Címke: Carlos Sainz

  • Seidl szerint a Mclaren megérdemelten szerepelt jól Monacóban

    Seidl szerint a Mclaren megérdemelten szerepelt jól Monacóban

    Egy sikeres monacói hétvégén van túl a McLaren és Andreas Seidl szerint kifizetődött az általuk nyújtott a teljesítmény. A Wokingiakhoz újonnan érkező szakember azonban nem akar semmit sem elkiabálni a Kanadai Nagydíj előtt.

    Carlos Sainz Jr a hatodik, Lando Norris pedig a tizenegyedik helyen ért célba az egy héttel ezelőtti Monacói Nagydíjon. Jelen pillanatban a Wokingiaknak van a legtöbb pontjuk a három élcsapat mögött a konstruktőri bajnokságban. Sainz és Norris eddig 13 ponttal gyűjtött többet a konstruktőri bajnokság ötödik helyén álló Racing Point versenyzőinél.

    A csapat eddigi legjobb hétvégéje után Seidl köszönetet mondott a McLaren garázsban és a gyárban dolgozó embereknek. „Köszönetet szeretnék mondani a csapatnak ezért a fantasztikus hétvégéért,” – idézte a németet a The Chequered Flag. „Ezzel az eredménnyel még nagyobb lett az előnyünk a mögöttünk állókkal szemben. Most fizetődött ki a csapat elkötelezettsége a munka iránt.”

    Már csak egy hét van a Kanadai Nagydíjig és a jó eredmények miatt egyre több szempár helyeződik a Wokingiakra. Montreálban is az első tízbe várják mindkét McLaren pilótát. „Már mindenki várja a Kandai Nagydíjat, ahol az lesz a legfőbb célunk, hogy mindkét autónkkal pontot tudjunk szerezni. Monacóban is meglehetett volna, ugyanis Landonak mindössze egy hellyel kellett volna előrébb végeznie.”

  • Carlos Sainz-interjú: Spanyol Nagydíj, Verstappen, Real Madrid, FIFA

    Carlos Sainz-interjú: Spanyol Nagydíj, Verstappen, Real Madrid, FIFA

    A Monacói Nagydíj csütörtöki napján, az első két szabadedzést követő versenyzői eligazítás után készítettünk interjút Carlos Sainz-cal, a McLaren spanyol versenyzőjével.

    Sainz honfitársa, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso helyére érkezett a wokingiakhoz 2019-ben, feladata pedig egyértelmű: a lehető leghatékonyabban helyettesíteni a tripla koronára hajtó Alonsót.

    Carlos, eddig nyolc versenyt teljesítettél Monacóban – az utánpótlás szériákat is ideértve. Mindegyiket befejezted, sőt valemennyin az első tízben végeztél. Tudsz valamit ezen a pályán, amit a többiek nem?

    Carlos Sainz: Szeretek itt versenyezni, nagyszerű a monacói aszfaltcsík. Kedvelem az utcai pályák fílingjét, Monaco mellett mindig jól teljesítettem Bakuban és Szingapúrban is. Úgy gondolom, ez jól mutat az ember önéletrajzában. Meglátjuk mi lesz idén, nagyon szoros a középmezőny. Nem lesz egyszerű, de remélhetőleg folytatom ezt a sorozatot.

    Barcelonában azt mondtad a csapatnak a versenyt követően, hogy a nyolcadik hely nem volt benne az autóban. Csapatvezérnek érkeztél a McLarenhez, érzel emiatt extra nyomást?

    Sainz: Nem igazán. Csapatként kell előrelépnünk. Nem érzem, hogy plusz nyomást jelentene az, ha valaki első számú szerepet tölt be és jó eredményeket kell elérnie, mert a teljes eddigi karrierem során jó eredményekre törekedtem. Ez a sport alapja, minden versenyző ugyanolyan nyomás alatt van. Szóval nem, nem érzek extra terhet emiatt.

    Mindannyian hallottuk a Spanyol Nagydíj távozásáról szóló híreszteléseket. Mit gondolsz, mi áll az ügy hátterében?

