az újraaszfaltozott pályán a hűvösben, és idézték Carlos Sainzot is, aki szerint az autó menettulajdonságai sem olyan jók, mint Monacóban.

    Sainz esélyei egyébként jobbak voltak a Q3-ra, csak hibázott az utolsó kanyarban, ami nélkül továbbjutott volna.

    Marko: Pérez problémái pszichológiai eredetűek

  • Sainz hibát követ el, ha nem ehhez a csapathoz igazol?

    Sainz hibát követ el, ha nem ehhez a csapathoz igazol?

    Lassan minden érintett nyílt lapokkal játszik a pilótapiacon elérhető legnagyobb ázsiójú versenyző, Carlos Sainz jövője kapcsán. James Vowles nem kertel: szerinte saját csapata, a Williams az egyértelmű legjobb választás a spanyol számára.

    A háromszoros futamgyőztes által vágyott forgatókönyv már, hacsak egy újabb drámai fordulat nem következik be, nem fog megtörténni. Sainz elsődleges célja az volt, hogy a Ferraritól való év végi távozás után továbbra is egy győzelemre esélyes csapatnál, a Mercedesnél vagy a Red Bullnál folytassa karrierjét, ám mindkét kapu bezárult előtte: a Red Bull már véglegesítette 2025-ös felállását Sergio Pérez bejelentésével, a Mercedes pedig minden jel szerint Andrea Kimi Antonellire teszi zsetonjait.

    Sainz így kénytelen volt a mezőny jelenlegi második felére fordítani a figyelmét, és megfontolni az Audi ajánlatát, valamint meghallgatni más lehetőségeket is. Szintén felvette a kapcsolatot a Williamsszel, ami már nem titok és nem is pletyka a paddockban: maga a grove-i istálló csapatvezetője ismerte el a Sky Sportsnak.

    „Nagyon egyszerű, a listánk két versenyzőt tartalmaz, és elég nyíltan beszélünk arról, hogy ki áll az élén” – utalt Sainzra Vowles.

    „Hogy miért válassza a Williamst? Ugyanazért, amiért én is itt vagyok. Ez már nem ugyanaz a Williams, amely három évvel ezelőtt volt. Már az a tény is bizonyítja a csapat szemléletváltását, hogy egyáltalán Carlosszal egyeztetünk. Azt akarjuk, hogy két világklasszis versenyző képezze a csapatunkat. Azt akarjuk, hogy a világ felfigyeljen ránk, és lássa, hogy komolyak a szándékaink. Mindent beleteszünk, ami ahhoz kell, hogy visszatérjünk az élre.”

    A csapatfőnök szavai alapján az Alexander Albonnal szemben rendszeresen alulteljesítő Logan Sargeant megtartása aligha szerepel a lehetőségek között, az új tulajdonosai révén az anyagi nehézségekből kikecmergő, komoly modernizálásokba, toborzásba fogó egykori bajnokistálló maga mögött készül hagyni a főként keserűséggel teli elmúlt két évtizedet – legkésőbb az új szabályok érkezésekor.

    „2026-ban miénk lesz az egyik legjobb, ha nem a legjobb hajtáslánc – utalt Vowles a Mercedesszel még éveken át biztosan kitartó együttműködésre. – Remélhetőleg hamarosan bejelentjük nagyjából 30 ember érkezését más csapatoktól, akik toborzását az elmúlt egy év során végeztük. A világ változik, Carlos pedig nagyon jól beleillene abba a vízióba, amit most építünk.”

    „De az ő döntése, hogy ide akar-e jönni. Szerintem látja az erősségeinket. Persze nekem, a Williams csapatruházatát viselve könnyű ezt mondanom, de szerintem egyértelmű döntés minket választani. Köztudott, hogy neki is van egy-két lehetősége, és ezek egyike vagyunk mi. Személy szerint úgy gondolom, mi lennénk a helyes választás, összeillenénk, de a döntést neki kell meghoznia.”

    Az utóbbi hetekben másik két futamgyőztest, Valtteri Bottast és Esteban Ocont is szóba hozták a Williams jövő évi ülésével. Hogy ki a második személy a csapat listáján, az nem derült ki, mindenesetre bizonyos, hogy 2025-re pénzügyi szempontból nem készülnek semmiféle kompromisszumra a pilótaválasztásnál – talán 2016 óta először, amikor még Felipe Massa és a most visszatérni vágyó Bottas vezetett náluk.

