Címke: Carlos Sainz

  • Sainz: jó a Ferrariról szóló pletykákat hallani

    Sainz: jó a Ferrariról szóló pletykákat hallani

    Carlos Sainz bevallotta, hogy kellemes azt a híresztelést hallania, miszerint szívesen látnák a Ferrari az egyik ülésében.

    Carlos Sainz 2019-ben került a McLarenhez, de már most felmerült az a pletyka, hogy akár a Ferrarihoz is kerülhet hamarosan. Azonban a fiatal spanyol elmondta, hogy jelenlegi csapatánál boldog.

    „Mindenki tudja, hogy otthon érzem magam itt és már tárgyalunk 2021-ről is. Persze, mindig jó hallani arról, ha az emberek Olaszországban arról beszélnek, hogy akár a Ferrarihoz szerződhet. Ezt bóknak veszem” – nyilatkozta a Sky Italiának Sainz.

    Ahogy már mi is írtunk róla, Charles Leclerc 2024-ig a Ferrari pilótája marad, de Sebastian Vettel jövője kevésbé világosabb. Idáig olyan pilóták jöttek szóba Vettel helyére, mint Valtteri Bottas és Daniel Ricciardo, illetve a listára felkerült Sainz neve is.

    „Logikus, hogy jelenleg elsősorban a McLarennel foglalkozok” – mondta Sainz.

    A 25 éves versenyző elismerte, hogy annak ellenére, hogy a szabályok drasztikusan megváltoznak 2021-től, hosszabb időt vesz igénybe, amíg a McLaren felveszi a harcot az első három csapattal, köztük a Ferrarival is.

    „Ehhez még több évre van szükségünk, de reméljük, hogy idén sikerül csökkenteni a hátrányunkat. Jövőre és azután minden szinten fejlődnünk kell, hogy megközelíthessük a Mercedest” – tette hozzá Sainz.

  • A McLarennél elégedettek az első teszthéttel

    A McLarennél elégedettek az első teszthéttel

    Túl van a Forma-1 mezőnye az első három napos teszten Barcelonában. A McLaren három visszafogott napot teljesített, ám a csapat tagjai elégedettek.

    A brit alakulat az utolsó, pénteki napon megosztotta a feladatokat Sainz és Norris között. 125 kört teljesítettek egész nap, és a 11. meg a 14.helyet szerezték meg az idők alapján. A csapat teljes heti termése pedig 423 kört volt.

    A csapat az elmúlt évek legprobléma mentesebb teszthetén van túl, éppen ezért nem meglepő módon nagy az elégedettség csapaton belül.

    „Alapvetően ez egy újabb remek délelőtt volt, akár csak az egész tesztprogram. Továbbra is az új autó megértésénél tartunk, de már alig várom a következő hetet, mert a mostani az egy pozitív volt, remélem a következő is ilyen lesz.” – nyilatkozta a pénteki etapja után Sainz.

    Norris ugyan tapasztalt pár apróbb problémát az etapjai során, azonban ő sem csalódott.

    „Ez a nap rendben volt. Nem volt tökéletes, voltak kisebb gondok és piros zászlók, amik miatt nem tudtunk annyit menni, mint terveztük, de nem vesztettünk sokat. Ezeket leszámítva jobbnak érzem az autót és magabiztosabb vagyok benne. Ezzel a három nappal pozitívan kezdtük a szezont.”

    A csapatfőnök Andreas Seidl is értékelte a három napot.

    „A téli teszt első részét teljesítettük. Elégedett vagyok a végkifejlettel, köszönhetően az alapos felkészülésünknek, valamint a nagyon fegyelmezett és koncentrált munkának. Minden kitűzött feladatot el tudtunk végezni. Ami a megbízhatóságot illeti, ez volt a legjobb tesztünk sok év után. Remek jutalom volt mindenkinek a csapatban, és remek bizonyíték, hogy a téli kemény munka kifizetődő.” – kezdte a német szakember.

    „A teljesítmény tekintetében pedig, az autó úgy viselkedett, ahogy vártuk a különböző etapokon és beállításokon. A következő tesztig hátralévő pár napot az adatok kielemzésére és a részletek összegyűjtésére fogjuk használni. Szerdán újra pályára gurulunk és folytatjuk a felkészülésünket Melbourne-re, és még több teljesítmény igyekszünk kisajtolni az MCL35-ből.” – folytatta.

