Címke: Carlos Sainz

  • Brown: Sainz vezérként, Norris csapatjátékosként remek

    Brown: Sainz vezérként, Norris csapatjátékosként remek

    A McLaren remek szezont fut az utóbbi évek fényében, jelenleg 4-ek a bajnokságban, és az új versenyzőpárossal is maximálisan elégedettek. Most Zak Brown hangsúlyozta ezt, de az újdonsült csapatfőnök, Andreas Seidl sem fukarkodott a dicsérő szavakkal nemrég.

    „Mindkét pilóta kivételes. Carlos, aki jelenleg 7. a bajnokságban remek vezér. Nagyon gyors, nagyon kiegyensúlyozott, és remek csapatjátékos is, csakúgy, mint Lando” – mondta Brown a McLaren egy kérdezz-felelek videójában.

    Norris újonc, Brown szerint mégis nagyon éretten viselkedik: „Nagyon gyors, és komoly érettségről tett tanúbizonyságot. Remek dolgok várnak rá a jövőben, ebben biztos vagyok, az érettsége és tempója egyaránt lenyűgöz.”

  • Norris sem hitte el hogy F1 pilóta lett, amíg be nem jelentették

    Norris sem hitte el hogy F1 pilóta lett, amíg be nem jelentették

    Lando Norris ugyan már bebiztosította a helyét jövőre, de először addig el sem akarta hinni hogy a McLarennél vezethet a Forma-1-ben, amíg hivatalosan azt be nem jelentették tavaly. Norris George Russell, Alex Albon, Max Verstappen, Charles Leclerc és Pierre Gasly mellett egyike az új generációs versenyzőknek, akikkel megújítják a rajtrácsot. Kiegészülve Lewis Hamiltonnal vagy Sebastian Vettellel pedig remek elegyet kapunk az elkövetkezendő évekre.

    A korlátozott Forma-1-es lehetőségeket figyelembe véve Norris el sem akarta hinni azt, hogy a királykategóriában versenyezhet, amíg azt hivatalosan be nem jelentették. Erről a RaceFansnek mesélt:

    „Mindig is ez volt az álmom 13-14 éves korom óta, de soha nem hittem benne, hogy ez megtörténhet. Annyira jó voltam, hogy nyertem versenyeket és bajnokságokat, de ez még nem garantál semmit sem. Igazán csak akkor hittem el, amikor megmondták, hogy erre a szezonra enyém az ülés. Azt sem tudom ugyanakkor, hogy miért nem akartam elhinni, de nem ez volt a helyzet. Annyira azért talán nem meglepő, hogy összejött, hiszen az alacsonyabb kategóriákban mindig megmutattam, hogy mire vagyok képes. Most Sainz-zal vehetem fel a versenyt, ami jól megy, de még sokat kell fejlődnöm.”

  • Sainz szerint Verstappen soha nem lesz világbajnok, vagy többször is

    Sainz szerint Verstappen soha nem lesz világbajnok, vagy többször is

    A McLaren pilótája, Carlos Sainz úgy véli, hogy Max Verstappen soha nem lesz F1-es világbajnok, hacsak a megfelelő időben rá nem talál a megfelelő autóra. Verstappen szezonja eddig csodálatosan alakul, és jelenleg harmadik a pilóták világbajnokságában a Mercedes versenyzői, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas mögött.

    A 21 éves versenyző komoly harcba is bonyolódott több alkalommal is a Ferraris Charles Leclerc-cel, ami már ízelítőt adhat abból, hogy milyen lesz a sport jövője.

    Sainz mindeközben azt gondolja, hogy ha az autója is felfejlődik az ő szintjükre, akkor akár ő is kihívhatja őket, és ezt el is mondta a motorsport.com-nak:

    „Remélem, hogy a McLaren tud építeni olyan autót, amivel Lando és én harcolhatunk egy nap majd ezekkel a srácokkal. Korai még kijelenteni azt, hogy a harc Verstappen és Leclerc között dől majd el. Azt hiszem, hogy 2021-ben a helyzet a Forma-1-ben jelentősen megváltozhat. Nagyon jó lenne, ha másokat is láthatnánk az élen küzdeni. Ez attól függ, hogy ki ül akkor majd a megfelelő autóban. Amennyiben Verstappen megfelelő időpontban a megfelelő csapathoz igazol, több világbajnoki címet is nyerhet. Ha nem, akkor egyszer sem lesz bajnok. Sajnos, így működik ez a Forma-1-ben.”

  • Sainz: Az emberek nem tudják, mennyi idő megszokni egy autót

    Sainz: Az emberek nem tudják, mennyi idő megszokni egy autót

    2019-nek egyedül a Haas csapat vágott neki úgy, hogy nem változtatott a versenyzőpárosán, ám ez aligha lesz így 2020-ban is.

    Sokan azonban átigazoltak az idei szezonra, és újoncok is vannak a mezőnyben. Az egyik ilyen új csapathoz igazolt versenyző Carlos Sainz, aki a Renault-tól a McLarenhez szerződött 2019r-re. Ő úgy véli, hogy az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy mennyire nem egyszerű megszokni egy új autót és kiismerni annak minden csínját-bínját, így túl nagyok az elvárásaik.

    „Nagyon különböznek (az autók).” – mondta Sainz. „Sokkal különbözőbbek, mint azt emberek elképzelik. És ez autók nagyon máshogy tudnak viselkedni, mint azt az emberek gondolják.”

    „Mindenkinek szüksége van néhány versenyre, míg hozzászokik az új csapathoz, autóhoz. Láthattuk ezt idén Ricciardóval, Pierre-rel (Gasly), és mindenkivel, aki csapatot váltott… Leclerckel is az év elején.

    „Időre van szükség, hogy megismerjük a titkokat. A csapatok pedig különféle módon működnek, szóval időre van szükség és az emberek alábecsülik azt, hogy mennyivel könnyebb teljesítményt kicsikarni egy olyan csomagból, amit évek óta vezetsz.”

    „Például én a Toro Rossóval néha igen jól mentem, úgy 2016-2017-ben, ami azért volt lehetséges, mert már ismertem a csomagot, és tudtam hogyan lehet azt kihasználni.”

  • A McLaren nem is kívánhatna jobb pilótapárost a jelenleginél

    A McLaren nem is kívánhatna jobb pilótapárost a jelenleginél

    A McLaren teljesen új pilótapárossal vágott neki a 2019-es évnek, Alonso és Vandoorne távozása után egy sokkal fiatalabb duó érkezett a csapathoz, Carlos Sainz és Lando Norris személyében. Az újdonsült csapatfőnök, Andreas Seidl most őket értékelte.

    A wokingiak negyedikek a bajnokságban, ami nagy előrelépésnek számít a tavalyi 6., és a tavalyelőtti 9. helyezések fényében.

    „Nagyon boldog vagyok mindennel, amit csináltak idén. Nem volt sok hiba őszintén szólva” – mondta a két pilótájáról Seidl. „Hozták, amit kellett minden időmérőn, versenyen, remek rajtokat produkáltak, voltak jó versenyteljesítményeik is. Ahogy a mérnökökkel dolgoznak, és visszajelzéseket adnak az autó gyengeségeivel kapcsolatban, az elég meggyőző. Nem is kívánhatnék náluk jobb pilótákat jelen pillanatban.”

    És ez a páros már biztosan így marad 2020-ra, a hivatalos bejelentés is megtörtént.

    „Örülünk, hogy van két ilyen pilótánk. Hamar bejelentettük őket 2020-ra, így tényleg tovább léphetünk a következő évre. Ennek a két srácnak lenyűgöz a teljesítménye, a mérnökök mellett remekül együttműködnek velem és a médiával is. Ez egy fontos eleme annak a pozitív csapatszellemnek és hangulatnak, ami most a csapatot jellemzi. Ez pedig egy kulcsfontosságú része az előrelépésnek. Szerintem nagy jövő várhat rájuk velünk. Rajtunk múlik, rajtam, hogy a csapattal tudunk-e alájuk olyan konstrukciót adni, mellyel előkelőbb pozíciókért harcolhatnak.”

  • Sainz: Nem Fernando Alonso árnyékában versenyzek

    Sainz: Nem Fernando Alonso árnyékában versenyzek

    Fernando Alonso személye nagy szerepet játszott abban, hogy a Formula 1 ilyen népszerű legyen Spanyolországban. A 38 éves versenyző a 2000-es évek közepén két világbajnoki címet szerzett, amivel hazája egyik autósportos hősévé vált. Ám a spanyol tavaly úgy döntött nem folytatja tovább F1-es pályafutását, így a mezőnybe Carlos Sainzra hárult a feladat, hogy képviselje hazáját a királykategóriában. A fiatal versenyző készen áll a feladatra, de mindenek előtt szeretné leszögezni, nem Alonso árnyékában élve versenyez.

    Sainz sosem titkolta, hogy gyerekként Alonso volt a hőse, ám a McLaren jelenlegi pilótája elárulta, nem akar elődje nyomvonalán járni, ő akarja kitaposni magának azt az utat, mely során saját örökséget kreálhat a sportágban.

    ,,Nem érzem úgy, hogy Fernando árnyékában lennék. Még csak az ötödik szezonomat teljesítem itt, és még alkalmam sem adódott arra, hogy a dobogós helyezésekért harcoljak. Tehát Carlos mindig is Carlos lesz, míg Alonso megmarad Alonsonak. Nem kell őt követnem, ugyanis én szeretném kitaposni az utat”

    Az ifjabbik spanyol nagyon jól kezdett a McLarennél, folyamatosan a pontszerző helyekért küzdenek csapattársával Lando Norrissal és szinte már vezetik a „best of the rest” listát. Sainz ahogy már mondta, még nem küzdhetett meg a dobogós helyezésekért, amit nagyon frusztrálónak tart, ugyanis szerinte nem a pilótákon múlik az, hogy valaki az első háromban legyen, sokkal inkább a konstrukciók versenyképessége dönteni el, ki hol végezzen, amit a 24 éves versenyző nagyon is igazságtalannak tart.

    ,,Ez nagyon frusztráló, mert a pilótáknak nincs ráhatásuk erre. Nem arról van szó, hogy lefutunk egy 100 méteres sprint versenyt ahol az győz, aki gyorsabban fut, ennek ellenére szeretném azt hinni, hogy a legjobbak végül úgyis a versenyképes autókban fognak kikötni. Ugyanakkor, a nagyszerű bajnokok nem mindig nyernek annyi díjat, amennyit kellene, erre a legjobb példa Fernando. Úgy vélem abban mindenki egyetért velem, hogy a kvalitásait figyelembe véve több bajnoki cím járt volna neki.” -nyilatkozta Sainz a Motorsport.com-nak.

  • Sainz szerint maradnak idén a középmezőnyben

    Sainz szerint maradnak idén a középmezőnyben

    Carlos Sainz elismerte, hogy szerinte a McLaren nem tud ellépni a középmezőnytől, hiába van kényelmes előnyük az üldözőikhez képest. A Toro Rosso 39 ponttal van mögöttük, a spanyol szerint azonban a csapata nem tud közelebb kerülni a top háromhoz. A motorsport.com-nak így nyilatkozott:

    „Nem hiszem, hogy előre tudnánk lépni a középmezőnyből.”

    Sainz pedig remek szezont tudhat magáénak, hiszen hatodik a versenyzők bajnokságában, alig lemaradva Pierre Gaslytól, aki eddig a Red Bullnál volt tevékeny. Azzal, hogy Gasly visszakerült a Toro Rossóhoz, Sainznak esélye lesz arra, hogy előtte végezzen, de Carlos célja valójában az, hogy megerősítsék a helyüket a középmezőny elején:

    „Ilyesmit megtenni csak egyik évről a másikra lehet. A Renault példája is mutatja, hogy milyen nehéz is kikerülni a középmezőnyből. Több éve próbálkoznak már, és valahogy ez pokolian nehéz. Meg kell értenünk azt, hogy ez nem olyan egyszerű, és a legjobb amit tehetünk, hogy megpróbáljuk megérteni, hogy mit csinál jobban a többi csapat.”

  • Kik lehetnek a jövő F1-es bajnokai?

    Kik lehetnek a jövő F1-es bajnokai?

    Azzal, hogy Alexander Albon a következő futamon már átülhet a Red Bull Racing autójába, újabb fiatal villanthatja meg képességeit és hívhatja fel magára a figyelmet.

    Az közismert, hogy például Kimi Räikkönennek, Lewis Hamiltonnak és Sebastian Vettelnek is jókora rajongótábora van, akár világviszonylatban, akár hazánkban. Ők azonban már a 30+ életkort képviselik, és pár éven belül jó eséllyel vissza is vonulnak majd.

    De kik lesznek vajon az új kedvencek? Az új sztárok, akik a bajnoki címekért harcolnak majd?

    Most a jelenlegi Forma-1-es mezőny 25 év alatti versenyzőit gyűjtöttük ki, és arra vagyunk kíváncsiak, hogy kiket tartotok közülük bajnoki címre is alkalmas tehetségnek – függetlenül attól, hogy jelenleg milyen képességű autóban ülnek.

    [poll id=”137″]

     

  • Sainz: Idén nem fogunk tudni kitörni a középmezőnyből

    Sainz: Idén nem fogunk tudni kitörni a középmezőnyből

    Carlos Sainz nagyon jó formában van, magasan vezeti a középmezőnyt, és még Pierre Gaslyt is csak 5 pont hátrányban követi. A legutóbbi Magyar Nagydíjon ötödikként végző McLarenes azonban nem hinné, hogy a középmezőny elejénél előrébb tudnak idén jutni.

    Ezt a helyet viszont magabiztosan őrzik, a 4. helyen álló wokingiak előnye 39 pont a legközelebbi üldöző Toro Rosso előtt.

    „Nem hiszem, hogy képesek leszünk kitörni a középmezőnyből a szezon második felében” – mondta a spanyol a Motorsport.comnak. „Talán faraghatunk még pár tizedet, ami jó lesz, de mindenki más is javul majd, szóval óvatosnak kell lennünk. Biztosnak kell lennünk abban, hogy a megfelelő lépéseket tegyük meg, amelyekből tanulhatunk a jövő évre vonatkozóan. A fő cél a szezon második felére, hogy a lehető legtöbbet tudjuk meg az idei autóról, és hogy minden rendben legyen a következő évi autóval.”

  • Sainz kizártnak tartja, hogy el tudja kapni Gaslyt a bajnokságban

    Sainz kizártnak tartja, hogy el tudja kapni Gaslyt a bajnokságban

    Pierre Gasly eddig nem találja a ritmust a Red Bullnál, olyannyira, hogy a középmezőny legjobbja, Carlos Sainz ott van a sarkában a pontversenyben: a spanyol mindössze 5 pont hátrányban követi a franciát.

    Ennek ellenére Sainz nem tartja reálisnak, hogy meglehet neki az összetettbeli 6. hely, vagyis nem gondolja, hogy Pierre Gaslyt meg tudná fogni.

    „Nem hiszem, hogy ez sokáig tart majd sajnos, de azt azért megmutatja, milyen jók vagyunk most, és milyen kiegyensúlyozottan teljesítünk Baku óta” – mondta Sainz a Crash.net hasábjain. „Nem tudom, hány pontom van, de ez egészen elképesztő.”

    Sainz magasan vezeti a középmezőnyt annak ellenére, hogy az első három versenyén pontot se szerzett.

    „Az első három versenyen nagyon szerencsétlenek voltunk, nem jött össze semmi, de Baku óta kifizetődik a Wokingban elvégzett kemény munka, amit télen belefektettem ebbe. Minden hétvégén tartjuk a szintet, jó a stratégia, a boxkiállások, jók vagyunk vasárnaponként. Így kell lennie, ezt kell csinálnunk.”