Címke: Carlos Sainz

  • Brown: Nagyon rövid lista élén állt Sainz

    Brown: Nagyon rövid lista élén állt Sainz

    A McLaren főnöke, Zak Brown elmondta, pontosan tudta, hol kell keresni Fernando Alonso utódját.

    Múlt hónapban jelentették be a jelenlegi Renault pilóta, Carlos Sainz érkezését, a spanyol több évre írt alá a wokingiakhoz.

    „Amikor pilótákat válogattunk, ő egy nagyon rövid lista elején állt” – mondta Brown Sainzról. „Carlos és én jól megértjük egymást. Vicces, okos és jó kérdéseket tesz fel. Erős személyiség és ez a tulajdonság jellemző a legjobb pilótákra. Azonban van egy határa ennek, amivel tisztában van. Egy dinamikus versenycsapatot próbálunk létrehozni.”

    A McLaren új sportigazgatója, Gil de Ferran is jó véleményen van Sainzról és szerinte 2019-ben ő lesz a csapat vezérpilótája.

    „Az elemzéseink alapján jól teljesített különböző csapattársai mellett. Amikor lehetőségünk volt leigazolni őt, egyből éltünk vele. Intelligens és rendkívül lelkes, sok potenciál rejlik benne” – mondta de Ferran.

    A másik dolog, amiért őt választották az a fiatal kora ellenére soknak mondható tapasztalata. 24 éves, de már 75 F1-es versenyen túl van, a 2015-ös Ausztrál Nagydíjon debütált a Toro Rosso színeiben.

    „Annak ellenére, hogy még mindig fiatal, a 2019-es már az ötödik szezonja lesz itt az F1-ben. Szóval már tapasztalt versenyzőnek lehet mondani.”

    Ez fontos lesz a csapatnak, hiszen a másik ülés az újonc Lando Norrisé lesz. Azonban Sainz szerint nem lesz első és második számú pilóta Wokingban.

    „Az év első felében talán én fogom vezetni a csapatot, de meg vagyok győződve arról, hogy az F1-ben nem létezik az első és második számú pilóta fogalma. Úgy gondolom, a csapat mindkettőnket első számúként kezel majd, mert pont ez az, amire szükségünk van – egymást úgy hajszolni, hogy mindketten minél jobban teljesítsünk, ezzel lépünk előre. Nagyon büszke lennék, ha azért én kissé előrébb lennék, de ehhez Landonak is biztosan lesz egy-két szava!”

  • A Renault elégedett a szingapúri dupla pontszerzéssel

    A Renault elégedett a szingapúri dupla pontszerzéssel

    A Haas nullázását és a Carlos Sainz/Nico Hülkenberg duó kettős pontszerzését követően a Renault tovább növelte előnyét a konstruktőri bajnokság negyedik helyén.

    Sainz a nyolcadik, míg Hülkenberg a tizedik helyen ért célba a Szingapúri Nagydíjon, 15 pontra növelve a Renault előnyét a Haasszal szemben.

    „Összességében elégedettek vagyunk a futam alakulásával, miután mindkét autóval pontot tudtunk szerezni” – foglalta össze a versenyt Cyril Abiteboul csapatfőnök. „Az öt pont még sokat számíthat a konstruktőri bajnokságban, mert tudjuk, mennyire szoros lesz a küzdelem a hátralévő hat futamon. Az időmérőn jobban is teljesíthettünk volna, így meg kellett küzdenünk a jó versenyeredményért, de a pilóták és a mérnökök hozták a kötelezőt. Rossz rajtját követően Nico nem adta fel és visszaverekedte magát a pontszerzők közé, kihasználva az elévágás adta előnyt Grosjeannal szemben. Carlos okos versenyt futott; amikor kellett, támadott, de amikor arra volt szükség, kontroll alatt tartotta a tempóját.”

    A spanyol is nagyon boldog volt a nyolcadik hellyel.

    „Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel” – örömködött Sainz. „A nyolcadik nem rossz, de azért jobban örültem volna, ha kicsit előrébb végzek. A mostani öt pont nagyon fontos a csapat számára a bajnokságban és így sikerült kissé ellépnünk a riválisainktól. Általánosságban véve elégedett vagyok a versennyel, jól teljesítettünk.”

    A két pilóta közül Hülkenbergnek van oka a morgolódásra: két pozícióval Sainz elől rajtolt, de végül két hellyel a spanyol mögött ért célba.

    „Nem vagyok teljesen elégedett a mai eredménnyel, tudom, hogy jobb is lehetett volna” – mondta a 150. nagydíját teljesítő német. „A rajtnál buktam két pozíciót, ami sokba került, mert ezzel jókora hátrányba kerültem. Korán álltunk ki, megpróbáltunk egy agresszív elévágást, ami eleinte sikeresnek is tűnt, ám utána fennakadtunk a forgalomban. Az előttem történt ütközést kihasználva visszakerültem a pontszerzők közé, de ebben sokkal több volt. Vegyes érzelmeim vannak a futammal kapcsolatban.”

  • Sainz: A Renault 2019-es motorja hatalmas előrelépés lesz

    Sainz: A Renault 2019-es motorja hatalmas előrelépés lesz

    A C-specifikáció bevezetése után Carlos Sainz úgy véli, a Renault 2019-es erőforrása „végre a Mercedes és a Ferrari szintjén lesz”.

    Az Olasz Nagydíjon debütált a Renault legújabb, C-specifikációs motorja, amelyet azonban megbízhatósági kockázatok miatt egyedül a Red Bull vállalt be. Teljesítmény terén viszont valóban érzékelhető előrelépés történt: Max Verstappen és Daniel Ricciardo egyaránt alátámasztották a Renault által prognosztizált háromtizedes javulást, ám a holland szerint Monzában még így is jó egymásodperces lemaradásban voltak a Ferrarival és a Mercedesszel szemben. Sainznak elsőkézből nincs tapasztalata a C-specről, de az adatok és a Red Bull elmondása alapján bizakodóan tekint a jövő évi szezonra.

    „A C-spec a jövő évi motor alapját képezi” – magyarázta a spanyol. „Úgy tűnik, hogy a Red Bullban jól működik, nagyon elégedettek vele. Nagy előrelépésnek tűnik; kár, hogy mi idén nem használhatjuk, mert hatalmas segítség lett volna a Haas és a Force India elleni csatában. Bízom benne, hogy a Renault végre olyan motort tud majd építeni, amely eléri a Mercedes és a Ferrari szintjét, és remélem, hogy a McLarennel való együttműködés első éve még az ideinél is jobb lesz. Idén már nem tervezünk fejlesztéseket az erőforráson, csak a kasztnira koncentrálunk. Számunkra remek, hogy a Red Bull az új spec mellett döntött, mert így a motorrészlegen dolgozó srácok fel tudják használni az itt tanultakat a jövő évi fejlesztéseknél.”

  • Sainz mindig is számított Kvyat visszatérésére

    Sainz mindig is számított Kvyat visszatérésére

    Carlos Sainz elmondta, mindig is úgy érezte, Kvyat visszatérhet a Forma-1-be és most lehet, hogy igaza lesz, ugyanis egyre több hír jelenik meg erről.

    Kvyatnak a 2017-es szezon vége előtt távoznia kellett a Toro Rossótól, mert nem bírta feldolgozni, hogy lefokozták még egy évvel korábban. Sainz a 2016-os Spanyol és a 2017-es Szingapúri Nagydíj között volt az orosz csapattársa, ekkor távozott a spanyol a Renault-hoz, Kvyatot pedig ekkor váltotta Pierre Gasly. Az orosz még visszatért egy versenyre, az Amerikai Nagydíjra.

    „Van egy érzésem [Kvyattal kapcsolatban], úgy érzem Dany az egyik legtehetségesebb versenyző, akivel valaha versenyeztem” – mondta Sainz az Autosportnak. „Távozott az F1-ből, viszont nem tudom miért, de van egy olyan érzésem, hogy egy nap visszatérhet. Akárhányszor versenyeztünk, akármilyen kategóriában, valahogy mindig talált egy visszautat. Most visszanyerheti a teljesítményét, visszatérhet az F1-be, a kategóriába, a Red Bull junior programba.”

    Kvyat legutolsó versenye a tavalyi Amerikai Nagydíj volt, ahol a pontszerző 10. helyen ért be. Ezután leszerződtette a Ferrari, ő lett az olaszok fejlesztőpilótája, idén Fioranoban pedig vezethette is a vörösök autóját.

    A Red Bull senkit sem tudna beültetni a junior csapatából, még nem állnak készen, vagy még nincs meg a megfelelő licenszpontjuk. Az Olasz Nagydíj hétvégéjén pedig kiderült, hogy tényleg számolnak Kvyattal, Helmut Marko tanácsadó érettebbnek nevezte az oroszt.

    A 24 éves pilóta 22 versenyt futott le a Red Bull színeiben, kétszer a dobogóra is fölért. Ekkor érkezett a helyére Max Verstappen, így az orosz visszakényszerült a Toro Rossóba.

    Sainz örömmel fogadná a paddockban Kvyatot: „Igazából elmondtam a menedzseremnek és apukámnak, hogy érzésem szerint ennek a srácnak még nincs vége, vissza fog térni. És nézzenek oda, úgy tűnik jó esélye van most, én nagyon boldog lennék, ha visszatérne.”

  • Tíz név van a Toro Rosso listáján 2019-re

    Tíz név van a Toro Rosso listáján 2019-re

    A Red Bull tanácsadója, dr. Helmut Marko elárulta, hogy a Toro Rosso listáján tíz név található jelenleg, akik közül kikerülnek a 2019-es pilótáik. A Red Bull a junior pilótáinak biztosította a Forma-1-ben eddig a Toro Rossonál a helyet, itt debütált például Sebastian Vettel, Daniel Ricciardo, Max Verstappen, Carlos Sainz, és Pierre Gasly is, akik mind ebből a programból kerültek ki.

    Jelenleg azonban nincs olyan junior pilótájuk, aki készen állna a Forma-1-re a következő szezonban, ami azt jelenti, hogy a csapatnak máshonnan kell pótolnia a pilótáit. Gasly az év végén elhagyja a csapatot és a Red Bullhoz szerződik, mivel Ricciardo lelépett a Renaulthoz.

    Brendon Hartley 2017 végén csatlakozhatott az alakulathoz, úgy, hogy évek óta nem tesztelt a csapattal. Az új-zélandi pilótának elég nehéz éve van, és Marko kijelentette, hogy nem biztos számára a 2019-es versenyülés. A Speed Weeknek ennyit mondott:

    „Szükséges lesz arra, hogy Hartley látványosan fejlődjön a szezon utolsó versenyein.”

    Hallani olyat is, hogy korábbi Toro Rosso versenyzők, így Jean-Eric Vergne és Danyiil Kvjat is akát visszatérhet, sőt utóbbi lenne az egyik favorit az egyik 2019-es versenyülésükbe. Alex Albon neve is felmerült, aki 2012-ben már benne volt a Red Bull junior programjában, miután most 2018-ban meggyőzően teljesít a Formula 2-ben.

    A Red Bull ugyanakkor nem kapkodja el a dolgot, Marko szerint számtalan lehetőségük van:

    „Nincs rövid listánk a nevekből, sőt, inkább elég hosszú. Tíz név van rajta.”

  • Ecclestone: Alonso rossz döntései miatt nem lehet legenda

    Ecclestone: Alonso rossz döntései miatt nem lehet legenda

    Bernie Ecclestone szerint Fernando Alonsót sorozatos rossz karrierdöntései miatt nem lehet az F1 legnagyobb bajnokai között számon tartani.

    Sokan úgy vélik, hogy Alonso két világbajnoki címe édeskevés a spanyol tehetségéhez mérve, ám ehhez részben ő is hozzájárult hírhedten rosszul sikerült csapatváltásaival. Bernie szerint ha valakit a sportág legendájának akarunk tartani, az egész csomagot kell nézni, nem csak a címek számát.

    „Minden kétséget kizáróan a valaha volt egyik legjobb versenyző, de néha rossz döntéseket hozott” – magyarázta Ecclestone. „Egyértelmű, hogy az élet egyéb területein nem ő a legjobb. Stirling Moss például sosem volt világbajnok, de ő egyike a legnagyszerűbb pilótáknak.”

    Alonso távozásával búcsúzik a mezőnytől a közönség egyik nagy kedvence, de utódja, Carlos Sainz szerint ettől még nem kell nézőszám-csökkenéstől tartani.

    „Nem, nem félek ettől” – mondta Sainz az AS-nek. „Fernandónak köszönhetően rengeteg F1-es rajongónk van, és habár sok spanyol rajongó valóban Fernando miatt kezdte el követni a sportot, végül azért maradtak, mert megszerették az F1-et. Nyilván lesznek olyanok, akik követik Fernandót az Indybe, de Fernandónak hála hatalmas rajongótábor marad Spanyolországban. Mindent megteszek, hogy ez így is maradjon!”

  • Íme a 8 éves Lando Norris

    Íme a 8 éves Lando Norris

    Tegnap hivatalosan is bejelentette a McLaren, hogy az idei szezon végeztével megválnak Stoffel Vandoorne-tól, helyére pedig Lando Norris érkezhet majd, így ő lesz Carlos Sainz csapattársa. Most megmutatjuk, miként reagált a közösségi oldalakon erre maga Norris, a leendő csapattárs, Sainz, valamint a jelenlegi F2-es ellenfél, George Russell.

