Címke: Carlos Sainz

  • Verstappen visszakaphatja régi csapattársát a pilótapiac újabb észbontó fordulatában

    Verstappen visszakaphatja régi csapattársát a pilótapiac újabb észbontó fordulatában

    Nem maradt rejtve a tény az interlagosi paddockban, hogy Christian Horner a Williams motorhome-jában járt, ám a legújabb sejtés szerint nem is az a pilóta kapcsán érdeklődött, akire mindenki gondolt. Carlos Sainz tarthat a Red Bullhoz?

    Egyre szövevényesebb, hogy ki lehet 2025-ben Max Verstappen csapattársa a Red Bullnál – abban az autóban, amelyben egy további évre még szerződéssel rendelkezik Sergio Pérez, ám egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a formáját visszanyerni képtelen mexikói az idei éven túl már nem kap további bizalmat főnökeitől. Ezt már az is sugallja, hogy immár napról napra érkeznek újabb értesülések arról, hogy kit igazolhatott a helyére a Red Bull.

    Az elsődleges opciónak egy ideig Liam Lawson tűnt, aki az RB-vel az F1-be való visszatérésekor azonnal benyújtotta igényét a feljebblépésre: Austinban a mezőny végéről indulva lett pontszerző, Mexikóvárosban pedig össze is akasztotta a bajuszt a pályán Pérezzel, akit le is győzött.

    Interlagosban aztán pénteken váratlanul kapott szárnyra a sajtóhír, miszerint a Red Bull már meg is állapodott Franco Colapintóval – az nem volt titok, hogy az argentin remek bemutatkozásával az energiaitalosok vezetőségének figyelmét is felkeltette, ám a hír szerint nem az RB-hez, hanem egyenesen a nagycsapathoz vinnék őt 2025-re.

    A sejtést csak erősítette, hogy pénteken Horner szokatlan látogatást tett a Williams motorhome-jában, s nyilvánvalóan a grove-iakat irányító James Vowles sem gondolta a válaszát hihetőnek, amikor ezt azzal magyarázta, hogy a Red Bull csapatfőnöke csak az új kávészponzoruk termékét akarta megkóstolni.

    Igen ám, de minderre rátromfolt egy brazil újságíró, Orlando Ríos értesülése a versenyhétvége szombatján, aki szerint a történet nem egészen úgy játszódott le, ahogy az első ránézésre kinéz. Valóban, Horner a Williamsnél érdeklődött a csapat egyik pilótája kapcsán, ám nem Colapintóról, hanem Carlos Sainzról lehet szó!

    Sainz: A Ferrari jövőre bajnokesélyes lesz, és nem jó érzés, hogy én már nem leszek itt

    A spanyol jelenleg persze még a Ferrari versenyzője, ám a jövő évre már megállapodott a Williamsszel, a sejtés szerint pedig Horner most mégis Sainz szolgálatait akarja megszerezni 2025-re, noha az év korábbi szakaszában, amíg a pilóta hónapokon át állást keresett a mezőnyben, nem élt ezzel a lehetőséggel. Amennyiben a Red Bullnak valóban Sainzra fáj a foga, az megerősíteni látszik azt a korábbi sejtést, miszerint a spanyol olyan szerződést kötött a Williamsszel, aminek értelmében akár már annak életbe lépése előtt is felbonthatja azt, amennyiben a Mercedes vagy a Red Bull keresi meg őt egy ajánlattal. A nyári szünetben megkötött egyezség óta azonban feltűnt és azonnal erős renomét épített fel magának Colapinto, így már a grove-i istállónak sem fájna annyira a szíve Sainz elengedése miatt, hiszen helyette autóba ültethetnék saját nevelésű argentin pilótájukat, aki bizonyította, hogy megérett a feladatra.

    Ha Sainz a Red Bullhoz csatlakozna, azzal ő is nevelőegyüttesénél vezethetne, hiszen az energiaitalosok programjának tagja volt egészen 2017-ig, amikor sorsát a saját kezébe véve a Toro Rossótól a Renault-hoz szerződött. A faenzai istállónál bő egy szezonon át csapattársa volt a vele együtt debütáló Max Verstappennek, akivel tíz év elteltével ismét egymás mellé kerülhetnének…

    Sajtóhír: újabb ülés kelhetett el a Forma–1-ben, 20 éves brazil pilóta érkezhet

  • 43 éve nem történt meg a Forma–1-ben, ami az idén

    43 éve nem történt meg a Forma–1-ben, ami az idén

    Carlos Sainz idei második győzelmével a 2024-es szezon sokszínűsége újabb szintet lépett. Statisztikák a Mexikóvárosi Nagydíjról.

    Immár ugyanis hat versenyző mondhatja el magáról, hogy idén legalább két futamot nyert, ez pedig akkora ritkaság, hogy az F1 történetében eddig mindössze egyszer, 1981-ben fordult elő – és megerősíti azt, hogy egyszeri, talán szerencsés körülményekből adódó győztesek helyett több egyformán erős kihívót tud felsorakoztatni a szezon.

    Most Max Verstappen (7 győzelem), Charles Leclerc (3), Lando Norris (3), Oscar Piastri (2) és Lewis Hamilton (2) után Sainz is feliratkozott erre a listára. 43 évvel ezelőtt Nelson Piquet (3), Alain Prost (3), Alan Jones (2), Carlos Reutemann (2), Gilles Villeneuve (2) és Jacques Laffite (2) nyertek egyaránt legalább kétszer, bár tegyük hozzá, akkor erre a 15 futamos szezon elég volt, most viszont csak az évad 20. állomásán lett meg ez az együttállás.