    „Köszönet az egész csapatnak a pályán és a Wokingban is, valamint a Renaultos kollégáinknak, továbbá Landonak és Carlosnak a munkájukért és elkötelezettségükért.” – zárta.

  • Sainz: A „rózsaszín Mercedes” megnehezítheti az életünket

    Sainz: A „rózsaszín Mercedes” megnehezítheti az életünket

    Az év legelső megosztó Forma-1-es témája a Racing Point és a Mercedes között fellelhető hasonlóság, amit a britek maguk sem tagadnak.

    Rögtön az autóbemutató után számos újságíró és szakértő számos egyezést vélt felfedezni a Racing Point idei és a Mercedes tavalyi autója között. A rózsaszín alakulat ráadásul jó tempóban kezdte a teszteket is. Lawerence Stroll istállójánál egyébként elmondták, hogy valóban szorosabb lett az együttműködés a motorszállítóval, és az autó első és hátsó felfüggesztése és a váltó is egy az egyben a tavalyi bajnok istállóé.

    Azonban számos versenytárs nem igazán örül a „Mercedes klónnak”, amivel komoly esélyük lehet a középmezőny elejére.

    „Megnehezíti az életünket, ha egy kis csapat előnyt szerez egy nagyobbal való együtt működéssel.” – fogalmazott a McLaren versenyzője Sainz.

    Csapatfőnöke, Andreas Seidl azonban nem aggódik a rivális miatt.

    „Nincs ok az aggodalomra. Mindenkinek megvan a joga, hogy másoljon egy másik autót és a szabályok is engedik, hogy egy az egyben átvegyen alkatrészeket.” – véleményezett a német.

    Helmut Marko pedig elmondta, hogy ők nem kívánnak foglalkozni ezzel a dologgal.

    „Biztos vagyok benne, hogy a McLarennek meg a Renaultnak meg lesz a véleménye erről, de mi inkább kimaradunk ebből.” – jelentette ki.

  • A McLaren nem lát okot arra, 2021-re változtasson versenyzőpárosán

    A McLaren nem lát okot arra, 2021-re változtasson versenyzőpárosán

    A McLarennek nincs oka arra, hogy 2021-re változtasson jelenlegi versenyzőpárosán, melyet Carlos Sainz és Lando Norris alkotnak. Erről a csapatfőnök Andreas Seidl beszélt.

    A páros mindkét tagja tavaly került a wokingi csapathoz, az ráadásul Norris F1-es debütáló éve volt. Nem sok közül volt így a tavalyi autó építéséhez sem, de jól kijöttek egymással, a csapattal és abszolút kimaxolták a lehetőségeiket.

    Idén pedig ezt csak fokozni szeretnék, főleg, hogy az idei autó már inkább az ő igényeik szerint készült.

    A 2021-es szezonra azonban sok változással kell majd szembesülniük a csapatoknak, ezért arra lehet számítani, hogy talán a versenyzők is nagyobb kedvvel váltanak majd csapatot.

    Seidl ezzel kapcsolatban az AS című lapnak így nyilatkozott: „Azzal kezdeném, hogy mielőbb szeretnénk tisztán látni.”

    „De nem kapkodunk a döntéshozás vagy bejelentés kapcsán. Még a 2020-as szezon kezdetén vagyunk és nagyon elégedettek vagyunk Landoval és Carlosszal.”

    „Ami fontos, hogy meglépjük a következő lépést csapatként és biztos vagyok benne, hogy a versenyzők hasznosítani tudják, amit tavaly tanultak.”

    „Ami a jövőt illeti, szerintem nincs okunk arra, hogy bármin is változtassunk.”

    Seidl azt is hozzátette, hogy Sainz és Norris élvezik, hogy egyenlő bánásmódban részesülnek.

    „A szezon elején szabadon versenyezhetnek, egészen addig, míg hozzá nem érnek egymáshoz.” – mondta. „Függően attól, hogy hol állunk majd a bajnokságban, talán lesznek bizonyos döntések, melyek lehetővé teszik majd számunkra, hogy elérjük a lehető legjobb pozíciót a világbajnokságban.”

  • Ricciardo a riválisok sisakjain viccelődött a Twitteren, a többiek kontráztak

    Ricciardo a riválisok sisakjain viccelődött a Twitteren, a többiek kontráztak

    Nem hazudtolta meg magát Daniel Ricciardo, amikor a Twitteren az ő sajátos stílusában utalt arra, hogy az idei sisakfestése is igencsak különleges.

