Címke: Carlos Sainz

  • Gasly kiakadt Strollra az első körös incidensük miatt

    Gasly kiakadt Strollra az első körös incidensük miatt

    Pierre Gasly mérges volt Lance Strollra a vasárnapi Abu Dhabi Nagydíjat követően. A francia szerint a Racing Point kanadai versenyzője tehet arról, hogy elveszítette a hatodik helyét az egyéni pontversenyben Carlos Sainzcal szemben, aki mindössze egyetlen ponttal előzte meg őt.

    Gasly és Sainz holtversenyes hatodik helyezettek voltak az összetettben a yas marinai szezonzáró előtt. A hatodik helyre még a Red Bullos Alex Albonnak is volt esélye.

    Azonban már a verseny rajtjánál megtörtént a dráma, ugyanis a Toro Rosso franciája már az első kanyarban elveszítette az első szárnyát, miután Stroll hozzáért az autójához és emiatt ütközött a kanadai csapattársával, Sergio Perezzel. Ezt követően a francia az egész verseny során a mezőny végén tanyázott és nem is tudott pontot szerezni. Később a csapatrádión értesítették őt, hogy spanyol riválisa az utolsó körben meg tudta előzni Nico Hülkenberget, előrelépve ezzel az utolsó pontszerző helyre. Mindez azt jelenti, hogy Gasly egy ponttal maradt le az egyéni bajnokság hatodik helyéről.

    „Most szórakozol velem,” – mérgelődött a francia, aki a két héttel ezelőtti Brazil Nagydíjon szerezte meg első dobogós helyezését a Forma-1-ben. „Simán ott lehettünk volna, ha nincs az a kib*szott Stroll, mindig ez van vele.”

    Miután kimérgelődte magát, a fiatal francia elmondta a véleményét a versenyéről, habár nem volt valami izgatott. „Nagyon vártam már a mai küzdelmet,” – meséli Gasly. „Daniil képes volt megmutatni, hogy megvolt a megfelelő tempónk ahhoz, hogy ott legyünk és harcolhassunk a többiekkel. A szezont egy rendkívül izgalmas csatával zárhattuk volna le.

    „Sajnos a versenyemnek már az első kanyarban vége volt, amikor hátulról kaptam egy ütést, majd ütköztem egy másik autóval és elveszítettem az első szárnyamat. Mire visszaértem a boxba és túlestem a cserén, már majdnem körhátrányban voltam és nagyon frusztráló volt, hogy nem harcolhattam senkivel. Reménykedtem egy biztonsági autós fázisban, de mind hiába. Csalódott vagyok, hogy egy ilyen versennyel kellett befejeznem az idei szezont.”

  • A 18 colos gumik nem változtatják meg a vezetési stílust

    A 18 colos gumik nem változtatják meg a vezetési stílust

    A versenyzési stíluson a 18 colos gumik bevezetése sem fog változtatni, véli a McLaren spanyol versenyzője, Carlos Sainz.

    Sainz egyike azon néhány versenyzőnek, aki már kipróbálhatta a 18 colos gumikat, nem rég, a Paul Ricardon.

    „Pozitív volt a visszajelzés.” – állítja a Pirelli részéről Mario Isola az AS című lapnak. „A McLarennel megerősítettük azon eredményeket, melyeket még a Renault-val gyűjtöttünk szeptemberben.”

    Sainz, aki a 2020-as gumikat egyébként alaposan leszólta, a 18 colos gumikról nem nyilatkozott túl bőbeszédűen.

    „Nem sokat mondhatok, titoktartási okokból.” – mondta. „Ezek a Pirelli és a McLaren privát tesztjei és a jelentéseket elküldik a többi csapatnak.”

    „Szakmailag nem sokat tudok mondani.”

    Azt azonban elmondta, a versenyzőknek nem kell attól tartaniuk, hogy másként kell majd vezetniük, ha 2021-ben a 18 colos gumikra váltanak.

    „Észrevehetőek a különbségek, de nem tudom megmondani, hogyan.”

    „A vezetési stílus azonban nem változik; az autón, a beállításokon kell változtatni. De az ívek hasonlóak, mint a paul ricardi versenyhétvégén voltak.”

  • Gasly szeretne „kiskirály” lenni, de már a jövőre is gondol

    Gasly szeretne „kiskirály” lenni, de már a jövőre is gondol

    Pierre Gasly megőrizné a lendületét az utolsó nagydíjra, hogy megtarthassa a Brazil Nagydíjon visszaszerzett hatodik helyét a pontversenyben.