    Sainz hétvégéjének további egészen valószerűtlen adaléka, hogy a spanyol a mexikóvárosi pályán 2015-ös debütálóéve óta lépcsőzetesen egyre jobb és jobb időmérős eredményeket ért el. 2015-ben a 11. helyre kvalifikált, s fokozatosan, pusztán a 3. és a 4. rajthely átugrásával érkezett meg idén a rajtelsőségig.

    r/formula1 - Sainz constant progression in the Mexican GP Quali (via Canal +)

    A Ferrari spanyolja idén először nyert egynél több futamot, és azt a különlegességet is elmondhatja, hogy eddigi négy győzelme mind különböző kontinensről való (Silverstone, Szingapúr, Melbourne, Mexikóváros). Sorozatos erős teljesítménnyel mondjuk nem lehet vádolni a spanyolt, hiszen most még csak másodszor fordult elő vele karrierjében, hogy két egymást követő versenyen az első két hely valamelyikén végzett – ezt megelőzően a 2022-es Kanadai és Brit Nagydíjon.

    Közel volt a Ferrari kettős győzelme is Mexikóvárosban, ami Austin után két hétvége alatt a második duplázásuk lehetett volna. Már izzott a statisztikusok billentyűzete, hiszen ez lehetett volna 2008 óta az első alkalom, hogy a Ferrari két egymást követő futamon kettős győzelmet szerez – és bár ez nem jött össze, egy ahhoz az évszámhoz kötődő másik eredményesség igen. Szintén 2008-ban történt legutóbb, hogy a Ferrari mindkét versenyzője legalább két futamot nyert, akkor Kimi Räikkönen és Felipe Massa személyében.

    Alonso nemcsak csapatot, 100-as mérföldkövet is balszerencsésen választ

    Általában a pilóták minden századik versenyükre különleges módon emlékeznek meg, és a többség azt a statisztikát veszi ehhez alapul, amely azokat a versenyeiket számolja, amelyen ténylegesen el is rajtoltak. Fernando Alonso azonban nem így tett, amikor Mexikóban megünnepelte 400. nagydíjrészvételét, hiszen ebbe három olyan verseny is beletartozik, amelyekre kvalifikált ugyan, de ilyen-olyan okokból nem rajtolt el – sőt, a 2001-es Belga Nagydíjon valójában elrajtolt, ám kiesett a piros zászlós megszakítás előtt, és mivel az eredeti rajtsorrend szerint indították újra a mezőnyt, az akkor alkalmazott szabályok szerint őt nem számították a verseny résztvevői közé.

    A századik nagydíjaival mindenesetre nincs szerencséje Alonsónak, hiszen most a 400.-ról ugyanúgy kiesett, mint a 300.-on a McLarennel a 2018-as Kanadai Nagydíjról, és mint a 200.-on a Ferrarival a 2013-as Malajziai Nagydíjról. A 100. nagydíját azért a dobogón zárta, amikor a 2007-es Török Nagydíjon harmadik lett a McLarennel.

    A Williams büszkén hirdeti, hogy új pilótája, Franco Colapinto az első öt versenyének mindegyikén a legjobb 12 között ért célba. Bár ez önmagában nem hangzik olyan egetrengető tettnek, valójában egy igazi kuriózum, hiszen legutóbb 2015-ben Felipe Nasr mondhatta ezt el magáról, azt megelőzően 2007-ben Lewis Hamilton (ő rögtön öt dobogóval), előtte pedig 1994-ben Olivier Panis.

    Colapinto egyébként az előző két futam hajrájában egyaránt birtokolta a futam leggyorsabb körét, de az utolsó körökben aztán elé kerültek páran a később kereket cserélők közül.

    Vége a dalnak? Horner erős célzásokat tett Pérez kirúgására

  • Sainz: A Ferrari jövőre bajnokesélyes lesz, és nem jó érzés, hogy én már nem leszek itt

    Sainz: A Ferrari jövőre bajnokesélyes lesz, és nem jó érzés, hogy én már nem leszek itt

    A Mexikóvárosi Nagydíjon rajtelsőséget szerző Carlos Sainzban keserédes érzést hagy a Ferrari remek év végi formája, hiszen neki is hatalmas szerepe volt a csapat felemelkedésében, ám mégsem szüretelheti le a szerinte ennek a munkának 2025-re beérő gyümölcsét.

    A spanyol pilóta már a szezonkezdet előtt megtudta, hogy ez a negyedik lesz az utolsó szezonja a Ferrari versenyzőjeként, hiszen a csapat leszerződtette a helyére Lewis Hamiltont. Ő maga minden várható élcsapat üléséről lemaradt, s hosszas keresgélés után végül a Williams mellett kötelezte el magát, akikkel eleinte valószínűsíthetően nem harcolhat majd a futamgyőzelmekért.

    Sainznak az erős szezonkezdet után volt egy hosszabb látványtalan időszaka, amely során Charles Leclerc leszakította őt a tabellán a Ferrari házi versenyében. Spielberg után hét futamon át tartó dobogómentes sorozatot szakított meg a múlt hétvégén Austinban, most Mexikóvárosban pedig rajtelsőséggel nyomatékosította, hogy tényleg a csúcson szeretné befejezni ferraris korszakát, amire a győzelemért folyó harcba ősszel visszatérő csapattal esélye is nyílhat.

