Címke: Carlos Sainz

  • De la Rosa szerint Sainz nem járna jól a McLarennel

    De la Rosa szerint Sainz nem járna jól a McLarennel

    Nem hiszi azt Pedro de la Rosa, hogy egy teljesen spanyol pilótapáros felállás lenne jövőre a McLaren álma. Carlos Sainz is ugyanis képbe került a McLarennél 2019-re, barátja és honfitársa, Fernando Alonso mellé. Egyes spanyoloknak ez lenne maga a tökély, de a korábbi Forma-1-es versenyző, de la Rosa szerint nem jó az ötlet. A Cadena Ser rádiónak el is mondta, hogy miért nem:

    „Álom? Azt hiszem, hogy jobb lenne, ha nem lennének együtt. Fernando csapattársának lenni nem egyszerű, így jobb lenne, ha más kerülne mint Carlos. Az lenne jó, ha Carlos további 2-3 év tapasztalatot gyűjtene, mielőtt egy olyan bestiával állan össze, mint Fernando.”

    Azt is elmondta ugyanakkor, hogy ha Sainznak mennie kell a Renault istállótól, a spanyolnak akkor sincs aggodalomra oka, hogy kimaradna az F1-ből. Erről ennyot mondott de la Rosa:

    „Ha a Renault elköveti azt a hibát, hogy hagyják Carlost elmenni, még mindig lesz jól megérdemelt helye a Forma-1-ben.

    A korábbi McLaren versenyzőnek van véleménye a világbajnokság állásáról is, szerinte szoros lesz a vége, még ha jelenleg Lewis Hamilton meg is lógott kicsit:

    „A Mercedes nyer ott ahol a Ferrarinak kellene, és ami Vettel nagy drámája, hogy hiába van a legjobb autója, mégis 24 pont hátrányban van. Még mindig sok van hátra, és minden az utolsó futamon fog eldőlni.”

  • Sainz kétéves szerződést szeretne kötni

    Sainz kétéves szerződést szeretne kötni

    Carlos Sainz elmondása szerint szeretné, ha a következő Forma-1-es szerződése legalább két évre szólna, ezáltal pontot téve a 2019 utáni jövőjét firtató kérdések végére.

    Sainz jelenleg a Red Bullal áll szerződésben, de jelenleg kölcsönben a Renault-nál szerepel. A jövője azonban nagyban függ attól, hogy az energia italosoknak mi a terve vele, illetve, hogy Daniel Ricciardo hosszabbít-e. A legfrissebb hírek szerint azonban nagyon közel van ahhoz, hogy az elkövetkezendő években is Max Verstappen csapattársa legyen az ausztrál.

    A Renault azonban már jelezte, hogy szívesen megtartanák a spanyolt, miközben Esteban Ocon neve is felmerült Enstone-ban.

    „2016-óta minden évben a jövőmről beszélnek a szezon közepén, és ezért szeretnék egy két éves szerződést kötni valamelyik csapattal. Így legalább jövőre nem lenne téma a jövőm.” – vélekedett Sainz.

    „Ez nem zavar az autóban. Teljesen biztos vagyok abban, hogy a Red Bull, a Renault és a menedzsmentem megfog egyezni valamiben, és ez elég gyorsan fog történni. A jövőm ebben a pillanatban még bizonytalan, mint ahogy az elmúlt három esztendőben is, azaz ezt már megszoktam és tudom, hogyan kell kezelni.”

    „Alig várom már, hogy aláírjam a többéves szerződésemet a jövőbeli csapatommal, és ezzel tudom biztosítani, hogy jövőre nem leszek ebben a helyzetben.” – tette hozzá.

  • Daniel Ricciardo aláírhat 2019-re a Red Bullal a jövő hét elején

    Daniel Ricciardo aláírhat 2019-re a Red Bullal a jövő hét elején

    Az ausztrál Ricciardo hónapok óta egyezkedik a csapatával, de azzal, hogy Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is marad 2019-ben a Mercedesnél, az egyetlen komoly alternatívája is füstbe ment. Christian Horner Hockenheimben azt mondta, hogy reméli, hogy mielőbb meg tudják oldani ezt a helyzetet, és főnökével egyetért Ricciardo is:

    „Egyre inkább valóságos lesz minden. Tisztul a kép, így csak a versenyre koncentrálok, jövő hét elején pedig mindent megpróbálok elintézni.”

    Arra a kérdésre pedig, hogy ez az ő döntése-e aláírni az újabb szerződést, így válaszolt:

    „Többnyire, azt mondanám, hogy többnyire igen.”

    Azzal, hogy a Mercedesnél telt ház van, a Ricciardo szerződés az egyik legfontosabb most a pilótapiacon. A Renaultnál versenyző Carlos Sainz jr. is ugyanis szeptember 30-ig biztosan a Red Bull kötelékében kell, hogy szolgáljon, de amint Ricciardo újra aláír, szabaddá válhat, és nem kell visszamennie a Toro Rossoba. Ez azt is jelenti egyben, hogy a Red Bull nem siet elviekben Ricciardo bejelentésével, mert az ő menetrendjüket már semmi sem akasztja meg, de a Renault dolgát nehezíthetik ugyanakkor. Ricciardo úgy tudja, hogy a sokáig érlelt szerződéstervezetét elfogadták, készen áll az aláírásra, ő pedig ezzel elégedett lesz.

    „Szívesen mennék el úgy a szünetre, hogy minden alá lett írva, de ha a jövő héten nem is írom alá, addig tudom, hogy mi lesz az, amit csinálni fogok, addig boldog leszek. Meglátjuk, hogy mindezt sikerül-e papírra is vetni, de ez még eltarthat egy ideig.”

    Amikor rákérdeztek nála arra, hogy hatással lesz-e az, hogy a Mercedes 2020-ig szerződtette a pilótáit, de Valtteri Bottas csak 1+1 évre, Daniel már kevésbé volt bőbeszédű:
    „Talán, de nem annyira Bottas dolgát figyelem, hanem összességében változások lesznek, akár a csapaton belül is… Meglátjuk. Őszintén szólva jelenleg még nem állapodtam meg senkivel sem, így nem is mondanék többet, inkább befogom a számat!”

  • Módosulhat a feltartásért járó büntetés

    Módosulhat a feltartásért járó büntetés

    Az FIA egyik stewardja, az egykori versenyző, Derek Warwick azt állítja, hogy az F1 talán felülvizsgálja a szabályt, mely az egymást a kvalifikáción feltartó versenyzőkre vonatkozik.

    Warwick is a bírák között volt, mikor három rajthelyes büntetést osztottak ki Sebastian Vettelnek Ausztriában, Carlos Sainz feltartásáért.

    „Meg van kötve a kezünk.” – mondta Warwick. „A szabályok megkövetelik. Megtörtént ez már másokkal is a mezőnyben, és nem tehetjük meg, hogy őket megbüntetjük, a ‘nagyokat’ meg nem.” – mondta Warwick az Auto Motor und Sportnak.

    Hozzátette azonban, hogy az FIA talán átgondolja majd ezt a szabályt, és a jövőben „talán csak akkor járna ezért büntetés, ha a manőver veszélyes volt, vagy a feltartott versenyző nem jut be a következő etapra vagy helyezést veszít.”

  • Sainz: Vezethetetlen volt az autó

    Sainz: Vezethetetlen volt az autó

    A hólyagosodás miatt Carlos Sainz Renault-ja „vezethetetlenné” vált az Osztrák Nagydíjon.

    Számos versenyző, köztük Sainz is áldozatul esett a Red Bull Ringen tapasztalt meleg időjárásnak és az emiatt fellépő komoly gumihólyagosodásnak. A spanyol pilóta a VSC-fázis alatt a 15. körben ultralágyról lágyra váltott, ám 19 körrel később ismét meg kellett látogatnia szereplőgárdáját, akik friss szett szuperlágyakkal hálálták meg a figyelmességet.

    „A szuperlágyak kivételével mindegyik keverék öt kör után elkezdett hólyagosodni” – panaszkodott Sainz. „Elsőre úgy festett, a gyorsabbik autók közé tartozunk a középmezőnyben, a Haas és a Force India környékén. Feltettük a lágyakat, de öt kör múlva elment minden teljesítmény. Muszáj lesz kielemeznünk a történteket, mert a verseny 70 köréből 55-ben vezethetetlen volt az autó. Rettenetes volt a vibráció, nem láttam a féktávot, nem tudtam elfordítani még a kormányt se. Van mit megértenünk és kielemeznünk.”

    Sainz mindent megtett a probléma enyhítése végett, még a vezetési stílusán is változtatott, de így is csak a 12. helyen ért célba.

    „A pénteki napnál is jobban odafigyeltem a gumikra, de mit sem ért” – folytatta. „Valami a pályahőmérséklettel és az autóval lehetett. Ha megmaradt volna az egyensúly, amivel a hétvége többi részén rendelkeztünk, a Force India előtt és a Haas mögött végezhettünk volna, de semmi tapadás nem volt ahhoz, hogy nyomni tudjam. Megvan az esély rá, hogy Silverstone-ra megoldjuk, de a szezon során többször is láttuk már, hogy a mi autónk nem a legkíméletesebb a gumikkal. Ez a legfőbb hátrányunk a többiekhez képest, ezúttal pedig nagyon látványosan ki is ütközött.”

    Nincs sok idő a Brit Nagydíjig, de ha a Renault jól akar szerepelni, muszáj ráakadni a probléma forrására.

    „Hatalmas meglepetésként ért minket, pénteken halvány jelét sem láttuk ennek” – ismerte el Cyril Abiteboul csapatfőnök. „Nyilván pénteken teljesen más környezeti viszonyok voltak, talán ebben rejlik a titok nyitja. De a szezon eleje óta tisztában vagyunk vele, hogy a mi autónk sajnos keményen bánik a gumikkal, amire most vasárnap újabb példát láttunk. Elsődlegesen ezzel a témakörrel kell foglalkoznunk, mert ez visszaüthet a többi nagyenergiájú és hosszú, tempós kanyarokkal tűzdelt pályákon – mint például Silverstone-ban. Ez lesz a hétvége első sürgősségi esete.”

  • Korai volt a „káröröm” Sainznál

    Korai volt a „káröröm” Sainznál

    Carlos Sainz Ausztriába érkezvén még optimista lehetett Spanyolország futball vb-s szereplése kapcsán, sőt még német csapattársát is piszkálhatta vele, azonban nem sokáig…

    Csütörtök délután, közvetlenül, miután Németország sokak meglepetésére hamar elvérzett a foci világbajnokságon, a Renault spanyol versenyzője meg is kapta a kérdést, hogy piszkálta-e már ezzel kapcsolatban csapattársát, Nico Hülkenberget?

    „Még nem, de fogom!” – érkezett gyorsan a válasz.

    Hogy aztán ez még időben megtörtént-e, nem tudni, hiszen vasárnap már a spanyolok is búcsúztak…

  • Sainz hasznos tanácsot kapott a „versenyzés mesterétől”, Alonsotól

    Sainz hasznos tanácsot kapott a „versenyzés mesterétől”, Alonsotól

    Kissé fura helyzetbe csöppent Carlos Sainz, hiszen jelenleg egy Renault-t hajt, Red Bullosként, a Red Bull azonban hamarosan Hondás lesz. Az Osztrák Nagydíj versenyhétvégéjén kérdeztük meg a spanyol versenyzőt arról, hogyan is érzi magát ebben a helyzetben.

    „Úgy érzem kiváló helyzetben vagyok, hiszen egy olyan gyári csapatnál lenni, mint a Renault, igazi megtiszteltetés. Még szerződésben vagyok a Red Bullal, de igazából mindkét szituáció előnyös lehet.” – mondta Sainz a MotorsportMania.hu-nak.

    Valóban lehetséges, hogy ezen tények tükrében még ő van a legjobb helyzetben, noha még nem tudni pontosan, hogy hol is folytatja 2019-ben, hiszen az ő sorsa is Daniel Ricciardo Red Bullnál való maradásán, vagy onnan való távozásán múlhat.

    Annyi azonban bizonyos, hogy Sainz mintha magára talált volna, mióta a Toro Rossótól átkerült a Renault-hoz.

    „Idén minden alkalommal bejutottam a Q3-ba, sok pontot gyűjtök (Idén eddig csak Bahreinben, valamint épp az interjú helyszínén, Ausztriában nem tudott pontot gyűjteni a spanyol versenyző. – a szerk.), ez mindenképp segít. A csapat negyedik a bajnokságban, és nagyon várom is, hogy folytatni tudjuk ezt a tendenciát.”

    Az is közismert, hogy igen jó kapcsolatot ápol honfitársával, Fernando Alonsóval, így hát megkérdeztük tőle azt is, hogy kapott-e valaha olyan tanácsot a kátszeres világbajnoktól, ami igazán hasznos volt, és azóta mindig észben tartja?

    „Talán 4-5 évvel ezelőtt, még a Forma-1-es karrierem előtt.” – felelte Sainz. „Mikor először jártam Monacóban a World Series by Renault-val, robogóval körbementünk a pályán és körülbelül minden trükköt elárult nekem, amiket próbáltam is alkalmazni a monacói versenyeimen.”

    S valóban, Sainz rendre kiválóan teljesít monacói versenyein, négy Forma-1-es Monacói Nagydíja mindegyikén pontot tudott szerezni.

    „Ezen kívül nem nagyon beszéltünk ilyesmiről.” – folytatta. „Persze azért szóba kerül a versenyzés, hiszen ő egy versenyző-mester, így mindig lehet tőle tanulni az autókról, Forma-1-ről, WEC-ről, IndyCarról…”

  • A renault-sok meg sem érezték a „partimódot”

    A renault-sok meg sem érezték a „partimódot”

    Carlos Sainz és Nico Hülkenberg igyekezett eloszlatni a nagy felhajtást az új időmérős beállítással kapcsolatban.

    Végre a Renault is csatlakozott a partihoz, már ami a speciális időmérős motorüzemmódot illeti. A francia hazai nagydíjukon már tesztelték a beállítás működőképességét, de élesbe csak Ausztriában vetették be először. Elég egyetlen pillantást vetni a rajtrácsra, hogy lássuk, a Renault „partimódja” a közelében sincs a Mercedesének és a Ferrariénak: a két Red Bull több mint héttizedes lemaradással az ötödik és hetedik helyekre kvalifikált (közéjük beférkőzött Romain Grosjean a Haasszal), a két gyári Renault pedig csak az ötödik sort tudta kisajátítani, ahogyan arra már többször is volt idén példa.

    „Egy kicsivel több teljesítményt észre sem veszel” – hűtötte le a kedélyeket Hülkenberg. „Valami sokkal jelentősebbnek kell történnie, hogy megérezd. Nem is értem, mit hittetek vagy mit mondtak nektek [a motorüzemmódról]. Annyit elárulhatok, hogy nem ez fogja megváltani a világot.”

    „Mindenkinek van időmérős beállítása” – csatlakozott Sainz csapattársához. „Igen, ad valamennyi pluszteljesítményt, de nagyon messze voltunk a Haastól ahhoz, hogy bármiféle hatást vagy előnyt érezzünk.”

    Bob Bell, a Renault technikai igazgatója már pénteken figyelmeztetett mindenkit a „partimód” megnevezés ellen, és elismerte, az ő beállításuk „valószínűleg nincsen azon a szinten, mint más gyártóké”.

    „Versenyről versenyre fejlesztünk a motoron” – magyarázta Bell. „Motorüzemelés terén mindig sikerül olyan apró módosításokat találnunk, amivel kicsit több teljesítményt tudunk kifacsarni. Eddig talán hátrányban voltunk a többiekkel szemben, de lassan elkezdtük utolérni őket. Tapasztalható valamennyi előrelépés, de nem ég és föld a különbség.”

    A Renault az egész szezon során csiszolgatni fogja a teljesítménytöbbletet nyújtó üzemmódokat.

    „Több beállításunk is van, amelyeknek fejlesztésére a szezon folyamán külön figyelmet fogunk fordítani” – fűzte hozzá Bell. „Némelyik minden körben elérhető, másokat csak két-három körre lehet használni az időmérő alatt. Ezek a megszorítások könnyen módosulhatnak a szezon során; minél magabiztosabbá válunk egy új üzemmód működése kapcsán és minél több visszajelzést kapunk adatok terén, annál hosszabb ideig használhatjuk őket. Lehet, hogy konzervatívan kezdtünk, de később kiszélesíthetjük a tartományt.”

  • Horner: Hamilton a pilótapiac kulcsa

    Horner: Hamilton a pilótapiac kulcsa

    Christian Horner szerint egészen addig nem lesz mozgás a 2019-es pilótapiacon, amíg Lewis Hamilton alá nem írja új szerződését a Mercedesszel.

    A Red Bull csapatfőnöke elárulta, Daniel Ricciardo és Carlos Sainz sorsa egyaránt Hamilton bejelentésén múlik. Amint a brit véglegesíti szerződését a Mercedesszel, valószínűleg Ricciardo is aláír a Red Bullhoz, Sainz pedig maradhat a Renault-nál. Az egyetlen csavar az lehet, ha Valtteri Bottas nem hosszabbít a Mercedesszel, de a finn idei teljesítményét látva erre vajmi kevés az esély.

    „Valamiféle-fajta módon ezek mindegyike egymástól függ” – magyarázta Horner a pénteki sajtótájékoztatón Toto Wolff mellett ülve. „Az egész pilótapiac arra vár, hogy Toto pilótája elindítsa a lavinát. Remélem, Silverstone-ban végre aláírjátok azt a szerződést, [Hamilton] megér minden fillért! Amint ezt a szerződést, vagy inkább két szerződést aláírják, minden a helyére kerül, beleértve Carlost. Csak Totón múlik.”

    Sainzra csak a Ricciardo-ügy megoldása után kerül sor.

    „A Renault meg szeretné tartani Carlost” – folytatta Horner. „De mindez attól függ, nekünk szükségünk lesz-e a szolgálataira. A célunk az, hogy mindkét jelenlegi versenyzőnket megtartsuk, és ha ez eldőlt, majd akkor leülünk Carlosszal megbeszélni a dolgokat.”

    Ricciardót a Mercedes mellett a Ferrarival is szóba hozták, ám Charles Leclerc parádés szereplése óta egyre inkább úgy fest, az ausztrálnak ott sincs keresnivalója és csak a hosszabbítás marad egyetlen opcióként.

    „Daniellel kapcsolatban minden jól megy” – utalt a szerződéstárgyalásokra Horner. „Szerintem még a nyári szünet előtt pontot teszünk a folyamat végére. Először a motorkérdést akartuk megválaszolni, majd hogy azzal végeztünk, elkezdtünk Daniellel is foglalkozni. Biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező hetekben elérjük a célegyenest és még a nyári szünet előtt konszenzusra jutunk.”

  • Sainz szívesen maradna a Renault-nál

    Sainz szívesen maradna a Renault-nál

    Habár nem feltétlen rajta múlik a dolog, Carlos Sainz szívesen maradna a Renault kötelékében.

    Sainz hivatalosan még mindig a Red Bull alkalmazásában áll, a Renault csupán a 2018-as szezonra „vette kölcsön” a spanyol pilótát. Amennyiben Daniel Ricciardo búcsút intene az osztrák istállónak, Sainz minden valószínűség szerint átkerül a Red Bullhoz, ellenkező esetben azonban akár hosszútávú szerződést is köthet a Renault-val.

    „Örülnék, ha a Renault-nál maradhatnék” – nyilatkozta Sainz az El Pais-nak. „Boldog vagyok itt. Szerintem nagy potenciál rejlik még a csapatban, és akármi is történjék, büszke vagyok a Renault-ra. Ahogy mondtam, nagyon szívesen maradnék.”

    Sainz csapattársa a nagyra tartott Nico Hülkenberg, a páros pedig nem csak a pályán teljesít remekül, hanem a pályán kívül is kiegyensúlyozott viszonyt ápol, ami mind Alain Prost, mind Cyril Abiteboul szemében fontos tényező.

    „Egy csapaton belül néha nagy eltérések vannak a két versenyző hozzáállásában vagy a mérnökökkel való együttműködésükben” – mondta Prost. „De ahogyan én látom, nálunk remekül kiegészítik egymást a versenyzők. A legfontosabb az, hogy ugyanazt az irányt kövessék és folyamatosan vigyék előre a csapatot.”

    Abiteboul egyetért honfitársával: „A versenyzők részéről kulcsfontosságú a hűség, mert még mindig a csapatépítési fázisban vagyunk. Egyelőre nem értük el a legmagasabb szinteket, így nem engedhetjük meg magunknak az önző egyéneket.”

    „Vannak ambícióim, szeretek versenyezni és szeretek nyerni” – szólt hozzá a témához Sainz, aki ennek ellenére hajlandó türelmesnek lenni. „De jelenleg az F1-ben három csapat másfél másodperccel a többiek előtt vannak, mi pedig a következő boly legelején tanyázunk. Nem fogjuk két nap alatt ledolgozni a hátrányt, még mindig rengeteget kell fejlődnünk, de remélhetőleg erre az elkövetkező évben vagy években sor kerül. Nem sietünk sehova.”