Címke: Carlos Sainz Jr

  • Leclerc volt az időmérő leggyorsabbja a Ferrari hazájában

    Leclerc volt az időmérő leggyorsabbja a Ferrari hazájában

    Lance Stroll hajtott pályára elsőként az Olasz Nagydíj időmérő edzésének Q1-es nyitószakaszában. Első mért köre azonban nem lett túl acélos: 1:24.231. Nem meglepő hát, hogy a következő versenyzők sorra javították meg a kanadai idejét.

    Hamarosan a két Ferrari állt az élre, az Albon helyére hirtelen beugró újonc, de Vries pedig jól nyitott, majd tovább javított a 8. helyre, csapattársa Latifi elé.

    Alig 6 perccel a Q1 vége előtt aztán a regnáló bajnok Verstappen vette át a vezetést 1:20.922-vel.

    Nem jutott tovább a Q2-be Latifi, Vettel, Stroll, Magnussen és Schumacher. De Vries legjobb körét elvették pályaelhagyás miatt, de a 15. helyen még ennek ellenére is továbbjutott. Nem volt ilyen szerencsés Magnussen, akinek viszont a továbbjutása bánta az elvett kört.

    Q2

    Nem bízta a véletlenre senki, hamar pályára hajtottak a versenyzők, és Verstappen után hamarosan Sainz került az eredményjelző tetejére 1:20.878-cal.

    Kis pihenő után, 2 perccel a leintés előtt ment ki (majdnem) mindenki a pályára, hogy megkíséreljen javítani a köridején. Kivéve a Ferrarik, a Red Bullok és Tsunoda.

    Végül kiesett Ocon, Bottas, de Vries, Zhou és Tsunoda.

    Q3

    Az első gyorskör Leclerc-é volt 1:20.770-nel. Verstappen nem tudott ennél gyorsabb lenni elsőre, Sainz azonban átvette az első helyet csapattársától.

    Az első gyorskörök után ismét egy kis pihenő következett, majd nekifutottak a második gyorskörnek, illetve Alonso az elsőnek.

    Sainz tovább javított idején, de Leclerc megelőzte őt, míg Verstappen végül a két Ferrari közé, a második helyre futott be.

    Leclerc pole-ja így bombabiztos a holnapi rajtra, míg Verstappen és Sainz (sokakkal együtt) is hátrébb sorolódik majd, motorcsere miatti rajtbüntetés miatt.

    Az időmérő végeredménye:

    Q3 Versenyző Csapat Köridő
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:20.161
    2 Max Verstappen Red Bull 1:20.306
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:20.429
    4 Sergio Perez Red Bull 1:21.206
    5 Lewis Hamilton Mercedes 1:21.524
    6 George Russell Mercedes 1:21.542
    7 Lando Norris McLaren 1:21.584
    8 Daniel Ricciardo McLaren 1:21.925
    9 Pierre Gasly AlphaTauri 1:22.648
    10 Fernando Alonso Alpine
    Q2
    11 Esteban Ocon Alpine 1:22.130
    12 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:22.235
    13 Nyck de Vries Williams 1:22.471
    14 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:22.577
    15 Yuki Tsunoda AlphaTauri
    Q3
    16 Nicholas Latifi Williams 1:22.587
    17 Sebastian Vettel Aston Martin 1:22.636
    18 Lance Stroll Aston Martin 1:22.748
    19 Kevin Magnussen Haas 1:22.908
    20 Mick Schumacher Haas 1:23.005
  • 6 másodperccel kevesebb ideje volt a Ferrarinak előkészülni…

    6 másodperccel kevesebb ideje volt a Ferrarinak előkészülni…

    A Ferrari főstratégája szerint ez okozta Carlos Sainz hosszú kerékcseréjét a Holland Nagydíjon, emiatt nem volt kint időben a negyedik Pirelli.

    A Ferrari úgy véli, hogy csak közvetve ugyan, de a Red Bull okozta azt a bokszkiállási bakit, ami miatt Carlos Sainz a Holland Nagydíj korai szakaszában elveszítette a pálya pozícióját a Mercedes mindkét pilótájával és Sergio Perezzel szemben.

    Carlos Sainz a verseny elején küszködött a lágy gumikon, ezért a boxba hívta a csapata, kerékcserére. Amikor azonban megérkezett a boxba, a csapat még nem állt készen, egy kerék még nem volt kikészítve, így a versenyzőnek 12,7 másodpercesre sikerült a kerékcseréje.

