Címke: Carlos Sainz

  • Sainz: Karrierem legjobb időszakát élem

    Sainz: Karrierem legjobb időszakát élem

    A McLarennél idén szárnyaló Carlos Sainz úgy érzi, hogy még sosem volt ilyen jó formában, miközben kiemelkedik a középmezőnyből.

    Rendkívül sokat fejlődött idénre a McLaren, ami Carlos Sainz teljesítményén is érzékelhető, a spanyol versenyző lenyűgöző évet produkál, és az össezetett hatodik helyén áll. Ezért a pozícióért pedig egy volt és egy újdonsült Red Bull pilótával van harcban, nevezetesen Pierre Gaslyval és Alexander Albonnal. Idén pedig már nem egyszer fordult elő az, hogy képes volt egy vagy több top autót megelőzni, noha a McLaren teljesítménye mg nem vetekszik az éllovasokéval.

    Sainztól meg is kérdezték, hogy élete formájában vezet-e, amire így felelt:

    „Mondhatjuk igen, nem hazudok. Pont a legutóbbi verseny során futott ez át az agyamon, amikor sikeresen magam mögött tartottam Leclercet, és elmondták nekem a köridőket, amire csak annyit reagáltam magamban, hogy ó de gyors vagyok. A futam végén köszönetet mondtam a csapatnak azért, hogy egész hétvégén remek volt az autó. Büszke voltam, hogy végre egy kicsit többek voltunk, mint szimplán a középmezőny legjobbjai. Határozott lépéseket tettünk előre.” – vélekedett a spanyol.

    A fiatal pilóta azt elmúlt hetekben mutatott erős teljesítményét annak tulajdonítja, hogy egyre jobban ismeri ki a McLaren idei autóját.

    „A szezon második felében sikerült igazán megismernem az autót. Főleg az időmérőkön tudok rajta jobban kiigazodni, így pedig jobban az ízlésem szerint tudom beállítani az autót. A tempónk alapvetően javult egy körön meg hosszabb távon is. A kvalifikáción eddig az akkumulátorral voltak gondjaim, emiatt pedig tizedeket vesztettem körönként, de még így is sikerült időnként megszereznem a hetedik helyeket. Úgy tűnik a nyári szünet után jobban összecsiszolódtam az autóval.” – jegyezte meg.

  • Túl keveset mutatják őket a tévében, a Libertyhez fordult a McLaren

    Túl keveset mutatják őket a tévében, a Libertyhez fordult a McLaren

    Idén már nem egyszer adott hangot csalódottságának a McLaren, miután az előkelő helyen autózó versenyzőit, de legfőképpen Carlos Sainzot alig mutatták a tévében a futamok során.

    A legendás brit istálló a motorváltás óta komoly felszálló ágban van, ami az eredményekben is igencsak megmutatkozik. A pilóták Norris és Sainz legtöbbször az élcsapatok mögött fejezi be a versenyeket, simán megelőzve a közvetlen riválisaikat.

    Carlos Sainz a spai futam után azonban kifakadt, ugyanis utólag visszanézte a közvetítést és a verseny egésze alatt csupán 15 másodpercig mutatták őt.

    „Nem tudok ebbe részletesen belemenni, de azt tudom, hogy a csapat és a szponzoraink nem boldog emiatt a tény miatt.” – mondta még Belgium után.

    A McLaren fiatalja Japánban is eredményes futamot zárt, ahol az ötödik lett, ám a rali világbajnok édesapja hasonló problémákra panaszkodott, mint a fia korábban, vagyis Sainz láthatatlan volt Suzukában.

    Enzek apropóján a McLaren pedig már lépésre szánta el magát.

    „Már dolgozunk ezen az ügyön. Számos beszélgetésünk volt már erről a Forma-1 vezetésével. Ez egy rendkívül fontos dolog a pilótáinknak meg a partnereinknek is. Folyamatosan azon dolgozunk a Forma-1-gyel, hogy minél jobban látszódjunk a közvetítésekben.” – ismerte el Daniel McEwan a csapat szponzori kapcsolatokért felelő menedzsere.

  • Verstappen szobájában már megy a FIFA, Grosjean befejezte makettjét

    Verstappen szobájában már megy a FIFA, Grosjean befejezte makettjét

    Max Verstappen szobájában már nagy a tumultus, Romain Grosjean ezalatt megépítette hatkerekű Tyrrell makettjét.

    A Hagibis tájfun miatt törölni kellett a Japán Nagydíj harmadik szabadedzését, míg az időmérőt át kellett tenni vasárnapra. A pilóták eközben a szálloda „fogságában” próbálják elütni hirtelen jött szabadidejüket.