    A francia hullámvölgyekkel teli szezonon van túl. Alighogy előléptették a Red Bull első számú csapatába, 12 verseny múlva újra a Toro Rossónál találta magát.

    Most 95 pontja van, csakúgy, mint Carlos Sainznak, de jobb dobogós helyezése miatt ő került előrébb a rangsorban. Albon ugyan csak 11 ponttal van mögöttük, de a Red Bullal még így is megelőzheti őket.

    Mindenesetre Gasly szeretne a „kicsik bajnoka” lenni a három nagycsapat mögött. Ha szigorúan nézzük, Sainz „címe” nincs veszélyben, mivel mind Gasly, mind Albon versenyzett Red Bullal idén, a bajnoki hatodik helyért folyó harc azonban így is szoros.

    „Az utolsó verseny mindig különleges” – kezdte a Toro Rosso (jövőre Alpha Tauri) francia pilótája – „az egész csapatnak fontos lesz, hogy minél előrébb végezzünk a konstruktőri bajnokságban is. Jól akarjuk zárni a szezont, nem csak a büszkeségünk miatt, de a végső pozíció meghatározza a jövő évi teljesítményt is.”

    Annak ellenére, hogy nehéz évet zárhat, Gasly elégedett a dolgok alakulásával, főleg amióta visszakerült a „kisbikákhoz”.

    „Ez a hétvége mindig szomorú egy kicsit, hiszem nem versenyzünk majd három és fél hónapig. De az érzés majd vasárnap este jön majd el igazán, amikor tényleg vége a szezonnak. Bármi történjen is aznap, boldog vagyok, hogy ilyen évet zárhatok. Főleg, hogy visszatérhettem a csapathoz, de persze a dobogómat sem fogom elfelejteni.”

    Nem csak visszatekint, félig már a téli szüneten és a jövő éven jár az esze a 23 éves franciának.

    „Azért élvezni is fogom, hogy vége az évnek. Végre újra láthatom a barátaimat és a családomat így karácsony környékén. Év közben nem sokat tudtam velük lenni, annyira sűrű volt minden.”

    „Utána az Államokba megyek a Red Bull edzőtáborába, hogy minél felkészültebb legyek az új idényre. De úgy tudok majd jól lazítani, ha jó felhanggal zárom a szezont. Ezért is fontos, hogy mindent kihozzak az utolsó versenyből.”

  • Ilyen az, amikor Norris és Sainz szállítja házhoz a kóládat!

    Ilyen az, amikor Norris és Sainz szállítja házhoz a kóládat!

    Már megszokhattuk, hogy a McLaren versenyzőpárosa, Carlos Sainz és Lando Norris előszeretettel cukkolják egymást és szeretnek a pályán kívül is mindenben versenyezni.

    Legutóbb ezt egy reklámfilmben tették.

    A versenyzők a McLaren egyik szponzorának, a Coca-Colának egy kampányában szerepelnek. A videón az látható, hogy a pilótapáros maga szállítja ki a rendelt kólát a vásárlóknak, egy McLarennel, miközben persze nem marad el a hülyéskedés és a versengés sem.

    A promóció egyébként az Amazonról rendelhető Coca-Colát hivatott reklámozni, ahol december elején egy különleges akció is lesz. Többféle mclarenes kólacsomag is elérhető lesz, mely tartalmaz két üveg kólát Lando és Carlos nevével ellátva, ehhez pedig a különböző napokon különböző áron, különböző dedikált mclarenes relikvia jár.

    https://www.facebook.com/McLaren.Racing/videos/2521508857965930/

     

  • A McLaren több mint elégedett az aktuális pilótapárosával

    A McLaren több mint elégedett az aktuális pilótapárosával

    A McLarennek ebben az évben annak ellenére, hogy a kétszeres világbajnok Fernando Alonso távozott a csapattól, mégis sikerült elérnie a „best of the rest” csapat helyét a három nagycsapat után.

    Vezérpilótájuk Carlos Sainz lett, akit Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke engedett el a McLarenhez.

    „Mi, amikor a Forma-1-be kerültünk, eldöntöttük, hogy a saját utunkat fogjuk járni. És büszkék vagyunk arra, hogy esélyt adhattunk neki a száguldó cirkuszban. Talán ő a legjobb pilóta a középmezőnyben.” – nyilatkozta Horner a spanyolról.

