Címke: Carlos Ghosn

  • Horner beszólt a Renault-nak: a régi csapatvezetés nem alkalmas az F1-re

    Horner beszólt a Renault-nak: a régi csapatvezetés nem alkalmas az F1-re

    A Red Bull továbbra sem békült ki korábbi motorszállítójával, Christian Horner pár év távlatából ismét odaszúrt a franciáknak. A Renault az idei évre új márkanévvel indította el a Forma-1-es csapatát, az Alpine nevet kívánják feléleszteni.

    Két éve váltak el a Red Bulltól, akik a Honda mellé pártoltak át. A High Performance elnevezésű podcastban Christian Horner elárulta, szerinte milyen hozzáállás miatt volt döcögős számukra az az időszak.

    „Nagyon nehéz helyzet volt, mert csak vásárlók voltunk. Három-négy alkalommal mentem el Párizsba, hogy beszéljek Carlos Ghosnnal.” – nevezte meg a Renault korábbi elnökét.

    „Azt mondtam, „ha ebben az üzletben vagy, talán elég lenne egy kicsivel több pénz, kicsit bölcsebben elhasználva, és akkor nem pazarlás az egész, mert ez így nem térül meg.” De ő nem volt teljes szívvel a Forma-1-ben.”

    „Ez a projekt csak egy pipa volt a marketingesek listájában. A szenvedély és az eltökéltség – neki nem volt meg. Hogyan is várhatta volna el az ember, hogy az egész szervezetben meglegyen ilyesmi?”

    „A jelenlegi vezérigazgatójuk teli van szenvedéllyel, és ez teljesítményben és az eredményekben is meglátszik majd, mert a vezetőktől ez a hozzáállás lesugárzik mindenkire.”

  • Abiteboul hisz abban, hogy marad a Renault a Formula 1-ben

    Abiteboul hisz abban, hogy marad a Renault a Formula 1-ben

    Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke pozitívan áll a jövőhöz és úgy véli, a franciák maradnak a Formula 1-ben.

    Még 2019 végén reppent fel az a pletyka Carlos Ghosntól, a Renault vezérigazgatójától, hogy a francia csapat elhagyja a sportágat, amiért szenvedtek a versenyautójukkal. Továbbá az ideiglenes helyettese, Clotilde Delbos azt állította, hogy a távozásukra térjenek vissza 2020 végén.

    Azonban január végén Luca de Meo – aki egykor a VW vezérigazgatója volt – vette át az állást és elmondta, hogy kedveli a franciák versenyprogramját. A Renault már készül a 2021-es szezonra, hiszen a stratégiáját a költségvetés felső határa körül húzta meg, és abban is bíznak, hogy észszerűbb kiadások végre a top csapatokra is hatással lesz a jövőben

    „Minden okom meg van arra, hogy abban higgyek, hogy hosszú távon tervezünk a Formula 1-ben. Feltételezem, hogy mihamarabb aláírjuk az új Concorde Egyezményt a feltételek jelentős javulásával” – fogalmazott Cyril Abiteboul az Auto Bildnek.

  • A Renault mélyen magába akar nézni, a jövőjüket illetően is

    A Renault mélyen magába akar nézni, a jövőjüket illetően is

    A Renault ideiglenesen kinevezett vezérigazgatója, Clotilde Delbos megerősítette, hogy a Forma-1-es jövőjükről is beszélni fognak a legközelebbi mélyebb átvizsgálásukon. A francia gyártó „Drive the Future” stratégiáját még a korábbi Renault-Nissan vezérigazgató Carlos Ghosn vezette be tavaly, miután a vállalat konstruktőrként is visszatért a királykategóriába 2016-ban.

    Ghosn komoly szerepet játszott abban, hogy a Renault visszatért a Forma-1 rajtrácsára, és kijelölte irányként a csúcsot a kétszeres konstruktőr bajnoki csapatnak, de idáig az istálló a visszatérésük óta még dobogóra sem tudott állni. Most a „Drive the Future” program komoly belső vizsgálat alá kerül, és a cég Forma-1-es részvétele is az egyeztetés része lesz. Delbos minderről egy olyan konferencián beszélt, ahol szóra került az, hogy a Renault kiszállhat akár az F1-ből, és veszni hagyná az Alpine márkát is:

    „Nem kifejezetten ez a két dolog a cél amelyet emlegetnek, de egyértelműen felül kell vizsgálni a Drive the Future programot, tehát mindent ki kell tennünk az asztalra. Ez egy természetes folyamat, de nem csak egy kisebb áttekintés. Komolyan mélyebben elemezni akarjuk a Drive the Future tervet, de figyelembe vennénk a piac változásait, a felhasználásbeli változásokat, mobilitást, stb. Végül a csoporton belüli helyét is újra megkeresnénk. Egy ponton minden az asztalra kerül, és ez a mélyelemzés pontosan a stratégiánk és a tervünk része.”

  • Alain Prost lesz a Renault Niki Laudája!

    Alain Prost lesz a Renault Niki Laudája!