    Sainz egy feladatot még teljesítene a Ferrarinál, de fél, hogy visszaköszön a Hungaroring

    „Tudva, hogy milyen erős az autó, és én is milyen jól vezetek az utóbbi időben, bizakodva nézek az utolsó öt verseny elébe. Ugyanakkor kicsit keserédes is mindez, mert nagyon az az érzésem, hogy a Ferrari jövőre a világbajnoki címért fog harcolni, én pedig már nem leszek itt, hogy éljek ezzel a lehetőséggel” – mondta az időmérő utáni sajtótájékoztatón Sainz, az F1-es versenyzői lét egyik igazságtalanságára rámutatva ezzel.

    „Úgy érzem, hogy fontos szerepem volt a csapatnál az elmúlt négy év során abban, hogy felkészüljünk és bajnoki esélyessé váljunk a következő szezonra, az pedig, hogy nekem ilyen jó formában vezetve már csak ez az öt versenyem maradt, nem is tudom… nem jó érzéseket hagy bennem. De hát ez van. Ahogy azt korábban is mondtam, igyekszek győzelmeket és dobogókat szerezni, és kiélvezni azokat, ameddig lehet. A következő éven pedig majd csak ezután gondolkodom.”

    Sainz karrierje hatodik F1-es rajtelsőségét szerezte, idén azonban még csak az elsőt. Tette ezt úgy, hogy körét látványosan az ideális ívtől eltérő nyomvonalon zárta le, az utolsó kanyarban szűken, a bokszutca fala mellett befordulva. Az ezt firtató kérdésre elárulta, korábbi csapattársától, Lando Norristól és az ő versenyszimulátorban szerzett tapasztalatából merítette az ötletet.

    „Ez csak egy Lando-féle dolog, ő szereti így csinálni, talán az iRacingből tanulta. Ő előszeretettel választja a rövidebb utat a célvonalig, és most én is úgy voltam vele, hogy nincs mit veszítenem, talán még nyerek is egy-két ezredmásodpercet azzal, hogy leharapok egy kicsit a távolságból. Semmiképp nem akartam időt hagyni a körömben. Emlékszem, hogy a mclarenes éveimben ő gyakran csinálta ezt, amit akkor még nem nagyon tudtam hova tenni” – fedte fel Sainz, aki most 225 ezredmásodperccel győzte le a második helyezett Max Verstappent az időmérőn, ekkora különbség mellett pedig kijelenthető, hogy nem ezen az egyetlen kanyarvételen múlt az elsősége.

    Sainz lett a nevető harmadik Verstappen és Norris csatájában, a Ferrarié a pole Mexikóban

  • Russell nagyot bukott, Verstappen alig körözött, semmi más nem derült ki a rendhagyó második edzésből

    Russell nagyot bukott, Verstappen alig körözött, semmi más nem derült ki a rendhagyó második edzésből

    A Pirelli-gumiteszt miatt rendhagyó lebonyolítás mellett zajló második szabadedzés az eredmények szempontjából kevés relevanciával bírt a Mexikóvárosi Nagydíjon, George Russell és Max Verstappen azonban aligha úgy terveztek, hogy összesen 4-4 kört fognak megtenni.

    A második mexikói szabadedzés eltért minden eddig idén látottól, ugyanis a Pirelli 2025-ös gumitesztjének oltárán áldozták fel azt a csapatok. A gyakorlást a szokásos 60 perces helyett 90 percesre nyújtották, amelyen a versenyzők a privát gumiteszekhez hasonló feltételek mellett körözhettek, azaz nem változtathattak a beállításokon, és a gumiszállító által kijelölt abroncsokon kellett körözniük.

    A jövő évre kifejlesztett három leglágyabb keveréket osztotta ki a versenyzőknek a Pirelli, amelyek a C4, a C5 és a C6 nevet kapták – utóbbi, a leglágyabb keverék újdonságként érkezhet a következő szezonban, amit utcai pályákon vetnének be.

    Éveken át ignorálta saját versenyzőjét a Red Bull, de most megadhatja neki a nagy lehetőséget

    Akadt azonban egy komplikáció amiatt, hogy több csapat is ezt a hétvégét választotta a kötelező fiatal pilótás kvóta kihasználására – az istállóknak a szezon során négy edzésen olyan versenyzőt kell autóba ültetniük, akik legfeljebb két F1-es verseny tapasztalatával rendelkeznek. A Mercedes, a McLaren, az Aston Martin, a Ferrari és a Sauber ennek jegyében tartalékversenyzőjének adott lehetőséget az első gyakorláson, vagyis Lewis Hamilton, Lando Norris, Fernando Alonso, Charles Leclerc és Csou Kuan-jü a Pirelli-teszt miatt érdemi adatgyűjtés nélkül kellett volna, hogy abszolválja a pénteket. Ennek ellensúlyozásaként az olasz cég a nap során először autóba ülők számára engedélyezte, hogy az edzésből 30 percet szabadon felhasználhassanak, és egy extra közepes keveréket bocsátott rendelkezésükre.

    Ezzel együtt nekik is, ahogy mindenkinek, két, pontos körszámban meghatározott rövidebb és két hosszabb etapot kellett teljesítenie a Pirelli idei és tervezett jövő évi gumijain a megfelelő összehasonlítás érdekében.

    A körülmények miatt az edzés eredményeiből a megszokottnál is kevesebbet lehetett kiolvasni, néhány esemény azonban összetéveszthetetlenül hátrányos helyzetbe hozta az élmezőny egyes tagjait.

