Címke: Carlos Sainz

  • Sajtó: Sainz döntött, ehhez a csapathoz szerződik 2025-ben

    Sajtó: Sainz döntött, ehhez a csapathoz szerződik 2025-ben

    Hónapok óta zajlik a találgatás, hogy Carlos Sainz hová szerződik 2025-től, az F1-Insider.com szerint pedig a spanyol már döntött. 

    Carlos Sainz jövője a 2025-ös F1-es pilótakeringő egyik nagy kérdése. Kezdetben úgy tűnt, hogy a Ferrarinál létszám felettivé váló versenyző az Audihoz igazol, de a neve felmerült a Mercedesnél is – ráadásul kétszer, hiszen nemrég újra előtérbe került az esetleges leigazolása, de mostanra úgy néz ki, Andrea Kimi Antonelli lesz Hamilton utódja –, miközben a Williamsszel is tárgyalt, sőt, állítólag kész ajánlatot is elé tettek. Az F1-Insider.com úgy tudja, hogy a háromszoros futamgyőztes végül a grove-i istálló mellett tette le a voksát, aminek több oka is van.

    A legfontosabb talán az, hogy a Williams hajlandó volt csupán egy éves szerződést kínálni neki opcióval a hosszabbításra, ami azt jelenti, hogy Sainz játékban marad a 2026-os szabályváltozások első évére, és amennyiben a Red Bullnál vagy a Mercedesnél üresedés lesz, lecsaphat valamelyik ülésre. A lap szerint a Williams volt az egyetlen csapat, amely hajlandó volt belemenni ebbe a feltételbe.

    Idősebb Carlos Sainz és ifjabb Sainz unokatestvére, Carlos Onoro Sainz éppen kifelé tart a Williams motorhome-jából a Belga Nagydíj pénteki napján:

    Ráadásul a grove-iak a hírek szerint azt is megengedték Sainznak, hogy amennyiben már 2025-re lehetősége nyílik a Red Bull/Mercedes kettős valamelyikéhez igazolni, szabadon megteheti, azaz ebben az esetben nem kell a Williamshez szerződnie. Emellett állítólag évi 10 millió euró körül kereshet, ami nem rossz az ő helyzetében. Az F1-Insider szerint hamarosan a bejelentés is megtörténhet, miután a pilóta édesapját, idősebb Carlos Sainzot és menedzserét, egyben unokatestvérét, Carlos Onoro Sainzot látták pénteken a Williams motorhome-jába menni egy találkozóra James Vowles-al.

    Amennyiben a Ferrari pilótája valóban a Williamshez megy, azzal biztossá válik, hogy az Audi és az Alpine is lemondhat róla, azaz a franciáknak így biztosan találniuk kell valakit 2025-re, míg a jövőre még Sauber néven versenyző leendő Audi vagy megtartja a Valtteri Bottas/Csou Kuan-jü kettős egyikét, vagy szintén új versenyző után néz a már szerződtetett Nico Hülkenberg mellé. Mivel mindkét istállónál felmerült Mick Schumacher neve, Sainz döntése a hétszeres világbajnok fiának is kedvező lehet.

    Sainz logikája: Jobb vagyok Hamiltonnál, de ő a valaha volt egyik legjobb

  • Sainz logikája: Jobb vagyok Hamiltonnál, de ő a valaha volt egyik legjobb

    Sainz logikája: Jobb vagyok Hamiltonnál, de ő a valaha volt egyik legjobb

    Carlos Sainz azt mondja, megbékélt azzal a tudattal, hogy nem lesz világbajnok a Ferrarinál, és azzal is, hogy Lewis Hamiltont nála vonzóbb ajánlatnak találta a csapat. Idén azonban még hajtana a győzelmekért, mert nem tudja, mikor lesz rá legközelebb esélye.

    11 futam van hátra Sainz ferraris karrierjéből, a szezon végén ugyanis távoznia kell a csapattól, lezárva ezzel négyéves együttműködését a Scuderiával. A csapatnál töltött eddigi 77 versenyéből csak hármat tudott megnyerni (2022-ben Silverstone-ban, 2023-ban Szingapúrban és idén Melbourne-ben), ami bizonyosan kevesebb, mint azt az első szerződésének aláírásakor remélte, ám érzése szerint mindent kihozott a lehetőségeiből a jobbára Red Bull-uralommal telt évek során. Elfogadta, hogy nem lesz világbajnok a Ferrarival.