    A Ferrari vezető stratégája, Inaki Rueda a futam után elmondta, hogy a csapat a Red Bulltól való fenyegetettségre való hirtelen reakciója közvetve okozta azt a hibát, amely Sainz katasztrofális boxkiállásához vezetett.

    „Az első boxkiállásokra viszonylag korán került sor. A versenyzők a tizedik körtől kezdtek bejönni. Ez lehetőséget adott nekünk arra, hogy elvégezzük a boxkiállást, és légüres térbe kerüljünk” – mondta Rueda.

    „Carlosszal veszélyben voltunk, mert a két Mercedes-pilótája és Sergio Pérez is készen állt az elénkvégésra. A verseny azon pontján ez azt jelentette volna, hogy elvesztettük volna a pozíciót.”

    Pár másodpercen múlt a Ferrari kerékcseréje?

    Rueda elismerte, hogy Sainz boxba hívása „a szokásosnál később” történt meg, mivel a csapat általában 23-24 másodperces ablakot ad magának, hogy felkészüljön a tervezett kiállás előtt.

    Ebben az esetben azonban a bokszutcai személyzetnek mindössze 17 másodperce volt a reagálásra, amit a zandvoorti szűk boxutca meg is nehezített.

    „A gumikat cserélő embereknek (ebben az esetben az autó bal oldalán) keresztül kell sétálniuk a boxkiállás helyén” – magyarázta Rueda.

    „Ezért láthattad, hogy a másik három abroncsot már kicserélték, mielőtt a bal hátsó felkerült volna az autóra.”

    „A légkulcsokat kezelő embereknek sikerült időben a helyükre kerülniük, ahogy a gumikat levevő embereknek és azoknak is, akik új gumit tettek az autóra.”

    „De mivel Carlos a szokásosnál kicsit korábban érkezett, akinek a bal hátsó gumit kellett volna feltennie az autóra, egyszerűen nem ért a helyére időben.”

  • Rosberg szerint az F2/F3-as csapatok is jobbak a Ferrarinál

    Rosberg szerint az F2/F3-as csapatok is jobbak a Ferrarinál

    Visszavonulása óta 2016 világbajnoka, Nico Rosberg igazi megmondóemeber lett. Jacques Villeneuve-öt nem szárnyalja túl, de azért olykor ő is komoly kritikákat fogalmaz meg. Most a Ferrarit vette célba – tegyük hozzá, hogy nem ok nélkül. Bár a hasonlata nem teljesen állja meg a helyét.

    Annak ellenére, hogy a harmadik helyről indult, Carlos Sainz messze került a győzelmi esélyektől a Holland Nagydíjon. Csapata, a Ferrari azonban elintézte, hogy még a dobogó se legyen opció a spanyol számára.

    Amikor Sainz első kerékcseréjére érkezett, a Ferrari négy helyett csak három gumit készített ki. Emiatt persze sok időt veszítettek. Majd egy későbbi boxkiállás kapcsán veszélyes kiengedésért még 5 másodperc büntetést is kapott a versenyző.

    Rosberg, racingline.hu
    Nico Rosberg | Fotó: Tajthi Andrea

    „Te jó ég!” – mondta Nico Rosberg a Sky Sports F1-nek. „Mattia Binotto folyamatosan azt mondja, hogy ‘nem, nem, nem, nem kell változtatnunk, minden jól megy’.”

    „Ilyen nem történhet meg. Még a Formula 2-es vagy Formula 3-as csapatok is jobban csinálják a stratégiát és a boxkiállásokat, mint a Ferrari” – tette hozzá Rosberg,

    A pontosság kedvéért azért tegyük hozzá, hogy egyedül az F2-es főversenyeken kötelező a kiállás, és a stratégia – a verseny hosszából adódóan – kevésbé komplex.

    A csapatfőnök, Mattia Binotto mostanra talán már kezdi látni, hogy valami nincs rendben a csapatnál…

  • Narancssárga örömmámor: Verstappen hazai győzelmet aratott

    Narancssárga örömmámor: Verstappen hazai győzelmet aratott

    A Holland Nagydíj a harmadik olyan helyszín [a Red Bull Ring és Spa] mellett az idei Forma-1-es versenynaptárban, ahol a holland Verstappen-rajongók uralják a lelátókat.

    Az élről a hazai kedvenc Verstappen indulhatott, mellőle pedig Leclerc. Mögöttük Sainz és Hamilton foglalt helyet a rajtrácson, akiket Pérez és Russell követett. A felsoroltak közül a két Mercedes választott közepes keverékű Pirelliket kezdésnek, míg a Ferrarik és Red Bullok lágy gumikon várták a rajtot.

