73 éves korában elhunyt a kétszeres Forma-1-es nagydíjgyőztes Patrick Tambay, halálának a hírét vasárnap közölte az AFP francia hírügynökség.
Tambay az elmúlt években az idegrendszerét érintő Parkinson-kórban szenvedett. A francia 1949. június 25-én született, és 1977-ben debütált az F1-ben a Francia Nagydíjon a Surtees csapat színeiben, de nem sikerült kvalifikálnia magát. A következő futamokon azonban sikeresebb versenyeket teljesített a Theodore Racinggel, Hollandiában és Kanadában ötödik lett.
A következő két idényt már a McLarennél töltötte James Hunt, illetve John Watson mellett. 1982-ben a Ferrarinál kapott lehetőséget a Belga Nagydíj időmérő edzésén elhunyt Gilles Villeneuve helyén. Tambay volt a keresztapja Gilles fiának, Jacques Villeneuve-nek is, az 1997-es F1-es világbajnoknak.
Tambay abban az évben Brands Hatchben szerezte meg első Forma-1-es dobogós helyezését, amikor harmadik lett, majd két futammal később a Hockenheimringen René Arnoux-t megelőzve nyert.
Második és egyben utolsó F1-es győzelmét 1983-ban, Imolában aratta – azonban 1983 és 1985 között a Ferrarival és a Renault-val még néhány további pódiumos helyezést ért el.
Utolsó szezonja a száguldó cirkuszban 1986-ban a Haas Lola csapatnál volt, ahol egy pontszerző helyezést ért el Ausztriában.
Tambay utolsó F1-es évére újra összeállt Carl Haas csapatfőnökkel, akinél 1977-ben és 1980-ban két sikeres évet töltött a Can-Am sorozatban a Haas alakulatával.
2018-ban találkoztunk vele, Dijonban, videón itt, …
A McLaren és a Gulf Oil International Ltd a mai nappal megkezdik több éves stratégiai partnerségüket. Ennek keretében a Gulf, amelyik a világ egyik legismertebb márkája megjelenik a világszerte ismert McLaren Racing autóin, valamint a luxus sportkocsikon is, amelyeket előállít a McLaren Automotive.
Ezzel az együttműködéssel újra együtt dolgozik két olyan márka, akiknek hosszú és sikeres közös történelmük van. Szimbolizálja a a két brand célját, hogy a klasszisukat és a fejlesztéseiket sikeresen használják a versenypályán és az utcán is.
A Gulf kapcsolata a McLarennel 1968-ban kezdődött és az 1973-as szezon végéig tartott. Közösen sikereket értek el a Forma-1 és a Can-Am szériákban, több mint 40 versenyt nyertek meg együtt. Ezt a partnerséget újították meg a 90-es években. Akkor a híres McLaren F1 GTR a Gulf színeiben indult jó ideig a 24 órás versenyen Le Mansban. A márka globálisan ismert és hiteles. A Gulf feltűnő narancssárgája a magas színvonalú termékeket jelenti, innovációt és technikai tökélyt, így megfelel a McLaren értékrendjének is. 2021-től kezdve a Gulf lesz a kenőanyag beszállítója a McLaren Automotivenak is. Az összes autójuk az olajaikkal és az üzemanyagukkal lesz feltöltve, amelyet a nagy teljesítményű motorokhoz optimalizáltak.
A Gulf megjelenik a McLaren Automotive PURE elnevezésű ügyfélprogramjukban is mindenütt a világon, a partnerüzletekben illetve a csapatfelszerelésen. Ráadásul az ügyfeleiknek limitált számban, de megadják a lehetőséget, hogy a sportkocsijukat a McLaren különleges divíziója kézzel festve átfesti a Gulf színeinek megfelelően. Ez hajaz majd az ismert F1 GTR Le Mans autóra, amellyel a 90-es években versenyeztek.
Az együttműködés a Brit Nagydíjon kezdődik, a Gulf márka a McLaren Forma-1-es autón már péntektől megjelenik. A logót a csapat képviselői egész szezonban hordani fogják. Így a versenyzőik is, Lando Norris és Carlos Sainz, valamint a bokszutcai csapat. A motorburkolaton is megjelenik a logó, valamint az MCL35 tükrein.
Mike Jones, a Gulf Oil igazgatója:
„Ez egy nagyon izgalmas partnerség lesz, amely visszahozza a Gulf márkát az autósport elit osztályába. A történelemkönyvek tele vannak emlékezetes történetekkel, hogy a Gulf és a McLaren mit értek el együtt a múltban. Most újra együtt vagyunk, hogy megírjuk ennek a különleges kapcsolatnak a következő fejezetét. Büszkén dolgozunk egy olyan márka mellett, akik magukénak érzik a jövőbeni törekvéseinket, a fejlesztési céljainkat, akár az utcai autózásban, vagy a versenypályákon. Várjuk már, hogy együtt dolgozhassunk és fejleszthessük a Gulf-McLaren osztályvezető képességeit.”