    „Igen-igen, különösen miután rájöttem, hogy nincs olyan autóm, amivel világbajnoki címet lehet nyerni. Miután eljön ennek a felismerésnek a pillanata, az ember meg tud békélni magával. Ha az évek során lett volna bajnokesélyes autóm, és így sem tudtam volna címet nyerni, sokkal nehezebb lenne most elfogadnom a helyzetet. De pozitívan is tekinthetjük mindezt: olyan autóm volt, amivel nyerhettem pár versenyt, és én nyertem is pár versenyt. Emellett voltak rajtelsőségeim és számos dobogóm” – fogalmazott a spanyol GQ kérdésére Sainz, aki továbbra sem döntötte el, hogy hol fog versenyezni 2025-ben, de kicsinek tűnik az esélye egy hasonlóan versenyképes autóra.

    Az állásukért küzdő versenyzőket is kiakasztja Sainz, egy kivétellel

    „Ki kell használnom, hogy idén olyan autóm van, amellyel szerezhetek még néhány dobogót – vagy egyes napokon, amikor minden a helyén van, akár győzelmet is. Élnem kell ezzel a lehetőséggel, hogy a dobogókért és a győzelmekért harcolhatok, mert nem tudom, jövőre lesz-e még rá esélyem.”

    2025-re Hamilton érkezik Sainz helyére az F1 történetének egyik legizgalmasabb átigazolásának keretében. A spanyol azt is elfogadta, hogy marketingértékben nem versenyezhet a hétszeres világbajnokkal, ugyanakkor képességekben nem tartja őt jobbnak önmagánál. Ez derült ki, amikor kertelés nélkül nekiszegezték a kérdést: jobb versenyző nálad Lewis Hamilton?

    „Őszintén, nem hiszem, nyilvánvalóan nem. De ha megkérdezzük a másik 18 versenyzőt, ők is ugyanezt fogják válaszolni. Úgy gondolom, hogy én lennék a legjobb választás minden Forma-1-es csapat számára, mert ha nem ez lenne a hozzáállásom, nem lenne meg bennem ez a versenyszellem, akkor nem is lennék Forma-1-es versenyző” – mondta.

    „Mindezzel együtt megértem a Ferrari döntését, hiszen lehetőségük nyílt megszerezni egy hétszeres világbajnokot, és mindent, ami ezzel együtt jár. Emiatt nem is fáj annyira, ha visszatekintek rá. Elvégre nem arról van szó, hogy egy bármilyen másik versenyzőre cserélnek le, hanem a sport egyik, ha nem a legjobb versenyzőjére. Úgy vagyok vele, hogy ha át kell adnom a helyem valaki másnak, akkor ő legyen az.”

    Sajtó: Hamilton után Russell is távozhat a Mercedestől, ha Sainz nem áll kötélnek

  • A Ferrari kezdte az élen a Magyar Nagydíj hétvégéjét

    A Ferrari kezdte az élen a Magyar Nagydíj hétvégéjét

    A Ferrari volt a leggyorsabb a Magyar Nagydíj első szabadedzésén, de a továbbfejlesztett Red Bull-lal köröző Max Verstappennek is van miért bizakodnia.

    Délután fél 2-kor kezdetét vette a 39. Forma–1-es Magyar Nagydíj hétvégéjének érdemi része, hiszen ekkor gördültek ki a pályára először az F1-es mezőny tagjai a Hungaroringen. A sort Fernando Alonso vezette fel, mögötte Sergio Pérez, Carlos Sainz és Logan Sargeant következett, majd szépen sorban jöttek a többiek is, kivéve Oscar Piastrit, aki műszaki probléma miatt 12 perces késlekedéssel kezdhette meg a munkát.

    Magnussen apró elfékezéssel indított az Alesi előtt:

    A mezőny nagy része a közepes (C2-es, lévén a három leglágyabb gumit hozta a Pirelli a Hungaroringre) keveréken kezdte meg a munkát, egyedül a jelentősen továbbfejlesztett Red Bull-lal köröző Max Verstappennek és csapattársának tették fel a lágy abroncsokat – a sokáig mért kör nélkül álló Sergio Pérez az összehasonlítás miatt a korábbi fejlesztéseket vitte pályára –, míg a két Ferrari és a két Aston Martin a kemény Pirelliket nyüstölte. A holland korán magához is ragadta a kezdeményezést, hogy aztán 10 perc elteltével George Russell taszítsa le őt az élről a közepes keveréken. Verstappen azonban gyorsan válaszolt és 1:19.831-gyel megdöntötte a Mercedes britjének 1:20.083-as idejét.