    Problémamentes rajt

    Verstappen a 72 körös verseny rajtja után Leclerc elé húzódott, hogy megtartsa a vezető pozícióját, miközben Russellt megelőzte Norris.

    A második körben Magnussen látványosan kiszaladt a pályáról, jól felverte a port, de vissza tudott térni a pályára, ám az utolsó helyre csúszott le ezzel.

    Szokásos Ferrari baki

    A mezőny elején haladók közül Sainz érkezett először a boxba kerékcserére, a 15. körben. Azonban nagyon sokáig bíbelődtek a bal hátsó kerekével, mert az nem volt időben odakészítve, így sok időt veszített. Ráadásul a ferrarisok a káoszban olyan helyre dobták le a kerékkulcsot, hogy a mögöttük kerékcserét végző Pérez kénytelen volt áthajtani rajta, miután végzett. Sainz a 11. helyre esett vissza.

    A 18. körben Leclerc is cserélt, ebben az esetben nem volt probléma a Ferrarinál. A monacói a 4. helyen folytatta a versenyt.

    Ezt követően Verstappen is meglátogatta a boxutcát, így az élre ideiglenesen a két Mercedes került.

    A 28. körben Verstappen egy leggyorsabb kört futva megelőzte Russellt, aki ekkor még nem volt kint kerékcserén.

    A Mercedesek közül előbb Hamilton érkezett cserére, a 30. körbe. Az 5. helyre tért vissza Sainz elé, Verstappen pedig ismét az élre állt.

    A 37. körben Vettel jött ki a boxból, lekörözöttként, közvetlenül az egymással csatázó Hamilton és Pérez elé, feltartva ezzel őket.

    Kavarodás Tsunoda körül

    A 44. körben a boxból kifelé tartva Tsunda megállt, de azt mondta neki a csapat, hogy minden rendben van az autójával, mehet tovább. Tsunoda nem értett ezzel egyet, így később visszatért a boxba. A csapattagok a japán versenyző biztonségi övét igazította meg és megvizsgálták a gumikat, végül ismét kiindult a boxutcából, de pár méter után Tsunoda ismét jelezte, hogy valami nem stimmel, nem kapcsolt versenytempóra. Végül a csapat arra kérte, álljon félre.

    Emiatt virtuális biztonsági autós fázis (VSC) következett, ami a két Mercedesnek és Verstappennek kedvezett, ez idő alatt ejtették meg a következő kerékcseréjüket, így jóval kevesebb időt veszítettek. Ellenben a Ferrarisok ezen a cserén már korábban túlestek, így ők nem tudtak ebből profitálni.

    A sorrend ezt követően Verstappen, Hamilton, Russell, Leclerc, Pérez volt.

    Bottas megállt a pályán

    Az 55. körben Bottas alatt állt meg az Alfa Romeo, ezért sárga zászlót lengettek. Sainz épp megelőzte Ocont, a csapat azt jelentette a spanyolnak, hogy mikor előzött, mát lengették be a zászlót, aminek értelmében tilos előzni, így szóltak a spanyolnak, hogy vissza kell engednie maga elé Ocont. A felvételeken azonban látható volt, hogy addigra már megtörtént az előzés, így nem kell helyet cserélniük.

    Közben érkezett a safety car, Verstappen pedig az első helyről ismét kiállt kereket cserélni, és a harmadik helyre, a két Mercedes mögé tért vissza. Így az élen Hamilton állt.

    Sainz is kihasználta az esetet és kereket cserélt, de mikor kiengedték, a sarkában termett Alonso és kis híján összeütköztek. Az esetért később 5 pásodperces büntetést kapott a ferraris.

    Russell szintén a boxutcába látogatott, ő maga kérte a kerékcserét.

    A 60. kör végén távozott a biztonsági autó, ekkor Hamilton, Verstappen, Russell, Leclerc, Pérez, Sainz volt a sorrend. Az első kanyarban azonban Verstappen egészen könnyedén szerezte vissza az első helyet a hétszeres világbajnoktól.

    Hamilton nem cserélt kereket a biztonsági autós fázis alatt, használt, közepes keverékű gumikon haladt, így a friss lágy Pirelliken haladó csapattársa, Russell is megelőzte. Majd így tett Leclerc is.

    A futamot végül az Orange Army legnagyobb örömére Verstappen nyerte. Russell a második helyre futtatta be a Mercedest, míg a harmadik helyet Leclerc szerezte meg.

