Carlos Sainz és Lance Stroll világossá tették érzéseiket azzal kapcsolatban, hogy az F1-nek tanulnia kell a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj vitás döntéseiből.
A Forma-1-nek gondoskodnia kell arról, hogy soha ne ismétlődjön meg az Abu Dhabiban elkövetett „hiba”, amikor a verseny közepén „megváltoztak a szabályok”, ami miatt Max Verstappen könnyebben elragadhatta a világbajnoki címet Lewis Hamiltontól. Ezt állítja Carlos Sainz és Lance Stroll, akik az F1-es paddock többi tagjához csatlakozva várják, hogy megtudják az FIA jelentésének eredményeit a sportág egyik legvitatottabb esetéről.
Az eredményeket március 18-án, a szezonnyitó Bahreini Nagydíj hétvégéjének pénteki napján hozzák nyilvánosságra. A jelentés többek között arra is ki fog térni, hogy miért született az a döntés, hogy az utolsó körökben csak néhány lekörözött autót engedtek el az élen haladók mellett.
„Ami Abu Dhabiban történt, az nem volt jó, és személyesen is érintett voltam benne” – idézi a RacingNews365.com a Ferrari versenyzőjét, Sainzot, aki úgy érzi, hogy Abu Dhabiban megfosztották attól a lehetőségtől, hogy ő maga harcoljon a futamgyőzelemért, mivel a lekörözött autók ott maradtak közte és az előtte álló között, annak ellenére, hogy a Verstappen és Hamilton közötti lekörözött autókat eltávolították onnan.
„Elég hangos voltam azzal kapcsolatban, hogy az F1 nem követheti el még egyszer ugyanazt a hibát.”
Az Aston Martin versenyzője, Stroll is hasonlóan nyíltan beszélt a témáról
A kanadai felszólította az F1-et és az FIA-t, hogy biztosítsák, hogy a szabályaik egyértelműek legyenek, mindenki számára érthetőek, és a versenyigazgató szorosan kövesse őket a versenyhétvégéken.
„Sajnos egyszerűen úgy gondolom, hogy helytelen volt, ami Abu Dhabiban történt. Nem változtathatjuk a szabályokat a versenyek közepén, nem igazíthatjuk a szabályokat a helyzet függvényében” – mondta.
„Szerintem a dolgoknak nagyon egyértelműnek kell lenniük. A döntéseket úgy kell meghozni, ahogy a szabályok szerint kell.”
Az Abu Dhabiban történtek miatti csalódottsága ellenére Sainz sajnálja, hogy Masinak távoznia kellett.
„Úgy gondolom, Michael kiváló munkát végzett a Forma-1-ben, és úgy gondolom, illetve személy szerint úgy érzem, öröm volt vele együtt dolgozni” – mondta Sainz.
„Az FIA úgy döntött, hogy ezt az utat, egy másik irányt választ, és bíznunk kell a folyamatban és az elemzésükben, hogy lássuk, hogy ezt a sportot mostantól jobb módon fogják-e irányítani, és hogy a különböző változások a szervezetben, amiket a háttérben végeznek, segítenek-e abban, hogy a versenyeket jobban nyomon lehessen követni, és hogy az új versenyigazgatóknak egy kicsit könnyebb legyen az élete.”
„Személy szerint szomorú vagyok, hogy Michael távozik, mert úgy gondolom, hogy mindazok ellenére, ami történt, ő is jó munkát végzett. Meglátjuk, mi lesz a következő lépés.”
A napokban a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azt nyilatkozta, a Drive to Survive sorozat sok új, fiatal rajongót hozott a Forma-1-nek. E rajongók jelentős része pedig lány/nő, ez pedig szerinte a jóképű versenyzőknek köszönhető.
Később ezt a kijelentését Hornernek finomítania kellett, miután a női rajongók jelezték, hogy nem fair az általánosítás: egyáltalán nem igaz, hogy a lányok/nők a jóképű versenyzők miatt válnának Forma-1 rajomgóvá.
De ha már sikerült ez a kijelentés korábban, mi megszavaztattuk női olvasóinkkal, hogy mely versenyzőt találják a leginkább jóképűnek az idei mezőnyből. Bár a felszólításunkban az szerepelt, hogy a hölgyek szavazzanak, és kivételesen csak a külsőségek alapján, természetesen nem tudhatjuk, hogy a szavazók között hány férfi volt, illetve mennyire hajlanak a szavazatok inkább az általános szimpátia felé.