    Féltávhoz közeledve elkezdtek jönni a többiek is lágy gumis körökkel: Albon átvette a vezetést Verstappentől 1:19.794-gyel, a két Haas pedig feliratkozott a 7. és 8. helyre, a jövőre már az istálló állandó pilótájaként versenyző, ezúttal az első szabadedzésen Nico Hülkenberget helyettesítő Oliver Bearman ráadásul csak alig több mint 7 századot kapott Kevin Magnussentől.

    Cunoda nem nézte a tükröt, ami miatt kis híján ütközött az őt előzni próbáló Russell-lel:

    Az Alesi-kanyar után a padlólemezének néhány darabját a kerékvetőre hajtva elhagyó Albon pünkösdi királysága csak addig tartott, amíg Russell a lágyakon 1:19.137-tel nem adott neki több mint 6 tizedet. Közvetlenül utána Hamilton is érkezett a piros oldalfalú Pirelliken, de 0,150 másodperccel elmaradt a csapattársától és a második helyre sorolt be. A Mercedes kettősét választotta el a Russelltől 0,074 másodperccel elmaradó Lando Norris, akit szorosan követett Piastri és Cunoda.

    Meglepetésre a Sauberrel az edzés elején a bal oldalszekrényén levő hűtőbordákból néhányat elhagyó Csou Kuan-jü mindkét McLarent átugorva Russell mögé iratkozott fel, miközben a továbbfejlesztett padlólemezzel készülő Ferrarik is villantak, és Sainz (1:18.713)–Leclerc sorrendben átvették az első két helyet. Nem villant viszont Pérez, aki kapott egy új lágy szettet, de Sainztól közel 1 másodperccel rosszabb idővel csak a 10. helyre ugrott előre. Ezzel szemben Verstappen használt lágyakon 0,276 másodpercre közelítette meg Sainzot és a 2. helyre jött fel, ami már jóval biztatóbban festett, sőt, később még repesztett egy lila első szektort is, de a kör további részében nem tudta tartani ezt a tempót.

    A Magyar Nagydíj első szabadedzésének végeredménye:

  • Sajtó: Hamilton után Russell is távozhat a Mercedestől, ha Sainz nem áll kötélnek

    Sajtó: Hamilton után Russell is távozhat a Mercedestől, ha Sainz nem áll kötélnek

    Német sajtóértesülések szerint van egy forgatókönyv, amelynek megvalósulása esetén egy évvel Lewis Hamilton Ferrarihoz szerződése után George Russell is távozhat a Mercedestől.

    Mivel Lewis Hamilton jövőre már a Ferrari versenyzője lesz, 2025-ben új pilótája lesz a Mercedesnek, de még mindig nem tudni, hogy kicsoda, hiszen Toto Wolff továbbra sem döntötte el, hogy előlépteti-e a gyártó 17 éves juniorját, Andrea Kimi Antonellit, vagy mást hoz a hétszeres világbajnok helyére. Viszonylag friss hír, hogy a több pilótatársát is frusztráló Carlos Sainz ismét képbe kerülhetett a brackley-ieknél, de rögtön ezután Antonelli megszerezte az első győzelmét a Forma–2-ben, így továbbra is képlékeny, hogy ki lesz Hamilton utódja.

    Eközben a Mercedes csapatfőnöke továbbra sem tett le arról, hogy 2025-től vagy 2026-tól átcsábítsa a Red Bulltól Max Verstappent. Jelen állás szerint inkább utóbbi valósulhat meg, és amennyiben a holland átigazol, és összeáll az Antonelli–Verstappen páros, a 2025 végéig szerződéssel rendelkező Russellnek nem marad helye. Christian Menath a Motorsport-Magazin YouTube-csatornáján pedig arról beszélt, hogy ebben az esetben a Nico Hülkenberg szerződtetését már áprilisban bejelentő Audi kivetheti a hálóját a kétszeres futamgyőztesre. Persze mindezt csak abban az esetben, ha nem sikerül megszerezniük Carlos Sainzot.

    George Russell, Mercedes, Magyar Nagydíj
    Russell érkezik a Hungaroringre / Fotó: Sebastian Kawka / Mercedes

    A Ferraritól Hamilton miatt távozni kényszerülő spanyol továbbra is kivár, miközben kezdetben az Audival, azóta pedig a Williamsszel és az Alpine-nal is szóba hozták (minden bizonnyal mindegyikükkel tárgyalt). Menath szerint amennyiben az Audi nem tudja őt megszerezni, 2025-re átmeneti megoldást választhatnak, és inkább megnézik, hogy miként alakul a 2026-os pilótapia. „George Russell és mások is szabaddá válhatnak, erről pedig nem akarsz lemaradni egy Bottas vagy bárki más miatt. Valószínűleg [abban az esetben, ha Sainz nem megy] rövid távú, átmeneti megoldás mellett döntenek” – mondta Menath.