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Lemaradás
    1 Max Verstappen Red Bull Racing
    2 George Russell Mercedes 4.071
    3 Charles Leclerc Ferrari 10.929
    4 Lewis Hamilton Mercedes 13.016
    5 Sergio Perez Red Bull Racing 18.168
    6 Fernando Alonso Alpine 18.754
    7 Lando Norris McLaren 19.306
    8 Carlos Sainz Ferrari 20.916
    9 Esteban Ocon Alpine 21.117
    10 Lance Stroll Aston Martin 22.459
    11 Pierre Gasly AlphaTauri 27.009
    12 Alex Albon Williams 30.390
    13 Mick Schumacher Haas 32.995
    14 Sebastian Vettel Aston Martin 36.007
    15 Kevin Magnussen Haas 36.869
    16 Zhou Guanyu Alfa Romeo 37.320
    17 Daniel Ricciardo McLaren 37.764
    18 Nicholas Latifi Williams
    Valtteri Bottas Alfa Romeo
    Yuki Tsunoda AlphaTauri

     

  • FP3: Leclerc az élen, Russellel a sarkában

    FP3: Leclerc az élen, Russellel a sarkában

    A Holland Nagydíj harmadik szabadedzésén Sergio Pérez hajtott a pályára elsőként, és rögtön neki is látott az első mért körnek is. 1:13.792-es idővel nyitotta meg a sort.

    Pérez köre után némi csend következett a pályán, mígnem ismét Pérez merészkedett ki a pályára.

    Kb 10 perc telt el az egyórás gyakorlásból, mikor elkezdett a mezőny többi része is pályára hajtani, és Verstappen az élre is állt rögtön 1:12.309-es köridővel. Pérez elé többen is bejöttek, Verstappen mögé pedig Sainz és Russell sorakoztak fel, majd őket Leclerc és Hamilton váltotta a holland mögött.

    Verstappen tovább javított, fél másodperc előnye lett a második helyen álló Leclerc előtt. Mindeközben 21 perccel a vége előtt Albon a harmadik helyre emeli a Williamset.

    Két perccel később aztán nagyot javított a Ferrari: Sainz 1:11.971-gyel átvette a vezetést. Később pedig Verstappen még lejjebb csúszott az eredményjelzőn.

    A vezetést Leclerc vette át, őt pedig Russell és Sainz követte. 9 perccel a leintés előtt Verstappen a harmadik helyre tud javulni egy olyan körrel, melyben hiba is volt.

    Az időmérő előtti szabadedzést végül Leclerc nyerte, Russell és Verstappen előtt.

    Részletes végeredmény hamarosan…

     

     

  • Verstappen volt a leggyorsabb, mégis Sainz indul majd az élről

    Verstappen volt a leggyorsabb, mégis Sainz indul majd az élről

    A Belga Nagydíj kvalifikációja kapásból késve kezdődött. Ennek oka, hogy az F1-esek előtt a Porsche Szuperkupa időmérője során megsérült egy helyen a szalagkorlát, amit helyre kellett állítani.

    Mindeközben – valójában még a harmadik szabadedzés idején – az is kiderült, hogy Guanyu Zhou is csatlakozik azok közé, akik motorcsere miatt rajtbüntetést kapnak majd.

    Az időmérő így 16.00 helyett 16.25-kor kezdődött.

    Q1

    Latifi volt az első, aki pályára hajtott, és az egyetlen, aki ezt azonnal megtette. A többiek a boxban várakoztak még.

    Miután mindenki kimerészkedett, Verstappen az élre állt, és elsőként is zárta az első szakaszt. Albont is ki kell emelni aki az 5. helyen zárt a Williamsszel.

    Akik kiestek: Vettel, Latifi, Magnussen, Tsunoda, és Bottas.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1563539171968356353

    Gyorskörét Bottas be sem fejezte, nem volt jelentősége, mivel egyébként is rajtbüntetés vár rá (is).

    Q2

    Ismét hamar az élre állt Verstappen, és ott is maradt, nyomában csapattársával, Sergio Pérezzel, egészen a leintésig. Azonban a leintés pillanatában még gyorskörön lévő Leclerc átvette a vezetést.

    Akik nem jutottak tovább: Ricciardo, Gasl, Zhou, Stroll és Schumacher.

    Q3

    Sorra futották a a srácok a köröket. hamar Verstappen került ismét az élre.

    Leclerc egy későbbi próbálkozása során nem az előzetesen eltervezett gumikat kapta autójára.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1563546596394278912

    Verstappen kényelmes előnnyel állt az élen – és rajtbüntetése is lesz – így 2 perccel a vége előtt ő már ki is szállt az autójából.