  • Leclerc előhívta a piszkos levegőt, de csalással sem sikerült nyernie Sainz ellen

    Leclerc előhívta a piszkos levegőt, de csalással sem sikerült nyernie Sainz ellen

    Nem tűnik könnyűnek úgy átgurítani egy pingponglabdát az asztalon, hogy az a szándékunknak megfelelő ponton essen le, Carlos Sainz és Charles Leclerc pedig bizonyították, hogy a gyakorlatban sem az.

    Legújabb játékában ugyanis erre a feladatra szólította a versenyzőit a Ferrari: mindketten 6-6 pingponglabdát kaptak, az asztal túloldalán pedig két 10, egy 5 és két -5 pontos pohár várta a találatokat. A 10-es és a -5-ös persze közvetlenül egymás mellé kerültek, növelve a rizikót, ha valaki a legnagyobb értékre próbálna rámenni.

    A versenyzők felváltva gurítottak, és ugyancsak felváltva méltatlankodtak, amikor a jó irányba tartó labda mégsem esett be a pohárba, hanem egyszerűen átpattant felette.

    Elsőre Sainz nyert, majd lejátszottak még egy menetet, de ezen is a spanyol gyűjtötte a legtöbb pontot. Pedig Leclerc itt már a piszkos játszmáktól sem rettent vissza, egy alkalommal egyszerűen elfújta csapattársa 10-esbe tartó labdáját.

    Mindezek után kicsit hiteltelennek tűnt a monacói mentegetőzése: „Csak azért nem nyertem, mert nem is akartam.”

    Leclerc és Sainz bolondos játékainak előző epizódjai:

  • F1-es pilótakörkép – ki, hol versenyez 2025-ben?

    F1-es pilótakörkép – ki, hol versenyez 2025-ben?

    Kedden Sergio Pérez szerződéshosszabbításával a Red Bull is véglegesítette 2025-ös versenyzői felállását, de a mezőny második felében még sorjáznak a szabad helyek. Hol köt ki Sainz, Ocon, Bottas és Cunoda?

    RED BULL

    Max Verstappen
    Sergio Pérez

    Verstappen helye 2028-ig, Pérezé pedig 2026-ig biztos – bár a mexikói esetében egyes források valójában 1+1 éves szerződésről beszélnek. És ha akarjuk, Verstappen esetében is lehet még bizonytalanságot lobogtatni, hiszen a Mercedes nem csinál belőle titkot, hogy megkörnyékezte a címvédőt, s ha ő maga és a záradékok is úgy akarják, akár már 2025-re megszerezné. A holland mindenesetre eddig nem mutatta jelét, hogy motiválná egy ilyesféle váltás.

    Hivatalos: Eldőlt, ki lesz Verstappen csapattársa jövőre

    FERRARI

    Charles Leclerc
    Lewis Hamilton

    A 2025-ös felállását a csapatok közül legkorábban, már a szezonkezdet előtt véglegesítette a Ferrari: Leclerc-rel több évvel hosszabbítottak, Hamilton átcsábításával pedig az egyetemes sportvilág egyik legnagyobb horderejű átigazolását ütötték nyélbe.

    MCLAREN

    Lando Norris
    Oscar Piastri

    A McLaren ki akart maradni a helyosztókból: Piastrit legalább 2026-ig, Norrist pedig talán ennél is tovább hozzájuk köti új szerződése.

    MERCEDES

    George Russell
    Andrea Kimi Antonelli

    Russell helye biztos, és egyre inkább annak tűnik új csapattársáé is. Pár hónapja még a Mercedes ülése körül volt a legnagyobb a forgolódás, ám ahogy a fő jelöltek sorra hosszabbítottak aktuális csapatukkal, lassan minden a most még csak 17 éves Andrea Kimi Antonelli mély vízbe dobása felé mutat. Hacsak egy váratlan fordulattal nem jön össze a Verstappen-terv, vagy tér vissza alternatív megoldásként a Mercedes akadémiáján nevelkedett Ocon.

    ASTON MARTIN

    Fernando Alonso
    Lance Stroll

    Alonso egy ideig fontosabb mozgatórugónak tűnt a pilótapiacon annál, mint hogy végül pusztán az Aston Martinnal hosszabbítson. Lance Stroll maradásáról, minthogy a csapat tulajdonosának fia, nem készülnek külön bejelentések – egyszer elkerülhetetlenül el fog jönni a nap, amikor más valaki ül majd az autójába, ám lehetetlen látni, hogy ez jövőre vagy tíz év múlva következik be.