    A múlt hónapban pedig Ralf Schumacher is beszélt már arról, hogy Verstappen Mercedeshez igazolásának Russell lehet a nagy vesztese. „Toto szemszögéből nézve Kimi Antonelli megérdemel egy esélyt, és a szerződésében is benne van ez. Azt nem mondja ki, hogy melyik csapattal kell bemutatkoznia, de gyanítom, hogy a Mercedes lesz az. Wolff maga mondta, hogy a jövőre akar koncentrálni, aminek most van itt a tökéletes ideje. A Mercedes ismét felszálló ágba került, ami ideális időszak Antonellinek a belerázódásra. Ha pedig Max Verstappen tényleg úgy dönt, hogy elhagyja a Red Bullt, úgy vélem, lesz helye a Mercedesnél, ami igencsak rossz hír lesz George Russellnek. Ő egy szupertehetség, vagy az volt, de sokat hibázik. Ha egy világbajnok a pilótapiacon lesz, el tudom képzelni, hogy George Russell munkája veszélybe kerül” – ecsetelte Ralf Schumacher a német Sky-on.

    Hamilton szerint az ő magyarországi kiállásának is köszönhető Ralf Schumacher coming outja

  • Megkezdődött a firkálás a Hungaroringen, a foci-Eb utózöngéi idáig elérnek

    Megkezdődött a firkálás a Hungaroringen, a foci-Eb utózöngéi idáig elérnek

    Egy spanyol versenyző a Magyar Nagydíj hétvégéjén is jelezte nemzete angolokkal szembeni felsőbbrendűségét, miután oda nem illő felirat jelent meg Lando Norris parkolótábláján. A nyomok mind egy irányba vezetnek.

    Az elmúlt hónap sportéletét nagyban meghatározó labdarúgó-Európa-bajnokság a Forma-1-es paddockba is beegerészte magát, közös meccsnézéseket, kisebb rivalizálásokat hozva a pilóták között. A döntőbe végül Spanyolország és Anglia válogatottja jutott be, s a spanyolok szerezték meg a trófeát 2:1-es győzelemmel. A mérkőzést Berlinben a helyszínről nézte Norris, valamint George Russell is, ám csalódottan kellett távozniuk.

    Csütörtökön a paddock alatti, a csapattagok számára kijelölt parkolóhelyek egyikén különös kézirat jelent meg. Norris tábláján, a pilóta neve alatt a „2-1 Viva España”, vagyis „Éljen Spanyolország” felirat olvasható, ami nem is lehet más, mint egy spanyol társának szurkálódása a McLaren brit pilótája felé.

    Gyorsan bizonyossá vált, hogy a mezőny két spanyol pilótája közül Sainz lehet a tettes. Egyrészt ő és Norris már a mclarenes csapattársi évek során is előszeretettel cukkolták egymást, másrészt pedig amikor a Viaplay megkérdezte Fernando Alonsót a paddockban, hogy mit tud a Norris tábláján feltűnő feliratról, elhárította magáról a felelősséget. „Van egy másik spanyol is az F1-ben” – mondta.

  • Vakvágányra futott a Ferrari, Sainz szerint kéthavi munkát dobhatnak a kukába

    Vakvágányra futott a Ferrari, Sainz szerint kéthavi munkát dobhatnak a kukába

    Látványos volt a Ferrari visszaesése a relatív erősorrendben az elmúlt négy futamon, amire nyomós magyarázat is van: a csapat mellényúlt a fejlesztésekkel, az imolai alapoktól kell elölről kezdeniük az egészet.

    A szezon hetedik állomása volt az Emília-romagnai Nagydíj, ahova a Ferrari idei első komoly fejlesztési csomagjával érkezett. Ott Charles Leclerc elhozott egy harmadik helyet, majd a Monacói Nagydíjat megnyerte. Ezt követően újabb módosítások kerültek az autóra, de a látszólag felszállóágban lévő Ferrari formája mégis hanyatlani kezdett. A Montreal óta eltelt négy futamon egyetlen dobogó jött össze váratlanul Spielbergben Carlos Sainz számára, nyers tempó terén azonban a Red Bull, a McLaren és a Mercedes is lehagyta őket. Az igazi mélypontot Leclerc élte meg, aki a monacói győzelme óta csak Barcelonában ért célba pontszerző helyen, miközben két, rosszul levezényelt esős futamot is végigküszködött.