    De Leclerc és Norris sem próbálkozott már gorskörrel a Q3 végén, hiszen ők is büntetve lesznek motorcsere miatt. Leclerc azonban mégis pályára lépett az utolsó pillanatban, hogy szélárnyékkal segítse Sainzot. A spanyol azonban megcsípte a kavicságyat, és nem tudott javítani idején, a második maradt Verstappen mögött.

    Holnap azonban Verstappen rajtbüntetése miatt Sainz indulhat a pole-ból.

    A harmadik helyen Pérez végzett.

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
    1 Max Verstappen RED BULL 1:44.581 1:44.723 1:43.665
    2 Carlos Sainz FERRARI 1:45.050 1:45.418 1:44.297
    3 Sergio Perez RED BULL 1:45.377 1:44.794 1:44.462
    4 Charles Leclerc FERRARI 1:45.572 1:44.551 1:44.553
    5 Esteban Ocon ALPINE 1:46.039 1:45.475 1:45.180
    6 Fernando Alonso ALPINE 1:46.075 1:45.552 1:45.368
    7 Lewis Hamilton MERCEDES 1:45.736 1:45.420 1:45.503
    8 George Russell MERCEDES 1:45.650 1:45.461 1:45.776
    9 Alexander Albon WILLIAMS 1:45.672 1:45.675 1:45.837
    10 Lando Norris MCLAREN 1:45.745 1:45.603 1:46.178
    11 Daniel Ricciardo MCLAREN 1:46.212 1:45.767
    12 Pierre Gasly ALPHATAURI 1:46.183 1:45.827
    13 Zhou Guanyu ALFA ROMEO 1:46.178 1:46.085
    14 Lance Stroll ASTON MARTIN 1:46.256 1:46.611
    15 Mick Schumacher HAAS 1:46.342 1:47.718
    16 Sebastian Vettel ASTON MARTIN 1:46.344
    17 Nicholas Latifi WILLIAMS 1:46.401
    18 Kevin Magnussen HAAS 1:46.557
    19 Yuki Tsunoda ALPHATAURI 1:46.692
    20 Valtteri Bottas ALFA ROMEO 1:47.866

     

  • Yuki törölné a pontjait, George fejjel lefelé versenyezne, Max 16 futamot akar

    Yuki törölné a pontjait, George fejjel lefelé versenyezne, Max 16 futamot akar

    A Forma-1-es versenyzőknek és csapatoknak számtalan szabályt kell betartaniuk, mind technikai, mind sport oldalról. Időről-időre előfordul, hogy valaki direkt, vagy véletlenül megszeg egyet: áthajt egy vonalon, feltart mást, vagy jobban hajlik egy elem az autóján, mint kellene.

    Magyar Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján olyan kérdést kaptak a versenzők, hogy ha csak egyetlen szabályt változtathatnának meg a Forma-1-ben, mi lenne az. Nem meglepő módon diplomatikus válaszok érkeztek, de a humor sem maradt el.

    „Hát, számomra az egyik ilyen dolog az lenne, hogy könnyebbek legyenek az
    autók” – válaszolta a MotorsportMania.hu kérdésére Lance Stroll. „Az utóbbi években elszaladt a ló a konstrukciókkal ezen téren és már csak emiatt is szeretném, hogy fejlődjünk ily módon.”

    „Kifejezetten sok szabályt meg lehetne változtatni a jobb versenyzés
    érdekében. Azonban egy dolog még nagyon itt van a fejemben és az nem más,
    mint hogy jobbá és egyszerűbbé tegyük az autók vezethetőségét.”

    Lance Stroll, Aston Martin
    Fotók: Makai Gergely Photography

    Yuki Tsunoda aztán nem hazudtolta meg magát. Kigondolta gyorsan, hogy neki melyik szabállyal van a legtöbb gondja.

    „Nem tudom, talán a büntetőpontokat [lehetne eltörölni], mert jelen pillanatban nekem van a legtöbb” – felelte kérdésünkre a japán, mire a többi versenyző is nevetni kezdett. „A szabadedzéseken kaptam eddig a legtöbbet szerintem és a lámpák
    miatt is sokszor róttak ki rám büntetést.”

    „Ezeket a dolgokat mindig meg szoktuk beszélni a versenyzői eligazításon. Szerintem úgy kellene módosítani a szabályt, hogy csak sokkal nagyobb dolgokért kapjon az illető büntetőpontokat.”