    Az ausztrál pilóta közismerten a mezőny móka mestere, amit most a közösségi oldalán ismét bebizonyított. A mezőnyből néhány versenyző már felfedte az idei sisak dizájnját, ami Ricciardonak finoman fogalmazva sem nyerte el a tetszését, amit szarkasztikusan meg is jegyzett egy posztban.

    „Imádom, ahogy mindenki mutatja be az idei sisakját. Nagyon aranyos srácok. Igazán eredetiek… Ne aggódjatok, majd én megmentem a bulit.” – írta a Twitteren.

    Ezt a szarkazmust Norris, Sainz nem hagyta szó nélkül, de Grosjean is beszállt a cukkolásba.

    Norris szerint az ausztrál pilótának 20 évébe tellett kitalálni valami eredetit, ami valójában még sem lett annyira az, mint szerette volna. Csapattársa Sainz először csak az idei sisakját mutatta meg válaszként, amire Ricciardo csak annyit írt, hogy elveszi az ember étvágyát, mert annyira csúnya. Amire a spanyol Ricciardo tavalyi sisakjával kontrázott, amihez csak ennyit írt: „Nem akarod tudni mi történt, mikor megláttam ezt az izét…”

    Grosjean pedig egyszerűen csak az idei sisakját mutogatta a versenytársának.

    Íme az eredeti poszt, a reakciók pedig a válaszok között olvashatóak:

  • Sainz meghosszabbítaná szerződését a McLarennel

    Sainz meghosszabbítaná szerződését a McLarennel

    Carlos Sainz finoman jelezte, örülne neki, ha szerzősét hosszabbíthatna a McLarennel.

    A Red Bull Junior Program és az egy éves Renault-os kitérő után 2019-ben a spanyol a brit csapathoz szerződött. Akkor a wokingi istálló két éves kontraktusban állapodott meg Sainzcal, ám a 25 éves versenyző nem bánná, ha az orra elé tolnák a hosszabbítást.

    ,,Nyilvánvalóan nem titok az, hogy nagyon boldog vagyok a McLarennél. Természetesen a háttérben már bizonyos dolgok elindultak, már elkezdtük a tárgyalásokat, de ugyanakkor még nem vesszük ezt olyan komolyan, hiszen még csak február van. Nem sietünk el semmit. Ugyanakkor nem fogom elrejteni azt, hogy nagyon-nagyon boldog vagyok a McLarennél és nagy reményeket fűzők ehhez a projekthez.” -nyilatkozta az autóbemutató után Sainz.

  • Norris koncentráltabban képzeli el magát a szezonban

    Norris koncentráltabban képzeli el magát a szezonban

    Lando Norris, a McLaren fiatal brit pilótája elárulta, 2020-as szezonban még koncentráltabban képzeli el magát.

    A közösségi médiában, a PR-eseményeken, a Carlos Sainz-cal való derűs kapcsolatában, valamint a Max Verstappennel vívott szimulációs versenyeik során egy gondatlan fiatal srácot képzelünk el Lando Norris személyében. Azonban a McLaren 2020-as autóbemutatóján a brit pilóta leszögezte, hogy komolyabban szeretné venni az egész munkásságát.

    „Minden alkalommal, amikor dolgoznom és összpontosítani kellett dolgokra, megcsináltam, de ezeket lehet máshogyan is alakítani, mint ahogy én csinálom” – mondta el a pilóta.

    „Sokan látják, hogy viccelődök és ezért a hibáimat hibáztatják, amikor viccelődök. Úgy tűnhet, hogy nem vagyok olyan koncentrált a többi pilótához képest” – tette hozzá Norris.

    Bár Norris elmondta: elsődleges helyen áll az, hogy élvezze, amit csinál, egyelőre ezért is áll ellen annak a csábításnak, hogy elhagyja az Egyesült Királyságot Monacóért. Elárulta, hogy ennek a döntésének anyagi vonzatai is vannak, ugyanis még nem keresett annyit, hogy megérje neki elhagyni Londont és a barátait

    „Remélhetőleg ez olyan valami, amire várok a jövőt illetően, de egyelőre élvezem, amit csinálok és ez az érzés egyelőre mindent felülír” – nyilatkozta Norris.