    „Ez már túl sok” – Leclerc rémálmot élt meg az újabb taktikai mellényúlás után

    A Ferrarin az utóbbi hetekben ismét jelentkezett a pattogás jelensége, ami különösen a gyors pályaszakaszokon befolyásolja az autó teljesítményét. Ennek elhárítására a csapat úgy döntött, Silverstone-ra visszatér a májusi, imolai specifikációhoz, ezzel elismerve, hogy zsákutcába futott az utóbbi frissítésekkel, amelynek legfőbb problémás eleme a padlólemez.

    „Ez semmiképpen sem volt elég jó – fogalmazott a Brit Nagydíj után az 5. helyen célba érő Sainz a formu1a.uno weboldalnak. – Tulajdonképpen ugyanazzal az autóval mentünk, mint Imolában. Imola óta mindenki fejlesztett, valószínűleg gyorsulni tudtak néhány tizedet, miközben mi visszafelé cseréltünk. Ezzel pedig eldobtunk 2-3 hónapnyi munkát, amit a szélcsatornában mi is a teljesítmény javítására fordíthattunk volna.”

    „Egyértelmű, hogy nem hoztunk helyes döntéseket az utóbbi időben, most pedig tényleg visszatértünk az alapokhoz, ahhoz az autóhoz, amiről tudjuk, hogy Imolában jól működött, és most innen kell újrakezdenünk a fejlesztést. Sajnos azonban eközben a riválisaink egy jókora lépéssel elénk kerültek.”

    A gyors kanyarokban küszködő Ferrarinak elvileg jól jön a lassabb Hungaroring a jövő hétvégén, így akár az új padlólemezt is használhatnák, bár Sainzt azt jósolja, hogy a 4-es és a 11-es kanyarban ott is bajuk lesz a pattogással. Olyan fejlesztések, amelyekkel minden pályatípuson ismét stabil lehet a Ferrari, talán csak a nyári szünet után érkezhetnek. A helyzetet viszont aligha segíti, hogy a csapat éppen Silverstone után jelentette be technikai igazgatója, Enrico Cardile lemondását.

    Lemondott a Ferrari technikai igazgatója – már sejthető, hogy hova tart

    „Jelen helyzetben azt tehetem, hogy bízok a csapat helyes döntéseiben versenyről versenyre, amíg egy komolyabb csomag meg nem érkezik, amely megszűnteti a pattogást nagy sebességnél, és jól működik alacsony sebesség mellett is – mondta realisztikusan Sainz. – Majd akkor kezdhetünk el azon gondolkodni, hogy újra a három legjobb csapattal csatázzunk.”

  • Mick Schumacher meglepte az Alpine-t a teszten, de mit jelent ez a jövőre nézve?

    Mick Schumacher meglepte az Alpine-t a teszten, de mit jelent ez a jövőre nézve?

    Mick Schumacher jobban teljesített az Alpine eheti F1-es tesztjén, mint azt az istálló várta, kellemes meglepetést okozva ezzel.

    A Brit Nagydíj előtti szerdán az Alpine a Paul Ricardon tesztelt Jack Doohannel és Mick Schumacherrel. A 2022-es A522-es konstrukcióval lefolytatott teszt célja az volt, hogy összevessék ausztrál tartalékjukat a WEC-csapatukban versenyző pilótájukkal, hiszen mindkettejüknek van valamennyi esélye arra, hogy jövőre Pierre Gasly csapattársa legyen. A gyakorláson mindkét versenyző fél napot vezethetett – Doohan délelőtt, Schumacher délután –, az Alpine pedig értelemszerűen semmilyen részletet nem árult el azon kívül, hogy a teszt mindkettejük számára probléma mentesen zajlott, és nagyon hasonló futási tervet teljesítettek.

    Julien Fébreau, francia újságíró, a Canal+ kommentátora azonban saját forrásaiból megtudott ezt-azt, és elmondta, Mick Schumacher teljesítménye igazán meglepte az Alpine-t, a 25 esztendős pilóta pedig nagyszerű visszajelzéseket adott. Az Alpine-nál dolgozókkal beszélgetve Fébreau megtudta, hogy Schumacherről az a benyomás alakult ki az istállónál, hogy alulértékelt versenyző, aki annak ellenére végzett remek munkát és futott jó köröket, hogy Doohannel ellentétben nem ismerte az autót.

