Címke: Carlos Sainz

  • Sainz úgy véli, már 2017-ben elvesztette a lehetőséget arra, hogy a Red Bull versenyzője legyen

    Sainz úgy véli, már 2017-ben elvesztette a lehetőséget arra, hogy a Red Bull versenyzője legyen

    Az immáron már McLaren-versenyző Carlos Sainz úgy véli, hogy 2017-ben vesztette el a lehetőséget arra, hogy a Red Bull versenyzője legyen.

    Egy ideig a korábban toro rossós Sainz is esélyes volt a Red Bull ülésére, Daniel Ricciardo távozása esetén, végül azonban Pierre Gasly lett a befutó.

    „Bármilyen irányba mehetett volna a dolog, akár én, akár Gasly (irányába).” – mondta Sainz az AS című lapnak. „De tudom, hogy amikor elhagytam a Toro Rossót, hogy a Renault-hoz menjek, ténylegesen elvesztettem a Red Bullba szóló jegyemet.”

    „De tudatosan csináltam és továbbra is hiszem, hogy ez jó döntés volt a jövőmre nézve.”

    Egyelőre pedig kifejezetten jól is érzi magát a spanyol a McLarennél.

    „Mint látják, nyugodtabb és boldogabb vagyok, mint valaha,” – mondta.

    „Csakis pozitívan tekintek a Red Bullnál gyűjtött tapasztalataimra, mivel nélkülük nem lehetnék az F1-ben. Igen, voltak idők, mikor szerettem volna nagyobb függetlenséget, hogy saját döntéseket hozhassak, de valójában nagyon hálásnak kell lennem.”

    „Jelenleg, ha az ember nem a Red Bullnál, a Ferrarinál, vagy a Mercedesnél van, szerintem a legjobb hely, ha a McLarennél vagy. Szívesan vagyok itt egy kétéves szerződéssel, és nem cserélném el a helyemet semmiért.”

  • Kubica kínjában már nevetett, annyira rossz a Williams

    Kubica kínjában már nevetett, annyira rossz a Williams

    Robert Kubica elárulta, hogy a sérült autója vezethetősége már olyan rossz volt az Ausztrál Nagydíjon, hogy már kínjában nevetett rajta. A 8 év után visszatérő lengyel pilóta versenye balszerencsésen indult. A teljességgel versenyképtelen FW42-essel az utolsó helyre kvalifikálta magát. Rajtnál pedig olyan messziről a lámpát sem látta rendesen, minderről így beszélt:

    “Ahogy vártam, nem volt egyszerű a dolog. Nyolc év és négy hónap után ez volt az első álló rajtom. 2010 Abu Dhabi Nagydíj óta nem rajtoltam el együtt a mezőnnyel. Ami egyébként egész jól sikerült. Ettől függetlenül volt bennem némi félsz amikor beálltam a helyemre, mert nem láttam a lámpákat. Carlos Sainz McLarenjének a hátsó szárnya teljesen eltakarta. Az első részét láttam, de a többit nem. Aztán balra kellett kitérnem, hogy lássam a többi részét is, de rendesen bepánikoltam.”

    Az autó egész hétvégén jó egy másodperccel lassabbnak bizonyult, mint a többieké, de Kubica szerint a csapat is ezt a futamot is inkább egy újabb tesztnek fogta fel, hogy legyen több adat, így eleve kemény gumin rajtoltatták el. A rajtott követően azonban az első kanyarban rosszabbra fordult a helyzet, mert összeakadt Pierre Gasly Red Bulljával:

    “Jól indultam, de aztán elforogtak a kerekeim. Az első kanyarban a biztonságra törekedtem, de túlzottan is belül tartottam az autót a rázókövön. Amikor már azt hittem, hogy OK, akkor azt hittem, hogy túl is vagyok az első kanyaron. Az autóból láttam Gasly-t, ahogy jobbra mozog, azt hittem, hogy ütközött Sainz autójával. Később a videót elemezve láttam, hogy nagyon jobbra tartott, aztán ezt az első szárnyam bánta. De ezt nem vettem akkor észre. Száz méterrel később az egész szárnyat elvesztettem, de azt gondoltam, hogy csak a felét hagytam el. Ezt követően a szárny további sérüléseket okozott az autón, így ki kellett állnom.”