Míg a korábbi, „kinek szurkoltok idén” szavazásunkon Max Verstappen – Lando Norris – Charles Leclerc – George Russell sorrend született, addig most a „jóképű” szavazást Leclerc nyerte, méghozzá elég fölényesen. Kétszerannyi szavazatot kapott, mint a második helyezett Norris.
Charles Leclerc, Carlos Sainz | Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
A harmadik helyet a másik ferraris, Carlos Sainz szerezte meg, nyomában Daniel Ricciardóval.
Íme a végeredmény:
1
Charles Leclerc
26,34%
2
Lando Norris
13,49%
3
Carlos Sainz
8,90%
4
Daniel Ricciardo
8,10%
5
Lewis Hamilton
7,89%
6
Max Verstappen
7,38%
7
George Russell
7,12%
8
Pierre Gasly
4,32%
9
Mick Schumacher
3,80%
–
Sebastian Vettel
3,80%
11
Fernando Alonso
3,56%
12
Nikita Mazepin
2,29%
13
Sergio Pérez
0,76%
14
Alexander Albon
0,50%
–
Esteban Ocon
0,50%
16
Lance Stroll
0,25%
–
Nicholas Latifi
0,25%
–
Valtteri Bottas
0,25%
–
Guanyu Zhou
0,25%
–
Yuki Tsunoda
0,25%
Készüljetek! Hamarosan hozzuk az eredményét a versenyzők barátnőiről készült szavazásnak is! 😉
Charles Leclerc és Carlos Sainz a héten visszatért a dolgos hétköznapokba a Ferrarival és egy egész napos programmal kezdte meg a 2022-es felkészülést, Fioranóban.
A hideg fioranói körülmények között a tesztpilótára, Robert Shartzmanra bízták szerdán a nyitónapot, Sainz csütörtök reggel vette át a volánt, és 59 körön keresztül hibátlanul teljesített.
„Jelenleg, mint tulajdonképpen az összes többi versenyző, mi is a szimulátorban dolgozunk, vagy nagyon keményen edzünk az edzőteremben” – nyilatkozta Sainz.
„Azonban, ha a testre nehezedő igénybevételről van szó, semmi sem ér fel azzal, ha ténylegesen az autóban ülünk.”
„Ezért van az, hogy ha a szezon kezdete előtt vezethetünk, függetlenül attól, hogy milyen autóban, az mindig nagyon hasznos egy versenyző számára. Ez egyfajta ébresztőt ad a testednek, emlékeztet arra, hogy mit jelent Forma-1-es versenyzőnek lenni.”
Leclerc délután vette át a spanyol helyét, hogy 48 kört teljesítsen a Ferrari SF71H-val.
„Miután másfél hónapig nem ültem pilótafülkében, nagyon vágytam arra, hogy újra vezethessek” – mondta a monacói.
„Nagyszerű szórakozás volt, és egyben hasznos edzés is. Alig várom, hogy Barcelonában újra pályára léphessek a 2022-es autóval, hogy valóban elkezdjük ezt az új Forma-1-es korszakot, és meglássuk, hogy a tavaly óta elvégzett munka meghozza-e a gyümölcsét az általunk várt versenyképesség szempontjából.”
A nap folyamán Sainz és Leclerc átmerészkedett egy olyan területre is, ahol egy csapat rajongó dacolt a hideg időjárással, és összegyűltek, hogy megnézzék a nap eseményeit. A versenyzők dedikált sapkákat osztottak nekik.
„A szurkolóink különlegesek” – mondta Leclerc. „Nagyon hideg van ma, de nem akarták kihagyni az új szezon első eseményét.”
Ma, pénteken ismét Shartzman körözhet a Ferrarival.
A csapat február 17-én mutatja be 2022-es, még el nem nevezett vadonatúj autóját.
Hiába az új szabályok, egy 2020-as autóval melegítené be a pilótáit az AlphaTauri. A Ferrari pilóták sem lesznek azonban tétlenek a tesztek előtt…
Yuki Tsunoda és Pierre Gasly a már számukra szinte hazai pályává váló Imolában töltenek három napot a pályán, január 25-e és 27-e között.
Mivel az új autókat a filmes napokon kívül nem lehet használni, a két pilótának a kétéves, 2020-as géppel kell megelégednie. Mivel ezek nagyban megegyeznek a tavalyi specifikációval, ez akár nagyobb előny is lehet, mint korábban.