    Schumacher a Paul Ricardon a 2022-es Alpine-nal:

    https://twitter.com/Linden29F1/status/1808929975942201397

    Hogy mindez jelenthet-e fordulatot Mick Schumacher F1-es visszatérési szándékait illetően, azt egyelőre nehéz megmondani, mert az biztos, hogy az Alpine Carlos Sainzot szeretné leigazolni Esteban Ocon megüresedő helyére. Ezt Flavio Briatore, az enstone-iakhoz nemrég tanácsadói szerepkörben visszatérő ex-csapatfőnök meg is erősítette, innentől kezdve tehát a spanyol pilótán múlik, hogy ismét a franciák versenyzője lesz-e (2017-ben és 18-ban már versenyzett itt, amikor még Renault-nak hívták a csapatot).

    Ugyanakkor Sainznak más lehetőségei is vannak, és friss hír, hogy a Mercedesnél ismét szóba került a neve, miután Andrea Kimi Antonelli F2-es szezonja eddig nem a vártak szerint alakul. Amennyiben Sainz inkább Hamilton ülését foglalja el, vagy esetleg mégis a Williams/Audi kettősből választ, Jack Doohan és Mick Schumacher előbbre kerül a rangsorban, ebben az esetben pedig már döntő lehet a németnek, hogy milyen teljesítményt nyújtott a barátjához (a Doohan és a Schumacher család még az ötszörös gyorsaságimotoros-világbajnok Mick Doohan és Michael Schumacher által került jó viszonyba, így Mick Schumacher már gyerekkora óta ismeri Jack Doohant) viszonyítva.

    Bruno Famin, az Alpine csapatfőnöke egyébként a minap Silverstone-ban a német Sky-nak elmondta, a listájuk a megüresedő ülést illetően elég hosszú, és több mint 3 nevet tartalmaz.

  • Wolff szerint „szánalmas”, amit a Red Bull Jos Verstappennel csinált

    Wolff szerint „szánalmas”, amit a Red Bull Jos Verstappennel csinált

    Miként arról mi is beszámoltunk, a múlt heti Osztrák Nagydíjon jókora botrányt okozott Jos Verstappen és Christian Horner újabb csörtéje. Előbbi a Legendák Parádéjának keresztelt bemutatón Sebastian Vettel 2012-es Red Bullját vezette volna, ám miután a tudomására jutott, hogy a Red Bull a saját csatornáin nem tesz közzé erről fotókat és videókat, inkább visszalépett, majd azt állította: Horner mindent megtett azért, hogy ne vezesse az autót.

    Idősebb Verstappen ártott a Red Bullnak, ezért akarták bojkottálni őt

    A kívülről nézve jelentéktelen civakodás ismét felszínre hozhatott néhány dolgot a Red Bull belviszályában, a hullámok pedig Silverstone-ra sem simultak ki teljesen. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke ugyanis szokás szerint nem hagyta ki az alkalmat, hogy beszóljon Hornernek. „Szánalmas elvenni egy apa lehetőségét, hogy vezesse a fia autóját” – mondta Wolff mosolyogva a Viaplaynek, amikor arról kérdezték, mi a véleménye az esetről. „Ez minden?” – kérdezett vissza a riporter. „Ez minden” – felelte a csapatfőnök.

    Ezután egy másik riporter arról érdeklődött az osztrák üzletembernél, hogy lát-e bármilyen forgatókönyvet, amelyben Verstappen jövőre Mercedes-pilóta lesz. „Ő a Red Bull versenyzője. Futamokat nyer és úton van a bajnoki cím felé, ezért soha nem számítanék arra, hogy ez 2025-ben megtörténhet. Ez világos. De a Forma–1-ben különböző okokból kifolyólag történnek dolgok, így nem akarok még döntést hozni a jövő évi pilótánkról” – felelte sejtelmesen a csapatfőnök. 

    Azt persze hozzá kell tenni, hogy Wolff kissé rosszul informált Jos és a bemutató ügyében, hiszen idősebbik Verstappen nem fia valamelyik autóját, hanem a 2012-es Red Bullt vezette volna.

    Fotó: Lucas Pripfl/Red Bull Ring

    Sainz újra képben a Mercedesnél

    Ami a Mercedes jövő évi felállását illeti, Wolff több vasat tart a tűzben, hiszen adott esetben készen áll menekülési útvonalat nyújtani Verstappennek, ha a holland elhagyná a Red Bullt, de figyeli a Mercedes juniorjának, Andrea Kimi Antonellinek a fejlődését is a Forma–2-ben. A 17 esztendős fiatal jelenleg a 9. helyen áll az összetettben és 20 ponttal előzi meg a Haas által a minap bejelentett Oliver Bearmant.