    Kubica visszament a pályára, de a lestrapáltabb autójának a vezethetőségével tovább küzdött a pályán:

    “Nem volt jó érzés az autót vezetni, a harmadik körben ráadásul elvesztettem az egyik tükrömet, ami nehézséget okozott a kék zászlós fázisoknál, így ez sem volt egyszerű. Amikor szabadon mehettem, mondták, hogy nem rossz a tempóm, és ez jó volt az autónak is ezen állapotában. Ugyanakkor már majdnem kínomban röhögtem, mert belülről nagyon rossznak éreztem az egészet.”

    A nehézségek ellenére Kubica próbál pozitív maradni, de elismerte, hogy még odébb lesz az, hogy ő komolyan is harcba szálljon bárkivel is a közeljövőben egy helyezésért:

    Összességében úgy hagyom el Ausztráliát, hogy tapasztaltabb lettem, aminek örülök. Ugyanakkor sosem gondoltam volna ilyen lesz a sebességem, és ennyire hátul végzek majd, de ez a valóságos helyzet. Pár dolog miatt csalódott voltam, nagyon rákészültem arra, hogy versenyezhetek is másokkal, de a Williams most nincs ezen fázisában, hogy alkalmas legyen erre. Ezt meg kell értenünk, hogy ez nem egy egyszerű helyzet, és a versenyhétvégéket gyakorlatilag tesztelésre kell használnunk.”

  • Egy emberként gyászol a Forma-1 Charlie Whiting halála miatt

    Egy emberként gyászol a Forma-1 Charlie Whiting halála miatt

    Ahogy már korábban is megírtuk, tragikus hirtelenséggel hunyt el Charlie Whiting a Forma-1 versenyigazgatója. A sportág minden tagja megrendülten, szomorúan és értetlenül nyilatkozott a hír hallatán.

    Günther Stieiner (Haas): ,,Ez egy nagyon szomorú pillanat. Nagyon megrendített, mikor meghallottam a hírt, először el se akartam hinni, azt gondoltam ez nem lehet igaz. Sok időt töltöttem vele Barcelonában, nagyon jól elbeszélgettünk. Charlie személye nagy szerepet játszott ebben a sportban, mindannyian ismertük őt, mindig is kedves volt velünk. Sosem mondhattunk rá semmi rosszat, ami ha belegondolok egy csodálatos dolog, főleg az ő munkájában. Részvétem a családjának, túl fiatal volt még ahhoz, hogy elmenjen. A Haas csapat barátja volt, személyes barátja. Azt kell, hogy mondjam Charlie segítsége nélkül, most nem lennénk itt. Nagyon tisztelem azért, amit tett értünk. Ilyenkor rádöbbenünk, milyen gyorsan lehet vége. Csak azután gondolunk erre, miután megtörténik. Tegnap még itt volt, jó kedve volt, és ma már nincs köztünk. Mindig is úgy fogunk emlékezni rá, mint azokra, akik nagy dolgokat tettek ezért a sportét, és akik nélkül most nem tartanánk itt.”

    Mattia Binotto (Ferrari): ,,Charlie professzionális volt, aki hatalmas tudással rendelkezett, de mindenek előtt egy remek ember, aki mindenkit tisztelt. Fáradhatatlanul dolgozott azért, hogy az F1-et jobbá és biztonságosabbá tegye. Ő volt Formula 1 egyik alap pillére. A sport sokkal kevesebb lett nélküle, egy barátot vesztettünk el. Nagyon fog nekünk hiányozni.”

    Toto Wolff (Mercedes): ,,Sokkolt a hír, hogy Charlie már nincs közöttünk. A Forma-1 egyik pillére volt, aki mindig a sport érdekeit tartotta szem előtt. Charlie nagyszerű nagykövete volt a sportunknak, aki legjobb tudása szerint őrizte meg annak értékeit. Mindannyiunknak, – akik azok közé a szerencsés emberek közé tartoznak, akik ismerték őt, – hiányozni fog a jókedve és a humora. Az egész Mercedes Motorsport nevében a legmélyebb együttérzésemet küldöm a családjának és a barátainak.”