  • Lehullt a lepel a McLaren MCL35-ről is, cél a még több dobogó!

    Lehullt a lepel a McLaren MCL35-ről is, cél a még több dobogó!

    A McLaren 2019-ben főnixmadárszerűen támadt fel, és erre alapoznának idén is. Egyáltalán nem változtatnak a bevált fiatal párosukon, még ha először a vezetőség kételkedett is a sikerességükben.

    Az MCL35 pedig már teljes egészében James Key keze munkáját dicséri, most derül majd ki, hogy megérte-e őt leigazolniuk a korábban Toro Rosso néven ismert alakulattól. Carlos Sainz mellett Lando Norris is dobogókra vágyik, és ha a nagyok betliznek, erre bizony minden esélyük megvan…

  • Sainz élete egyedüli spanyolként nem változott meg

    Sainz élete egyedüli spanyolként nem változott meg

    Carlos Sainz egyedüli spanyolként képviseli országát a Formula 1-ben, miután Fernando Alonso úgy döntött, hátat fordít a sportnak és más kihívások elé néz. A 25 éves pilóta élete azonban nem változott meg amiatt, hogy spanyolként egyedül maradt.

    Sainz 2015-ben mutatkozott be a Forma-1-be, a Toro Rossóba, még Red Bull neveltként. Ugyan apja révén a neve nem volt ismeretlen az autósportot kedvelők számára, ám a királykategóriában a figyelem a honfitársára, a kétszeres világbajnokra irányult. Alonso távozásával és azzal, hogy a McLarenhez igazolt a figyelem rászegeződött, ám elmondása szerint egyelőre ezt nem vitték túlzásba.

    ,,Nem gondoltam még erre. Ez normális, semmi extra. Nem igazán tudom kommentálni, ugyanis nem történt nagy változás. Igen, a spanyol sajtó ott van, és sokat segítenek valamint nagyon támogatnak engem, amit nagyra is értékelek. Ugyanakkor sosem éreztem azt, hogy ne állna mellettem a spanyol sajtó, vagy azt, hogy sokkal jobban fókuszálnak Fernandóra.” -nyilatkozta Sainz a Motorsport.com-nak.

    Alonso karizmatikus és színes figurája volt a sportnak.  Fiatal honfitársa viszont jóval megfontoltabb. A 25 éve versenyző elmondta, nem akarja követni a 38 éves versenyzőt.

    ,,Fernando kétszeres világbajnok. Ha valamiért a figyelem központjában állt, az azért letehet, mert kiérdemelte azt. Én azért vagyok itt, hogy saját magamnak kreáljak hírnevet, és ezt a saját módszereim szerint akarom elérni. Most tehát egyedül vagyok itt, ám ez semmin nem változtatott, nem érzem azt, hogy más lenne a helyzetem, mint azelőtt.” -tette hozzá a McLaren versenyzője.

     

  • McLaren: Sainz és Norris toppilóták lesznek

    McLaren: Sainz és Norris toppilóták lesznek

    A McLaren csapatfőnökeként tevékenykedő Andreas Seidl meggyőződése, hogy versenyzőikből, Carlos Sainzból és Lando Norrisból toppilóták lesznek.

    A wokingiak 2019-ben teljesen új felállással indultak, Sainzot a Renault-tól hozták el, míg Norris újoncként debütált. Kettejük párosa kétség kívül az egész Forma-1 egyik legizgalmasabb, legszínesebb duója lett, a pályán és azon kívül is.

    A spanyol ráadásul a szezon végén még élete első dobogóját is megszerezte Brazíliában. Élete legjobb szezonján van túl, hatodik lett összetettben. Norris ebben nem is tudta tartani a lépést a csapattársával, ám az időmérők tekintetében ő kerekedett felül, még ha kicsivel is (11-10). De ne feledjük, ez volt a brit első szezonja.

    „Amit én láttam eddig kettejükből, meggyőzött arról, hogy megvan bennük a potenciál a toppilótává váláshoz” – nyilatkozta kettejükről Seidl. „Most az lesz a fontos, hogy olyan autót adjunk alájuk, mellyel előre tudnak haladni, és velünk együtt fejlődhetnek. Ezután meg kell mutatniuk, hogy győztes alkatok. Jelenleg semmi ok nincs arra, hogy kételkedjünk bennük.”