    Wolff továbbra is kitart amellett, hogy a fiatalítás felé kell menniük, és Antonelli jó jelölt Lewis Hamilton megüresedő ülésére, de nemrég kijelentette, hogy csapata, a Prema gyengélkedése által hátráltatott olasz tehetségnek „teljesítenie kell hideg vízben”, és meg kell tanulnia úszni. Az osztrák üzletember ugyanakkor ezen a héten úgy nyilatkozott a Mundo Deportivónak, hogy Sainz „továbbra is egyértelműen opció” 2025-re.

    Wolff elmondta, Antonelli idénye kissé nehézkesen alakul, de az ausztriai hétvégéje „eléggé jó volt”. „A versenytempó megvolt, de a rajtoknál előfordultak hibák. Ezt Kiminek meg kell tanulnia, ez világos. Óriási a nyomás rajta, rengeteget beszélnek róla. Egyedülálló eredménysora van a gokartban és az utánpótlás szériákban, és képes volt megbirkózni a nyomás folyamatos növekedésével. De miként az apja is szokta mondani, egy bajnoknak hideg vízben is teljesítenie és úsznia kell. Úgyhogy nagyon világosan látják ezt. A versenyzői piac jelenleg eléggé dinamikus és izgalmas. Egyes versenyzőknek több lehetősége van, miként egyes csapatoknak is. Ez izgalmas. Miként Bernie [Ecclestone] mondta: múlt héten volt egy lehetőségem, ezen a héten van egy másik” – idézi a csapatfőnököt az Autosport.

    A hírek szerint Sainz annyira közel volt a Williamshez igazoláshoz, hogy már csak alá kellett volna írnia a kész szerződést, de időközben Flavio Briatore visszatért Enstone-ba, amivel az Alpine is képbe került, illetve valószínűleg a Mercedesre is vár még a spanyol. James Vowles, a grove-iak csapatfőnöke időközben arról beszélt, hogy nem várható hamarosan döntés a jövő évi felállásról (Alex Albon helye biztos), mert számára nem az időpont a fontos, hanem az, hogy hosszú távra tudjon elköteleződni az adott pilótával, és mindketten lássák, milyen úton haladnak, és akarjanak egymás életének részesei lenni.

    „Eléggé biztos vagyok benne, hogy minden letisztázódik valószínűleg szeptemberre. Ez a normális időpont, a megszokott rutin. Még csak most fogunk visszatérni a normális időbeosztáshoz, amelyben az augusztust szenteljük a szerződéseknek” – árulta el Vowles.

  • „300-nál nincs idő ezen gondolkodni” – pár év alatt követhetetlenné váltak az előzés szabályai

    „300-nál nincs idő ezen gondolkodni” – pár év alatt követhetetlenné váltak az előzés szabályai

    Max Verstappen és Lando Norris spielbergi ütközése komoly szabályértelmezési vitát robbantott ki az F1-es paddockban. Több versenyző is rámutat, néhány év alatt olyan komplexek lettek a vonatkozó előírások, hogy az már a versenyzés rovására megy.

    Amikor az Osztrák Nagydíj 64. körében Norris a 3-as kanyar külső ívén próbálkozott be Verstappennel szemben, a holland fékezés közben irányt váltva szorította egyre kijjebb a britet. Ez végül mindkettőjüknek defektet okozó ütközésben csúcsosodott ki, ami miatt a hollandra szabtak ki 10 másodperces időbüntetést a felügyelők.

    Több korábbi versenyző is elemezte a látottakat, ám az incidens megosztotta a véleményeket, nem tűnt egyértelműnek az adott helyzetben, hogy Verstappen vétett-e a szabályok ellen, nagyobb részben ő tehető-e felelőssé az ütközésért, illetve érdemelt-e egyáltalán büntetést az eset.

    Verstappen tényleg semmit nem változott, vagy csak minden szakértőből előbújt a szurkoló?

    Silverstone-ban néhány versenyző amiatt méltatlankodott, hogy az előzés legalitását részletező szabályok túlságosan bonyolulttá váltak az elmúlt néhány év során. Még Lance Stroll is így érzi, aki 2017 óta az F1-es mezőny tagja.

    „Nagyon összetetté vált az évek során. Amikor megjöttem az F1-be, még az egész nagyon egyszerű volt: ha egy autó bármilyen mértékben mellénk ért, akár a külső, akár a belső íven, egy autónyi szélességet kell hagynunk magunk mellett – idézi a kanadai versenyzőt a Racefans. – Mostanra az egész űrtudománnyá vált, olyan megjegyzésekkel, hogy hol kell lennie az első szárnynak a tükörhöz képest, meg hogy a külső íven csak akkor vagyunk jogosultak a helyre, ha az első szárnyunk a másik autó első szárnya előtt van.”