    Tizenkét perc telt el az edzésből, amikor az első gyakorláson leggyorsabb George Russell balesett szenvedett a 9-es kanyarban, miután a kerékvetőre túlságosan ráhajtva elvesztette az irányítást a Mercedese felett, s a falba csapódott, jelentős károkat okozva autójában. A britnek az orvosi központban is jelenése volt az incidens után, ahol teljesen sértetlennek nyilvánították, így visszatérhetett csapatához, ám a délutánja négy megkezdett kör után véget ért.

    Szintén csak ekkora távot tett meg Max Verstappen, akit az első edzésen motorhiba hátráltatott, ám a másodikon a pályára hajtva továbbra is szokatlan zajokat hallott az autójában. Bár később még visszatért, a helyzet nem javult, így a holland is kénytelen volt önmaga és a Pirelli számára is érdemi munka nélkül lezárni a délutánt – a bajnoki éllovas a két edzés során összesen 18 kört teljesített.

    Alexander Albon, aki az első szabadedzésen törte össze az autóját, ennél is rosszabbul járt, hiszen miután a Williams még nem végzett a javításokkal, a thai versenyző pályára sem hajthatott a 90 perc során.

    Az erőviszonyokat illetően a gumiteszt miatt kevés relevanciával rendelkező edzést végül Carlos Sainz zárta az élen a Ferrarival, mögötte Oscar Piastri és Cunoda Juki végzett.

    A második szabadedzés végeredménye:

    Ez az F1 mexikói menetrendje

  • A Ferrari beleszólhat Verstappen és Norris csatájába az USA Nagydíjon

    A Ferrari beleszólhat Verstappen és Norris csatájába az USA Nagydíjon

    Noha Lando Norris indulhat a pole pozícióból a ma este 21 órakor kezdődő USA Nagydíjon, a második rajtkockát megszerző Max Verstappen, illetve a második sorból rajtoló Ferrarik is esélyesebbnek tűnnek nála a győzelemre.

    Miután a sprintidőmérőn csak a 4. rajtkockát szerezte meg, majd a sprinten az utolsó kör elején dobta el a második helyet, Lando Norris váratlanul megszerezte a pole pozíciót az USA Nagydíjra. Ám ezt főként – annak ellenére, hogy viszonylag sokat változtattak az autója beállításán a sprint és az időmérő között – magának köszönheti, hiszen a Q3-as körében annyira bevállalósan, végig a határon táncolva, ám azt egyszer sem átlépve vezetett, amit még ezen a szinten sem látni minden nap – nem véletlen, hogy utólag élete legjobb időmérős körének nevezte azt a kört, amivel nyert.

    Norris előnye ugyanakkor ezzel együtt is csupán 0,031 másodperc volt Verstappennel szemben, aki elrontotta a 19-es kanyart, ami miatt vissza kellett váltania egyet. A lendületvesztés nélkül a holland simán megkaparintotta volna az első helyet, és George Russell kicsúszásával ő biztosította volna be a rajtelsőséget, amire a hiba ellenére is megvolt az esélye, csak aztán jött a falnak csapódó Mercedes…

    A McLarennek tehát Norris zsenijére volt szüksége az első helyhez, és ha Verstappen nem ront (vagy befejezheti a második körét), nagy valószínűséggel ez sem lett volna elég, ami meglehetősen aggasztó a wokingiak szemszögéből nézve.

    Max Verstappen, Red Bull, USA Nagydíj, sprint, rajt
    A sprinten Verstappen simán nyert, de vajon a versenyen is meg tudja ezt ismételni? / Fotó: Pirelli

    A Ferrari is beleszólhat

    Persze más a versenyen gyorsnak lenni és más egy körön, de Norris elmondása szerint a McLaren az időmérő előtt elvégzett beállítás-változtatások után sem volt az igazi, és különösen a gyors kanyarokkal tűzdelt huplis első szektorban bizonyult nehezen kezelhetőnek, mivel a csapat nagyon feszesre húzta és alacsonyra engedte az autót, hogy minden teljesítményt kisajtoljon belőle. Magyarán az MCL38-as nem egy kezesbárány, amit egy kivételes körrel sikerült kompenzálni, de ez egy teljes versenytávon át aligha lesz fenntartható még úgy is, hogy a futam nagy részében a pilóták nem a határon autóznak.

    Amiről pedig a Verstappen–Norris csata miatt hajlamosak lehetünk megfeledkezni, hogy a 3. helyen záró Carlos Sainz is remek körön volt a Russell miatt érkező dupla sárga zászló életbe lépésekor. A Ferrari spanyolja utólag elmondta, őt is meglepte, hogy az autója az utolsó Q3-as próbálkozásra hirtelen életre kelt, amit valószínűleg a csökkenő aszfalthőmérséklet eredményezett, és úgy vélte, hogy a kör végén versenyben lett volna a pole pozícióért.

    De nem is ez, hanem a Ferrari sprinten látott tempója lehet aggasztó a Red Bullnak és a McLarennek, mert bár Verstappen kényelmes előnnyel nyert, Leclerc megelőzése után Sainz szinte ezredre azonos körátlagot ért el vele, miközben a monacói is csupán néhány századdal maradt el. „A valóság az, hogy meccsben vagyunk” – mondta Sainz az időmérő után, majd kifejezte abbéli örömét, hogy a néhány futammal ezelőtt bevetett fejlesztési csomagjuk az alacsony leszorítóerős Monza és Baku, valamint a nagy leszorítóerős Szingapúr után végre egy „rendes” pályán is jól működik.