    RB

    Cunoda Juki / Daniel Ricciardo / Liam Lawson

    Új identitás, nagyobb szabadság, de mégis a régi dilemma: a Red Bull kiscsapatának most is több pilótát kellene foglalkoztatnia, mint ahány helye van, és hármuk mindegyikétől nehéz lenne megválni: Cunoda a teljesítménye, Ricciardo a tapasztalata miatt ér aranyat, Lawsont pedig idáig csak arra adott bizonyítékot, hogy megérdemli a teljes szezonos állást, egy második évre viszont már rizikós lenne parkoltatni. A döntés később várható.

    HAAS

    Oliver Bearman
    Kevin Magnussen / Esteban Ocon /Carlos Sainz / Kuan-jü Csou

    Szinte biztosra veszi már az F1-es paddock, hogy Bearman az idei ferraris beugrása után jövőre egy tényleges tanulóévet is kap az olaszok partnercsapatától. Szabad hely bizonyosan lesz, hiszen Hülkenberg távozik, ám Magnussen helye sem biztos, főleg úgy, hogy a mezőny második felének első felébe tartozó csapatként a Haas vonzóbb célállomásnak tűnik, mint az elmúlt pár évben. Az állást kereső pilóták közül többeket is szóba hoztak már az amerikai istállóval, s a pillanatnyi hírek alapján úgy fest, Oconnak lehetnek a legjobb esélyei.

    Az egyik legnépszerűbb F1-es pilóta is a Haasnál kilincsel ülésért

    WILLIAMS

    Alexander Albon
    Valtteri Bottas / Carlos Sainz / Esteban Ocon

    Sokak szerint jobb sorsra is érdemes lett volna, de Albon végül több évre elkötelezte magát a Williamsszel. Sargeant jövője még nem ismert, de erősen valószínűtlen, hogy másfél szezonnyi teljes Albon-dominancia tudatában újabb esélyt adjon neki a csapat – különösen így, hogy több futamgyőztes kérőjük is akad.

    ALPINE

    Pierre Gasly / Carlos Sainz / Jack Doohan / Mick Schumacher

    A csapatnál uralkodó jövés-menés (főleg menés) forgatagában talán még nem is a jövő évi pilótafelállás letisztázása a prioritás, dacára annak, hogy Ocon év végi távozását a Monacóban történtek után fontosnak tartották bejelenteni. Gasly szerződése is lejár, és aligha túlzás, hogy pár hónap alatt az Alpine vált a legkevésbé vonzó célállomássá a versenyzők számára. A lapok között van Jack Doohan debütálása vagy akár Mick Schumacher visszatérése, Sainz neve pedig, mióta lecsúszott a legjobb ülésekről, konkrétan mindenki kapcsán felmerül a mezőny második felében, így természetesen itt is.

    SAUBER

    Nico Hülkenberg
    Carlos Sainz / Cunoda Juki / Esteban Ocon / Valtteri Bottas / Kuan-jü Csou

    A Saubert 2026-tól átvevő Audi lesz a közeljövő egyik legnagyobb újdonsága, de a csapat jelenlegi helyzete alapján sokan nem várnak gyors sikereket a német márkától. A 211 rajt után, 36 évesen is dobogó nélkül álló Hülkenbergnek nincs veszítenivalója, le is szerződött eddigi legkomolyabb F1-es projektjéhez, az Audi másik kiszemeltje, a Ferrarit elhagyó Sainz viszont nem annyira szeretné több évre elkötelezni magát a bizonytalan jövő mellett. A hírek szerint Cunodával is el tudná képzelni a jövőt az Audi, és a jelenlegi Sauber-pilóták is képben lehetnek, de talán nem véletlen, hogy intenzíven nézelődnek másfelé.

  • Így varázsolták Leclerc-t bajszos Harry Potterré

    Így varázsolták Leclerc-t bajszos Harry Potterré

    Az F1 a saját stábja által készített műsort a Youtube-ra töltötte fel, ami elsősorban arról szólt, hogy a csapattársak megtippelték egymás pontszámait az új videojátékban.

    Az F1 2024 frissen jelent meg, és a résztvevő csapattársak elgondolkodtak, a 100-as skálán hányas pontszámot adnának egymásnak négy tulajdonság (tapasztalat, versenyzési képesség, figyelem/gondolkodás (=awareness), tempó) alapján, illetve összességében.

    A játékban hét istálló tagjai vettek részt, a Mercedes, az Alpine és az Aston Martin párosát ne keressétek a videóban. Csak utóbbi csapat kimaradása számít meglepőnek (talán épp egyéb elkötelezettségeknek tettek eleget a pilóták a felvétel idején), hiszen Lewis Hamilton általában kimarad az ilyen mókázásokból, az Alpine párosa pedig közismerten nem szívleli egymást, amit a mellékelt monacói ütközés is bizonyít.