    Daniel Ricciardo (Renault): ,,Mellettünk volt, és mi néha nehéz pillanatokat okoztunk neki, sokszor nyomás alá helyeztük és arra késztettük, hogy dolgozzon és tegyen valamit, és ő mindig fogékony volt a mondandónkra igazán érezni lehetett, hogy a mi oldalunkon áll. Sok minden miatt panaszkodtunk, sokszor beakadt lemezként hajtogattuk ugyanazt, de ő sosem csitított el minket, mindig is nyitott volt a javaslatainkra. Rengeteg mindent tett ezért a sportért. Nagyon-nagyon sok szép és pozitív emléket őrzünk vele kapcsolatban. Emlékszem az első Ausztrál Nagydíjamra, még 2012-ből, akkor Franz Tost azt mondta, menj és mutatkozz be Charlie-nak, tegyél rá pozitív benyomást. Az idő gyorsan telik, ám a legfontosabb az, hogy értékelnünk kell, amink van. Minden perc, amit itt eltöltesz számít. Biztos vagyok benne, hogy nagyon érzelmes hangulatban fogunk versenyzeni, és ez az egész emlékeztetni fog arra minket, hogy milyen szerencsések is vagyunk, hogy ebben a pozícióban lehetünk.”

    McLaren F1 team: ,,A McLaren összes dolgozója ledöbbent és mélységesen sajnálja, hogy Charlie Whiting már nincs közöttünk. Charlie-ra úgy fogunk emlékezni, mint sportunk egy kiemelkedő alakjára, valamint egy nagyszerű kollégára. A legmélyebb együttérzésünket küldjük a szeretteinek.”

    Toyoharu Tanabe (Honda F1): ,,Szeretnénk kifejezni megrendülésünket és szomorúságunkat Charlie Whiting halála kapcsán. Nehéz elhinni, hogy a hétvégén már nem lesz velünk, ugyanis évekig az egyik legfőbb alakja volt a sportnak. Munkáját mindig is szorgalmasan végezte, mindig illedelmes volt és igazán szerette a versenyzést. A halála nagy veszteség az F1-nek, nagyon fontos szerepe volt a sportban. Hiányozni fog nekünk, mint munkatárs, és mint magánember, a Honda nevében szeretnék részvétet nyilvánítani a családjának és a barátainak.”

    Mario Andretti: ,,Teljesen megdöbbentett a hír, hogy Charlie Whiting elhunyt. Ő egy igazán kiemelkedő személyisége volt a sportnak, talán pótolhatatlan is. Szeretnék részvétet nyilvánítani a családjának és mindenkinek, aki elismerte és tisztelte őt. Nyugodj békében barátom.”

    Alexander Wurz: ,,Nagyon sajnálatos és szomorú a hír, hogy Charlie Whiting elment. Nyugodj békében. Tisztelettel és örömmel gondolok azokra a pillanatokra, amiket együtt töltöttünk el.”

    Lewis Hamilton (Mercedes): ,,Természetesen nagyon le voltam döbbenve a mai hír kapcsán. A gondolataim és imáim érte és a családjért szólnak. Minden, amit ezért a sportért tett, az elkötelezettsége, ahogy Toto is mondta, a sportág egyik pillére volt, egy ikonikus figura ebben a világban, akinek nagyon sokat köszönhetünk.”

    Max Verstappen (Red Bull): ,,Nagyon-nagyon meg voltam döbbenve. Pár hete egy napot együtt töltöttem vele Genfben. Jókat beszélgettünk. Mikor búcsúztunk azt mondtam neki: találkozunk Ausztráliában egy újabb szezon kezdetén. Aztán hallod ezt a hírt és egyszerűen nem tudod elhinni. Csak 66 éves volt. Minden percet és órát meg kell becsülnünk amíg, felkelünk, élvezünk kell, amíg tart. Ez nem csak a Forma-1-ről szól, hanem az életről. Ebben a pillanatban az a legfontosabb, hogy kifejezzük részvétünket a családjának, a barátainak és azoknak, akik nagyon közel álltak hozzá.”

