Címke: Carlos Sainz

  • Sainz hitetlenkedik negyedik helye láttán

    Sainz hitetlenkedik negyedik helye láttán

    Carlos Sainz a futam közben „nem hitte volna”, hogy végül a negyedik helyen fogja befejezni a Szingapúri Nagydíjat.

    A mezőny fiatalabbik spanyolja a tizedik helyről várta a szingapúri verseny rajtját, azonban a lefulladásgátló közbelépése miatt rosszul indult el. Ezt követően a verseny nagy részét kénytelen volt védekezéssel tölteni egyedüliként szuperlágyon a sok ultralágyas ellenfél sűrűjében, ám lassan elkezdte előrelopni magát, a negyedik helyet (karrierje eddigi legjobb eredményét) pedig Nico Hülkenberg kiesésével örökölte meg.

    „Ezt az eredményt tényleg megérdemeltük, minden alkalommal jó döntéseket hoztunk” – dicsérte a Toro Rossót Sainz. „Voltak bonyolultabb momentumok, mint például amikor használt intereken kellett feltartanom a mögöttem friss intereken érkezőket. Aztán amikor mindenki más az ultrákon volt, én a szuperlágyakat választottam, így nagyon keményen kellett védekeznem a nálunk egy másodperccel gyorsabb keveréken lévő emberek ellen. Ezután különféle dolgok történtek, megelőztünk néhány embert és a negyedik helyen értünk célba, ami hihetetlen és teljességgel elképzelhetetlen volt.”

    Sainz jelenleg az összetettbeli kilencedik hely büszke tulajdonosa a maga 48 pontjával, a szingapúri versenyt pedig karrierje egyik fordulópontjának tekinti.

    „Nagyon fontos nap ez a mai” – mondta a spanyol a futamot követően. „Sportolói karrierem egyik legfontosabbika, és nagyon-nagyon elégedett vagyok. Sokkal nehezebb futam volt annál, mint amit elképzelni tudtok: Checo volt mögöttem ultralágyakon és Hülkenberg a friss gumikon, az egész versenyem abból állt, hogy a tükröt ellenőrizgettem és próbáltam nem hibázni. Tudtam, hogy az enyémnél jobb tempójuk van, de még így is előttük végeztünk. Sokkal nehezebb volt, mint amilyennek kívülről tűnhetett.”

    Még így is vegyült kis üröm az örömbe, a Toro Rossónak ugyanis ki kell majd vizsgálnia, mi romlott el a rajtnál.

    „Nem tudom, mi történt” – adta elő a történteket a saját szempontjából Sainz. „Elemeznem kell majd az eseményeket, mert amint kiengedtem a kuplungot, működésbe lépett a lefulladásgátló. Nem tudom, emberi mulasztás történt-e vagy valami más, de meg kell vizsgálnunk. Nyugodt maradtam, mert tudtam, hogy hosszú lesz a verseny. Amint megtudtam, hogy a jó gumit választottam (vagyis amikor mondták nekem, hogy Hamilton is ezen van), megjött az önbizalmam, hogy nem csak én vagyok az intereken.”

  • Tesztelné Kubicát a Williams, mielőtt esetlegesen alkalmazná 2018-ban!

    Tesztelné Kubicát a Williams, mielőtt esetlegesen alkalmazná 2018-ban!

    Feltehetően egy privát teszten kipróbálná a Williams csapat Robert Kubicát, mielőtt szerződést ajánlana neki 2018-ra. A Renault megkapta Carlos Sainzot egy évre, kölcsönbe a Red Bulltól, így a korábbi F1-es csapatánál bezárultak előtte az ajtók.

    Kubica ugyanakkor továbbra is eltökélt, és hosszas lábadozás után tér vissza a ralis balesetéből. Kikérte magát a Renaulttal kötött rövidtávú szerződéséből, valamint a regnáló világbajnok, és korábbi Williams versenyző, Nico Rosberg csatlakozott a lengyel menedzsmentjéhez.

    Most az AMuS és a Canal+ is azt jelentette, hogy lesz Kubicának egy titkos tesztje a csapattal, feltehetően Interlagosban. Ezen ott lesz Lance Stroll is, és az újonc kanadai egyrészt remek referenciaidőket állíthat fel, valamint jobban megismerheti ezt a versenyhelyszínt is, ahogy év közben volt erre példa már több privát alkalommal is. Stroll édesapja gazdag támogatásának köszönhetően biztosan marad a Williamsnél 2018-ban is, de nem biztos, hogy marad mellette a Valtteri Bottas helyére visszatért Felipe Massa.