    Pérez egy jól irányzott torpedómozdulattal elsüllyesztette Ricciardo esélyeit

    Filctollal a kezében veszélyes némelyik F1-es versenyző (ezzel vittek fel a tippjeiket a jegyzetlapra), amit bizonyít, hogy Leclerc és Sainz ökörködött kicsit, és egymás fotóját kiegészítették: a monacói Harry Potter szemüvegét és villámjeles hegét kapta meg, a spanyol pedig összenőtt szemöldököt kapott, no meg mindketten bajuszt pingáltak a másiknak.

    A végeredmény többször feltűnik, és az összevágott anyagban 3:23-tól látható, hogy Sainz már új külsőben virít a fotón, miközben Leclerc rajzol, tehát valószínűleg utóbbi kezdte a poénkodást. Harry Potter nem csak Sainznak jutott eszébe, mert Alexander Albon is a híres varázsló fizimiskájába bújtatta csapattársát, Logan Sargeantot, akire azt írta, Logan, varázsló vagy!

    Ricciardo a felvétel végén megköszönte a kiadótól kapott saját értékelést, és közölte, ezt is felhasználja a szerződéshosszabbítási tárgyalásnál (elvégre inog a helye a Red Bull kisebbik csapatánál).

    Az F1 ellenőrei elégedettek, készen áll a Magyar Nagydíjra az új Hungaroring

  • A Ferrari megérezte a vérszagot, pszichológiai hadviselést indított Verstappen ellen

    A Ferrari megérezte a vérszagot, pszichológiai hadviselést indított Verstappen ellen

    Néhány hétvége, amelyen a Red Bull sebezhetőnek tűnt, és a riválisok máris megszimatolták az esélyt a nemrég még újabb sima Verstappen-uralomnak kinéző szezonban.

    Miamiban a McLaren meglepetésre legyőzte a Red Bullt, majd Imolában sem volt ettől messze, az elmúlt hétvégén pedig Monacóban a Ferrarin volt a sor: Charles Leclerc győzött, Max Verstappen pedig csak a hatodik lett. A Red Bull gyenge hétvégéje után a Ferrari 24 pontra megközelítette a címvédőt a konstruktőri tabellán, és Leclerc is belátható közelségbe, 31 pontra került a hollandtól egyéniben.

    Vajon ez máris azt jelenti, hogy nyitottá vált a harc az élmezőnyben, és a Ferrarinak és a McLarennek is rendszeresen lesz esélye a futamgyőzelmekre?

    A Ferrarinál Carlos Sainz úgy érzi, a Red Bull sokasodó hibái éppen abból fakadnak, hogy érzik az üldözők közelsége jelentette nyomást.

    „A józan ész azt mondatja velem, hogy a normál versenypályákon továbbra is a Red Bull lesz a favorit. Remélhetőleg nem a korábban látott dominanciával, de ők lesznek az esélyesek. De szoros lesz a csata velünk és a McLarenekkel, szerintem ez a három csapat nagyon hasonló szinten tart. Ez azt is jelenti, hogy minden kis fejlesztés, minden apróság futamgyőztessé teheti az autót” – idézi Sainzt a Racefans.

    RIP Red Bull-uralom, élt 2 évet? – Verstappen a következő futamon sem számít sok jóra

    „24 pontra vagyunk a Red Bulltól a konstruktőrök között. Szombaton láthattuk, hogy mi történik, ha nyomás alá helyezzük őket: Max hibázott a második Q3-as körében, Checo [Pérez] kiesett a Q1-ben. Ott kell lennünk a nyakukon, hogy megmutassuk, a Red Bull-lal is történhetnek ilyen dolgok.”

    „Mindez jó hír a bajnokság számára. Ha ott vagyunk két tizeddel mögöttük az időmérőn, még ha ők is a favoritok, már nem fér bele nekik semmilyen hiba. Az ilyen helyzeteket pedig a Ferrari és a McLaren is kihasználhatja – Bahreinben, a szezon elején még senki nem volt ilyen helyzetben.”

    A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur is beszállt a pszichológiai hadviselésbe a Red Bull ellen, a francia Verstappen sokasodó hibáira figyelt fel.

    „Ebből a hétvégéből nem akarok messzemenő következtetéseket levonni, de ha megnézzük Imolát, ott Max szerintem több hibát vétett, mint az elmúlt három szezonban együttvéve. Amíg kényelmes helyzetben vannak, nem követnek el hibákat, de amint a határokat kell feszegetniük, már megjelennek ezek” – mutatott rá a csapatfőnök.