    Verstappen már korábban beharangozta, csinálni fog egy FIFA bajnokságot, amit Instagram posztja szerint be is tartott, ugyanis szobájában több F1-es pilóta tiszteletét tette. Carlos Sainz, Sergio Perez és Lando Norris meg is mérkőzött a hollanddal, míg Daniel Ricciardo egyelőre csak a „nézőtéren” foglalt helyet.

    https://www.instagram.com/p/B3gppCahGRX/?igshid=1cur8bmukfx8g

    https://www.instagram.com/p/B3g_hRLlK2m/?igshid=1fx0611vn2vm6

    Grosjean is bejelentkezett, ő az elkészült Tyrrell P34-es makettjét mutatta meg:

    https://www.instagram.com/p/B3g5txdpwBx/?igshid=19m532jfmlxdc

    A Mercedes mindeközben Instagram oldalán bemutatta a „túlélő csomagját.” A csillagosok emellett egy kis Monopolyval ütnék el az időt.

    https://www.instagram.com/p/B3gxNgZFUCO/?igshid=1ldq5pc7p8o3t

  • Verstappen már tudja mit fog csinálni szombaton

    Verstappen már tudja mit fog csinálni szombaton

    Max Verstappen a csütörtöki sajtótájékoztatón többek között beszélt az ExxonMobil továbbfejlesztett üzemanyagáról, a lehetséges esélyeikről, sőt már azt is elárulta, mit fog csinálni akkor, ha a tájfun miatt törlik a szombati programokat.

    A Honda már Oroszországban új motort tetetett be a Red Bull és a Toro Rosso konstrukcióiba, ugyanis így akarták elkerülni a rajtbüntetést a Japán Nagydíjon. Ám az erőforrások mellett az osztrák csapat versenyzői a héten, Suzukában az új üzemanyaggal is megismerkedhetnek. A holland versenyző azt reméli, hogy a fent említett újítások segítenek nekik majd abban, hogy közelebb kerüljenek a Ferrarihoz és Mercedeshez.

    ,,Ahogy a többiek, mi is mindig fejlődni akarunk, és ez (üzemanyag) segíteni fog nekünk az előrelépésben. Nehéz megmondani, mennyit hoz majd, de természetesen az a célunk, hogy előre lépjünk és ezáltal felvegyük a versenyt a Ferrarival és Mercedesszel. Egy kicsit le voltunk maradva tőlük az utóbbi időkben, de nézzük meg most mi lesz. Megint egy új hétvége fog kezdődni, egy különböző hétvége, ahol talán még az időjárás is bekavarhat, de összességében úgy vélem a lehetőségeink meg vannak a jó szereplésre. Remélhetőleg vasárnap egy jó eredménnyel a zsebünkben, boldogan utazhatunk haza.”

    Természetesen a szóba került a sajtótájékoztatón a táfjun is. Az előrejelzések szerint az F1 tekintetében a szombati napot érintheti leginkább, ezért a szervezők és az F1 úgy dönthetnek, hogy az időmérőt áthelyezik vasárnapra. (szerk: hajnalban megtörtént a hivatalos bejelentés, a futam napjára tették át a kvalifikációt.) Ha ez megtörténne a pilótáknak lenne egy kis szabadideje, amit Sainz és a Red Bull 22 éves pilótája egy kis FIFA-zással töltene el.

    Verstappan: „Lenne egy kis szabadidőnk szombaton és egy kicsit korábban kellene felkelünk vasárnap. Volt már ilyenben részünk. Én személy szerint eddig egyszer éltem ezt át, 2015-ben, azt hiszem Austinban. Tehát lesz ami lesz, annyira nincs ez rám nagy hatással.”

    Sainz: ,,Még több FIFA!”

    Verstappen: ,,Igen, el is hozta magammal, ha gondolod játszhatunk egy kicsit szombaton.”

    Sainz: ,,Bármikor.”

    Verstappan: ,,Hát, ha veszíteni akarsz…”

    Sainz: ,,Hm… majd meglátjuk.”

  • Lando Norris aláírt a Mercedesszel?!

    Lando Norris aláírt a Mercedesszel?!

    Lando Norris menedzselését átvette a Mercedes. Az már ismert volt, hogy 2021-től lesz újra McLaren-Mercedes a mezőnyben, hiszen mindkét fél kiadott erről közleményt, de amiről nem beszéltek, hogy a komplex pénzügyi megállapodásban komoly szerepe volt a Horatio Investmentsnek is, amely brókercéget nem más vezet, mint Adam Norris. Lando édesapja tehát komoly szerepet játszott a szerződésnél, fia pedig idén az egyik legjobb újonc a rajtrácson, akire érdemes figyelni.

    A fiatal tehetségek közül pedig Lando Norris most már a Mercedes kötelékébe tartozik majd. Toto Wolff tehát George Russell és Valtteri Bottas mellé megszerezte Landót is. Egyrészt a McLarennek történő motorbeszállítás évekre garantálja az ő versenyképességüket is, a két fél együttműködése pedig Lando miatt még szorosabb lesz. És ez megnyithatja az utat akár több pilótának is, hiszen Bottas szerződése lejár 2020-ban, ahogy Hamiltoné is.

    Nem csoda, hogy a Mercedes hagyta Ocon-t elmenni a Renault-hoz, hiszen ezt általában csak akkor engedik, ha van a tarsolyban valaki, aki hasonló kvalitásokkal bír, sőt még akár fejlődőképesebb is. Érdekes lehet a McLaren helyzete is, akik már gondolkodhatnak azon, hogy miképp blokkolják azt, hogy Lando a Mercedesnél kössön ki, hiszen akár a főszereplője is lehet a wokingiak jövőjének, miközben Sainz szerződése is 2020 végén lejár, ahogy a Renault erőforrások beszállítása is. Ezen motorok pénzügyi finanszírozása pedig egy spanyol biztosítótársaságnak, a Mutua Madrilenanak is köszönhető.

    Mindez pedig magával vonja azt, hogy érdekes felállások lehetnek még a pilótapiacon hamarosan, és csak Charles Leclerc helye a Ferrarinál és Max Verstappené a Red Bullnál tűnik fixnek…

  • Seidl: A jelenlegi páros a McLaren jövője

    Seidl: A jelenlegi páros a McLaren jövője

    A McLaren csapatvezetője Andreas Seidl rendkívül elégedett a csapata két fiatal versenyzőjével, akikre hosszú távon számítana.

    A német szakember májusban kezdte el a munkát Wokingban és az egyik első intézkedése az volt, hogy megtartotta a Norris-Sainz párost a következő évre is.

    „Nincs kétségünk afelől, hogy ez a két versenyző jelképezi a jövőnket. Fantasztikusak ők ketten, és sokat segítenek nekünk abban, hogy csapatként sokat fejlődjünk.” – jelentette ki a német.

    Seidl emellett azt is elmondta, hogy Sainz kulcsfigura az autó fejlesztésében.

    „Ha hallanád őt beszélni az autóról, akkor azt gondolhatnád, hogy neki mérnöki végzettsége van.” – tette hozzá.

  • Sainz először szerzett pontot a nyári szünet óta: Újra ott vagyunk, ahová tartozunk

    Sainz először szerzett pontot a nyári szünet óta: Újra ott vagyunk, ahová tartozunk

    Carlos Sainz nagyon jó versenyt futott az Orosz Nagydíjon, a 6. helyen ért célba. Érthetően rendkívül elégedett volt a történtekkel.

    A spanyol az ötödik helyről rajtolhatott, és a rajt után egy pillanatra még harmadik is volt! Lewis Hamilton aztán végül előtte fordult el a kettes kanyarban, így ”csak” a 4. helyre jött fel. Bottas mondjuk hamar túllépte, kicsivel később pedig Verstappen is. Albon szintén megelőzte, igaz csak a végén, hiszen a boxból rajtolt.

    De így sem búsulhat az idén már sokadjára a középmezőny élén záró McLaren pilóta.

    „Újra ott vagyunk, ahova tartozunk. Jó volt a Mercedesekkel harcolni a startnál, majd a Red Bullokkal a verseny későbbi részében, de nem volt elég tempónk, hogy feltartsuk őket. Ennek ellenére elégedett vagyok, hogy én lettem az első a középmezőnyben. Mindenki remek munkát végzett. Egy újabb kettős pontszerzés a csapattól.”

  • Sainz szerint komoly probléma, hogy nem mutatják a közvetítésekben a középmezőny csatáit

    Sainz szerint komoly probléma, hogy nem mutatják a közvetítésekben a középmezőny csatáit

    Carlos Sainz nemtetszését fejezte ki az ügyben, hogy az F1-es közvetítések során viszonylag keveset mutatják a középmezőnyt. Sainz elmondása szerint lépni is fognak a versenyzők az ügyben.

    A Szingapúri Nagydíjon például Sainz is részese volt a 11. helyért folyó négy fős csatának, ez azonban nem volt látható a közvetítésben, mert a rendezők Max Verstappen és Lewis Hamilton csatájára koncentráltak, majd Sebastian Vettelre.

    Később Sainzék jelenete ki lett posztolva Twitterre, egy újságíró pedig fel is tette a kérdést, hogy ezt vajon miért nem lehetett látni a közvetítés során?

    „Mert én is benne voltam.” – felelte Sainz a közösségi oldalon.

    „Csalódott vagyok emiatt, de főleg a csapatom lehet csalódott.” – mondta ezzel kapcsolatban a spanyol versenyző, már Oroszországban. „A szponzori megállapodások tekintetében, ha nem mutatnak az élő tévéadásban, az nem jó dolog.”

    „Sok középmezőnyös versenyző panaszkodik emiatt. Nem csak én.”

    „Beszéltem néhányukkal, és egyértelműen úgy látjuk, hogy sok csata kimarad a közvetítésekből.”

    „Ebben az ügyben nagyon kritikus vagyok és szerintem minden középmezőnyös versenyző így van ezzel, mert úgy érezzük, hogy a rajongól sok középmezőnybeli csatáról lemaradnak.”

    A rajongók is panaszkodnak azonban a közvetítésekre, mivel többször megesett már, hogy kulcsfontosságú jelenetek közben a közvetítésben épp akkor mutatnak visszajátszásokat, vagy a nézőtéren ülőket.

    Sainz szerint a GPDA már jelezte a problémát, és szeretnék, ha történne is ez ügyben valami, bár hozzáteszi, hogy a 2021-es szabályok kapcsán vannak most komolyabb problémák is ennél.

  • Webber: Ricciardo már bánhatja, hogy átszerződött a Renault-hoz

    Webber: Ricciardo már bánhatja, hogy átszerződött a Renault-hoz

    A korábbi Forma-1-es versenyző Mark Webber úgy véli, hogy Daniel Ricciardo már megbánhatta azt, hogy a Red Bulltól átigazolt a Renault alakulatához, A franciák azonban idén nagyon is szenvednek a megbízhatósággal. Ricciardo azóta az energiaitalos csapattal volt, mióta 2014-ben felkerült a Toro Rossóból, de a Renault kedvéért lelépett, és 2019-20-ban az ő pilótájuk lett.

    Tavaly a gyári csapat egy erős negyedik helyet szerzett meg a konstruktőrök bajnokságában, Nico Hülkenberggel és Carlos Sainzzal. Idén azonban nem akar jönni ez az eredmény, az ötödik helyen vannak, jóval lemaradva a McLaren mögött.

    Az elmúlt pár verseny jól ment a franciáknak, és az ausztrál versenyzőnek is köszönhetően negyedik és ötödik helyeket szereztek Monzában. A hétszeres nagydíjgyőztesnek Szingapúrban azonban felejthető versenye volt: az időmérő edzés után diszkvalifikálták az elért nyolcadik helyéről, a versenyen pedig defektje volt. Honfitársa, Mark Webber a Fox Sportsnak nyilatkozott:

    „Ott volt a Red Bull csapatában, és bárcsak maradt volna, mert az övék egyszerűen egy jobb csomag. Nyilvánvalóan voltak pénzügyi okok is, de a Red Bull nem volt távol ettől, szerződhettek volna. Most már bánhatja ezt a két éves fázist, de most már elég a sajnálkozásból. Jönnek a fiatalok, két év alatt megváltozhat hirtelen a teljes kép. Azt gondolhatod, hogy „igen, frankó vagyok, van még némi időm.” A következő pillanatban meg csak jönnek. Nem akarom elkiabálni, de ebből ki tud majd mászni.”

    Hülkenberget ugyanakkor Esteban Oconra cseréli 2020-ban a Renault, így ő lesz Ricciardo csapattársa. A kérdés az, hogy láthatunk-e újra egy olyan kiemelkedő teljesítményt, mint amit Charles Leclerc mutat be a Ferrarinál Sebastian Vettel ellenében?

  • Sainz Hubert halála után úgy érezte, versenyeznie kell

    Sainz Hubert halála után úgy érezte, versenyeznie kell

    Carlos Sainz elmondta, hogy miután a Belga Nagydíj szombatján egy baleset következtében az F2-es versenyző Anthoine Hubert életét vesztette, ő úgy érezte, hogy ennek ellenére neki versenyeznie kell.

    Ugyan az F2 versenyeit akkor törölték, az F1-es futam nem maradt el. Bár Daniel Ricciardo például elmondása szerint fontolóra vette, hogy nem áll rajthoz. Sainz másként vélekedett.

    „Sokkban voltunk.” – mondta Sainz a MotorsportTotal.comnak. „Mindannyiunkat megrázta.”

    „Felkeltem vasárnap reggel és futni kezdtem, gondolkodtam erről és úgy éreztem, hogy versenyeznem kell, úgy véltem, mindenkinek versenyeznie kellene aznap.”

    „Szerintem Anthoine büszke lett volna, örült volna neki.”

    A spanyol versenyző azt is elmondta, hogy nem gondol az F1 veszélyeire.
    „Őszintén szólva nem gondolok erre, ami talán rossz dolog, de sosem gondolok azokra a veszélyekre, melyek egy Forma-1-es autóban érhetnek. Igen, talán csak egy esős versenyen, mikor semmit sem lehet látni.””