    „A Forma-1 nagyon jó abban, hogy komplikálttá tegye a dolgokat. Szerintem annyira lenne szükség, hogy ha bármelyik oldalon egy autó bármekkora része mellénk ért, akkor helyet kelljen hagynunk. Ez így egyszerű lenne, a versenyzés pedig tiszta és igazságos.”

    Carlos Sainz is megerősítette kollégája szavait, hozzátéve, hogy a túlrészletezett előírások semmiképpen nem ösztönzik az előzést, hiszen a versenyzők számára is lehetetlen észben tartani, hogy milyen pozícióból milyen mozdulat engedélyezett.

    „Nem nagyon értem, miért kell egyre több és több szabályt hozzáadni a versenyzéshez. Szerintem már így is túl sok van. Nézzék csak meg a szabálykönyvet, külön részletezve van benne, hogy ha valaki a belső íven támad, hogyan kell védekezni, ha valaki a külső íven támad, hogyan kell védekezni, és így tovább. Mindenre másféle szabály vonatkozik, rendkívüli részletességgel kifejtve” – mutatott rá a Ferrari spanyolja.

    „Ezeket pedig nehezemre esik betartani, amikor 300 km/órával vezetek, mert ilyen sebességek mellett nincs idő a szabályokon gondolkodni. Nem akarok több szabályt.”

    Verstappen nem fog megváltozni, Norrisnak meg kell tanulnia, hogyan harcoljon vele

  • Az állásukért küzdő versenyzőket is kiakasztja Sainz, egy kivétellel

    Az állásukért küzdő versenyzőket is kiakasztja Sainz, egy kivétellel

    A mezőny alsó felében még rendkívül képlékeny, hogy ki hol fog versenyezni 2025-ben. Carlos Sainz hezitálása nemcsak a csapatok számára frusztráló, hanem azoknak a pilótáknak is, akik hozzá hasonlóan a fennmaradt ülésekért harcolnak.

    Sainz irigylésre méltó helyzetben van, hiszen egyértelműen ő a legértékesebb szabadon mozgó pilóta a mezőnyben, s jelenlegi ismereteink szerint a Sauber, a Williams és az Alpine kívánságlistáján is az első helyen szerepel. Pilótatársai azonban nem irigységgel, inkább mérgelődve figyelik, ahogyan a spanyol hetek óta képtelen dűlőre jutni – a feltételezések szerint olyan ajánlatot preferál, amely nem jelent számára hosszú távú elköteleződést, hogy jobb lehetőség érkezése esetén hamar visszatérhessen az élmezőnybe.

    A spanyol miatt viszont minden más versenyző is, akik a fenti három csapatnál keresnek ülést, várakozásra kényszerülnek. Közöttük van a Sauber két jelenlegi pilótája, Valtteri Bottas és Csou Kuan-jü is, most pedig a kínai festette le, milyen frusztráló és szokatlan helyzetet teremt ez számára.

    Lassan ráunnak a csapatok a válogató Sainzra, senki nem akarja neki megadni, amit kér

    „Mind arra várunk, hogy Carlos elszánja magát, de eközben is több csapattal egyeztetek, hogy tisztábban lássam, hol köthetek ki. De őszintén szólva elég nehéz őt megérteni, mert azért csak nem olyan nehéz ezt eldönteni” – mondta Csou Silverstone-ban csapata sajtóeseményén.

    „Nem olyan csapatok közül kell választania, amelyek a világbajnoki címért harcolnak, hanem olyanok közül, amelyek a középmezőnybe tartoznak. Szóval nem tudom, min gondolkodik ennyit, de nem tehetünk mást, mint hogy várunk rá.”

    „Ő akasztja meg mindenki más döntését, de egy ponton azért nemcsak a versenyzők, de a csapatok is elérkeznek valamilyen határidőhöz. Egyszerűen nem ülhetünk ölbe tett kézzel, amíg kigondolja, mit csináljon. Elég furcsa, én először tapasztalok ilyesmit a karrieremben, de szerintem sok más versenyző is így van ezzel.”

    Esteban Ocon szintén a mezőny második felében keres ülést, ő azonban elmondása szerint kivételes helyzetben van:

    „Engem nem érint, hogy Carlos mit csinál. Intézzük a saját dolgunkat, ami jól halad, és pár verseny múlva remélhetőleg már többet is mondhatok” – fogalmazott a francia, aki ennek alapján a Haasszal való szerződéskötéshez áll közel. Az amerikai csapat ugyanis egyike azon keveseknek a mezőnyben, akikkel nem hozták szóba Sainzt, amióta kiderült, hogy év végén elveszíti ülését a Ferrarinál.