Zak Brown, a McLaren Racing igazgatója:
„Örömmel látjuk viszont a Gulf márkát a McLarennél, és azt, hogy a két ikonikus márka összefog újra egy új és izgalmas kapcsolat keretein belül. A Gulf a McLaren történelmének a része, ismertek az innovációikról és a technikai tapasztalataikról az iparban, ami tökéletesen megfelel a McLaren kívánalmainak. Várjuk már, hogy elkezdődjön ez a kapcsolat már a jelen szezonban.”
Mike Flewitt, a McLaren Automotive igazgatója:
„Remek dolog az, hogy a Gulf újra visszatér hozzánk, miután a tartós történelmi múlt részeként számos McLaren utcai autón és versenyautón is láthatóak voltak az elmúlt időszakban. A McLarennek komoly múltja van kiemelkedő partnerekkel, és örömmel üdvözöljük azon trendet, mely szerint megújíthattuk az együttműködést a Gulf céggel. Ahogy a McLaren, a Gulf név is szinonímiája a világon mindenütt a technikai tökélynek és az innovációnak, így izgalmas lesz együtt dolgozni a motorizáció terén és a versenyeken. Mindegyik sportautónk Gulf üzemanyaggal és kenőanyagokkal lesz ellátva, amikor elhagyja a McLaren Production Centre-t és tudom, hogy a vásárlóink elégedettek lesznek a már említett házon belüli csapatunkkal, akikkel személyesebbé varázsolható a McLaren sportautójuk, a legendás Gulf festéssel.”
Az amerikai olajvállalat, a Gulf Oil lesz a régi-új McLaren támogató, a Brit Nagydíjtól kezdve. A wokingiak ezt a jelentős szerződést az amerikai óriással azt követően köti, hogy a kapcsolatuk a Petrobrassal megszűnt 2019 végén.
Még nem hivatalos a Gulf Oil bejelentés, de egy Callum Taylor nevű felhasználó a Redditen kiszúrta a cég logóját a helyi benzinkútjuknál egy McLaren F1-es versenyautón, ugyanis a brit csapat kihasználta a mai napot, és előkészített már egy reklámot, amely majd az együttműködésüket hivatott majd bemutatni, amint hivatalossá válik mindez.
Amennyiben ez a szerződés érvénybe lép, és semmi változás nem lesz, akkor a Gulf logo már a következő futamon megjelenik az MCL35-ön, és ezzel a McLaren nyert magának egy olyan partnert, akik biztosítják számukra a kenőanyagokat és az üzemanyagot. Érdemes tudni, hogy a wokingiak és az amerikai cég sikeresen dolgoztak már együtt a 60-as, 70-es években, a Forma-1-en kívül a Can-Am és IndyCar projektjeiken is.
1995-ben a McLaren és a Gulf újból egyesítették az erőiket, ezúttal a hosszútávú világbajnokság kedvéért. A Gulf McLaren F1 GTR 1996-ban megnyerte a BPR Global Endurance Series-t, egy évvel később pedig a Le Mans GT kategóriáját
A McLarennek ugyan több éves szerződése volt a Petrobras olajvállalattal, de megszakították ezt azon technikai problémák miatt, amit ezen kenőanyagok és üzemanyag okozott, amelyet biztosított a brazil cég a britek formaautóiba. A rövid, de szerintük pozitív végkimenetelű kollaboráció után úgy váltak el a felek, hogy készen állnak a jövőben is további együttműködésre.
Ma lenne a legendás Bruce McLaren 82 éves. A nevével ellátott csapat azóta különösen tiszteletreméltó eredményeket ért el, a hatvanas-hetvenes években akár a Forma-1-ben, Can-Am-ban vagy az IndyCarban egyszerre, és egy kiemelkedő és inspiráló örökséget hagyott hátra.
Bruce pályafutása azonban még Új-Zélandon, egy hűséges 1929-es évjáratú Austin 7-essel indult. A McLaren Racing alapítójának a születésnapja alkalmából Ray „Tex” Rowe, a csapat legrégebb óta alkalmazásban álló tagjaként beröffentette a világos-vörös kis versenyautót, és ment egy emlékezetes kört Wokingban.
Íme a videó róla:
A legacy that lives on, in more than just name alone.
Tegnap a Williams filmről közöltünk némi beszámolót, ma a McLaren filmmel tesszük ugyanezt.
A Bruce McLaren életéről szóló dokumentumfilm 2017 májusában lett bemutatva; angol nyelven érhető el, DVD-n, vagy Blu-Ray-en.
A film a korabeli felvételek mellett egyes jelenetek reprodukcióját is tartalmazza. Az interjúk mellett még egy-egy rajzos animáció is feltűnik.
Az új-zélandi Bruce McLaren gyerekként Perthes-betegségben szenvedett, mely egy csípőízületi betegség. Állapota javult, ám ebből kifolyólag egyik lába egy kicsit rövidebb volt a másiknál.
Autósport iránti szeretetét minden bizonnyal édesapjától örökölte, s már gyerekkorában is azzal töltötte szabadidejét, hogy a család szervizében serénykedett és mindent eltanult a szerelőktől.
Mentora az ausztrál Jack Brabham lett, miután látta őt első New Zealand Grand Prix-jén. Így kötött ki McLaren is a Coopernél. 1958-ban, a Nürburgringen, mindössze 20 évesen úgy lett ötödik, hogy Formula 2-es autóval indult.
Túl sokat első győzelmére sem kellett várni, 1959-ben, Amerikában már győzni tudott, 22 évesen és 104 naposan. Ezzel 44 évig tartotta a legfiatalabb futamgyőztes rekordját. Ezt először Fernando Alonsonak sikerült megdöntenie, a 2003-as Magyar Nagydíjon, 22 évesen és 26 naposan.
Első győzelmétől fogva McLaren nevét mindenki megjegyezte, mondhatni sztár lett. Talán ez is hozzásegítette, hogy megismerte Patriciát azaz „Patty-t”, akivel mindössze ötször találkozott mielőtt eljegyezte, majd feleségül vette.
Brabham aztán otthagyta a Coopert, hogy saját csapatot alapítson, így a Coopernél McLaren lett az elsőszámú versenyző.
Emellett 1963-ban létrehozta a McLaren Motor Racing-et, és elkezdett sportautókat építeni. Megszólal a filmben Michael Turner, aki autósport festményeket készített, és mesélt arról, hogy ő alkotta meg a McLaren logóját, Új-Zéland jelképével, a kiwi madárral.
Ekkoriban még egészen „kicsiben” működött McLaren vállalkozása. A filmben olyan felvételek is láthatók, melyeken Bruce McLaren épp a Fordnak tesztel. Az ezért kapott pénzből tartotta fenn saját cégét, és építette saját autóit.
1966-ban megszületett kislánya, Amanda, majd a Monacói Nagydíjon debütált az első F1-es McLaren autó, azonban ekkor még volt mit javítani rajta. Ehhez pedig több pénzre volt szükség, így hát elindult a Can-Am sorozatban, ahol jókora pénzdíjakat osztottak. Itt aztán a McLaren olyan sikeres lett, hogy Lothar Motschenbacher például azt mesélte, hogy eladta a Shelby Cobráját és a házát is, hogy vehessen egy McLarent.
Az 1968-as Belga Nagydíjon azonban Bruce McLaren saját nevével fémjelzett autójával nyerni tudott.
1970-ben Bruce Can-Am autóját tesztelte Denny Hulme helyett, miután ő kezei égési sérülései miatt nem vezethetett. Azonban miután állítottak az autó hátsó szárnyán, McLaren elvesztette az uralmat az autó felett és a pálya mellett lévő bírói poszt „épületébe” vágódott. Bruce McLaren 32 évesen életét vesztette.
Az eset után bár keze miatt még nem vezethetett volna, Hulme úgy érezte, tartozik ennyivel McLarennek, és rajthoz állt a következő Can-Am versenyen. A versenyt nem nyerte meg, a McLaren csapat azonban igen, Dan Gurney jóvoltából. A bajnok azonban Hulme lett, Lothar Motschenbacher előtt.
A filmben Patty maga is megszólal, immáron kissé megöregedve. Patricia Yvonne McLaren-Brickett időközben, 2016 februárjában elhunyt.
Lányuk, Amanda McLaren ma 50 éves, ám a filmben csak gyerekként szerepel.
Hétfőn meghalt a korábbi Can-Am és Forma-1-es Shadow csapat főnöke és alapítója, Don Nichols. 92 éves volt.
Az Egyesült Államok hadseregének hírszerző tisztje 1968-ban Kaliforniában megalapította az Advanced Vehicle Systems nevű céget. A cég nevét később Shadow-ra (árnyék) változtatták, feltehetően az alapító rejtélyes múltjára utalva
A Shadow 1970-ben a Can-Am bajnokságban indított egy nagyon alacsony építésű autót, amit George Follmer vezetett, majd 1972-ben a Universal Oil Products támogatásával már a Forma-1-ben is szerepelt. Csapata 1980-ig szerepelt a Forma-1-ben, legjobb szezonjuk pedig az 1975-ös volt, akkor a 6. helyen zártak a konstruktőri bajnokságban.