    Sainz: Ez egy nehéz kérdés, mert nem ismerem a pálya szerződésének részeleit. Nem tudom, hogy mekkora pénzösszegről van szó, szóval nehéz ezt megmondani úgy, hogy nincsenek előttünk a számok. Amit látni akarok a Forma-1-ben, az egy jobb show, illetve több kiszámíthatatlanság. Ha ezek teljesülnek, biztos vagyok benne, hogy a pályáknak könnyebb lesz eladniuk a termékük és több ember látogat ki a versenyekre. Az emberek izgalmas versenyekért jönnek ki a helyszínre, és azt akarják látni, hogy csata folyik a győzelemért.

    Lando Norris személyében egy fiatal, pimasz csapattársad van. Milyen vele a közös munka?

    Sainz: Jó móka Landóval dolgozni, az első öt hétvége jól alakult számunkra. Jobb teljesítményre sarkalljuk egymást, ami jót tesz a csapatnak.

    Ki győzött legutóbb FIFA-ban?

    Sainz: Hát… Általánosságban véve én vagyok a jobb. Négy meccsből hármat én nyerek!

    Nagy rajongója vagy a Real Madridnak, az idei szezon azonban nem igazán sikerült nekik, de…

    Sainz: Nem akarok beszélni a Real Madrid idei évéről! A tavalyiról szívesen beszélgethetünk, de az ideit inkább hagyjuk – mondja nevetve.

    Mit vársz tőlük a következő szezonban?

    Sainz: Remélhetőleg érkeznek új játékosok és jobb eredményeket érünk el. Jelenleg nincs jó helyzetben a csapat, szóval mindenképp fejlődnünk kell.

    Mennyi időt töltesz Fernano Alonsóval, tud segíteni a fejlődésedben?

    Sainz: Alonso csak egy hétvégén, Bahreinben volt ott a csapattal. Nem találkozunk vele sokat, csak a teszt miatt utazott el oda. Más szerepvállalása eddig nem volt idén a csapatban.

    Korábban sok kérdést kaptál Max Verstappennel való rivalizálásodról. Ő volt eddig a legkeményebb csapattársad?

    Sainz: Hmm, érdekes volt a 2015-ös év. Mindketten újoncok voltunk, Max mellett izgalmas volt versenyezni. Nagyon fontos szezon volt ez a karrierem szempontjából. Úgy érzem nekem és Maxnak is nagyon jó éve volt, mindketten jó emlékekkel tekintünk vissza erre az időszakra.

    Azt hiszem egyetértünk abban, hogy a McLarennek a mezőny elején van a helye. Nemrégiben új csapatfőnök érkezett az istállóhoz, összeállhat végre a csapat?

    Sainz: Próbáljuk összerakni a társaságot, de ehhez idő kell. A Forma-1-ben nehéz jóslatokat tenni, idővel majd kiderül mire vagyunk képesek. Nem is túlságosan az eredmények érdekelnek, azt akarom látni, hogy a csapat jó irányba halad, fejleszti az autót, a gyárat és jobb csapattá válunk, mint jelenleg.

    Még az interjú elején említetted, hogy nagyon jó eredményeid vannak az utcai helyszíneken, jobban kedveled őket az épített pályáknál?

    Sainz: Minden pályát szeretek, jelenleg talán hat-hét versenyenként utazunk utcai helyszínre. Úgy gondolom jó a jelenlegi felosztás, nem szeretnék kizárólag utcai pályákon versenyezni, mert szeretem a jó versenyzést és az előzéseket, az utcai pályákon pedig általában kevés lehetőség adódik erre.

    A Formula E-ben csak utcai pályákon folyik a verseny, kipróbálnád magad az elektromos szériában a későbbiekben?

    Sainz: Jó barátja és tisztelője vagyok Alejandro Agagnak, a sorozat létrehozójának. Jelenleg nem szerepel a terveim között a Formula E, de ki tudja mit hoz a jövő. Majd meglátjuk.

  • Sainz: Alig várom Kanadát

    Sainz: Alig várom Kanadát

    Carlos Sainz, a McLaren spanyol versenyzője hatodik helyen fejezte be a Monacói Nagydíjat, a wokingi istálló pedig tovább növelte előnyét a konstruktőri pontverseny negyedik helyén.