  • Helmut Marko szerint mégsem kizárt Sainz idei csapatváltása

    Helmut Marko szerint mégsem kizárt Sainz idei csapatváltása

    Dr Helmut Marko arról beszélt, hogy talán lehetséges, hogy Carlos Sainz már Malajziában átüljön a Renaultba. Mondta ezt annak ellenére, hogy a Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost ezt a pletykát korábban cáfolta. Ezen kívül a Renault részéről Cyril Abiteboul is arról számolt be, hogy az idei szezont még befejezheti Jolyon Palmer a csapatnál.

    Marko azonban másként vélekedik.

    „Minden lehetséges.” – reagált, mikor a német Sky a malajziai pletykáról kérdezte.

    „Jelenleg úgy áll, hogy a Toro Rossonál leszek Malajziában, minden más csak spekuláció.” – nyilatkozott korábban Sainz. „A döntést a Red Bull és a Renault hozták, nem én. Én mindenre készen állok, de most Szingapúrra koncentrálok.”

    „Ha megtörténik (a csapatváltás Malajziában), én készen állok, noha nem lenne egyszerű így a váltás, és egy kis időbe telne, míg hozzászokok.”

  • Palmer az Autosporttól értesült, hogy ki ül a Renaultba

    Palmer az Autosporttól értesült, hogy ki ül a Renaultba

    Jolyon Palmer úgy értesült róla, hogy a Renault Carlos Sainznak adta a versenyzői ülését, hogy elolvasta a hírt az Autosport.com-on. A franciák hivatalosan pénteken erősítették meg, hogy Carlost kölcsön adja a Red Bull, és ő lesz Nico Hülkenberg csapattársa jövőre. Palmer azt állítja, hogy a cseréről az Autosport.com-ról értesült:
    „Az Autosportról értesültem az egészről. Aztán kiderült, hogy igaz a hír, beszéltem pár emberrel. Ennyi történt. Tudom, hogy amiatt a munka miatt, amit végeztem idén, mások után nézett a csapat, de egy nehéz évem volt. Addig azonban nem tudsz semmit, amíg nincs vége. Tavaly ilyenkor hasonló érzésem volt.”

    A Renault kísérlete, hogy lecserélje Palmert Sainzra már az idei évben, lehetőleg a következő versenytől kezdve, Malájziában, úgy néz ki, hogy kútba esett. Az informátorok szerint remek szerződése van, ami biztosítja neki tovább a versenyzői ülést. Arra a kérdésre, hogy nem furcsa-e olyan csapatnál versenyezni, amelyik nem akarja őt, Palmer így válaszolt:
    „Nem tudom, hogy erről miképp értesültél, de erre nem fogok válaszolni. Továbbra is arra koncentrálok, hogy a legjobbamat nyújtsam, bármikor is ülök autóba. Semmi sem változik, felemelt fejjel indulok neki a hátralévő időszaknak, és ott fejezem be az évet, ahol sikerül. Nincs vesztenivalóm. Ez csak újabb lehetőség arra, hogy megmutassam, hogy mire vagyok képes. Eddig ez a szezon egy csalódás, de nemcsak miattam. A megbízhatóság rettenetes volt. Az autó azonban egyre erősebb lesz, főleg a következő versenyeken azt hiszem, hogy már jobbak leszünk. Lekerült rólam a nyomás így, hogy jövőre nem maradok itt.”

    Palmer ugyanakkor még nem tudja, hogy mit hoz neki a 2018-as év:
    „Várom már a következő évet, tudom, hogy az valami más lesz, és azt is tudom, hogy mit nem fogok csinálni. Lesz egy kis időm, hogy döntsek. Nem aggódom a jövőmért. Ugyanakkor igaz, hogy erről nem tudtam, arra koncentráltam, hogy maradok a Renaultnál. Most már egyértelmű, hogy ez nem így lesz, így körbenézhetek Forma-1-en belül és kívül is. Nem kell elsietnem a döntést, hogy mit is fogok csinálni.”

    Arra a kérdésre, hogy ha a Williams adna neki egy esélyt, hogy maradhasson a Forma-1-ben, élne-e vele, így válaszolt:
    „Persze, a Williams egy nagy név, egy olyan csapat, akikért rajongtam, egy igazi klasszikus brit csapat, akiknél apám is versenyzett.” (Egy alkalommal, újoncként, 1983-ban. – a szerk.)