    Szintet lép Alain Prost: a korábbi inkább csak formális tanácsadói szerepkörét követően a Renault Forma-1-es csapatánál bekerült az ügyvezetésbe. A hónap elején már beválasztották az igazgatótanácsba is a Renault Sport Racing Ltd-nél, és Thierry Bolloré helyére érkezett, akit a Reanult Group delegált addig ide. Utóbbinak mennie kellett az F1-es csapattól, mivel most az ő felelőssége lett az utcai autós üzletág miután, Carlos Ghosn januárban vitatható körülmények között távozott a cég éléről.

    A négyszeres világbajnok Prost pedig márkanagykövetként tevékenykedett előbb, majd tanácsadói szerepet kapott a Renault F1-es projektjében, amikor a francia gyártó átvette a korábban Lotus néven ismert csapatot 2015 végén. Az egyenlőre nem ismert, hogy az új szerepköre mennyit változtat a napi teendőiben.

    A csapatvezetés így jelenleg a következőkből áll: Cyril Abiteboul csapatvezető és operatív igazgató, Jerome Stoll a cég elnöke, a Renault Group pénzügyi vezetője Thierry Cognet és a Genii ismert főnöke Gérard Lopez, aki egy kis részesedést még megtartott a Gravity Motorsportson keresztül, mióta átalakultak a Lotusból.

    A Renault szóvivője így definiálta a csapat igazgatótanácsának a szerepét:

    „Jövőképet alkotnak, célokat és értékeket határoznak meg, stratégiákat és struktúrákat állítanak fel. Képviselik mindezt a menedzsment felé, a részvényesek felé elszámolnak, és felelősséget vállalnak. Meghozzák a felelős döntéseket a cég életében, és jóváhagyják az éves beszámolókat és a pénzügyi jelentéseket. Kulcsszerepük van a szponzoroknál a partnereknél és a pilótáknál.”

    Prost korábbi McLarenes csapattársa, Niki Lauda ugyanilyen pozícióban volt a Mercedesnél, májusban bekövetkezett haláláig.

  • A Renault is feltételezett pénzügyi visszaélést jelzett Carlos Ghosn volt elnök-vezérigazgató ügyében

    A Renault is feltételezett pénzügyi visszaélést jelzett Carlos Ghosn volt elnök-vezérigazgató ügyében

    A Renault francia autógyártó csütörtökön bejelentette, hogy jelezni fogja a hatóságoknak: a Japánban pénzügyi visszaélések vádjával letartóztatott Carlos Ghosn volt elnök-vezérigazgató 50 ezer eurós „személyes kedvezményt” kapott a Versailles-i Kastéllyal kötött szponzori szerződés keretében.

    A gyanú szerint Carlos Ghosn a Versailles-i Kastélyban 2016-ban rendezett esküvőjét a Renault-val fizettette ki.
    „Azonosítottuk, hogy 50 ezer eurós értékben, a Versailles-i Kastéllyal kötött szponzori szerződés keretében, Carlos Ghosn személyes kedvezményhez jutott” – olvasható az autógyár közleményében.

    A Renault „úgy döntött, hogy a jogi szervek tudomására hozza ezt a tényt” – áll a közleményben egy nappal azután, hogy a Le Figaro című napilap nyilvánosságra hozta a szerződés tartalmát. Az újság szerint az összeg a volt elnök-vezérigazgató esküvői ünnepségét fedezte, amelyet 2016. október 8-án a Versailles-i Kastélyparkban található Grand Trianon kastélyban tartottak.

    A Le Figaro azt írta, hogy a Renault a Grand Trianon 50 ezer eurós bérleti díját a két fél között 2016 júniusban aláírt szponzori szerződés ellentételeként rögzítette.

    Az esküvőt szervező cég számlája alapján megállapítható, hogy a bérleményt a Versailles-i Kastély „felajánlotta”, ami arra utalhat, hogy az ajándékot közvetlenül az elnök-vezérigazgatónak szánták.

    A nehezen értelmezhető kitételt a Renault tavaly novemberben egy belső vizsgálat során találta meg, nem sokkal azután, hogy a volt elnök-vezérigazgatót Japánban pénzügyi visszaélések gyanújával letartóztatták.

    Ghosn ellen december elején emeltek vádat Japánban amiatt, hogy a 2015-től 2018-ig terjedő időszakban 2,9 milliárd jen jövedelmet szerepeltetett az értékpapír-felügyeletnek benyújtott beszámolókban a tényleges 7,2 milliárd jen helyett. Az ügyészség azzal is megvádolta a 64 éves üzletembert, hogy nem megfelelően látta el a vezérigazgatói feladatokat és megkárosította a Renault céggel szövetségi viszonyban álló Nissant, amelynek szintén elnöke volt.

    A japán cég vezetői posztjától még novemberi letartóztatásakor megfosztották Carlos Ghosnt, a Renault vezetéséről azonban csak január végén mondott le.

  • Lemondott Carlos Ghosn, a Renault elnöke

    Lemondott Carlos Ghosn, a Renault elnöke

    A francia kormány bejelentette, hogy az eddig a Renault elnökeként és ügyvezető igazgatójaként tevékenykedő Carlos Ghosn lemond a posztjáról.