A filmes napokon is csak 100 kilométert tehetnének meg, speciális showra szánt gumikkal, tehát azok tesztelésére nem alkalmas az ilyesfajta program. Nem kizárt, hogy később ezzel is élne a faenzai csapat.
A Ferrari sem lesz rest, már ezek a héten akcióba lendülnek Maranellóban, keddtől péntekig róják majd a köröket a tavalyi autóval. A két állandó pilóta mellett a tartalék, Robert Shwartzman kap majd lehetőséget az olasz istállónál.
Az első tesztre február 23 és 25 között kerül majd sor zárt kapuk mögött. Ezt követi a háromnapos gyakorlás Bahreinben, egy héttel a szezonnyitó előtt.
Miután 2020-ban nagyon közel került az első helyhez, Sainz idén is szorgosan gyűjtötte a dobogókat. Barátjához, Lando Norrishoz hasonlóan azonban továbbra is vár első győzelmére.
Charles Leclerc szerezte ugyan a pole pozíciókat idén a Ferrarinál, – és a Brit Nagydíjon a győzelemre is esélyes volt – de spanyol csapattársa négy dobogót és több pontot is szerzett nála az év végi elszámolásban.
Mindeközben ádáz csatát vívtak a McLarennel a konstruktőri harmadik helyért, végül nagyobb előnnyel kerekedtek felül a brit csapaton.
Sainz tavaly Monzában, Norris idén Szocsiban került közel a győzelemhez. Közös csapatfőnökük, Zak Brown szerint akár idén újabb nyertest avathatunk Ocon Magyar Nagydíjon aratott győzelme után.
„Ő egy pokolian jó pilóta.” – mondta a korábbi alkalmazottjáról. – „Már csak idő kérdése, és versenyeket fog nyerni. Ha olyan autó lesz alatta, ami képes erre, akkor Carlos mindenképp ott lesz a dobogó felső fokán.”
Bár korábban mind a McLaren, mind a Ferrari világbajnokkal indult, ez a trend az elmúlt években megváltozott. Az olaszok ráadásul pont Sainz-cal követték a britek példáját.
„Nem [izgat], én elsősorban a képernyőkön figyeltem rájuk. Nem tudom befolyásolni, hogy mások mit csinálnak. Két nagyon jó pilótájuk van. Carlos kiemelkedően jó munkát végzett, ez számomra nem volt meglepetés.” – utalt arra Brown, hogy a spanyol alkalmazkodott a leggyorsabban a csapatváltáshoz.
Helmut Marko, a Red Bull Racing tanácsadója elmondta értékelését a Red Bull rivális csapatainak pilótáiról és úgy véli, a Charles Leclerc körüli „misztikum” már a múlté.
Különösen a Ferrarival kapcsolatos megjegyzései táplálják tovább azt az egyre erősödő elméletet, miszerint Carlos Sainz erős első ferraris szezonja bizonyította, hogy Leclerc nem olyan domináns, mint azt sokan hitték.
Ettől függetlenül Marko továbbra is úgy látja, hogy a 2021-es világbajnok Max Verstappen, valamint Lewis Hamilton továbbra is messze a mezőny alegjobbjai.
„A deklarált cél a világbajnoki cím” – mondta Marko az Auto Motor und Sportnak a Red Bull 2022-es terveiről. „De egy ilyen nagy szabályváltozással sosem lehetsz biztos benne.”
„A Mercedes és mi rendelkezünk a potenciállal, az emberekkel és a folytonossággal. Ez ismét a legmagasabb szintű párharcot vetíti előre. Leginkább Hamiltonnal és Verstappennel, nem valószínű, hogy jön más pilóta (a képbe).”
„Hozzájuk legközelebb (Lando) Norris áll. Leclercet úgymond megbuktatta Sainz.”
Leclercet mindig is nagy reménységnek tartották, majd méginkább dicsőíteni kezdték, miután első ferraris évében legyőzte négyszeres világbajnok csapattársát, Sebastian Vettelt.
2021-ben azonban Leclerc új csapattársat kapott a Scuderiánál, Carlos Sainz személyében, aki le is győzte a monacóit, köszönhetően a négy dobogós helyezésnek és a kiesés nélküli szezonjának.
Carlos Sainz elismerte, hogy „fáradtságot” érez, ahogy a kimerítő 2021-es szezon közeledik a csúcspontjához.
Ezen a hétvégén egy különösen fárasztó és ellentmondásos, „hármas sorozat” kezdődik, ugyanis a mexikói, brazil és katari versenyek egymás utáni hétvégéken következnek, pihenő nélkül.
A Ferrari versenyzője elismeri, hogy ez egy „elég extrém” feladat. Ezt a hármast követően még két futam lesz, ezzel válik teljessé a 22 futamból álló szezon, amely jövőre 23 megállósra bővül.
„De a Mexikó előtti egyhetes szabadságom jót volt nekem arra, hogy pihenjek, kikapcsolódjak, feltöltődjek és új energiát gyűjtsek, mielőtt erre az utolsó öt futamra utazom.”
„Egy nagyon kemény évnek indultam, sok órával a szimulátorban és a gyárban is. Kezdtem észrevenni, hogy a szezon egyre fárasztóbb. Az intenzitása annak, amit a csapatba való beilleszkedésbe és alkalmazkodásba kell fektetni” – tette hozzá.
A Ferrari idén a McLarennel van harcban, a konstruktőri világbajnokság harmadik helyéért.
Sainz elismeri, hogy Mexikó a nagyon hosszú egyenesével feladhatja a leckét a Ferrari számára.
„A motorunk kapcsán tudjuk, hogy abszolút teljesítmény tekintetében még mindig a Honda és a Mercedes mögött vagyunk” – mondta.
„Ez egy függőben lévő kérdés számunkra, a jövő évre, de az elmúlt versenyen elért javulás lehetővé teszi, hogy közelebb kerüljünk, és ne szenvedjünk annyira az utolsó futamokon.”
A másik gyenge pont, amit a híres maranellói csapat 2021-ben azonosított: a boxkiállások.
Arra a kérdésre, hogy mit fog gondolni, amikor vasárnap meghallja a fülében a ‘box’ utasítást, Sainz így válaszolt: „Semmit.”
„Abszolút megbízom az összes szerelőben, mert higgyék el nekem, hogy ez őket ugyanúgy, vagy még jobban érinti, mint engem” – mondta Sainz.
„Nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítanunk neki, ehelyett bíznunk kell, és gondoskodnunk kell arról, hogy minden téren a legjobbak legyünk. Nemcsak a motor, az aerodinamika és a stratégia terén, hanem a boxkiállások terén is.”
Ugyan még nem tartanak ott, de ha a mezőny elején akar küzdeni a Ferrari, egy dolgon biztosan javítaniuk kell spanyol pilótájuk, Carlos Sainz szerint.
A versenyző úgy érzi, Törökországban és az Egyesült Államokban is egy rossz kiállás állta útját annak, hogy a legjobb ötben végezzen.
„Megint szerencsétlenül jártunk. Meg kell néznünk, mi a hiba, és javulnunk kell, mert nem vagyunk boldogok a helyzettel. Már néhány kiállás óta küszködünk.” – árulta el a spanyol.
„Ami engem illet, sorozatban második, idén pedig ez volt a harmadik ilyen eset. Sok pontot veszítünk az ilyen kis dolgok miatt. Az ötödik helyet nem lett volna nehéz elérni az alávágással Ricciardón, de ez van.”
„Csapatként kell dolgoznunk, hogy javítsunk ezen. Mélyre kell ásnunk magunkban, mert idém még annyira nem számítanak a pontok. De ha bajnokságokért akarunk küzdeni a jövőben, ilyen szempontból is tökéletesnek kell lennünk, ahol most még nem vagyunk azok.”
Sainz jelenleg csapattársa, Leclerc mögött 7. a bajnokságban, a jövőre érkező szbályváltozások azonban felforgathajták az erősorrendet.
Mihez kezdhet egy pilóta ha ott hagyja a Forma-1-et? Otthon kell ülnie és azon kell morfondíroznia, hogy mihez is kezdjen az életével? Esetleg új szériát kellene kipróbálnia, ha úgy érzi még nem jött el a végleges lezárás ideje? Vissza kellene inkább térnie?
Fernando Alonso önszántából intett búcsút a száguldó cirkusznak 2018 végén. Az esélytelenség és a fejlődés hiánya megkeserítette számára a szeretett sportot, így inkább visszavonulót fújt. Valahol viszont érezte, hogy a hattyúdalnak még nem jött el az ideje.
2019-ben így fogta magát és elővette az egyik régi álmát a polcról, leporolta azt, majd a megvalósításán kezdett el dolgozni. Így jutott el az Indy500-ba és Le Mans-ba. Meg akarta csinálni a Triple Crown-t. Két „korona” már a zsebében volt, hiszem Monacóban és Le Mans-ban már nyerni tudott, viszont az amerikai forduló még hiányzott a gyűjteményéből.
A sorozat a belső vívódások és gondolatok mentén mutatja be a spanyol versenyzőt, ugyanakkor a hozzá közel álló személyek véleményét is megtudhatjuk.
Lorena Alonso 5 évvel idősebb, mint a kétszeres világbajnok. Édesapjuk először neki akarta ajándékozni a saját készítésű gokartot, ám ő nem volt oda érte. Lorena mosolyogva mesél arról, hogy sosem érdeklődött az autók iránt, ám testvére már annál inkább. Először csak mókának tűnt az egész, egy kis extra szórakozásnak, majd mikor ráeszméltek arra, hogy Fernando mennyire jó, akkor gondolkodtak el azon, hogy komolyan vegyék a szenvedélyét. A régi felvételek mentén Lorena azt is konstatálta, hogy mennyire veszélyes volt a 90-es években a gokart. Nem is értette, hogy édesanyja hogy hagyhatta testvérét vezetni.
Akkoriban nem volt luxus, nem voltak nagy lakókocsik, a családok szendvicseket pakoltak gyerekeiknek, útra keltek, majd a vetélytársakkal leülve és beszélgetve fogyasztották el azokat. Ausztúria tartományban mindenki összefogott, így az az időszak még most is mosolyt csal a főszereplő arcára.
Alonso a visszaemlékezés során elmondja, mennyire nem volt népszerű sport a Forma-1 Spanyolországban. Az emberek nem igazán követték és nem érdeklődtek iránta. Ugyanakkor a 2005-ös év mindent megváltoztatott. Az első világbajnoki címét ünneplő pilótát rengetegen várták szülővárosa, Oviedo főterén.
Az F1-nek búcsút intő 40 éves versenyző, ugyanakkor a száguldozásról nem akart lemondani. Saját bevallása szerint többet utazott 2019-ben, mint a Forma-1-es korszakában. Megjárta többek között Amerikát, Franciaországot és Szaud-Arábiát Spanyolországot, és Svájcot. Viszont nem mindenhonnan távozott elégedetten.
Az ötrészes sorozat a visszavonulástól a nagy bejelentésig követi végig Alonso „szezonját”.
Mit csinál egy versenyző a visszavonulása után? Otthon ül kedvesével, Fifázik a barátaival és élvezi a nyugodt légkört. Ez az állítás Alonso esetében csak félig igaz. A spanyol nagyon is vissza akar térni a száguldozáshoz, így folyamatosan egyeztet menedzserével. Tartja az az edzési ütemtervet, tervezi a következő lépést, miközben hagymát aprít és húst süt Linda Morsellivel.
Nagyon fontos az, hogy nyitva hagyjanak egy kis kaput, ugyanis sosem lehet tudni. Egyszer csak visszasétálhat az ember, és ha a lehetőség bekopogtat, akkor a 40 éves versenyző nem fogja elengedni.
Addig is van mit tenni. 2019-ben Alonso részt vett a McLaren szezon előtti tesztjén. Idősebb Carlos Sainzal és fiával, vitatta meg a látottak, majd elment a kétszeres ralivilágbajnokkal teniszezni. Régi barátság köti őket össze, így ha lehetőségük adódik a másikat kihívni, akkor azt nem mulasztják el.
A Drive to Survive-ra hajaz egy kicsit a spanyolhoz közel állók beszámolója. A sötétebb háttér, és premier plánban felvett jelenetek sugallják szerepük milyenségét. Természetesen itt sem maradnak el a szakértőként feltűnő újságírók sem. A Fernando kapcsán Andrew Benson (BBC) és Chris Medland (RACERmag) biztosítja a háttérinformációkat a szériákkal kapcsolatban.
Indy500:
A McLarennel az oldalán Alonso a Triple Crown megszerzésére hajt. Ugyanakkor a papaya színű csapat a vártnál nagyobb gondokkal találja szembe magát. Miközben a spanyol azon van, hogy javítson kör idején, megmutatja mennyivel másabb az a „világ” az F1-hez képest. A különbségek túl szembe tűnőek ahhoz, hogy az ember ne vegye őket észre.
Fotó: Chris Owens / IndyCar
A nagy események előtt a versenyzők együtt kaszinóznak, iszogatnak és csevegnek az élet nagy dolgairól. Ugyanakkor ha valaki bajba kerül, a csapatok azonnal a segítségükre sietnek, ha kell hűtőelmet visznek egymásnak, vagy ha épp nem mennek, akkor eszközeikkel segítik a vetélytársakat. A csapattárs szó más értelmet nyer, nem annyira, a szó ellenséges mivolta egy kissé háttérbe szorul. Ugyan Alonso a célját nem tudja megvalósítani, hiszen nem tud elindulni a versenyen, viszont értékes tapasztalatokkal tér vissza Európába.
Kimoa:
Ki ne ismerné a rajongó közül a 40 éves spanyol saját márkáját? Nos, a sorozat kapcsán azt is megláthatja a néző, hogyan is irányítja a madridi főhadiszállást a versenyző. Nélküle nem döntenek, és minden terméket leellenőriz. Alonso profizmusa ebben a témakörben sem hagy alább, sőt ha valami nem elég jó, azt ki sem adhatják a kezükből. A Kimoa ugyanakkor nemcsak termékeket gyárt, hanem a spanyol szerint egyfajta életérzést is közvetít. Ezt szeretné átadni a gyártmányok kapcsán, ezért is olyan szigorú a minőség és mennyiség ellenőrzés.
Le Mans:
Sebastien Buemi a spanyol versenyző egyik legjobb barátja. Ők ketten Kazuki Nakajimával kiegészülve ismét elsőként ünnepelhettek a legendás 24 órás versenyen. Ugyan nem nekik által a zászló, ám végül mégis is ők diadalmaskodhattak. A közös pályabejárások, szimulátorozások és mókázások mentén arról beszélt Alonso, hogy ebben a közegben mindent meg kell osztani a másikkal.
Fotó: FIA WEC
Míg a száguldó cirkuszban vannak titkaid a csapattársad előtt, addig ebben a szériában ezt nem engedheted meg magadnak. Ha jól akarsz teljesíteni, akkor minden információt meg kell osztanod. Így működik ez a világ. Miközben a sajtó azt találgatta mikor és hol tér vissza az F1-be Alonso, addig ő már a laptopját bújta kamionjában, hogy felkészüljön a vezetés átvételére.
Dakar:
Sokáig morfondírozott azon, hogy elvállalja-e, de végül a kalandvágy győzött. 2020 elejét írunk, ahol Marc Comával kiegészülve indul el a megmérettetésen a spanyol. Szaúd-Arábiában, a homok dűnék mentén ülnek össze, hogy megtanulják autójukat rendbe hozni, és hogy felkészüljenek a „sivatag” misztikumaira.
Fotó: Toyota Gazoo Racing/Toyota Motor Corporation
Alonso célja, hogy legalább egy szakaszt nyerjenek, ám az új kihívás feladja nekik a leckét. Nemcsak a pilóták karavánja ez, hanem a kísérőké is. A spanyol legjobb barátja és fizioterapeautája a lakókocsival igyekszik a szakaszok végső helyszínére. Náluk is akadnak problémák (defekt), miközben a 40 éves pilótáért aggódnak. A Dakar azonban áldozatot is követel, Paulo Gonçalvesről a sorozat is megemlékezik. A verseny viszont megy tovább, így Alonso majdnem megvalósítja célját. Ugyanakkor a borulás őt is megtalálja. 13-ként végez a viadalon, amivel nagyon elégedett, hiszen teljesítette a távot.
Végszó:
A történet végét viszont már tudjuk, ugyanis Alonso visszatért a Forma-1-be a Renault/Alpine színeiben. Abban a két évben, míg távol volt a sporttól, próbált más célokat kitűzni magának, ám az ablakot (ahogy Luis Garcia Abad fogalmazott) nem zárta be.
A pilóta belső monológja és gondolatai mentén jobban megismerhetjük Alonsót, bár az sokat ad a történetmeséléshez, ha eredeti nyelven nézzük. Ugyan van „angol hang”, de az inkább a jó öreg Star Wars videókazettákra emlékezteti az embert, amikor még hangalámondással tudhatta meg a nagyérdemű mit rejt az Erő. Így spanyolul, angol felirattal igazán élvezhető az 5 részes produktum, főleg akkor, ha valaki szereti Alonsót.
A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője.
A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.
A Török Nagydíjon Carlos Sainz érdemelte ezt ki, aki a 19. helyről indulva a 8. helyig menetelt előre.
A nap versenyzője szavazás eredménye:
Carlos Sainz – 25.7%
Sergio Perez – 14.8%
Charles Leclerc – 10.6%
Valtteri Bottas – 10.5%
Lewis Hamilton – 10.3%