  • A Renault rápróbálkozott Ricciardora

    A Renault rápróbálkozott Ricciardora

    A Renault kísérletet tett arra, hogy megszerezze 2018-ra Daniel Ricciardót, mondhatni cserébe, hogy a Toro Rosso Hondára cseréli a Renault erőforrást.
    Több forrás is tudni véli, hogy a bonyolódó McLarent és Toro Rossót érintő Honda-Renault tárgyalások közepette a Renault ajánlatot tett Ricciardo megszerzésére.
    Ez azonban, nem sikerült. A Red Bull persze tisztában van az ausztrál versenyző képességeivel, így nem engedik el „csak úgy”. Helyette Carlos Sainz lett a befutó. Őt minden bizonnyal könnyebben engedte el a Red Bull, illetve Toro Rosso, miután korábban össze is zördültek, és a spanyol hangoztatta, hogy nem nagyon szeretne már az energiaitalosok fiókcsapatánál időzni…
  • Hivatalos: Carlos Sainz 2018-ban a Renaulté!

    Hivatalos: Carlos Sainz 2018-ban a Renaulté!

    A Renault Sport Formula One Team örömmel jelentette be, hogy 2018-ra Carlos Sainzzal sikerült megegyezni. A 23 éves Carlos eddig 53 Forma-1-es versenyt teljesített, és a 2015-ös ausztrál szezonnyitó óta van jelen a királykategóriában. Eddig 100 pontot gyűjtött, a legjobb helyezései ezidáig négy hatodik helyezés volt. A Forma-1 előtt 2014-ben megnyerte a 3.5-es WSR-t, 2011-ben a Formula Renault NEC 2.0 bajnokságát.
    Cyril Abiteboul, a Renault Sport Racing ügyvezető igazgatója így nyilatkozott:
    „Carlos Sainz egy nagyon ígéretes fiatal versenyző, aki már ideje a radarunkon volt, pláne miután sikert könyvelhetett el alacsonyabb formula kategóriákban. Jó hír, hogy sikerült leigazolnunk 2018-ra. Ez a választás összeegyeztethető a középtávú terveinkkel. Azt érezzük, hogy Nico és Carlos jól kiegészítik majd egymást a pályán, és azon kívül is, ezzel a pilótafelállással előrébb kell lépnünk a rajtrácson is. Köszönettel tartozunk Helmut Markonak, hogy kölcsönadja Carlost nekünk erre az időre. Köszönettel tartozunk Jolyonnak is a kemény munkáért, az elmúlt két évben. Egy elkötelezett versenyző, és sok sikert kívánunk neki a karrierjében a következő lépéshez.”

    Carlos Sainz is megszólalt:
    „Örülök, hogy csatlakozhatok a Renault Sport Formula One Teamhez. Forma-1-es versenyzőnek lenni egy gyári csapatnál mindig nagy megtiszteltetés, és örülök hogy egy ilyen pedigrés csapathoz csatlakozhatok egy ilyen fontos időszakukban. Örömmel várom a közös munkát mindenkivel Enstoneban és Viryben, valamint leendő csapattársammal Nico Hülkenberggel. A Renaulttal a Forma-1-ben és előtte is szorosan együttműködtem, így ismerem a céljukat és a képességeiket. Ez a kezdete egy új izgalmas fejezetének a karrieremben. Köszönettel tartozom a Red Bullnak, amiért bíznak bennem és támogattak abban, hogy elfogadjam ezt a lehetőséget. Végül, de nem utolsósorban szeretném az emberek munkáját megköszönni a Toro Rossonál is. Ők egy remek csapat, igazi profikkal, a legjobbakatg kívánom nekik jövőre.”

    Helmut Marko, a Red Bull Motorsport konzulense:
    „Boldogok vagyunk, hogy sikerült megegyeznünk arról, hogy Carlos 2018-ban a Renaultnál vezethessen. Eszméletlenül tehetséges, és csak előnye származik majd abból, hogy egy gyári csapattal, valamint egy tapasztalt pilótával dolgozhat együtt. Ez már egy másfajta kihívás lesz majd Carlosnak, és kíváncsian várjuk majd, hogy miképp fejlődik majd a Red Bull család tagjaként ott. Ez egy remek fejlődési lehetőség a Renaultnak és Carlosnak is, valamint lehetővé teszi azt számunkra, hogy egy újabb tehetséget hozzunk a Forma-1 világába.”

  • Palmer: Nem megyek sehova idén!

    Palmer: Nem megyek sehova idén!

    Jolyon Palmer tagadta azokat a pletykákat, miszerint akár már a 2017-es Maláj Nagydíjon megválhat tőle a Renault, ezt pedig meglévő szerződésére alapozza.

    Már csak idő kérdése, mikor jelentik be Carlos Sainz 2018-as Renault-szerződését, akit a Red Bull kénytelen volt ’beáldozni’ a Toro Rosso-Honda egyezség létrejöttéért. A McLaren/Toro Rosso/Red Bull/Renault/Honda kvintettet érintő keresztegyezkedések egyik alappillére a spanyol versenyző Renault-hoz igazolása, amire egyesek szerint akár már a következő versenyen Sepangban sor kerülhet; ezt látszott megerősíteni Pierre Gasly elejtett megjegyzése, miszerint nem zárható ki annak eshetősége, hogy Malajziában a Toro Rosso pilótájaként mutatkozhat be az F1-ben. Egyes források szerint azonban a Renault-nak nem sikerült ilyesféle megegyezéseket kicsikarnia, így idén már nem várható csapatváltás.

    „Szerződésem van” – szólalt meg szintén érintett félként Palmer. „Még hét futamom hátravan az idei szezonból. 35 futam óta hallgatom, hogy a következő versenyek valamelyikén már nem leszek ott – nem ér újdonságként a dolog, nem is foglalkozom vele. Idén ugyanez a koreográfia zajlott le szinte mindegyik versenyhétvégén, semmi változás nem történt. Hét futamom még hátravan, ott leszek Malajziában és Abu Dhabiig versenyezni fogok.”

    Nico Hülkenberg a másik RS17-ben 34 összegyűjtött pontnál jár idén, szemben Palmer nullájával, ami megfelelő táptalajjal szolgált Robert Kubica esetleges 2018-as visszatéréséhez is; úgy tűnik, Palmer ülésére több a jelentkező, mint a 2015-ös Sauberéére.

    „Nem izgat annyira, hogy beszéljek róla” – utalt jövő évi terveire a brit. „Tudom, milyen történések zajlanak jelenleg, szerintem nemsokára megérkezik a hivatalos bejelentés is. Nem nagyon filóztam ezen, de izgatottan várom, mi sül ki belőle.”

    Palmer a nyári szünet óta csak versenyről-versenyre hajlandó előretervezni, és habár ez Nico Rosberg esetében sikeres taktikának bizonyult 2016-ban, nem biztos, hogy jelen esetben hasonló kimenetelre számíthatunk.

    „Még van hét futamom, hogy kihozzam magamból a maximumot” – bizakodik Palmer. „Természetesen nehéz évem volt eddig, habár az utolsó két futam sokkal jobb volt annál, mint amit az eredmények sugallnak, a teljesítményem többé-kevésbé rendben volt. Remélhetőleg az autónak jobban fekszik majd ez [a szingapúri] pálya, és végre gyűjthetek egy pár pontot.”

  • Hősokkot kaphatnak a versenyzők Szingapúrban

    Hősokkot kaphatnak a versenyzők Szingapúrban

    A Forma-1-es versenyzők akár hősokkot is kaphatnak majd vasárnap, a Szingapúri Nagydíjon, erre figyelmeztet Romain Grosjean.

    Szigapúrban gyakran megesik, hogy a verseny hossza megközelíti a kétórás limitet, miközben a hőmérséklet 30-34 fok között mozgott az elmúlt három évben, 80%-os páratartalom mellett.

    Ezen körülményeket idén megfejelik a gyorsabb autók. Ezért a versenyzőknek még inkább oda kellett figyelniük felkészülésükre.

    „Edzettek vagyunk, de még így is nagy eséllyel kaphatunk hősokkot, és kerülhetünk nem épp szerencsés helyzetbe.” – mondta Grosjean az Autosportnak. „Alapesetben a testünk megbirkózik a versennyel, de aztán a leintés után minden kikapcsol. A legfontosabb, hogy igyunk a verseny közben, noha ez nem egyszerű.”

    „Mikor még a rajtrácson vagyunk, és beülünk az autóba, máris izzadni kezdünk, és csak arra gondol az ember, hogy ‘két órát kell itt töltenem, és ennél csak még melegebb lesz’. Ez az év egyik legkomolyabb kihívása.”

    Carlos Sainz például arról számolt be, hogy már június óta készül a szingapúri körülményekre.

    „50 fokos szaunákban voltam és ott edzettem.” – számolt be a spanyol. „Az ilyen versenyekre extra felkészülés kell, körülbelül júniustól. A nyári edzéseim hőségben voltak. Biztos vagyok benne, hogy felkészültem, de nem számít mennyire készül fel az ember, egy kicsit mindig szenvedünk a hőségtől. Ez a hétvége különösen kemény lesz, főleg az új, idei autókkal. Nehéz hétvégére számítok fizikai és mentális szempontból is.”

    „Nagyon sokat edzettem, kardióztam, többet, mint általában, szerintem ez nagyon fontos.” – mesélte más Esteban Ocon. „Minden azon múlik, hogy megszokja-e az ember a hőséget, az izzadást, kellően hidratálja-e magát és megfelelően étkezik-e. Én (szoba)bicikliztem a szaunában, meg ilyesmi, ami nem volt túl kellemes, de szükséges.”

    Fernando Alonso szerint olyan mértékben nem megterhelő az idei autókat vezetni, mint arra előzetesen számítottak, így nem gondolja, hogy idén keményebb lenne Szingapúrban versenyezni, mint korábban.

    „Szerintem ez, és a következő, malajziai verseny lesz az a kettő, ami jobban igénybe vesz fizikailag.” – mondta a McLaren versenyzője. „De szerintem télen a hírek komolyabb megterhelésről szóltak az autók kapcsán, mint ami a valós helyzet, szóval szerintem rendben lesz minden, nem lesz problémája senkinek.”

  • Carlos Sainz már nagyon közel a Renault szerződéshez

    Carlos Sainz már nagyon közel a Renault szerződéshez

    Carlos Sainz már közel van hozzá, hogy megállapodjon a Renault-val a 2018-as szezonra, állítja menedzsere. Azt a pletykát azonban cáfolja, mely szerint már az idei Maláj Nagydíjon átülhet Sainz a franci a csapat autójába.

    A Renault állítólag már a tavalyi szezon közepe óta fűzi a versenyzőt, azonban Red Bullos szerződése kötötte. Most azonban ez a kötelék lazulni látszik és Toro Rosso Hondára váltása, McLaren Renault-ra váltása lehetőséget teremthet arra, hogy a spanyol versenyző mégis a Renault-hoz igazoljon.

    „Megerősíthetem, hogy közel vagyunk hozzá, hogy megállapodjunk a Renault-val, de jelenleg még semmi sincs aláírva.” – mondta az unokatestvér-menedzser, Carlos Oñoro Sainz a GPUpdate.netnek. „Már csak a részleteken múlik, de reméljük, hogy hamarosan megszületik az egyezség 2018-ra.”

    Idén azonban nem vált csapatot Sainz.

    „Olvastam ezt a sztorit, hogy Carlos már idén váltana, de ez teljesen új nekem. Meg kell ezt beszélnünk még… lehet, hogy ez valami Red Bull és Renault közti dolog, de nem tudok róla, hogy változás történne szezon közben.”

  • McLaren-Renault: 99,9%

    McLaren-Renault: 99,9%

    Az Autosport értesülései szerint megszületett az egyezség a McLaren és a Renault között, a Hondának pedig búcsút intettek 2018-ra.

    Három év: ennyit bírt a McLaren a Hondával és ennyire írta alá új motorszerződését a Renault-val a wokingi istálló. A tragikumból komédiába (vagy fordítva?) torkolló hondás egyezség felbontása inkább csak idő kérdése volt, a bizonyossága felől nem volt kétség, miután a japán gyártó képtelen volt megoldást találni megbízhatósági és teljesítménybeli hiányosságaira. Mivel a Ferrari és a Mercedes határozottan nemet mondott a McLaren érdeklődésére, egyedüli realisztikus opcióként csak a Renault maradt számukra, akikkel 2020 végéig – tehát a jelenleg érvényben lévő motorformula-ciklus záróévéig – írták alá a szerződést. A McLaren a francia gyártó hagyományaihoz híven ugyanazt a specifikációjú erőforrást fogja megkapni, mint a gyári csapat és a Red Bull, míg az eredetileg Renault-motoros Toro Rosso pedig ezzel egyidőben egyezségre jutott a hoppon maradt Hondával.

    A McLaren-Renault kapcsolat híre felüdülésként érhette Fernando Alonsót, aki minden valószínűség szerint jövőre is narancssárgában fog feszíteni, bizonyos források szerint akár még több évig.

    Még egy pilóta érintett az ügyben, mégpedig Carlos Sainz, akit a Renault mintegy a Toro Rosso-szerződés felbontása miatt kompenzálásképp kiharcolt a Red Bulltól. Egyes pletykák szerint a mezőny fiatalabbik spanyol pilótája már a Maláj Nagydíjon a Renault ülésében találhatta volna magát, ám valószínűbb, hogy az idei szezont még a Toro Rossónál tölti, hogy egy évközbeni pilótaváltással a csapat konstruktőri esélyei ne szenvedjenek nagy csorbát a kiélezett középmezőnyös háborúban.