    Ghosn egyébként adócsalás vádjával már november óta le van tartóztatva Japánban, ám egészen idáig a francia autómárka élén állhatott. A 64 éves brazil nem teheti le az óvadékot, és legalább március elejéig börtönben marad.

    „Carlos Ghosn tegnap este lemondott” – jelentette be a francia pénzügyminiszter, Bruno Le Maire csütörtök reggel.

    A Renault elvileg még csütörtökön összehívta vezetőit egy igazgatósági ülésre, melynek keretein belül döntenek majF1d Ghosn utódjairól. Egyes források szerint a jelenlegi Michelin nagyfőnök, Jean-Dominique Senard veszi át az elnöki pozíciót, míg ügyvezető igazgató posztját az a Thierry Bolloré kaphatja meg, aki eddig ideiglenesen töltötte be ezt a szerepkört.

    Ghosn-nak jelentős szerepe volt abban, hogy a Renault 2016-tól ismét gyári csapatként legyen jelen az F1-ben. A csapat vezetője, Cyril Abiteboul viszont már számtalanszor elmondta, hogy a Ghosn-nal történtek nem befolyásolják majd a franciák jövőjét a száguldó cirkuszban.

    „Több mint 40 éve versenyzünk a Forma-1-ben” – mondta Abiteboul. „Egy hosszú távú tervet igyekszünk megvalósítani, ami hat éves. Hat év alatt építenénk fel a csapatot, és remélhetőleg kihívást jelentünk majd az élmezőny számára. Az állandóság megvan, hiszen Thierry Bolloré számára nem ismeretlen az F1, ugyanis már 2016 óta az egyik fontos vezető a csapatban.”

  • Továbbra is kihat a Renault-ra a korrupciós botrány

    Továbbra is kihat a Renault-ra a korrupciós botrány

    Mindössze egy hónappal a téli tesztek kezdete előtt továbbra is zűrzavar uralkodik a Renault felső vezetésében.

    Mint ismert, november végén Japánban letartóztatták a francia autógyár vezérigazgatóját Carlos Ghosn-t korrupciós vádak miatt. A francia üzletember azóta is börtönben van, és óvadék ellenében sem helyezik szabadlábra.

    Időközben a Renault legfőbb részvényese, a francia kormány nyomás alá helyezte az autógyárat, hogy váltsák le a börtönben ülő vezetőt a Michelin jelenlegi ügyvezető igazgatójára, Jean-Dominique Senard-ra.

    Az erősen tapasztalható zűrzavar kihat a Renault Forma-1-es életére is, ugyanis pár napja jelentették be, hogy Thierry Koskas – a Renault Sport nemrég kinevezett elnöke – távozik a vállalattól, így az eddigi elnök, Jérome Stoll – aki január 1.-jén köszönt volna el – marad az elnöki székben.

    Ám a Forma-1-es csapatfőnökük, Cyril Abiteboul tagadja, hogy a Ghosn-ügy bármi kihatással is lenne az F1-es projektre.

    „Nem látom okát, hogy ez az ügy bármilyen hatással is lenne az F1-es vagy bármely másik programra. Az üzenetem az, hogy van egy folyamatos terv a Renault Csoport minden területére, bele értve a Nissant és a Mitsubishit is. A Forma-1 is részese ennek.” – jelentette ki Abiteboul.

  • Letartóztatták a Nissan elnökét, nagyot zuhantak a Renault részvények

    Letartóztatták a Nissan elnökét, nagyot zuhantak a Renault részvények

    Carlos Ghosn, a Renault elnök-vezérigazgatója, a Nissan elnöke és korábbi vezérigazgatója, valamint a Mitsubishi Motors elnöke. A Nissan pedig arról számolt be, hogy Ghosn vizsgálat alatt áll, mert állítólag japán pénzügyi törvényeket sértett.

    Az autógyártó közleményében az áll, hogy Ghosn és Greg Kelly igazgató sok éven át kevesebb jövedelmet vallottak be a valósnál. Hozzátették azonban, hogy Ghosn vonatkozásában „számos egyéb törvénytelen cselekmény is napvilágot látott, mint például a társasági vagyon személyes felhasználása.”

    A Nissan vezérigazgatója, Hiroto Saikawa javasolni fogja az igazgatótanácsnak, hogy Ghosn-t és Kelly-t távolítsák el pozícióikból.

    Az ügyet átadták a japán ügyészségnek, a A japán sajtó szerint pedig Ghosnt le is tartóztatták.

    A Nissan részvények értékesítését a hír kirobbanásakor, hétfőn, fel is függesztették, míg a Renault részvények az elmúlt három év során produkált legmélyebb szintre zuhantak.

    A Nissan és a Francia állam is 15-15 százalékban a Renault tulajdonosa. Viszont a francia autógyárnak 43 százalékos részesesdése van a Nissanból.

    Egy közlemény szerint a francia elnök, Emmanuel Macron elmondta, hogy rendkívül éberen figyeli majd a két vállalat közti szövetség stabilitását.