    Monaco utcáin egyáltalán nem könnyű az előzés, Sainznak azonban már az első körben két helyet is sikerült nyernie a vasárnapi futamon.

    „Ez sorozatban a harmadik hétvégém, amikor pontszerző helyen érek célba. Egyre jobbak és jobbak vagyunk, már alig várom, hogy Kanadában versenyezzünk” – mondta Sainz a Sky Sports F1-nek.

    Sainz twitter oldalán is megosztotta első körös előzéseit, mely Zak Brown tetszését is elnyerte, az amerikai szakember retweetelte Sainz posztját.

    Némi gyógyír lehet a McLaren számára Sainz nagyszerű formája, hiszen Brownéknak egyáltalán nem volt egyszerű hétvégéje a csúfos Indy500-as szereplést követően.

  • Norris beáldozta versenyét, hogy segítse Sainzot

    Norris beáldozta versenyét, hogy segítse Sainzot

    Lando Norris a Monacói Nagydíjáról mesélt, ami nem hozott számára pontokat, hiszen csak a 11. helyen zárt. Elmondása szerint csapattársának, Carlos Sainznak segített, aki végül 6. lett.

    A wokingiak stratégia lényegében arról szólt, hogy a hamar, egész pontosan a safety car fázis alatt kiálló Daniel Ricciardo és Kevin Magnussen elé tudjon Sainz visszajönni a kerékcseréje után. Ehhez jött kapóra a közepeseken rajtoló Norris, aki mögé beszorulva a Renault és a Haas pilótája nem tudta a saját tempóját diktálni. Ez azt eredményezte, hogy Sainz a 9. helyről rajtolva 6-ként ért célba.

    Norris elismerte, hogy ez nem az ő hétvégéje volt, és szenvedett a tapadással.

    „Nem volt meg a tempónk az egész versenyen. Elfékeztem az első körben, és amúgy is a keményebb gumikon voltam. Akkor már tudtam, hogy semmi különlegeset nem tudok alkotni. Egy csapatjátékká vált inkább számomra a verseny, és próbáltam segíteni a csapatnak, illetve Carlosnak egy jobb eredmény elérése érdekében, ahelyett, hogy kizárólag a magam versenyére fókuszáltam volna.”

  • Bottas nagy fölénnyel lett első a mai napon

    Bottas nagy fölénnyel lett első a mai napon

    Valtteri Bottas lett Barcelonában az első a szezonközi teszt első napján. A Mercedes versenyzője legjobb ideje 1:15:511 lett, Charles Leclerc a második és Danyiil Kvjat a harmadik.

    A reggel aránylag problémamentes volt, nem is kellett elővenni a piros zászlót. Nem így délután. Egy óra telt el a délutáni edzésidőből, amikor először kellett használni, mert Callum Ilott leparkolta az Alfa Romeót a hármas kanyarnál, de a falba. Ezt követően két órán keresztül minden rendben ment, majd Pierre Gasly autója állt meg.

    Bottast azonban mindez nem zavarta, és tovább javított a délelőtti idején, és ekkor érte el a bajnokságban jelenleg második finn pilóta a legjobb idejét C5-ös gumikon, ami nem sokkal volt csak rosszabb idő, mint amit szombaton futott, és ért vele a pole pozícióba.

    Az utolsó tíz percben Leclerc javított az idején, de Bottashoz képest a lemaradása így is tetemes, 1.4 másodperc volt. Kvjat a harmadik legjobb idejével Nico Hülkenberget előzte meg, aki reggel még sehol sem volt, délután már elért egy 1:18.051-es időt. Gasly annak ellenére lett ötödik, hogy az utolsó órában már nem ment.

    Hatodik helyen végzett Carlso Sainz, aki délelőtt még harmadik volt, majd délután átadta a terepet Lando Norrisnak. Ő azonban nem tudott a tizedik helynél jobbat autózni. A brit előtt Pietro Fittipaldi, Nick Yelloly és Sebastian Vettel voltak.

    A legtöbb csapat több mint 100 kört tett meg Barcelonában. Ez csak a Haasnak, a Renault-nak és az Alfa Romeonak nem sikerült. Legszorgalmasabb Nicholas Latifi volt, a maga 133 körével, Vettel 132 kört teljesített, Bottas és Leclerc 131-et.

  • Sainz furcsa versenyen van túl: „Nem volt meg a tempóm”

    Sainz furcsa versenyen van túl: „Nem volt meg a tempóm”

    Carlos Sainz ugyan a pontszerző 8. helyen ért célba a hazai nagydíján, de nem érezte jól magát az autóban.

    Az eddigi összes Spanyol Nagydíján pontot szerző versenyző csak a 12. helyről rajtolt, de végül profitálni tudott a verseny végi safety car fázisból, amit Lance Stroll hozott össze, amikor ráhúzta autóját Lando Norris McLarenjére. Eddig a mozzanatig Sainz csak 11. volt, ekkor azonban előbb Alexander Albont előzte meg a boxban, majd Kvyatot és Grosjeant hagyta ott a célegyenesben.

    „Furcsa verseny volt” – értékelt a McLaren spanyolja. „Féltávig azon erőlködtem, hogy magam mögött tartsam Ricciardot a 11. helyen, az utolsó szektorban pedig különösen szenvedtem az autó hátuljával, nem igazán éreztem a kocsit. Aztán hirtelen jött a biztonsági autó, és mi jól taktikáztunk. Minden lehetőséget kihasználtunk azzal, hogy megelőztük a Toro Rossókat, az egyik Haast és Ricciardot is. Jó verseny volt.”

    Sainz nem gondolta volna, hogy pontszerző lesz.

    „Nem hittem abban, hogy a pontszerzés reális lehet. A 11. helyet próbáltam védeni, de Ricciardo sokkal gyorsabb volt az utolsó szektorban és nem is bírtam magam mögött tartani. Megelőzött, de aztán visszaelőztem és így csatáztunk a 11. helyért. Összességében végül a biztonsági autó kijövetelével és a helyi szurkolók segítségével háromszor is sikerült előznöm az egyes kanyarban.”

    Sainz azt hangsúlyozta, hogy a McLaren az utolsó szektorban szenvedett. Viszont az autó egyensúlya sem volt rendben, így vélhetően ezt ennek a számlájára kell írni, és nem kellenek ennél horderejű nagyobb változások.

    „Tudtuk, hogy fejlődnünk kell a lassú kanyarokban, vagyis az utolsó szektorban. Egyszerűen nem voltunk gyorsak ott. Viszont csak az autó balanszával lehetett gond, és valószínűleg semmi nagy változásra nem lesz szükség. Remélhetőleg megtaláljuk a tempóhiány okát, de gratulálok mindenkinek a csapatnál, hiszen pontokat szereztünk.”

  • Kiderült, miért lett Carlos Sainzból véletlenül Darren

    Kiderült, miért lett Carlos Sainzból véletlenül Darren

    Pénteken, szabadedzésen esett meg, hogy Carlos Sainz mérnöke eltévesztette a versenyző nevét, mikor beszélt hozzá rádión.

    „Darren, itt Tom… bocs Carlos!” – javította is gyorsan magát Tom Stallard.

    „Helló Tom, Darren vMcLaren Racingagyok.” – reagált viccesen Sainz.

    Az internet népe azonnal találgatni kezdte, hogy a mi az oka a mókás tévedésnek, volt aki arra tippelt, hogy talán a Darren lehet a Carlos név angol megfelelője.

    Erről azonban szó sincs, végül maga Carlos árulta el, hogy mi volt a téves megszólítás oka.

    „Darren a stratégám a gyárban.” – mondta a spanyol versenyző. „Hosszú etapot kezdtem és Tom visszajelzést akart kérni a gumikról.”

    „Belekezdett a rádiózásba, és azt mondta, ‘Szia Darren, itt Tom’, szóval én is vicceltem, hogy ‘Szia Tom, itt Darren’, de ő gyorsan elnézést kért.”

  • Sainz: Barcelona nem maradhat ki a naptárból

    Sainz: Barcelona nem maradhat ki a naptárból

    Carlos Sainz szerint Barcelonának muszáj a Forma-1-es versenynaptárban maradnia.

    Azonban a jelek nem erre mutatnak, hiszen a hétvégi verseny utáni időszakra még nincs új szerződése a Liberty Mediával a spanyol pályának, ám állítólag folynak a tárgyalások. Ráadásul egy olyan hír is napvilágot látott, mely szerint Zandvoort válthatja a katalán versenyt, akár már 2020-tól.

    „Szerintem ennek a pályának van annyi történelme, hogy muszáj legyen maradnia a naptárban” – mondta a McLaren versenyzője. „Ezek az emberek nem ostobák, szerintem mindenki számításba vesz mindent. Ennél többet nem gondolnám, mondanom kellene.”

    A mezőny egyetlen spanyolja inkább most más miatt izgatott, ez pedig nem más, mint hogy Andreas Seidl megkezdte a munkát a csapatnál.

    „Múlt héten Wokingban voltam a bemutatkozásán és az első munkanapján. Kezdem megismerni. Úgy tűnik, elég szisztematikus, én pedig ezt szeretem, mivel én is ilyen vagyok. Ebből gondolom, hogy jól fogunk kijönni.”

  • Sainz nagyon élvezte a Verstappen elleni csatákat

    Sainz nagyon élvezte a Verstappen elleni csatákat

    Carlos Sainz és Max Verstappen egyidőben, a 2015-ös szezonban debütált a Forma-1-ben, amivel Verstappen minden idők legfiatalabb F1-es versenyzőjévé vált.

    A két ifjú versenyző közel volt egymáshoz a szezon során, néhány szoros csatát is vívtak egymás ellen.

    Sainz a Motorsport.com holland kiadásának elárulta, kifejezetten élvezte a Verstappen elleni csatákat.

    „Minden alkalommal, amikor visszagondolok erre, eszembe jut, hogy mennyire szórakoztató volt” – mondta Sainz.

    „Szoros csatákat vívtunk. Mindketten fiatalok és éretlenek voltunk. A pályafutásunk elején mindketten túlságosan éhesek voltunk a sikerre. Minden szabadedzésen vagy időmérőn megtett kör olyan érzés volt, mintha az lenne a Q3 döntője. Mindent megtettünk, hogy gyorsabbak legyünk a másiknál. Jó móka volt!”

    A rivalizálás azonban nem tartott túl sokáig, mert a Red Bull 2016 májusában a Toro Rossóba száműzte Daniil Kvyatot, akit Verstappen váltott a nagycsapatnál. Egyes gondolatok szerint a Sainz és Verstappen közötti rivalizálás is szerepet játszott a változtatásban.

    „Talán két vagy három alkalommal volt csapatutasítás. Kevésbé éretten, fiatalabb korban nehezebb volt ezeket elfogadni, de nem bántam meg, amit tettem. Voltak feszült pillanatok, mint bármely más rivalizálásnál, de csodálatos időszakként tekintek rá vissza.”

  • Lando Norris és Carlos Sainz Jr. is ajándékot kapott a McLaren-től!

    Lando Norris és Carlos Sainz Jr. is ajándékot kapott a McLaren-től!

    Mindannyian tudjuk, hogy milyen nehéz élete van a Forma-1-es versenyzőknek. A folyamatos utazások, az előírt étrendek, a médiai kötelezettségek és még sorolhatnám.

    Azonban a számos nehéz körülmény mellett igen is megéri Forma-1-es pilótának lenni. A legtökéletesebb példa erre a McLaren két versenyzője, Carlos Sainz Jr. és Lando Norris. A spanyol és a brit fiatal is megkapta a saját „szolgálati autóját” a wokingi istállótól.

    Sainz ezt írta az Instagram oldalán: „Első hétvégi autónak nem is rossz! Ki kér egy fuvart?”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Not bad at all to be my first weekend car! Who is up for a ride?? No está nada mal como primer coche para los domingos.? Thanks @mclarenauto #720s

    Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés,

    Norris pedig szokásához híven posztolt Twitter oldalára, posztját egy kis angol humorral megspékelve. „Nem fogtok nem észrevenni a Tesco parkolóban ezzel a járgánnyal. Köszönöm szépen az új autót a McLarennek.”