    Ezután George Russell meg is kérdezte a japán fiatalt, hogy hány büntetőpontja
    van. Erre az AlphaTauri versenyzője azt felelte, hogy „jelen pillanatban 8-nál
    jár.”

    Ebben egyébként téved Yuki, jelen állás szerint 6 büntetőpontja van, miután kettő július elején elévült. A legtöbb büntetőpontja (7) jelenleg Pierre Gasly-nek, Lance Strollnak, Alex Albonnak, és Max Verstappennek van.

    Carlos Sainz, Yuki Tsunoda, Ferrari, AlphaTauri
    Fotók: Makai Gergely Photography

    Russell és Carlos Sainz hiába gondolkodott erősen a kérdésen, szerintük „túl sok
    ilyen szabályt lehetne kiragadni.” Végül a Mercedes brit versenyzője azt emelte ki, hogy „gyorsabb és könnyebb autókat” szeretne, a Ferrari spanyolja pedig annak örülne, ha a minden versenyző „azonos tapadást biztosító autókkal versenyezhetne egymás ellen.”

    Erre Russellnek hirtelen lett egy meghökkentő javaslata:

    „Egy F1-es autónak elég leszorítóereje van ahhoz, hogy fejjel lefelé haladjon, szóval mondjuk ki tud a leglassabban, fejjel lefelé haladni, mielőtt leesne?”

    „Megpróbálhatod” – mondta Sainz. „A súly egy dolog, de gondolni kellene a biztonságra is. Ott vannak a büntetőpontok is, ezek mind jó ötletek. De hogy lehetségesek-e? Valószínűleg nem.”

    Max Verstappen, Lance Stroll, Red Bull, Aston Martin
    Fotók: Makai Gergely Photography

    Max Verstappen határozott választ adott Russellel és Sainzcal szemben. A
    holland „kevesebb versenyt” szeretne, és spanyol riválisa ezt hallva próbálta
    viccesre venni a figurát.

    „Kevesebb versenyt szeretnék” – mondta Verstappen, amire Sainz azonnal
    közbevágott és azt kérdezte meg tőle, hogy „persze, mostantól fogva, ugye?”.

    A holland előbb azt mondta, 12 verseny elég lenne, ezt persze részben poénnak szánta, hiszen idén jelenleg épp 12 versenyen vagyunk túl, és ő áll a bajnoki tabella élén.

    De aztán hozzátette: „Nem, azt hiszem, legyen úgy 16. Csak válasszuk ki a jó pályákat. A többit hagyjuk ki.”

  • Pontverseny: A Ferrari és versenyzői már hátrafelé figyelhetnek

    Pontverseny: A Ferrari és versenyzői már hátrafelé figyelhetnek

    Sok fontos pontot bukott a Francia Nagydíjon Charles Leclerc és a Ferrari is. A monacói versenyző kiesett, míg Max Verstappen nyert, ennek eredményeképpen pedig a holland tovább növelte előnyét az egyéni pontverseny élén.

    Leclerc lemaradása már 63 pont, ami azt jelenti, hogy Verstappen több, mint 2 futamgyőzelemnyi előnnyel bír. Leclercnek ráadásul lassan a második helye is veszélybe kerülhet, mivel mindössze 7 pont választja el tőle Sergio Pérezt.

    Sainz mentette ami menthető a Ferrari számára. Annak ellenére, hogy a mezőny végéről indult az 5. helyen ért célba, noha egy ideig még a harmadik hely is kilátásban volt számára. A pontversenyben megtartotta negyedik helyét, de ő sem lehet nyugodt, mert egyetlen pontra van tőle George Russell.

    Ami a csapatokat illeti…

    A Ferrarinak össze kell kapnia magát, ha nem akar teljesen lemondani a bajnoki címről. Jelenleg a második helyen állnak a konstruktőri tabellán, de jóval közelebb van hozzájuk a harmadik helyen lévő Mercedes (44 pontra), mint az előttük lévő Red Bull (82 pont).

    Az Alpine elközben megelőzte a McLarent és átvette a negyedik helyet.