    Charles Leclerc, Carlos Sainz, Ferrari
    Fotó: Pirelli

    Leclerc ezután kijelentette, hogy amennyiben a sprinten látott versenytempóra lesznek képesek, „biztos, hogy lehetséges lesz a győzelem”, amiből persze még nem következik, hogy össze is fog jönni. Norris sprinten tapasztalt gumikopása mindenesetre biztató lehet Verstappennek és a két Ferrarinak is, ugyanakkor a pontverseny második helyezettje elmondta, több körülmény is szerepet játszott a visszaesésében – például a sprintidőmérőn a sprinten használt közepes szettje egy körrel többet tett meg, mint a riválisok gumijai –, így nem lehet készpénznek venni, hogy a versenyen is hasonló lesz a helyzet.

    Ami a Red Bull illeti, ők a sprint után nagyobb hátsó szárnyat tettek fel a Verstappennek, amiről Helmut Marko azt mondta, hogy a „futamra koncentrálunk”. Mivel ma a szombatinál is melegebb időt várnak Austinba, az USA Nagydíj igazi gumicsatát hozhat két kiállással és közepes-kemény-közepes, vagy közepes-közepes-kemény gumielosztással.

    Az FIA lezárta a Red Bull padlólemez-ügyét, a McLaren csapatfőnöke pedig elfogadja a döntést

  • Hatalmas csatákat és sima Verstappen-győzelmet hozott az USA Nagydíj sprintje

    Hatalmas csatákat és sima Verstappen-győzelmet hozott az USA Nagydíj sprintje

    Max Verstappen kontrollált versenyzéssel, simán nyerte az USA Nagydíj sprintjét, mögötte azonban számos parázs csatát láthattunk. A 4. helyről a rajtnál a 2. pozícióba felzárkózó Lando Norris az utolsó körben bukta el a második helyet.

    Az idei negyedik sprintfutamra került sor a hatból az USA Nagydíj hétvégéjén. Austinban Max Verstappen várhatta a pole pozícióból a lámpák kialvását, miután a sprintidőmérő végén elcsente a pole-t George Russelltől. Ugyanakkor nem csak Russellnek és Verstappennek, hanem Lewis Hamiltonnak és Lando Norrisnak is abszolút reális esélye volt az első helyre, csak mindketten belehibáztak az utolsó körükbe.

    Verstappen és Russell mögött Leclerc, Norris, Sainz, Hülkenberg, Hamilton, Magnussen, Cunoda és Colapinto volt az első tíz helyezett sorrendje a rajt előtt, míg Sergio Pérez csupán a 11., Oscar Piastri pedig csak a 16. helyről kezdhetett. Egy pilóta, név szerint a mindössze 18.-ként záró Alex Albon a bokszutcából rajtolt, mivel a Williams jelentős beállítás-változtatásokat hajtott végre az autóján, és bevallottan tesztként fogta fel a sprintet a rendes időmérőre és a vasárnapi versenyre.

    A 19 körös száguldás legnagyobb kérdése a győztes kilétén túl természetesen az volt, hogy Lando Norris képes lesz-e faragni 52 pontos hátrányán az összetettben továbbra is vezető Max Verstappenhez képest. Lévén a maival együtt már csak 3 sprint és 6 nagydíj van hátra a szezonból, a McLaren versenyzőjének minden egyes alkalmat égetően fontos lenne kihasználnia a lemaradásának csökkentésére.

    Norris nagy rajtja:

    A rajtnál Verstappen megtartotta az első helyet, a 4. helyről induló Norris azonban a belső íven Leclerc és Russell mellett is elslisszolt, azaz feljött a második helyre. Leclerc ezután még az első körben bevetődött Russell mellé a 12-es kanyarban, majd kanyarokon át csatázott vele, de egyelőre Mercedes maradt előrébb. Az 1. kör végén Verstappen, Norris, Russell, Leclerc, Sainz, Hamilton, Magnussen, Cunoda, Hülkenberg, Pérez volt az első tíz sorrendje.

    A 2. körben folytatódtak a csaták: Sainz támadta DRS-sel a hátsó szárnyát szintén nyitó Leclerc-t a hátsó egyenesben, majd a 15-ös kanyarban bevetődött a csapattársa mellé, de a monacói aláfordult és megtartotta a 4. helyet. Aztán ugyanezt eljátszották a 3. kör elején az egyes kanyarban is, de Leclerc megint visszajött, majd jelezte a csapatnak, hogy talán az előttük haladókat kellene utolérni. Magyarul: szóljatok Carlosnak, hogy hagyjon békén!

    Sainz azonban nem szállt le a csapattársról és a 4. körben ismét a 12-es kanyarban próbálkozott, hogy ismét előzzön, Leclerc pedig ismét visszabújjon a belső íven. Az 5. körben azonban már nem volt menekvés Leclerc-nek, Sainz a 15-ösben bevetődött mellé, majd szépen kiterelte őt a bukótérbe, hogy aztán a gyors jobbosban külső íven gyorsabban kanyarodva elöl maradjon. Az élen Verstappen eközben 4 kör alatt tudta 1 másodpercnél jobban leszakítani Norrist, akire viszont DRS-távolságon belülre zárkózott Russell.

    Sainz nem hagyta annyiban, és végül lenyomta Leclerc-t:

    A Mercedes versenyzője a 6. körben intézte első támadását Norris ellen a 12-es kanyarban, de nem tudta visszaszerezni az elveszített 2. rajthelyet, viszont Verstappennek nagy szívességet tett, hiszen a holland hirtelen több mint 2 másodperces előnybe került. Második attak egyelőre nem érkezett Russelltől, helyette Norris lélegzetvételnyi előnyhöz jutott, és elkezdte csökkenteni a hátrányát Verstappen mögött.