    „Ha vissza tudnék menni, hogy elmondjam ennek a srácnak, hogy 2019-ben a McLaren versenyzője lesz, nem hinné el nekem. Csodálatos lehetőség. Egy álmom válik valóra.” – írta Lando az alábbi videóhoz, amin ő látható, nagyjából 8 évesen.

    https://www.instagram.com/p/BnQ1sQHh2P6/?taken-by=landonorris

    „Gartulálok, Lando Norris, hogy jövőre F1-es versenyző leszel a McLarennél. Téged kellene üdvözölnöm, vagy egymást kellene üdvözölnünk a csapatban?” – tűnődött Sainz.

    https://twitter.com/Carlossainz55/status/1036582603799912449

    „Gratulálok az F1-es ülésedhez haver, remélhetőleg csatlakozhatok hozzád jövőre is pár csatára.” – írta George Russell, aki a Mercedes protezsáltja, és jelenleg vezeti az F2-es bajnokságot Norris előtt.

    https://www.instagram.com/p/BnQyn0RFlqA/?taken-by=georgerussell63

    A McLaren pedig egy összeállítást is közzétett a fiatal brit eddigi karrierjéről.

    https://twitter.com/McLarenF1/status/1036585407998242818

     

  • Sainz: El kéne felejteni a veszélyes DRS-t

    Sainz: El kéne felejteni a veszélyes DRS-t

    Carlos Sainz úgy gondolja, az F1-nek meg kéne szabadulnia az előzést segítő DRS rendszertől.

    A Sauber pilótája, Marcus Ericsson ugyan hatalmasat bukott az Olasz Nagydíj második szabadedzésén, de sértetlenül szállt ki autójából. A balesetben nem ő hibázott, hanem a DRS romlott el, nem csukódott le.

    „Örülök, hogy Marcus jól van” – mondta Sainz. „A DRS egy mesterséges és ráadásul veszélyes eszköz. Ha nem záródik le a szárny, az autó viselkedése nagyban megváltozik. Remélem a Forma-1 úgy fejleszti a kocsikat, hogy ne kelljen DRS az előzéshez. Megértem, hogy most nem tudunk előzni nélküle, de remélem, ez változik a jövőben.”

  • A McLaren heteken belül bejelenti a 2019-es pilótafelállását

    A McLaren heteken belül bejelenti a 2019-es pilótafelállását

    A McLaren üzletvezető igazgatója, Jonathan Neale elmondta, a wokingi istálló szeptember végére már bejelenti Carlos Sainz jövő évi csapattársát.

    A spanyolt a honfitárs Fernando Alonso helyére szerződtették, aki jövőre vélhetően más versenysorozatban próbálja ki magát, míg a másik ülés tulajdonosának kiléte egyelőre bizonytalan. A hét elején úgy tűnt Esteban Oconnak van erre a legnagyobb esélye, de ott van még Lando Norris és Stoffel Vandoorne is.

    A Mercedes francia védence múlt héten járt Wokingban, előzetes egyeztetéseket folytattak és az üléspróbára is sor került, azonban Ocon egyszerűen nem fért bele az MCL33-asba.

    Szerdai értesülések szerint Sergio Perez neve is felmerült. Ez meglepő fejlemény annak fényében, hogy a mexikói múlt hétvégén már utalt arra, hogy meghosszabbítja a szerződését a Force Indiával.

    „Bejelentettük Fernando távozását a Forma-1-ből és őt Carlos Sainz-cal tervezzük pótolni, aki 2019 elején érkezik meg hozzánk” – mondta Neale egy sajtókonferencián a McLaren befektetőivel. „Tárgyalunk arról, kié legyen a másik ülés és ennek a bejelentése az év harmadik negyedében várható.”

    Mostanában olyan pletykák keringenek, hogy a Mercedes közbenjárásával Ocon megtarthatja a helyét a Force Indiánál, hiszen a csapatnak a németek szállítják a motort. Lance Stroll valószínűleg előbb-utóbb a rózsaszínekhez igazol – talán már Szingapúrban – ezzel pedig vagy Ocont, vagy Perezt túrja ki, ennélfogva az a versenyző, akinek távoznia kell, a McLarennél köthet ki.

  • Sainz cáfolja, hogy Verstappen miatt igazolna a McLarenhez

    Sainz cáfolja, hogy Verstappen miatt igazolna a McLarenhez

    Carlos Sainz cáfolja azokat a híreket, melyek szerint azért igazol át jövőre a McLarenhez, mert a Red Bullnál Max Verstappen megfúrta őt, nem akarta csapattársnak.

    „Nem tudom, hogy ez honnan jött, hiszen Max az egyike azon versenyzőknek a paddockban, akikkel a legjobb a kapcsolatom.” – mondta Sainz a holland Formule 1-nek. „Sosem tenne ilyet.”

    Sokáig azt lehetett sejteni, hogy Daniel Ricciardoval „cserél” majd a spanyol versenyző, és beül a Red Bullba, végül azonban a McLaren ajánlatát, Fernando Alonso helyét választotta.

    „Szerintem ez a megfelelő hely és a megfelelő időzítés számomra.” – mondta a spanyol. „A csapat újjáépült, minden arra összpontosul, hogy visszatérjenek az élre. Két évre van szerződésem, de szándékomban áll tovább maradni és sikereket érni el együtt.”