    Sainz új csapatfőnöke, Andreas Seidl elárulta, hogy az McLaren örül Sainz megszerzésének.

    „Nehéz kívülről felülbírálni más csapatok döntését, de örülünk annak, hogy Sainz a csapat tagja. Még sok évre tervezünk vele és remélem, hogy képesek leszünk egy olyan kocsit adni neki, amivel képes lesz győzelmekért harcolni.”

    Seidl azt is elmondta, hogy neki feltett szándéka az, hogy Carlosszal és Landóval folytassák a jövőben. És szeretnék meghosszabbítani mindkettőjük szerződését 2020 végén.

    „Az, ahogyan ők teljesítenek ebben a szezonban, amiatt nincs okunk más pilóták után nézni. Az a célunk, hogy fejlődjenek nálunk, és hogy a legjobb pilóták legyenek” – nyilatkozta Seidl.

    (Szerző: Csatlós Martin)

  • Christian Hornert is lenyűgözi Sainz munkája a McLarennél

    Christian Hornert is lenyűgözi Sainz munkája a McLarennél

    Carlos Sainz idén több top eredményt is felmutatott a McLarennél, melynek a csúcsa a dobogós helyezése volt az elmúlt futamon, Brazíliában. Sainz 95 pontot szerzett eddig, és az idei utolsó verseny előtt azon a szinten áll, mint Pierre Gasly. Ezzel a teljesítménnyel kiérdemelte az Aston Martin Red Bull Racing csapatfőnökének, Christian Hornernak az elismerését is, aki a SpeedWeeknek nyilatkozott:

    „Jó dolog látni azt, hogy kiváló munkát végez idén egy jó autóban. Nagyon jól teljesít és vezet. Talán a legjobb versenyzője volt az évadban a középmezőnynek, és ő jön egyből az élcsapatok pilótái után, felhívta magára a figyelmet pár versenyen. Úgy döntöttünk, hogy elválnak az útjaink, de továbbra is büszkék vagyunk arra, hogyy mi adtunk neki lehetőséget a Forma-1-ben. Ő ezt megragadta, és karriert épít, még úgy is, ha ezt már egy másik csapatnál teszi.”

  • Sainz sokkal nyugodtabban érzi magát a McLarennél

    Sainz sokkal nyugodtabban érzi magát a McLarennél

    Carlos Sainz élete eddigi legjobb szezonját futja, valósággal tündököl első McLarenes szezonjában. Jelenleg hetedik az összetettben, de könnyen lehet még hatodik is. Mindemellett első dobogóját is megszerezte a legutóbbi, Brazil Nagydíjon.

    Mindehhez hozzájárul az a légkör, amelyet korábban egyik csapatánál sem tapasztalt. A középtávú célokra való koncentrálás nyugalmat hozott, és jöttek is az eredmények.

    „Nagy az önbizalmam és a csapatba vetett bizalmam” – mondta a Motorsport.com hasábjain. „A hozzáállásunk az volt, hogy középtávú célokat tűztünk ki, és nem rövidtávúakat. A Renault-nál és a Toro Rossónál az utóbbi volt a jellemző. Ez segített az idei nehézségeken való túllépésen, és nyugodtabb tudtam maradni, mert nem kellett azért kapkodni, hogy bizonyítsak. Természetesen mindig törekszem a jó eredményekre, de a középtávú projektünknek köszönhetően ezek sokkal könnyebben jöttek.”

  • A Red Bull bánhatja, hogy elengedte Sainzot?

    A Red Bull bánhatja, hogy elengedte Sainzot?

    Carlos Sainzot a közvélemény az idei év egyik legjobbjának tartja. A McLaren a spanyol vezetésével ért el olyan magasságba – a konstruktőri negyedik helyre –, amelynek közelében sem járt 2014 óta. Mindemellett Sainz múlt hétvégén, Brazíliában megszerezte élete első dobogóját, ráadásul a 20. helyről indulva!

    A spanyol korábban a Red Bull juniorja volt, versenyzett a Toro Rossónál majdnem három teljes szezont, majd elengedték a kezét. Jolyon Palmer szerint ezt a lépést azóta is bánhatják az energiaitalosok.