    A 9. körre kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy Russell és a két Ferrari kicsekkolt a második helyért zajló csatából, egymással viszont még elég jól elbíbelődtek. Olyannyira, hogy Sainz Russellt meglepve eljátszotta a Mercedes pilótájával ugyanazt, amit azelőtt Leclerc-rel, és a 15-ös kanyarban bevetődve átvette a 3. helyet. Ezután nem kellett sokat várni – egy kört –, hogy Leclerc is megcsinálja ugyanott ugyanazt, miközben Russell azt jelentette a rádióban, hogy a bal első gumija teljesen elkészült.

    Aki abban reménykedett, hogy a Verstappenhez körönként hajszálnyival közelebb kerülő Norris a sprint végére DRS-távolságon belülre kerül, és legalább láthatunk egy csatát az első helyért, annak csalódnia kellett, a holland ugyanis egyszer csak újfent elkezdett elszakadni, majd ismét 2 másodperc fölé tornázta a különbséget, míg Norrishoz Sainz nem tudott elég közel kerülni az előzési kísérlethez.

    Sainz előzése Russell ellen:

    A táv utolsó harmadára fordulva Cunoda és Piastri öldöklő csatáját élvezhettük a 10., azaz a sprinten még nem pontszerző helyért úgy, hogy az ausztrál korábban 5 másodperces büntetést kapott leszorításért, amit a versenyidejéhez adtak hozzá. A McLaren kétszeres futamgyőztese végül a 16. kör elején előzött, de a tőle közel 5 másodpercre levő Pérez utolérésére már nem volt esélye.

    Ekkor úgy tűnt, a hajrában legfeljebb a két Ferrari között lehet meccs, de hirtelen Norris tempója nagyon visszaesett, Sainz és Leclerc pedig valósággal ráesett a britre, aki az első támadási kísérletnél kapitulált, és az első kanyart elfékezve átadta a második helyet a spanyolnak. Ezután a hátsó egyenesben DRS-sel még visszatámadhatott volna, ám ott is hibázott, majd a 15-ös kanyarban legalább levédekezte Leclerc-t, aki ettől kis híján megforgott.

    Verstappen végül tükörsimán, közel 4 másodperces előnnyel nyert Sainz és Norris előtt, amivel 52-ről 54 pontra növelte az előnyét az összetettben utóbbi előtt. Hogy a végére is maradjon még egy kis látványosság, arról az utolsó helyen célba érő Valtteri Bottas Sauberje gondoskodott azzal, hogy a finn kigyulladt jobb hátsó fékkel volt kénytelen leparkolni azt a levezető körben.

    Az USA Nagydíj sprintjének végeredménye:

  • A Mercedes pörgött-forgott, a Ferrari a leggyorsabb volt az USA Nagydíj egyetlen szabadedzésén

    A Mercedes pörgött-forgott, a Ferrari a leggyorsabb volt az USA Nagydíj egyetlen szabadedzésén

    A Ferrari nyitotta az élen az USA Nagydíj hétvégéjét, amely az egyetlen szabadedzés után rögtön időmérővel folytatódik. Max Verstappen és Lando Norris között hajszálnyi volt a különbség, míg a Mercedes és különösen Sergio Pérez csak szenvedett.

    Az egyhónapos őszi szünet után sprinthétvégével folytatódik a Forma–1 idei szezonja, a 24 versenyes idén 19. állomásának otthont adó Austinba pedig több csapat is jelentős fejlesztésekkel érkezett. A konstruktőri pontversenyben vezető, a Google miatt ismét részben krómozott festést villantó McLaren például szám szerint hét újítást – többek között új első szárnyat és első felfüggesztést – vitt el az USA Nagydíjra, de az új szárnyából csak egy darab áll rendelkezésre, így bár azt az első és egyetlen szabadedzésen Lando Norris és Oscar Piasti is kipróbálhatta, a folytatásban előbbi autóján lesz. Az ausztrál versenyző a maradék hat fejlesztést ugyanakkor szintén megkapja a teljes hétvégére.

    A Daniel Ricciardót leváltó Liam Lawson idei első F1-es hétvégéjét kezdte meg:

    A nagy fejlesztési csomaggal érkezők közé tartozik a Mercedes is, amely új, alávágott oldalszekrényeket villantott, de a Haas is sok újítással készült, amelyek között találunk új padlólemezt, új motorborítást, új oldalsó légbeömlőt, míg a szám szerint hat fejlesztést hozó Aston Martin új első szárnyat és diffúzort is bevetett. A hétvége kezdete előtt a hasmagasság-állító berendezése miatt a figyelem középpontjába kerülő Red Bull csupán módosított padlólemezélekkel és motorborítással készült, miközben a Ferrari és a Williams az a két csapat, amely semmilyen fejlesztést nem pakolt fel az autójára.

    Ami a pályán történteket illeti, miként az a sprinthétvégéken lenni szokott, most is hatalmas volt a forgalom az első pillanattól kezdve, hiszen egyetlen órába kellett belesűríteni azt, amire normál esetben három áll rendelkezésre. A két Alfa Romeót kivéve a teljes mezőny kemény abroncsokon kezdett, a még poros, szeles pályán pedig többen is elkövettek kisebb hibákat, mígnem jött Lewis Hamilton és a tempós első szektorban nagy sebességgel megpördült. Ami furcsa volt a hétszeres világbajnok piruettjében, hogy rögtön ezután George Russell ugyanabban a kanyarban ugyanott ugyanúgy csúszott meg, csak ő meg tudta fogni az autót, noha ezután az egyes kanyarban bemutatott egy alacsony tempós piruettet.

    Hamilton megforgása:

    A kemény gumis körözgetésnek fél óra elteltével Max Verstappen vetett véget, elsőként ő kapta meg ugyanis a topcsapatok versenyzői közül a lágy abroncsokat, és rögtön adott is közel 9 tizedmásodpercet az addig élen álló Carlos Sainznak. A Ferrari spanyolját egyébként Leclerc, Russell, Norris, Bottas, Lawson, Cunoda és Stroll követte az első tízben a kemény gumis idők alapján, ami mutatja, hogy azért ennek a sorrendben nem volt szabad nagy jelentőséget tulajdonítani.

    Verstappen után Pérez érkezett lágy gumin, ám ő nem tudta megelőzni Sainzot, ellenben ezredre azonos időt ért el vele, csak mivel a spanyolja futotta korábban a körét, ő maradt a második helyen. Pérez nagyjából 7 perccel később aztán faragott egy kicsit az idején és Sainz elé ugrott, 0,079 másodperccel megelőzve a Ferrari versenyzőjének legjobb kemény gumis idejét.

    Aki azt várta, hogy a Red Bull megnyitja a sort, és elkezdenek sorban özönleni a lágy gumis körök, annak még várnia kellett, a többiek ugyanis inkább az utolsó 10 percre hagyták ezt a mutatványt. Elsőként Lewis Hamilton jött és meglepetésre 0,46 másodpercet kapott Verstappentől, miközben jelentősen jobb állapotú pályán teljesítette a körét. A mögötte érkező Sainz ezzel szemben már gyorsabbnak bizonyult Verstappennél (0,253 másodperccel) és 1:33.602-vel átvette a vezetést.

    Hogy a Mercedes továbbra sem volt kezesbárány, azt Russell első lágy gumis mért körében elkövetett hibája mutatta, ráadásul ismét az egyes kanyarban csúszott meg, hogy aztán a második körben több mint 8 tizeddel maradjon el Sainz idejétől. De nemcsak Russell hibázott, hanem Oscar Piastri is, aki kis híján összetörte a McLarenjét, mert túl rövidet fékezett a bokszba bemenet, majd a falat elkerülve, az utolsó kanyart levágva inkább visszatért a pályára.

    Russell újabb megcsúszása:

    A két McLaren az utolsó két percbe lépve teljesítette csak a maga lágy gumis körét: előbb Piastri iratkozott fel a 3. helyre Sainz és Verstappen mögé, de csak addig tartotta ezt a helyet, így Leclerc be nem jött a 2. helyre, mindössze 21 ezredmásodperccel elmaradva a csapattársától. Mielőtt Lando Norris is megjött, Hamilton kopott lágyakon javítva feljött az 5. pozícióba, mindössze 6 századra Piastritól, majd az ausztrállal együtt hátrébb esett egy helyet, amikor Norris a 4. helyre fért oda. A pontverseny második helyezettje kereken 4 századot adott a csapattársának, ám Sainztól 0,266 másodperccel elmaradt.

    Ezzel pedig gyakorlatilag véget is ért a szabadedzés, az élen Sainz végzett Leclerc előtt, majd következett Verstappen, Norris, Piastri, Hamilton, Russell, Magnussen, Alonso és Cunoda az első tízben.  A mezőny második felében a megszokott neveket találtuk, kivéve Sergio Pérezt, aki a 16. pozícióban szerénykedett…

  • Sainz egy feladatot még teljesítene a Ferrarinál, de fél, hogy visszaköszön a Hungaroring

    Sainz egy feladatot még teljesítene a Ferrarinál, de fél, hogy visszaköszön a Hungaroring

    Carlos Sainznak hat versenye van hátra, mielőtt elköszön a Ferraritól, ez alatt pedig mindenképpen szeretné megszerezni negyedik futamgyőzelmét is. Ehhez viszont nemcsak az autónak, de neki is javulnia kell.

    Bár fordulatos és eseménydús évet teljesít idén a Forma-1, Sainz szezon eleji tette még mindig a legnagyszerűbbek közé tartozik: két héttel vakbélműtétje után, ami miatt a Szaúd-arábiai Nagydíjat ki is kellett hagynia, megnyerte az Ausztrál Nagydíjat. A spanyol lendületesen kezdte a szezont, ám a júniusi spielbergi futam óta nem állt dobogón, az utóbbi hónapokban pedig Charles Leclerc átvette a csapaton belüli kezdeményezést, rendre jobb eredményeket szállít nála, és Monzában győzött is.

    Sainz reméli, pozitív kicsengéssel zárhatja majd négy évnyi ferraris időszakát, s megszerzi negyedik futamgyőzelmét a hátralévő hat nagydíj során. Ehhez azonban nem feltétlenül elég, hogy legyőzze Leclerc-t, hiszen idén a gyors kanyarokat nélkülöző pályákon volt igazán erős a Ferrari – ennek mentén pedig a szezon hátralévő részében legfeljebb Las Vegas feküdhet az SF-24-esnek.

    „Az első dolog a listámon, hogy nyerjek legalább még egy versenyt a Ferrarival, mielőtt távozok. De nem csak amiatt gondolok erre, mert elköszönök az év végén, hiszen minden versenyre a győzelem céljával érkezek” – idézi Sainzt a Marca.

    Hamiltont már az idén láthatjuk a Ferrariban?

    „A szezon negyede még mindig hátravan, három sprintversennyel együtt, így elég sok minden áll még előttünk. Meg fogjuk próbálni, de a hagyományosabb típusú pályákon is a fejlődés jeleit kell mutatnunk, az olyanokon, mint Interlagos, Austin, Katar és Abu-Dzabi. Ha sikerül javulnunk, akkor szerintem lehet esélyünk a győzelemre. Ha viszont továbbra is hátrányban leszünk, hasonlóan Spához és a Hungaroringhez, akkor igencsak nagy feladat áll előttünk.” A rettegett Belga és Magyar Nagydíjon Sainz egyaránt csak hatodik lett, a Ferrarinál pedig a Mercedes és a McLaren is gyorsabbnak bizonyult.

    Sainz jövőre a Williamshez csatlakozik Alexander Albon csapattársaként, és bár a grove-i istállóval eleinte valószínűleg nem fog majd tudni ahhoz hasonló eredményekért harcolni, mint a Ferrarival teszi, ám James Vowles csapatvezető szerint Sainz és Albon a 2025-ös szezon legerősebb pilótapárosát alkotják majd.

    Sainz elárulta, van egy varázsszó, amit ha kimondanak, lassabb lesz tőle

  • Hamiltont már az idén láthatjuk a Ferrariban?

    Hamiltont már az idén láthatjuk a Ferrariban?

    A múltbeli példák és a Williams törekvései alapján nem elképzelhetetlen, hogy Lewis Hamilton már az idén bemutatkozzon a Ferrarinál.

    Fernando Alonso, Pierre Gasly, Nico Hülkenberg, Valtteri Bottas. Ezekben a pilótákban egyaránt az a közös, hogy csapatváltásukat követően a legutóbbi három szezon utáni teszt valamelyikén bemutatkozhattak új munkaadójuknál – Alonso, Gasly és Hülkenberg 2022-ben az Aston Martin, az Alpine, illetve a Haas gárdájában, míg Bottas 2021-ben az Alfa Romeónál.

    Fernando Alonso, Aston Martin, Abu-Dzabi, teszt, 2022
    Alonso az abu-dzabi teszten 2022-ben az Aston Martinnal / Fotó: Pirelli

    Persze mindez nem újkeletű, korábban is történt ilyesmi – a Renault például 2006 végén engedte el Alonsót tesztelni a McLarenhez –, és lehet, hogy az idén is fog. „Még meg kell egyeznünk a feltételekről a Ferrarival, mert 2024 végéig szerződésben áll velük, ugyanakkor remélem, hogy láthatom őt az autóban Abu-Dzabiban” – nyilatkozta James Vowles, a Williams csapatfőnöke egy hónappal ezelőtt a jövőre már a grove-i istállót erősítő Carlos Sainzról.

    Nem ez lenne az utóbbi néhány évben az első eset, hogy a maranellóiak elengedik versenyzőjüket már a szerződésének lejárta előtt, hiszen 2018-ban Kimi Räikkönen is debütálhatott az Alfa Romeónál az év végi abu-dzabi teszten. Amennyiben Sainz is megteheti ezt, minden bizonnyal neki is szponzoroktól mentes sisakban és overálban, részben vagy egészben szponzormentessé tett autóval lesz lehetősége tesztelni, ahogy az ilyenkor megszokott.

    Räikkönen első tesztje az Alfa Romeóval 2018 decemberében:

    De vajon látunk más csapatváltókat is pályára lépni a szezonzáró után? Erről nyilvánosan egyelőre nem esett szó sem az Alpine-tól a Haashoz igazoló Esteban Ocon, sem a Mercedest a Ferrari miatt elhagyó Lewis Hamilton esetében, de bizonyára mindkettejük esetében felmerült már ez a lehetőség. Nyilván utóbbi bemutatkozása szólna igazán nagyot, és van is rá esély, még annak ellenére is, hogy a Mercedes és a Ferrari közvetlen riválisként aligha szívesen segíti a másikat, és „barterezni” sem lehet, hiszen a Ferraritól senki nem igazol át a Mercedeshez, legalábbis a pilóták közül. Toto Wolff és Fred Vasseur azonban közismerten jó barátságot ápol, Hamilton pedig tett annyit a Mercedesért az elmúlt 11 évben, hogy kiérdemeljen egy ilyen gesztust. Most már csak az a kérdés, hogy vajon létrejön-e a korai debütálás.

    Leclerc reméli, Hamiltontól megtudja, hogyan kell bajnokságot nyerni

  • Sainz a műfaj egyik legnagyobb mesterével együtt pattant biciklire

    Sainz a műfaj egyik legnagyobb mesterével együtt pattant biciklire

    Carlos Sainz kikapcsolódás gyanánt együtt biciklizett Monacóban Tadej Pogačarral.

    Pogačar idén harmadszor nyerte meg a Tour de France-t, emellett a Giro d’Italián és a országúti kerékpár-világbajnokságon is diadalmaskodott. Ez a teljesítmény számít a biciklisek világában a „tripla koronának”, vagyis ugyanaz a neve, mint amikor az autósportban valaki nyer a Monacói Nagydíjon, az Indy 500-on és a Le Mans-i 24 óráson is – utóbbiról épp a napokban mondott le Fernando Alonso.

    Az autósport tripla koronájához nem feltétel, hogy az illető egyazon évben nyerje meg az említett versenyeket, de így is olyannyira kivételes teljesítmény, hogy eddig egyedül Graham Hillnek sikerült. A kerékpárosoknál Pogačar is csak a harmadik, akinek ez összejött.

    Sainz az Instagramon közzétett felvételek alapján a műfaj egyik legjobbjával együtt űzte ezt a tevékenységet Monacóban, ha már épp hosszú őszi szünetet tart az F1, és ráért.

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés