Címke: Carlos Sainz

  • Legalább öt versenyző lesz, akik nem térdelnek majd le

    Legalább öt versenyző lesz, akik nem térdelnek majd le

    A pletykák szerint egyre nagyobb a feszültség a Forma-1-es versenyzők között, Lewis Hamilton legújabb politikai aktivitása miatt. Ő erőteljesen kifejezte, hogy támogatja a Black Lives Matter mozgalmat, és a hatszoros világbajnok egy értekezleten azt is elmondta a pilótatársainak, hogyha csendben maradnak a rasszizmus elleni harcban, az alapvetően bűnrészesség.

    A versenyzők egyetértettek végül abban, hogy mindannyian „End Racism” pólóban lesznek majd a rajtrácson, de egy informátor szerint legalább öt versenyző megtagadja a letérdelést, amivel kifejeznék azt, hogy támogatják a BLM mozgalmat. Erről beszélt a McLaren versenyzője, Carlos Sainz is:

    „Nem mindenki döntötte el még, hogy mit tesz majd.”

    Úgy tudni, hogy egyes versenyzők kiakadtak azon, hogy Hamilton a hallgatásukat egyenlővé teszi rasszista politikai nézetekkel, és azt sugallja, hogy jelen van a rasszizmus a paddockban. A látszólagos egyet nem értésről a térdelés kérdésében a 35 éves bajnok így nyilatkozott:

    „Mindannyian tudjuk, hogy adott a probléma, szóval nincs szükség arra, hogy holnap (vasárnap) meg is tapasztaljuk annak bebizonyítását, hogy adott a probléma.”

    A Haas versenyzője, Kevin Magnussen így látja a helyzetet:

    „Le fogok térdelni, de nem azért, mert támogatnám a Black Lives Matter mozgalmat, hanem inkább azért, mert támogatni akarom azon mozgalmat, amely világszinten küzd a rasszizmus és diszkrimináció ellen.Remélem, hogy egyetlen csoport vagy szervezet sem sajátítja ki ezt magának.”

  • Villeneuve: Sainz gyors, de nem ő Max Verstappen

    Villeneuve: Sainz gyors, de nem ő Max Verstappen

    Sebastian Vettel távozását követően a Ferrari Carlos Sainz-ot igazolta le. Jacques Villeneuve véleményre szerint ez okos döntés volt.

    „Carlos Sainz nem Max Verstappen, de olyasvalaki, aki gyors” – mondta a spanyolról 1997 világbajnoka. „Nem okoz semmilyen problémát, ráadásul olyan neve van, ami számít. Sainz-cal és Leclerc-kel a Schumacheres és Barrichellós napokat próbálják megidézni. Nem szabad elfeledni, hogy a pilóták neve is számít, hiszen mégiscsak autókat kell eladni egy brandként.”

    Villeneuve úgy gondolja, hogy Daniel Ricciardo szóba sem jött a Ferrarinál mint jelölt a megüresedett helyre.

    „A Renault-nak már alapból túl sok munkát adott, ráadásul a múltban már voltak nehéz csapattársi viszonyai Verstappennel és Vettellel. Sainz-nak nem volt gondja Lando Norrisszal a McLarennél, emiatt akarta a Ferrari. Ott már alapból nagy a feszültség.”

  • Sainz a Renault és a Racing Point csapatától tart

    Sainz a Renault és a Racing Point csapatától tart

    A McLaren veszélyben van, két csapat is megelőzheti őket. Erre figyelmeztet Carlos Sainz, miután tavaly csak a top három csapat – a Mercedes, a Ferrari, és a Red Bull – előzte meg őket.

    Azonban most a spanyol pilóta szerint a Racing Point és a Renault is komoly kihívást fog eléjük állítani.

    A Red Bull tanácsadóját, Dr. Helmut Markot a héten kérdezték a Racing Point rózsaszínbe öltöztetett 2019-es Mercedes ’másolatáról’, amire csak annyit mondott: „Ez nem másolat. Ez az eredeti!”

    „Határozottan jó autójuk van. Nagyon jó lehetőségük van arra, hogy arra az útra lépjenek, amin tavaly mi jártunk.” – mondta Sainz.

    A spanyol még hozzátette, a Renault Ausztriába gyakorlatilag egy teljesen új csomaggal érkezett, addig a McLaren első nagyobb fejlesztését Silverstone környékére időzítették.

    „Gyakorlatilag az Ausztráliában látott autónkkal érkeztünk, egy-két kisebb fejlesztéssel, olyanokkal, amiket igazából látni sem lehet nagyon.” – mondta a spanyol.

    „Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lenne jó autónk, de azt gondolom ez egy nehéz év lesz. Úgy érzem a Racing Point és a Renault, nagyon bonyolulttá fogja tenni számunkra az idényt.”

  • A McLaren semmit sem fog eltitkolni Sainz elől

    A McLaren semmit sem fog eltitkolni Sainz elől

    Noha Carlos Sainz az idény végén távozik a McLarentől a csapat még sem fog előtte titkolózni, erről biztosított a gárda vezetője Zak Brown.

    Mint ismert, Carlos Sainz 2021-től a Ferrari versenyzője lesz, és ilyenkor, ha egy versenyző távozik egy csapattól azok nem igazán osztanak már meg vele évközben a jövő évi autóra vonatkozó fontos információkat.

    Zak Brown viszont kijelentette, hogy a McLaren nem fog így cselekedni.

    „Carlos egy profi versenyző, és mi is azok vagyunk. Úgy hiszem, hogy ha nem adunk meg mindent a pilóta számára, akkor az kihat a teljesítményre is. Ily módon nem lehet sikert elérni.” – indokolt az amerikai szakember.

  • Norris nyerni akar a McLarennel, és tanulna Ricciardótól

    Norris nyerni akar a McLarennel, és tanulna Ricciardótól

    Lando Norris már várja, hogy Daniel Ricciardo legyen a csapattársa. Az ausztrál 2021-ben a McLarenhez igazol Carlos Sainz helyére, és elhagyja a Renault-t. Norris elmondta, hogy szeretne tanulni amennyit csak lehet a tapasztalt Ricciardótól, árulta el a The Racenek:

    „Várom már, hogy csatlakozzon hozzánk. Ő magát egy különösen jó versenyzőnek tartja, még sok jó pilótához képest is, ez az, amiért a McLaren ennyire bízik benne. Carlos nagyon jó volt, de Daniel már többet mutatott, akár olyan versenyzőnél is, aki többszörös bajnoknak mondhatja magát.”

    Norris és Ricciardo mindketten megmutatták már azt is, hogy kedvelik a humort. A brit ugyanakkor leszögezte, hogy mindent elkövetnek majd azért, hogy újra versenyeket nyerjen a McLaren:

    „Mindketten, de különösen Daniel tudja azt, hogy a csapatért dolgozunk, versenyeket akarunk nyerni, és biztosak akarunk lenni abban, hogy gyors az autónk.”

  • Carlos Sainz lehet a Ferrari bajnoka Binotto szerint

    Carlos Sainz lehet a Ferrari bajnoka Binotto szerint

    Nem második számú versenyzőnek szerződött a Ferrari kötelékébe, állítja ezt Carlos Sainz és a csapatfőnök, Mattia Binotto is.

    Az olasz azért elismerte, a Ferrari épít Leclerc-re, a saját nevelésű pilótájukra.

    „Sokat fektettünk Charles karrierjébe, már egészen a Formula 3-tól kezdve, és minden évben sokat fejlődött. Reméljük idén még erősebb lesz. Úgy gondoljuk, ő lehet a valaha volt leggyorsabb.”

    Binotto szerint az első év még a beilleszkedésről szól majd Sainz számára.

    „Az első szezonjában reméljük, Carlos tud majd Charles szintjén teljesíteni, és segít nekünk megnyerni a konstruktőri bajnokságot. 2021 nehezebb lesz majd neki, mivel meg kell értenie az autót és a csapat működését. Ezért nem egy évre szerződtünk vele, mert biztosak vagyunk benne, hogy elég gyors ahhoz, hogy világbajnok legyen.”

    Kiemelte, szerinte nem lesz súrlódás a két pilótája között, mint az Vettellel volt, hanem könnyen együtt tudnak majd működni.

    „Nem, az elsődleges, hogy két jó pilótánk legyen, ez jót tesz a hangulatnak. A Ferrari az első, ez a legfontosabb.”

    Ez azonban jelenti azt, hogy mindig Sainz lenne az, akit visszafogna a csapat a jobb eredmény érdekében.

    „Szerintem a pálya diktálja majd, ki lesz első- és ki lesz második számú. Ez még Michael Schumacher idején is így volt, egy szinten kezdett a csapattársával, de három verseny után nyilvánvaló volt, ki a jobb.”

  • Alesi: A Ferrarinak könnyebb lesz kezelni Sainz és Leclerc párosát

    Alesi: A Ferrarinak könnyebb lesz kezelni Sainz és Leclerc párosát

    Az tisztán látszott tavaly, hogy a Ferrarinak nem volt könnyű dolga a pilóták menedzselése terén, azonban Jean Alesi szerint Carlos Sainz érkezésével minden megváltozik.

    A pilótakeringő idén hamar beindult, kiderült, hogy Sebastian Vettel év végén elhagyja a Ferrarit, és az sem volt sokáig kétséges, ki lesz az utódja: pár nappal a Vettel-bejelentést követően ugyanis köztudottá vált, hogy Carlos Sainz lesz Charles Leclerc csapattársa 2021-től. Jean Alesi kettejük párosát véleményezte.

    „Ott van két fiatal, nagyon profi pilóta. Amennyire én tudom, Carlos nagyon keményen dolgozik, és rengeteg tapasztalata van a McLarentől és a Renault-tól. Két olyan csapattól jön, melyek nagyon tapasztaltak a pilóták tréningezése terén” – nyilatkozta a Sky Sports-nak.

    „A Ferrarinak könnyebb lesz kezelni ezt a két pilótát” – tette hozzá a francia. „Ha van egy világbajnokod a csapatban, aki nagyon karizmatikus, akkor nagyon nehéz a csapat igényei szerintire formálni.”

  • Ricciardo nem elég gyors a Ferrarinak?

    Ricciardo nem elég gyors a Ferrarinak?

    A Ferrari nemrég bejelentette, hogy Carlos Sainz-ot igazolja le 2021-re a távozó pilótájuk, Sebastian Vettel helyére. Ugyanakkor sokan azt gondolták, hogy Daniel Ricciardo lehet a befutó, maga az ausztrál is arról vallott, hogy tárgyalt az olaszokkal. Azonban hogy miért nem ő kapta az ülést, az Joe Saward szerint érhető.

    A motorsport-újságíró egyetért a Ferrari döntésével, úgy gondolja, hogy Sainz a Toro Rossónál megmutatta, hogy majdnem ugyanolyan gyors, mint Verstappen.

    „Személy szerint én Saniz-ot preferálnám Ricciardóval szemben, habár utóbbi népszerűbb, ezt pedig a Ferrari biztosan használta is volna. Azonban ez tisztán a számokon múlik, azok nem hazudnak. Belőlük kiindulva Ricciardo nem olyan gyors, mint Verstappen” – nyilatkozta.

    Mivel Ricciardo végül nem kapott helyet a Ferrarinál, a McLarenhez írt alá 2021-re, pont Sainz helyére érkezik majd.

  • Minardi: A Ferrarinak Giovinazzit kellett volna leigazolnia

    Minardi: A Ferrarinak Giovinazzit kellett volna leigazolnia

    A korábbi Forma-1-es csapattulajdonos Giancarlo Minardi elmondta, hogy ha ő lenne a Scuderia vezetője, akkor biztosan nem Carlos Sainzot igazolta volna le 2021-re.

    A spanyol pilóta Sebastian Vettel helyére érkezik Maranelloba, ám Minardi az olasz Il Resto del Carlino lapnak nyilatkozva elmondta, hogy ő inkább más valakit szerződtetett volna.

    „Én Giovinazzinak adtam volna egy esélyt, ő visszatudta volna hozni a csapathoz a történelmi, olaszos érzést. De nem akarom, hogy félreértsenek. Sainz választása volt a helyes döntés, én egy évtizeddel ezelőtt is erőlködtem, hogy vegyék fel őt az akadémiájukra.” – fogalmazott.

    „A Ferrarinak ott van Leclerc is, és Carlos-szal együtt egy szilárd és megbízható párost fognak alkotni, akik mindig hiba nélkül fogják behozni a célba az autót. Még egyszer mondom, Giovinazzit az ő általa képviselt trikolór miatt választottam volna, de megértem és elfogadom a másik döntést is.” – tette hozzá.

  • Kubica: Ricciardo vagy Bottas biztosabb választás lett volna a Ferrarinak

    Kubica: Ricciardo vagy Bottas biztosabb választás lett volna a Ferrarinak

    A Ferrari a 2021-es évnek új felállással vág neki, Charles Leclerc mellé Carlos Sainzot igazolták le, miután bejelentették Vettel távozását. A Ferrari lépéseiről nemrég Robert Kubica mondta el a véleményét.

    „Kissé meglepődtem, amikor elbúcsúztak Vetteltől. Azonban ha egy kapcsolat már nem működik jól, jobb véget vetni neki” – magyarázta a lengyel a Corriere della Sera hasábjain. „Úgy gondolom, a döntést nem mostanában hozták. A Ferrari hozzászokott, hogy minden lépését előre eltervezi, és a pénznek semmi köze nincs ehhez.”

    Hiába gondolják sokan, hogy Sainz remek választás, Kubicának vannak kétségei.

    „Sainz nevezhető egy bátor döntésnek, ő egy olyan pilóta, aki sosem volt az élen, és ez problémát jelenthet, amikor a győzelemért harcol. Valtteri Bottas vagy Daniel Ricciardo valószínűleg nagyobb biztonságot jelentett volna ilyen téren. De mindig vannak előnyök és hátrányok.”