    „A Red Bull második pilótája körüli kérdőjelek csak szaporodnak a korábbi junior versenyző, Carlos Sainz remeklését látva” – mondta a brit ex-F1-es a BBC Sportnak. „Sosem fogják elismerni, de szerintem biztos, hogy csalódottak. Nem csak Ricciardo távozása miatt, hanem amiatt is, hogy nem Sainz-cal pótolták az ausztrált. Sainz meg tudta szorongatni Verstappent 2015-ben és ’16-ban, és ezt idén is meg tudta volna csinálni. Így pedig a Red Bull is jobb lett volna, és nem csak Verstappen show-t láthatnánk a csapatnál.”

  • Egy 11 éves rekord dőlt meg a Brazil Nagydíjon!

    Egy 11 éves rekord dőlt meg a Brazil Nagydíjon!

    Amint végleges lett a 2019-es Brazil Nagydíj végeredménye, nyilvánvalóvá vált, hogy egy olyan rekord dőlt meg, amire senki nem számított a korábbiakban.

    Immáron, az interlagosi dobogó részvevőinek – Max Verstappennek, Pierre Gaslynak és Carlos Sainznak – a legfiatalabb az átlag életkoruk 23 évvel 8 hónappal és 23 nappal. Ez pedig kevesebb a 11 évig rekordnak számítót 2008-as Olasz Nagydíj dobogósainak átlag életkoránál.

    A 11 évvel ezelőtti monzai versenyen az akkor még Toro Rossos Sebasian Vettel, a McLaren finnje, Heikki Kovalainen és az akkor még BMW-nél versenyző Robert Kubica pezsgőzhettek a pódiumon. Hármójuk akkori életkorának átlaga 23 év 11 hónap és 16 nap volt.

    A 2008-as monzai verseny továbbra is rekordtartó lenne, ha a stewardok nem büntették volna meg utólag a harmadik helyen végző Lewis Hamiltont, aki megforgatta Alex Albont a verseny utolsó előtti körében. A McLaren spanyolja végül a regnáló bajnok öt másodperces büntetése miatt állhatott fel a pódiumra, megszerezve ezzel a wokingi istálló első dobogóját a 2014-es Ausztrál Nagydíj óta.

    És ha már a legfiatalabb dobogósok kérdését megvitattuk, akkor felmerül a kérdés, hogy melyik versenyen volt a Forma-1 történetének legnagyobb átlag életkorú dobogója? Erre is van válasz: az 1950-es Svájci Nagydíjon Nino Farina, Luigi Fagioli és Louis Roseire vehetett részt a pódium ceremónián. A hármójuk életkorainak átlaga több, mint 46 év. A száguldó cirkusz jelenlegi mezőnyének legidősebb tagja pedig nem más, mint a 40 éves Kimi Raikkönen. Mivel rengeteg fiatal versenyző van a mostani mezőnyben ezért nem valószínű, hogy ez a rekord nagy veszélyben lenne.

  • Rosberg megnevezte, szerinte ki a legjobb négy pilóta idén

    Rosberg megnevezte, szerinte ki a legjobb négy pilóta idén

    Köztudott, hogy Nico Rosberg igen aktív a Youtube-on, valamennyi verseny után pedig elemző videót készít.

    A múlt hétvégi Brazil Nagydíj – amiből az évad egyik legfordulatosabb viadala kerekedett ki – volt a legutóbbi téma a videósorozatban. 2016 bajnoka ebben az epizódban Carlos Sainzot emelte ki nem meglepő módon, aki a 20. helyről rajtolva élete első dobogóját szerezte meg, a 3. helyen zárt! Igaz csak úgy kaparintotta meg a bronzérmet, hogy Lewis Hamiltont hátrasorolták 5 másodperccel, mert kilökte Alex Albont.

    „Sainz elképesztő szezont fog zárni. Olyan hihetetlen éve volt, annyi pontot szerzett a McLarennel. Fantasztikus munka” – véleményezte a spanyolt Rosberg.

    Ezután pedig kitért arra, hogy szerinte ki az a négy pilóta, akik a legjobbak voltak idén.

    „Mindig mondtam, hogy [Sainz] benne van a legjobb négyben idén, Leclerckel egyetemben. Tehát Leclerc, Sainz, Verstappen és Hamilton a legjobbak. Jelenleg Hamiltont és Verstappent raknám legelőre, főleg ezután a verseny után, talán holtversenyben, vagy igazából nem is, Hamilton egy kicsit előrébb van. Utánuk jön Sainz, majd Leclerc.”