    Carlos Sainz (McLaren): ,,Rengeteg jó emlékem van róla. Emlékszem az első évemre, sok időt töltöttem vele. Meghallgatta azt, amit mondtam neki, kíváncsi volt a véleményemre. Akkor ez sokkolt engem, hiszen kezdő voltam, mégis kit érdekelt volna, az, hogy én mit gondolok, csak most érkeztem a Forma-1-be. Mikor még csak három versenyen voltam túl, odajött hozzám megkérdezni, mit gondolok bizonyos dolgokról, mi a véleményem? Mindig nyitott mindenki felé, a fiatal versenyzők felé is. Az első évem elég agresszív volt, sokat küzdöttünk a pályán Maxszel, odajött hozzám, és ahelyett hogy azt mondta volna ’le kell nyugodnod’, csak annyit közölt: ’Szerintem jót tesz a sportnak, amit Maxszel csináltok, új értelmezést adtok a versenyzésnek, azt hogy lehet kicsit agresszívan is ezt űzni.’ Nem azt kérte, hogy álljak le, hanem jót akarva figyelmeztet, hogy legyünk óvatosak, jó dolog, amit csinálunk, élvezik az emberek, de figyeljünk oda egymásra a pályán. Nagyon szomorú és döbbent voltam, mikor meghallottam a hírt, ő egyike volt azoknak a személyeknek, akikkel mindig is jót lehetett beszélgetni.”

    Williams F1: ,,Rendkívül megrendített minket a hír, hogy Charlie Whiting elhunyt. Egy igazi legenda volt, nagyon fog hiányozni. A Williamsnél mindenki szeretne részvétet nyilvánítani a családjának és a barátainak ezekben a nehéz időkben.”

    George Russell (Williams): ,,Nagyon szomorú vagyok, hogy Charlie már nincs köztünk. Kiemelkedő alakja volt a motorsportnak. A gondolataim a családjával és a barátaival vannak, mindannyiunknak nagyon fog hiányozni.”

    Renault F1: ,,Döbbenten és szomorúsággal telve fogadtuk a hírt miszerint Charlie Whiting már nincs köztünk. Charlie az egyik pillére és vezetője volt ennek a sportnak. Az ő irányítása alatt tiszta, izgalmas és biztonságos volt a versenyzés. A gondolataink a családjával és a barátival vannak.”

    Sebastian Vettel (Ferrari): ,,Ugyanolyan döbbent vagyok még most is, mint akkor, amikor megtudtam mi történt. Tegnap beszéltem vele, együtt jártuk be az első pár kanyart a pályán. Nehéz felfogni és elfogadni azt, hogy valaki már nincs többé. Régóta ismerem, ő mindig is a mi emberünk volt, a pilóták embere. Nyilvánvalóan az egyik oldalon a szabályok voltak, a másikon mi és ő állt középen. Hozzá mindig lehetett fordulni, bármit lehetett tőle kérdezni bármikor, az ajtaja nyitva állt előttünk. Ő egy igazi versenyző volt és egy nagyon kedves ember.”

    Christian Horner (Red Bull): ,,Rettentően szomorú vagyok emiatt a borzalmas hír miatt. Charlie kulcsfontosságú személy volt ebben a sportban, hosszú évek óta ő volt a versenyigazgató, egy olyan ember, aki nagyszerű integritással rendelkezett, és aki remekül végezte a feladatát. A szívében egy igazi versenyző lakozott, mint akkor mikor még a Hesketh és a Brabham csapatokat erősítette. Az Aston Martin Red Bull Racing nevében őszinte részvétemet szeretném kifejezni a családjának és a barátainak. Charlie nagyszerű ember volt, akit az egész Formula 1 hiányolni fog.”

    Kimi Räikkönen (Alfa Romeo): ,,Nagyon szomorú ez az egész. Nagyon-nagyon régóta itt dolgozott az F1-ben, mindig kedves volt a pilótákkal és kordában is tarott minket. Ez az egész nagyon szomorú, nem csak itt a Formula 1-ben, hanem magában az életben is.”

    Robert Kubica (Williams): ,,Ezek nagyon nehéz pillanatok. Láttam tegnap Charlie-t mikor Sebastainnal (Vettel) a pályán sétáltak, emlékszem azt gondoltam, nem megyek oda, nem akarom megzavarni őket, úgyis találkozunk majd pénteken a megbeszélésen. Ez már nem történhet meg, ezért nagyon szomorú vagyok. Egyfajta ikonja volt ő a Formula 1-nek, de nem csak ennek a sportnak. Egy igazi versenyző volt, ugyanakkor mindig betartatta a szabályokat. Ő volt az az ember, akiben igazán megbízhattál.”

  • Sainz reagált Marko megjegyzésére

    Sainz reagált Marko megjegyzésére

    Carlos Sainz, a McLaren spanyol versenyzője reagált Dr. Helmut Marko, a Red Bull osztrák tanácsadójának megjegyzésére, miszerint a McLaren a mezőny végén a Williamszel fog versenyezni 2019-ben.

    „Tiszteletben tartom a jóslatait, de én tudom, hogy hol tartunk. Szinte ugyanott állunk, ahol a tavalyi évben. Biztos vagyok benne, hogy adatok alapján mondta ezt, szóval nincs min vitatkozni” – mondta Sainz.

    „Ami viszont biztos, hogy több kört tettünk meg, mint a korábbi években. Azt lehetetlen megmondani, hogy hatodikak vagy kilencedikek leszünk, viszont a korábbi éveknél felkészültebben fogunk megérkezni Ausztráliába.”

    „Tavaly azt éreztem, hogy a Haas a középmezőny előtt jár, és meglepetést fognak okozni. A többiek azonban közel férkőztek hozzájuk az eltérő szimulációk és a rejtegetett tizedmásodpercek árán.”

    „A második teszthétre több dologban is fejlődni tudtunk. Nem hoztunk új elemeket, csupán optimalizáltuk a meglévő dolgainkat.”

    „A cél, hogy jobb helyen fejezzük be a szezont a kiindulási állapothoz képest, és ne forduljon elő a tavalyi eset, hogy a csapatnak már korán a következő évi autóra kellett összpontosítania” – tette hozzá.

  • Alonso: Az új McLaren meglepően jó néhány területen

    Alonso: Az új McLaren meglepően jó néhány területen

    A McLaren Forma-1-es csapatának új nagykövete, Fernando Alonso véleménye szerint csapata 2019-es autója meglepően jól sikerült, és jó irányba tartanak.

    A spanyol 2015 és 2018 között versenyzett a csapat színeiben, ám ez a néhány esztendő nem bizonyult túl sikeresnek számára a versenyképtelen autó miatt. Tavaly év végén úgy döntött végül, hogy visszavonul az F1-ből, ám csapatával szoros kapcsolatban maradt, láthatjuk ezt abból is, hogy nemrég nevezték ki nagykövetnek és az is kiderült, hogy az autót is tesztelheti idén. Emellett a barcelonai téli tesztre is ellátogatott, hogy jobban szemügyre vegye az MCL34-est.

    „Szerintem sokat tanulunk. Már az első teszthéten is kapcsolatban voltam a csapattal, tisztában voltam minden kisebb problémánkkal, amiket találtunk. A második héten sikerült kialakítanunk egy képet az autóról, és megvannak azok a területek is, ahol még fejlődni kell a jobb teljesítmény érdekében. Más elemek viszont meglepően jók és elégedettek vagyunk velük. Összességében úgy gondolom, hogy ez egy nagyon pozitív két hét volt. Az irány még nem tökéletes, de jó.”

    A spanyol technikai visszajelzésekkel szolgál majd a két pilótának, és támogatni is fogja Lando Norrist, valamint Carlos Sainz-ot. Úgy érzi, jól illenek a csapatba, és sokat fognak fejlődni az év során.

    „Szerintem ez egy jó versenyzőpáros. A csapatba is beillenek, hiszen a gárda egy megújuláson megy keresztül, sokan érkeztek újoncként és más csapatokból is. Carlosnak nyilván több tapasztalata van, hiszen ő már több éve itt van az F1-ben. Lando nagy tehetség, de sokat kell még érnie és minden nagydíjjal egyre erősebb lesz.”

    „Úgy gondolom, mindketten jól fel vannak készülve, és nekem inkább abban lesz szerepem, hogy a mérnökök megértsék a visszajelzéseiket, ugyanis néha a versenyzők beszélnek egy nyelvet, ezt pedig a mérnökök máshogy értelmezik. Így a mérnökök talán olyan beállítás-változásokat kezdeményeznének, melyeket a pilóta nem is kér. Szerintem ebben segíthetek leginkább, főleg, hogy mindketten újak a csapatnál.”

  • A McLaren pilótái örülnek Alonso támogatásának

    A McLaren pilótái örülnek Alonso támogatásának

    A McLaren versenyzőinek semmi gondjuk nincs azzal, hogy Fernando Alonso is tesztelhet majd a 2019-es autóval. Alonso ugyan gyakorlatilag tavaly kilépett a csapattól és a királykategóriából, idén mégis tesztpilóta- és nagyköveti szerepet tölt majd be. Persze Barcelonában nem megy majd Carlos Sainz és Lando Norris helyett, hiszen most számukra létfontosságú az, hogy minél több kilométert tegyenek meg.

    A csapatvezető, Zak Brown ugyanakkor megengedte, hogy Alonso is vezethesse majd a 2019-es versenyautójukat, valamikor majd az év folyamán. Norrist Barcelonában az El Mundo Deportivo kérdezte meg erről:

    „Az, hogy Fernando a csapattal van, az fantasztikus. Van tapasztalata, olyan dolgokra is gondol, amikre én nem, és már azzal is, hogy itt volt, sokat segített nekünk. Még ha nem is vezet, vannak olyan dolgok, amikben tud segíteni nekem a vezetéssel kapcsolatban, és hogy többet hozzak ki az autóból. Hálásnak kell lennünk, hogy újra az istállónk részévé vált. Remélem, hogy pár versenyen is segíteni fog majd.”

    A spanyol Sainz Alonso barátja és protezsáltjaként elárulta, hogy nem zavarta volna, ha a 37 éves mentora is tesztelt volna Barcelonában:

    „Nem izgatott volna a dolog. Az, ha egy olyan fickó, mint Fernando teszteli az autót, az csak jó a csapatnak. Azt gondoljuk, hogy nagyon jó referenciával bírna az idei és a tavalyi autó összehasonlítását illetően.”

  • Alonso elismerte, 2020-ban visszatérhet!

    Alonso elismerte, 2020-ban visszatérhet!

    Fernando Alonso bevallotta, hogy 2020-ban visszatérne a Forma-1-be. Látogatást tett Barcelonában, a szezon előtti teszteken, és a McLaren bejelentette, hogy idén nagyköveti szerepet kap a korábbi versenyzőjük. A csapat azt is elárulta, hogy egyes teszteken is bevetik majd a spanyolt. Ezen új szerepéről ennyit árult el Alonso:

    „Én leszek a kapocs a pilóták és a mérnökök között.”

    Ugyanakkor az már biztos, hogy a 2019-es autóvál Melbourne előtt már nem fog menni, mert ahogy kifejtette:

    „Jelenleg minden kör számít Sainznak és Norrisnak.”

    Később persze Alonso is beülhet az autóba a szezon folyamán, mivel a versenyszezon felében a helyszínen lesz. De mikor? Erre így válaszolt:

    „Inkább a szezon második felében várható ez. A következő hónapok az Indy 500-ról, és a WEC-es programomról fognak szólni, és előnyt élveznek.”

    A 37 éves versenyző azonban utalt rá, hogy nem „ment nyugdíjba” még a Forma-1-ből:

    „Tavaly ott voltam a szeren, kér lenne ezt most befejezni. Ezért most el akarok indulni pár híresebb versenyen, mielőtt újra körbenéznék a Forma-1-ben. Amennyiben lenne újra esély arra, hogy versenyképes autót vezethessek, akkor arra készen állok. Úgy viszont nem fog menni, ha otthon ülök a kanapén.”

    A 2020-as visszatérésével kapcsolatban ha vizsgáljuk, Alonso új szerepének igen is van értelme. Azt állítja, elég csak figyelnie Carlos Sainzra és Lando Norrisra:

    „Meg tudom ítélni, hogy a tavalyi autó gyengeségei ki lettek-e javítva, avagy nem. Ezért nem kell nekem is külön beleülnöm.”

  • Sainz: Nem fogunk nyerni Ausztráliában

    Sainz: Nem fogunk nyerni Ausztráliában

    A McLaren a második barcelonai négynapos tesztsorozat keddjét és szerdáját is elsőként zárta, ám a wokingiak spanyol versenyzője emlékeztetett, nem szabad túl sokat kiolvasni ezekből az eredményekből.

    „Mindig nagyszerű elsőnek lenni, de nem fogunk pole pozíciót szerezni Ausztráliában. Nyerni sem fogunk – ha erre irányulna a kérdés. Mindenkinek meg kell nyugodnia, ez még továbbra is a tesztidőszak” – mondta Sainz.

    „Több kvalifikációs szimulációt is futottunk, amikor jobban érződik az autó valós teljesítménye. Várnunk kell, hogy meglássuk a többiek mire köridőre képesek hasonló körülmények között” – tette hozzá.

    A maival együtt még két napjuk van arra a csapatoknak, hogy felkészüljenek a 2019-es szezonra, mely március idusának hétvégéjén veszi kezdetét.

  • Sainz zárt az élen, Vettel délelőtt összetörte a Ferrarit

    Sainz zárt az élen, Vettel délelőtt összetörte a Ferrarit

    A második szezon előtti teszt felén is túl vagyunk már. A szerdai napon is a McLaren volt a leggyorsabb, ezúttal Carlos Sainz-cal a volán mögött.

    A második leggyorsabb időt Sergio Perez futotta, míg a harmadik legjobb köridő Senastian Vettel nevéhez fűződik. Ennek ellenére a Ferrari eddigi legrosszabb tesztnapján van túl, mivel Vettel komolyan összetörte a Ferrarit délelőtt. Így aztán csapattársával, Charles Leclerc-kel is kitolt, hiszen mire az autót ismét használható állapotba hozta a csapat, szinte véget ért a teszt, így a monacói csak egy installációs kört tudott teljesíteni.

    Versenyző Csapat Legjobb köridő Körök száma
    1 Carlos Sainz McLaren 1:17.144 130
    2 Sergio Perez Racing Point 1:17.842 88
    3 Sebastian Vettel Ferrari 1:18.195 40
    4 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:18.209 113
    5 Romain Grosjean Haas 1:18.330 120
    5 Max Verstappen Red Bull 1:18.395 128
    7 Danyiil Kvjat Toro Rosso 1:18.682 101
    8 Valtteri Bottas Mercedes 1:18.941 74
    9 Lewis Hamilton Mercedes 1:18.943 102
    10 Nico Hülkenberg Renault 1:19.056 58
    11 Robert Kubica Williams 1:19.367 130
    12 Daniel Ricciardo Renault 1:22.597 72
    13 Charles Leclerc Ferrari 1

     

  • Sainz elégedett az eddigiekkel

    Sainz elégedett az eddigiekkel

    Carlos Sainz úgy érzi, pozitívan kezdődött karrierje McLarenes fejezete, az egyetlen bökkenő csak a múlt heti, minimális tűz volt, ami csapata garázsában ütött ki.

    Az eset még pénteken történt, amikor a wokingi gárda épp forgatási napot tartott. Szerencsére semmi komoly nem történt, csak néhány szerelőt kellett ellátni, ugyanis ők kisebb égési sérüléseket szenvedtek.

    „Nagyon kicsit volt” – mondta Sainz a tűzről a Movistarnak. Néhány szerelő keze kicsit megégett, de az autó nem sérült meg. Nyilván senki nem örült, de nem volt komoly a dolog.”

    Ezt leszámítva Sainz elégedett azzal, ahogy eddig a tesztelés alakul a McLaren számára.

    „Azt mondanám, hogy a Ferrari mögött vagyunk” – mondta nevetve. „Komolyra fordítva a szót, nem tudom, hol vagyunk.”

    A spanyolt arról is kérdezték, hogy a McLaren miket követett el annak érdekében, hogy felszámolják azt a válságidőszakot, ami többek között Fernando Alonso távozását is eredményezte: „Nehéz volt, de kellett változtatni a mentalitáson, a filozófián, az önkritikán. Nem tudom, menyi idő lesz, mire eljutunk oda, ahol szeretnénk lenni, de legalább elindultunk.”

    Az idei autó egy új koncepció, sok változással: „Nem sok köze van a tavalyihoz, sem kívülről, sem a koncepció terén. Még sokat kell tanulnunk.”

    Sainz úgy gondolja, ha nem sikerülne pontot szerezni Ausztráliában, nem élnék meg csalódásként vagy kudarcként, de ha sikerülne, megadná az alaphangot.

    A spanyol szerint a Renault motor ugyan fejlődött, de azt is tudja, hogy a franciák erőforrása még mindig egy kicsivel a Mercedes és a Ferrari mögött van. Végül arról az emberről kérdezték Sainzot, aki helyére érkezett a McLarenhez, vagyis Alonsoról.

    „Tartom vele a kapcsolatot, de nem arról beszélünk, mit fog csinálni a csapattal. Zak Brown jobban tudna mesélni az időbeosztásáról. Igaz, hogy Carlos Sainz-nak hiányozni fog Fernando, de remélem a csapatnak annyira nem, mert itt leszek én.”