    A pontverseny állása (egyéni):

    # Versenyző Csapat Pontok
    1 Max Verstappen RED BULL RACING 233
    2 Charles Leclerc FERRARI 170
    3 Sergio Pérez RED BULL RACING 163
    4 Carlos Sainz FERRARI 144
    5 George Russell MERCEDES 143
    6 Lewis Hamilton MERCEDES 127
    7 Lando Norris MCLAREN 70
    8 Esteban Ocon ALPINE 56
    9 Valtteri Bottas ALFA ROMEO 46
    10 Fernando Alonso ALPINE 37
    11 Kevin Magnussen HAAS 22
    12 Daniel Ricciardo MCLAREN 19
    13 Pierre Gasly ALPHATAURI 16
    14 Sebastian Vettel ASTON MARTIN 15
    15 Mick Schumacher HAAS 12
    16 Yuki Tsunoda ALPHATAURI 11
    17 Zhou Guanyu ALFA ROMEO 5
    18 Lance Stroll ASTON MARTIN 4
    19 Alexander Albon WILLIAMS 3
    20 Nicholas Latifi WILLIAMS 0
    21 Nico Hulkenberg ASTON MARTIN 0

     

    A pontverseny állása (csapatok):

    # Csapat Pontok
    1 RED BULL RACING RBPT 396
    2 FERRARI 314
    3 MERCEDES 270
    4 ALPINE RENAULT 93
    5 MCLAREN MERCEDES 89
    6 ALFA ROMEO FERRARI 51
    7 HAAS FERRARI 34
    8 ALPHATAURI RBPT 27
    9 ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 19
    10 WILLIAMS MERCEDES 3
  • A nézőknél Sainz fölényes győzelmet aratott Franciaországban

    A nézőknél Sainz fölényes győzelmet aratott Franciaországban

    A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője.

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    A Francia Nagydíjon a Carlos Sainz erőfeszítéseit értékelte leginkább a közönség. A Ferrari spanyol versenyzője a mezőny végéről indult, mert rajtbüntetése volt, végül pedig az 5. helyen ért célba. Sőt, akár előrébb is végezhetett volna, ha csapata nem hívja ki még egy boxkiállásra 10 körrel a leintés előtt.

    A nap versenyzője szavazás eredménye:

    Carlos Sainz – 40.4%
    Lewis Hamilton – 13%
    Max Verstappen – 10.7%
    Charles Leclerc – 6.4%
    Sergio Perez – 5.4%

    A nap versenyzője szavazás 2022-es nyertesei:

    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Szaúd-arábiai Nagydíj Charles Leclerc
    Ausztrál Nagydíj Charles Leclerc
    Emilia Romagna Nagydíj Max Verstappen
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Sergio Pérez
    Azerbajdzsáni Nagydíj Lewis Hamilton
    Kanadai Nagydíj Charles Leclerc
    Brit Nagydíj Sergio Pérez
    Osztrák Nagydíj Mick Schumacher
    Francia Nagydíj Carlos Sainz
  • Leclerc az élről esett ki, Verstappen nyert, a Mercedesek dobogósok

    Leclerc az élről esett ki, Verstappen nyert, a Mercedesek dobogósok

    30 fok fogadta a mezőnyt a Francia Nagydíj napján. Az F1 riporterei, versenyzői és csapatfőnökei nem győzték hangsúlyozni, mekkora a hőség.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1551189954113536003

    A pole pozíciót Charles Leclerc foglalta el, mellőle Verstappen indulhatott. A második sort Pérez, és a 300. F1-es versenyét teljesítő Lewis Hamilton „bérelte” ki. Őket Norris és Russell követte.

    A mezőny legvégén Sainz és Magnussen foglaltak helyet, miután rajtbüntetést kaptak, amiért több motorelem is cserélve lett autójukban a hétvége során.

    Sainz, Gasly és Bottas kemény keverékű Pirelliken indultak, míg mindenki más a közepes gumikat választotta kezdésnek.

    Rajt

    Leclerc jól jött el az 53 körös verseny rajtjánál, megtartotta az első helyet. Hamilton is jól rajtolt, feljött a harmadik helyre.

    Hátrébb Ocon forgatta meg Tsunodát, és a két Aston Martin haladt fej-fej mellett a 10-11. helyen.
    Ocon az esetért később 5 másodperces büntetést kapott, míg Tsunoda az utolsó helyre esett vissza.

    Mick Schumacher is javított a rajtnál három helyet és feljött a 14. helyre.

    Még jobban kezdett a mezőny végéről Sainz és Magnussen, ők a második körben már a 16. és 12. helyen haladtak. Sainz folyamatosan menetelt előre és a 6. körben már Magnussen mögött volt a 13. helyen.

    Mindeközben az Alfa Romeo versenyzői a mezőny végére estek vissza: Bottas a 17., Zhou a 19. helyen haladt.

    A hetedik körre Verstappen közeledni kezdett Leclerc-re, de nem került előzési pozícióba.

    Sainz azonban megelőzte Magnussent, aki ezt követően, a 9. körben túl is esett első kerékcseréjén, így az utolsó helyre esett vissza. Majd cserélt Schumacher és Zhou is.

    Nem sokkal később, a két Aston Martin megelőzése után Sainz feljött a pontszerző 10. helyre.

    A 16. körben Verstappen érkezett kerékcserére, elsőként az élmenők közül. A 7. helyre tért vissza, de Norrist hamar meg is előzte.

    Ezt követően Sainz Ricciardót is maga mögé utasította és a 9. helyen haladt tovább.

    Ismét dráma a Ferrarinál

    A 18. körben aztán bekövetkezett a dráma, és Leclerc az élről a falba tette a Ferrarit. Pályára lépett a biztonsági autó.

    A rádión Leclerc komoly káromkodás és ordítás közepette ismét gázpedál problémáról számolt be, mint Ausztriában. Bár ezen állítását a kiesése után nyilatkozva megcáfolta.

    A biztonsági autós fázis alatt aki csak tudta, megejtette kerékcseréjét. Sainzé elég lassúra sikerült, majd ráengedték a boxutcában érkező Albonra. Ezért később 5 másodperces büntetést kapott veszélyes kiengedésért.

    A Safety car távozása és a kerékcserék után így Verstappen örökölte meg az első helyet. Őt Hamilton, Pérez és Leclerc követte. A másik Ferrarival Sainz a 6. helyen haladt.

    A 23. körben Schumacher forgott meg, miután Zhou megcsúszott és megforgatta őt, de folytatni tudta a versenyt. Zhou a boxba hajtott, hogy lecseréljék az első szárnyát. A kínai az esetért 5 másodperc büntetést kapott.

    Verstappen kényelmes előnyt autózott ki Hamilton előtt, akit Pérez és Sainz követett.

    A 39. körben Magnussen és Latifi találkoztak össze. Utóbbi megforgott, de folytatni tudta a versenyt, míg a dán a boxba hajtott és feladni kényszerült a versenyt.

    Ne most!

    Miután a csapat közölte Sainzcal, hogy a D-terv lépett életbe, a 41. körben Sainz megkísérelte megelőzni Pérezt és pár kanyar után sikerült is. A Ferrari rádión épp akkor szólt neki, hogy menjen ki a boxba, mikor a spanyol csatában volt, és csak annyit reagált, hogy

    „Ne most, ne most!”

    A csata következtében Russell is megérkezett Pérezre, aki ennek következtében le is sodródott a pályáról, de a brit előtt maradt. Russell szerint Pérez a levágással előnyhöz jutott, így el kellett volna, hogy engedje őt, de csapata pedig azt felelte neki, hogy nem volt még annyira a mexikói mellett, hogy ez az „igénye” jogos legyen.

    Alighogy Sainz megelőzte Pérezt, a csapat 10 körrel a vége előtt mégis kihívta a boxba a spanyolt, aki így a 8. helyre esett vissza.

    Panasza után Russell próbálta újra támadni, netán hibára kényszeríteni Pérezt, de a mexikói közismerten jól tud védekezni.

    A 49. körben a hatos kanyarnál Zhou autója állt meg és virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe.

    Az 50. körben jött az „újraindítás”, mire Russell jobban reagált és azzal a lendülettel megelőzte Pérezt. Ezzel feljött a harmadik helyre, csapattársa, Hamilton mögé.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1551213554510053384

    Az utolsó körben még megpróbált Pérez csatázni egyet Russellel, de már nem volt ideje érdemi lépésre.

    A versenyt végül Max Verstappen nyerte, a két Mercedes, vagyis Hamilton és Russell előtt.

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Lemaradás
    1 Max Verstappen Red Bull
    2 Lewis Hamilton Mercedes 10.587
    3 George Russell Mercedes 16.495
    4 Sergio Perez Red Bull 17.310
    5 Carlos Sainz Ferrari 28.872
    6 Fernando Alonso Alpine 42.879
    7 Lando Norris McLaren 52.026
    8 Esteban Ocon Alpine 56.959
    9 Daniel Ricciardo McLaren 1:00.372
    10 Lance Stroll Aston Martin 1:02.549
    11 Sebastian Vettel Aston Martin 1:04.494
    12 Pierre Gasly AlphaTauri 1:05.448
    13 Alex Albon Williams 1:08.565
    14 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:16.666
    15 Mick Schumacher Haas 1:20.394
    Zhou Guanyu Alfa Romeo
    Nicholas Latifi Williams
    Kevin Magnussen Haas
    Charles Leclerc Ferrari
    Yuki Tsunoda AlphaTauri

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés